Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Egy életút állomásainak feltárása – Ormos István könyvéről

1929-ben a Magyar Szemle Társaság kiadásában, A Magyar Szemle Kincsestára sorozatban egy kisalakú, 80 oldalas kötet jelent meg Kmoskó Mihály tollából, Az iszlám keletkezése címmel. A sok tekintetben kifogásolható, pongyola fogalmazású kötet utolsó mondata, amelyben a szerző az „arab-iszlám történelem talán legjelentősebb dinasztiáját” jellemzi, így szól: „Így mutatkozott be az abbászidák »áldott uralkodóháza«, ahogy ezt a képmutató rablóbandát a következő századok hazug és tendenciózus történetírása nevezte.”1 Amint Ormos István írja, „ez a stílus magyar nyelvű tudományos műben ma is elfogadhatatlan, és 1929-ben még inkább az volt.” De ki volt Kmoskó Mihály, egy ilyen, a korban illusztris társaság mindenképpen változó színvonalú, ismeretterjesztő könyvsorozatának egyik szerzője?

Azt gondolhatnánk, hogy mindenekelőtt a fenti kérdés megválaszolása miatt érdekes Ormos István monográfiája, azonban ez a leegyszerűsítés nem állja meg a helyét. A szóban forgó könyv két különálló munkát tartalmaz: Ormos István monográfiáját Kmoskó Mihályról (11–250.) és Kmoskó Mihály Jelentés a szíriai katolikus missziók jelen állapotáról című, 1916-os közel-keleti tanulmányútja után készített feljegyzéseit (253–329.). A kötetet ezt követően exkurzusok (valójában lábjegyzetnek túl hosszú, magyarázó jellegű eszmefuttatások), a bibliográfia, a képek és térképek, valamint a névmutató teszik teljessé.

Kmoskó Mihály 1876-ban született a felvidéki Illaván, szlovák nemzetiségű, s mint Ormos István kutatásiból tudjuk, szlovák anyanyelvű családban. Egyetemi tanulmányai során elmélyedt a héber, az ószövetségi arámi, a szír és az arab nyelvekben, valamint az asszíriológiában is. 1898-ban szentelték pappá Esztergomban, 1899-ben pedig a teológia doktora lett, „a budapesti egyetem hittudományi kara 1908-ban magántanárrá képesítette Kmoskót”, később ugyanitt tanszékvezető, tudományos munkássága mellett élénk, antiszemita publicisztikai tevékenységet folytatott. 1918-19-ben a hittudományi kar dékánja, ahonnan a Tanácsköztársaság kikiáltását követően ismeretlen helyre távozott. Erről az időszakról írja Ormos, hogy „Kmoskó április 5-én újra eltávozik Budapestről s az ekkor már csehszlovák megszállás alatt álló Felvidékre utazik, hogy az új csehszlovák államhatalom szolgálatába szegődvén [...] egyetemi katedrához jusson Pozsonyban vagy Prágában.” Hirtelen „disszidálása” és visszatérése négy évig tartó igazoló eljárásra adott okot, mivel tulajdonképpen hazaárulást követett el. A vizsgálóbizottság, amelynek egyik tagja a neves teológus Schütz Antal volt, különösen felrótta neki, „hogy olyan válságos időben hagyta magára a kart, amelynek a vezetője volt, amikor annak a legnagyobb szüksége lett volna reá, és amikor éppenséggel mindenekelőtt az ő feladata lett volna, hogy megvédje s gondoskodjék róla.” Kmoskó az antiszemita írásai miatti lehetséges bosszúra hivatkozott, s azt állította, a kommün alatt folyamatos félelemben élt, hogy ezen cikkek, azaz a zsidókkal kapcsolatos „kissé éles” írásai miatt bármikor bosszút állhatnak rajta, így az első adandó alkalommal „kereket old”. A vizsgálati anyagokat, Kmoskó önigazolását, valamint az azóta rendelkezésre álló anyagok által rekonstruálható valós hátteret részletesen ismerteti Ormos. Nem megkerülhető, s a szerző is részletesen ismerteti a numerus clausus törvény létrehozásában játszott szerepét. Kmoskó 1923-tól haláláig, 1931-ig a bölcsészettudományi kar Sémi Filológiai Tanszékének professzora lett (s ilyen minőségében Ormos István elődje), és nagyjából ezzel párhuzamosan kutatási területet váltott; eredetileg a keresztény szír irodalommal foglalkozott, de ezután a magyar őstörténet keleti forrásainak kutatása lett fő területe, részben Hóman Bálint ösztönzésére.

A kötet második felében közölt jelentés önmagában is megálló, érdekes olvasmány. Mint ismeretes, a hadba lépését követően az Oszmán Birodalom kiutasította az antant-alattvaló egyházi személyeket a területeiről. A német és osztrák-magyar fél az említett személyek által fenntartott egyházi intézményeket szerette volna átvenni, hogy ezzel lehetőséget biztosítsanak a missziós munka folytatására, valamint részben azért, hogy előnyös gazdasági és politikai helyzetet teremtsenek maguknak a háború után is az Oszmán Birodalom területén. Ennek a történelmi helyzetnek érdekes és egyéni kordokumentuma Kmoskó jelentése, amelyet – mint a területet ismerő személy – a Magyar Katolikus Egyház és a Vallás- és Közoktatási Minisztérium megbízásából írt, 1916-os útját követően. Csupán az utolsó két mondatát idéznénk, a nyilvánvaló áthallás kedvéért: „A szegény keleti papság a francia segítség elmaradása folytán éhhalálra van kárhoztatva. Igazán emberbaráti cselekedet volna e szerencsétlenek nyomorát legalább némileg enyhíteni.”

Ódzkodunk az alábbi megállapítástól, azonban mindenképpen le kell írnunk, hogy egy izgalmas nyomozásról van szó a kötet első részében, amelyben a szerző pontról pontra rekonstruálja egy vezető értelmiségi pályafutásának egyes pálfordulásait, és esetenként Rejtő-regénybe illő háttértörténeteit. A könyv Kmoskó életével foglalkozó része tehát – amely nem is életrajz, inkább az életrajz egyes, rendkívül hangsúlyos elemeinek és korszakainak mikrofilológiai vizsgálata – értékes adalékokkal szolgál az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó évtizedeinek, és a világháborút követően megcsonkított Magyar Királyság mentalitás-, oktatás-, kultúr- és politikatörténetéhez. Egy elmagyarosodott, de identitásában folyamatosan megingó szlovák nemzetiségű katolikus pap és neves tudós példáján mutatja be, hogy milyen stratégiákat követ egy, az ismert világ és nemzetiségi status quo teljes összeomlását tapasztaló értelmiségi, akinek szlovák és magyar kettős identitása, katolikus pap volta szétfeszítő erőkként működtek egy személyiségen belül.

Azt gondolhatnánk, hogy túl szűk, az olvasóközönség számára érdektelen témáról van szó, azonban a kötetet mindenképpen jó szívvel ajánljuk mindazok figyelmébe, akiket érdekelnek a nemzetiségi kérdés személyes aspektusai, egy filmbe illő pályakép alakulása, a 20. századi magyar történelem első harminc éve, a felbomlás előtt álló Oszmán Birodalom belső feszültségei és társadalma, vagy az utóbbi időben Magyarországon nagyon is aktuális közel-keleti kereszténység állapota az első világháború alatt.

(Ormos István: Egy életút állomásai. Kmoskó Mihály 1876-1931. METEM – Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, 2017, Budapest, 508 oldal)


 

Jegyzet:

 

1 Kmoskó Mihály: Az iszlám keletkezése. Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1929, 78.


« vissza