Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Napló - 1. rész

 

(1937, Páris – Weisser Hirsch – Berlin)

 

Október 9. Esterrel[1] indulunk Párisba. Már hamarabb szerettünk volna, de Gömbös halálévfordulóján[2] Pesten akartam lenni. A temetőben sok képviselő. Többen olyanok is kedvesen közeledtek, akik miniszter koromban nem tüntettek ki sympatiájukkal. Schandl[3]: „Veled beszélni akarok – 80% állt mögötted, miért mentél el, ma sem tudjuk. Ha visszajöttem – meghívlak diskurálni.”

Páris – semmi külső nyoma a kétségtelenül nem jó helyzetnek. Semmi abból, amit némely gyerekes magyar hirdet oly határozottan, hogy napokon belőli (sic!) felfordulásra kellett gondolni annak, aki hiszékeny. Külpolitikai iskolázatlanságunk egyik symptomája, hogy egy megjegyzésnek – egy hotelben a szobalány lustaságának jelentőséget tulajdonítanak. A „hangulat vészes” és „mindenki sztrájkol”, olyan értékű, mint az a bizonyos angolról szóló anekdota. – Kiszállt Calais-ba és naplójába beírta: „Minden francia vörös és szemtelen” – mert calais-i kávéházban az egyik pincér az volt.

A Bedford Hotel a régi – semmit sem változott, de a levegő itt is, mint általában Párisban mégis más, mint 1921-ben, mikor először szálltam oda meg. Párisban akkor magyarnak lenni más volt, mint most – de erről később.

Párisban kevés idő alatt sokat akartam végezni. Az állomáson Ajtay[4] és Gesztessy vártak – és nagy meglepetésemre Meynot[5] egy virágcsokorral. Már az állomáson mondják az urak, hogy Gecső Bözsi[6], aki a világkiállításra jött ki, hogy a rádiónak conferáljon – lábát törte egy taxiban.

9-én első út Khuen-Héderváry Sándorhoz[7] a követségre. Anci grófnő még Pesten van.

Meynot, a Havas[8] igazgatója a 20-as évek elején a konferenciákon fázott tőlem – én voltam az ellenzék vezére. Később felmelegedett – a pesti conferencia óta pedig teljesen megváltozott. Sándorral is igen kedvesek voltak – (bár ott Mlle Liliannak Sándor iránti különös sympatiája is szerepet játszhatott). Már másnapra lefoglaltak. Meynot és fia, Jacques és annak felesége jöttek értünk autón. Párisban vezetni külön tudomány, még különb a párisi rendőr, mely hihetetlen egyszerűen és ügyesen egész kis mozdulatokkal – ujjal, szemmel, vállal dirigál. Aki egy negyed méterrel előbbre van, annak van joga menni. A rendőr alig mond és tesz mást, mint előrekerget: Allez, allez, vite, vite[9]. A Bois isteni időben tündérszép volt. Páris forgalma a világváros csődje. Az Etoile felé, a Champs Elyséen végtelen nyolc-tízes sorokban a kocsik. A mellékutcákban tízperces torlódások. Rengeteg idegen kocsi.

Versailles – hála egy amerikai adományának, lényegesen másként van karbantartva, mint régebben. Végigjárjuk a kastélyt – egy francia guide, öregebb ember – vezet. A legjobb francia típus – finom, intelligens – és a történelemnek éppoly ismerője, mint a művészeteké. Meynot is büszke rá – lehet is. Akár egyetemi professzor lehetne – formára is. A békekötés nagy termében elmondja – ő ott volt –, hogyan folyt le a világtörténelem egyik legrosszabbul sikerült békekötésének aktusa. Meynot megszólal: „Igen, itt kétszer kötöttünk rossz békét, 1871 és 1918-ban.” Én: „Boldog vagyok, hogy ezt egy franciától hallom – még inkább az lennék, ha sokan gondolkoznának önhöz hasonlóan.” A terem márványoszlopain a bejáratnál minden idők elesett francia tábornokai és ezredbrigadérosok nevei vannak megörökítve. Mindegy, hogy királyi, császári, vagy forradalmi hadseregben estek el, néha egymás ellen is – de a halálban mind hőshalált (sic!) halt francia tábornok.

