Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A Rimanóczyak

A Nagy Háború előtt Magyarországon átrendeződés figyelhető meg a települések rangsorában. Ez a népesség számában és a gazdasági teljesítményben is megnyilvánult. A régi felvidéki bányavárosok, amelyek a középkorban a leggazdagabbnak számítottak, a változatlanság álmába merültek, míg a nagyalföldi és környéki települések közül több országos jelentőségre tett szert. Hozzájuk hasonlóan az 1870-as évektől gyors fejlődésnek indult Nagyvárad, a régi püspöki központ, Bihar vármegye székhelye. A város népessége 1880 után harminc év alatt megduplázódott. A kicsivel több, mint 64 ezer lakosának a 91 százaléka magyar volt. Ez a városiasodás kora volt hazánkban, amely új igényeket és szokásokat hívott elő. Ezek között fontos volt a közös szórakozás és kulturális élmény, amelynek egyik intézményi formája a színház volt. A debreceni színházat már 1865-ben átadták. Az aradi színház épületét 1874-ben avatták fel, a temesvárit 1875-ben, amelyet Fellner és Helmer bécsi építészek terveztek, ahogyan az ekkor felépült budapesti Népszínházat is, illetve a nagyváradi Szigligeti Ede Színházat is, amely 1899–1900-ban készült el.

A bécsi építészek által tervezett épületek, bár koruk építészeti gondolkodásának megfelelően mind eklektikusak, de megjelenésük eltérő volt. A nagyváradi színház a pesti Népszínház épületének rokona, csak jól láthatóan szerényebb mérete miatt kisvárosiasabb, de így a környezetében levő épületekkel harmonikus arányú. Azonban ennek a méretcsökkentésnek az lett a következménye, hogy a neoreneszánsz földszint elmaradt, és a timpanonos, portikuszos emelet lejjebb költözött, emiatt erőteljesen klasszicizálóvá vált a homlokzata.

Ebben a korban már jellemző volt, hogy a tervező és a kivitelező nem ugyanaz a műhely, iroda volt. A nagyváradiak a komoly tapasztalatokkal rendelkező id. Rimanóczy Kálmán helyi építőmestert bízták meg a kivitelezéssel. Rimanóczy Kálmán 1840-ben született Kapuváron. Kitanulta a kőművességet, majd építőmesteri vizsgát tett. Pest környékén tevékenykedett, majd Nagyváradon 1867 után ő irányította a Szent Vince Intézet építését. Letelepedett a városban és folytatta építőmesteri tevékenységét. Több épület kivitelezése fűződik a nevéhez, amelyek közül a legjelentősebb és lényegében ma is változatlan formájában fennálló a Szigligeti Színház épülete. De a kivitelezői igényessége megalapozta a hírnevét is, amelynek egyik kiemelkedő alkotása Budapesten a Schmall Henrik tervezte, a Rákóczi úton álló Uránia épülete, amelyet az 1890-es évek közepén emeltek. Építészként tervezett is épületeket, amelyek 1886-tól húsz éven át igényes eklektikus alkotásokkal gyarapították az otthonává vált várost. Nagyváradon újranősült és itt született 1870-ben egyik fia, aki a keresztségben szintén a Kálmán nevet kapta, és a névvel együtt az építész hagyományt is tovább vitte. Id. Rimanóczy Kálmán 1908-ban, Nagyváradon hunyt el. A város vezetése utcát nevezett el róla, ezzel is tisztelegve előtte. Az utca 1958-ig őrizte az építész emlékét, melyet ekkor neveztek át.

Rimanóczy Kálmán két fia közül az ifjabb Rimanóczy Kálmán Nagyváradon született 1870-ben és fiatalon, 1912-ben egy bécsi szanatóriumban hunyt el, nem sokkal édesapja után. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, miközben az édesapja mellett is dolgozott. Később azonban az útja Budapestre vezetett, ahol a Királyi József Műegyetemen mérnöki tanulmányokat folytatott, és 1894-ben építész diplomát szerzett. Útja a magyar felsőoktatás kiegyezés utáni változását, fejlődését is mutatja, melynek egyik eleme volt, hogy a Műegyetemen az 1873/74-es tanévben elkezdődött az építészképzés.

