Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

„Szia, kedves Barátaim” – Nyájas centenárium a pozsonyi várban, a „független személyiségek” hatalmon Szlovákiában

"A trianoni békediktátum centenáriuma inkább Magyarországnak és a magyaroknak nevezetes év, mintsem Szlovákia számára. Ami 1918–20-ban történt, az a mai szlovákság számára inkább a csehszlovakisták működése volt, és nem annyira a kifejezetten és elkülönülten értelmezett szlovák nemzeti törekvések érvényesülése."

Szlovákia kampánnyal kezdte az évet, február 29-én tartották a parlamenti választásokat. Az nem lehetett titok, hogy már a 2016. márciusi választást követően is csak bajosan összetákolt harmadik Fico-kormány nehezen viheti végig a ciklust, ami végül sikerült. Ám korábbi eredményeit meg sem fogja közelíteni 2020-ban. Ez a nagymácsédi Kuciak-gyilkosság1 és az ezt követő országos tömegtüntetések nyomán már egészen biztos volt. Ennek ellenére, bár a Smer2 10 százalékot vesztett népszerűségéből, mégis 18,3 százalékos eredményével még mindig az ország második politikai ereje maradt.

Az egyértelmű győztes 25 százalékkal, 2016-hoz képesti támogatottságát több mint megkétszerező Egyszerű Emberek és Független Személyiségek mozgalma (Obycajní L'udia a Nezávislé Osobnosti), az „OLaNO”. Speciális képződmény, nem csupán a neve. Eleinte csak egy négyfős zárt csapat alkotta, de tagjai ma sincsenek többen pár tucatnál. Hivatalos, nyilvános lista nem ismert, csak egy adat, hogy a tagság 45 fő. Ilyen tekintetben kvázi egy országos szervezet nélküli választási párt. Noha immár – 2012 óta – saját nevével a harmadik választáson vett részt, egyre több nem parlamenti tisztséget is elnyerve, mint az elnök szülővárosa, Nagyszombat megyei vezetőjéét, s amely poszt az immár csúcsra jutott kormányfő, Igor Matovic unokatestvéréé, Jozef Viskupicé.

Matovic, még a pozsonyi Comenius egyetemi tanulmányai befejezése előtt kezdett vállalkozásba, és rövidesen sikeres direkt marketing- és hirdetési média-vállalkozás nőtt ki a keze közül. Nem lehet ettől független eredmény, hogy amikor 2010-ben első ízben indult – akkor még csak – három társával a választásokon, hiába kaptak csak utolsóként helyet a mostani koalíciós partnere, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) országos listáján. Tudni kell, hogy Szlovákia arányos választási rendszerében a szavazók maximum négy jelölt listás sorszámát bekarikázva előnyhöz juttathatják kedvencüket. Ugyanis, ha a listára leadott szavazatok 3 százalékát eléri az így megjelölt induló, úgy a teljes lista élére kell sorolni. Ennek a módszernek némely hátránya mellett előnye, hogy közvetlen felmérést mutat az adott jelöltek valós népszerűségéről. Így mindenesetre a hirdetési szakember és barátai mind be is jutottak a törvényhozásba, hogy a politikum e koncentrált piacán megmutathassák magukat. Mint látjuk, eredményesen.

Általában nehezen kiszámíthatónak tartják vetélytársai a március 21-ével hivatalba lépett új miniszterelnököt, mert fürge észjárással gyakran él meglepő fordulattal. A kereskedelmi médiaguru-vállalkozó mindenkori legfőbb témája a korrupció és az ellene folytatandó örökös harc. Ez Szlovákiában a politikától a gazdasági érdekeken keresztül a szervezett bűnözésig húzódó, számos halálos áldozatot követelő probléma évtizedek óta.

Matovicnak sosem jelentett akadályt, hogy saját frakcióbeli társai ellen forduljon használható gyanú esetén. Ilyen régi ügye volt egyik mostani koalíciós partnerével, Kollárral. Ám egyébként is kiváló érzékkel keltett mindenkor feltűnést, szenzációt akcióival. Ilyen meghökkentő lépésnek tekinthető egy magyar szempontból sem közömbös esemény. A 2010-es egyszerűsített kettős állampolgársági magyarországi törvényre kampány-válaszul az első Fico-kormány, ugyan a szlovák alkotmánnyal ellentétes módon, a szlovák állampolgárok kettős állampolgárságát durván szankcionáló, állampolgárságtól való megfosztást írt elő. Ez nagy feszültséget keltett. A 2010-ben két esztendőre hatalomra kerülő ellenzék ezt a szankciót, a Most/Híd-dal kötött koalíciós megállapodása szerint el szerette volna törölni. A közös kezdeményezéssel viszont Matovicék szembefordultak a SaS-os frakcióban, és a többi, velük együtt, elvben a Radicová-kormányt támogató frakció szándékával.3 Ebben a kérdésben a két évig ellenzékbe szorított Fico-féle Smer mellé állt képviselői csoportjával, arra hivatkozva, hogy enélkül a Ján Slota-féle, szélsőséges nemzeti párt malmára hajtanák a vizet. Ez persze a Radicová-kormányban résztvevő Most/Hidat érintette a legrosszabbul. Viszont nézhetjük úgy a dolgot, hogy igaza lett, hiszen Ján Slota pártja 2012-ben nem jutott be a szlovák parlamentbe, ahogy idén sem. Újabb fordulatként viszont, bár nem ő személyesen, de egyik, már OL'aNO-párti képviselője, az árvai Alojz Hlina keltett nagy feltűnést a szlovák törvényhozásban. Felszólalásában, 2012 májusában bocsánatot kért Ján Slota megválogatás nélküli sértéseiért, amelyekkel a hírhedt Nemzeti Párti képviselő valaha is a magyarokat illette.

