Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Csontváry új megvilágításban

Csontváry több kézírásos levelét, írástöredékeinek részletét közölték már az irodalomban, ezek módszeres grafológiai elemzésére azonban e könyv megjelenéséig nem került sor.
A közfelfogás szerint a grafológia felvilágosítást nyújt a személyiségről, a kézírás szerzőjének lelkiállapotáról. Az íráselemzés híveinek lelkesedése mellett azonban tagadó és kétkedő vélemények is megfogalmazódtak. Németh László szerint a grafológia olyan háló, amelyből épp az aranyhalak úsznak ki. A világháló információi is lehűtik az érdeklődőnek a grafológiával kapcsolatos túlzott várakozását. A pszichológia – saját tudományos elemzései alapján – lényegében nem ismeri el a grafológiát érvényes, objektív vizsgálómódszernek. A francia grafológiai iskola határozottan arra törekszik, hogy a módszer érvényességét tudományosan bizonyítsa, de a kérdést nem tekinthetjük lezártnak. (Lásd: „graphologie, évaluation scientifique”.) Csontváry alakja körül sok még a homály, ezért minden új adat és megközelítés, így a grafológiai elemzés is megérdemli figyelmünket.
A szerző elismert gyakorló grafológus, szakértő, kézíráskutató, oktató, grafológiai szaklap szerkesztője. A könyv több mint 20 év munkáját foglalja össze, mégpedig egy új, egyedi, összetett megközelítést használva. Módszere: időrendi sorrendben tekinti át a festő életpályáját, elválaszthatatlanul egybefűzve Csontváry írásainak tartalmi vizsgálatát és kézírásának grafológiai elemzését. A 40 év alatt született összesen 24 autográf írásmintát – levelet, levélvázlatot, feljegyzést – szakmája szabályai szerint elemzi. A mintákat hasonmásként mellékeli a könyvben, ilyenképpen a laikus is beletekinthet az írásképek megfejtésébe. Példamutató komolysággal és alapossággal elemzi a festő ismert írásainak mondanivalóit. A könyv 138 oldalán összesen 200, gondosan megválasztott Csontváry-idézet, a festő önvallomása támasztja alá a szerző által vázolt személyiségképet. Áruljuk el az elején: ez a kép több vonatkozásban eltér az eddigi megfogalmazásoktól.
Elsőként a festő 26 éves korában született hivatalos levelét tárja fel a szerző. Ez az elemzés olvasóját szakmaiságával, lelkesültségével, sokoldalúságával ragadja meg. „Olvashatóság, pontosság és merész díszítettség ritka együttese jelzi rögtön, hogy rendkívüli személyről van szó, aki toronymagasan kitűnik az átlagos emberek tömegéből” – írja W. Barna Erika. Első következtetése: az ifjú kiforrott kézírása egy igen magas szintű összetett személyiségé, egy géniuszé. Ily módon egészen más hangot üt meg, mint például a neves orvos-kutató, aki Csontváry ifjúkori életrajzi adataiból a következőket emelte ki: „Nem jó tanuló”. „Gyakorta kerülte az iskolát”. „Nem sok sikerrel” folytatta gimnáziumi tanulmányait. „Rossz bizonyítványa miatt” apja kereskedősegédnek adta. „17 éves korára megkomolyodott.” Az utóbbi vázlat bizony egy másfajta ifjút állít elénk. Sajnálatos azonban, hogy ebben a jellemzésben nem említődik két lényeges tény. Kosztkáék városát tűzvész pusztította, kislányuk benne veszett. A család elköltözött, a gyerekek más iskolába kerültek. A tanulmányi eredményben tehát ez a tragédia és az iskolaváltás is szerepet játszhatott. Továbbá azt is tudjuk, hogy a tűzvész előtt a 12 éves Tivadart iskolája igazgatója napi sétáira mindig magával vitte. Együtt gyűjtöttek anyagot egy tervezett természettudományi múzeum számára. Felmerül a kérdés: egy iskolakerülő, rossz tanuló tette ezt? Avagy előfordulhat, hogy a grafológia mégiscsak feltár olyan személyiségvonásokat, amelyek a hézagos, esetleg egyoldalúan válogatott életrajzi adatokból nem derülnek ki?
