Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Szárszó előzményei

"Keresztes-Fischer a háttérből komoly támogatást nyújtott a Parasztszövetségnek és a Kisgazdapártnak. Ez a segítség egyrészt arra irányult, hogy a párt az egész országot behálózóan meg tudja magát szervezni, másrészt, hogy felkészüljön egy olyan szakértői gárda, amelyik kellően képzett arra, hogy az ország politikai vezetésében helyt tudjon állni. Fontos motiváció volt, hogy a Kisgazdapárton keresztül a nácizmus ideológiáját széles társadalmi körben ellensúlyozni lehetett, de e támogatásnak a jövőre ható perspektívája is volt."

Komoly, nagy mementó Szárszó. Szellemi és lelki gyújtópont volt. Olyan darázsfészekbe nyúlt bele egy fiatal nemzedék meztelen, csupasz kézzel, olyan kérdésekkel nézett farkasszemet, amiktől a hivatalosak és félelemmel bélelt maradiak visszariadtak volna.”1 – emlékezett vissza Kiss Sándor kisgazda politikus, a náci Németországgal szembeni diákellenállás vezéregyénisége. A történelmi léptékkel mérve is nagy jelentőségű 1943-as szárszói konferencia megszervezése politikai háttértámogatás nélkül nem valósulhatott volna meg, és e segítség gyakorlati jellege ellenére nem nélkülözte a világnézeti vonatkozásokat. Egyáltalán nem természetes ugyanis, hogy 1943 nyarának feszült nemzetközi és belpolitikai viszonyai között minden atrocitás és politikai botrány nélkül, sőt a hatóságok elnéző rábólintása mellett zajlik le egy olyan találkozó, ahol a résztvevők a rendszer legális és illegális ellenzékéből állnak, és – a német vereséget tényként kezelve – a regnáló hatalmi rendszer bukása utáni új politikai rend viszonyairól értekeznek.

A zavartalan lebonyolítás egyik záloga maga a kormány volt, és legfőképpen a belügyminisztere, Keresztes-Fischer Ferenc (1931-1935; 1938-1944). Ő, a rendszerhez feltétlen hű karizmatikus politikus, a kormányzó Horthy Miklós fő bizalmasa a mai napig úgy él a történelmi köztudatban, mint a korszak konzervatív irányultságának egyfajta szimbóluma. E mögött a külső megjelenés mögött azonban egy árnyalt, és több síkon mozgó politikai magatartás húzódott. Zsindely Ferenc – Teleki, Bárdossy és Kállay miniszterelnökségi államtitkáraként a korszak belső viszonyainak bennfentes ismerője – így ír róla naplójában: „Okos, higgadt, önzetlen és korrekt úriember. A Kormányzó úr dzsentris anakronisztikus felfogása sokszor keseríti el. Ez szociális téren jelentkezik. Másrészt a Kormányzó úr abszolút bizalmát bírja. A köztudat szerint ő a Kormányzó Úr rossz szelleme. Ő meg összeszorítja keskeny ajkát, és nem szól a köztudat ellen semmit.”2 Keresztes-Fischer Ferenc az egyik első ember, akit a német megszállás után a Gestapo letartóztatott, és a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolt. A németek is a kormányzó rossz szellemének tartották, de nem úgy, mint a köztudat: túlzott konzervativizmusáért, hanem a nácizmussal való szembenállásáért.

1931-ben Bethlen István, 1938-ban Teleki Pál bizalmi embereként került a belügyminiszteri pozícióba. Teleki Pál arra törekedett, hogy a magyar szuverenitás védelmében ellensúlyozza a Német Birodalom nyomását, de ezt az adott hatalmi viszonyok között nyíltan nem tehette, a németellenes politikájában titkosan szövődő háttérmunkára kényszerült. A belügyminisztere a konspirációba beavatott bizalmasa volt. Teleki 1939 nyarán titkos politikájának intézményi háttereként két miniszterelnökségi osztályt állított fel: a Tájékoztatási Osztályt és a Nemzetpolitikai Szolgálatot. Az előbbi Kovrig Béla, egyetemi tanár vezetése alatt működött, az osztály kifelé szociál- és kultúrpolitikai tevékenységet végzett, befelé azonban, a föld alatt a német-, és nyilasellenes propagandaháború titkos műhelye volt. A Szent-Iványi Domokos irányítása alatt működő Tájékoztatási Osztály hivatalosan a miniszterelnök privát és tudományos külföldi kapcsolatait is intézte, ami lehetőséget teremtett arra, hogy a Külügyminisztérium megkerülésével egy alternatív külügyi kapcsolatrendszer, egy antantbarát külügyi vonal épüljön ki.3

