Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Az erdélyi magyar sajtó helyzete száz évvel ezelőtt, Trianon után

A cenzúra általában a magyar sajtó minden kritikai hangját elfojtotta. A katonai hatóságok gyakorlatában az előzetes ellenőrzés mindig a valóságos helyzet kifejezésének és a kritikai szellem megnyilvánulásának megakadályozására irányult.

Ami a cenzúrának nem tetszett, azt a beküldött kéziratból piros ceruzával áthúzta. Gyakran a cenzúrázás sem védte meg a lapot a további üldözésektől. Ez érthető volt, mert a gondolatok birodalmában a sokféle hasonlat és rejtett értelem formájával annál könnyebb volt bizonyos dolgokat kifejezni, minél műveletlenebb volt az ellenőrző cenzor. Ezért a cenzúrázott lappéldányok megjelenése után néha még dühösebb módon álltak bosszút az esetleges kritikai szellem megnyilvánulásáért. Ilyenkor a lapbetiltások egymást érték. Alig volt olyan esztendő, amelyikben valamelyik magyar lapot be nem tiltották volna. 1920. június 24-én a Temesvári Naplót a rendőrség betiltotta. Ugyanez év december 29-én az aradi Rendkívüli Újság jutott ilyen sorsra. December 29-én a Nagyváradi Napló megjelenését tiltották be, 1921. január 15-én a Brassói Lapoktól megvonták a postai szállítás jogát. 1921. március 5-én Metes kolozsvári román prefektus a város összes magyar lapjait betiltotta, mivel azok az indoklása szerint rosszakaratúan bírálták a román hatóságok rendelkezéseit. Tíz napig egyetlen magyar lap sem jelenhetett meg. 1922 februárjában a kolozsvári Ellenzék egy riportot közölt a klinikán uralkodó állapotokról. A cikkben szatirikus hangon írták le a betegek sokféle kezelését és egyes jelenségeket anélkül, hogy az uralkodó román népet bármiben is sértették volna. A cikk megjelenése után másnap délelőtt háromszor hívták fel telefonon az Ellenzék szerkesztőségét és jóakaratúan közölték, hogy estére ne tartózkodjon senki a lap szerkesztőségének és kiadóhivatalának helyiségében, mert a hazafias román diákság tüntetésekre készül. A szerkesztőség azonnal felhívta a román rendőrség központját és karhatalmat kért. A rendőrparancsnokság a karhatalmat azon indoklással tagadta meg, hogy bizonytalan hírek miatt nincs módjában rendőrcsoportot ok nélkül odarendelnie. Február 6-án a bemondott hírnek megfelelően estefelé óriási tömeg támadta meg a lap szerkesztőségét és kiadóhivatalát, és azokat teljesen feldúlta. A székeket, az asztalokat összetörték, az ablaküvegeket beverték, az újságokat összetépték és a helyiségeket erősen összerombolták. Ez nem volt elég. 1922. március 1-én a postavezérigazgatóság minden indoklás nélkül megvonta az Ellenzék postai szállítási jogát. 1924. január 22-én megtiltották a nagyváradi Esti Lap megjelenését. Nemsokára ugyanerre a sorsra jutott a Gyergyószentmiklóson megjelenő Székely Szó című hetilap is. 1925. január 12-én a belügyminiszter a nagyváradi Friss Újságot három hónapra betiltotta. Ugyanez év április 7-én a szatmári Katolikus Élet című hetilap hasonló sorsra jutott. 1926-ban az aradi Magyar Újságot és a marosvásárhelyi Székely Napló megjelenését szüntették meg. És mindezek a cenzúra idején történtek, amikor a lapokban megjelenő cikkek már előzetes sajtóellenőrzésen estek át. [...]

A cenzúra működése eleinte úgy történt, hogy a lap cikkének szövegéből kihúzták a kifogásolt részeket, s a mellette levő szavakat közölhették. Így a lapok üres részekkel, vagy pedig a kihúzott szavak helyén díszelgő szorzójelekkel jelentek meg. A Bihari Újság 1921. január 13-án az egyik cenzúrázott erdélyi lap 1920. december 25-én megjelent példányát, illetőleg az alábbi cenzúrázott cikket így jelentették meg: „Hogyan mozduljunk, amikor Erdélyben meg újra*** Hogyan mozduljunk*** amikor ki vagyunk téve annak a rettenetes félreértésnek*** Ezt ma már nyíltan kimondhatjuk és egyúttal azt is, hogy nem lehet a társadalmi érintkezés terén kesztyűs kezet nyújtani annak, akit*** Jóllehet ma a szeretet ünnepe virradt reánk, mi még szeretet sem kérünk. Józanabbak vagyunk annál, mintsem, hogy ne tudnók:— Méltányos feltételeket kérünk a hatalomtól és biztosítékot arra nézve, hogy a magyarság*** kezdhesse meg gazdasági- és kultúrmunkásságának újrafelvételét***”1 [...]

Az aradi Rendkívüli Újság 1920-ban hetilap formájában indult meg. Minden cikkét előzetes cenzúra engedélyezte. Az előzetes cenzúra azonban itt sem védte meg a lapot és az egyik cenzúrázott cikke miatt betiltották. A közönség ragaszkodásának és szeretetének láttára a tulajdonos a betiltás feloldása után azt hetilappá akarta átszervezni. A román hatóságok tilalmukat azzal indokolták, hogy nincs papír. Ekkor a tulajdonos az indoklás cáfolatául előre megvásárolta a lap félévi működéséhez szükséges papírmennyiséget. Így október 1-én végre megjelenhetett átszervezett napilapjának első példánya. A korlátozott szabadság nem sokáig tartott. December 24-én este, mikor a karácsonyi szám már készen volt, román katonák és detektívek jelentek meg a szerkesztőségben. Határozatot mutattak fel, mely szerint a román katonai parancsnokság a lapot minden indoklás nélkül három hónapra betiltja. A prefektusnál a betiltás oka felől érdeklődő magyar küldöttség semmiféle magyarázatot, vagy indoklást nem kapott a katonai hatóság eljárásáról. Vizsgálatot indítottak, mely azzal kezdődött, hogy a lap főszerkesztőjét karácsony estéjén letartóztatták. Pár nap múlva ugyan elengedték, de sem a letartóztatás, sem a szabadon bocsátás okát nem közölték vele. [...] A lap barátai ekkor Groza Péter erdélyi miniszterhez fordultak, akinek jóakaratú és demokratikus magatartása közismert volt. Groza levelet írt a prefektusnak, aki a levél hatása alatt 1921 októberében engedélyezte a lap megindítását. De most a rendőrparancsnok lépett közbe és 1922. január 3-án a lap megjelenését végleg betiltotta. Mikor Andor Endre újságíró érdeklődött a betiltás oka felől, Gritti Ovidius rendőrprefektus a következő kijelentést tette: „Betiltom és punktum. Ha én valamit teszek, azt nem kell megindokolni. És ha maga a miniszter százszor is megengedi, én százszor is betiltom.”2

(Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben. A berni Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kiadása, 1989, 504–506.)


 

Jegyzetek:

 

1 Illusztráció a kisebbségek védelmében. In Bihari Újság (Nagyvárad). 1921. január 13.

2 Andor Endre: Sajtónk küzdelmeihez. In. Magyar Kisebbség 2 (1923) 131.


« vissza