Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

A régi magyarországi szabadkőművesség kozmopolitizmus és nacionalizmus között – 2. rész

 

2. rész

 

Mi lehetett a szabadkőműves titok?

 

A szabadkőművesség – vallotta Supka Géza – lényegében erkölcsi rendszer, amelyet allegória fátyolába rejtettek és szimbólumokkal magyaráztak elődeink.” Mert: „A rítus ugyanis önmagában csak játék, de ez a mélyebben gondolkozó ember számára is értéket nyer, ha átszublimáljuk a szimbólumok beszédes világába”1 – a gyakorlati élet alakításának igényével, miközben a ceremóniák központi eleme a titok volt. A titok látszólag üres fogalom, alapvetően a haladás hitére épített – már a fentiekben jelzett – világtörténet volt, új ontológia és új antropológia, tehát tudás. Megtisztító, erkölcsnemesítő tudás, ami minden eddigi tudásra épül. Pálóczi Horváth Ádám, aki regényben örökítette meg a titokhoz vezető beavatást,2 Ádámtól Aquinói Szent Tamásig minden legendás vagy egykor élt kiválóságot feltüntetett a rend családfáján.3 A titok tehát a „bölcsesség nagy mestereihez” tartozás élménye is. A titok a szabadkőművesség története, és annak misztikája. Mindez a szolgálat iránti elkötelezettséget erősítette. A titok-kultusz hatékony „szociológiai technikának” bizonyult.4 Példa erre Kazinczy mesterköténye. Ezen rejtjeleket látunk. Megfejtésük: Labor omnia vincit – a munka mindent legyőz.5 Közhely, illetve Vergilius közismert kijelentése. (Georgica, I. 145.) Rousseau is élt vele a Vallomásokban. Vergiliusnál keserű tényközlés: Jupiter véget vetett az aranykornak, és az élet mostoha körülményei munkára szorították az embert. Prózai való. Kazinczy mesterkötényén a titkosírás viszont transzcendens távlatokat jelzett, új mitológia távlatait és élményét. A titok-kultusz tehát nemcsak szervezeti kohéziót biztosított, hanem az annál erősebb szellemi kohézió misztikus megjelenítése volt. A titok szellemi nyugalmat teremtett, átlépést a másik világba – mondatja Schiller Don Carlosszal és a perjellel, mintegy parafrázisát adva a szabadkőműves várakozásoknak.6 A titok köré szervezett – teátrálisnak tetsző – szertartások a jellem nemesítését és az erkölcsi nemesítést célozták és tették lehetővé. Az eszmény A Főbölcsesség Templomának leírásában olvasható:

 

A kegyetlen uralkodás itt lábbal tapodtatik,

Az eszelős buzgólkodás láncon fogva tartatik,

Árultatást nem félnek, mert szent hallgatásban élnek,

S minthogy itt minden valóság, nincsen üldöző bolondság.7

 

Ez idill. A titoknak azonban van egy másik arca. A politikai titok. Az, hogy nem egy szabadkőműves a Habsburg-ház magvaszakadtára számított, és II. József halála után már idegen német vagy angol uralkodóházból szerettek volna valakit a magyar trónon látni. Széchenyi Ferenc és Berzeviczy Gergely nem csak ilyen gondolatokat forgatott a fejében, az előbbi nyugati utazása során ilyen irányban tapogatózott, az utóbbi még le is írta. 1790-ben ócsai Balogh Péter már azzal akarta sarokba szorítani az uralkodót, hogy majdhogynem nyíltan proklamálta a Habsburg-ház magszakadását, és ezzel akár a teljes függetlenséget lehetett volna legitimálni, ha, netán úgy alakul az európai helyzet, hogy esetleg mérvadó európai hatalmak független Magyarországot akarnak. De az adott helyzetben alapvetően arra szolgált a tézis, hogy az uralkodót olyan diétai tárgyalásokra szorítsák rá, amelyek révén új alkotmányt lehet kidolgozni és érvényesíteni, miközben a régi alkotmány védelmét hangoztatták.8

