Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Fénylő flamandok

A múzeumi tárlatok között is kiemelkedő kiállítást láthattunk a budapesti Szépművészeti Múzeumban, Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora címmel. Kitűnő anyagot állítottak össze, amelyben jelentős szerepet vállaltak a számos alkotást kölcsönző nagy európai múzeumok is. A százhúsz művet felvonultató kiállításon közel harminc Rubens-alkotást, és több mint egy tucat Van Dyck-képet mutattak be. Ez a tárlat jelentőségét tekintve egyenrangú a bécsi Kunsthistorisches Múzeumban megrendezett Caravaggio és Bernini kiállítással.

A művészet utazás, kalandozás, új világok megismerésének a lehetősége, és egy kiállítás ennek a szellemi feltételét teremti meg. A képeken megjelenő emberek, öltözetük, a csendéletek tárgyai és még a tájképek is egy már nem létező valóság, az eltűnt, de megidézhető múlt képei. A bécsi és budapesti kiállítás a 17. századba vezetett minket vissza, bemutatva a barokk kor nagy alkotóinak műveit. Ez a korstílus az európai kultúra egyik legragyogóbb időszaka volt, művészi ötletei, megoldásai megjelentek mind a három európai keresztény kultúrkörben. A barokk festészet ugyanúgy jelen volt Madridban, mint Rómában vagy Londonban, de még a távoli Szentpéterváron is, és ez a többi művészeti irányzatra is igaz volt.

Az európai középkor akkor ért véget, amikor a Föld kikerült a világegyetem középpontjából az emberrel együtt, és az európai civilizáció mellett más kultúrák is ismertté váltak. A barokk időszaka a modern természettudományok születésének a kezdete is, amikor új eszközökkel felszerelve – mint a mikroszkóp és távcső – addig ismeretlen világokat tártak fel, miközben javában zajlottak bolygónk addig ismeretlen területeinek, s ezzel számtalan új nép, növény- és állatfajnak a felfedezése is. Ezek az újdonságok mind megjelentek a flamand barokk festészetben.

Németalföld urai 1477-től a Habsburgok voltak. Ez az állapot 1568-ig állt fenn, amikor a döntően protestáns északi tartományok véres háborúban elszakadtak a spanyol koronától, és 1579-ben utrechti unióként szerződést kötöttek, és Hét Egyesült Holland Tartomány Köztársasága néven önálló államot hoztak létre. Ez az esemény a művészetre is hatással volt, mert a református egyház templomaiból eltűntek a képek. A korábbi szakrális témák átkerültek az életkép és csendélet műfajába, amelyeket a korabeli polgárok nagyra értékeltek és emiatt jelentős kereslet is volt irántuk. A spanyol fennhatóság alá tartozó és így katolikusnak megmaradt területen sok feladatot adott a reformáció során elpusztított képek és szobrok pótlása. Ezek az alkotások már az új korszak művészetének szellemében készültek, hiszen ezt várta el a megrendelő, igazodva a tridenti zsinat művészetre vonatkozó elvárásaihoz, amelyekhez viszont az egyes témákra specializálódott mesterek nem tudtak megfelelni.

Peter Paul Rubens 1577-ben született a vesztfáliai Siegenben. Családja antwerpeni volt és a festő tízéves korában tért vissza a városba, amely ekkor a spanyolok birtokában megmaradt Németalföld gazdasági és szellemi központja volt. Itt ismerte meg a festészet alapjait, és huszonegy éves korában itt avatták mesterré. Rubens sokat utazott, első fontos útja a hazatérése volt, amely még sokszor megismétlődött, mert a művész élete végéig ragaszkodott Flandriához és Antwerpenhez. A festő 1600-ban érkezett meg Itáliába, ahol a mantovai hercegi udvar szolgálatában állt, fő feladata képek másolása volt. Ez a tevékenység segítette abban, hogy megismerje és megértse az itáliai reneszánsz és manierista festők világát, fény- és színhasználatukat, valamint kompozíciós megoldásaikat. A budapesti kiállításon két Tiziano-festményről készült másolatot is megtekinthettünk.

