Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Molnár Tamás szellemi végrendeletéről, és annak román visszhangjáról

A katolikus filozófus és eszmetörténész jelentőségéről, a magyar, angol, francia, spanyol és más nyelveken megjelent könyveiről több írás, tanulmány olvasható a hazai sajtóban. Összefoglaló jellegű munkát életművéről másfél éve olvashatunk.1 Molnár Tamás (1921-2010) életéről, intellektuális világáról és főbb érdeklődési területéről a legfrissebb tanulmány nemrég jelent meg a kanadai konzervatív Égards folyóiratban. Barna Teréz, a francia nyelvű szellemi portré szerzője nem más, mint a filozófus volt asszisztense.2 A filozófus tisztelőinek az is örömteli hír, hogy 2013-ban megjelent életrajzi jellegű nagyesszéjének román nyelvű fordítása is – a francia eredetiből.

Az Én, Symmachus című nagyesszé először Svájc francia nyelvű részében látott napvilágot,3 és műve sűrítve tartalmazza Molnár mondanivalóját a korról, amelyben élt. A kötet – amelynek második része a Lélek és a gép című kiegészítő jellegű esszéjét tartalmazza – aranymetszésben helyezkedik el életművében. Egy jó esszé nem nélkülözheti a szépírói vénát, amellyel Molnár bőven rendelkezett, noha érezhető, tartózkodott a képek és metaforák zsúfolt – magyarázó erejű – használatától, ragaszkodott a racionális kifejtéshez. Azonban fanyar humora, képi telitalálatai, klasszikus filozófiai, irodalmi, kultúrtörténeti műveltsége, erudíciója, kivételes empirikus világismerete mindegyre átüt – mint vér a gézen – az észérvekkel induló és záruló szövegein.

Az Én, Symacchus kifejezetten szubjektív jellegű, az öregkor küszöbét átlépő gondolkodó világlátásának, életérzésének, koridegenségének gyűjtő és kibocsájtó pontja. Nem véletlen, hogy Manuel Valeriu fordítónak, a nagyszebeni román egyetemi tanárnak és kétkötetes szerzőnek4 Molnár e könyvén akadt meg a szeme, s fordította le.5

Talán Barna Teréz foglalta össze a legjobban – az említett francia nyelvű tanulmányában – Molnár „őszikéjének”, szellemi végrendeletének mondanivalóját. Az Én, Symmachus az idős filozófus intellektuális vallomása. Symmachus nem tekinthető Molnár negyedik századi alteregójának; a párhuzam a két egymásra hasonlító történelmi korszakban és kettejük hasonló szerepfelfogásában van. Symmachus római arisztokrata szenátor volt, az eltűnőben levő klasszikus pogány vallás, egy omladozó kultúra késői védelmezője az újjal, a kereszténységgel szemben. Molnár Tamás saját magára is így tekint, mint egy régi rend utolsó tanújára és védelmezőjére. A modernség – részben szándékosan, részben akaratlanul – egy kusza és egyre kaotikusabb kor oka és következménye, ami után egy új rendnek kell következnie. Nem lehet előre látni, milyen is lesz az. Molnár Tamás nemegyszer mondta, hogy a jóslás a filozófia leggyengébb ágazata. Fiatalabb, optimistább korukban mindketten megpróbálták megállítani a modernség rohanó, romboló gépezetét, ezzel is védve Róma, Athén és Jeruzsálem nélkülözhetetlen örökségét. Élete vége felé már más véleményen volt: mivel e gépezetet képtelenség leállítani, inkább fölgyorsítani kell pusztító működését, imigyen siettetve az új rend születését.

A szerzőt és szellemi végrendeletét így mutatta be a román olvasóinak a nagyszebeni Teológia folyóirat 2015. októberi számában dr. Sebastian Moldovan egyetemi docens: „A könyv szerzője magyar, katolikus, hagyománytisztelő, a francia kultúrán nevelkedett értelmiségi, de az Egyesült Államokban vált elismertté. A két világháború közötti Nagyváradon nevelkedett (de nem csatlakozott a revizionista magyar szellemiséghez), az elfoglalt Belgiumban náciellenes tevékenységet folytatott (a csodával határos módon úszta meg a kivégzést a buchenwaldi lágerben), és negyvennégy könyve, valamint számtalan tanulmánya ellenére a domináns kultúrában eléggé marginális hely jutott neki. Távirati stílusban ezek volnának Thomas Molnár (1921-2010) életrajzi adatai.”6

Manuel Valeriu professzornak – a két világháború közötti kultúra specialistájának – és a bukaresti Logos könyvkiadónak köszönhetjük az első román nyelvű fordítást, akik lehetővé tették, hogy találkozzunk korunk egyik legjózanabb tanújával. Megkésett, de nem időszerűtlen ez a találkozás. Molnár Tamást tulajdonképpen egy témakör foglalkoztatja: a keresztény szellemiséggel átitatott, illetve a posztkeresztényi kultúra összeütközése, a „modern rossz” – hogy az egyik beszélgetőkötete címét idézzük –, vagy még pontosabban: a modem dekadencia. Olyan francia konzervatív katolikus gondolkodókhoz állt közel, mint Joseph de Maistre, Charles Maurras, Georges Bernanos, vagy az amerikai Russell Kirk. Ugyanakkor olyan különböző személyiségekből álló csoporthoz is sorolható, akik a dekadencia kritikusai voltak, mint Spengler, Heidegger, George Orwell, Marcel de Corte, Pierre Chaunu, Michel Henry vagy Alexandr Zinoviev.