Ez a program nem utópisztikus páholy-ábrándozás. Viszont e program terjesztésének és konkretizálásának eszköze és közege a szabadkőművesség, hiszen ócsai Balogh arra buzdított, hogy a diétai követeket lehetőleg a páholytagok közül válasszák meg, és ezen programnak megfelelő utasítással lássák el.9 A szabadkőművesség sohasem játszott ilyen nagy szerepet a magyar történelemben, mint most. 1790-ben „a nagy diétán a páholy volt az igazi mozgató elem” – hangoztatja a modern magyar történetírás egyik alapító alakja, Marczali Henrik.10 Szerinte az 1790-es diétán a követi karnak jó egyharmada, 35 „biztosan” szabadkőműves volt, sőt „valószínű”, hogy fele.11 Viszont – figyelmeztet Mályusz Elemér, aki sokban Marczali nyomán halad –, bár a biztosan tudható szabadkőműves követek számát csak 27-re becsülte: „Tévedések elkerülése végett szükségesnek véljük nyomatékosan hangsúlyozni, hogy az okot és okozatot nem szabad felcserélnünk, s nem szabad azt gondolnunk, hogy a köznemesi mozgalmat, a II. József elleni visszahatást a szabadkőművesség keltette életre. Ha nincs Magyarországon szabadkőművesség, az elementáris mozgalom akkor is kitör, csupán nem fejlődik ki olyan nagy mértékben, amint a páholyok segítségével végbement.”12 Kérdés, mi lehet a mérték nagysága? De még fontosabb az, hogy a páholyélet a mozgalom minőségét miként alakította? Mindez megfoghatatlan, de érzékelhető. Érzékelhető, hogy az az ócsai Balogh, aki a balassagyarmati páholyban arra szólított, hogy „tiszteljétek Istent, a világ nagy építőmesterét, törekedjetek az erényre, szeressétek felebarátotokat és az igazságot”,13 ezt próbálta átültetni a politikába. És ő ne ismerte volna „az amerikai testvér, avagy a kis skót” katekizmusát, amelyben a kérdésre, hogy mi a páholy, a válasz: „Nekem az hűségre és barátságra alapozott társaság, amelynek élén Isten áll, mint a legfőbb Nagy Mester, felvigyázója az erény és a hűség, akik a barátság kötelékével fűzik össze a szíveket, hogy ezáltal a kedélyek egyenlőségével újra meg lehessen találni az elvesztett Jót.” Végül is: „Mit jelent ez a templom? Isten dicsőségét, az egyenlőséget és a szabadságot.”14

Az egyenlőség és szabadság élő valóság a páholyceremóniák világában, de hogyan lehet megvalósítani kint? ócsai Balogh programjával elindult a lavina a diétán. Hiszen azt hitték, hogy Poroszország olyan nyomás alá helyezi a Habsburg-házat, hogy ez kénytelen lesz mindent elfogadni. 1790 nyarának elején olyan alkotmánytervet készítettek, amely az uralkodó kezét végképp megkötötte volna. Olyan szenátust állítottak volna az ország élére, amelynek jogában állt volna a törvénytelennek tartott királyi rendeletek felfüggesztése. Mályusz Elemér szerint: „A köznemesség a szabadságjogokat a legteljesebb mértékben meg akarja szerezni önmagának az uralkodóval szemben, de a legcsekélyebb mértékben sem akar belőlük juttatni a jobbágyságnak, amelyen eddig is uralkodott.”15 Ettől a szertelenségtől tartott Ócsai Balogh Péter is és az egész szabadkőműves elit. A szabadkőművesség bomlásnak indult. Sőt.

 

A szabadkőművesség és a titkostársasági kultúra patologizálódása

 

II. Lipót (1790–1792), a mindent látni és tudni akaró uralkodó illuminátus mintára felállította a maga titkos társaságát, az úgynevezett Assoziationt, a Társaságot. Ez amolyan értelmiségi tanácsadókból álló munkacsoport volt, tagjai egy része a szabadkőműves páholyokban is megfordult, miközben a főszervezők szabadkőműves-ellenesek voltak, az illuminátusokat pedig különösen veszélyesnek tekintették.16 (Ugyanakkor a képzelt illuminátus szervezkedés technikáiból is vettek át. Az Erdélyből Lembergbe átköltözött Ion Budai-Deleanu, aki kapcsolatban állt a lipóti Társasággal, Cigányiász című nagy epikai költeményében az előszót Egyiptomból keltezi,17 és mint tudjuk, Egyiptom az illuminátusok nyelvén Ausztriát jelentette.18) A Társaság valamiféle titkos propagandaközpontként működött, szakértők és ügynökök olyan hálózata lett, amellyel a társadalmi nyugtalanságot akarta a birodalmi politika számára kívánatos mederbe terelni. Ugyanakkor reformokat akart, és megfelelő alkotmányt, hadd higgye a nemzet, „hogy ő uralkodik”, mert így „sokkal könnyebben irányítható”.19 A magyar önállósági törekvéseket kül- és belpolitikai sakkhúzásokkal szelídítette meg. Poroszországgal gyorsan békét kötött, és így elejét vette annak, hogy a Habsburg-háznak a magyar trónhoz való jogát vitatók Hohenzollern uralkodó választásával kísérletezzenek. Ügynökeivel a nemesek ellen lázította a városi polgárságot és a parasztságot. Ügynökei írtak nemességellenes brosúrákat és parasztlázító kiáltványokat. II. Lipót maga is olyan komolyan vette a titkos propagandát, hogy Leopold Alois Hoffmann egykori szabadkőműves, antiklerikális újságíró és pesti egyetemi tanár nemességellenes röpiratának gondolatmenetét nemcsak megbeszélte a szerzővel, hanem még a kéziratot is elolvasta, javított rajta, és a cenzúra megkerülésével adatta ki.20 A szerbeket és a románokat is biztatta, amíg nem sikerült valamiféle kiegyezést kialakítani a hivatalos Magyarországgal és a rendiséggel. így foglalták törvénybe az ország önállóságát, és a diétai bizottságok megkezdhették reformterveik kidolgozását. Az 1790-es kompromisszum az 1867-es látványos kiegyezés előképének tekinthető,21 azért is, mert utólag az udvarban a keményebb abszolutizmus hívei túl engedékenynek tartották az 1790-es évek elejének törvényeit.

