Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Kora nyár Budapesten

London, 2017. május 24. Utazás Budapestre. Manchesterben előző nap ifjúsági pophangversenyen követett el öngyilkos robbantásos merényletet egy muszlim fundamentalista. Huszonkét halottja és ötven sebesültje van a tragédiának, közöttük sok poprajongó kislány. A merénylő Angliába befogadott szír menekültek már Manchesterben született fia, egyetemre járt. Bár iszlám kapcsolatai miatt megfigyelte a brit elhárítás, miután kilátogatott Szíriába, minden további nélkül visszaengedték. Ott radikalizálódott. Azután a konyhájukban fabrikált fémdarabokkal teli pokolgépet.

Most legmagasabb fokú terrorveszély-készültség lépett érvénybe, a rendőrökkel katonák járőröznek együtt. A lutoni reptéren is sétálgatnak, karabélylyal felfegyverezve.

A beszállás előtti ellenőrzésnél siettetik az utasok ingujjra vetkőzött, vagy a hölgyek esetében éppenséggel cipő nélkül sűrülő csoportjait: csak gyorsangyorsan, ritkuljon a tömeg. A gép késik, fél órát kell sorban állni a kijáratnál, ülőalkalmatosság nincs. Az angol kajakválogatott Magyarországra tartó húsz tagja a földre telepedik.

Vacsorára azért a budai lakásban leszünk, Ili rántott csirkemellet csomagolt, salátalevelekkel. A Ferihegyről bevezető út mentén óriásplakátok jelzik, hogy a jövő évi választás előtt már megindult a pártok harca. Az egyik plakát Orbán Viktort ábrázolja, sikerült elég torz portrét találni róla, mellette a szülőfalujabeli Mészáros Lőrinc látható, a gázszerelőből lett üzletember. A felirat: Ti dolgoztok, ők lopnak”. (Vajon, melyik európai országban lenne lehetséges ezzel a szöveggel kiplakatírozni a miniszterelnököt, s mellé a semmiféle visszaéléssel nem vádolt self-made-mant?) A Fidesz válaszol az otrombaságra: plakátjain Soros György szerepel, amint spárgán bábként mozgatja az MSZP-fővezér Botka Lászlót.

 

2017. május 25. Ma érkezés utáni pihenés lenne műsoron, de tartózkodásunknak ezúttal célja a lakáskeresés is. Svábhegyi ötven négyzetméteres, kétszobás lakásunk immár huszonhat éve szolgál pied á terre-ként, és a különleges tehetséggel megáldott tervező jóvoltából kellemes fészek. Hatalmas ablakai három irányban néznek ősfákra, gyepre, virágzó, illatozó bodzabokrokra. Miért költöznénk? Mert a kertalji épületből ötven lépcsőt kell megmászni az utcaszintig, ami számomra nyolcvanévesen is jó torna, de Ili szíve nem szereti. Problémásabb, hogy a buszmegálló tízperces sétát igényel: esőben, téli havas latyakban nem kellemes. A bolt is messze van. Továbbá: nagyszobánk nappalinak és dolgozónak megfelel, de ebédlőasztal vacsoravendégek számára már nem nagyon fér el benne.

Nézegetjük a lakáshirdetéseket. Meglátogatunk egy régi (leválasztott) villalakást. Valaha a villa az Optikai Művek egyik igazgatójáé volt. A lakás meghirdetett százmilliós árához méltóan tágas és nagypolgári. Tizenhét négyzetméteres teraszáról pompás lenne a kilátás, ha nem takarná el a lejjebb fekvő szomszéd ház sátorteteje. Ami meglepő: ennek a szép nagy lakásnak csak egy lyuknyi teakonyhája van. Nagy hátrány. Pedig kellemes a környék, és csak egy ugrás a villamosmegálló meg az emberszabású bevásárlóközpont.

 

2017. május 26. Este színházba megyünk. Nemcsák Károly hívott meg az általa igazgatott József Attila Színházba, ahol az Üvegcipő főszerepét alakítja. Sokadszor van szerencsém látni a darabot, illusztris nagyapám színművei közül nem a kedvencem, de jó előadásban ez is megmutatja, milyen mesteri szerző volt Molnár.