Aztán St. Germain. – A hotelterraszról szép kilátás Páris felé. A francia erdők bájosak, szépek – kedves és változatos a hangulatuk. Charme-juk van, gyakran lebeg felettük igen finom ködfátyol. A francia vidék bája, finom levegője rezeg – színei kedvesek. Igen jó déjeuner – mellettünk lévő asztalnál Cerruti[10] és Paulay Erzsi[11]. Akkor még nem tudta a nagykövet, hogy nehány nap múlva élete egyik legnagyobb baklövését követi el. Pesten titkár volt, akkor ismerte meg feleségét. Nagykövet volt Tokióban, Berlinben, ahol nem szerették a németek, és sokban hozzájárult az akkori olasz–német meg nem értéshez – aztán Párisban nagykövet igen erős francia sympatiákkal, ami most nem időszerű. A hotel királyi kastély volt és egyik földszinti szobájában a napkirály XIV. Lajos született – most tudtam meg, hogy a dátummal megelőzött – szeptember 5. Egyébben is. A szoba néhány darabja korabeli – közepén pedig egy billiardasztal. Két francia fiú karambolozott éppen XIV. Lajos napkirály által első ízben meglátott és neki a világkezdetét jelentő szobában.

Egy következő napon déjeuneren voltunk Meynotéknál. Egyik kertes elővárosban laknak. Ott újra láthattam a francia gazdagság titkát. Igaz, a családja nagy – 6 gyerek – Párisban igen sok. De Meynot nem magyar mértékkel keres sokat. Helyes kis kert, szerény emeletes villa, fent kis szobák – egyszerű régi berendezés – lent salon, ebédlő, stb. – csupa dédapáktól maradt holmi. Szobájában sok jó könyv, igen gyenge képek. Remek konyha – még remekebb italok. A gyerekek saját autóikon járnak – ő vonaton jár be. Igen kedvesek voltak. Jelenleg sok nehézsége is van – a kormány neki tulajdonítja azt, amit a hírszolgálat terén saját politikájának köszönhet. A német szolg behozta a franciát világrelatióban, nem is beszélve az angolról, amely siralmasan visszaesett – de ennek oka nemcsak a politika, hanem a Reuter[12] csapnivaló szolgálata, amely az angol klasszikus hagyományokat félrerúgva – amerikai ízű ostobaságokat kürtöl világgá.

Meynot royalista, vallásos – tehát csendes ellenzéki. Óvatos – jajgat az adók miatt – mely nála a jövedelem 48%-a. Vigasztaltam, hogy kezdik ők is a többit utolérni. Politikai elégedetlenségéből velem szemben nem csinált titkot. Általában a nemzeti érzésű franciák erősen elkeseredve – amint ezt Laval[13] is mondta egy privát diskurzus keretében – jobban szerették volna, ha Blum[14] marad és alatta a dolgok abszurdum jutnak. Ez lejáratta volna a Front Populaire-t[15] és jobban összekovácsolta volna a jobboldalt. A legnagyobb bajokat a 40 órás munkahét okozza. Páris egyik zsidóvicce: egy zsidó kedden nem dolgozik soha. Kérdik miért? „Mert én akarok lenni a negyedik legnagyobb zsidó a világon!” Hogyan? „Hát Mózes adta a szombatot, Jézus a vasárnapot, Blum Leó a hétfőt, én adom magamnak a keddet.” egyébként a hétfői új pihenő nap hatását csak abban láttam, hogy a Bedfordban a meleg víz hétfőn reggel féllangyos volt.

Már a vonatnál azzal fogadtak, hogy Gecsőné aki a világkiállitás rádiókonference-ra jött ki, taxiba lépve lábát törte. Szerencsére Khuen Sándor is ott volt, így bár éjjel történt a baj, jó kezekbe jutott, mert az átlag francia orvostól az Isten mentsen mindenkit. Meglátogattuk többször a sanatóriumban, hősiesen tűrt, sőt gipszben fekve konferált is négy nap múlva, kivitetve magát a magyar pavillonba, amit a párisi sajtó mint hőstettet ünnepelt. Szegény kétségbeesve feküdt addig, míg Esther haza nem indult és magával nem vitte. A sanatórium párisi fogalmak szerint jó volt, hogy mi sokban el vagyunk kényeztetve, azt ebből az alkalomból újra látni lehetett.