A zsenialitás korai grafológiai jelei mellett a szerző második lényeges megállapítása az, hogy sorra elemezve, egymással összevetve 40 év kézírását, abban nem mutatkozik különbség az idő múlásával. A festő fiatalkori és élete végéről származó írásai – a szakember számára is szokatlan módon – írásképükben azonosak.
Az összes kézírás elemzése alapján tett harmadik fontos megállapítása az, hogy azokban nyoma sincs a pszichotikusokra jellemző írásjegyeknek, személyiségzavarnak, vagy akár személyiség-változásnak. Utóbbi első jele lehetne bizonyos lappangó elmezavarnak. W. Barna Erika ilyet nem lát, de tovább is megy: a pszichózis lehetőségét nyomatékosan kizárja. Az utóbbi kategorikus megállapítással szemben azonban már joggal vethetjük fel, hogy az az egyetlen módszerre, a grafológiai elemzésre alapozódik.
Korábbi elemzők megkerülhetetlen kérdésnek tartották azt, hogy vajon a festő elmebeteg volt-e, avagy sem. Emiatt azután ha Csontváry életében, festményeiben, írásaiban furcsa és nehezen magyarázható mozzanatra bukkantak, azt könnyen betegség jelének nyilvánították. Más szerzők ilyesfajta „kórosságot bizonyító” megállapításokat joggal cáfolnak vagy kétségbe vonnak. Feltehetőleg W. Barna Erika szemei előtt nem lebegett ott a festő esetleges elmebetegségének árnyéka, ezért aztán előfeltevés, elfogultság nélkül végezhette elemzését.
Csontváry általa megrajzolt alakja végül is összetevőkben gazdagabb, árnyaltabb, és még az is lehetséges, hogy a korábbi ábrázolásoknál hitelesebb képet vetít elénk. Kétségtelenül idealizálja a festő alakját, s túlságosan magabiztosan zárja ki mindenféle pszichés zavar lehetőségét. Utóbbi kimondásához azonban további bizonyítékokra lenne szükség, az esetleges lelki zavar kérdésében helye van még további elemzésnek.
Pusztán a grafológiai szakvéleményre nyilvánvalóan nem alapozhatunk pszichiátriai diagnózist. Az íráskép tanulságai azonban harmonizálhatnak más megközelítésekkel, kölcsönösen erősíthetik egymás érvényességét vitatott kérdések megtárgyalásában. Például több mérvadó szerző, így Németh Lajos, Pertorini Rezső nyilvánvalónak tekinti, hogy az 1910-es év cezúrát jelez a festő életében, ugyanis súlyosbodik, kétségtelenné válik pszichózisa. A grafológiai elemzés ennek sem látja jelét. Ezzel teljes összhangban életrajzi adatok, a festő írásai, tervei is kétséget ébresztenek abban, hogy Csontváry gyökeres változáson esett volna át 1910 körül. Pertorini szerint az 1879-es szegedi árvíz átvészelése is súlyos pszichózist idézett elő a festőnél. Napjaink pszichiátere inkább poszt-traumás stresszről beszél, amelyen öngyógyítás segített. E véleményt erősíti grafológus szerzőnk, aki nem lát változást az árvíz után hét héttel írt Csontváry-levélben.
Elgondolkodtató, szomorú élményt jelenthet az utókor olvasója számára néhány, feltehetőleg első ízben közreadott dokumentum. Egy száztíz éves rejtélyre vetül fény: milyen választ kaphatott Csontváry három, K. L. E. művelődésügyi tanácsoshoz írott, segítséget kérő levelére. (Megfejtés a könyvben.)
W. Barna Erika műve új, eredeti adatokat tartalmazó, értékes hozzájárulás a Csontváry-irodalomhoz. A kiváló stílusban megírt, olvasmányos, szépen illusztrált könyvet egyaránt ajánlhatjuk a Csontváry kutatásával foglalkozó szakembereknek, továbbá minden, a festő iránt érdeklődő olvasónak.

(W. Barna Erika: A sorssal nem lehet tréfálni. Csontváry Kosztka Tivadar személyiségéről írásai és kézírása alapján. CEREG – Grafológiai Akadémia, 2018.)

 

« vissza