Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Budapest–Párizs: Trianon után (1933–1944) 1. rész

Néhány ritka történelmi pillanattól eltekintve a magyar-francia kapcsolatok soha nem képezték a két ország diplomáciájának a fő irányát. Az első világháború és az azt követően felállított, Párizs környéki békerendszer pedig még az egymás iránti, meglehetősen lanyha érdeklődésre is súlyos csapásokat mért. A világháborúban győztes oldal néhány józanabb politikusa az első pillanattól kezdve tudta, hogy a versailles-i rendszer hibás, és a vesztesekre kényszerített szerződések óhatatlanul súlyos konfliktusokhoz vezetnek. Az új európai határok revíziójának a gondolata szinte mindenütt jelen volt, s e revíziónak nem a magyar kormányzat volt az egyedüli sürgetője. Mi több, magának a versailles-i szerződésnek, majd később a „négyhatalmi paktumának tervezett szövege is világosan felvetette a határrevíziók lehetőségét.

A harmincas évek elejére többé-kevésbé világossá vált, hogy a kisantant létrehozásához fűzött francia tervek nem váltják be a hozzá fűzött reményeket, s maga a III. Köztársaság is egyre több, súlyos problémával kényszerült szembenézni. A belső helyzetét terhelték a gazdasági világválság következményei, melyek pénzügyi-gazdasági, majd politikai zavarokhoz vezettek... Nemzetközi téren is jelentős tekintélyvesztéssel volt kénytelen szembenézni Párizs: a leszerelési konferencia fiaskója, az Európai Unió gondolatának eltűnése, konfliktus az USA-val a háborús adósság törlesztésének felfüggesztése miatt, Hitler hatalomra kerülése - aminek jelentőségét Párizs sem látta át. Daladier „csigaszarvú bikának” vélte az új kancellárt.

Az új helyzetben a magyar diplomácia is lázas tevékenységbe kezdett revíziós céljait elérendő, minek összefüggésében számtalan alkalommal hangoztatta, hogy e célokat csakis békés eszközökkel, tárgyalásos úton kívánja elérni. A gyorsan kibontakozó olasz, majd német orientáció mellett rövid ideig egy francia oldalág is megjelent a Bethlen-, a Károlyi-, ezt követően a Gömbös-kormány idején - bár sok lehetőséggel valójában nem kecsegtetett.

1932 karácsonyán néhány francia újságíró Budapesten járt a polgármester és a Pesti Hírlap meghívására, s alkalmuk volt Gömbös miniszterelnökkel is találkozni. Gömbös ez alkalommal is kifejtette, hogy törekszik a szomszéd államokkal való gazdasági együttműködés fejlesztésére, „ennek előfeltétele azonban a gazdasági élet megkötöttségének enyhítése, a védővámrendszerek fokozatos lebontása, a korlátozó intézkedések megszüntetése”. Úgy vélte, hogy e célkitűzés közös munkát igényel a közép- és kelet-európai országok között. Gömbös e tekintetben mintegy visszajelzett a franciáknak, hogy nem zárkózik el a Duna-medencei gazdasági együttműködést célzó Tardieu-terv megvalósítása elől, mely terv oly fontos volt a francia diplomácia számára, hogy éveken át szolgált a térséget célzó elképzeléseik gerincéül.1 Még tovább ment, mikor örömmel állapította meg, hogy az elmúlt időszakban Magyarország sok megértésre talált francia részről, s köszönetet mondott Franciaországnak a magyarországi gazdasági válság leküzdéséhez adott segítségéért. A magyar miniszterelnök kijelentette, hogy célja a „két ország között fennálló politikai és gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztése, amire meggyőződése szerint minden lehetőség megvan”.2 Gömbös optimizmusát feltehetően az indokolta, hogy az 1931-ben kötött lillafüredi egyezmény értelmében Párizs komoly vámpreferenciát biztosított mintegy 900 ezer tonna magyar búza bevitelére. Mivel a következő évi francia rekord búzatermés az importot feleslegessé tette, a magyar fél kérésére a vámpreferenciát kukoricára tették át. Ez a francia gesztus kétségkívül azt jelezte, hogy az akkori francia kormányzat bizonyos érdeklődést mutatott Magyarország iránt. Egyébként jól mutatta a magyar várakozásokat a francia, 1932. májusi parlamenti választások eredményéről a Pesti Hírlap párizsi tudósítójának kommentárja, miszerint a baloldali polgári pártok az új francia kormányban kedvezőbb kilátást biztosítanak „revíziós törekvéseinknek”.3