Egyik délután Chripunowékat[16] akartuk felkeresni. – A menekült oroszok irodájában kértük új címüket. A legnagyobb gyanakvással fogadtak – előbb telefonon felhívták Mashát, és csak igazolása után álltak velünk – annál kedvesebben – szóba. Nem csoda, hiszen nemrég rabolták el Miller W. tábornokot[17].

A rive-Gaucheon egy sötét utcában kis hotel – egy kis szoba – Alexejt nem is tudják elhelyezni, a gyerek ismerősöknél alszik. Mascha két jó családbeli francia gyereket sétáltat délután s ezért havi 15 pengőnyi francia francot kap. És kézimunkázik fillérekért. Főúri mód az a szegénység, amiben négy év előtt ehhez képest laktak. De az orosz tud tűrni és mert Mascha igazi dáma még jobban. Szívtépő az a jókedv és hit, amit mutat. A többi ismerős közül sok elment máshová. Mascha öccse Sanghajban van, éveken át jól ment a dolga, persze most mi van vele – ki tudja. Gazlovsky hercegné valahová Németországba ment – vajjon oly szép-e még, mint volt. Dondukow herceg Firenzébe és a többi is ide-oda. Maschát vittük ebédre-vacsorára, Chripunow semmi meghívást nem fogadott el. Érdekes, hogy Alexejkét egy német ismerős egy szavára felvették egy fiútáborba ingyen, és a német táborparancsnok naponta külön magyarázta neki a bolsevizmust, és mindenben a legmegkülönböztetettebben bántak vele. Chripunowék megmutatták azt a helyet – negyven lépésre a hoteltől –, ahol a szerencsétlen Millert a GPU[18] emberei elkapták és autóba dobták, este 7-kor. A párisi rendőrség – Mascháék szerint – mindent tud, de nem akar tudni és tenni. A kolónia reszket, nem tudja, ki áruló, ki nem. A szörnyű nélkülözés régi, megbízhatónak vélt emigránsokat is olcsón a GPU karjaiba kerget. Mascha meghatóan és minden kis részletre emlékezve beszél most is a Pesten, nálunk töltött időről. Juditot[19], ki Lacival[20] és Návay Bandival[21] három nappal utánunk autón érkezett, majd megette örömében. Esther valahogy módját találta néhány száz francot a kisfiúnak adni azon a címen, hogy nem tudja, mit vegyen neki ajándékba – de mit segít ez. Emigrációk ritkán jutnak haza s a történelem tanúsága szerint ebben sincs sok köszönet, talán a francia forradalom után a Talleyrand[22] kör kivétel. De hiszen azok maguk is forradalmárok voltak. Na meg az orosz dimenziók oly nagyok, hogy túlhaladják az emigránséletkort, a visszatérés egykori lehetőségét tekintve. A magyarországiaknak igaz, hogy kevesen vannak, mégis csak jobban megy átlagban, mint a franciaországiaknak, főleg mióta a Front Populaire az úr.

A kiállítás szép, az utolsó pavillon akkor akart nyitni – de hát, bár csinált nagy idegenforgalmat, ma már egy világkiállítás sem az, ami azelőtt. A víz- és fényeffektusok szépek. Pavillonok: Külsőre maszát (sic! – értsd: maszat), művészi megoldást illetőleg messze legszebb a német.[23] Vele szemben nagy és lendületes az orosz, illetve a két nagy szobor – bár jobb lenne, ha időnkint valami világítástechnikai ok miatt nem mászna be létrán nappal egy derék bolsi azon a kis ajtón a női alak szoknyája alá, és nem tűnne el annak hasában. Ezt a műveletet a nézők harsogó nevetése kíséri.

