Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Az MDF-frakcióvezető memoárjából 2. rész

 

AZ MDF-FRAKCIÓVEZETŐ MEMOÁRJÁBÓL

 


Részletek egy készülő könyv anyagából


2. rész

 

1990. október 26., péntek. A köztársasági elnök a kormányülésen

 
A konfliktus lényegéről és a kormány mozgásteréről szóló vita amúgy elég szerteágazó és csapongó volt – Horváth Balázs kezéből teljesen kicsúszott az ülés vezetése –, de abban minden felszólaló egyetértett, hogy az áremelést nem lehet visszavonni, kompenzációról viszont lehet tárgyalni, de nem megzsarolt pozícióban, mert minden megállapodás előfeltétele: az úttorlaszok eltávolítása. Nagyjából így összegezhető a miniszterek álláspontja akkor, amikor a kormányülésen megjelenik a köztársasági elnök.

Göncz Árpád drámai képet fest az országban kialakult helyzetről. Telefonon kaptam az értesüléseket, mondja, Pécsről, Győrről, Nyíregyházáról, hogy mennek ki az emberek az utcára. A gyárak kapujában kiragasztják az általános sztrájkra való felhívást. A BKV valószínűleg holnapra sztrájkba lép. Fenyegetnek, hogy felgyújtják a metró bejáratait. Amint tudjátok, a rendőrparancsnok kereken megtagadta azt, hogy erőszakot alkalmazzon, amely teljesen eredménytelen lenne. A honvédség ilyen szempontból szintén.

Aztán levonja a következtetést: a megoldás csak politikai megoldás lehet, mégpedig az, hogy a kormány a tárgyalások végéig felfüggeszti az áremelést, a parlament elé utalja a kérdést, és egyidejűleg folytatja az egyeztető tárgyalásokat. Hozzáteszi: Nem vagyok benne biztos, hogy a helyzetet holnap még kézben lehet tartani. Nem vagyok benne biztos, hogy erőszakot lehet alkalmazni. A következményekről is tesz az elnök egy érdekes megállapítást, ami megüti a fülemet. Szó szerint ezt mondja: „Tudom, hogy ez egy nagyon nehéz kérdés, tudom, hogy ez feltehetőleg nem gyalogáldozattal, hanem többel is jár.” A gyalogáldozat valószínűleg miniszterek lemondását jelenti, értelmezem magamban az elnök kijelentését, de vajon mit kell érteni azon, hogy mindez „többel is jár”.

A feltételezett gyalogáldozatok egyike, Bod Péter Ákos, számokkal teletűzdelt közgazdasági összefüggéseket ecsetel. Elmondja, a magyar árképzés alapja jelenleg 29-30 dollár. Szeptemberben 34 dollár volt a hordónkénti átlagár, októberben 37 dollár, bár most történt egy esés, de nem arról van szó, hogy valami lehetetlen magas ár alapján kalkuláltuk a jelenleg megállapított árat, hanem egy közepes szinten. Mindez azt is jelenti, folytatja, hogy hiába csökkentenénk most az árakat, előbb-utóbb, méghozzá rövidesen, ismét emelni kellene, és lehet, hogy nagyobb mértékben, mint most. Ráadásul ezzel mindenki tisztában van, érvel tovább, ami azt jelenti, hogy egy árcsökkentés esetén azonnal megkezdődne a felvásárlás. A pillanatnyi benzinkészletünk gépkocsinként 10 liter. Ha minden harmadik autós elmegy tankolni, abban a pillanatban országosan kimerült a készlet, és miután a megkülönböztetett gépjárművek is, a szolgáltatóhálózat is a nyilvános kutakról tankol, abban a pillanatban megbénul az élelmiszer-forgalom és az összes közforgalmi szállítás. És még ha ez megtörténik, a pénzügyi teher továbbra is ránk nehezedik. Ha tehát mentesítjük ezt a fogyasztói réteget a tehertől, át kell hárítanunk másokra.