Rimanóczy iskolai tanulmányai után a kor neves építészének, az aradi születésű Czigler Győző műegyetemi tanár irodájában dolgozott, akinek ekkor készült egyik fő műve, a Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal székháza, amelyet 1897-ben adtak át. Nagyváradra visszatérve az édesapja irodájában kezdett el dolgozni. Első jelentős nagyváradi műve az 1899-1900-ban megépített, egykori Pénzügyi Igazgatósági Palota eklektikus stílusú monumentális építménye. Vakolatsávozott alsó része, egyenes párkányai a reneszánsz építészetet idézik. A középrizalit kissé kiemelkedő, két szintet átfogó, antik oszlopos timpanonnal koronázott eleme is erre a korra utal. A három kupola barokkos formákat idéz.

A nagyváradi városháza 1901-1903 között elkészült historizáló épületében határozottan visszaköszönnek Czigler statisztikai hivatali palotájának megoldásai. A középrizalit kiemelése, az oldalszárnyak lépcsőzetes hátrébb helyezése, a reneszánszra jellemző vízszintes tagolás itt is, ott is jelen vannak. A városháza épületeinél a kor szokásának megfelelően a meghatározó tér a reprezentatív tanácsterem, amelyet az építész középen helyezett el. A kapu fölött két emeletet átfogó, három nagy félkörívben záródó ablak kapott helyet, amelyek a tanácsteremnek az ablakai. Az ablakok mellett kétoldalt, két-két római stílusú oszlop fogja át a két szintet, ami miatt a kettő egynek látszik, így őrizve a reneszánsz paloták jellegzetes, hármas vízszintes tagolását. A főpárkány fölötti ballusztrád a középső épülettömeg esztétikus lezárását teremtette meg. A kétoldalt csatlakozó szárnyak lépcsőzetesen hátrébb helyezkednek el és változatos ablakformákkal gyönyörködtetik az arra járót. A városháza legmagasabb része az ötven méteres óratorony. Ifjabb Rimanóczy ebben az épületében megmutatta, hogy mindent tud a történelmi stílusokról, a kor kívánalmait is jól ismeri, és elsőrangú alkotások létrehozására képes. Ennyi akár elég is lehetne és sok olyan építészt ismerünk, aki ennyivel meg is elégedett. Azonban a századforduló új eszméket kereső világa az ifjú építész szemléletét is magával ragadta és formálta.

A Nagyváradi Görögkatolikus Püspökség épületét 1905-ben fejezték be. A palotán jól láthatóan finom stílusváltás jelent meg. A bélletes kapu, kisméretű hengeres tornyok a romanika világát idézik, ahogyan azt az ekkoriban megépült, Schulek Frigyes által tervezett Halászbástyán is megfigyelhetjük.

Az ifj. Rimanóczy Kálmán által tervezett nagyváradi Görögkatolikus Püspökség épülete. (Fotó: Ludmann Mihály)

Ezekben az években készült el, szintén szülővárosában, a Moskovits-palota. Az épület 1904-1905 között épült, az egykori Fő utcában. Saroképületről van szó, amelynek így két utcai homlokzata van. Az első benyomásunk a romló állapotban is megjelenő színesség és gazdag formaalakítás. Olyan, mint ha a megszokott ételek között egy ismeretlen ízű, illatú étek jelenne meg. Három szintje van, akár egy reneszánsz palotának, alul üzletek egyszerű portáljai, ami szintén gyakori megoldás volt, de a hullámzó, áttört attikafal a főpárkány fölött, a sarok fölé helyezett gótikus ívű bordás kupola, a rajta levő koronás lanternát idéző dísszel, a hullámzó ritmusok összetorlódása és kioldódása szokatlan arculattal ruházza fel a palotát. Ezt a barokkos gazdagságot a szecesszió finom ötletei színezik át: az erkélyek stilizált növényszárai és levelei, amelyek kicsit teltebben a falsíkokon fehérre festett díszítő stukkóként is megjelennek, valamint a sarki lodzsa fa motívuma és alatta, az ablak fölött domborműves női fej is helyet kapott. A női arcok az oldalhomlokzat pártafalán is láthatóak. Ifjabb Rimanóczy egyéni ízlésű építészeti világot teremtett a historizáló stílusokból kiindulva, az európai szecesszió törekvéseit megismerve. Az épületet Nagyváradon először vasbeton elemekkel alapozták, amiket a magyar betonépítészet első jelentős mestere Zielinszky Szilárd tervezett.