A kormányok a kiállítás célját különféleként fogták fel, s ezért az összehasonlítás nehéz. A németeké belül „sachlich”[24]. Túl sok van benne – „Mustermesse”[25]. Az orosz propaganda – de ostobán és idétlenül. Midőn 1914 óta „propagál” az emberiség, ma már így nem lehet elérni semmit. A felét látva az ember bosszankodva visszafordul. A mi egykori ruszkicai márványunkból épített román pavillon belül is csupa erdélyi vonatkozást mutat. Az első helyen talán a belga áll – szép, művészi, komoly és nagy az anyaga. A norvéget a gyönyörű RöwdeTeddy[26] kedvéért néztem meg. Egy képe van kiállítva, mely távolról sem oly szép, mint ő, de ő annyira az, hogy szabad neki ilyet festeni.

A magyar – kívül normális, belül igen jó, helyes, hogy művészettel, iparművészettel, népies dolgokkal jöttünk ki. Szobrok, képek igen jók, Aba Novák[27] magyar–francia vonatkozású hatalmas történelmi festménye nagyszerű, C. Molnár Pálé[28] is finom és komoly, de szép a többi is mind, a színes ablak, a népies falfestmények, az iparművészeti vitrinek, mind. Sok (sic!) el is adtak, sok nyert jelentékeny díjat. Bosszantott, hogy legalább három kiállítási emberünkkel beszélve mind a következőként beszélt a díjazásról: „Kiverekedtem a jürynél X-nek ezt, Y-nak azt a díjat.” „Kieszközöltem” stb. Az ördög őket vigye el – igazi magyar dolog. Még ha igaz lenne, se mondja. Végül is Aba-Novák aranyérme nem kiverekedés eredménye. A földművelésügyi részért agyon kellene ütni Dicenti[29] miniszteri tanácsos urat, aki azon az alapon, hogy az ő minisztériuma adja a pénzt s így ő dirigál, saját sivár idétlenségét állította ki. Tormay Géza[30], kinek érdeme igen nagy, hiába esett kétségbe – nem tudta keresztülvinni, hogy valamiképpen is a többi jóhoz alkalmazkodjék. Porcellán gyümölcsök, papírmasé aggancsok (sic!), mert a többi igazi Berlinben volt, négy lószobor, köztük egy Kozma, ami a magyar lótenyésztést akarja ábrázolni és egy állítólagos buzaapotheozis – borzalmas. Szerencsére megakadályozták, hogy a magyar paradicsomot saját gusztusa szerint tegye nevetségessé. Megtervezte, hogy egy porcellán paradicsom, egy befőttesüveg paradicsom és egy paradicsomos szószos csésze ábrázolja majd a magyar paradicsom életsorsát. Ezt a geniális módot második elemi iskolák falitábláin látni. Mindezt akkor, mikor Pesten a Vajda-Hunyadi földművelésügyi muzeumunk világhírű.

Eltekintve földművelésügyünk fiascójától, az egész igen jó – jó a korcsmánk – és jó az ipari rész megoldása. Nem ment ki az ipar s ez helyes. Végre az angol pavillon falra rakott (sic!) rakettjei[31] és egyebek nem is érhettek el sikert. De, kiment Goldberger[32] a selymével, és valóságos pánikot keltett Párisban. Kitűnő minták, olcsó, szép és betörés a selyem hazájába. Siker: az egyik nagy áruház 500 000 m-t rendelt. A kiállítás képéhez tartozik: Sok dilettáns protekciós hölgy okvetetlenkedik kint, játszva a társadalmasdit, s nem értve munkájához. Nálunk a letört felsőosztályból túl sokan hiszik azt, hogy sajtópropaganda, népművészet és hasonlók olyan terület, ahol felkészültség nélkül is el lehet helyezkedni. – Így küldött az Illyés gyerek Berlinbe – mint sajtóember – (rám akarták nyomni, de nem engedtem) 1000 drb. extrát Göbbelsnek[33] „ajándékba”, így akart egy másik hasonló úr Hollandiában MTI-t képviselni és sok hasonlót tudnék mondani. De mindezt azoknak kell rossznéven venni, aki (sic!) protegálják őket. A hölgyek kint ilyen módon „töltik” be helyeiket, miközben megeszik egymást a féltékenykedéstől. Az egyik Ajtaynál, az MTI tudósítójánál kifogásolta, hogy neve a Pester Lloydban[34] „von” nélkül jelent meg, mire Ajtayban volt annyi humor, hogy megkérdezte, hogy érvényesüljön a „von” egy magyar tudósításban, melyet csak a Lloyd fordít németre.
A hölgy erre államköltséges telefonon felhívta a Lloydot és kifogásolta nemesi mivoltának elsikkasztását. Egyszerűség kedvéért Ajtayt utasítottam, hogy a hölgyalkalmazottak nevei nem tartoznak tudósítások keretébe, annál kevésbé, mert nálunk a személytelen munkát nem lehet eléggé propagálni.