Keresztes-Fischer egyike volt annak a négy bizalmi embernek (Zsindely Ferenc, a miniszterelnök személyi titkára Incze Péter, Lee Tibor sajtóügyész mellett), aki a hatalom oldaláról e titkos tevékenységéről tudott, és abban meghatározó szerepet játszott. Ennek a titkos munkának a keretei között számos ellenzéki társadalmi csoportosulással, köztük a kisgazda Kovács Bélával és Nagy Ferenccel szoros együttműködés alakult ki.4 Ez az együttműködés Teleki halála és a miniszterelnökségi osztályok felszámolása után is folytatódott. Keresztes-Fischer a háttérből komoly támogatást nyújtott a Parasztszövetségnek és a Kisgazdapártnak. Ez a segítség egyrészt arra irányult, hogy a párt az egész országot behálózóan meg tudja magát szervezni, másrészt, hogy felkészüljön egy olyan szakértői gárda, amelyik kellően képzett arra, hogy az ország politikai vezetésében helyt tudjon állni.5 Fontos motiváció volt, hogy a Kisgazdapárton keresztül a nácizmus ideológiáját széles társadalmi körben ellensúlyozni lehetett, de e támogatásnak a jövőre ható perspektívája is volt. Keresztes-Fischer Ferenc meggyőződése volt ugyanis, hogy a háború után a rendszerváltás elkerülhetetlen, és az új garnitúra lehetőség szerint való felkészítése az ő felelősségi körébe tartozik. E feladat tétje pedig, hogy a háború után ne alakuljon ki az az anarchikus állapot, ami az első világháború után bekövetkezett, és egy megfelelően felkészített új politikai elittel akár még a háború után feltételezhető szovjet befolyás esetén is ellensúlyozni lehetne a bolsevizálódást. A Kisgazdapárt 1945-ös választásokon elért nagyarányú győzelme talán nem független attól az építkezéstől, ami mögött ott volt a Keresztes-Fischer Ferenc nyújtotta segítség is.

Keresztes-Fischer ilyen irányú támogatását Donáth György, az egykori kormánypárti képviselő, az 1947-es első nagy koncepciós persorozat halálraítélt vádlottja az utolsó szó jogán mondott beszédében is kiemelte. A népi mozgalom Operaházban tartott „Él az Örök Magyar Szellem” című nagyszabású rendezvényét „nem akarta egyik rendőrhatóság sem engedélyezni, személyesen verekedtem ki az engedélyt Keresztes-Fischernél, aki azt mondotta, »kérem mehet«”.6 Kristó Nagy István visszaemlékezésében ugyancsak Keresztes-Fischer Ferencet nevezi meg, mint aki a legmagasabb szintről járt közbe, hogy a szárszói konferencia a zavartalan megrendezést biztosító engedélyeket megkapja.7