Az ügyvédi kamara épülete (1909) már tervezői visszafogottságról tanúskodik. E mögött ott van a korra jellemző szecesszióellenesség, ami részben Lechner Ödön és stílusa ellen irányult, és hivatalos támogatást is kapott. Ez a megrendelőket is eltávolította a szecessziós építészettől. Ez az épület a Moskovits-palotához hasonlóan sarokra tervezett, és az építész itt is alkalmazta a sarkon levő hengeres erkély megoldását, az első emeleten zártan, felette, a másodikon nyitottan. A sarkot itt is kupola hangsúlyozza. Az épület egyedi megoldása az aszimmetrikus ívelt konzolokkal alátámasztott emeleti falsík.

Ifjabb Rimanóczy Kálmán a horvát Crikvenicában egy szállodát tervezett. A homlokzaton végighúzódó nyitott erkély remek kilátást tesz lehetővé. Ezen kívül még egy jelentős alkotása volt, amely nem nagyváradi épület. Ez a Debreceni Első Takarékpénztár székháza, amelyet 1908–1910 között építettek meg. Ez a nagyméretű, ötszintes, hangsúlyos palota a város főutcáján áll, a Piac utca és Kossuth utca kereszteződésében. Mérete, színessége és mozgalmas tömegformái figyelemfelkeltőek. Stílusválasztó is, mert a Piac utca Nagytemplom felé eső szakaszára az alacsonyabb klasszicista stílusú épületek voltak a jellemzőek, mint például a Városháza. A Takarékpénztár épületének hangsúlyos eleme itt is a sarok. Alul levágott és felette, az emeleti szinten zárt, majd felette nyitott erkélyek kaptak helyet. Az alsó szintet itt is üzletek céljára tervezte meg az építész, felette bérlakásokat alakítottak ki. A Piac utcai homlokzat a sarkot leszámítva szimmetrikus volt. Középen öttengelyes manzárdtetős, két toronnyal koronázott az épülettömeg. Mellette jobbra és balra háromtengelyes emeleti szintek, amelyeken a lodzsa a harmadik emeletre került, míg a középen ez a másodikon van. Ez a széleken visszakerült a harmadikra, de úgy, hogy alattuk ívelt zárterkélyek vannak, öt ablaknyílással, de ezek aránya jóval keskenyebb, mint a többi ablaké. Ezt a felületi játékot a domborművek teszik még gazdagabbá. Ezeket Somogyi Sándor mintázta meg, akinek művészi indulását a Takarékpénztár ösztöndíjjal támogatta. A plasztikák az ipart, mezőgazdaságot és a kereskedelmet ábrázolják, de a szerelem és a család is megjelenik rajtuk.

Ifjabb Rimanóczy Kálmán utolsó jelentős műve a nagyváradi Apolló-palota (1911–1914), amit az építész halála után Krausze Tivadar fejezett be. Ez is saroképület, ezért ezen is hangsúlyos a hengeres sarokkialakítás, ahogyan az építész többi művén is. A földszinten pillérek közé fogott üvegezett portálok láthatók, amelyek a kor szokásának megfelelően üzletek számára épültek. Az Apolló-palota két homlokzata eltérő, az egykori Fő utcára néző sokkal díszesebb. A közép itt is díszesebb, amelyet az ablaklezárások hangsúlyoznak. A Fő utcai homlokzat függönyíves, hullámzó fogsoros koronázópárkánya fegyelmezettebb, mint a Moskovits-palotáé, de a pilasztereken egész alakos női figurák szobrai állnak.