Mi több, a római és párizsi magyar követ jelentései is ebbe az irányba mutattak. Ez utóbbi hosszabb beszámolót terjesztett fel arról, hogy Pierre Cot (előzőleg külügyi államtitkár, ekkor légügyi miniszter) meleg hangú levelet intézett hozzá - válaszul Cotnak külügyi államtitkárrá történt kinevezésére küldött jókívánságaira. A francia minisztert egyébként is becsben tartotta a magyar kormányzat, hiszen Párizs népszövetségi delegátusaként adott hangot annak a meggyőződésének, hogy a „Népszövetség keretein belül kell, hogy lehetőség legyen a békeszerződések revíziójára: véleményem szerint ez a lehetőség meg is van”. Hozzáfűzte azonban, hogy a nemzetközi jogrend a szerződések tiszteletben tartásán nyugszik, s ezeket csak újabb szerződésekkel lehet megváltoztatni.4

Ez egyébként egybeesett pártjának, a Radikális Pártnak az álláspontjával, amely álláspontot Cot egy párizsi konferencián még részletesebben kifejtett, mondván: „az 1919-20-as békeszerződések tökéletlenek, tulajdonképpen nem is békeszerződések, hanem győzelmi szerződések [...] a győztesek diktáltak a veszteseknek, s rendelkezéseik között sok nem tartható fenn veszély nélkül. A béke érdekében módot kell találni arra, hogy békés úton módosíthatók legyenek. Erre elvi alapot nyújt a Népszövetség 19. paragrafusa.” Pierre Cot hasonló gondolatokat fejtegetett a Magyar Külügyi Társaság szervezte budapesti konferencián. Kijelentette, hogy „a békés revízióra törekvés a Népszövetség hatalmának a megerősítését tételezi fel. [...] A Népszövetség teszi lehetővé az 1919-ben elkövetett tévedések kiigazítását.”5 Később, Genften hozzáfűzte, hogy nemcsak a francia parlament baloldali pártjai, hanem jobboldali képviselők is egyetértenek azzal a nézetével, hogy a békeszerződéseket hozzá kell igazítani a megváltozott viszonyokhoz.6

Majd Pierre Cot Budapestről visszatérve meglátogatta a párizsi magyar követet. A francia politikus - mint elmondta - találkozott Horthyval és Gömbössel is (bár ez a két találkozó bizalmas jellegű volt, nem kapott sajtónyilvánosságot, feltehetően Pierre Cot kívánságára). Cot kijelentette Villani követnek, hogy ezek a találkozók megerősítették magyarbarát érzelmeit, amiknek már azelőtt is tanújelét adta. Most azonban a kormány tagja, tehát tartózkodóbban kell viselkednie - folytatta -, „mert ha túlságosan exponálná magát, [...] sem nekünk, sem magának nem tenne szolgálatot”. A követ saját véleményként hozzáfűzte, hogy „Cotra tényleg számíthatunk”, de kerülni kell mindazt, ami kompromittálhatja, s nem célszerű szellőztetni magyarbarát érzelmeit és a revízió eszméjével kapcsolatban hangoztatott álláspontját.7

Persze Pierre Cot revízióval kapcsolatos nézetei széles körben ismertek voltak. Mint azt egy Petit Journalnak adott interjújában is ismételten kifejtette, úgy vélte, hogy a párizsi békeszerződések revíziójáról maguk a békeszerződések rendelkeznek, s e revíziót maga Franciaország már kezdeményezte a jóvátételek módosításával, a Németországnak tett katonai javaslatokkal és a háborús adósságok rendezésének tervbevételével. A szerződések nem örökéletűek - folytatta -, módosulniuk kell a népek életének változásaihoz. Az egyoldalú szerződésfelbontás azonban megengedhetetlen.8 Vagyis a határrevízióra vonatkozó magyar kívánságok megvalósítására Cot felfogása szerint is csak kisantant-egyetértés esetén lett volna lehetőség. Aminek sic rebus stantibus semmi realitása nem volt.