Itt most nem a fogyasztói rétegről van szó, szól közbe Göncz Árpád, hanem az ország nagy többségéről, amely már messze túlment „a taxisok bánatán”. Rendben, legyint az ipari miniszter, én most még a taxisokról beszélek. De a lényeg az, hogy át lehet rakni a terhet az egész társadalomra, azt azonban látni kell, hogy a terhet előbb-utóbb el kell hordani. Azt is látni kell, teszi hozzá Bod Péter Ákos, hogy a 36 forintos benzin sokkal olcsóbb volt, mint a cseheké és az osztrákoké. Hónapok óta tartott a felvásárlás. A csehek most megduplázták az árat, jó két héttel ezelőtt. Ott az a nép lenyelte. Lehet, hogy mi vagyunk ügyetlenek, fejezi be a hozzászólását, hangjában keserűséggel.

Győriványi Sándor munkaügyi miniszter Göncz Árpádhoz címezve elmondja, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban a szakszervezetek képviselői is elismerték és elfogadták, hogy abban az esetben, ha most mi visszalépünk, ugyanúgy felvásárolják az üzemanyagot, mint ahogyan azt tették pár évvel ezelőtt is, tehát abban az esetben, ha itt felfüggesztésről beszélünk, akkor az üzemanyag forgalmát is fel kell függeszteni.

Kádár Béla külgazdasági miniszter egy rendkívül összefogott felszólalásban érvel: Ha felfüggesztjük az áremelést a tárgyalások időtartamára, akkor a készlet kimerül, mielőtt még a tárgyalások befejeződnének. Tehát a felfüggesztés nem jelenti a kérdés technikai megoldását. Politikailag és nemzetközileg viszont olyan hatása van, ami beláthatatlan és tragikus. Hangsúlyozza, hogy nem csak az energia Damoklész-kardja lebeg a fejünk felett, hanem a hitelfegyver is, aztán kifejti, hogy mire gondol: Ha ez a magyar kormány elveszíti nemzetközi hitelét, cselekvőképességét, napi finanszírozási gondjainkat sem tudjuk megoldani. Abban a pillanatban eltűnik az az előny, amit Magyarország az elmúlt időben magának szerzett a többi keletközép-európai országgal szemben. Nyugaton nyomatékosan hangsúlyozzák, folytatja, hogy nemzetközi erőforrásokra az az ország számíthat, amely következetesen végigviszi az átalakítási programját. Ez a kormány távozhat, de az ország válik kormányozhatatlanná, ha bármelyik maffia a neki nem tetsző lépésre mozgósíthatja a társadalmat. Ezt a felelősséget, fejezi be a hozzászólását, azt hiszem, senki sem vállalhatja.

Ezután Boross Péter udvariasan megkérdezte a köztársasági elnököt, vajon nem lehetne-e valamennyi párthoz intő szóval fordulnia, hogy az országnak ezt a kritikus helyzetét ne használják ki pártpolitikai célra. Olyan információink vannak ugyanis, jelentette ki, hogy a felzaklatott tömegben politikai agitációk folynak. Aztán tájékoztatta az elnököt, hogy a kormány korábban már konszenzusra jutott abban, hogy zsarolásnak nem engedhet, mert ettől kezdve intézkedés- és működésképtelenné válik. Olyan jól működő kormányzatokat ismerünk a világban, szögezte le végül, melyek következetességgel jutottak eredményre, viszont olyan kormányzatot egyet sem, tette hozzá, amelyik tömegnyomásra azonnal retirál.

Jeszenszky Géza visszatér arra a javaslatra, amit Göncz Árpád a velem történt beszélgetésen elutasított. Az elnök válasza hasonló, mint amit az én kérésemre mondott, bár Göncz Árpád ezúttal finomabban fejezi ki magát, s nincs szó arról, hogy az ellenzéki pártok „bolondok lennének” velünk leülni. A lényeg azonban ugyanaz: a parlamenti pártok tárgyalásáról akár már holnap szó lehet, de csak a plenáris ülés keretében. Hozzáteszi, ő nem tárgyalt a pártokkal erről, de ismeri a véleményüket. Két parlamenti párt szolidaritást jelentett, folytatja, az egyik az SZDSZ, a másik az MSZP. Velünk vagy a demonstrálókkal? – kérdezi Jeszenszky, talán csak tettetett naivitással. A sztrájkolókkal, mondja Horváth Balázs, és hozzáteszi: itt vannak a röplapok. Az egyiken az SZDSZ XI. kerületi szervezetének aláírása szerepel, mutat fel egy papírlapot, ebben kifejezetten sztrájkra és tömegdemonstrációra hívnak fel. A másik pedig az SZDSZ hivatalos nyilatkozata, amelyről elnök úr is beszélt, mondja a belügyminiszter, és amelyben a párt szolidaritást vállal a tüntetőkkel. Ezért is valószínűtlen, hogy most össze lehetne hozni egy hatpárti megbeszélést, veti közbe a köztársasági elnök. A parlament előtt, teszi hozzá, ott igen, ott lehetséges.