A konferencia szervezésében és szellemi irányultságában meghatározó szerepet játszott az a paraszt származású diákokat befogadó Györffy-kollégium, amelyik fontos értelmiségi hátországot jelentett a háború utáni rendszernek egészen a '80-as évekig. A fentebb már idézett miniszterelnökségi államtitkár, majd 1943-tól közlekedési miniszter Zsindely Ferenc és felesége, Tüdős Klára ugyancsak a politikai elit berkeiből nyújtottak fontos támogatást a népi mozgalomnak és vállaltak oroszlánrészt a Györffy-kollégium megalapításában. Zsindely Ferenc gondolkodásmódjáról szemléletes képet ad a naplójából vett idézet: „A háború után új ország kell, s új rend következik. A ma uralkodó középosztály meg nem teremtheti, Keresztelő Szent Jánosnak kellene lennie néki, de korlátoltságában erőnek erejével Heródese akarna lenni. [...] Nem könnyű tehát a jövendőt szolgálni, pláne úgy, hogy egyben ebből a középosztályból is megmenthessünk valamicskét, amely [...] önzésével mindenáron a saját sírját ásná. [...] De az elkövetkező új rendnek átmenetileg szüksége lenne egynémely régi vezetőre, hogy kisebb legyen majd a megrázkódtatás: ennek a kegyelmesebb őrségváltásnak a lehetőségét szeretné megteremteni az ember.”8

Zsindely Ferenc ezt a gondolatot 1943. június 15-én, a Györffy-kollégium ülését követő örömében vetette papírra. Ennek a „kegyelmesebb őrségváltásnak” egyik fontos lehetőségét látta a kollégiumban, megalapítását ennek a törekvésnek egyik kézzel fogható sikereként élte meg. Ez a kollégium hosszas, évekig tartó küzdelmek után érte el azt, hogy teljes autonómiát élvezve működhessen, függetlenül minden felügyeleti szervtől és az egyetemi ifjúságot tömörítő Turul Szövetség ellenőrzésétől.9 Ez a teljes autonómia annak a Pártfogó Testületnek volt köszönhető, amelynek a „lelke” és fő szervezője Zsindelyné Tüdős Klára volt. Kapcsolatrendszerén keresztül sikerült megnyernie a kulturális élet számos ismert alakját, férje vonalán a hatalmi elitet, a gazdasági élet befolyásos személyiségeit, és ennek köszönhetően több mint 130-an csatlakoztak a pártfogókhoz, akik havi rendszerességgel komoly összeggel támogatták a kollégiumot. A tagok között tizenkét nyugalmazott, aktív vagy leendő minisztert találni, köztük Antal István propagandaminisztert vagy a volt miniszterelnököt, Bárdossy Lászlót, nagy számmal vettek részt a testületben országgyűlési képviselők, az egyházak vezető személyiségei, a tudósvilág és a gazdasági élet tagjai.10 Ebben a testületben a korszak gazdasági, politikai és kulturális elitjének meghatározó része sorakozott fel. „Felelősek vagyunk a középosztálynak azzal a lelkes rétegével szemben, amely csak a mi erkölcsi garanciánk alapján tömörült össze a Kollégium pártfogó testületévé, s teremti meg a Kollégium anyagi alapját. Legtöbbje nincs is tisztában azzal, hogy miről is van itt szó. Klári mindennek a lelke, s én vagyok az elnök”11 – írta a Pártfogó Testület kapcsán Zsindely a naplójában.

Ehhez a támogatáshoz azt is hozzá kell fűzni, hogy a Pártfogó Testület már akkor állt be a Györffy-kollégisták mögé, amikor látható volt annak marxizmus felé orientálódó irányvonala, és ennek ellenére garantálta számára a teljes autonómiát. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a kollégisták mind határozottabb irányultsága a marxizmus felé ne keserítette volna a támogatóikat. Zsindely Ferenc naplójában a Györffy-kollégium ügye iránti lelkesedés számtalanszor megfogalmazódott, az idő előrehaladtával ez azonban elbizonytalanodott, a szárszói találkozó után pedig egyértelműen csalódásba fordult. „A Györffy Kollégiummal baj van. [...] Bárhogyan is van azonban, mi a Györffy Kollégiumot nem a bolsevisták fellegvárának szántuk. [...] Egy biztos, az autonómia gondolatával megbuktunk.”12 – írta 1943 decemberében.

A szárszói találkozó eredeti szándék szerint a háborús vereség utáni helyzetre készülve egy politikai és szellemi tömörülést szeretett volna megalapozni. Ez nem sikerült, hiszen a résztvevők a náci Németország elutasításában ugyan egyetértettek, a háború utáni politikai berendezkedésről, és abban a Szovjetunió szerepéről azonban már másként gondolkodtak. A kollégisták egyértelműen Erdei Ferenc mögött sorakoztak fel, aki a Szovjetunió által meghatározott marxista koncepció mellett foglalt állást.