Lipót fia, Ferenc már kemény reakciós volt; mint Bölöni Farkas Sándor írta: „Születve és nevekedve uralkodónak, ő csak uralkodót s engedelmes szolgákat ismert.”22 Nem tűrte a szabad diszkussziót. De elvetette a titkostársasági kultúra instrumentalizálását is. A Társaságot szélnek eresztette. Az atyjától megörökölt besúgókat a rendőrminiszter alá rendelte, nem érintkezett velük. Hagyta, hogy a rendi reakció fellépjen a szabadkőművesség ellen, majd egyszerűen betiltotta azt, a szabadkőműves tisztségviselőket pedig leváltással és áthelyezéssel fegyelmezte meg. Egyetlen titkos társaságot tűrt meg: az udvart és kormányzati szerveit. Itt pedig a légkör megint megromlott, és volt is valami pikantéria abban, hogy Kolozsváron éppen 1795-ben adták ki a már jó negyedszázada meghalt erdélyi kormányszéki elnök, Lázár János csípős verseit, hol feketén-fehéren olvasható: „Az udvari élet halált hozó álom.”23

A Martinovics-féle összeesküvés valóra váltotta ezt az álmot. Ma is nehéz megérteni, hogy egy ilyen furcsa fantaszta, mint Martinovics Ignác miként tudott oly sok kiváló embert belerángatni az összeesküvésdibe, amely akár jellegzetes protobolsevik jelenségnek is tartható. A válasz előtt a tények.