(Folytatjuk)

 
 

Az előszóhoz felhasznált irodalom:

 

Kozma György: A leveldi Kozma-család története. Budapest, 1940, a szerző kiadása.

Kozma Miklós: Egy csapattiszt naplója 1914–1918. Budapest, 1931, Révai.

Kozma Miklós: Az összeomlás 1918-19. Budapest, 1933, Athenaeum.

Lejeune, Philippe: Önéletírás, élettörténet, napló. Budapest, 2003, L’ Harmattan.

Lejeune, Philippe: A napló mint „antifikció”. In Írott és olvasott identitás. Az önéletrajzi műfajok kontextusai. Szerkesztette: Mekis D. János és Z. Varga Zoltán. Budapest, 2008, L’ Harmattan, 13–24.

Ormos Mária: Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós. I-II. Budapest, 2000, PolgArt.

Szegedy-Maszák Mihály: Műfajok a kánon peremén: napló és levél. http://magyar-­irodalom.elte.hu/palimpszeszt/zemplenyi/23.htm

 

Jegyzetek:

 


[1] Gyarmathy Eszter (1899–1989) Kozma második felesége, 1924-ben házasodtak össze.

[2] Gömbös Gyula (1886–1936) 1932 októberétől haláláig Magyarország miniszterelnöke.

[3] Schandl Károly (1882–1972) agrárpolitikus, államtitkár, lapszerkesztő. 1926-tól országgyűlési képviselő, 1938-tól felsőházi tag.

[4] Ajtay Miklós (1899–1987) író, újságíró. A párizsi Magyar Intézet egyik megalapítója és ügyvezető igazgatója. Kozma megbízásából az 1930-as években az MTI párizsi tudósítója.

[5] André Meynot (1880–1968) az 1920-as évektől a Havas hírszolgálat első embere.

[6] Gecső Sándorné (Ihrig Erzsébet, 1896–1968) 1949 nyarán átszökött a nyugati határon Cs. Szabó László után, akihez feleségül ment.

[7] Khuen-Héderváry Sándor (1881–1947) diplomata, szolgált Bukarestben, Madridban, Londonban, Berlinben, a Külügyminisztériumban, 1934–1941 között Magyarország franciaországi követe.

[8] A világ első hírügynöksége, amelyet a magyar eredetű zsidó családból származó Charles-Louis Havas indított 1835-ben Párizsban.

[9] Menjen / induljon, gyorsan, gyorsan! (fr.)

[10] Vittorio Cerruti (1881–1961) olasz diplomata. 1919 májusa és november között Budapesten a népszerű Romanelli ezredes vezette olasz katonai misszió mellett szolgált.

[11] Paulay Erzsi (1886–1959), drámai színésznő. A legendás Paulay Ede lánya.

[12] A Reuters hírügynökség, melyet Paul Julius Reuter alapított 1851-ben Londonban. A Havas egyik legnagyobb vetélytársa.

[13] Pierre Laval (1883–1945) két ízben volt a Harmadik Köztársaság miniszterelnöke, s ugyancsak két alkalommal állt már a második világháború alatt a németekkel együttműködő Vichy-kormány élén. 1945-ben hazaárulás vádjával halálra ítélték, és kivégezték.

[14] Léon Blum (1872–1950) szocialista politikus, 1936-ban a választásokon győztes Népfront éléről került a miniszterelnöki székbe. Kormánya vezette be a fizetett szabadságot, a 40 órás munkahetet, a kollektív szerződések rendszerét, s emelte 14 évre az általános tankötelezettséget. A pénzpiac ellenőrzésére irányuló kísérletének kudarca folytán 1937 júniusában lemondott, és ismét a jobboldal került hatalomra.