Mindenképpen elmondható, hogy a viszonylag fiatalnak számító, 47 esztendős, új kormányfő máris dörzsölt, tapasztalt politikusnak tekinthető, akitől azonban abszolút nem idegenek az akár váratlan kezdeményezések.

A kormányváltás Szlovákiában a járványhelyzet legizgalmasabb napjaiban zajlott. Irigyléssel tekinthet számos ország a józan, szlovák példára, ahol a fenyegető vész idején a politikai ellenfelek teljes összhangban és egyetértésben intézkedtek a járvány megfékezése ügyében. Európa talán legszigorúbb intézkedéseit még éppen a leköszönő, Smer-es Peter Pellegrini kormánya hozta meg, miközben lakosságarányosan négyszer annyi fertőzöttet mutattak ki akkor Szlovákiában, mint Magyarországon. Márpedig aki figyelte a járványhelyzet híradásait, tudhatja, hogy Szlovákiában nem a magyar statisztikai adatgyűjtés elvét követik. Sokkal kevesebb beteget és elhunytat jelentenek hivatalosan COVID–19-pozitívnak minősítve. A szinte drákói, prompt intézkedésekkel elérték, hogy mára a fertőzöttek száma csak 42 százaléka a magyarországinak. Továbbá, bár valamivel több esetben szűrték a fertőzésgyanús személyeket, de a koronavírusosként azonosított halottak száma is csak ötöde a magyarországinak a hivatalos statisztikában.

Első megközelítésre egy olyan kormány, amely négy, egymással vetélkedő pártból alakítható ki, labilisnak tűnhet. Mégis látszólag igen simán zajlottak az egyeztetések. Persze Szlovákiában eleve közös, egy még igencsak új nemzetállamnál voltaképpen érthető módon, az eléggé egységes nemzeti alapú szemlélet a balszéltől a jobbszélig. Itt a négy koalíciót alkotó párt pedig ideológiailag is egyaránt a jobbközépre sorolható be. Az OL'aNO – ha az európai pártcsaládok felől nézzük – a kormány egyetlen Európai Néppárti tagszervezete. Igaz, nem régen, hiszen tavaly igazolt át az ECR-től.4 Viszont a SaS, bár legtöbbször csak mint liberális pártot említik, de elsősorban klasszikus, gazdasági liberális párt, sőt, inkább libertáriánus. így mindjárt érthetőbb lehet, hogy az EP-ben az ECR-ben ülnek képviselői. Vezetője, Richard Sulik gazdasági miniszterként bizonyíthatja válságkezelésben a képességeit. A Sme Rodina (Család Vagyunk), szintén a SaS-ból kivált formáció, vezetője Boris Kollár vállalkozó. Mint vállalkozó, talán mint másik dudás, nem került be a kormányba. Mivel egyes kényes ügyekben az ő neve is forgott már, esetleg csak emiatt lett házelnök. A negyedik koalíciós párt a Za L'udi (Emberekért), a tavaly leköszönt köztársasági elnök, Andrej Kiska formációja. Itt feltehető, hogy annak ellenére csalódott az ex-elnök az elért eredményt illetően, hogy bőven hibahatáron belül kapott kevesebbet, mint amennyire mérték. Igaz, listája népszerűsége a kimutatások alapján októberben volt a legnagyobb, akkor még duplája volt a végül elért 6 százaléknak. Mégis inkább valószínű, hogy átgondolhatta, hogy furcsa egy volt államfő, amikor egy kis párt élén akár egy kevésbé fontos tárca minisztere, akárcsak egy legkisebb koalíciós frakcióvezetői tisztséget tölt be. Leginkább e megfontolásnak tulajdonítható, hogy pártját hátrahagyva, egészségügyi okokra hivatkozva lemondott mandátumáról. Mindez a két pártélettől eltávolodott vezetőjű párt koalíciójában Matovic kezére játszhat. Amúgy a 150 fős parlamentben alkotmányozó többséget jelentő, kilencven mandátumot meghaladó, 95 fős többségéből egy hosszabb távon is működtethető formációt gyúrhat magának. A lehetőség adott. Főleg, hogy a Kiska-listáról megörökölt, regionális fejlesztésekért felelős miniszterelnök-helyettese, Veronika Remisová régi ismerős. Mielőtt átigazolt volna az ex-elnökhöz, korábban az OL'aNO listavezetője volt.