Martinovics Lipóthoz intézett jelentéseiben az illuminátusok, a szabadkőművesek és a jezsuiták – egész kontinenst behálózó – borzalmas összeesküvéseivel ijesztgette a hatalmat, majd azzal nyugtatta meg, hogy Magyarországon sikerült őket megnyernie Őfelsége számára.24 Közben Pászthoryt és még Ürményit is illuminátusnak állította be.25 Az uralkodó nem hitt el mindent besúgóinak, viszont amíg élt – Silagi Dénes találó jellemzése szerint – Martinovics azt írta, amit fölöttesei hallani akartak, a császár halála után pedig már ő akarta meghatározni, hogy mit akarjanak fent hallani.26 Jellemző, hogy egyik jelentésében a cseh kancellária tisztségviselőinek nevét egyszerűen átmásolta a veszélyes illuminátusok listájába.27 Kérdés: annyira beleélte magát a besúgószómágiába, hogy elvesztette az önkontrollt, vagy felettesei hiszékenységében bízott? Aztán, amikor süket fülekre talált, mindazt, amit az illuminátusoktól tanult, a gyakorlatba ültette át, illuminátusabb lett az illuminátusoknál. Az illuminátusok ugyan radikalizmusukkal túlléptek a szabadkőműveseken, de forradalmi fellépéstől mindig is óvtak. Martinovics pedig kétszakaszos forradalmat tervezett, ami a bolsevikok minimális és maximális forradalmi programját előlegezi meg: egy mérsékelt forradalmat a nemesség bevonásával, majd egy radikális forradalmat a nemesség ellen. Martinovics a kétlépcsős forradalmat irányítani hivatott kettős szervezetet „a felvilágosodás és az illuminizmus kivonatának” állította be, éppen Szentmarjay Ferenc előtt, aki először visszariadt a „ravasz csalás”-tól, de aztán magával ragadta a főszervezők közé saját – mint később ő maga vallotta – „tapasztalatlan kíváncsisága”, és Martinovics személyes varázsa.28 A szervezkedés „naiv módja” tetszett Hajnóczy Józsefnek is, az, ahogy „a felvételi szabályokban” egyszerre rejtve és mégis nyilvánvalóan körülírták, hogy miként szervez be minden egyes tag két új tagot, és így majd ezrekre dagasztják a tagok számát, anélkül, hogy ezek ismernék egymást. És ha majd 200 000 főre rúg a tagok száma, kirobbantják a forradalmat, természetesen Robespierre beleegyezésével.29 Hajnóczy nem volt naiv. Szekfű Gyula szerint „a kor sok tehetsége közt talán a legnagyobb politikai ész”.30 De úgy látszik, a francia forradalom igézetében a titkosság mágiája ellenállhatatlanul hatott. 1828-ban Pesten Kazinczy baráti társaságban arról beszélt, hogy barátja, Hajnóczy miként járult hozzá Robespierre bukásához.31 Ez folklór, de a legkülönbözőbb helyeken felbukkan.32 Ugyanakkor a titkosság mágiáját jól kiegészítette a forradalmi racionalizmus: ha megérkezik a francia forradalom hadserege, átveszik a hatalmat. Tanú erre Fessler Ignác Aurél egykori szabadkőműves és történetíró, aki nem nagyon szerette Martinovicsot, 1795-ben egyenesen „politikai sarlatánnak” nevezte,33 de jó negyedszázad múltával úgy vélte, hogy egykori barátja összeesküvésével „a szülési fájdalmakat saját hazája számára enyhíteni akarta, ahol az adott viszonyok között fájdalmasabbak és rombolóbbak lettek volna, mert Magyarországon a közember szellemi és érzelmi műveltsége, jogfelfogása mélyen alatta állt, mint a francia köznépé”.34 Boldog békeidőkre igaz Négyesy László figyelmeztetése: „A Martinovics-féle ún. összeesküvés elég ártalmatlan szövetkezete volt néhány intellektuelnek, gyakorlati súly nélkül.”35 Fraknói Vilmos római katolikus címzetes püspöknek viszont több humorérzéke volt. 1919-ben a kommün alatt elvállalta Martinovics iratainak kiadását, és aztán, amikor megkapta az értesítést a tiszteletdíjról, később a jó hírt hozó levélre ráírta: „Felajánlottam Martinovics titkos jelentéseit és vallomásait kiadás végett; azon záradékkal, hogy így a bolsevikiek maguk mutassák be az általuk dicsőített Martinovicsot igazi világításban.” Fogarasi Béla közoktatásügyi népbiztos-helyettes még nem is sejthette, hogy mennyire kompromittáló lehet a forráskiadás, ezért megígérte „Fraknói Elvtárs”-nak, hogy „amint a kézirat megjön, ki lesz adva, és ezzel egyidőben tiszteletdíját is kiutalják. /Elvtársi üdvözlettel”.36 Az uralkodó viszont nem ismert kegyelmet. A szabadkőművességet is betiltotta. Szelleméből azonban sok minden sokféleképpen tovább élt, pontosabban sok mindent tovább éltettek, és a maga módján „tette a jót”. Új szakasz nyílt a magyar demokratikus kultúrában: immár a magántársasági kultúra.

 

Szabadkőművesek szabadkőművesség nélkül

 

Nem ok nélkül mondta Fichte, hogy valaki anélkül is lehet szabadkőműves, hogy tudná.37 Herder „láthatatlan-látható társadalomról” folytatott képzelt dialógust, és aztán a szabadkőművességet úgy stilizálta át, hogy annak folytatása „valamennyi gondolkodó ember szerte a világon”, akik „láthatatlan egyházat” alkotnak, de „ha összegyűlnek, láthatók”. Maga „a könyvnyomtatás is ideális társadalmat teremtett,” így ha az ember Homéroszt, Tacitust vagy Fénelont olvas, nem is figyel arra, hogy mely néphez vagy valláshoz tartoznak, mint a látható társadalomban tenné. Költészet, filozófia és történelem „szent háromszöget” alkot. A költészet kiemeli az embert az egyoldalúságok és a megosztottságok világából; a filozófia maradandó alapelveket nyújt; a történelem maximákkal, azaz életbölcsességekkel szolgál.”38 így aztán – ha meghosszabbítjuk a gondolatmenetet – az igazi páholy a könyvtár.39 Széchényi Ferenc ilyet állított fel, amikor cenki könyvtárát leendő fővárosunkba szállította, és a nemzetnek ajándékozta. Ez volt a Bibliotheca Hungarica Széchényiano-Regnicolaris, ahogy a diéta (1807:XXIV.) köszönő törvénycikkében mondta: „egy felállítandó nemzeti múzeum alapja”.