Az itáliai évek alatt megfordult a gazdagodó és feltörekvő Spanyol Királyságban és Rómában is. A spanyol festészet ekkor még nem mutatott önálló karaktert, és a római művészetben a legfigyelemreméltóbb alkotások Michelangelo művei voltak, de ekkor már feltűntek a születő új kor mesterei is. Ezeket a kultúrákat a manierizmus kötötte össze, de a velencei érzékiség, a spanyol szenvedélyes vallásosság és a michelangelói drámaiság megmutatta a festőnek, hogy mennyi különböző világ létezhet egymás mellett, és ez a tapasztalat átértékelte azt a művészi értékrendet, amelyet iskoláztatása során megismert. így tért haza, ahol nagy feladatokkal várták. Az ekkor készült műveiben a flamand festészet közhelyeivel szemben az itáliai festészettel felvértezett színes és lenyűgöző látványt és szépséget megmutató világot teremtett. Kétségtelenül egyetemes zseni volt, aki monumentális oltárképekben jelenítette meg a bibliai témákat és hitelesen ábrázolta a flamand világtól idegen antik mitológiai témákat. Kitűnő portréfestő volt, megfestette IV. Fülöp spanyol király leányát, Izabellát, aki Németalföld helytartója volt, és szerelmes vallomásokkal felérő festményeken örökítette meg feleségeit.

Festői és diplomáciai feladatai szólították őt újabb utazásokra, de ekkor már nem tanult, hanem műveivel ízlést formált. Járt Párizsban, ahol megalkotta a Medici-sorozat képeit, amelyek még a 19. századi művészekre is hatottak, majd visszatért Spanyolországba, de megfordult Angliában is, ahol I. Károlytól nemesi rangot kapott. Az utazásokban megfáradt Rubens nyugalomra vágyott, amelyet a steeni birtokán talált meg második felesége és gyermekei társaságában.

Az életutak egyszeriek és megismételhetetlenek, a festő stílusa azonban utánozható. Szép számú segédje tanulta meg és alkalmazta Rubens festői modorát, már csak azért is, mert sok képét nem is ő festette, hanem a vázlata alapján a műhelyének tanulói. A kiállításon is láthattunk olyan képeslapnyi méretű vázlatot, amely már teljes kiérleltségről tanúskodik, s amelyet a tanítványok felnagyítva festettek meg, a mester pedig csak kijavította ott, ahol szükségesnek látta. Rubens egyik legjobb tanítványa Jacob Jordaens volt, akinek a kiállított, leányáról festett portréja is jól mutatja, hogy mennyire megértette és magáévá tette az új festői modort, amelyet Rubenstől lesett el. Jordaens később visszatért a flamand anekdotázó, moralizáló festészethez. Rubens leghitelesebb tanítványa Van Dyck volt, akivel a mester együtt alkotta meg a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében levő Mucius Scaevola című képet. Van Dyck alkotása a múzeum nemrégiben megvásárolt Stuart Mária Henrietta lenyűgöző portréja.

