Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Parasztok (részletek)

Mialatt az európai ember utakat és vasutakat épített, városokat emelt, háborúkat viselt Istenért, királyért, császárért vagy a szabadságért, és változatos sikerű küzdelmet folytatott az ember méltóságáért, azalatt a parasztbirodalom, mint a harcos Európa alvilága, korszaktalan egytörvényűséggel élt a fölszín alatt, s csak anyagot és vért adott a vállalkozásokhoz. Nem volt független a parasztok világa egy percig sem a szüntelenül változó fölső rendétől, de soha részt nem vett érdemben amazok életében. Valami kegyetlen ősi szerződés úgy szabta meg határait, hogy a szolgáltatásokon túl, amelyekre szüksége volt a fölülmaradt félnek, sorsukra hagyta és mindenből kirekesztette a parasztokat. Korlátaik között úgy élhettek, ahogy akartak vagy ahogy tudtak.

S a paraszt alvilág megformálta a maga primitív életét. Kifejlesztette az emberi kultúra ridegen egyszerű formáit, és azokba szorított bele minden életet. Kialakította a közösségi élet szigorú rendjét, amelynek első törvénye lett a paraszt minőség és szerep szentesítése és szolgálata, s a szűkmarkú élet rideg gerendázatát a szolgává alacsonyított emberi szellem műveivel vakolta be. A parasztok az ősi termeléssel, a földműveléssel és állattenyésztéssel nőttek össze elválaszthatatlanul, s faluikban és tanyáikon uralkodó erkölccsé avatták a minden pillanatot lenyűgöző munkát. A városok távoli világával való közlekedésre csak óvatos kapukat nyitottak törvényeik kemény falán, és századokon át buzogtak ember és anyag termelésében mint kiapadhatatlan ősforrás, amely népeket és országokat táplál bőséges áradással.

A parasztok vállain nyugvó világ pedig lelkifurdalás nélkül elfogadta a parasztok köteles szolgáltatásait, és hol komor aggodalmakkal, hol jámbor gyönyörködéssel nézte a furcsán virágzó alsó rend életét. Parasztok, amíg vannak, egyfélék, de ezt az egyet más-más korok stílusa szerint élő városiak más-más szemmel nézték. Volt idő, amikor a romlatlan természeti élet bálványaivá avatták s romlottnak érzett saját életük tisztább másaként csodálták őket. Volt idő, amikor ridegebbnek, önzőbbnek és állatiasabbnak látták lényüket, mint amilyenek valóságosan, s undorodva csukták be ablakaikat még a hírük előtt is. Csak egyben nem különböztek a változó korok: nem kételkedtek soha: Istentől rendelt és helyén való ez a kétfelé osztott világ.

Egymagukban, önállóan és függetlenül nincsenek parasztok. Ha senki nem szorít le egy csoportot szolgálatra és alvilági életre, az soha nem lesz paraszt. Primitív és nomád egy darabig, de aztán, ha szabad levegőn nő és fejlődik, már kultúrát teremt saját képének hasonlatosságára. A parasztok valakik miatt parasztok és valakiknek a parasztjai. Az európai parasztok európai uralkodók parasztjai, olyan ember és kultúra fajta, amilyen csak az európai civilizáció árnyékában teremhet.

Paraszt: több ez, mint rend, osztály, vagy nép, olyan közös sors ez, amely rendek alatt, osztályok között és népek fölött kísérteties egyformaságot, közös múltat és jövőt jelent, akkor is, ha maguk a parasztok mit sem tudnak róla. Külön társadalom a parasztság: önálló életű, kisebb körű világ, amely bele is illeszkedik a társadalom nagyobb körébe, de el is szigeteli magát attól; szóval: társadalom a társadalomban.

Nem rend a parasztság. Rend volt az uraké: fegyverrel és jogokkal körülbástyázott állás; rend volt a polgároké: vásárjoggal, pénzzel és kiváltságokkal védett biztonság városok falai között. Paraszt az volt, akinek semmi minősítés, semmi védelem és semmi biztonság nem adatott. Paraszt, akinek soha nem volt rendi állása, s akinek minden rendi kiváltság a bőrére ment.

Nem is osztály a parasztság. Semmi köze ahhoz az osztályozódáshoz, amely a városok népét tagolta szét. Számára polgár és munkás egyként idegen. A paraszt-birtokos akkor sem polgár, ha birtoka bőven jövedelmezne munka nélkül is, a paraszt-földtelen akkor sem proletár, ha munkája naponként való béréből tartja is fönn magát. Paraszt: egy sors, ha gazda, ha zsellér az ember, s a föld birtokában való részesedés különbsége nem osztálykülönbség, hanem ugyanazon sors fokozatbeli eltérése.

És nem is nép a parasztság. Dán vagy magyar, német vagy albán paraszt: kevesebb különbség egymás közt, mint ami egy nemzetbeli úr és paraszt között van. Más a nyelv, mások az élet külső formái, de a sors olyan egy, mintha csak örökösen együtt éltek volna. Más nyelven szólnak és más köntöst viselnek, de amit mondanak és ahogy viselik öltözetüket, az annyira egy, mintha csak egymástól tanulták volna el.

De az európai ember számára csak egy parasztság van, amely érthető: Európa parasztsága. Az ázsiai civilizációk földművelői, szolgái, páriái és kulijai nem a mi parasztjaink. Vagy több a szabadságuk és kiváltságuk ahhoz, hogy parasztoknak kelljen lenniök, vagy kevesebb annál, hogysem azok lehetnének, az uraik azonban mindenféleképpen mások, mint a mieink. Afrika dolgozói vadak, primitívek, nomádok, vagy szolgák, ezeknek a szabadságuk is, kötésük is több annál, mint amennyi paraszttá neveli az embert. Az új világ földművelői pedig, a farmerek, gyarmatosok és telepesek mind szabadabbak annál, hogysem paraszttá kellett volna lenniök. Ha vannak uraik, nagyon messze vannak ahhoz, hogy naponként való alázatra szoríthatnák őket. A föld munkálására sem urak szorították őket, maguk vágtak neki a vadonnak és igázták le az elemeket.

Ám ha egység is a parasztság, mégsem egy annyira, hogy egyetlen emberként lehetne megmutatni arcát. Parasztnak lenni: félreérthetetlenül egyet jelent, azonban parasztok Európa más-más részein más-más állomását élik ennek az egyformán rideg sorsnak. Nyugaton és északon már meghaladták a legnehezebb stációkat: voltak ők is földhöz ragadt szolgák, de uraik egyre engedtek a kötéseken, s maguk egyre több szabadsággal tanultak meg élni. Mintha nem is lennének már parasztok, csak itt-ott tartották meg a szép paraszt köntöst és a földművelő munka vonzó szigorúságát. Keleten még nagyon parasztok. Újak és kevesek még az uraik, s maguk nagyon jól kiépíthették az élet paraszt sáncait; úgy élnek most is, mint századokkal ezelőtt. Középen most élik a parasztlét minden izgalmát. Erősek és uralomvágyók az uraik, de maguk is fölszerelték magukat a parasztiaknál hathatósabb eszközökkel, s nagyon szeretnének már kiszabadulni a paraszt falak közül. Az urak nemigen engednek, a parasztok nagyon szabadulnának: izzó és szikrázó a levegő, nagyon nehéz itt parasztnak lenni már.

(Az idézet forrása: http://mek.oszk.hu/04700/04700/html/erdeiparaszt0004.html. Könyvben: Erdei Ferenc: Parasztok, Bp. é. n., Athenaeum, 3-14.)



« vissza