Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Fazekas István: Ars poetica dolorum

Fazekas István egyre teljesebb irodalmi és irodalomszervező tevékenységet folytat. Költői és drámaírói műhelye is gazdagodik, ráadásul évek óta felelős szerkesztője Százhalombattán a Stádium című folyóiratnak. (A lap nem tévesztendő össze a Kárpáti Kamil szerkesztette hajdani, azonos című orgánummal, amely időközben megszűnt, bár hasonló névvel a könyvkiadó továbbra is működik.) Fazekastól és a főszerkesztő Pozsgay Imrétől távol áll mindenfajta kirekesztő szellemiség és az egyoldalúság. Ez a tulajdonság különösen fontos hangsúlyozni napjainkban, a szétszabdaltság korában.

Ugyanakkor vitathatatlan, hogy a jogi végzettségű és újabban református teológiára járó szerző profilja határozott és sajátos. Ezúttal a költőről szólok, akinek nemrég jelent meg új verseskötete Ars poetica dolorum címmel, amely nyugodtan tekinthető a három esztendővel korábbi, Bennem csillagok égnek című kötet folytatásának, noha egyfajta elmozdulás történt Fazekas István költői pályáján. A 2012-es kötet jellemzői közé tartozott az erotikus és szerelmi líra gazdagodása. Akkor többnyire tömör formákban hirdette a legszebb emberi kapcsolat nagyszerűségét. Másik jellemzője az evangéliumi szellemiség, a szeretetközpontúság, a kiküzdött hit.

Az új kötet szerves folytatást jelent a pályán. Világunk sötét jeleire, a fájdalom és a szenvedés általánossá válására, ugyanakkor a költészetre gyakorolt termékenyítő hatására utal a kötetcím is. Tudjuk, hogy a bajok kimondása egyben azok föloldását is segíti. Van nemesítő szenvedés is, sőt: van kereszthalál, ami a megváltást szolgálja. Tudja ezt a hívő költő is. Az ő világára egyfajta protestáns miszticizmus” jellemző, ugyanakkor aligha szólhatunk nála felekezeti kötöttségekről.

Kiemelendő a költő közéleti és történelmi érzékenysége és igazságkereső gesztusai, de – tehetjük hozzá – ő sem mentes az emberi gyengeségtől, miként senki sem…

A rendkívül érzékeny költői alkat fölmutatja a bánat és a szenvedés pillanatait, és a hozzájuk köthető fegyelmet. A fülszövegben ezt írja Czigány György: A kötet címének latin szavai (bévül latin és héber verssorokkal) nem archaizáló szándék szülöttei, inkább költői mesterségének jelen idejű dinamikájához tartoznak.” Mindehhez járul az a tömörítési törekvés, amely jól érvényesül a kisméretű és karcsú kötetben. Az idill utáni vágyakozás is megfogalmazódik számos versében. Helyzetképében például így: „Alvó gyermekeinket betakarjuk, / s míg a tűzhely fölött / őseink árnyékai / sorra fellobognak, / a konyhagőzben / emberré válunk újra.” Sorsszerű ez a helyzetkép, utalásai éppúgy vonatkoznak az egész életre, mint egyetlen napra. A tágítható körök lírája ez.

A sorshoz hozzátartozik az is, hogy a kóborlások „habókos fintora” állítja váratlan helyzetek elé az embert (Kék fény). S közben a klasszikus értékekre éppúgy figyel, mint közvetlen költőelődeire és kortársaira, közöttük például Ratkó Józsefre. (Ez utóbbi hajlamot a Stádium szerkesztése közben is kiélheti, hiszen tematikus számokra bukkanunk, melyekben jeles, és kevésbé emlegetett szerzők emlékét idézi.) A kelet felől jötteknek kivételes helyet biztosít, és ide tartozik az is, hogy Csónakos versének világa akár Szatmárcseke csónakos fejfás temetőjét is elénk idézi. Első versszaka így szól: „Majd eljön értem a koporsó, / elvisz a ringató ladik, / a mennynek zúgó habjaiban / csodálom az ég halait.” „Kháron ladikja” nála „örök csónak”, ami átviszi a „csillagok völgyébe”. A halál és a magány hangulatait érzékelteti így, és persze a múló időt is.

