Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Összeomlás

A magyar ellenzék október 16-ára összehívatta a képviselőházat, hogy az a bekövetkezett eseményekhez állást foglalhasson. Az ülésen Wekerle bejelentette, hogy a kormány lemondott, de a király a lemondást nem fogadta el, és hogy a monarchia megtette a maga békeajánlatát a Wilson által felállított elvek elfogadásával. Ezenkívül – mondotta – Ausztria is átalakuláson ment keresztül, amennyiben föderalisztikus alapon igyekszik ügyeit rendezni. Ez nélkülözhetetlenné teszi – folytatta –, hogy politikai, gazdasági és védelmi rendszerünket a perszonális unió alapján önállóan és függetlenül rendezzük. Az 1867: XII. törvénycikk megváltoztatása után is érvényben marad azonban az 1723. évi Pragmatica Sanctio, amely Ausztria és Magyarország között megállapítja a kölcsönös védelem kötelezettségét. „A nemzetiségeknek – mondta Wekerle – egyéni jogokat kívánunk adni. Amennyiben azt az állam egységének és megoszthatatlanságának fenntartása lehetővé teszi, szívesen fogjuk a nemzetiségi igényeket kielégíteni és efelett velük tárgyalni, helyesebben nem tárgyalni, de kívánságaiknak figyelembevételével a törvényhozásnak megfelelő előterjesztéseket tenni. Hozzájárulunk az 1868: XXX. t. c.-ben lefektetett magyar-horvát kiegyezés revíziójához is a horvát kívánságok teljesítése értelmében.” Gróf Károlyi Mihály kijelentette, hogy a háborút elvesztettük. Most minden attól függ, miként tudja Magyarország a békét a győztes antanttal a lehető legelőnyösebb feltételek mellett megkötni. Ez szerinte csak akkor lesz elérhető, ha teljesen új orientációt kezdünk a kül- és belpolitikában, a demokráciában és a nemzeti kérdésben. A reakciós, németbarát, a kor szellemének meg nem felelő nemzeti politikának el kell tűnnie, mert veszélyezteti az ország területi épségét. Nemcsak szakítani kell a német politikával, mondja, de az ellenkező politikát kell követni. Most a pacifista elvek álláspontjára kell helyezkedni, és azt kell kutatni, kinek van legnagyobb hitele az antant szemében. „Ütött a leszámolás órája” – folytatta, a többség felé fordulva. – „A nemzet nem akarja, hogy önök vigyék a pacifista lobogót, hanem a vádlottak padjára fogja önöket ültetni, és ne higgyék, hogy felmentő ítéletet fognak kapni.”

Wekerle és Károlyi beszédei egyaránt azt mutatják, hogy a háború elvesztésének szomorú tényét és annak következményeit az egymással szemben álló két tábor egyike sem tudta egész horderejében felfogni. Wekerle tévedett, amikor azt hitte, hogy a nemzetiségi kérdésben tett fenntartásai még érvényesíthetők lesznek és hogy ez a kérdés tovább is Magyarország belügye fog maradhatni, amelyben csak a magyar kormány és a képviselőház fog dönteni. Ez, sajnos, nem volt így. És hasonlóan tévedett Károlyi, amikor azt hitte, hogy elég lesz a politikai irányt megváltoztatni, demokratikus berendezéseket létesíteni és az ügyek élére az antanttal rokonszenvező férfiakat állítani, hogy az elveszett háború következményeit elháríthassák magukról. Sem Wekerle konok ragaszkodása az eddigi politikai rendszerhez, sem Károlyi gyermekesen naiv önbizalma nem segíthetett már Magyarországon –, de sajnos, más sem segített volna rajta. Már ott kongott a halálharang az ezeréves Magyarország felett.

(Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. Magyarország története 1867-1918. Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1934. – Akadémiai Kiadó reprint sorozata, 1992, Budapest, II. 378-380 old.)



« vissza