Teleki Sámuel, erdélyi kancellár is hasonlóképpen járt el, amikor Marosvásárhelyt megalapította a Teleki Tékát, de ő ennek olvasójában olyan képet tett ki magáról, amelyen mindenki felismerheti a szabadkőműves szimbólumokat: a Világegyetem Nagy Építőmesterének jelképét, a körzőt és a derékszöget. A könyvtár látható, a páholy immár láthatatlan, és elképzelhető, hogy a bécsi titkosrendőrségi politika egyik irányítója, Armbruster udvari tanácsos Herdertől vette a kifejezést, amikor 1807-ben a magyar írókat úgy jellemezte, hogy „láthatatlan egyházat alkotnak”, ahelyett, hogy egymást mocskolnák.40

Ebben a „láthatatlan egyházban” a főpapi szerepet Kazinczy Ferenc, az örök szabadkőműves játszotta, miután a titkostársasági kultúra és az abszolutista és rendi reakció patológiájának áldozataként 2387 napot börtönben töltött. Levelezésével átfogta az írói világot – ahogy az 1800-as évek szabadkőművességének íratlan törvényét a Berlinbe, majd Oroszországba szakadt Fessler Ignác Aurél lejegyezte: „Az egyes megvilágosodott és tökéletes szabadkőműves jobban teszi, ha minden páholybeli tevékenységtől távol tartja magát, és inkább ismereteinek, tapasztalatainak és meglátásainak baráti közlésével vezeti a fény felé egyes érdemesnek talált páholytestvéreket.”41 A jelekből is értettek.

Példa erre az, ahogy Kazinczy a nagyváradi görögkatolikus románokat megítélte. Naplójában is megörökítette azt, ahogy 1803-ban a görögkatolikus román püspök asztalánál vendégül látta. Az ebéd során „báró Wécsey Jósef melegedni kezde a bortól s megszólítá az oláh püspököt, Darabant vala a neve: Domine Excellentissime! iste meus amicus periculosarum cogitationum homo est; non credit verum esse posse, quod contra rationem est. [Legkegyelmesebb uram! ez a barátom a veszedelmes gondolkodásúak közé tartozó ember, aki nem hiszi, hogy igaz lehet, ami az ész ellen van.”] A tudatlan püspök fejet csóvált, s félig nevetett, soha sem tudván meghatározni, mit mondjon reá. Én felakadtam, nem ezen a tüskén, hanem azokon, akik ezt Wécseytől hallák. Hiszen, mondám, ez a legorthodoxusabb hit, mert a keresztyén vallás is éppen ezt tanítja. Csak azt kell megjegyeznünk, hogy más a contra rationem [ész ellen], más a supra vagy praeter rationem [az ész fölött vagy az észen túl]. A püspök ismét nevetve ütögetett, én pedig és a calefactus [pajkos] Wécsey még egy két szót tevénk, de úgy, hogy szavaink nem voltak illetlenek. A mostani váradi oláh püspök, Vulkán Sámuel elvezete a püspök parányi bibliotekácskájába, hol némely olasz könyveket, és különös, még a Helvetius munkáját is lelém.”42

Helvetiust sokra becsülte Kazinczy, és később, 1812-ben, amikor naplóját tisztázta, akkor sem vette észre, hogy Darabant megmosolyogta őt. Hiszen egyáltalán nem volt műveletlen, kifejezetten pártfogolta azokat az erdélyi felvilágosult román írástudókat, akik a balázsfalvi püspök erőszakos szűklátókörűsége miatt kellett, hogy elhagyják hazájukat. És aligha véletlenül tartotta könyvtárában Helvetiust. Ennek látványa volt az ő válasza Wécsey évődésére. Vulcan püspök viszont Kazinczy számára példa lett. Gratulált is neki a könyvtárhoz.43 Mélyen azonosult azzal, amit a román püspök főpapi székébe iktatásakor mondott: „a keresztények minden vallása a bűn és vétek nélküli élet”. És ezt Kazinczy terjesztette, magánlevélben,44 és a nyilvánosság előtt is:45 Vulcan hitvallásában saját vallására ismert. Ez a vallás összefonódott a politikummal.