Kérdés lehet, miért hozott össze egy akár alkotmányozásra alkalmas többséget, holott a három közül akármelyik középpárti partnerét kihagyhatta volna. Nos, ha a vezető fő témájához, a korrupcióhoz, illetve annak gyökereihez is hozzá akarna nyúlni, akkor az ügyészi, bírói rendszeren is szükséges lehet változtatnia. Ám az is távlatos megfontolás lehet, hogy az ideológiailag hozzá közel álló jobbközép szervezetek legyenek csak mind összevonva az irányítása alá. Egyik se legyen olyan pozícióban, hogy az óhatatlanul kiábrándulókat az ellenzékiség szűzi pózával összegyűjtögethessék. No és leginkább magyarázat lehet az is, hogy az OL'aNO listáján számtalan, szó szerint is „független egyéniség” került a parlamentbe: a sikeres teniszezőtől a tánctanárig, vagy egy korábbi maffiagyilkosság áldozatának édesanyjaként országosan ismertté vált asszony. A pár tucatnyi társaság teljes listáját több független irányzat listáiból állították össze, kiegészítve jónéhány volt kereszténydemokrata képviselővel. így bölcs előrelátás részéről, hogy amennyiben a kormányzás nehéz terhe alatt Matovic előéletéhez hasonló, önálló elképzelésekkel fellépő szakadárok akadnának, ne forgácsolódhasson el túl hamar a kormányzati többség.

Hogy ellenfelei vádjaival szemben nem igazán megfontolatlan a kiszámíthatatlansága, ezt demonstrálja, hogy egy kvázi profi karrierdiplomatát választott a külügyi székbe. Ivan Korcok – elvben a SaS minisztereként – a washingtoni misszió éléről tért haza a külügy élére, de korábban a Smer-kormány államtitkára is volt, viszont szolgált olyan pozíciókban, mint berlini, NATO-, illetve EU-s nagykövet.

Mégis, talán a legérdekesebb megoldás, ami egyben a pragmatizmust is sugározza, hogy a belügyminisztere Roman Mikulec, aki a katonai hírszerzés volt ezredese és vezetője. E minőségében a Brünnben végzett jogász-közgazda, eredetileg vadászpilóta 2013–19 folyamán vád alatt állt, de végül felmentették. Biztonságpolitikai szervező-menedzseri kinevezésének kvázi jó indoka a vírushelyzet, amivel – magyar szempontból talán sajnálatosan – elütötte e tisztség betöltésétől a sokáig befutóként emlegetett Grendel Gábort.5 A július idusán negyvenéves Grendel a legnagyobb kereskedelmi televízió, a Markíza főhíradóját vezette huzamosabb ideig, míg 2010-ben a kereszténydemokrata belügyminiszer, Daniel Lipsic szóvivője lett. Az OL'aNO listáján 2016 óta kétszeres parlamenti képviselő. Amikor Matovic arra hivatkozik, hogy a szlovák parlamentben neki van a legtöbb megválasztott magyar képviselője, nem csak egyedül reá hivatkozik, hiszen legalább származását vagy nyelvtudását tekintve több mint tíz képviselőt emlegethet. Közöttük Grendel messze a legismertebb és legnépszerűbb a már felemlített „felkarikázásban” megmutatkozó sikerei szerint. Egyelőre parlamenti alelnökként, neutrális funkcióban növelheti tovább ismertségét és népszerűségét.

A koronavírus lefolyása után Szlovákia új miniszterelnökének a legnagyobb kihívása biztosan a gazdaság helyreállításának munkája lesz. Lévén, ha tarthatunk ettől, a világban elhúzódó válság bontakozna ki, az közvetlenül hat az autógyártásra, főleg annak eladásaira, az pedig a szlovák nemzetgazdaságnak igen meghatározó méretű része. Világviszonylatban is kiemelkedő, hogy a teljes nemzetgazdasági kibocsátás mintegy 10 százalékát teszi ki. Ezen belül nem a luxus típusokat gyártja és szereli össze a szektorban dolgozó mintegy nyolcvanezer szlovákiai munkás, hanem benzinüzemű népautókat gyárt, amelyek forgalmának válságérzékenysége nagyobb.

A trianoni békediktátum centenáriuma inkább Magyarországnak és a magyaroknak nevezetes év, mintsem Szlovákia számára. Ami 1918–20-ban történt, az a mai szlovákság számára inkább a csehszlovakisták működése volt, és nem annyira a kifejezetten és elkülönülten értelmezett szlovák nemzeti törekvések érvényesülése. Hiszen ne feledjük, hogy 1993 januárjában a szlovákság szakított a csehekkel, és ezzel együtt a csehszlovakizmussal. Persze azt se gondoljuk, hogy ez a megkülönböztetés annyira foglalkoztatná az egyszerű embereket. Mindezek leginkább olyan régi, múltba vesző ügyek, amelyekről azokkal az ismeretekkel rendelkeznek, amiket viszont még a kommunista-csehszlovakista közoktatás narratívája hozott a tudomásukra. Viszonylag kevés a száz éve történtekkel foglalkozó kutatás, anyag. Szinte feldolgozatlan, mellőzött korszak, és még inkább hiányzanak az alapkutatások. A szlovákság tudatát romantizált legendák határozzák meg. Részben az első köztársaság, részben a kommunista időkből. Az egyes szlovák történészek által rögzített tények sem igen ismertek szélesebb körben, hogy voltaképpen 1918/19. fordulóján a Felföldet és Csallóközt (valamint Kárpátalját/Ruszinszkót) érintő katonai hódítás történt. Az más kérdés, hogy ami a magyarokhoz hasonlóan egyszerűen csak kvázi „megtörtént” a szlovákok túlnyomó többségével, végül elvezetett az önálló szlovák állam létrejöttéhez, és mint utólag be is bizonyosodott, a többségnek rövidesen jobban megfeleltek az új keretek, mint a régiek. Ezt a magyarokétól messzemenően eltérő tudatot pedig ismerni kell, amikor értelmezni akarjuk, hogy mi történt a pozsonyi várban június 2-án, kedden.