Cot ettől függetlenül a „négyes paktum”-tól remélt megoldást azzal, hogy a „revízió gondolata állandóan teret hódít” s a négy nagyhatalom előbb-utóbb foglalkozni kényszerül ezzel a kérdéssel. Azt sugallta, hogy a magyar pozíciók jobb megértését elősegítheti az, hogy a francia-olasz viszony rendezése következtében „Magyarország is közelebb juthat Franciaországhoz”. A francia álláspont bizonytalanságát jól mutatta azonban, hogy Cot ekkori felfogása szerint a középeurópai kérdés számára a Tardieu-terv, vagy valami ahhoz hasonló nyújt megoldást - bár látta, hogy ez gazdaságilag nem ad teljes rendezést, politikailag pedig alig leküzdhető akadályt jelent. Nevezetesen a magyarokra nézve igen nehéznek látta a kisantanttal való együttműködést mindaddig, „amíg a határoknak javunkra való némi megváltoztatása meg nem hozza a lelki megbékülést”. Más alternatíva nincs, mert az osztrák-magyar unió ellen bármely formában a szomszédok leghatározottabban tiltakoznak, az Anschlusst pedig sem Olaszország, sem Franciaország nem engedi.9

A római magyar követ jó viszonyt ápolt Henry de Jouvenel komoly kormánykarriert is befutott francia szenátorral, aki Rómában francia nagykövetként működött rövid ideig azzal a feladattal, hogy javítsa a francia-olasz viszonyt. A római követ dátum nélküli feljegyzésben számolt be az egyik, de Jouvenellel folytatott beszélgetéséről.10 De Jouvenel a beszélgetés elején kijelentette, hogy megbízatása lejárt, tehát már nem római nagykövet, így lényegében magánjellegű a mondanivalója. Kiemelte, hogy Magyarországnak a szomszédaival való megegyezése sokkal valószínűbb, ha ezt a megegyezést Magyarország nem egy blokk részeseként kívánja elérni. (Itt nyilván a francia külügy üzenetéről volt szó, mivel a magyar-német, magyar-olasz közeledés zavarta a francia érdekeket). Érdeklődött az Ausztriával fennálló kapcsolatok iránt is. Úgy látta, hogy a revízióhoz szükséges jó légkört az érintett országokkal létesítendő gazdasági-kereskedelmi megállapodások teremthetik meg (a Tardieu-tervnek megfelelően).

A magyar követ által adott válasz szerint ennek azonban akadálya, hogy amint manifesztálódik a magyar érdek, a kisantant részéről rideg tagadás és brutális fenyegetések jelennek meg. „A magyarok mögött nincs egy tényleges erő, amelytől való félelem a szomszéd államokat jobb belátásra bírhatná” - fűzte hozzá. Magyarországnak katonai szempontból is meg kell adni az egyenjogúságot ahhoz, hogy szomszédaival egyenlő pozícióból tárgyalhasson. Ez persze nem azt jelenti, hogy a magyar érdekeket erőszakkal akarja a magyar kormány érvényre juttatni.

De Jouvenel részben igazat adott a magyar követnek, de elhibázott koncepció szerinte, hogy amikor a lefegyverzés problémája annyira előtérben áll Európában, a magyar fél fegyverkezni akar. Úgy látta, hogy Magyarország számára lehetne egy speciális biztonsági megoldást találni. Hozzáfűzte, hogy egyáltalán nincs elragadtatva a kisantanttól, és „bizonyos áramlatokkal szemben” Magyarország biztosabb gát lenne, mint a kisantant - amit egyébként, mint minden szövetséget, a külső közös fenyegetettség, a közös veszély hoz létre, s ezek megszűntével elvész a szövetség szüksége is. A területi revíziót illetően úgy vélekedett, hogy az Csehszlovákia viszonylatában adhat némi kilátást, Jugoszlávia felé ennek nincs jelentősége, mivel az elszakított területeken horvátok élnek. A legproblematikusabb Románia kérdése, de ő úgy sejti, hogy a románoknak van valamiféle erdélyi autonómiára tervük. A magyar követ azt a következtetést vonta le, hogy partnere a revíziót gyakorlatilag megvalósíthatónak tartja, ehhez nyugodt légkör kell, és ehhez az utat a magyar-kisantant gazdasági kapcsolatainak a kiépítésében látja. A megoldást azonban „feszélyezné”, ha Magyarország már most valamely gazdasági vagy politikai jelentőségű blokkhoz csatlakozna.11 Ezt a gondolatot erősíti a római magyar követ jelentése, miszerint a francia követ osztrák kollégá12jának azt tanácsolta, „ne kössék magukat le Magyarországgal szemben”.12