Türelmetlenül várom, Horváth Balázs mikor kéri fel végre az elnököt, hogy személyesen szólítsa fel a taxisokat a torlaszok elbontására, de hiába. Végül Andrásfalvy Bertalan volt az, aki felvetette, hogy Göncz Árpádnak fel kellene lépnie a rend helyreállítása érdekében.

Megkérte az elnököt, hogy mint az ország legfőbb közjogi méltósága, lépjen a nyilvánosság elé, és intse nyugalomra az embereket. Az elnök elutasította kérését, mondván, szerinte jelenleg ez inkább ártana, s majd akkor fog nyilatkozni, ha ő is úgy ítéli meg, hogy a válság feloldásához szükség van a fellépésére. Miután többen is megpróbálták győzködni, ingerülten kijelentette: hogy mikor vesse latba elnöki tekintélyét, azt ő fogja eldönteni, majd türelmét veszítve felállt, sarkon fordult, és távozott a kormány ülésterméből.
 

A legnagyobb ellenzéki párt színvallása
 

Körülbelül azzal egy időben, hogy a köztársasági elnök a kormányülésen megjelent, Kis János, az SZDSZ elnöke és Pető Iván frakcióvezető a párt Mérleg utcai székházában rendkívüli sajtótájékoztatót tartott. A pártelnök az újságírók előtt kijelentette: „Ez a kormány nem alkalmas arra, hogy az országot kivezesse a súlyos válságból. Az országnak haladéktalanul felkészült, a lakosság bizalmát megszerezni képes kormányra van szüksége, mert most már nem csupán a benzin áráról van szó.” Azt is mondta, hogy a kormány „bűnös hibát követett el, amikor erőszakkal fenyegetőzött a taxisok tiltakozóakciója láttán” és azt is, hogy a kormány „politikailag megbukott”. A szabaddemokraták ügyvivő testülete – amelynek nem csak a pártelnök és a frakcióvezető, hanem többek között Mécs Imre is a tagja volt – ezt megelőzően nyilatkozatot adott ki: „Az SZDSZ ügyvivő testülete jogosnak tartja a hosszú időn át halogatott, majd előkészítés nélkül bevezetett áremelés elleni tiltakozást.” A nyilatkozat a következő mondattal zárul: „Felhívunk minden szabaddemokrata szervezetet, hogy támogassa a békés tiltakozó mozgalmat, valamint a közellátás és a közrend fenntartását.” Az SZDSZ ügyvivő testülete tehát nyilatkozatában „békés” tiltakozó mozgalomról és a közrend „fenntartásáról” beszél, ahelyett, hogy a fuvarozók által felborított közrend helyreállítására szólítana fel. A legnagyobb ellenzéki párt ezzel egyértelműen az országot blokád alá helyező taxisok mellé áll és a törvényes kormány ellen mozgósít.

Göncz Árpád pedig, miután eltávozott a kormány üléséről, a budapesti főkapitánnyal együtt kocsiba ül és végiglátogatja a torlaszokat. Mosolyogva integet a taxisoknak, miközben Barna Sándor tábornok kiszáll, s megnyugtatja őket, hogy ameddig ő a főkapitány, a rendőrség nem fog erőszakot alkalmazni.

Jellemző a helyzetre, hogy a Népszabadság másnapi száma szerint a Budapesti Rendőrfőkapitányság szóvivője péntek délután öt órakor nyilatkozatot adott ki, amelyben többek között ez állt: „Az ügy már rég túlnőtt azon a határon, hogy egyszerű taxis demonstrációnak lehessen minősíteni. Mérhetetlen a kormány felelőssége a tekintetben, hogy az elkövetkező lépéseivel ne taszítsa katasztrófába az országot. Azt viszont mindenkinek látnia és tudnia kell, hogy a rendőrség immár nem használható fel politikai kérdések megoldására, azokat politikai eszközökkel kell megoldani. Budapest rendőrfőkapitánya továbbra is tartja azt a korábbi kijelentését, hogy nem hajlandó végrehajtani olyan parancsot, amely a tömegekkel szembeni erőszakos rendőri fellépésre utasítana.”


