Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Művészek a háborúban 1914–1918

Az első világháború századik évfordulója kapcsán számos művészeti témájú monográfia jelent meg: amerikai művészet, olasz futurizmus, brit művészet, francia illusztrációk, berlini avantgárd, német női művészek az első világháború idején. Egyes művészek világháborús tevékenységéről viszonylag kevés önálló mű készült (pl. Wilhelm Thöny im Ersten Weltkrieg). Jó néhány kiállítás is foglalkozott az elmúlt években a művészek és a világháború kapcsolatával, melyek közül érdemes kiemelni a Getty Research Institute World War I: war of images, images of war, az Országos Széchényi Könyvtár Képpé formált háború: az első világháború nemzetközi képes emlékei, a Belgrádi Nemzeti Múzeum Light in the darkness of World War One és a kecskeméti Cifrapalota Mednyánszky László, Farkas István és Nagy István az I. világháborúban című kiállítását.

Ebbe a sorba illeszkedik a festő és művészettörténész Ludmann Mihály könyve. Célja bemutatni a magyar művészek részvételét haditudósítóként vagy katonaként az első világháborúban. Fő kérdései: hogyan vettek részt, mi volt a feladatuk, milyen tapasztalatokat szereztek a festők, szobrászok a fronton, hogyan jelenítették meg ezt műveikben, és milyen hatást gyakorolt a háború későbbi munkásságukra. A szerző huszonkilenc művész munkásságát hat fejezetbe (az első művészáldozat, hadifogságban, a sajtóhadiszállás művészei, katonafestők, szobrászok a harctéren, építészek a háborúban) csoportosítva tárgyalja, középpontba helyezve háborús műveiket: vázlatosan bemutatja az egyes festők, grafikusok, szobrászok és építészek életét, művészeti tanulmányait, a háború előtti munkásságát, majd részletesen elemzi a háború során készített műveit, végül röviden ismerteti az alkotó háború utáni munkásságát. Gyakran olvashatunk hosszú idézeteket a lembergi és a margitszigeti hadikiállításokon bemutatott művek kritikáiból és a művészek saját naplójegyzeteiből, visszaemlékezéseiből, tábori postájából.

Mintegy százötven köz- és magángyűjteményben őrzött festmény, grafika és szobor színes reprodukcióját közli a gazdagon illusztrált könyv, elsősorban a Magyar Nemzeti Galéria, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a debreceni Déri Múzeum, a gyomaendrődi Vidovszky Béla Helytörténeti Gyűjtemény, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum, a székesfehérvári Deák-gyűjtemény és a zalaegerszegi Göcseji Múzeum anyagából. Ez a könyv elsőként közli számos magángyűjteményben lévő műalkotás reprodukcióját, így az Antal–Lusztig Gyűjteményből és Simon László magángyűjteményéből. Más művekről csak a kiállítási katalógusok és a korabeli sajtó tudósít, mert maguk a művek elpusztultak vagy elkallódtak.

A háború kitörése előtti évek művészeti mozgalmai kubizmus, expresszionizmus, futurizmus – kevés nyomot hagytak a külföldön tanult magyar művészek alkotásain és azon belül is a háborús műveken, a lövészárkok és harcterek realitását nagyon különböző stílusban és technikával megörökítő műveken. Számos valóban inkább sajtótudósítás, mintsem művészi igénnyel, műtermi nyugalomban megkomponált alkotás. Egy művész különböző háborús alkotásai között is óriási különbségek érzékelhetők: Vidovszky Bélának a doberdói csatát császári megrendelésre ábrázoló apokaliptikus víziója (72–74.) éles ellentétben áll a Duino váránál megörökített nyugodt tájjal (68–69.). A háborúban harcoló emberek, a teherhordó állatok, az új fegyverek, az ismeretlen tájak megörökítése nagy kihívást jelentett a művészeknek. Viszonylag kevés művész harcolt a fronton, a sajtó haditudósítói az utóvéddel együtt mozogtak, ezért inkább a tréneket, az elesett vagy sebesült katonákat és a hadifoglyokat ábrázolták. Számos rajz örökít meg szuronyos forgó-tolózáras ismétlőpuskával, gránátvetővel, gyalogsági ásóval felszerelt katonákat, kevesebben láthattak azonban lángszórós támogatással végrehajtott rohamot és tüzérségi megfigyelő léghajót. A hadifestők számos kisméretű rajzon ábrázolták a katonák arcvonásait, jellegzetes mozdulatait, majd műtermük nyugodt falai között nagyméretű kompozíciókat is alkottak.