Az a tény, hogy a francia politika néhány szereplője kész volt elismerni a Trianon korrekciójára vonatkozó magyar követelések részbeni jogosságát, messze nem jelentette azt, hogy a francia politikai „elit” látásmódja megváltozott volna. A fennmaradt magyar külügyi jelentések-feljegyzések alapján úgy tűnik, hogy a magyar kormánynak továbbított üzenetek egyszerre voltak „megértőek” és „elutasítóak” Budapest aspirációit illetően. A párizsi magyar követ meglátogatta Herriot volt miniszterelnököt, aki elmondta neki, hogy hosszabb kelet-európai körutazás keretében Magyarországra is ellátogatna. Hozzáfűzte, hogy a világháborút lezáró békeszerződések nem sikerültek jól, ezek korrekcióját illetően szívesen támogatná a magyar törekvéseket. Azonban a kialakult helyzet adott, változtatni rajta egyelőre nem lehet, „egész Európa beteg, most a békét és a nyugalmat kell biztosítani”.13 Herriot vélekedésével szemben viszont a pozsonyi magyar főkonzul jelentése szerint a prágai francia követ Pozsonyban tett látogatásai során több alkalommal kijelentette a hallgatósága előtt, hogy Franciaország soha nem fogja a beleegyezését adni a kérdéses (magyar) területek visszacsatolásához.14

A párizsi magyar követ „Igen bizalmas” minősítéssel hosszabb jelentést küldött a francia parlament külügyi bizottságának üléséről, amelyen a hangulat „egyenesen háborús volt”. Bár felmerült az a gondolat is, hogy a békeszerződések revízióját egy erre a célra alakított nemzetközi bizottságnak kellene vizsgálnia, az alakulófélben lévő olasz-német-magyar kapcsolatot („véd- és dacszövetséget”) olyan veszélyesnek ítélte némely képviselő, hogy preventív háború indítását javasolta azzal, hogy az olaszok és a németek még nem erősek katonailag, így „most kell őket végképp letörni”. (Ezt az ötletet egyébként még de Vienne budapesti francia követ is felvetette a magyar külügyminiszter állandó helyettesének, Khuen-Héderváry későbbi párizsi magyar követnek azzal, hogy a „francia baloldali nacionalizmus felülkerekedése esetén” nem zárható ki a németek elleni preventív háború.15)

Jól mutatta továbbá a francia politika bizonytalanságát az is, hogy nem sokkal később, mikor Kánya külügyminiszter fogadta de Vienne-t, ez utóbbi kifogásolta Kánya felsőházi beszédének néhány elemét. Kánya e beszédében - reagálva az olasz-német-magyar „védés dacszövetség”-ről kialakult francia véleményekre - kijelentette, hogy Európában csak egy szövetségi hatalomcsoport létezik, ez pedig azon államok blokkja, amelyeket katonai és politikai szerződések kötnek Franciaországhoz. Majd felvetette a franciák által hangoztatott preventív háború lehetőségét, amit a katonailag kész államok indíthatnának a leszerelt népek ellen - félreérthetetlenül utalva arra, hogy a kisantanttól sem idegen a gondolat. Kánya a francia követtel folytatott beszélgetésében a magyar-olasz-német revíziós, nem létező szövetséget illető feltételezések valótlanságát igyekezett bizonyítani, majd hozzáfűzte, hogy a másik oldalon viszont katonai céllal magyarellenes szövetség létezik. A preventív háborút illetően hivatkozott a francia lapokra, mi több - fűzte hozzá -, Leon Blum is szükségesnek minősített egy ilyen háborút.16

Villani követ a külügyi bizottság ülésén elhangzottakból megállapította, hogy a magyar-francia viszony az „utolsó hetekben rohamosan rosszabbodott”. Mint máskor is megesett - írta -, a magyar álláspontokkal rokonszenvező hangok azonnal elhallgattak, mihelyst a kisantant a francia külügyben megkezdte ellenoffenzíváját. Ráadásul az a tény, hogy az új magyar külügyminiszter Berlinből került a miniszteri székbe, azt a véleményt alakította ki némely francia körökben, hogy a magyar politika német befolyás alá került, és a magyar miniszterelnök is az új birodalmi kancellár irányzatával rokonszenvez. A politika más tényezői meg úgy vélekednek, hogy Magyarországon teljesen az olasz befolyás érvényesül, így elveszett Franciaország számára, következésképpen ez utóbbi jóindulatára nem számíthat a magyar fél. A követ hozzáfűzte, hogy a francia kémelhárítás nyomoz a magyar követség ellen, mivel azzal gyanúsítják, hogy pénzeli a rokonszenvező cikkeket közlő lapokat.17