A szabadkőművesség nélküli szabadkőművesek kritikus pillanatokban, amikor az ország alkotmánya veszélybe került, színre léptek. Széchenyi Ferenc az 1810-es években a Monarchia egészének alkotmányosítását tervezgette. Ezt József nádor biztatására tette, de 1817-ben vaskosabb – másolatban terjesztett – kéziratban védte a magyar alkotmányt. Vay József, egykor a miskolci páholy nagymestere hasonlóképpen már a majdani érdekegyesítés politikáját villantotta fel. És a két miskolci testvér, Kazinczy és Berzeviczy nyílt vitába keveredett, amelynek tétje az volt, hogy alkotmányos monarchia vagy posztjozefinista felvilágosult abszolutizmus biztosíthatja a kívánatos fejlődést. Ugyanakkor Kazinczy nyelvi nacionalizmusa csapott össze Berzeviczy államnacionalizmusával.46 De hogy milyen is lehetett ez a nyelvi nacionalizmus, annak megismerésében a hű barát, a polihisztor Rumy Károly György segít. 1845-ben a maga jegyzeteivel közzétette Kazinczynak Lukijan Musicki szerémi kolostori apátnak írt levelét 1812-ből. Ebben a széphalmi mester köszöntötte a szerb pap-költőt, aki Herder írásait is ismeri, és aki maga is igyekszik a fátum „által elsüllyesztett nemzeteket felemelni”. Mert: „Az én patriotizmusom nem ellenkezik a kozmopolitizmussal, s midőn a magyar nyelvnek virágzását óhajtom, midőn azt, amennyire tőlem kitelik, elősegéleni igyekszem, nem könyörgök azért az egeknek, hogy más nyelveknek károkkal virágozzék az én nyelvem”. Végül: „Vedd berekesztésül vallásomat: az igazság minden nemzettel, minden felekezettel közös, s a jók s bölcsek fellelik egymást különböző feleken is. Jaj annak a nyomorultnak, kinek szemei felakadnak a ruhán és a hangzaton!” Rumy több fontos észrevétellel kísérte a levelet. Megemlítette, hogy a szerb költő megfeddte Vitkovics Mihályt, mert „nem szerb anyanyelven, hanem magyar anyanyelven költött”. Ezzel szemben viszont azt hangoztatta Rumy, hogy Vitkovicsnak „két anyja vala, szerb édes anyja s [...] Eger, vagyis, ha tetszik, a magyar nemzet, mint ápoló anyja”. És „jó lett volna mindkét nyelven költeni”. Kazinczy hitvallását pedig így értékelte: „Ezen tiszta s igazságos nyilatkozat is Magyarországon, hol annyi sok nép, különböző nyelv és egyházi felekezet létezik, figyelemre méltó.”47 Korábban pedig azt hangsúlyozta, hogy Kazinczy „hozzám és másokhoz írt barátságos és bizodalmas levelei patriotizmust és kozmopolitizmust lehellenek, s a patriotizmusnak kozmopolitizmussal való összekapcsolásában példám vala és marad”.48 Annál is inkább, mert Kazinczy a nyilvánosság előtt is hangoztatta, hogy „a nacionalizmus lelket emelő érzelmeit a kozmopolitizmus lelket szelídítő érzelmei által kell megnemesítenünk”.49

Hungarus hitvallás volt Rumy megnyilatkozása. És szüksége volt Kazinczy tekintélyére, ugyanis az 1830-as években kemény csapások érték, éppen Vörösmarty Mihály figurázta ki, méghozzá kegyetlenül és igaztalanul, olyan figurát csinálva belőle, aki semmilyen nyelven sem tud. Erre és sok egyéb támadásra 1840-ben így Válaszolt Rumy: „Én Magyarországban csak egy nemzetet, t. i. a magyar nemzetet vagy (a kétértelműség eltávoztatása okáért) a magyarországi nemzetet és nemzetiséget, nem pedig többféle nemzetiségeket (úgy mint tót, német, oláh, orosz, szerb vagy rác, zsidó, cigány) ismerek, de ugyan több, Magyarországban lakó népeket és népségeket különféle nyelvekkel. A nemzet és nyelv, nemzetiség és népség pedig nagy különbség [...] Kívánatos volna ugyan több tekintetből, hogy Magyarországban is [...] csak egy nép s nyelv létezne (valamint jó, midőn a nemzet csak egy vallással bír), de mivel ez nem úgy van [...], s mivel vétek volna más népeket anyanyelveiktől erőszakkal megfosztani (minden nép ragaszkodik az anyanyelvhez, mint a valláshoz), meg kell elégednünk, hogy Magyarországban valahára a hivatalos és országos nyelv egy élőnyelv, s pedig a magyar nyelv légyen, nem pedig a holt deák nyelv, [.] s alkalmas és szelíd módokkal azon kell igyekeznünk, hogy a magyar nemzeti nyelv tudása a többi magyarországi népek között mindig jobban terjesztessék el. [.] A nemzeti egység jó országalkotás mellett ott is létez, hol több nép lakik, s több nyelv divatoz, mint Nagybritanniában, s több nép egy országban az erőt nem oszlatja, mint azt Magyarország Mária Terézia uralkodása alatt mutatta.”50

