Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

"Kétszáz év után frissebb, mint valaha" - Szörényi László Arany-tanulmányköteteiről

Az ismét kiadott Hunok és jezsuiták mellett 2017-ben és 2018-ban két új Szörényi-kötetet is megjelentetett a Nap Kiadó. Az Arany János évében. Tárcák és tanulmányok a sorozat eddigi köteteihez hasonlóan a szerző az azóta megszűnt Magyar Nemzet-beli tárcáit és különböző – ez esetben kizárólag Arany Jánossal foglalkozó – tanulmányait gyűjti össze, a Toldi uram dereka kizárólag Arany Jánossal foglalkozó írások gyűjteménye.

Szörényi publicisztikájában a már jól ismert szellemesen ironikus stílusában vívja tovább szélmalomharcát a barbársággal és az általános elhülyüléssel szemben. A tárcák általában egy egyedi anekdotából, történetből, emlékből vagy egy idézetből indulnak ki, de mindig egyetemes kérdésekkel foglalkoznak, mint az európai kultúra, a magyar klasszikusok, vagy éppen az oktatás helyzete. A meglepő képzettársítások, anekdoták sokasága jellemző tanulmányaira is, amelyekben – foglalkozzék bár első látásra szárazabb filológiai kérdésekkel – ezt mindig személyes stílusban, az élőbeszédhez közelítő nyelven teszi. A két kötetben változatos műfajú írásokban (tudományos értekezés, könyvismertető, utószó, székfoglaló előadás, kiállításmegnyitó, televíziós adás szövege, emlékbeszéd stb.) olvashatunk Arany János forráshasználatáról, allúzióiról, bonyolult intertextuális utalásairól, levelezéséről és széljegyzeteiről, műveinek különböző szövegváltozatairól és műfaji kérdéseiről. A tanulmányok bármennyire is filológiai részkérdésekkel foglalkoznak, Szörényi mindig arra törekszik, hogy azok megoldásával közelebb kerüljünk Arany művészetének átfogó megértéséhez. Ahogy egy korábbi cikkében írja: „Arany életműve [...] ellenáll minden egyoldalú leszűkítésnek. Erőfeszítéseket kell tennünk, hogy hihetetlenül összetett költői világát mindenestül és összefüggéseiben értsük meg. Ebben természetesen csak segíthet minden, látszólag egyoldalú, de új szempontokat hozó részletkutatás.”1

Arany János ismertsége és elismertsége közhely, nem egy műve valahány középiskolát végzett magyarnak ismerős (Családi kör, Rege a csodaszarvasról, Toldi, Toldi estéje, néhány balladája, mint A walesi bárdok, Ágnes asszony vagy a Szondi két apródja), talán néhány sorát még emlékezetből is tudja és azt is, hogy Petőfi barátja, népies költő, a legnagyobb magyar író. De vajon valóban ismerjük és értjük Arany Jánost és művészetét? A kivételes műveltségű, nyolc nyelven – latinul, görögül, németül, franciául, angolul, olaszul, spanyolul, élete végére pedig perzsául – olvasó, született és tudós költőt, aki képes volt a klasszikus-antik és a romantikus-középkori ellentétpárok meghaladására és a népköltészettel együtt egy kiérlelt szintézis megalkotására. És akinek életműve pontosan ezért nem lesz maradéktalanul érthető az antik klasszikusok, elsősorban a görög tragikusok és Horatius; az olasz középkor és reneszánsz, Dante, Ariosto, Tasso; Goethe, Byron; az őt megelőző és vele kortárs magyar írók vagy akár perzsa költészet valamelyes ismerete nélkül. Mind a lírában, mind az epikában meghaladhatatlan életművet hagyott maga után, nem beszélve jelentős irodalomkritikusi és műfordítói tevékenységéről – Shakespeare- és monumentális Arisztophanész-fordításai maguk is klasszikussá és kanonikussá váltak.

Míg életében igazán a verses epikájával ért el sikereket, a 20. század inkább a líráját fedezte fel magának, ismeretes Kosztolányi aforisztikus megállapítása: „Apáink más Arany Jánost olvastak, mint mi. Övék volt az epikus, a fiatal, a nyugodt. Miénk a lírikus, az öreg, az ideges. [...] E szenvedő és daloló aggastyán előtt teszem le az új magyar írói nemzedék alázatos és forró hódolatát.” A mai kutatás igyekszik kiegyensúlyozva értékelni Arany műveit, és Szörényi is több helyütt hangsúlyozza az életmű egységét: „Arany [...] sikerrel oldja fel a lírai töredék, az elégikus óda és az epika legkülönbözőbb műfajainak együttes és egymást kiegészítő működtetését. (Ezért tartom meglehetősen terméketlennek szembeállítani egymással az epikus és a lírikus Aranyt.)” Szörényi írásaiban rendkívül sokrétűen és szerteágazóan mutatja be Aranyt és művészetét, ebből csak két mozzanatot szeretnék kiemelni: a Toldival kapcsolatos tanulmányait és Arany tragikus irónia fogalmának értelmezését.

Bár első sikerét az Elveszett alkotmány című szatirikus eposszal aratta, a Toldi első részével került a szélesebb irodalmi köztudatba, és későbbi pályájának is egyik legnagyobb kihívása volt két folytatásának megírása. Szörényi számos tanulmányában meggyőzően mutatja be e művek enciklopédikusságát, a különböző töredékben maradt változatok eszmei és poétikai különbségeit, Arany forrásait és intertextuális utalásait, sőt a trilógiát érintő termékeny olvasási stratégiákat is ajánl a mai olvasónak, amelyek révén közelebb kerülhetünk e művek írói világához.

