Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

A civil nemzetpolitika sajátosságairól


A civil nemzetpolitika sajátosságairól1


Néhány ellentmondásra mutatok rá, amely a civil nemzetpolitika kapcsán rendszeresen előfordul.

A civil nemzetpolitika kategóriája három, önmagában is sokatmondó fogalomból áll: civil, nemzet, politika. Az ellentmondások már a felsorolásánál megmutatkoznak. Ezeket néhány kérdéssel világítanám meg:

1) Lehet-e civil, ami politika?

2) Lehet-e a köznapi értelemben vett politika, ami nemzeti? Besűríthetők-e a politika, a pártpolitika hétköznapi működésének rövid távú, gyakran taktikai megfontolásainak koordinátái közé a nemzeti sorskérdések stratégiai és általános jelenségei, célkitűzései?

3) Civil maradhat-e a civil nemzetpolitika egy olyan társadalmi struktúrában, aminek alkotmányos felépítése szerint hatékonyan működni, jelentős eredményeket elérni csupán a pártpolitikába való betagozódás, a politikai, a közjogi, a kormányzati hatalom megszerzése és gyakorlása útján lehetséges?

4) Ha a nemzetpolitika szigorúan civil marad, vajon nem mond-e le eleve arról, hogy eredményes, hatékony legyen, s vajon ezáltal nem mond-e le arról is, hogy politika, tehát a közösséget formáló erő legyen?

A három fogalom (civil, nemzet, politika) tehát egymásnak feszül. E kérdések továbbiakat implikálnak, amelyek megválaszolására itt nem vállalkozhatunk.

Demokratikus népképviseleti (akár parlamentáris, akár prezidenciális) rendszer keretei között létezhet-e politika a pártpolitika mellőzésével? Természetesen vannak szakpolitikák, ám azok is csupán a pártpolitikára alapozó közjogi rendszer alrendszereiként működnek, amelyek szorosan kapcsolódnak valamely, a politikai hatalomért versengő párt ideológiájához és tevékenységéhez. Az egyéni magatartás – például tiltakozás, vagy tüntető hallgatás egy diktatórikus rendszerben – is lehet politikai tett. A politikai tett mégsem politika. Feszegetheti ugyan egy adott politikai rendszer kereteit, de nem politika az adott rendszer keretei között és intézményrendszerében. A kérdés az, hogy a meglévő politikai intézményrendszeren kívüli cselekvések

1) hatékonyak lehetnek-e?

2) vajon nem a meglévő keretek bomlasztására irányulnak-e?

Ha a második kérdésben foglalt esetről van szó, az helyeselhető diktatórikus viszonyok között, ám egy demokratikus államberendezkedés esetén, ráadásul amikor az államiság, a nemzetállami lét egyébként is számos támadásnak és veszélynek van kitéve, már a nemzetárulás kérdését veti fel. Ha azonban az első kérdés esetéről van szó, nevezetesen a hatékony működésről való lemondásról, akkor a célszerűség problémája merül fel. Miért is akarnánk civil politikát űzni, ha tudjuk, hogy valós eredmények elérésére csupán a pártpolitika keretei között van lehetőség?

És itt eljuthatunk egy újabb fontos mozzanathoz. Mi is akkor a civil politika? Megítélésem szerint a civil politika, ha nem eleve a kudarcot és a hatékonyság hiányát tűzi ki maga elé célnak, természeténél fogva nem lehet más, mint előkészület a pártpolitikára. Erőgyűjtés, kapcsolatépítés, és még más előkészületi művelet. Ismert tény, hogy a politikai pártok az MDF-től kezdve az SZDSZ-en át egészen a Jobbikig, majd a Mi Hazánkig valamilyen mozgalmi előzményből, szigorúan vett civil politikai aktivitásból nőtték ki magukat.