A februári parlamenti választásokon a közvéleménykutatók által jósoltaknak megfelelően egyik magyar párt sem került be a törvényhozásba. Egyetlenegyszer – egyébként érdekesen ugyanakkor – mérték mindkét formációt a parlamenti, 5 százalékos küszöb fölé. Az MKÖ (Magyar Közösségi Összefogás) árnyalatnyival jobban szerepelt az utolsó közzétett felméréshez képest, és 3,9 százalékos kapott, míg a Most/ Híd az előjelzett felét, 2 százalékát kapta meg a leadott szavazatoknak. A két párt együtt talán a felét kapta meg a magyar választók szavazatainak. Az elemzők azt valószínűsítik, hogy az OL'aNO minden tizedik szavazója ezúttal magyar volt. Vagyis mintegy 2,5 százalék, ami által ötödével több magyar támogathatta Matovic mozgalmát, mint az elvben szlovák-magyar közös pártot, a Most/Hidat. A 16 jelentősebb magyar lakosságú járásból 13-ban Matovic győzött – lévén a többi magyar szavazatok megoszlottak a két magyar párt között. Ez sokat elmond a felföldi magyar pártok helyzetéről. Hiába mentek a 2007-es MKP tisztújítás elnökválasztásán alulmaradt Bugár Bélával szakadárként a Hidat létrehozni, a választók a Csákyval maradók hitelességében, tisztakezűségében mégsem bíztak jobban. A magyar kártyára játszó, az elitben Slota6 miatt joggal páriaként kezelt Nemzeti Párttal birkózó, a „másik szélsőséges pandant” szerepét égették reájuk magyar és szlovák vetélytársaik. Ugyanakkor a pénzemberek távoztával erőforrásaiban megrendült párt azóta is megújulási válsággal küzd. Nyilván nem segített, hogy a belső vetélkedésben a „hidasok”, rájátszva a többségi szlovák kommunikációra, mint a magyarországi nemzeti oldal, kvázi revizionista szeparatistának állították be őket. A mégis mellettük kitartó választóik így a nemzeti identitásukat fontosabbként megélő, markánsabban vállaló, többnyire idősebb korosztályok.

Mindehhez képest a Most/Híd azt az elméletet próbálta ki a gyakorlatban, hogy túllépve az etnikai szavazás gátján, egy nyugatos, gazdasági-liberális, közép-jobb pártként szlovákok tömegeit megszólítva hozzanak létre egy nagyobb, kormányképes néppártot. Ezt az eszmét jó húsz éve dédelgették felföldi, magyar politikusok, amikor még a szlovák politikai palettán ilyen meghatározó párt nem volt. A több cikluson át meghatározó Meciárt gyanúsíthatták túlzott oroszbarátsággal, a kereszténydemokraták kissé korosztály-párt voltak, és a szélsőséges nemzeti párt időnként 10 százalék felett szerepelt a választásokon. A 2009-es szakítás utáni első erőpróbán 2010-ben elért legjobb, 8,1 százalékos eredményükkel akár áltathatták is magukat ezzel. ám az azóta lezajlott választások elemzése megmutatta, hogy az alapfeltételezésük merő idealizmusnak bizonyult. A Most/Híd szavazói 80-90 százalékban magyarok maradtak, alkalmi listára felvett és a „felkarikázás miatt” nem túl jól elsült szövetségekkel tudtak olyan szlovák szavazókat megszólítani, akik feltételezhetően vagy magyar származású, identitást váltott polgárok, vagy vegyes házasságban élnek, vagy abból származnak. Mindenképpen az átlagtól eleve inkább elfogadóak a magyarokkal szemben. Közben a politikus-vállalkozóknak mindenkor fontos, hogy pártjuk hatalmon legyen. Ennek következtében – érthetően – 2016-ban nem tudtak ellenállni annak, hogy azokkal lépjenek kormányra, akik ellen addig meghatározták magukat, a Fico-féle Smerrel, illetve a bornírt ősellenséggel, a Nemzeti Párttal. Ez pedig különösen rányomta bélyegét a hitelességükre. Mindezt még tetézte a 2019 tavaszán himnusztörvény-botrányként elhíresült történet. Amikor koalíciós partnerük, a Nemzeti Párt által beterjesztett törvényjavaslatot figyelmetlenségből, de megszavazták a képviselőik. Az idegen himnuszok eléneklését is komoly pénzbírsággal sújtó jogszabályt végül sikerült módosítani. ám a fiaskó és kezelése – az, hogy nem voltak a hibának elégséges személyi konzekvenciái – tovább rombolták a párt hitelét.

Most pedig, amikor a Matovic-koalíció kvázi azt a politikai mezőrészt fedi le, illetve kínálja fel a választóknak, amire a Híd eredendő koncepciója szólt volna, ugyancsak afelé mutat, hogy véglegesen vége a dalnak. Bár úgy tűnik, annyira elmerültek a személyes ellentétekben az MKÖ7-s vetélytársakkal, hogy ezt még mindig nem akaródzik észrevenni.

Ezen előzmények után tehát természetes, ha a szlovák pártok megkörnyékezik a gazdátlanná vált magyar szavazókat, hiszen már eddig is voltak körükben támogatóik akár a politikai bal-, akár a jobboldalon.