A magyar külpolitikai tervezést francia vonatkozásban kétségkívül igen nehézzé tette, hogy a Párizsban egymást váltó kormányok képtelenek voltak egy koherens álláspontot kialakítani a közép-európai térséget, illetve a magyar törekvéseket illetően. A magyar kormány úgy döntött, hogy egyelőre „nem írja le” a francia kapcsolatot - miután Paul-Boncourt külügyminiszter kijelentette, hogy teljesen tisztában van azzal, hogy Magyarország jelenlegi helyzete nem tartható, s meggyőződése, hogy Magyarország megegyezésre kell hogy jusson a szomszédaival. Gazdasági megegyezésre és véleménye szerint a magyar revízióra szükség van, először azonban olyan gazdasági megegyezéseket kell megalkotni, amelyek alkalmasak a jelenlegi helyzet gyökeres megváltoztatására, továbbá, hogy a szomszéd államoknak Magyarországgal egyenrangú félként kell tárgyalniuk, nem blokkban, hanem külön-külön.18

Ennek megfelelően Kánya külügyminiszter „Esetleg igen”-nel válaszolt de Vienne kérdésére, hogy ellátogatna-e Párizsba.19 Egy héttel később Kánya ismét fogadta de Vienne-t. Ez utóbbi elmondta, hogy Paul-Boncourt szívesen látja a magyar külügyminisztert Párizsban - de hivatalos meghívólevelet nem küldhet, tekintettel az olaszok20 és a kisantant érzékenységére. De súlyt helyez a látogatásra azért, hogy világossá tegye a francia álláspontot a Duna-medence tekintetében, mely a következő: gazdasági együttműködés szükséges a dunai államok között; két, egymással rivalizáló blokk (Magyarország és Ausztria - kisantant) keletkezésének elkerülése; minden hegemonikus törekvés kiküszöbölése, azaz teljes egyenjogúság a dunai államok között, amihez Benest meg kell nyerni, mivel ő csehszlovák vezető szerepre gondol; a dunai államok egymás közötti forgalmának lebonyolítása után még fennmaradó feleslegek a megfelelő megegyezések alapján Németországban, Olaszországban, Svájcban és Franciaországban volnának elhelyezve.

A látogatást magyar részről a szeptemberben kezdődő népszövetségi közgyűlés utánra tervezték. A francia követ nem titkolta, hogy korábbi időpontra számítottak.21

A látogatás előkészítése során a francia külügy sietett kifogásolni, hogy a magyar miniszterelnök római látogatása során a magyar területi és revíziós kérdéseket állította előtérbe, amivel szemben a francia külügy a legnagyobb fenntartást tanúsítja.22 A budapesti francia követ kijelentette Khuen-Hédervárynak, hogy a tárgyalások során „természetesen” nem lehet szó a békeszerződések területi határozmányainak revíziójáról. Az a francia óhaj, hogy a megbeszéléseken mindenekelőtt „a jelenleg különösen sürgős és aktuális kérdéseket tegyék un examen méthodique” tárgyává.23 Kánya egyébként a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a francia külügyminiszter meghívásának tesz eleget - annak ellenére, hogy ez az invitálás csak szóbeli volt, mivel a franciák nem voltak hajlandók meghívólevelet küldeni.24

A látogatás egyik aktáján Kánya saját kezű feljegyzésben néhány soros utasítást küldött a római és ankarai magyar követnek. Rómában a követ „mérvadó” helyen közölje, hogy Kánya Párizsba utazik, mint azt Mussolini úrnak előre jelezte, és amit Mussolini „helyeslőleg” vett tudomásul. „Látogatásnak semmi konkrét célja nincs, csak udvariassági jellegű, hogy a franciákat velünk szemben jobban hangoljam.” A néhány kézírásos sor arra mutat, hogy a magyar diplomácia különösebb illúziókat nem táplált esetleges, számára kedvező francia fordulat iránt.

