Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Mikor jöttünk? – Közép-Európa honfoglalás előtti magyarjairól

Lassan de biztosan új, sőt, saját alapokra helyeződik történelmünk. Először is maga a történet lép az eddigi „kikövetkezetetések” helyébe. Utóbbiak, és a változással kapcsolatos folyamat megítélése nem ránk tartozik, mivel nincs hatalmunkban.

A történeti gondolkodás mindenütt tényeket keres. És ahol nem lel ilyes- mit, ott megáll, s elhallgat. Semmiképp sem merészel nagy ugrásba kezdeni, hogy átszökkenjen adatmentes évezredeken, és az ugrás szeléből olvasson ki nézeteket, melyeket tényekként értékesít a „tudományos piacon.”

Götz László, Király Péter, László Gyula, Padányi Viktor és mások, nem igazolni akartak valamilyen tudományosnak kikiáltható elméletet, vagyis nem valaminő álom ködét szurkálták, hanem tényeket gyűjtöttek, melyeket az emberi gondolkodás tudássá fűzhet össze. És a tények különös természe- te, hogy ha jól rakjuk össze őket, akkor tudást szülnek.

Ráadásul az eldobott kövek szegletkővé válnak, így kiderülhet, hogy kü- lönféle helyeken porló adatok tudnak valamit. Valami közöset. Azt, hogy László Gyula kettős honfoglalás fölismerése nem elmélet, hanem tények szi- gorú láncolata, melyet a nagy tudós 1944-től haláláig érlelt, s bizonyítékokkal gazdagított. Múltunkról utódainknak című életmű-összefoglalójában is olvas- ható az I. kötet 492. oldalától.

A győzelmi tánccal bőven ráérünk, de örüljünk, hogy végre adatok kerültek elő a múltból. Ráadásul sokan. Többek közt Király Péter (1917–2015) nyelvész, a nyelvtudományok doktora jóvoltából. Ő írja a Magyar Nyelv folyóirat 2000/2. számában Gondolatok a kalandozásokról című tanulmányában M. G. Kellner Ungarneinfälle…könyve kapcsán: a „900 előtti források” kiegészítéseként az alábbi események érdemelnek említést: 882., 898. Orosz Őskrónika (Nestor-Kr./ PVL.): a magyarok (Ugri) Kijev mellett vonulnak; 861. óbolgár Konstantín-Leg.: Konstantín (Cirill) imádságával megszelídíti Chersonnál, a Krím-félszigeten a magyar lovas csapatot (Ugor-); 811. óbolgár prolog, sinaksarion: I. Nikéforos bizánci császár és Krum bolgár fejedelem között a Haemus (Balkán) hegységben lezajlott ütközetben a magyarok (Egre, Vegre, Ugre) a bolgárokat segítik; 834–836. Bizánci görög források: a bizánci és a bolgár csapatok között az Al-Dunánál vívott ütközetben a magyarok (Ouggroi, Ounnoi, Tourkoi) a bolgárokat támogatják; 882. óbolgár Metód-Leg.: Metód pannóniai és moráviai érsek a Duna mellett találkozik a magyarok (Ugor-) fejedelmével, és méltóságteljesen elbeszélgetnek egymással.”

Tehát eleink már jóval a honfoglalás kikövetkeztetett ideje – 896. – előtt fölbukkantak a térségben! Ám ha arra is gondolunk, hogy ugyanott, ugyanakkor, ahol és amikor az avarok kaganátusa virult, akkor gondolkodóba kell esnünk, s föl kell tennünk a kérdést, hogy pl. 834 és 836 között kik csatáztak avarokként a görögökkel és a bulgárokkal? Tán az álavarok? Azok a magyarok, akik netán avarnak adták ki magukat? A kortárs görög történész, Theophylaktosz Simocatta (6. sz. első fele) ötlete volt az álavarság fogalma. Világtörténetében – (ford. Olajos Teréz) – írtak szerint bevonultak a Kárpát-medencébe?

Király tanár úr szóvá teszi: Sankt Gallen kapcsán megemlíthető lett volna, hogy Hermann Wartmann forrásgyűjteményében (Urkundenbuch der Abtei Sanct Gallen. I. Jahr 700–840.) »sig(num) Hungarii cellerarii«; 827/828: »sig(num) Hungeri.« Ha ugyanis ezeket a személyneveket összehasonlítjuk a »Casus Sancti Galli« kézirat »magyarok» és »Magyar« adataival – vö. Ungr-i 3-szor, -os, -is, -orum és Ungar –, feltűnik ezek hasonlósága, illetőleg azonossága. A H. Wartmann által összegyűjtött oklevelek fenti személynevei ugyanis szintén »magyarok«-ra vonatkoznak, azokra, akik a 8. század eleje előtt Sankt Gallen környékére mint hadfiak jutottak el, de ott idővel beolvadtak a helyi lakosságba.” (vö. Király Péter: MNy. 1987. i. h.).