Matovic tervezett gesztusa is teljesen józan számítás volt, hogy néhány udvarias kedveskedéssel közelebb hozza magához országa lakosságának még mindig mintegy tizedét kitevő magyarokat. Mégis, a két közösség teljesen eltérő tudása, és az eseményekről szóló felfogása előre programozta a felemás kimenetelt. Mindenképpen elismerést érdemel a bátorság, amivel hozzányúlt egy érzékeny kérdéshez, valamint érthető az óvatosság, a nem azonnali és teljes áttörés.

Amikor híre ment a magyarok körében, hogy az új miniszterelnök meghív a centenáriumra mintegy száz prominens magyar, vezető értelmiségit a pozsonyi várba, két nappal a számunkra gyászos emlékezetű évforduló előttre, akadt, aki csakugyan valamilyen jelentős fordulatban reménykedett, hiszen Matovictól szinte bármi kitelhet. Mások borúlátón provokációra, egy semmit sem érő, felszínes lekezeléssel számoltak, pedig Matovicnak ez nem lehetett valódi szándéka. Politikusként ő hasznot és népszerűséget akarhatott learatni, főleg három nappal a budapesti látogatása előtt. Erre utal az át is vett, meg nem is átvett MKP-s memorandum miatti „vad hiszti”, ami ahogy jött, úgy ment. Viszont a legtöbb felföldi magyar rezignáltan nem számolt semmivel. Miért lett tehát leginkább nekik igazuk?

Amikor május 29-étől kezdve a miniszterelnök meghívói sorra megérkeztek a politikusokhoz, önkormányzati és egyházi vezetőkhöz, művészekhez és mindenkihez, aki egyáltalában számít, az a kezdeményezés komolyságát üzente. Az MKP vezetőinek viszont ezen a kiemelten jelképes időpontú alkalmon tudván-tudták, hogy számos támogatójuk borúlátó a tervezett eseménnyel kapcsolatosan. Egyáltalában részvételüket óhatatlanul egy félreértett, jópofizós, kedélyes december elsejei román-magyar koccintáshoz hasonlíthatják, egy, ezen az évfordulón igen szokatlan szlovák-magyar fogadáson. Az nyilván nem alternatíva, hogy nem tesznek eleget a meghívásnak. Nemigen lehetett más választásuk tehát, hogy még meg sem ismervén Matovic ajánlatát, de megfogalmazzák kéréseiket. Egyébként csupa olyan óhajt, amelyek a híres wilsoni elveket annak idején a Népszövetség alapdokumentumába foglalt, és nem mellesleg a trianoni békeparancs szövegébe is belefoglalt kisebbségvédelemmel összhangban vannak. Mindezeket az elvárásokat ugyan az 1947-es párizsi békeszerződés már nem ismételte el. ám azóta számos nemzetközi jogi, sőt EU-s közös vívmány ad ezekre, ha nem is kötelező előírásokat, de ajánlásokat.