Zsindely Ferenc és köre a kollégiumban – függetlenül attól, hogy az a rendszerrel erősen szembenálló ellenzéki fiatalokat tömörített – az elkövetkezendő rendszerváltás sikerességének egyik fontos elemét látta, amely segítheti, hogy az új rendszerben társadalompolitikai értelemben is érvényesüljön a magyar szuverenitás gondolata. A csalódást nem a kollégisták rendszerrel való szembenállása váltotta ki, hiszen az már a támogatás megkezdésekor adott volt, hanem az osztályharc ideológiájában gondolkodó marxizmus és a magyar érdekeket háttérbe helyező szovjet befolyás történelmi adottságként való elfogadása. A kollégisták annak az iránynak a támogatóivá váltak, amelynek ellensúlyozását várták volna tőlük a pártfogóik.

Ennek ellenére a Pártfogó testület nem vonta meg a támogatását, a német megszállásig rendszeresen tartotta az összejöveteleit, és havonta fizette a vállalt összeget. Zsindely Ferenc sem mondott le az elnöki tisztségről. Sőt, a patronálás a német megszállás nehéz viszonyai között is folytatódott. Zsindely Ferenc a kollégiumot – hogy ne legyen annyira szem előtt – felvette a Keresztény Ifjúsági Egyesületbe. Mester Miklós, az ellenállás Sztójay-kormányba beépített államtitkára – Zsindely felkérésére – miniszteri biztosként látta el a kollégium védelmét. A háborús közellátási viszonyok és a szélsőjobboldali kormányzat időszakában anyagi forrásokhoz juttatta a kollégiumot, és számos esetben járt közben a kollégisták érdekében. Amikor Hegedüs Andrást, a majdani kommunista miniszterelnököt, és Sipos Gyulát letartóztatták, sikerült elérnie a kiszabadításukat.13

A szárszói konferencia megszervezésében közvetlenül a legtöbb segítséget a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség (SDG) adta, és a házigazda szerepét is ő játszotta, a balatonszárszói táborában a helyszínt is ő biztosította.14 Az SDG-t 1921 nyarán harminc teológiahallgató alapította. A szövetség ügyeinek irányítását 1925-ben vette át Töltéssy Zoltán, karizmatikus egyénisége óriási lendületet adott a szervezésnek. 1932-ben azonban váratlanul meghalt, helyére Soos Géza lépett, aki hasonlóan meghatározó egyéniségével folytatni tudta Töltéssy munkáját. Pár éven belül az SDG országos szinten hálózta be a református fiatalokat. Egy 1940-ben készült felmérés szerint a református főiskolai és egyetemi hallgatók 35 százaléka kapcsolódott be az SDG munkájába.

A szövetség szellemiségét jól érzékelteti az 1934-ben kiadott Memorandum, amely a vallásos ember hivatásaként fogalmazza meg, hogy a társadalmi feladatokért és a magyar nemzet ügyéért is felelősséget vállaljon. Ennek jegyében nemzetellenesnek és szociálisan vállalhatatlannak bélyegezte a nagybirtokrendszert, már ekkor felhívta a figyelmet a német birodalmi nyomás veszélyeire, és a református egyházat „Cselekedjen az egyház!” jelszó jegyében arra kérte, hogy álljon ki a társadalmi reformok mellett.