Mi több, a párizsi vizitet megelőzően Gömbös miniszterelnök leszögezte,25 hogy a franciáknak oly kedves dunai konföderáció terve - mely megvalósulása esetén „spiritualizálná”, vagyis csak elméletben létezővé tenné a trianoni határokat - elfogadhatatlan Magyarország számára, mivel a terv a „mai helyzet” állandósítását jelenti. Amiben persze Gömbösnek igaza volt.26 Kánya „udvariassági látogatásra”27 érkezése napján a félreértések elkerülése végett a Le Temps a Quai d'Orsay „félhivatalosan” leszögezte, hogy „Európa mai helyzetében kétségtelen, hogy a szerződések revíziója a legsúlyosabb bonyodalmakra vezetne, és kikerülhetetlenül háborúhoz vezetne”. A lap nem felejtette el hozzáfűzni, hogy Párizs ragaszkodik ahhoz, hogy a dunai államok gazdasági kapcsolataik megszervezésénél kapcsolják ki a csupán csak politikai természetű vonatkozásokat. A közép-európai béke feltétele, hogy „megóvják valamennyi dunai állam függetlenségét és felségjogát”. A közép-európai problémákra csakis a kisantanttal együttműködve lehet megoldás találni. S Budapestnek meg kell értenie, hogy saját gazdaságának felvirágzását csakis a szomszéd államokkal való őszinte együttműködésben találja meg.28

A magyar külügyminiszter a francia miniszterelnökkel s a külügyminiszterrel, valamint a francia elnökkel is találkozott, s politikai (értsd a revíziót taglaló) ügyeket valóban nem érintett. Konstatálta, hogy a magyarfrancia gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok javuló tendenciát mutattak, és tolmácsolta Magyarország köszönetét a franciáktól kapott pénzügyi és gazdasági segítségért. Elégedetten szólt arról, hogy a francia fél továbbra is megértéssel fogadja a magyar gazdasági törekvéseket és azt, hogy megfelelő gazdasági szerződésekkel kíván piacot biztosítani Magyarország terményei számára. A párizsi lapok azonban nem felejtették el hozzátenni, hogy ennek feltétele az, hogy Magyarország ne erőltesse a revízió kérdését. A látogatás során Kánya ismertette a magyar kormány álláspontját a kisantant államokkal való együttműködés feltételeit illetően - vagyis a dunai konföderációt sürgető francia kezdeményezéshez (aminek első lépése kétoldalú szerződések megkötése lenne) hajlandó hozzájárulni, ha a kisantant is jóakaratot és belátást tanúsít.29 (Ez a két utóbbi magyar feltétel azonban a kisantant országok létét garantáló trianoni szerződés de facto felbontását jelentette volna.) A megbeszélések befejezéseképpen a francia külügyminiszter díszebédet adott Kánya és a szintén Párizsban tárgyaló Eden brit külügyminiszter tiszteletére.

Kánya látogatása a várakozásoknak megfelelően semmi eredménnyel nem járt a szokásos „virágdobálásokon” túl. A magyar-francia tárgyalásokat követően a párizsi magyar követ felkereste a francia külügy főtitkárát, aki teljesen semmitmondó, udvarias frázisokkal méltatta Kánya útját. Ezt követően a külügy sajtófőnöke kijelentette, a tény, hogy Kánya nem vetett fel a franciáknak kényelmetlen témákat, nagy bölcsességről tanúskodik. Hozzáfűzte, hogy a revízió gondolatától a francia közvélemény már nem zárkózik el olyan mereven, mint néhány évvel előbb. „Sőt, Hitler hatalomra jutása előtt közelebb voltunk ahhoz, hogy nyíltan beszéljünk róla. Mára azonban megváltozott a helyzet, és türelmesen várni kell”30 - zárta le a témát a Quai d'Orsay sajtófőnöke.

A nyilvánvaló érdektelenséget nemcsak az érdekazonosság hiánya indokolta, hanem az is, hogy váratlanul megjelent egy másik, bizalmas, nem kiforrott - majd ejtett - koncepció Magyarország „kezelését” illetően. A magyar miniszterelnökségről a külügyminiszternek küldött egyik feljegyzés szerint a budapesti francia követség utasítást kapott arra, hogy tájékozódjon a magyar kormánynak a „horogkeresztes” német kormány iránt tanúsított diplomáciai magatartását illetően. Francia külügyminisztériumi bizalmas forrásból származó értesülés szerint - így a feljegyzés - a Quai d'Orsay-n, de más politikai körökben is az a vélemény, hogy a magyar kormány úgy irányítaná leghelyesebben revíziós politikáját, hogy Svájchoz hasonló, semlegességi szerződéseket kötne. E francia koncepció szerint a magyar revízió kérdését más európai események fogják megoldani, amelyek bekövetkezése esetén épp a bebiztosított magyar semlegesség lesz a rugója az elcsatolt területek visszakívánkozásának. A francia elképzelés emellett rámutatott arra az eshetőségre is, hogy a nyugati hatalmaknak a közeljövőben szükségük lesz keleten egy Svájchoz hasonló semleges területre. Tekintettel a körülményekre - a bizalmas forrás szerint - az illetékes francia fórumok szívesen vennék, ha ez a „semleges Magyarország” elképzelés nem francia kezdeményezésként lenne beállítva, hanem a magyar kormány, illetve Gömbös Mussolini tudtával jönne ilyen tervezettel Párizsba. Francia illetékesek nem tartották kizártnak, hogy egy ilyen magyar semlegességi tervezet egy azonnali részleges revízió kiindulópontja lehetne, mely később a teljes revízióhoz vezetne. A kisantant államai egy magyar semlegességi tervezettel szemben nem hivatkozhatnának arra, hogy ellenük irányuló támadás kivédése miatt van szükségük az elcsatolt stratégiai területekre. így Párizs könnyebben tudna operálni a kisantant államokkal szemben, és így a trianoni jégtorlasz megtörne.31