Igor Matovic köszöntője inkább spontánnak készült, de elkészült. Erre utal, hogy a „Szia, kedves Barátaim” magyar nyelvű, közvetlen megszólítást nem sikerült nyelvtanilag egyeztetni, de a megszólítottak korához, viselt tisztségéhez igazítani sem a tegező formával. Tekintetbe véve, hogy amúgy Matovic kiváló képességű debatter, és igen tapasztalt média-szereplő, egyfelől elárul egy komoly saját bizonytalanságot, amikor papír alapján beszél. Bevezetőül megemlíti, hogy fejből szokott beszélni, talán most is jobb lett volna. Mert így a hallgatóságot nyomban bizonytalanságba taszította, hogy készült az eseményre, vagy sem. Szia, és papírból. Amúgy nyilván igen, készült. ám ha papír nélkül beszélt volna, nem árulja el, hogy mennyire nem akart, vagy csak nem mert bármi olyat mondani a magyaroknak, ami szlovák politikai ellenfelei által ellene fordítható. Négypárti koalíciójának két parlamenti ellenzéki pártja van: balról a Smer 38 képviselővel. A jobbszélről pedig az egyenesen szélsőséges radikálisként elkönyvelt, szlovák nemzeti néppárti hagyományokra, a múlt század fordulójának legjelentősebb szlovák politikusára, Hlinkára hivatkozó, de extrém jobbos Kotleba, a Mi Szlovákiánk Néppártja 17 képviselővel. Ahogy ismert, a nemzeti kérdésekben a Fico-féle Smer sem a szociáldemokrácia internacionalista hagyományát követi. Elképzelhető, hogy a nyájas, barátkozós kezdeményezés ezért is kell, hogy ennyire felszínes maradjon. Tekinthetjük úgy is, hogy most kiderült: magyar barátai, sem Berényi volt MKP elnök, sem Grendel nem készítették fel az események várható magyar felfogására, fogadtatására. Avagy csak nem hallgatott rájuk, és ezért beszél olyasmiket, amiket egy, a magyarok iránt abszolút nem érdeklődő, átlagos szlovák gondolhat a közoktatásból merített ismereteire támaszkodva, ha amúgy ennek egyes kedvezőtlen beállításai ellenére azért jóindulatú marad irányukban. A beszéde nem hosszú, de számos közhelyes és pontatlan, megalapozatlan, felszínes elemet, anakronizmust tartalmaz. Ezek lehetnek elszólt, pontatlan fogalmazások, mint a tudvalevőleg törvényes utód nélkül elhunyt Corvin Mátyás leszármazottjainak említése, miközben nagy uralkodónknak pont nem volt nyugati rokonsága. Ennél a történeti áttekintő résznél a szokásos szlovák megközelítéssel él, ami általánosságban jogos. Eszerint a magyar királyok a szlovákság királyai is voltak, és hosszú évszázadokig együtt véreztünk a közös csatákban. Ezután a dél-szlovákiai maffia közös felszámolására hívta fel hallgatóságának figyelmét, valamint a természeti értékek megőrzésére, felemlítve, hogy a Csallóköz és Bodrogköz Szlovákia éléskamrája. Itt fordulatot vesz a beszéd, és a magyar többségű területek látnivalói mellett elismeri a gasztronómiai teljesítményeket, illetve a kürti – egyébként kétségtelenül kiváló és különleges minőségű – borokat.8 Megtudjuk később azt is, hogy a Galánta melletti Felsőszeli egy magyar biotermelőjétől visz ajándékot a csehországi hivatalos látogatására, saját készítésű bodzaszirupja mellé. Felsorolt néhány klasszikus, illetve kortárs irodalmárt és zenei nagyságot, akik a mai Szlovákia területén születtek. Beszédében visszatérő elem a nyelvhasználat. ám nem tér ki arra a valamennyi utódállamra jellemző anomáliára, hogy a magyar anyanyelvű és többségi területen élő magyar diákokat is alapvető pedagógiai hibával nem idegennyelvként tanítják az utódállam nyelvére, hanem mintha anyanyelvük volna. Ez pedig biztosítja az eredménytelenséget. Mégis, legyen szlovák, nagyukrán, román vagy szerb az adott utódállam, ezt a pedagógiailag leírt és közismert problémát nem képesek tudomásul venni száz év múltán sem. Mintha ideológiai korlát gátolná, hogy tudomásul vegyék, hogy nemzetállamuk területén létezhet őshonos nemzeti közösség, amelynek nem az államnyelv az anyanyelve. Vagy mintha valamiért ez céljuk volna. Ha a kormányfő ezen a téren változtatna, közelebb kerülhetne hangoztatott céljához. A beszéd alapján – mivel Matovic kifejezetten kéri, hogy a magyarok tanuljanak meg jól szlovákul, hogy nyelvi problémák miatt nehezen érvényesülve nehogy utóbb elhagyják Szlovákiát – gondolhatjuk, hogy részéről ez csupán szakmai tájékozatlanság.

Többször szerepel a beszédében – így fő üzenet – a kinyújtott kéz, „a 100. évfordulón a közös cselekvéshez közös dolgaink megoldása érdekében.” Ez az alapvető üzenete: a múltért nem kér bocsánatot, csak a jelen egyes esetleges megkülönböztető hátrányaiért, de a közös jövő érdekében összefogásra szólít. Ide tartozik egy vérbeli jó kommunikátorhoz illő fordulata, egy pozsonyi belvárosi építkezésen elkapott felszólításból: „Nyomd a maltert, Pista!” Ezt Szlovákia közös építésére értelmezve futtatja ki, megemlítve, hogy annak idején Budapest felépítésén valóban rengeteg szlovák dolgozott. Persze eközben mit sem tud, így nem érzékeli, hogy a mai szlovák fővárossal ez az összehasonlítás lehet kényes érzéseket keltő. Hiszen a koronázóváros még a második háborút követő hontalanság éveiig is többé-kevésbé tulajdonképpen német-magyar többségű maradt, amit a kitelepítések, illetve nagyobb mértékben az úgynevezett „reszlovakizáció”9 szüntet meg végleg. Amiről a szlovákság többsége ténylegesen nem tud, hiszen elhallgatott ügy, illetve az elitje nem is akar tudni. Természetesen a két igencsak eltérő tudattal és élményanyagból származó érzésekkel rendelkező közösségnek ettől még nyilvánvalóan együtt kell működnie. Egymásra vagyunk utalva. A környező világ kihívásainak egyikünk sem lehet képes megfelelni, ha csupán az egymással szembefordító 20. századi sérelmeinkre figyelnénk.

Természetesen nem könnyű. Viszont a monarchia feldarabolása után, a 21. században újra egy, a térségünket nagyobb keretbe foglaló, integráló rendszer részei vagyunk. A magyarság sem végezte még el a gyászmunkát, dolgozta fel valós tények alapján a múltját. Ellenben az is tarthatatlan, hogy az együttélő szlováksággal, amellyel a nyelvünkön kívül talán legközelebbi a kultúránk, még mindig tudatlanul és a történteket negligálva kell együttműködnünk. Viszont csakugyan együtt kell működnünk.

Igor Matovic pozsonyi gesztusa nyugodtan tekinthető legfőbb politikai ellenlábasa, Robert Fico pragmatikus szomszédsági politikája folytatásának. Annak, hogy „nyomjuk együtt a maltert”, a szlengben persze van egy pejoráló jelentése is, de nyilvánvalóan nem erre akart célozni, hanem hitet tett annak a szomszédsági politikának a folytatása mellett, amely az elmúlt tíz évet jellemezte. Azokról a problémákról, amelyekről nem tudunk megegyezni, nyilvánosan nem beszélünk, jobb híján kerüljük. Pragmatikusan a jövőre koncentrálva viszont, amiben közös érdekeink vannak: „együtt nyomjuk”. Ettől remélve, hogy idővel közelebb kerülünk egymáshoz, és megoldást találhatunk az első kosár témáira is. A június 5-i budapesti látogatása is ennek a jegyében telt, és a szlovákiai sajtó is sikeresként tálalta.