Nagyvárad kulturális jelentőségét nem csak a Rimanóczyak és más kitűnő kortárs építészek emelték. A genius loci kiteljesedéséhez a többi művészeti ágnak, műfajnak is hozzá kell járulnia. Nagyvárad ebben az értelemben szerencsés volt, mert nemcsak a színháza, kitűnő építészei, hanem az irodalmi élete is gazdag volt. 1908-ban az EMKE kávéházban megalakult a Holnap Irodalmi Társaság, amelynek szellemi iránymutatója Ady Endre volt, aki mellett fontos szerepe volt többek között Juhász Gyulának és Dutka Ákosnak. Az EMKE épületét Sztarill Ferenc (1859–1943) tervezte, aki elsősorban kivitelező volt, de hasonló pályát járt be, mint idősebb Rimanóczy Kálmán. Megépítette, amit más megtervezett, közben sok mindent megtanult, és 1906-ban ő is építész oklevelet szerzett. Ismerték a városban és megbíztak a tudásában. Ennek köszönhette, hogy 1902-ben őt bízták meg az EMKE kávéház megépítésével. A kávéház ekkor ugyanolyan fontos kulturális intézmény volt, mint a színház, amely mellett állt.

Sztarill Ferenc tervezte a nagyváradi EMKE kávéház épületét. (Fotó: Ludmann Mihály)

A magyar építészet történetében a Rimanóczy család több tagjának jelentős helye van. Idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán mellett a család több tagja is építész volt. Idősebb Rimanóczy Kálmán első házasságából Pesten született Árpád nevű fia (1867–1925) aki a bécsi Műegyetemen végzett és katonatisztként a mérnökkarban szolgált. Fia, Rimanóczy Gyula (1903–1958) kiváló építészként vitte tovább a családi hagyományt. A budapesti Műegyetemen építész diplomát szerzett. 1933-tól korának egyik sokat foglalkoztatott építésze volt. Egyik fő műve a Pasaréti téren álló Páduai Szent Antal-plébániatemplom, amelynek első tervét 1931-ben készítette el, a templomot 1934-ben szentelték fel. Ez szinte egy időben épült fel a Városmajori Jézus Szíve plébániatemplommal. Ezek voltak Budapest első vasbetonból épült és a funkcionalista elveket követő szakrális épületei. 1948-ban, a magánpraxis felszámolása után állami tervezőirodákban dolgozott, iskolákat, bányászfürdőket tervezett. Fia, ifjabb Rimanóczy Gyula (1932–1992) szintén építész volt, aki 1958-tól a Budapesti Városrendezési Tervező Irodában (BUVÁTI) dolgozott 1986-os nyugdíjazásáig. Másik fia, Jenő (1933–2019. június 29.) szintén építészként dolgozott. Diplomája megszerzése után egészen 1978-ig az Ipari Épülettervező Vállalat tervezője, majd az Általános Épülettervező Vállalat főmérnöke volt. A kollektivizált tervezőirodákban az egyéni ötletek és tervek a közösségi tervek névtelenségébe oldódtak fel. Jelentősebb egyéni alkotások csak ezeken kívül születhettek, ahogyan ezt Csete György vagy Makovecz Imre életművében láthatjuk.

Kétségtelen előnyt jelent egy szakmának a családon belüli öröklődése. Ez a középkori céhes rendszerben és később is így volt. A gyermek számára meghatározó, amivel az élete első időszakában találkozik. Nemcsak azért, mert látja, mit csinálnak a szülei és esetleg besegítve megtanul szakmai fogásokat, hanem egy fogalmi rendszert is elsajátít, ezzel együtt a fogalmak közvetítette értékeket is. Belenő egy szakmai közösségbe, amely a későbbi pályáján is nagy segítséget jelenthetett számára. Nem véletlen, hogy a művészet történetében is gyakran találkozunk öröklődő tevékenységgel. Ez önmagában fontos, de nem mindig elegendő, mert arra is szükség van, hogy a társadalmi lehetőségek engedjék ezt kibontakozni. Az építészet esetében különösen, hiszen ez költséges tevékenység.


« vissza