Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Esterházy János keresztútjának utolsó állomása

A történelem egy adott kontextusnak megfelelően alakítja az eseményeket. Ha abból indulunk ki, hogy egy tény önmagában véve sosem létezhet, mert mint olyan, elválaszthatatlanul kötődik az értelmezéshez (egy bölcs ember állítása), a történelmi tényeket is alaposan végiggondolva kell megvizsgálnunk, majd összefüggésbe hoznunk az adott kor szemléletével. Ha sikerül megtisztítanunk a történelmi tényt a rárakódott értelmezéstől, győztünk a történelmi igazság keresésében.

Gróf Esterházy János élettörténetét olvasva, amelyet Molnár Imre az Esterházy János élete és mártírhalála című kötetben dolgozott fel, tudatosult bennem a történelmi kontextus fontossága, amely alakította és meghatározta Esterházy János álláspontjait, elhivatottságát és döntéseit.

Gróf Esterházy János élettörténetének első szakaszát a nemzeti kisebbségéért vívott harcban az igazságosság iránti vágy határozta meg. Természetes, hogy személyiségének megítélésében néhány szlovák személy számára, akik kezdeményezését és bátor cselekedeteit a szlovák nemzettel szembeni támadásnak tartjákéletének ez az időszaka okoz gondot bírálóinak. De ha figyelembe vesszük a történelmi kontextust, amelyben a magyar kisebbség az adott korban találta magát, nem hagyható szó nélkül a jogtalanság, amelyet a kedvezményezett uralmi pozícióban lévők minden esetben a gyengébbekkel szemben gyakorolnak. Az igazságot szem előtt tartva nagyra becsüljük azon szlovák hazafiainkat is, akik a magyar uralom idején, bátorságukról tanúbizonyságot téve, az elnyomottak oldalára álltak. Miért kellene akkor kifogásolni gróf Esterházy János szívének igazságosság iránti vágyát?

Ebben az összefüggésben, tekintettel az információkra, amelyek a szlovák sajtóban megjelentek, érdemes megemlíteni Esterházy gróf mellszobrának kassai felavatását és gróf Pálffy József szobrának szomolányi leleplezését. Pálffyról úgy írnak, mint „arról az első szlovákiai nemesről, akinek a bársonyos forradalmat követő megítélése mentes a politikai színezettől”, Esterházyról pedig mint ellentmondásos személyiségről, akinek mellszobra felállítását rendzavarások kísérték. Az olvasónak olyan elképzelése támadhat, hogy a politikai erőterébe lépni ártalmas, és csak az tekinthető elfogadhatónak, aki nem vesz részt a politikában.

Itt szeretnék visszatérni az elmélkedésem kezdetéhez, ahol az események történelmi kontextusáról beszélek. Tehetett arról Esterházy, hogy a fasiszta és a kommunista önkényuralom forrongó korszakában élt és ellentmondásos politikussá vált, vagy egyszerűbb megítélni Pálffy grófot, aki 1920-ban halt meg, és nem került összetűzésbe történelmünk nehéz kérdéseivel? Kegyesebb volt netán a végzet őhozzá?

Esterházy János élettörténete három történelmi síkon játszódott. Fiatalkori lelkesedése a magyar kisebbség jogaiért és a velük szembeni igazságosság érdekében az első Csehszlovák Köztársaság idején, bármennyire is szigorúan nézzük, soha nem lépte át az isteni törvények határait. A magyarokkal szembeni igazságosságot mindig a keresztény erkölccsel kötötte össze, mindig is keresztény magyarokat kívánt, és ha forrongóvá vált a légkör, nem felejtett el az ég felé tekinteni. Idézném az egyik kijelentését, amely a kisebbségi jogokért folytatott küzdelmének stílusát jellemzi. „Állandóan hangsúlyozom – mondta –, hogy mi egy földből termettünk a szlovákokkal. Minket, magyarokat nem hatalmi, hanem természeti, gazdasági, geopolitikai és hasonló magasabb erők kötöttek össze. A magyar és a szlovák néplélek egy síkra hozható, mert sok a közös lelki adottságunk. […] Történelmünkből megtanulhattuk, hogy ha a földi ítélet véletlenül el is marad, az isteni ítéletet senki sem kerülheti el […] és csak azok az erőfeszítések lesznek sikeresek, amelyeknek megvannak a mártírjai.

Ha valamit felrónánk Esterházy grófnak, akkor sem tekinthetünk el a Szent István-i türelemtől és toleranciától, amely egész életét meghatározta. Ennek az ideának az értelmében szegült szembe a horogkereszt árnyékában álló szlovák állammal, a szlovák parlament képviselőjeként egyedül elutasítva a törvényt, amely átmenetileg legalizálta a zsidók deportálását.

Történelmünk értékelésének paradoxona a bűnök következményeinek és a bűnösök megbűnhődésének kérdése. Esterházy gróf, aki kiállt az igazságtalanság ellenében, elítéltetett a kommunista rendszer által, háborús bűnösnek minősítették, és a szlovák jogrend értelmében még ma is az. Míg Alexander Machot, a szlovák állam belügyminiszterét, a zsidóellenes törvények végrehajtóját ugyan 1947-ben 30 év börtönre ítélték, az 1968-as amnesztiát követően a saját lakásában halt meg 1980-ban.

Esterházy János élettörténetének harmadik síkja a kommunista börtönökön át vezető mártírútja. Igazságtalan megvádolása és az azt követő gulágba hurcolása csupán előszele volt annak, ami utána következett. Hazájába való visszatérése után fogházakon át vezetett a keresztútja, nem segített rajta testvére és családja közbenjárása sem. Nem sikerült enyhíteni a kommunista gépezet keménységén. Börtönökön át hurcolták, ahol az egészségi állapota folyamatosan romlott, végül alulmaradt a kínzásokkal és a betegséggel folytatott harcban. Megfosztva mindentől, becsülettől, családtól, egészségtől, börtönben éri a halál.

Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket megölni nem tudjákmondja Jézus Máté evangéliumában. Esterházy gróf esetében nemcsak tervezett megsemmisítés és a test meggyilkolása történt. A börtönökben a titkosszolgálat módszeresen dolgozott a lelkek meggyilkolásán is. Megtagadták tőle a vasárnapi istentiszteleteket és az eukarisztiai Jézust, mint a lélek alaptáplálékát. Ennek ellenére a „jóságos Isten akarata” melletti elkötelezettsége felülmúlt bármilyen gyűlöletet vagy bosszúvágyat azokkal szemben, akik borzalmas szenvedéseket okoztak neki. Sorsa vállalása és a szülőhazája iránti elkötelezettség jegyében elutasítja a titkos külföldre távozás lehetőségét. Elfogadja a kegyelemre való reménytelen várakozást, lelkét nem nehezíti semmilyen bűn. Ez az az út, amelyről a fenti idézetben beszélt, mintegy előrevetítve saját végzetét. Egy mártírút volt ez, Isten akaratának maradéktalan elfogadása.

Gróf Esterházy János földi maradványainak szülőföldjébe történő elhelyezése személyes kívánsága volt. A kommunista rendszernek Esterházy gróf nagy szellemi erejétől való félelme az ötvenes évektől fogva megakadályozta testi maradványainak kiadását a család részére a tisztességes eltemetés érdekében. Az elutasítás hosszú időszakát követően ma megkapja azt az elismerést, amelyet teljes mértékben megérdemel.

Boldogok, akiket az igazságosságért üldöznek, mert övék a menynyek országa.

Adj, Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki.

(Elhangzott Esterházy János újratemetésén 2017. szeptember 16-án, Alsóbodokon.)



« vissza