Az MKP vezetői által készített memorandum intermezzója viszont nem mellékes. Ahogy már szó esett erről, főleg az identitását erősebben megélő támogatóikra tekintettel, egyszerűen nem tehették meg, hogy nem készítenek legalább egy kívánságlistát. A nyolc „memorandista” összeállítója prominens képviselői a magyarságnak: Őry Péter, Auxt Ferenc, Bárdos Gyula, Csáky Pál, Cziprusz Zoltán, Farkas Iván, Gergely Papp Adrianna, Furik Csaba, Menyhárt József és Viola Miklós. Kérdéses, hogy Matovicot ténylegesen meglepte-e a kétnyelvű dokumentum átadása. Hiszen ez nem derült égből jövő villámcsapás volt. Alábecsülnénk Matovic egyébként mindenki által elismert képességeit, a csapatával egyetemben, ha azt gondolnánk, hogy miközben éppen egy ilyen különleges találkozóra készül a magyarok reprezentánsaival, ne értesítené senki, hogy az MKP kommunikációjában már jóelőre megszellőztette a készülő memorandumát. És ha esetleg a konkrét szöveget még nem is ismerték esetleg a munkatársai, nem létezhet, hogy a magyar ügyekért felelős asszisztense ne tudná vázolni, hogy körülbelül minek kell szerepelnie egy ilyen emlékeztető dokumentumban. Könnyen lehet, hogy csak nem akart reagálni rá a helyszínen. És a másfél napos, kissé hisztizős reagálása is talán inkább szólt a belpolitikai ellenzék felé. A markánsan nemzeti húrokon is pengető baloldali Smer, illetve a nacionalista Kotleba felé. Lényegesebb, hogy mind belföldön, mind budapesti megszólalásaiban egybecsengően hangsúlyozta, hogy nem kér bocsánatot Trianonért. Csakis a magyarokat ért olyan igazságtalanságokért, amelyek azért szenvedtek el, mert „nem voltak hajlandóak feladni az anyanyelvüket.” Ez tényleg eléggé más, és még némi értetlenkedést is hordoz, hogy nem világos, miért nem adták fel, de ha már nem, akkor azért nem szabadna bántani ezeket az embereket.

Miközben akár tisztában lehet azzal, hogy a szlovák átlagpolgárnak még érthetetlen, hogy ugyan „mivel elégedetlenek még mindig ezek a memorandisták”. Maga is ezzel azonos nézőpontból beszél, nyilatkozik. A vitává lett Memorandum hivatkozott a szlovák nemzetébresztők 1861-es azonos elnevezésű emlékeztetőjére. Amely az „egységes, szabad, alkotmányos” közös hazában szintén önigazgatási és nyelvhasználati lehetőségek biztosítását igényelte. Az, hogy ez nevének megfelelően egy kívánságlista, az is mutatja, hogy a '90-es években megfogalmazott lehetőséget is tartalmaz, amely nem is az állami végrehajtó hatalom, vagyis a miniszterelnök hatásköre: elismétli a magyarajkú katolikus hívek vágyát egy önálló szlovákiai magyar egyházmegye vagy más szervezeti egység kialakítására. Igaz, nyilvánvaló, hogy az állami egyetértés hiányában az egyház nem avatkozhatna a közéletbe egy ilyen, amúgy teljesen érthető óhaj teljesítésével. Szintén a '90-es évek hagyatéka a még Meciar által az etnikai viszonyokat nemcsak figyelmen kívül hagyó, de egyenesen a nemzeti közösség felszámolását előmozdító közigazgatási beosztás felülvizsgálatának témája. A többi említett ügy is teljesen megfelel a kortárs nemzetközi jogi normáknak, nem követelődzés. Nagyrészük pedig inkább szimbolikus kérdés, mint a 2019 tavaszát felverő úgynevezett himnusztörvény módfelett kínos emlékére reflektáló, valamennyi magyar nemzeti szimbólum szabad használatának garanciát javasoló pont.

Vagyis több szempontból is, egyáltalán nem kell komolyan vennünk azt az értelmezést, hogy a barátian „kinyújtott kézbe a memorandisták belecsuláztak” volna – amint a kormányfő sértetten fogalmazott. Mint ahogy az a szankcióként megjelenő reakció, hogy ebben az esetben az MKP egyes káderei nem lesznek járási, államigazgatási vezetők, sőt, meg egyébként is: „megmondalak apának”. Hát azért ez még nem a világ. Lévén ezek a járási vezetők a végrehajtó hatalom járási tisztségviselői. A kormány helyi káderei, nem pedig bárminemű önigazgatási figurái a helyi magyaroknak. Magyarországi párhuzammal élve, ezek a funkciók a járási kormányhivatalok vezetőinek felelnek meg. Egzisztenciálisan lehet előnyös, de alapvetően nem politikai tisztség, Egyfelől, ha a magyar többségű járásokban eredményesen akar boldogulni egy állami tisztviselő, igen hasznos, ha ismeri a helyiek nyelvét. Nem is kifejezett célpontja ilyen vidékre kerülni a szlovák szakembereknek. Másfelől, ha valóban csökkenteni akarnánk a korrupciót, nem efféle informális alkukkal kell lekenyerezni a nemzeti közösség érdekvédelmi szervezetének néhány emberét.