Ahogy az öregek énekelnek, úgy fütyülnek a fiatalok az egyik festmény címe, amely a kiállítás egyik szekciójának is címadója. Ezt a címet kapta David Ryckaert III. festménye, amely az első benyomás alapján életkép. A műfajnak a flamand festészetben régi hagyománya van; elég, ha csak id. Pieter Brueghel festményeire gondolunk. Azonban a flamandoknál ezek a képek több jelentéssel is bírtak, nem egyszerűen csak a hétköznapi világ leképezéséről van szó. Ezen a festményen különböző korú, egyéni karakterű emberek kissé kapatosan, jókedvűen énekelnek. A festmény címe azonban egy flamand közmondás, tehát nem egyszerűen csak egy zsánerképről van szó. A képen megjelenített terített asztal önálló csendéletként is megállná a helyét. Az itt szereplő tárgyak jól ismertek a középkori művészetből. Olyanok, amelyekre fontos üzeneteket bíztak. A szőlő és a bor Krisztus-szimbólum, ahogyan a megtört kenyér is az utolsó vacsorára utal. így a földi ittlét örömteli, felszínes mulatozása, amit elsőként meglátunk a képen, a címnek és a képekbe rejtett tartalomnak köszönhetően többletjelentést kap. Megmutatja azt is, hogy az emberi világban a tudás átadása generációkon keresztül történik, és ez az utódok értékszemléletét is befolyásolja. így jelenik meg a képeken a jelen pillanatnyisága a mulatozók ábrázolásában, a különböző korú emberek megjelenítésével az idő tágassága, amelyet végül a csendéleti elemek szimbolikája révén átvezet az örökkévalóság transzcendentális végtelenségébe. Alapvetően a most és örökké egymás mellé állítása miatt voltak a 17. századi flamand festmények olyan sikeresek. A hétköznapi világ gazdagsága még soha nem jelent meg olyan színesen és változatosan, mint ennek a kornak a festészetében, a csendélet és a tájkép azonban a transzcendens világra, a földi lét utáni életre is utal, átvéve a szakrális alkotások szerepét.

Kicsiny Balázs reflektál egy témára”. Kicsiny Balázs kortárs szobrász, felkérték őt, hogy készítsen Rubens témáiból kiválasztva egy plasztikai alkotást. Ő a Haldokló Seneca című alkotást választotta. Rubens festményén és az erről készült metszeten azt látjuk, hogy fürdőtálban áll az idős filozófus, akit Néró öngyilkosságra kényszerített. A szobrász álló alakot jelenített meg, aki egy lavórban áll, és ebben a szobor másolja a Rubens-festmény főalakját. Seneca mozdulata azonban más, mint a grafikán, és a szobrász ollókat tett a kezébe. A jobbjában levővel a felsőtestére helyezett képkeretet vágja szét, míg a másikkal az őt ábrázoló portrét darabolja, amelynek az eredetije a háttérben levő paravánon függ. A szobrot felvágott festmények darabjai borítják. „Kicsiny Balázs reflektál.” A reflektál visszaver, tükröz, vagy felel, válaszol valamire. A fogalom lényegében megfelel a klasszikus esztétikai visszatükrözésnek, de mégis más jelentésben használja a posztmodern művészetkritika. Emögött ott van a 20. század azon művészeti élménye, amely eltüntette a tárgyat a képzőművészetből, majd magát a képet is a kiállításról. így a művészi ábrázolás, amely a klasszikus értelmezésben a világ esztétikai visszatükrözéséből született, amelyben a szubjektum-objektum viszony sokarcúságának ismeretelméleti és ontológiai okai jelentek meg, értelmét veszti. A kiállításokon látható tárgyak egy része, akkor is, ha három vízszintes vonalat jelenít meg és akkor is, ha a giccs világát idézi, kilép az esztétikai visszatükröződést feltételező műalkotás kategóriájából, de ezt úgy teszi, hogy felhasználja annak az attribútumait – kiállító tér, keret, posztamens – ezért igényt tart az értelmezésben a klasszikus művészeti alkotások leírásánál használt fogalmi keretre. Kicsiny Balázs reflektál. Nem értelmezi, nem jeleníti meg Seneca halálát, nem árulja el, milyen morális érzéseket váltott ki belőle a történet.

A Szépművészeti Múzeum Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállításán a múlt műalkotásai gyönyörködtettek bennünket. Egy olyan korról beszéltek, amely bár elmúlt, de mégsem idegen számunkra. Az igazi műalkotás nemcsak tükröz, hanem ablakot nyit az abszolútumra.

(A Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban 2019. október 30. és 2020. február 16. között volt látható.)


« vissza