Rumy olyan nemzetfogalmat vázolt fel, amely közelített az 1849-es nemzetiségi dekrétum és az 1868-as nemzetiségi törvény nemzetfogalmához. Ezt a Kossuth Lajos és a Nicolae Balcescu által aláírt szerződés előzte meg és tette lehetővé, a „Kibékülési terv”, amely a középfokú államigazgatásban is elismerte a „nemzetiségi” nyelvhasználatot – térségünkben addig és a mai napig példa nélkül. így hatott a szabadkőművesség nélküli szabadkőművesség és a szabadkőművesség szelleme is, hiszen a felvilágosodás eszméin iskolázott Kossuth csak 1849 után, az emigrációban lépett be a páholyvilágba, Balcescu még előtte Párizsban.51 Így sikerült államiratban is egyeztetni a partikularizmus és univerzalizmus dilemmáját, amely ma is kínoz minket, és mi is őt.



 

Jegyzetek:

 

1 Supka Géza: A szabadkőművesség történeti múltja és a magas fokok. Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára (továbbiakban: OSZKK), Fond 31/114.

2 Pálóczi Horvát Ádám: Felfedezett titok. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988, Budapest.

3 [Pálóczi Horváth Ádám:] A Bölcsesség nagy Mestereinek a Szent Rend kezdetétől fogva a XII. századig Biographiája. (1812.) OSZKK, Quart. Hung. 1259.

4 Georg Simmel: Soziologie. Untersuchungen über die Formen der Vergesellschaftung. München, 1923, Leipzig. 273.

5 Jászberényi József: „A Sz: Sophia' templomában látom én felszentelve nagysádat”. Budapest, 2003. 119.

6 Bölöni Farkas Sándor fordításában: „Karlos: Atyaságtok klastroma távol van az ország útjától. Amott látszanak a madridi tornyok. S itt foly a Mansanares. Ez a vidék éppen amilyent kívántam. Minden csendes, mint egy titok. Prior: Mind a jövő életbe való belépés.” Kolozsvár, Akadémiai Könyvtár, Ms. U. 937. 57. http://real.mtak.hu/95570/1/DC.pdf)

7 Magyar Nemzeti Levéltár (továbbiakban: MNL), P 246 Festetics család, 1. d. 743. f.

8 Magyarország története a 19. században. (Szerk. Pajkossy Gábor.) Osiris, 2003, Budapest. 39–50.

9 Mályusz Elemér: Bevezetés. In Sándor Lipót főherceg nádor iratai 1790–1795. (Szerk. Mályusz Elemér.) Budapest, 1926.

10 Marczali Henrik: Az 1790/1-diki országgyűlés. I. Budapest, 1907. 295.

11 Marczali 1907, I. 337.

12 Mályusz, 1926, 10.

13 MNL, P 1028 Szilassy család, 1. cs. 2. t. 15.

14 MNL, P 1028 Szilassy család, 1. cs. 2. t. 110.

15 Mályusz, 1926, 15.

16 Denis Silagi: Ungarn und der geheime Mitarbeiterkreis Kaiser Leopolds II. Verl. Oldenbourg, 1961, München.

17 Miskolczy Ambrus: Eposz és történelem: A Cigányiász avagy a cigánykép és az önkép megjelenítése a magyar és román irodalomban. Lucidus kiado, 2007, Budapest. 44.

18 А. М. Ваcютинский: Ордзнъ иллюминатовъ. I. Масонство и его прошлом и настоящем. I. (Szerk. С. П. Мельнугов, Н. П. Сидоров.) Москвa, 1991. 117.

19 Lipót levele nővérének, Mária Krisztinának 1789-ből. Lásd Benda Kálmán: A magyar nemesi mozgalom (1790–1792). In Magyarország története. V. (Főszerk. Mérei Gyula, szerk. Vörös Károly.) Akadémiai Kiadó, 1983, Budapest. 110.