Amikor hazai civil politikáról beszélünk, számolnunk kell a pártpolitikává válás lehetőségével. Két szempontból is. Egyfelől a tevékeny, aktivizálódó civil csoportosulások előbb-utóbb felismerik, hogy közjogi eszközök hiányában, illetve pusztán mint nyomásgyakorló csoportok nem lehetnek elég hatékonyak, és elhatározzák, hogy a pártpolitika színpadára lépnek. Van azonban egy másik, veszélyesebb aspektus is, amiért számolnunk kell a civilek „pártpolitikai”-vá válásával. Arról van szó, hogy a civil kezdeményezések gyakran könnyű tápláléknak tűnnek egy új politikai erőcsoport létrehozásához. Szándékaikat és kilétüket fel nem fedő aktorok szívesen fektetnek be olyan szerveződésekbe, amelyek ideológiai és gazdasági elképzeléseiktől nem állnak távol, s amelyek egyúttal hajlandóságot mutatnak arra, hogy megnyerő, de legalább vállalható arcot kölcsönözzenek a befektetőnek a pártpolitikai piacon. Az sem ismeretlen jelenség, hogy a politikai sikerre esélytelen politikai pártok sorolnak be civil szervezetek jelöltjei mögé.

Egyszóval ebben az összefüggésrendszerben a civil politizálást nem tudom másnak látni, mint

1) vagy állandó frusztrációra éhes emberek olyan munkálkodását, melynek lényege egy végül senki által el nem fogyasztott étek elkészítése,

2) vagy olyan alakulat tevékenységét, amely átmenetileg talán még maga előtt sem vallja be pártpolitikai aspirációit, ám ténylegesen átmenetet képez egy egyesület és egy politikai párt között,

3) vagy olyan csoportosulás működését, ami potenciálisan zsákmányállatkája lesz a politikai ragadozóknak.

És itt eljutunk a második nagy kérdéscsoporthoz, azokhoz a társadalmi, szociológiai, politológiai, nemritkán pszichológiai tényezőkhöz, amelyek nem kis nehézséget okoznak az úgynevezett civil politizálás számára. Ha ugyanis a civil csoportosulás amellett dönt, hogy céljait hatékonyan, a közjog és közhatalom eszközeivel támogatottan kívánja érvényre juttatni, vagy közelednie kell egy meglévő politikai párthoz, vagy a párttá alakulás útjára kell lépnie. Ez – különböző mértékben – a civil jelleg sérelmével, a civilkénti hitelesség bizonyos fokú elvesztésével jár. Az LMP mint zöld mozgalom indult. Nem kis médiatámogatással sokak szemében még parlamenti pártként is meg tudta őrizni a civil jelleg üde báját. Mára nem csupán egy lett a veszekedő pártok közül, de sokan a verekedők pártjának tartják. Az LMP pályafutása, többszöri szakadása, a vezető tisztségviselők némelyikének a Nyílt Társadalom Alapítványhoz való közvetett kötődése modellszerűen mutatja a párttá alakuló civilek pályaképét, működésének valós természetrajzát.2

Nemritkán nemzetközi hátterű szponzorok jelennek meg és bábáskodnak az új kezdeményezések környékén. Nagylelkű adományok segítik a kezdeti lépéseket: infrastruktúra, helyiség kedvezményes vagy ingyenes használatának engedése, szakértők rendelkezésre bocsátása, konferenciák szervezése, tanulmányutak biztosítása. Különösnek tűnhet, hogy olykor kifejezetten liberális, globalista szellemiségben gyökerező alapítványok, segítők igyekeznek jobboldali, keresztény és nemzeti szervezetek felépítésében. Ha azonban látjuk, hogy ez a segítség nem önzetlen, hanem a befolyásszerzés és az ellenőrzés megszerzésének trójai falova, akkor csodálkozásunk alábbhagy.

Különösen érthetővé válik a befolyásszerzés mélysége, amikor egy-egy szervezet jelképrendszerében stilizált formában felismerni vélünk olyan ezoterikus, hermetikus gondolkodással összefüggő szimbólumokat, amelyek az egy központú, globális új világrend szellemiségével jobban összeegyeztethetők, mint annak a szervezetnek a meghirdetett programjával, mely végül a szponzorok tanácsára elfogadta lógójának a sajátos megkülönböztető jegyeket magán hordozó emblémát.

