Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

A front fölbomlása

[1918]. szeptember 29-én a hatodik hadsereg összekötő tisztje a hadseregfőparancsnokságnak a következőket jelenti:

A hadsereg 15 egysége közül hétnek egy harmaddal, háromnak a felével és két divíziónak kétharmaddal kisebb a tüzfegyverállománya, mint az előirt állomány.

Naponkint 600–800 beteg a fogyaték, ami az állományok rohamos csökkenését vonja maga után.

Valóságos állományszükségben szenved a tüzérség és egyes dandároknál ez az állapot veszélyezteti a tüzérség használhatóságát, amennyiben, nincsenek abban a helyzetben, hogy az ágyuállományt kiszolgálhassák.

A holtbizonyos győzelmi tudat helyébe a jövőért való gond férkőzött be sorainkba, mert senki sem vár radikális segítséget a következő döntő hetekben.

Minden ember átlagban egy garnitúra fehérneművel rendelkezik. Vannak azonban esetek, ahol egy-egy emberre egy garnitúra sem jut, miután vagy az ing, vagy az alsónadrág hiányzik. Látni kell azonban ezeket a fehérnemüeket, hogy erről a nyomorúságról az embernek fogalma legyen. Az egyiknek nincs ujja az ingén, a másiknak hiányzik a hátsórész, a harmadiknak csak fél alsónadrágja van, vagy pedig csak rongydarabok a kapcarongy helyett.

A betegszobák vagy a hadosztály egészségügyi intézete nehéz betegei elhanyagolt, összeszakított fehérneműt viselnek. Malárialázasok meztelenül kénytelenek várni, amíg rongyaikat kimossák és megszárítják. Katonai becsületérzésről itt már nem lehet beszélni, mert meg van sértve, meg van bántva az egyszerű emberi méltóság is.

Senki sem vállalhatja a felelősséget lelkiismerete és a történelem előtt azért, hogy hátul az országban a hadinyerészkedők százezrei a fehérnemü garnitúrák tucatjaival rendelkeznek, a vendéglőkben a szükségen felül vannak asztal- és ágynemüek, ezalatt a mi legjobbjaink itt rongyosan és félig meztelenül kénytelenek a hazát védelmezni.

Egyes frontezredeknél minden harmadik embernek hiányzik a köpenye. Találtam olyan osztályokat is, amelyeknél a legénység egyenruha hijján képtelen volt kivonulni. A tisztek és legénység öntudata ezáltal erősen van veszélyeztetve, mert az utolsó bosnyák is szégyenli ellenségeink előtt ezt az állapotot…

Jellemző az anyagi helyzetre, hogy Dalmácia legszegényebb vidékéről való legénység azt mondotta nekem, mi nem vagyunk hősök, hanem koldusok.

A rossz táplálkozás már katonailag is érezteti káros hatását, amennyiben a legénység a normálban több órát igénybe vevő katonai iskoláztatást fizikailag nem bírja ki. A napi kiképzési időt meg kellett tehát rövidíteni. Még nagyobb veszélyt rejt magában az a tény, hogy a test elveszíti a betegségekkel szemben ellenálló képességét. E téren már igen káros jelenségek állapíthatók meg. Egy járványos betegség – malária – föllépése katasztrofális következményekkel járhat.

A hadvezetőség sohasem biztos abban, hogy a guruló szállítmány nem marad-e ki, hogy a csapatok nem fognak-e a következő napon éhezni. Racionális gazdálkodás teljesen lehetetlen, és a hadvezetőség idegessége kikerülhetetlen.

Egy hústalan nap július és augusztus hónapokban a hadseregnél egyenlő volt egy böjtnappal. Reggel és este üres feketekávé, délben tartalmatlan aszaltfőzelék – élvezhetetlenség miatt a legénység drótakadálynak, maszkírozásnak, csapatkáposztának nevezi –, és ehhez a legjobb esetben 60 gramm sajt vagy tök jár.

A hústalan napok száma az utóbbi időben szaporodik. Az ilyen hústalan napokon uralkodó rózsás hangulatot könnyű elképzelni.

A legénység nyíltan bevallja, hogy az önkényes eltávozások és szökések nem csupán a háborús fáradalmak következményei, hanem elsősorban a rossz ellátásban keresendők, mert minden szökevény tudja, hogy otthon, a mögöttes országrészben, ha mindjárt eldugott erdőkben kell élnie, jobban él, jobban tudja magát élelmezni, mint a fronton lévő katonák.

A legénység biztosított engem arról, hogy a paraszt mindenét odaadná a hadseregnek, ha biztosítéka volna arra, hogy a rekvirált készleteket tényleg a hadsereg fogja megkapni; de ő csak zug- és lánckereskedőket, uzsorára dolgozó központokat lát, és ha összehasonlítja az árujáért kapott összeget a piaci árak tízszeres uzsoraárával, akkor inkább eldugja az árut, mintsem rekvirálni engedje.

Az élelmezési és ruházati viszonyok rövidesen elviselhetetlenekké válnak; minden elégedetlenségnek ezek a fűtőkazánjai, és a katonai fegyelem teljes csődjével fenyegetnek. És valamennyi jelentésből kicsendül az a panasz, hogy a katonák százezrei a fronton éheznek, nyomorognak, elégedetlenek – rabolni és gyilkolni kénytelenek, békét akarnak! Aki elolvassa ezeknek a tábornokoknak a jelentéseit, meg kell állapítania, hogy a front már régen fölbomlott, és a katonák csak azt a pillanatot várták, amikor csapatostul és nem egyenkint hagyhassák el szenvedéseiknek, nyomorúságuknak, megaláztatásaiknak harctérnek nevezett színhelyét.”

És ezt a pillanatot, a végleges frontfölbomlás helyzetét, a teljes anarchiát megint ugyanazok idézték elő, akik a háborút megindították – amint ez az e tekintetben kétségkívül mértékadó tábornokok jelentéseiből megállapítható.

Október 24-én Boroevic tábornagy a következőket jelenti: „Kötelességemnek tartom jelenteni, hogy őfelsége manifesztuma és a nép vezetőinek beszédei a parlamentekben és nemzetgyűlésekben a különböző csapatoknál teljes megzavarodást idéztek élő. Tiszának az a kijelentése, hogy a háborút elvesztettük, egyenesen szerencsétlenség volt, a következmények beláthatatlanok…”

Boroevic tábornagy október 28-iki jelentése: „Csapataink ellenálló képessége föltűnően ellanyhul, annál is inkább, mert a fegyelmet megtagadó azon csapattesteknek száma, amelyek Lengyelország, Magyarország, Csehország, Szlovákia és a délszláv állam függetlenségét kinyilatkoztató manifesztumra hivatkoznak, megfontolandó mértékben növekedik, és hiányzanak az eszközök, hogy ezeket engedelmességre kényszerítsük.”

 

(Böhm Vilmos: Két forradalom tüzében – Verlag Für Kulturpolitik kiadása, München, 1923. 35–37. old.)



« vissza