Ennek az elképzelésnek semmi reális alapja nem volt. Nemcsak azért, mert a magyar kormányzat számára egyszerűen elképzelhetetlen volt az ország semleges státusza, hanem azért is, mert (ahogy Villani párizsi magyar követ helyesen megállapította) Hitler távozása a Népszövetségből izolálta Németországot, megerősítette a nagyhatalmak egységes frontját, és ami Magyarországot közvetlenül érinti: ez a lépés Franciaország és keleti szövetségesei kapcsolatait még bensőségesebbé tette. A Magyarország elleni bizalmatlanság ismét megnövekedett Párizsban (mint Hitler hatalomra jutásakor), mivel Magyarországot „a birodalom természetes szövetségesének tartják”.32

Villani az 1933. évről írt politikai összefoglaló jelentésében hangsúlyozta, hogy ezt a bizalmatlanságot táplálta az az általános felfogás, hogy Magyarország tűzön-vízen át követni fogja a németeket. A magyar miniszterelnök berlini látogatása, a germanofilnek tartott volt berlini követ külügyminiszterré kinevezése és az a körülmény, hogy a leszerelési konferencián mindig a birodalommal együtt szavazott a magyar küldöttség, csak tápot adott ennek a feltételezésnek. A revízió gondolatával rokonszenvező francia tényezőknek az volt a véleményük, hogy a zavaros európai helyzetben nem lenne célszerű a kérdés felvetésével a jelen lévő problémáknak a számát gyarapítani.33 Ez a „rokonszenvező” áramlat azonban lassan kikopott a francia külpolitika fősodrából, s képviselői igyekeztek rávenni a magyar kormányt arra, hogy mérsékelje revíziós propagandáját.34 Annál is inkább, mivel az új magyar követ, Khuen-Héderváry friss párizsi benyomásai alapján azt jelentette haza, hogy a francia hivatalos körök és a politikai közvélemény egy része rezignáltan állapítja meg, Franciaország nincs abban a helyzetben, hogy Németország felfegyverkezését megakadályozza. Ilyen körülmények között érthető - írta a párizsi magyar követ -, hogy szorosabbra akarja fűzni kapcsolatait a kisantanttal - amely a francia külpolitika jelenlegi fő támasza.35

E kapcsolatok szorosabbra fűzése meg is történt. Az 1934. februári párizsi események következtében megbukott „baloldali kartell” kormányát a radikális párti Doumergue „nemzeti egység” kormánya váltotta fel. A külügyminiszteri székbe a marseille-i merényletben nem sokkal később életét vesztő Henry Barthou került - s ez teljes fordulatot hozott a magyar revíziós törekvések francia megítélésében. A korábbi „megértő” álláspontot egy intranzigens, egyoldalú megközelítés váltotta fel, ami csak erősítette a magyar kormány olasz és német orientációját. A súlyos belpolitikai zavarokkal küzdő francia kormány - teljesen félreértve az európai történéseket illetőleg a saját szerepét - nemzetközi pozícióját megerősítendő a régi, nagyhatalmi rangsorát tükröző kisantant-politikáját vette elő.

Mi több, e politikát látványos konzultációkkal, nyilatkozatokkal igyekezett egyértelművé tenni. A jugoszláv külügyminiszter párizsi látogatásáról Khuen-Héderváry azt jelentette, hogy a francia és a jugoszláv külügyminiszter álláspontja teljesen fedi egymást a revíziót illetően - a leghatározottabban állást foglalnak ellene.36 Ezt az állásfoglalást Barthou néhány nappal később megerősítette Belgrádban, ahova a kisantant állandó tanácsa bukaresti üléséről utazott. Kijelentette, hogy Franciaország nem fogja megengedni a határok megváltoztatását, s arra az újságírói kérdésre, hogy e mondatához mit szólnak Budapesten, azt válaszolta, „Budapest számára halott vagyok, épp most égettek el.”37 Az események azt mutatták, hogy Barthou végzetes csapást mért a magyar álláspont legalább részbeni megértéséből adódó lehetőségekre.