Csupán egyetlen példaként említem a kör és háromszög alakzatok párosítását.3 Ez feltehetően stilizált változata az ómega és alfa jeleknek, amelyek alfa és ómega sorrendben Krisztusra utalnak a Jelenések könyve szerint. Amint Szent Jánosnál szerepel a végidőkre vonatkozóan: „Hamarosan eljövök, s velem lesz a jutalmam, hogy mindenkinek megfizessek tettei szerint. Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.”4 Az ómega feltűnik a keresztény Pierre Theilhard de Chardinnél is (Út az ómega felé),5 illetve a marxista Emst Blochnál is. Csak míg Blochnál az ómegapont a lét és a lényeg, a jelenség és a valóság egybeesése, egy tökéletesedett ember eljövetele, akiben elvész az én és a világ ontológiai kettőssége, és aki által megszűnik a vallás is,6 addig Teilhard de Chardin ómegája Krisztus, aki egyúttal a kezdet, alfa is. Az ómega eszkatológiai, a végső időre vonatkozó jellege mindenesetre mindkét helyen egyértelmű. Ha azonban az alfa és az ómega, a háromszög és a kör fordított elrendezésben szerepel, ott nagy valószínűséggel a végidőket követő új kezdetre (egy új világrendre) történhet utalás, ráadásul nem csekély antikrisztiánus felhanggal: Jézus alfa és ómega jele ahhoz hasonlóan cserélődik fel, amint a sátánista szimbolikában a kereszt lefelé fordul.

A gyanútlan és sokszor kifejezetten naiv civil kezdeményezések persze nem csupán ilyen ezoterikus dimenziókat felvillantó veszélyeknek vannak kitéve. A jobboldali politikai oldalnak éppúgy elemi érdeke a baloldal megosztottsága, mint a baloldali politikai szereplőknek a jobboldal szétforgácsolása. Az új világrend hívei időnként nemzeti mozgalmakat támogatnak, és a baloldal olykor segítséget nyújt bizonyos, egyébként esélytelen jobboldali csoportosulásoknak, és megfordítva. Az ellentétes oldal támogatásának hétköznapi szempontból látszólag ésszerűtlen cselekedete mögött az „oszd meg és uralkodj” politikai logikája húzódik meg.

Említettünk pszichológiai természetű nehézségeket is. Ezek közül az egyiket a mindenre és mindennek az ellenkezőjére vállalkozó „küldetéses emberek” csoportja alkotja. Az e csoportba tartozók szkizoid vonásai nemritkán párosulnak a politikai realitásérzék hamis tudatával. Több életút áttekintése alapján e csoport jellegzetes tagját a következők szerint lehet leírni. Mivel a rendszerváltozás időszakában elsősorban a jobboldalon helyeztek el ilyen személyeket, ezért jellemzésünk inkább ezek sajátosságait veszi figyelembe. Emberünk alapvetően derék magyar hazafi, mélyen vallásos, talán még szemináriumba is járt. Valamilyen ismeretlen trauma, zsarolás vagy érvényesülési vágy következtében kapcsolatba kerül a titkosszolgálatokkal vagy nemzetközi csoportokkal. Tevékenysége során igyekszik legalább a maga számára elfogadható erkölcsi magyarázatát adni cselekedeteinek, és megkísérel egyfajta kettős ügynök szerepet felvenni, ami azzal jár, hogy mindkét irányban túlkompenzáló buzgalommal jár el. Buzgalommal jelent, és buzgalommal provokál, miközben provokációit az adott pillanatban a legmélyebb nemzetféltő átéléssel adja elő. Szkizoid, szociopata vonásai leginkább ebben nyilvánulnak meg, miközben úgy véli, az általa jónak tartott ügyet egy bölcs kompromisszummal szolgálja. Ebben nyilvánul meg a politikai realitásérzék korábban említett hamis tudata. Beépül ide is, oda is, elveszti szabadságát, de éppen a sehova sem tartozás következtében véli azt, hogy ő valójában tökéletesen független, és felette is áll mind megbízóinak, mind pedig áldozatainak. Az ilyen személyiséget, többek között hamis énképe és fokozott érvényesülési vágya miatt mind a hazai, mind a nemzetközi hálózatok több haszonnal tudják alkalmazni, mint azt az ügynök gondolhatja.