Ennek szellemében a SDG nem csupán a fiatalok vallási életét szervezte, hanem a társadalmi és politikai kérdések felvetését is feladatának tartotta. Ez a munka több ponton is összekapcsolta a szövetséget a népi mozgalommal. Az SDG életében jelentős szerepet játszó konferenciák és táborok fontos fórumaivá váltak a magyarság sorskérdéseinek, az azt felvállaló íróknak, gondolkodóknak. Az SDG a balatonszárszói konferenciatelepén adott helyet 1937 júniusában a Márciusi Front első országos tanácskozásának, és itt szervezte meg minden év nyarán a később méltán híressé vált nagy konferenciákat, ahol, függetlenül a vallási vonatkozásoktól, a legégetőbb társadalmi és politikai kérdéseket vitatták meg.15

1934-től indult az SDG-n belül az úgynevezett rétegtalálkozók szervezése, ahol a „közös sorsközösség vállalásának” jegyében az értelmiségiek, a paraszt, munkás és iparos fiatalok közösen vettek részt, hogy egymás gondolkodásával, gondjaival szemtől-szembe találkozhassanak. A rétegtalálkozók legmagasabb, országos szintű rendezvénye a szárszói táborban megrendezett Magyar Testvériség Konferenciák voltak. Az 1943-as szárszói találkozó is ennek keretébe illeszkedett. Az előzményekhez azonban ki kell térni az SDG Kabay Márton körének tevékenységére.16

A kört különböző társadalmi osztályokból érkező 13 öregdiák alapította, és már csak összetételükből adódóan is a rétegtalálkozók szellemében kívántak működni. Szociális feladatokat végeztek munkások lakta peremkerületekben, és az egyik nagy vállalásuk volt, hogy a vidéki falvak számára vándorkönyvtárakat szerveztek. E munka során szoros együttműködés alakult Püski Sándor könyvmozgalmával. 1942-ben a nyárra tervezett nagy országos Magyar Testvériség konferencia szervezését a kabaysok magukra vállalták, az előkészületeket már Püskiékkel közösen kezdték meg.

Ennek részeként 1942. február 15. és 22. között létre is jött egy munkás- paraszt-értelmiségi találkozó 150 ember részvételével az SDG központjában. A találkozó jelentőségét jól érzékelteti, hogy olyan személyiségek vettek részt, mint Apró Antal, Marosán György, Nyers Rezső, Ságvári Endre a munkásság részéről, vagy Illyés Gyula, Kodolányi János, Darvas József, Németh László az értelmiség képviselőiként. A találkozó eredményeképpen minden csoport négy-négy jelöltjéből egy rendszeresen összeülő bizottság alakult, hogy a további együttműködést, valamint a nyári Testvériség Konferenciát már ennek keretei között szervezzék.

Ez az „összeállás” azonban nem lehetett hosszú életű. Az 1942-es március 15-i háborúellenes tüntetés után, főként a munkás oldal sok esetben kommunista tagjai körében, letartóztatások és egyéb hatósági zaklatások kezdődtek. Az SDG vezetősége is kapott hivatalos oldalról figyelmeztetést, és így jobbnak látták a februárban összeálló bizottság munkáját felfüggeszteni. Az 1942- es éves szárszói találkozó, miután a szervezésben az értelmiség képviselői, a kabaysok és Püski könyvmozgalom tagjai magukra maradtak, nem illeszkedett a Testvériség konferenciák sorába.

Az 1943-as tanácskozás szervezése azonban már visszatért a '42-es februári összejövetel munkás-paraszt-értelmiségi kapcsolatrendszeréhez – a résztvevők között jelen voltak a Györffy-kollégisták, a Diósgyőri Vasgyár munkásai, a kommunista Békepárt jó néhány tagja, a Parasztszövetség képviselői, a kalászos gazdák, a népi írók és olvasóik.

A konferencián, ahol a vitákban többször megfogalmazódott a marxizmus és a történelmi materializmus elmélete, és a résztvevők közül is sokan igen távol álltak a református diákmozgalom szellemiségétől, betartották az SDG táborában előírt hitélet kereteit. A reggel bibliakörrel kezdődött, a napot az esti tábortűznél tartott evangelizációs áhítat zárta, és a fiatalok imaközösségekben imádkoztak.17 „A legnagyobb zavarban mindig akkor voltam Szárszón, amikor reggel, ébresztő után kis csoportok alakultak. Bibliaolvasás, bibliamagyarázat folyt ott. Nem tudtam egy kukkot se szólni, sült hülyeként ültem közöttük. [...] Ott azért még az egészen baloldaliak is valahogy obligóban érezték magukat, miután ez egy keresztény ifjúsági tábor volt.” – emlékezett vissza a parasztpárti Kovács Imre a konferencia hangulatára.