(Folytatjuk)


 

Jegyzetek:


1 E tekintetben a korabeli, közvéleményt alakító megnyilvánulások konvergáltak. A Magyar Revíziós Liga is úgy vélekedett, hogy „Franciaország már nem tisztán a katonai szempontokat nézi, hanem maga is jó szándékkal vesz részt a párizsi békék által romba döntött gazdasági élet helyreállításában”. Magyar Külpolitika, 1933. jan. 3.

2 Budapesti Hírlap, 1933. jan. 5.

3 Pesti Hírlap, 1932. máj. 29.

4 Pesti Hírlap, 1931. máj. 30.

5 Budapesti Hírlap, 1932. nov. 15.

6 Uo.

7 NOL, K63, 1933-1/7. (1933. jan. 23.)

8 Idézi Budapesti Hírlap, 1933. jan. 11.

9 NOL, K63, 1933-1/7. (1933. júl. 8.)

10 A feljegyzés talán augusztusban készült, mivel de Jouvenel megbízása hat hónapra szólt, s első találkozójukról a magyar követ februárban jelentett.

11 NOL, K63, 1933 - 1/7.

12 Uo., 1933. jún. 21.

13 Uo., 1933. jún. 16.

14 Uo., 1933. jún. 8.

15 NOL, K63, 1933 - 1/7. 1933. márc. 18.

16 Uo., 1933. márc. 31.

17 Uo., 1933. febr. 17.

18 Uo., 1933. júl. 5.

19 Uo., 1933. júl. 13.

20 Az olaszokat illető kitétel érthetetlen, mivel a de Vienne-nel folytatott megbeszélésről készített feljegyzést a központ megküldte a párizsi magyar követnek azzal a megjegyzéssel, hogy Kánya római látogatása során Mussolininak meg akarta említeni párizsi utazása tervét, de Mussolini maga hozta fel a kérdést, és azt mondta, hogy tegyen látogatást Párizsba, „Igaz, hogy ott semmit nem fog elérni, de a látogatás ténye a helyzet enyhüléséhez hozzájárulhat”. (Uo. 1933. aug. 2.) Érdekes, hogy Gömbös római látogatását a francia külügyminiszter Canossa-járásnak minősítette, mivel - szerinte - Mussolini nagyon elégedetlen volt ez utóbbi berlini látogatása miatt, s egy esetleges párizsi látogatását pedig teljes mértékben „értelmetlennek” nevezte. A párizsi magyar követ jelentése. (Uo.)

21 Uo., 1933. júl. 20.

22 Uo., 1933. aug. 2.

23 Uo., 1933. szept. 11.

24 Uo., 1933. szept. 12.

25 Pesti Hírlap, 1933. szept. 12.

26 Mint ahogy Bethlen is elutasította ezt a francia elképzelést Mussolinivel folytatott római tárgyalásán 1927. ápr. 4-én.

27 Csak egy munkatársa kísérte el Párizsba - ez is mutatta útjának nem hivatalos jellegét. (Előtte a magyar miniszterelnök járt a francia fővárosban, 1930 februárjában.)

28 Budapesti Hírlap, 1933. szept. 16.

29 Pesti Hírlap, 1933. szept. 20.

30 NOL, K63, 1933 - 1/7. 1933. okt. 1.

31 Uo. pontos dátum nélkül. (A megrongálódott dokumentumon 1933....ber 9. szerepel a keltezés helyén - valamelyik „berregős” hónapban keletkezett.)

32 Uo. 1933. okt. 21.

33 NOL, K63 1934-11/1. 1934. január 16.

34 Uo. 1934. jan. 17. és márc. 6. Villani búcsúlátogatása a francia külügyminiszternél és az új magyar követ Khuen-Héderváry bemutatkozó látogatása a francia miniszterelnöknél.

35 Uo. 1934. máj. 17.

36 NOL, K63 1934-11/1. 1934. jún. 18.

37 Pesti Hírlap, 1933. jún. 27. Barthou arra utalt, hogy az ellene engedély nélkül szervezett (és emiatt szétvert) budapesti tüntetésen egy őt ábrázoló bábut elégettek.



« vissza