[15] Népfront.

[16] 1920-ban közel 5 ezer, de még 1930-ban is több mint 4 ezer orosz állampolgárságú személy élt Magyarországon, köztük Gyenyikin tábornok.

[17] Jevgenyij Miller tábornokot a fehér emigráció katonai vezetőjét 1937. szeptember 22-én rabolták el Párizsban az NKVD emberei, és hurcolták titokban a Szovjetunióba, ahol Berija parancsára 1939-ben kivégezték.

[18] Kozma a szervezet nevét illetően téved. A GPU-t (Állami Politikai Igazgatóság) 1922-ben hozták létre a Cseka szervezeti bázisán, a következő esztendőben már OGPU (Egyesített Állami Igazgatóság) néven működött, majd 1934 júliusában NKVD (Belügyi Népbiztosság) néven szervezték újjá, amely a politikai rendőrség hatáskörét gyakorolta, és a gulag táborrendszer irányítása is hozzá tartozott.

[19] Nem sikerült Kozma környezetéből senkivel sem azonosítani.

[20] Bizonyára Kandó László (1886–1950) festő. Kozma unokatestvére, akinek tanácsára került a Magyar Rádió irodalmi osztályának élére előbb Németh László, majd Cs. Szabó László.

[21] Návay Andor (1888–1944), földeáki jogász, földbirtokos. Végigharcolta az első világháborút, többször kitüntették. A Tanácsköztársaság alatt részt vett a ludovikás felkelésben. Ezt követően jelentkezett a Nemzeti Hadseregbe, valószínűleg innét származott Kozmával való ismeretsége.

[22] Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord (1754–1838) az újkori Franciaország egyik legtehetségesebb diplomatája, aki kisebb megszakításokkal az 1789. évi forradalom kirobbanásától egészen Lajos Fülöp uralkodásának időszakáig meghatározó szerepet töltött be a párizsi politikai életben. Kozma Talleyrand 1792 és 1795 közötti angliai és egyesült államokbeli emigrációjára céloz.

[23] A német pavilont, amely első díjat nyert, Albert Speer (1905–1981), a Harmadik Birodalom főépítésze tervezte.

[24] Gyakorlatias, célszerű (ném.)

[25] Mintavásár, nem eladó árumintákat bemutató vásár (ném.)

[26] Teddy Røwde (1911–1994) a modern figuratív festészet jelentős norvég képviselője. Festményein több képi motívum eredete magyarországi utazásaira vezethető vissza.

[27] Aba-Novák Vilmos (1894–1941) festő, grafikus, a modern magyar festészet egyik legeredetibb tehetsége. A Francia–magyar történelmi kapcsolatok című pannója 1937-ben a párizsi világkiállítás nagydíját nyerte el.

[28] C. Molnár Pál (1894–1981) magyar festő és grafikus, a magyarországi újklasszicizmus ismert alakja.

[29] Dicenty Dezső (1879–1965): szőlész, agrogeológus. Az 1937-es párizsi világkiállítás magyar pavilonjának agrárrészlegét ő rendezte.

[30] Tormay Géza (1879–1940), Tormay Cécile testvére, kereskedelemügyi államtitkár. Az 1920-as években kormánybiztosként irányította a főváros közlekedésének egységesítését. A párizsi világkiállítás magyar pavilonjának kormánybiztosa. Haláláig fontos szerepet játszott a Dunántúl elektrifikálásában.

[31] Teniszütő. (ang.-fr.)

[32] Goldberger Leó (1878–1945) a család textilipari vállalatának vezérigazgatója. A gazdasági világválságot követően egy sor külföldi országban létesítettek leányvállalatot. Parisette márkájú termékeikkel több világkiállításon nyertek díjat, így a párizsin is.

[33] Joseph Paul Goebbels (1897–1945) a náci Németország propagandaminisztere 1933 és 1945 között. Kozma egy ízben személyesen tárgyalt vele. Erről a megbeszélésről Goebbels érezhető ellenszenvvel nyilatkozik a naplójában.

[34] Német nyelvű napilap Magyarországon. 1854 és 1945 között jelent meg.



« vissza