Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

„A szög miatt a patkó elveszett” – Jeszenszky Géza könyve az elveszett presztízsről

Az Elveszett presztízs az egyedüli könyv, melyből három kiadást is őrzök könyvespolcomon: az 1986-os kis kék kötetet, egyetemi éveim fontos emlékét, mely bevezetett az angol-magyar kapcsolatok szövevényes világába, és az 1994-es dedikált példányt, mint doktori disszertációm fontos forrását. Legújabban pedig a rég várt angol nyelvű kiadás is csatlakozott hozzájuk, mely nemcsak tizennégy oldalas impozáns bibliográfiájával, hanem kiegyensúlyozott elemzései miatt is a történészek és a téma iránt érdeklődők alapvető kézikönyve lesz.

A siker nem kis részben a remek címnek is köszönhető: a magyar történelem 1848-1990 közötti időszaka ténylegesen értelmezhető a kedvező (1902-1904, 1956 vagy 1989-90) és kedvezőtlen brit megítélés változásaiként. A két ország kapcsolatának mélypontjai pedig nyilvánvalóan az első és második világháború évei és azokat lezáró békeszerződések. Az 1919-20-as, brit közreműködéssel létrejött békemű ránk nézve tragikus következményekkel járt, amit érdemes lett volna a melléknévi igenév hátravetésével hangsúlyozni: Lost Prestige helyett Prestige Lost, mint a Paradise Lost, azaz Elveszett paradicsom. Fontos megemlíteni azt is, hogy Trianonnal Magyarország nemcsak területének és lakosságának többségét veszítette el, hanem rangját is az európai nagyhatalmak között, ezért angliai megítélése akkortól már nem lehetett duális jellegű: kritika és a dicséret mellett alapvetően az érdektelenség évei következtek.

A könyv elemzésének központjában a fél évszázados angliai presztízs elvesztése áll, ami néhány év leforgása alatt, az alkotmányválság idején következett be (1904-1906). A szerző önálló fejezetet szentel ennek a két esztendőnek, abszolút jogosan, külön kitérve a magyar jogászok és politikusok külsőségekkel való megszállott foglalatosságára a valódi problémák, azaz például a választójogi- vagy földreform helyett. A címekről, kötőjelekről, zászlókról, kitüntetésekről, egyenruhákról, és legfőképpen, a nagyjából hetvenszavas vezényleti nyelvről, azaz az alkotmányosságról szóló vita az első világháborúig ténylegesen uralta a magyar politikai életet. A negyedik és az ötödik fejezet az olvasó eszébe juttatja az ismert rigmust: „A szög miatt a patkó elveszett, a patkó miatt a ló elveszett, a ló miatt a lovas elveszett, a lovas miatt a csata elveszett, a csata miatt az ország elveszett: máskor verd be jól a patkószeget!”. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a magyarok patkószege, melyen az ország integritása múlott, az alkotmányválság, pontosabban egy hetven szóról folytatott végeláthatatlan vita volt?

A történészek általában egyetértenek abban, hogy Trianon döntő oka az antant háborús stratégiájában, és magában az elvesztett háborúban rejlik. Az alkotmányválság jelentőségét azonban két okból sem szabad lebecsülni. Hadászati szempontból már csak azért sem, mert az osztrák-magyar közös hadsereg reformja egy évtizedet késett az alkotmányosság kérdésének folyamatos napirenden tartása, azaz a magyar parlament fanatizmusa miatt. A kettős monarchia így nemcsak riválisaival szemben maradt alul katonailag, hanem a világháború éveiben a német hadvezetéstől is teljesen függő helyzetbe került. A második ok diplomáciai-politikai, melyet Az elveszett presztízs részletesen elemez: az alkotmányválság kezdetben a magyar politikusok, majd az egész nemzet tekintélyét is aláásta, s elhintette az ellenszenv magját Angliában, sőt általában Nyugat- Európában. Vajon mennyire lehetett tartós és általános e negatív megítélés? A probléma mélységének érzékeltetésére álljanak itt Seton-Watson egykori tanítványának, majd kritikusának, az ugyancsak kiváló történész Carlile Aylmer Macartney-nak a szavai, egy 1934-ben, tehát Trianon után tizennégy évvel írott leveléből: „Kezdettől fogva az volt a baj, hogy bárki, aki itt akár a legcsekélyebb mértékben is, de hírnevet szerzett magyar vonatkozású ügyekben, egységes ellenszenvvel viseltetett az ország iránt. Bár néhány országgyűlési képviselő és egyéb politikus alkalmanként felszólalt a magyarság érdekében, az azonnali reakció eddig mindig az volt, hogy ezek a politikusok tudatlanok, csak az egyik oldal álláspontját szajkózzák, szemben a valós tényekkel, melyek az alábbi szaktekintélyek műveiben találhatók (mind ellenséges Magyarországgal szemben).”1