Fazekas István küzd a mindenkori gyűlölet, a mindenkori gyűlölködők ellen. Ezzel korunk egyik legfontosabb morális törekvését támogatja – az esztétikum erejével. Segítséget nyújthat számunkra is a természet és a belső lélekállapot szinkronjának felismerése. Az ősz áldásai mellett „ballag a bánat a pincesoron”, és elérkezik egy különös versbefejezéshez: „A kárpit alatt vadászölyv kereng, / falkákban jár már köröttünk a csend.” (A tihanyi szőlőhegyen) S ha nem is direkt módon vall erről, azért jól látható, hogy azon írástudók közé tartozik, akik számára igen fontosak a nemzeti sorskérdések. Ezért is tekint vissza olyan elődökre, akiknek első példája Balassi Bálint. Ezért találunk kötetében olyan verseket, mint a Balassi-strófák Úrnapján. A korabeli nyelv és stílus elevenedik itt meg példás módon. Persze ő is a „szabadság–szerelem” kettős szorításában él és alkot, és így ér el az olyan letisztult versig, mint amilyen a Tihanyi szökdelő: „Esengő énekemtől / támadnak vad szelek, / szívemtől megáradnak / folyók és tengerek. // Ajkamtól lángra gyúlnak / éjek és nappalok, / vérünknek szép hevétől / árnyékunk is ragyog.” Elérkezik hát a Balassi-strófáktól a letisztult dalig, melyben népköltészeti hatásokat is érünk tetten.

Előfordul, hogy a beteljesületlen szerelemről szól költőnk, és jól érzékelteti, hogy a beteljesülésig vezető utat szenvedések, nélkülözések övezik. A Hajnali vers első két sora: „Jaj, ellobbanok! Merre vagy? / Szikkaszt sóvárgó szomjúság.” Nyelve és stílusa itt is, másutt is kifinomult és érzékletes. Jellemző nála a klasszikus formák tisztelete és használata. Verseiben sok helyen fedezhetjük föl Nagy László hatását, és korábbi századok költői hangvételének szeretetét. Latin és héber soraival is újraéltet sok mindent. Egyben jelzi a kultúrák és civilizációk egymást erősítő szerepét. Ezzel túl is mutat a költészeten, egyetemes emberi és történelmi igazságokat hangoztat. Jó ezt hangsúlyozni egy olyan korban, amelyben a még látszólag egy táborhoz tartozó erők is egymásnak feszülnek. És tudjuk: oly sok gyötrelem és kár származik az ilyen magatartásból a társadalomban, politikában, kultúrában, a hétköznapokban.

Fazekas István verseiben az olvasó élvezheti a középkori és reneszánsz áthallásokat, a tudatosan vállalt vezérmotívumokat. A pogány ókortól a keresztény múltig és jelenig hatnak ezek az erők. Ahogy a már idézett Czigány György látja:

Nemcsak közvetlen elődei, talán Sinka, Ratkó, Csoóri, Hubay Miklós kezét fogja, hanem kortárs-jelen nagyjaiként élteti ihletét Petőfi és Catullus, Goethe és a középkori himnuszok, szekvenciák alkotóinak természetes közelsége.” Így lesznek misztikus vonásai is költőnk verseinek. Így hozza elénk Jacopone da Todi nyomán a Hétfájdalmú Szűzanyát, így ír Az ítélet napjáról Celanói Tamás megidézésével. Különösen szép ebben, hogy a protestáns identitású költő vall ily módon, átívelvén a felekezeti határokat, középpontba állítva az egyetemes értékeket.

Így a szenvedés, és a hit megvallását, a feltámadás reménységét.

Fazekas otthon van Janus Pannonius reneszánsz világában is, igazolván esztétikai-világképbeli sokszínűségét, szakmai biztonságát. Ahogy Csoóri Sándor mondja: „Ahányszor találkoztam vele, mindig, minden szava, gesztusa a helyén volt.” Manapság, a hígulás korában ezek fontos értékek. Emeljük ki fontos, ars poetica-jellegű sorát: „…zengd hattyúként életed égi dalát.” (Saját lelkéhez – Janus Pannonius) Az égi és a földi erők és értékek egyesülnek itt, hangsúlyozván mindkét dimenzió jelentőségét. Azt például, hogy Isten országának itt, a Földön kell elkezdődnie. És mindehhez a béke, a békesség a legfontosabb hajtóerő.



« vissza