20 Benda, 1983, 61–63.

21 Jean Bérenger–Charles Kecskeméti: Partement et vie parlementaire en Hongrie 1608–1918. Honoré Champion Éditeur, 2005, Paris. 233–237.

22 Farkas Sándor: Naplója. (Szerk. Jancsó Elemér.) Kriterion, 1971, Bukarest. 58.

23 Lázár János: Külömb külömb féle világi dolgokat az erköltsökre szabogató magyar versek. Claudiopolis, 1795. 15.

24 A magyar jakobinusok iratai. I. (Szerk. Benda Kálmán.) Akadémiai Kiadó, 1957, Budapest. 453–492., 578.

25 MJI I. 441.

26 Silagi, 1961, 132.

27 MJI I. 703.

28 MJI II. 111.

29 ifj. Barta János: Illúziók és realitás a magyar jakobinusok mozgalmában. In Századok, 1995. 4. sz. 895.

30 Szekfű Gyula–Hóman Bálint: Magyar történet. V. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1936, Budapest. 64–65.

31 Gróf Széchenyi István naplói. III. (Szerk. Viszota Gyula.) Budapest, 1932. 730.

32 MJI III. 367.; Auguste de Gerando: De l esprit public en Hongrie depuis la révolution frangaise. Paris, 1848. 38–39.; Pulszky Ferenc: A magyar jakobinusok. I. Pest, 1862. 143.

33 [I. A.] Fessler: Rückblicke auf die lelten sechs Jahre seiner Logenthatigkeit. Meinhold, 1804, Dresden. 184.

34 J. A. Fessler: Die Geschichte der Ungern und ihrer Landsassen. X. Johann Friedrich Gleditsch. 1825, Leipzig. 664.

35 Négyesy László: Kazinczy pályája. Magyar Egyetemi Nyomda, 1931, Budapest. 63.

36 OSZKK, Fol. Hung. 1802. 23. Megköszönöm Szász Zoltánnak, hogy erre felhívta a figyelmemet.

37 Johann Gottlieb Fichte: Philosophie der Maurerei. Briefe an Konstant. Uő.: Gesamtausgabe der bayerischen Akademie der Wissenschaften. I,8: Werke 1801–1806. (Szerk. Reinhard Lauth, Hans Gliwiteky.) Friedrich Frommann Verlag, 1991, Stuttgart. 434.

38 Johann Gottfried Herder: Briefe zur Beförderung der In Herders Werke. IV. Verlag des Bibliographischen Instituts, [é. n.] Leipzig, 103–104.

39 Paul Müller: Untersuchungen zum Problem der Freimaurerei bei Lessing, Herder und Fichte. [Sprache und Dichtung, N.F., Bd. 12.] Bern Haupt, 1965, Bern 59.

40 Wertheimer Ede: Az 1807-ik évi magyar országgyűlés. In Századok, 1896. 305.

41 [I. A.] Fessler 1804, 4.

42 MTAKK, K 614, Kazinczy Ferenc: Az én naplóm 1801. jún. – 1810. decemb. (Tisztáztam Széphalmon 1812 marfe.) 229.

43 Kazinczy Ferenc levelezése. VI. (Szerk. Váczy János.) MTA, 1895, Budapest. 483.

44 Kazinczy Ferenc levelezése. XV. (Szerk. Váczy János.) MTA, 1905, Budapest. 536.

45 Prof. Tiszt. Márton István úrnak Ker. morális katekismus nevű munkájára írt recensiók az azokra tett feleletekkel egybekötve. Béts, 1818. 98.

46 Miskolczy Ambrus: Egy hamis historiográfiai alternatíva: jozefinizmus és rendi autonómia, avagy Berzeviczy és Kazinczy vitája. http://szemle.unideb.hu/wordpress/wp-content/uploads/bsk-pdf-manager/526_2014-09-27.PDF (2019-10-15)

47 Kazinczy Ferenc levelezése. IX. (Szerk. Váczy János.) Budapest, 1899, MTA. 275–277.

48 Rumy Károly: Válasz Tóth Lőrincz urnak. In Hírnök, 1840. szept. 7. 72. sz.

49 Muzárion, 1829. IV. k. 155.

50 Rumy: Válasz, In Hírnök, 1840. 72. sz.

51 Miskolczy Ambrus: Kossuth Eperjesen. Carlowsky Zsigmond és Greguss Mihály jogbölcselete. Állami és Jogtudományi Kar, 2007, Budapest.


« vissza