Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Igent és nemet mondani

Mundruczó Kornélnak nincs szerencséje a közönséggel. Új, a cannes-i fesztiválon bemutatott filmje, A Jupiter holdja hazai premierje utáni negyedik napon tucatnyian, ha voltunk az Uránia moziban. Pedig a rendező keresi a közönség kegyeit, a film egyszerre akció és fantasy, science-fiction elemekkel dolgozó, de műfajilag besorolhatatlan film, ráadásul századunk legnagyobb kihívásáról, a menekültáradatról szól. Milyen eufemisztikusan fogalmazok önkéntelenül is, hiszen tudom én, hogy nem más ez, mint a háború, egyelőre más eszközökkel, s a tét Európa. Európa identitása és biztonsága.

A film, amelynek főhőse egy fiatal, a kamaszkorból éppen csak kinőtt szír menekült fiú, akit a határon való áttörési incidensben átlyuggatnak a golyók, de varázslatos módon ő ettől nem hal meg, hanem képes lesz repülni. A táborban egy kiégett, korrupt orvos segítségével kórházba kerül, s egy véletlen kapcsán kiderül, hogy a fiú képes legyőzni a gravitációt. Az orvos, akinek pénzre, sok pénzre van szüksége – hogy miért, az egy külön történet –, az első rémület-döbbenet után rájön, hogy a fiú különös képessége aranybánya. Segítséget pénzt és útlevelet – ígér a fiúnak, de egyelőre az segít neki pénzt keresni. Mint egy cirkuszi mutatvánnyal járják az orvos súlyos, menthetetlen betegeit, akik látva a fiú különös, angyali (?) képességeit, bőségesen jutalmazzák a doktort, hiszen hitet ad-árul nekik. Az orvos korábban, részegen operálva egy fiú halálát okozta, s a pénzzel a fiú szüleit szándékszik kifizetni, hogy álljanak el a pertől, s ő visszakerülhessen hivatalosan is a kórházba. Ők azonban elutasítják az alkut. Egy erkölcsi dilemmákkal terhelt epizód tehát az egyik szál. A másik egy akciófilm, amelyben a határt védő rendőrfőnök üldözi az orvost és a védelmébe vett menekültet. Ahhoz képest, hogy nyilatkozatai szerint a rendező nem akart menekültfilmet csinálni, és kifejezetten ódzkodik az aktuálpolitikától, a film nyitójeleneteiben a magyar határon habozás nélkül lőnek bele a menekültekbe, ami nemcsak valótlanság, hanem a film érvényességét kockára tevő túlzás is.

Van egy halvány szerelmi szál is, amelyben a szintén korrupt, a menekülteket pénzért eltüntetni segítő doktornő szabadulni szeretne az alkoholista, következésképp jellemgyenge orvostól. A fiú a filmben egyfolytában szeretne eljutni a Keleti pályaudvarra, hogy megtalálja apját, akitől a határon történt incidenskor elszakadt.

Aztán két üldözés szünetében, amikor valahol – egy orvosi szobában, egy szállodában – lehajtják a fejüket, az egyre jobban összebarátkozó – nem, nem jó szó ez, hiszen nem barátság ez, inkább egymásrautaltság – orvos és menekült már-már filozófiai disputákat folytat vallásról, félelemről, biztonságról. S itt az egyik beszélgetés három mondatánál, amikor a fiú azt mondja: olyan helyre vágyik, ahol biztonság van, s az orvos azt feleli, hogy olyan hely már nincs – akkor, akkor egyszer a néző úgy érzi, igen, erről van-volna szó, ez korunk lényegi alapérzése: a biztonság elvesztése.

S mondják még, hogy fel kellene emelni néha a fejünket, s fölfelé nézni. Ez is fontos, de a műfajok, történetek kusza zavarában, amit Mundruczó gátlás nélkül váltogat, a néző inkább azt kérdezi: akkor most mi van? Ebben a káoszban a kiváló színészek tehetsége sem tud kibontakozni, kínjukban kénytelenek sablonokhoz, vagy a rutinjukhoz nyúlni (Cserhalmi György például), hisz a karakterek csak felskicceltek. Talán Balsai Móninál mondjuk, hogy igen, még ezt is tudja, ezt a fád, illúziótlan asszonyt. Pedig a legjobb színészek vannak nyúlfarknyi epizódokban is. A film után az előcsarnokban láttam egy fiatalokból álló kis csoportot, határozott tanácstalansággal az arcukon ugyanezt mondogatták.

Úgy gondolom, hiába az időnként szédületes látvány – az operatőr ugyanaz a Rév Marcell, aki a rendező előző filmjében, a Fehér istenben is zsonglőrködött a kamerával –, gondolatilag, tartalmilag inkább egy ötletbörze szintjén marad a film. S nekem – mondják bár, hogy konzervatív vagyok – ez kevés. Igent és nemet mondani – mert máskülönben nem tudjuk, mi az igazság” ez hiányzik a filmből. Bár a robbantásos merénylet után, amelyben a fiú apja is részt vesz, s a fiú is gyanúba kerül, azért már senki nem falaz az orvosnak: sem a szerető, sem a haverok. Kis jóindulattal ez tekinthető állásfoglalásnak is.

Mégis azt hiszem, hogy a néhány éve bontakozó Mundruczó-imázsnak, miszerint ő lenne az egyik legtehetségesebb kortárs hazai rendező – amit már a Fehér istennel is rombolni kezdett –, ez a film sem tett jót.



« vissza