Telt ház van, s nem igazán azért, mert Nemcsák igazgató úr meghívta az előadásra szülőfaluja küldöttségét is. Az internet szerint Mocsolyástelepen született, amelynek száznyolcvan fő a lakossága, nagyon sokan semmiképp nem jöhettek el. Ám a közönség létszámát vakok egy csoportja is növelte. Ők az előadás előtt bebocsátást nyertek a színpadra, megtapogathatták a díszleteket és kellékeket. (Az Adélt alakító szép Létay Dórát és Julikát, azaz a bájos Fekete Réka Tháliát (!) nem). A vakok azután fülhallgatót kaptak, hogy a színpadi mozgásokat bemondó segítségével követhessék.

A felvonásszünetben Lukin Ági unokahúgom, minden magyar színházi ember és tévémunkatárs kebelbarátja, illetve kollégája, bevisz Ilivel a színészbüfébe, ahol átadhatom Színház az egész világ című Molnár-életrajzom dedikált példányát Nemcsák Károlynak. (Ott találom régebbi ismerősömet, a vakcsoportot vezető Érdi Tamást, akivel londoni zongorahangversenyei alkalmával többször találkoztunk. Úgy látszik, agilis szervező, mert újsághír szerint ő irányítja idén a Balaton-parti nyári előadások gazdag programú sorozatát.)

A Molnár-produkció jó, Létay Dóra viszi az előadást, határozott, árnyalt játékával, remek megjelenésével, és nem utolsósorban a tiszta szövegejtésével. Nemcsák, mint öregedő asztalosmester (Molnár Ferenc képletes alteregója) és a kis cseléd (értsd: Darvas Lili) szerelmének tárgya, kellően hózentrágeres, de kár, hogy párbeszédeit oldalvást fordulva instruálja Huszti Péter egyébként szépen gördülő rendezése, mert így aki a derék asztalos háta mögé kerül, az nem hallja elég jól a hangját. Molnár azonban mindenképp elévülhetetlen.

 

2017. május 27. Délután a hajdani, Sztehlo Gábor-féle Gaudiopolis gyermek-köztársaság immár igencsak agg állampolgárainak szokásos évenkénti uzsonnájára és a Sztehlo-emléktábla koszorúzására kerül sor a Bécsi kapu téri evangélikus templomnál, a fáradhatatlan Andrási Andor nyugalmazott fizikus-kutató szervezésében.

Jelen van Gaudiopolis hajdani elnöke, a nyolcvanhét éves Keveházi Laci is, szálfaegyenesen, igen jó karban. A vári tiszteletes értelmesen beszél, az asszonyok finom rácsostésztát sütöttek, a Sztehlo Gimnázium illedelmes, kissé megszeppent diákjai, főleg lányocskák, maguk komponálta zeneszámokat adnak elő. A Svájcban élő Gaudiopolis-veterán, Jancsó Buci felolvassa versét a régi napokról, a felesége szorgalmasan videózza.

A koszorúzás után le kell lépnünk, mert hangversenyre megyünk. Gyerekként Gaudiopolis-állampolgár volt nagy tehetséggé felnőtt, immár sajnos néhai költőnk, Orbán Ottó is. Özvegye: Orbán Juli hűségesen eljön a találkozókra. Számításom szerint a hetvenen túl jár, de frissen ugrik be a volán mögé, és a Krisztina felé levezető hajtűkanyarokat biztos kézzel véve, átvisz Pestre, az Olasz Intézetbe, hogy meghallgassuk a Schumann-zongoraversenyt, a nyolcvankét éves Frankl Péter előadásában. Péter az utóbbi időkben többször összetörte magát fürdőszobai elesésekkel, de zömök alkatán nem fognak ki a balesetek. A mű főmotívuma mindig Fischer Annie játékára emlékezve csendül fel bennem, Péter játéka méltó hozzá, a világ bajait és rondaságait feledteti itt, a hajdani Képviselőház szép falai között.