A bemutatott művek főként a katonák életét és a hadszíntereket ábrázolják, nagyon kevés a szimbolikus kép. Az utóbbiak közül kiemelkedik Aba-Novák Vilmos 1937-ben felavatott szegedi Hősök kapujának története. A freskót 1946-ban lemeszelték a fehér lovon ülve rohamot vezető Horthy Miklós hangsúlyos alakja miatt, és csak az 1995–2001 közötti restaurálás nyomán vált ismét láthatóvá a kompozíció (124–133.). Egy másik allegorikus rajz a katonaként nem harcoló Molnár C. Pál 1916-ban készült grafikája (202–203.), amelyen Ferenc József osztrák császár és II. Vilmos porosz császár szekerét szuronyos puskás osztrák és porosz katonák húzzák.

A korabeli közönség hadikiállításokon és a sajtóban ismerhette meg a műveket, többek között a Művészet és az Új Idők című folyóiratban. A háborúban részt vett művészek sora természetesen bővíthető, jelentősek például Barta Ernő (1878–1956) harctéri rajzai és Mühlbeck Károly (1869–1943) karikatúrái. A görög-makedón származású, de magát magyarnak valló Manno Miltiades (1879–1935) grafikus, festő- és szobrászművész huszár századosként például több képet készített a Gorodok melletti tragikusan végződött csatáról. Kóber Leó (1876–1931) grafikus festőművész, karikaturista ugyancsak bevonult a hadseregbe, és rajzaival, képeivel tudósította a hátországot, és elkészítette a Háborús ABC harmincegy tollrajzból álló sorozatát a Hadsegélyző Egylet megbízásából. Major Henrik (1890–1948) grafikus, festő a háború kitörése után nem sokkal megkapta katonai behívóját, s a temesvári lovas ezredhez osztották be katonának. 1915 végén megsérült, s Budapestre került az Új Szent János kórházba. A harctéren és a kórteremben egyaránt festett és rajzolt. Vértes Marcell (1895–1961) festő, grafikus, illusztrátor 1915-től ugyancsak bevonult katonának, és a fronton is rajzolt.

Halász Csilla szerkesztő az utószóban kijelöli a további kutatás lehetséges irányait: feltárásra vár az Osztrák Levéltár anyaga, hiszen a hadifestők a bécsi Császári és Királyi Hadilevéltárnak voltak kötelesek beszolgáltatni alkotásaikat. Magyarországi gyűjteményekben is lehet még további háborús témájú műveket találni, például a Petőfi Irodalmi Múzeum „Maradni szégyen, veszni borzalom” Magyar írók az első világháborúban című kiállításán látható volt az író Szini Gyula (1876–1932) tussal készített karikatúrasorozata.


Szini Gyula: Kiéheztető háború 1914–1920, tus, Petőfi Irodalmi Múzeum, Művészeti és Relikviatár / Képzőművészeti gyűjtemény, 73.192.1-3.



Szini Gyula: 1918 aug., A mi „Foch”-unk, tus, Petőfi Irodalmi Múzeum, Művészeti és Relikviatár / Képzőművészeti gyűjtemény, 73.192. 4-5.


Ennek első három lapja a
Kiéheztető háború 1914–1920 címet viseli, s azt ábrázolja, hogy a La Manche-csatorna két oldalán szemben álló két nagyhatalom – a „John Bull”-ként megszemélyesített Egyesült Királyság és a „Deutsch Michel” nevű Németország – egyaránt óriási veszteségeket szenvedett a háború folyamán. A sorozat 1918 aug. címet viselő, negyedik tagja azt mutatja, ahogy Foch francia marsall leborotválja II. Vilmos német császár bajszát. A sorozat befejező tagja A mi „Foch”-unk címet viseli, amelyen egy osztrák–magyar monarchiabeli tiszt bemegy az ágyúk kereszttüzében álló, csúcsán Habsburg sast viselő, katonai őrbódéhoz hasonlító tábori wc-be. A könyv utolsó fejezetében érintett háborús köztéri emlékművek szisztematikus feldolgozása is fontos eredményeket hozhat.

 

(Ludmann Mihály: Művészek a háborúban 1914–1918. Budapest, Látóhatár, 2015, 208 oldal)



« vissza