A civil kezdeményezéseknek meg kell tehát tudni birkózni azzal, hogy az ilyen személyeket eredményesen kiszűrjék, de legalábbis marginalizálják. A legnagyobb problémát gyakran az jelenti, hogy az ilyen, olykor kissé furcsa, olykor kissé gyanús, túlmozgásos emberek rendelkeznek bizonyos erőforrásokkal, kapcsolatokkal, információkkal, ismeretekkel, készségekkel a további építkezéshez. E csalétek elutasítása nagy bölcsességet és önmegtartóztatást igényel minden kezdő szervezettől.

A második pszichológiai probléma szorosan összefügg a beépülni igyekvők törekvéseivel. Ez pedig a bizalmatlanság, mégpedig a túlzott, az építkezést és bővülést, a hatékony működést eleve elfojtó, megbénító, célszerűtlen mértékű bizalmatlanság. A legnehezebb dolog megtalálni a helyes arányt az önsorsrontó naivitás és a másként, de hasonló mértékben káros túlzott bizalmatlanság között.

Utóbbiban segíthet a szükséges információk beszerzése harmadik, negyedik, sőt ötödik személyektől, mégpedig olyan diszkrét, lehetőleg semleges formában, ami nem lehetetleníti el a további együttműködést, még akkor sem, ha az érintett esetleg tudomást szerez a tájékozódásról. Célszerű lehet mindig konkrétumokról érdeklődni, és a nagy átfogó tervek mögötti operatív cselekvésekre rákérdezni. Hasznos csupán olyan együttműködésben részt venni, ahol a szponzor, a források eredete tisztázott és bizonyított, de legalább magas szinten valószínűsített. Mindig érdemes gyanakodni az olyan törekvésekkel szemben, amelyek vagy túl általánosak (együttműködés, mozgósítás, kapcsolatépítés stb., stb.), vagy bár kellően konkrétak, de túlzottan irreálisak.

Az együttműködés nem lehet öncél. Mindig világos, konkrét célok megfogalmazását kell megkövetelni a partnerszervezetektől. A megtévesztés, a hamis célok megjelölésének lehetőségét még így sem lehet kizárni. Óvakodni kell több információt átadni saját szervezetünkről, tagjainkról, működésünkről, mint amennyi hitelt érdemlő információval mi magunk rendelkezünk lehetséges partnerünkről. Minden egyes átadandó információ vonatkozásában tegyük fel magunknak a kérdést, hogy az vajon alkalmas lehet-e bármilyen visszaélésre. És mindig számoljunk azzal, hogy gyakorlatilag nincs olyan információ, amivel egy meghatározott helyzetben ne lehetne visszaélni.

A civil nemzetpolitika területe fokozottan állítja előtérbe a határon túli magyar testvéreinkkel való kulturális, gazdasági és egyéb kapcsolatok építését. Aki a határon túli magyar testvérét mint románt, mint szlovákot, mint szerbet stb. említi, az aligha rendelkezik egészséges nemzettudattal. Nem kell azonban üldözési kényszerképzet ahhoz, hogy legalább a lehetőségek szintjén számoljunk azzal, hogy – amiként itthoni polgártársaink kapcsolatban lehetnek hazai és nemzetközi hálózatokkal – a határon túli magyar testvéreinknek is lehetnek hasonló elköteleződései. A legjobb, ha mindig csupán annyit mondunk mindenkinek, amit a hálózatokkal is megosztanánk.