A koncert után vacsorázóhelyet keresünk. Ili tud egy jó kis vendéglőt az egyetem közelében. Odasétálunk, élvezve a kellemes meleg estét, de az étterem zárva van. Megszűnt. A Gozsdu-udvarban kötünk ki, ahol már kezdődik a dorbézolni vágyó brit alkoholisták bevonulása. Meglepetésünkre egy lámpafüzéres falatozóban pompás Jókai bablevest tesz elénk a készséges pincér, kellő mennyiségű kolbászkarikával a sűrű bablében.

 

2017. május 28. Vacsora Bánki Veránál. Piros spagetti, fehér spagetti, lazacsaláta. Ili szeretne segíteni a felszolgálásban, de Vera ezt csak az ősbarátnő Cservenka Juditnak engedélyezi. Gömör professzor nagy szakértelemmel bontja a pezsgőspalackot, és megajándékoz orvosanekdotái vékony füzetével.

Az ötödik vacsoravendég Csorba László, aki jó olasz viccre emlékezik azokból az évekből, mikoron a római Magyar Intézet igazgatója volt:

Anyám, rettenetes dolog történt. Ahogy jöttem hazafelé a kis erdőn át, a bokrok mögül kiugrott egy haramia és megerőszakolt. Most mit tegyek?

Mindenekelőtt, lányom, egyél meg egy fél citromot.

Az használ?

Nem használ. De amíg eszed, nem látom az arcodon azt a boldog mosolyt.

 

2017. május 29. A Liteában mutatom be Kovács Emőke Praeteritum című, ´56-ról szóló, sok fényképpel illusztrált cikkgyűjteményét.

Emőke a siófoki újjávarázsolt Városi Könyvtár igazgatója volt, amikor elhatároztam, hogy nyolcezer kötetes könyvtáram egyszer itt talál majd otthont (bár a nevezetesebb írók által nekem dedikált könyveknek a Petőfi Múzeumban lesz a helyük).

Siófok hálából kapja meg a könyveimet, mert 1944-ben egy balatonkiliti család menekített meg Hitler gonoszságától. Kiliti ma Siófok peremkerülete.

Milyen kicsi a világ! Kovács Emőke könyvének a Párizsban élő, veterán emigráns: Sulyánszky Jenő az egyik hőse, vele készített hosszú interjút. Sulyánszky ´44-ben ellenálló, ´48 után összeesküvő, hamarosan az ávó börtönének lakója lett, majd ´56-ban Nyugatra menekült. Apja Balatonkiliti gyógyszerésze volt.

 

2017. május 31. Orbán Viktor ma ötvennégy éves. Volt szó róla, hogy ittlétem alatt esetleg valamikor teázunk és beszélgetünk egy kicsit, jelentkeztem a személyi titkáránál. De minek fárasszam? Rettentő elfoglalt, pont én hiányzom neki. Azt látom a közszerepléseiből, hogy még hasonlít régi önmagához, ahhoz, aki oxfordi ösztöndíjas korában volt, amikor megismerkedtünk.

Délután 5-től könyvbemutató a Kossuth Klubban. Hegymenet címmel a magyar társadalom kérdéseit feszegető kötetet állított össze Jakab András, a Jogtudományi Intézet igazgatója és Urbán László, végül Gyurgyák János Osiris Kiadójának égisze alatt. Mik vannak! A megjelenés védnöke, némi kilincselés után, a magyar jezsuiták Társadalmi Reflexió Intézete lett.

Jakab Andrásék két és fél éve kezdték a szervezést. Huszonnyolc szerzőt nyertek meg, a cél az volt, hogy propaganda helyett a közbeszéd szerepét erősítsék.

E bevezetés után Tölgyessy Péter lép az emelvényre, lendületes folyamatossággal beszél az elit felelősségéről. (Jegyzetelek.) Messzire tekint vissza.