A Diákszövetséget és Soos Gézát számos támadás érte, hogy a vallásos világnézettől és a regnáló rendszer szellemiségétől idegen erővonalaknak adott fórumot. E kritikákra Soos – aki a külügyminisztérium osztályvezetőjeként, meghatározó politikai körök bizalmasaként ugyancsak a regnáló politikai elit egyik képviselője volt – így válaszolt: „Meggyőződésünk szerint alig volt nagyobb szükség a magyarság lelki egységére, mint ma. Mi ezt az egységet több mint egy évtizede igyekeztük szolgálni a földműves, iparos és értelmiségi ifjúság együttes táborozásaival. [...] Éppen azért adtunk öntudatosan helyet a Magyar Élet Könyvkiadó kérésére a tábornak, hogy lelki környezetben, Szövetségünk elnöklését és programkeretét biztosítva szolgáljunk az eszmék tisztaságának és az igaz magyar egységnek.”18


 

Jegyzetek:


1 Havas Gábor: A Kabay Márton Kör – Az 1942. és 1943. évi nagy konferenciák. In Tenke Sándor (szerk.): Református ifjúsági egyesületek és mozgalmak Magyarországon a XX. században. Magyar Református Egyház, 1993, Budapest, 234–240.

2 Sárospatak Református Könyvtár Kézirattára (SRKK) Kt. d., 44. 476. Zsindely Ferenc naplója. 1942. november 19.

3 Molnár Sándor: Teleki Pál titkos tevékenysége a Sándor-palotában. In Vigh Károly (szerk.): Ismeretlen fejezetek Teleki Pál életéből. Századvég, 2001, Budapest, 31–92.

4 Molnár, 2001: 90.

5 Lásd Kapócs Ferenc vallomása, 1947. május 28. ÁBTL 3.1.9. V-79829. 4–11.

6 Donáth György: Donáth György utolsó szó jogán mondott beszéde. Occidental Press, 1988, Budapest, 20.

7 Kristó Nagy István: 50 évvel a szárszói találkozó után. In Somogy, 1993/5. 21–25.

8 SRKK, Kt. d., 44 476. Zsindely Ferenc naplója. 1943. június 15.

9 Lásd Papp István: A népi kollégiumi mozgalom története 1944-ig. Napvilág Kiadó, Budapest, 2008.

10 Papp István a népi kollégiumi mozgalomról szóló monográfiájában alapos elemzést készített a pártfogó testület összetételéről. Papp, 2008: 193–198.

11 SRKK, Kt. d., 44 476. Zsindely Ferenc naplója. 1943. december 6.

12 SRKK, Kt. d., 44 476. Zsindely Ferenc naplója. 1943. december 6.

13 Mester Miklós: Két tragikus kor árnyékában. Tarsoly Kiadó, 2012, Budapest, 392–396.

14 Részletesen lásd: Ladányi Sándor: Soos Géza és az ifjúsági mozgalmak. In Soos Gézáné Tüdős Ilona (szerk.): Evangéliumot Magyarországnak – Soos Géza emlékkönyv 1912–1953. Ráday Gyűjtemény, 1999, Budapest, 59.; Szekér Nóra: Titkos Társaság. Jaffa Kiadó, 2017, Budapest, 146–157.

15 Részletesen lásd: Havas, 1993: 234–240.

16 Havas, 1993: 234–312.

17 Vö.: Kovács Imre beszélgetése Huszár Tiborral. In Huszár Tibor: Találkozások – Beszélgetés a két világháború közötti magyar szellemi-politikai mozgalmakról. Corvina, 2005, Budapest, 220.

18 Soos Géza: Helytelen megállapítások mérhetetlenül sokat rombolnak! In Református Jövő, 1944. február 5. idézi: Soos Gézáné (szerk.), 1999, 82.

 

 

« vissza