Szörényi egy helyütt ironikusan jegyzi meg: „Én olyan élő embert még nem láttam, mármint normális embert, nem filoszra gondolok, aki elolvasta volna a Toldi szerelmét” Sajnos a szerző két évtizeddel ezelőtt papírra vetett sorai aktuálisabbak, mint valaha: „Általában azonban a Toldival is úgy kell eljárni, mint minden az iskolában egyszer megtanult és elfelejtett klasszikussal: figyelmesen újra kell olvasni. Ellenkező esetben ugyanis erkölcsi és nyelvi példatárrá esik szét, mint ahogy történt az – ahogyan éppen Arany János írja kesernyésen – a századokon át iskolában tanított Vergiliusszal.” Szörényi több évtizede kéri számon, hogy a latintudás visszaszorult a gimnáziumokból, de talán ennél is súlyosabb, hogy már a 19. századi klasszikus irodalmat is egyre kevésbé értik és értékelik a diákok – így már nemcsak európai, de saját nemzeti gyökereinktől is végleg megfosztottakká válunk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a közbeszédben újra-újra előkerülő kérdés, a klasszikusok „átírásának”, rövidítésének vagy modernizálásának ötlete – amit még inkább súlyosbít, hogy nemritkán jeles írók vagy középiskolai tanárok képviselik ezt az agyrémmel felérő nézetet.

A másik, több tanulmányban visszatérő kérdés Arany tragikus irónia fogalmával kapcsolatos. Az Arany világnézetéből és melankolikus alkatából is fakadó, de alapvetően esztétikai kategória, a rá oly jellemző, általa humornak – vagy nyelvújításkori tükörfordítással nedélynek – nevezett tragikus irónia nélkül nemcsak lírája, de a Toldi szerelme vagy a Bolond Istók sem érthető.2 Az öt géniuszban – az alföldi, nyugati és erdélyi géniuszt egyesítő – Arany kapcsán Hamvas is ebben az értelemben állítja párba a humort és melankóliát: „Az alföldi ember csodahitét szégyelli és a csodát megtagadja, biztosan azért, mert a valóságtól jobban szenved, ez az, amit józanságnak hív, és ezzel a szigorú és szívtelen, csaknem barbár józansággal teperi le önmagában azokat a végső érzékenységeit, amelyek csak igen ritkán törnek át humorában és melankóliájában, mint Arany nagy soraiban.” Érdemes Arany saját meghatározását is idéznünk: „A humor [...] csak álarcát viseli a nevetségesnek. Alapjában véve fönséges. Nevetséges álarcában rejtezett sírás. Élesen különbözik mind a szatírától, mind a komikumtól. Mert a komikum tisztán csak nevettet, semmi keserű íz nem vegyülvén a nevetéshez. A szatíra javítani akar; a humor a fájdalomból ered. A komikus író nevet a világ bohóságain, mulatja magát és másokat velők. A szatirikus csúffá teszi azokat, hogy térjenek eszökre. A humoros író mély fájdalmat érez a világ romlásán, de nem lévén reménye javítani, kétségbeesetten kacag önmaga és a világ felett.”3 – Természetesen Aranytól nem állt távol a szatirikus, komikus, sőt a trágár humor sem, elég, ha Az elveszett alkotmányra, Arisztophanész-fordítására, vagy éppen az alkalmi költeményeire gondolunk.

Az egyszerű kiállítású kötetek a Nap Kiadó sorozatának eddigi hagyományait követik, a sajtó- és nyomdahibák hiánya az igényes szerkesztői munkát dicsérik. A kötet külön erénye, hogy több tanulmány vagy csak itt, vagy először itt jelenik meg nyomtatásban. Reméljük, hogy a 2017-es Arany János emlékév, a nemrég befejezett régi és a meginduló új kritikai kiadás,4 valamint az elmúlt években megjelent Arany-tanulmányok és a költővel foglalkozó kötetek nemcsak a szűk szakma, de általában az olvasók figyelmét is újra Arany Jánosra irányítják. Ehhez minden bizonnyal hozzájárul Szörényi László két könyve is. Zárszóként egyik tanulmányának zárlatát idézzük, melyben így összegzi Arany életművét és aktualitását: „Hiába bénította és riogatta egy életen át az a rémkép, hogy elrontotta az életét, rossz úton jár, más pályát kellett volna választania. A töredékekből ugyanis éppen az az állandó belső űzöttség hatalmas erővel egészet tudott alkotni. Egészet abban az értelemben, hogy egyszerre feleljen meg a saját nemzete, a saját nyelve elháríthatatlan kihívásának és az egész elmúlt és jelen világirodalom feltételeinek. Kétszáz év után frissebb, mint valaha.”

(Szörényi László: Arany János évében. Tárcák és tanulmányok. Nap Kiadó, 2017, Budapest, 176 oldal; Szörényi László: Toldi uram dereka. Arany Jánosról. Nap Kiadó, 2018, Budapest, 235 oldal.)


Jegyzetek:

1 Szörényi László: Arany Toldijának 150 éves jubileumára. In Népszabadság, 1997. január 21., 7., valamint uő: „Álmaim is voltak, voltak...” Tanulmányok a XIX. századi magyar irodalomról. Akadémiai Kiadó, 2004, Budapest, 98.

2 Hamvas Béla: Az öt géniusz. In uő: A magyar Hüperion II. Medio Kiadó, 2007, Budapest, 33-34.

3 Arany János: Széptani jegyzetek. I. 16. §. In uő: Tanulmányok és kritikák I. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2012, Debrecen, 270–271.

4 Arany János Összes művei, kiad. Voinovich Géza (1-6. köt.), szerk. Keresztury Dezső (7-16. köt.), Korompay H. János (17. kötettől), Budapest, Akadémiai (1-16. köt.), Universitas (17. kötettől), 1951-2015.



« vissza