Úgy véli, magyar sors, hogy az ország Mohács óta egyik kudarcból a másikba szédült. 1989-ben siker reménye csillant fel, de az akkori szituáció sem hozott komoly szellemi változást. Általában azt vizsgálgatjuk, hogy ki rontja el az adódó helyzeteket, s milyen kár, hogy elillannak, pedig tulajdonképpen tehetségesek vagyunk.

Vannak országok, amelyek beleszédülnek a rendszerváltozásokba. A franciáknál a forradalom óta tizennyolc volt, Amerikában egy sem, nálunk tizenegy. Ami a kormányváltásokat illeti, azokra egyszerű a recept: fel kell sorolni a sérelmeket, orvoslást kell ígérni, és máris indul a folyamat.

TölgyessyPéter rámutat, hogy 1989-ben úgy tűnt: ki lehet szakadni a körből. Ha sikerült Spanyolországnak, amelynek megvolt a maga történelmi sokkja, a polgárháború, és még nálunk is szegényebb volt, mégis megtette a nagy történelmi előrelépést, remélhettük, hogy mi is elkapjuk a lehetőség frakkját. De Tölgyessy Péter szerint nem jártunk sikerrel. Hozzáteszi: 1989-ből visszatekintve úgy tűnik, az egész térség sikertelen volt.

Kétségtelen, hogy az 1989 után nálunk öt-hat év gazdasági visszaesés következett. Rontotta a helyzetet, hogy a Kádár-rezsim gulyásszocializmus korszaka a felületes szemlélő számára afféle sikerperiódusnak látszhatott, holott zsákutcát jelentett. S közben még politikai tagoltság is jelentkezett. Az átmenetet a kényszer diktálta, nem politikai stratégia. A törésvonalak az értelmiségen belül is mutatkoztak (Csurka–TGM).

Én úgy emlékszem 1989-re, mint a lelkesítő káosz időszakára, nem vagyok abban olyan biztos, mint Tölgyessy Péter, hogy ami lezajlott, az teljes sikertelenségnek nevezhető. Megkezdődött a felzárkózás a nyugati világhoz, még visszanézni is volt mire, a háború utáni koalíciós évekre.

Érdekes például – ezt Tölgyessy is elismeri –, hogy a pártok rendszere szilárdnak bizonyult. Bár ő hozzáteszi: a magyar politikai elit abba a csapdába lépett bele, hogy ezt a stabilitást tartotta legfontosabbnak. Folyománya ennek a 2010-es „fülkeforradalom”. Van bíróság, alkotmány, de valójában egy hatalmi piramis irányít – mondja Tölgyessy. Viszont a pluralizmus – minden ellenkező híresztelés ellenére – fennmaradt. Ki kell mondanom, hogy a rendszernek vannak eredményei” így az előadó –, helytelen az állítás, hogy minden rossz.” Az államadósság magas, de az ország immár nem szorul függőséget jelentő külföldi kölcsönökre.

Mi a teendő? Erős középosztály nélkül nincs igazi demokrácia. Megtarthatja-e a középosztály legalább a jelenlegi szintjét? A legfontosabb fenntartani a racionális beszédet. A szakpolitikában ez lehetséges, mint az itt bemutatásra kerülő könyv bizonyítja.

Sajnos, a térségi determináció olykor felülírja az értelmiségi igyekezetet. Jó lenne, ha tehetséggel ezen fordítani lehetne. Ennek nem útja a Nyugat másolása, inkább nyugati elemek kellő módon történő átültetésére van szükség. Jó példa a reformkor. Akkor sikerült egységesíteni a polgárságot.

Jó dolog, hogy egy ilyen hosszú, nagy hallgatóság előtt folytatott, különböző álláspontokat képviselő, civilizált beszélgetés manapság megvalósítható Budapesten. Úgy vélem, a rendszerváltások országában a huzamosan tartó nyugalom igénye lépett fel.

Hamarosan kezdődik a Könyvhét. Strázsálok majd a Kortárs Kiadó pavilonja előtt, dedikálom az új könyvemet, és szédültre beszélgetem magam ismerősökkel és ismeretlenekkel.



« vissza