Az előttünk álló kötet – „lélekből jött könyv” (cartea de suflet), adja tudtunkra a fordító – két, 1999-ben megjelent, látszólag heterogén esszét tartalmaz. Az Én, Symmachus című elsőben Molnár azonosítja magát egy híres tanúval, aki szembesült a kereszténység végleges győzelmével a Római Birodalomban. Ezért tudta megragadni a két hanyatlás közti különbséget, amelyet átél a két korszellemmel szemben álló: a 6. században a kereszténység nemcsak felváltotta a görög-római antikvitást, de örököse is annak. Mindkét kultúra elismerte „a dolgok természetes alapjának az elpusztíthatatlanságát”. A 20. században viszont nem folyamatosságot, hanem kulturális elmozdulást tapasztalunk. A szentség elhalványulása, a technika mindenhatósága, a társadalmi és egyéni tervezés egy természetellenes ideológiára épül, amely az életerő kimerüléséhez vezet.

A civilizációnk nagy témáit leltározva – Franciaország (Európa névátvitele), Egyház, Egyetem, Kultúra – Molnár egy történelmi tablót szerkeszt, amelyben értelmezni képes a harmadik kulturális trendre történő átmenetet. Az első szakaszt a szent és a klasszikus, a másodikat a társadalom-üzem és az ember-robot, míg a harmadikat a gép-univerzum jellemzi. (Symmachus idejét az Athént követő Róma és az Eklézsia párosa jellemezte.) E felfordulások lényegében a megismerés és az érték végzetszerű elkülönülését eredményezik. Molnár szerint minden ideológia lényege az illúziókhoz való csatlakozás. A modern ideológiák utópikus és keresztényellenes mivoltát az Utopia, the perennial heresy (1967) című művében mutatja be. A modern ideológiák a politikai establishmentet szolgálják. Az eredmény? Az ember egy üres fikció lett. Kiürítve az örök téloszából prométeuszi télosszal töltődik fel.

A második esszé, A lélek és a gép című eme átalakításnak az elemzésével egészíti ki az elsőt. „Nem értünk semmit meg a modern civilizációból, ha nem fogadjuk el, hogy az mindenekelőtt egyetemes összeesküvés bármilyen belső életforma ellen” – jelentette ki a múlt század közepén Bernanos. (A Franciaország a robotok ellen című művéről van szó, amelyből a fordító idéz a jegyzeteiben.) Molnár az ember és a technológia közti viszonyt a társadalmi élet eltömegesedésének és központosításának szélesebb összefüggésében vizsgálja. Ezek dialektikus folyamatok, amelyek egy „globális idegrendszert hoznak létre”, egy mindent felügyelő és mindent ellenőrző társadalmat. Pedig a folyton szajkózott szabadság az ember mitizálásának és mechanikussá tételének éppen az ellentéte. El tudjuk kerülni a katasztrofális elbillenést e végletek felé, hiszen „a technika az egyéni és a közösségi énükbe fészkelte magát”? „íme, a modernitás nagy dilemmája” – állapítja meg Molnár. „Ha bebizonyosodik, hogy az emberi lény képes magába szívni egészen a belső fórumáig gépet és annak funkcióit, hogy epikus és morális szövetébe tudja asszimilálni azt, ami a legtávolabbi tőle és legellenségesebb vele szemben, akkor ennek a könyvnek az alaptézise lemond a követeléseiről.” A szerző következtetése elutasító: „A gép visszautasítása mindannak, amire az ember saját erejéből és Isten segítségével képes.” Ezen az életbevágó, túlélésünket meghatározó problémán kell gondolkodnia az olvasónak, erre invitál minket e szerző, különösen a teológusokat. Az ő számunkra olyan figyelmeztetést küld, amelyet érdemes aláhúzni: „A modern világ teológusai ugyanazon programokhoz csatlakoznak – »napjaink problémáit« illetően –, mint a laikus ideológusok, a hírügynökségek megbízottai és a politikusok.” Molnár Tamás műve a hagyományos értékek megvédésének modellje, és mentes az ideologizálás eredeti bűnétől.

(A Teológia folyóiratban megjelent írást S. Király Béla fordította.)

 

Jegyzetek:


1 Mezei Balázs: Lázadás a modernitás ellen. Tanulmányok, beszélgetések, dokumentumok Molnár Tamásról. Kairosz, 2015, Budapest.

2 Teréz Barna: Thomas Molnár, le Symmaque de notre temps. Egards (novembre 2016 - janvier 2017).

3 Thomas Molnár: Moi, Symmaque suivi de L'áme et la machine. Editions L'Aged'Homme, 1999, Lausanne.

4 Manuel Valeriu: Invitafie la lecturá. De ce nu sunt toate rozl (Meghívás az olvasásra. Miért nem minden rózsaszínű?) Sibiu, 2014. De la 1984 la Minunata Lume Nouá (1984-től a Csodálatos Új Világig) Sibiu, 2014.

5 Thomas Molnár: Eu, Simah, prefectul Roméi, urmat de Ómul si marina. Franciából fordította: Manuel Valeriu, Editura Logos, Bucuresti, 2013.

6 Moldovan úr életrajzi utalásai pontatlanok. Túlzás, hogy Molnár náciellenes tevékenységet folytatott volna Belgiumban. A londoni rádió adásait hallgatta, és a híreket megbeszélte diáktársaival. Ezért tartóztatták le őt és társait. Noha több munkatábort is megjárt, de Buchenwaldról beszélni tőle még az asszisztense, az Egyesült Államokban élő Barna Teréz sem hallott. Gyaníthatóan oda nem vitték. Ő Dachauból szabadult. Kivégzésről sem volt szó Brüsszelben, de a háború után valóban bajba került, és börtönbe zárták. (S. Király Béla, a fordító)



« vissza