Ennyi nehézség és szinte paranoid gondolat után joggal merül fel a kérdés, lehet-e, érdemes-e bármit tennünk civilként a nemzetpolitika területén. Korábban azt mondtuk, amikor hazai civil politikáról beszélünk, szükségképpen kell számolnunk a pártpolitikává válás lehetőségével. Határokon átívelően azonban már más a helyzet. Itt nem csak szükségtelen, de nem is igen lehetséges a pártpolitikai aktivitás. Aki járt a Székelyföldön, aki járt a Délvidéken, vagy bárhol az elcsatolt területek magyarsága körében, az tudja jól, nem csak lehet, de – tán Isten parancsa szerint – kell is tenni annak érdekében, hogy amit a nemzetközi hálózatok majd' száz éve szétszakítottak, azt mindenki a maga helyén és lehetőségei között próbálja meg gyógyítani. Ha tehát a magyar civil szervezeteknek van kötelességük, ha szól amellett érv, hogy együttműködéseket kezdeményezzenek más civil szervezetekkel, akkor az nem más, mint hogy minden magyar civil szervezetnek legyen legalább egy testvérszervezete minden elcsatolt országrészen. És mindegy, hogy az bélyeggyűjtő, vagy épp népdalkör-e, mindegy, hogy sportegyesület, vagy tudományos egyesület. Magyar legyen! Hogy legyen magyar.

 

 

Jegyzetek:



1 Az Ópusztaszeren tartott, Magyarok Országos Gyűlése 2018. című rendezvényen elhangzott előadás írásos változata.

2 A kézirat lezárása előtt két nappal (2018. augusztus 17-én) nyilvánosságra került hír szerint a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott Migration Aid is elhatározta a párttá alakulást Éjjeli Őrség néven. Boros Júlia: Éjjeli Őrség néven alapít pártot a Migration Aid. https://444.hu/2018/08/17/ejjeli- orseg-neven-alapit-partot-a-migration-aid (Letöltés 2018. 08.19.) Ez a folyamat is nagyban emlékeztet az LMP eddigi pályaképére: a Nyílt Társadalom Alapítvány által finanszírozott, civilnek mondott kezdeményezés a pártpolitizálás útjára lép.

3 Stilizált módon ez a szimbólumrendszer tűnt fel a 2017 tavaszán induló, egyelőre kérészéletűnek bizonyuló, meglehetősen idegen hangzású nevet viselő Identitesz mozgalom lógójában is. Ez a magát jobboldali ifjúsági mozgalomként meghatározó szerveződés egyik első megnyilvánulásaként egy profi módon elkészített, bár kevéssé hiteles hangvételű mozgósító videóval jelentkezett. Itt az identitás általános jellegű hangsúlyozása, illetve antiglobalista szólamok mellett nem tűnt fel egyetlen specifikusan magyar szimbólum, vagy utalás sem. Már ez a mozzanat is arra utalt, hogy itt egy külföldön kidolgozott know-how szerint magyarországi használatra elkészített, a megosztást célzó, áljobboldali, álkonzervatív propagandaakcióról van szó. A mozgalom ellentmondásosságát jól fejezi ki szimbolikája és annak az ún. testvérszervezetek lógójával való rokonsága is. A magyarországi „identitáriusok” jelképe a babérkoszorúba (stilizált körbe) foglalt, felfelé mutató nyíl (ha tetszik háromszög, vagy alfa). A nemzeti identitást hangsúlyozó nemzetközi mozgalom, az úgynevezett identitarian movement szimbóluma pedig egy alap nélküli egyenlő szárú háromszög két szára, s mindezt egy kör zárja magába. https://en.wikipedia.org/wiki/Identitarian_movement (Letöltés 2018. 08. 19.) A mozgalom több országban, szinte azonos időben való elindulása, azonos, de legalábbis hasonló szimbolikája erősen utal a mozgalom egy központból irányítottságára. És éppen egy olyan időszakban, amikor globális kihívások érik az európai identitást. Több mint valószínű tehát, hogy a nemzeti identitásokat támadók időben igyekeztek gondoskodni arról, hogy a támadásra adott válaszreakciók is a kontrolljuk alatt maradjanak.

4 Jel. 22.12-13.

5 Pierre Theilhard de Chardin: Út az ómega felé. Szent István Társulat, 1980, Budapest.

6 Ernst Bloch: A Philosophy of the Future. Herder and Herder, 1970, New York, 110-140.



« vissza