Az elveszett presztízs találó képével: „Minden kút megmérgeztetett.”2

Hatalmas levéltári forrásanyag alapján a szerző annak bizonyítására vállalkozik, hogy a Magyarországgal, sőt általában a magyarsággal szemben táplált angliai gyűlölet elsősorban nem a szakértők, tehát főként Robert William Seton-Watson vagy Henry Wickham Steed veleszületett magyarfóbiájának vagy bármilyen összeesküvésnek a következménye. Az ellenszenv elsődleges oka, véli a szerző, sokkal inkább a koalíciós politikusok, sőt, néhány kivétellel az egész háború előtti magyar politikai elit és sajtó önvizsgálatra való képtelensége, ami a külföldi bírálatra való józan reakciót is lehetetlenné tette. Ők leveleik, cikkeik tömegében a magyarok két korábbi nagy barátját „fizetett ügynök”- nek, „kullancs”-nak, „élősködő”-nek titulálták, vagy éppen „tájékozatlan”-nak tüntették fel. Ez nyilvánvalóan nem volt igaz. Seton-Watson és Steed kiválóan ismerték Magyarországot, tájait, népeit, történelmét és törvényeit, sőt értettek és olvastak is magyarul. Sértegetések helyett magyar bírálóik érinthették volna például a természetes asszimiláció, azaz a magyarosodás elutasítását, melynek, éppúgy, mint Seton-Watson és Steed legtöbb egyoldalú megnyilatkozásának, vagy ferdítésének hátterében is egészen más ok húzódott: önazonosságuk liberális, nacionalista és elsősorban Steed esetében, imperialista rétegei gyakran kerültek egymással ellentmondásba. Az elveszett presztízs nem tér ki erre, de a két brit Közép-Európa-szakértő hagyatéka azt sugallja, hogy életük végéig nem tudatosították, hogy miképpen hatottak egymásra a tudományos-publicisztikai pályájuk és tetteik mögötti ösztönző erők: az igazságosság elvont eszméjében való hit, a brit nagyhatalmi érdekek képviselete, valamint személyes érzelmeik és kapcsolataik.

A mindig kritikus Macartney azonban hiányosságaik ellenére sem írhatott mást 1937-ben: „A magyar szerzőknek Seton-Watson professzor szitokszó. [.] Azonban nem találok olyan, másik oldaltól származó munkát, melyet szembe lehetne állítani [Seton-Watson Faji Problémák Magyarországon (1908) című művével]. A problémákat, amelyekkel foglalkozik, ellenfelei vagy figyelmen kívül hagyják vagy letagadják, ahelyett, hogy megmagyaráznák őket. A józan magyar álláspont valamelyik nyugat-európai nyelven való kifejtése még mindig várat magára. Mindaddig azonban Seton-Watson professzor művei, mint a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos tények és magyar államférfiak [...] megnyilatkozásainak gyűjteménye felülmúlhatatlanok maradnak.”3

Ránk, magyarokra nézve sajnos itt még nincs vége. Nemcsak a Magyarországról szóló egyes Seton-Watson-könyvek tekinthetők tényanyagukban felül- múlhatatlannak, hanem a fáradhatatlan oxfordi professzorhoz kötődik a Románia történelméről írott, a mai napig legrészletesebb elemzés is.

Ha élne, Macartney bizonyára örömmel olvasná Jeszenszky Géza Elveszett presztízsét mint a magyar álláspont józan kifejtését, melyben nyoma sincs az önsajnálatnak vagy bármilyen félrevezető illúziónak. A szerző eközben nem hallgatja el a fájdalmas tényt, hogy az 1920 után az utódállamokba került magyarok szinte mindenhol rosszabb körülmények közé kerültek, mint a nem magyar kisebbségek annak előtte. Sőt, mivel száz évvel Trianon után sem szűnt meg a határon túli magyarok jogfosztása, a diktátum még most is fáj. A józanság és a tudományosság szabályainak betartása viszont így is kötelező. A könyv erre példa, határainkon innen és túl.

(Géza Jeszenszky: Lost Prestige, Helena History Press, 2020.)


 

Jegyzetek:


 

1 C. A. Macartney levele Balogh Józsefnek. 1934, november 13. OSZK K Fond 1/2067.

2 Géza Jeszenszky: Lost Prestige. Helena History Press, 2020, 380.

3 C. A. Macartney: Hungary and Her Successors, Oxford University Press, 1937, 24.


« vissza