A Hermann Wartmann föltárta oklevelek arról tanúskodnak, hogy a 8-9. század környékén, tehát már a honfoglalás előtt(!), meglehetősen sok „Magyar” személynév bukkant föl Sankt Gallen térségében. „Magyar” és nem Avar”. Mit jelent ez? Azt, hogy a Kárpát-medencei államukat fejedelmei, politikai csellel élve, esetleg nevezhették avarnak, de a köznép, az egyszerű katonák, akik bármilyen okból lemaradtak csapatuktól, s leragadtak egy német településen, azok magyarnak tartották s vallották magukat. Nyilván tudtak is valamit, amiért a helybéliek befogadták őket.

Király Péter, aki hatvannál több „magyar személynevet bányászott elő középkori frank iratokból, ír arról is, hogy magyar eleink már a honfoglalás előtt ismerték az érceket, a fémmegmunkálást meg a közhasználati tárgyak készítését, és sorolja a bizonyító szavakat: „vas, arany, ezüst; ás, ásó, váj; szén, tűz, ég, fú, fúvó, tömlő; üllő, ver, verő, fog, fogó; […]: fék, kengyel, nyíl, kard, kés, balta, fejsze, sarló, gyűrű.Mit igazolnak ezek? Szókincsünk gazdagsága mellett a társadalom rétegzettségét is, hiszen e fémipari szakszavak tanúsítják, hogy a korabeli magyarok nem csupán harcosok vitézkedő csoportjaiból álltak, hanem komoly fémipart működtettek. Gondoljunk bele, hogy egy-egy vadászat, gyakorlat, vagy csata alkalmából hány nyílhegy, kengyel, fegyver veszett el, tört össze! Rovásemlékeink, köztük Bodrog-alsóbűi fúvóka fölirata azt is bizonyítja, hogy e kohászok, kovácsok, gyepvasásók írni-olvasni tudó emberek voltak! A Kárpát-medencei avarok sorsáról igen sokat tud a Szegedi Egyetem bizantológus professzora, Olajos Teréz, aki számos művében hoz föl adatokat:„Az avar továbbélés szempontjából perdöntő jelentőségű adat A bajorok és karantánok (karintiaiak) megtérése. (Conversio Bagoariorum et Carantanorum) című latin nyelvű munka 3. fejezetében olvasható mondat: azokat (tudniillik az avarokat), akik az igaz hitnek engedelmeskedtek és elnyerték a keresztséget, a királyok adófizetőivé tették, és földjüket, amelyet ott maradva birtokolnak, mind a mai napig (usque in hodiernum diem) megtarthatják a királyi adó fizetése fejében.” Mivel a Conversio keletke- zésének idejét a szakemberek egybehangzóan 870-871-re teszik, a mind a mai napig kifejezés alapján arra kell gondolnunk, hogy 870-871-ben a Frank Birodalom keleti határvidékén, Pannoniában a szomszédos bajoroktól és szlávoktól egyértelműen megkülönböztethető, keresztény és földművelést folytató avar népesség élt.

Ugyancsak ő, Olajos Teréz mutatta ki, hogy az avarok 803-as, állítólag megsemmisítő vereségük” után tíz évvel(!) zsoldosokat adtak a bolgár Krum kán Bizánc ellen vonuló hadába. Továbbá az avarok küldöttei 822-ben részt vettek Frankfurtban, a Frank Birodalmi gyűlésen. Nyilván azért, mert meghívták őket. S azért hívták meg őket, mert nem csak lappangtak itt-ott a Kárpát-medence megközelíthetetlen zugaiban, hanem számítottak is.

A Conversióban említett és avarnak is nevezett magyarok népi tömbje tehát nyilván megérte Árpád népének bevonulását. Ennek bizonyítékai közül már megtaláltuk, s Vékony Gábor régész-történészünk jóvoltából megismertük írásos hagyatékuk néhány, de máris perdöntő darabját: Környei íjmerevítő fölirata (7. sz.), Szarvasi tűtartó fölirata (8. sz.) és több egyszavas emlék.

Egyik-másik a Nagyszentmiklósi Kincsről…

Remélhetőleg továbbiak is elő fognak kerülni.



« vissza