Budapest, 2020. június

 

Jegyzetek:

 

1 Ján Kuciak oknyomozó újságírót, egyetemi oktatót és menyasszonyát 2018. februárban bérgyilkosok ölték meg. Az eset után a korrupt maffia-leszámolás keltette felháborodásban előbb a kulturális, majd a belügyminiszter mondott le, végül Robert Fico kormányfő is, a kormányzó Smer-Szociáldemokrácia elnöke. A gyilkosság körülményeit tisztázó eljárás immár két és fél éve vezető hír a médiában, és még korántsem derült mindenre fény.

2 Smer: Irány–Szociáldemokrácia, Robert Fico eddig háromszoros ME nemzeti-baloldali pártja, az EP-ben a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének tagjai a képviselői.

3 Az állampolgársági törvény a 2010-es kampányban jelentősen felértékelődött. Tudni való, hogy ezt megelőzően a szlovák állampolgársági szabályozás elismerte a kettős állampolgárságot, sőt ma is bizonyos speciális esetben a határon kívül élő szlovákok esetében (például a mai Szerbia, Románia, Ukrajna és Magyarország) biztosítja a lehetőséget. A kifejezetten magyarellenes szándékkal meghozott törvényi változásnak amúgy semmi értelme sincsen eredeti célját illetően. A 2010-es évek első felében az ez alapján állampolgárságuktól megfosztott szlovák polgároknak csupán mintegy tizede vesztette el állampolgárságát a magyar megszerzése miatt. A szlovák belügy 2020. februárban közzétett statisztikája miatt viszont már mindössze 3,8 százalékuk. Az összesen 3 217 megfosztásból mindössze 124 esetben volt a szankció alapja a magyar állampolgárság megszerzése. A legtöbben azt a német és cseh miatt (23-23 százalék) vesztették el. Megelőzi még a magyar felvételét az ausztriai (15,4 százalék), a brit (11,3 százalék), vagy az amerikai (4,9 százalék) állampolgárság. A Matovic-kormány egyik fontos, várakozással figyelt ígérete, hogy hogyan intézkedik ebben az abszurd helyzetben.

4 Az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciója, amelynek a Brexit után immár legnagyobb pártja a lengyel PiS.

5 Grendel Gábor (1980) újságíró, édesapja a 2018-ban elhunyt Grendel Lajos, Kossuth-díjas író, aki az 1989-90-es rendszerváltó, polgári-liberális ellenzék, a Független Magyar Kezdeményezés meghatározó alakja volt. Az FMK az úgynevezett bársonyos forradalom, a cseh rendszerváltozáshoz vezető tüntetéssorozat szlovákiai mozgalmának magyar ágaként határozható meg. Ebből alakult azután az akkori SZDSZ-szel jó kapcsolatokat ápoló Magyar Polgári Párt, amely az 1998-as szlovákiai választásitörvény-reform következtében a Duray-féle Együttéléssel, valamint a Bugár-féle Magyar Kereszténydemokrata Mozgalommal a máig működő választási pártban kényszerült egyesülni Magyar Koalíció, majd 2012-től Közösség Pártja, majd legutóbb Összefogás néven.

6 Ján Slota, bányamérnök, a Szlovák Nemzeti Párt ikonikus elnöke 1994-1999, illetve 2003-2012 októbere között, 1990-2006. között Zsolna polgármestere. Édesapja a kommunista titkosrendőrség besúgója lett fia fiatalkorú bűnözői cselekményei miatt. Botrányai aktív politikusként általában részegen tett megjegyzéseiből származtak, fél évvel második elnöksége után kizárták párjából hűtlen kezelés vádjával. Ezt követően ittas vezetés, majd veszélyeztetés, megrontás és szexuális visszaélés vádjaival indult ellene eljárás.

7 Az MKP, az 1998-as Magyar Koalíció Pártja nevet 2012-ben a szervezet füleki kongresszusán Magyar Közösség Pártjára változtatta, majd 2019 novemberében, miután a Most/Híd-dal hosszas alkudozások, üzengetések mellett sem sikerült közös indulásról megállapodni, több kisebb magyar mozgalommal és pártkezdeményezéssel, továbbá a Csemadokkal létrehozta a Magyar Közösségi Összefogást, az MKÖ-t, a 2020-as megmérettetésre. Utóbbi elnöke, Bárdos Gyula lett az összefogás listavezetője.

8 Esztergom és Érsekújvár között félúton fekvő Kürtön Sütő Zsolt, valamint a Kasnyik és Mátyás pincészetek borai valóban komoly figyelmet érdemelnek.

9 A Benes-dekrétumok alapján a magyarokat és németeket kollektív bűnösként megfosztották állampolgárságuktól. Ezeket a személyeket azután lakosságcsere keretében igyekeztek kitelepíteni az országból. A jogfosztottság alól mentesülhetett, aki reszlovakizációban színleg elmagyarosodott szlováknak vallotta magát. Akit ki sem telepítettek és nem is „reszlovakizált”, végül 1948-cal, a kommunista fordulat évével kezdték újra jogokkal is rendelkező emberszámba venni.


« vissza