A köztársasági elnök nyilatkozata

 
Göncz Árpád pénteken késő este hirtelen elérkezettnek látta az időt, hogy a helyzet megoldása érdekében latba vesse elnöki tekintélyét. Nyilatkozatát az úttorlaszoknál virrasztó taxisok hatalmas ovációval fogadták, hiszen az elnök az ő követelésükkel azonosult, amikor a következőképpen fogalmazott: „Javaslatot tettem a kormánynak, hogy hétfőig, amikor folytatódnak a taxisokkal folytatott egyeztető tárgyalások, függessze fel a benzináremeléssel kapcsolatos intézkedését. Megkérem a személy- és teherfuvarozókat, hogy a felfüggesztés bejelentésével egyidejűleg térjenek haza, és szüntessék meg az útelzárásokat.”

A köztársasági elnök pontosan tudta, hogy a kormány nem hajlandó felfüggeszteni az áremelést. Így azzal is tisztában kellett lennie, hogy nyilatkozatával – a fuvarozókban hiú reményeket keltve – nem segíti, hanem egyenesen hátráltatja a válság megoldását. Több mint két évtized távlatából, ma is jól emlékszem arra a csalódásra és elkeseredésre, amit Göncz Árpád nyilatkozata hallatán éreztem. És akkor még nem tudtam azt, amiről a képviselőcsoportot másnap Szabó Tamás tájékoztatta.

* * *

A munkaügyi államtitkár a kormányülésen kapott felhatalmazás keretében, azon némileg túl is lépve, tovább egyezkedett a taxisok képviselőivel, akik rendszeres kapcsolatban álltak az úttorlaszokon lévő kollégáikkal. Éjjel egy órára megszületett a megállapodás: a taxisok felfüggesztik a blokádot, a kormány pedig vállalja, hogy vasárnapra összehívja az Érdekegyeztető Tanácsot, ahol megállapodik a benzinárakról, addig viszont a felemelt árak maradnak érvényben.

Az aláírást megelőzően a taxisok képviselői szünetet kértek, mesélte Szabó Tamás a frakcióülésen, hogy a megállapodás egyes pontjait kollégáikkal még egyszer egyeztessék. Néhány perc múlva sápadtan tértek vissza, hogy nagyon sajnálják, de nem tudják aláírni az előzetesen már elfogadott megállapodást. A kollégáiktól ugyanis megtudták, hogy időközben a köztársasági elnök az ő követelésükkel azonosult, a barikádok mellett így általános volt az egyetértés abban, hogy csak akkor szüntetik meg a torlaszokat, ha a kormány eleget tesz az elnök javaslatának, és felfüggeszti a benzináremelést. Szabó Tamás próbálta őket győzködni, hogy egyszer már megállapodtak, de a frakcióülésen elmondta, hogy a köztársasági elnök nyilatkozata után a helyükben ő sem írta volna azt alá. Kijelentette, az igazi kérdés az, hogy Göncz Árpád vajon miért éppen akkor tette meg nyilatkozatát, amikor megtette? Vajon miért nem előbb, amikor még mindenki hallhatta volna, vagy miért nem várt reggelig, amikor már ébren van az ország?

Azt mondta, hogy azok a szabaddemokrata politikusok, akiknek a tanácsait Göncz Árpád meghallgatja, kapcsolatban állnak az útelzárókkal. Miután a taxisok képviselői folyamatosan tájékoztatták a fejleményekről az úttorlaszoknál lévő társaikat, így az eszdéeszesek mindenről azonnal értesültek. Amikor pedig látták, hogy küszöbön a megállapodás, javasolták az elnöknek, hogy álljon elő a nyilatkozattal…
 

1990. október 27., szombat. Frakcióülés a Fehér Házban
 

Frakcióvezetői dolgozószobám szombat reggeltől valóságos átjáróház volt. Képviselőink egymásnak adták a kilincset. Beszámolóikból kiderült, hogy továbbra is állnak a torlaszok, sőt néhány helyen újak jelentek meg, de a hangulat némileg megváltozott. A közellátás akadozik, a szabad mozgásukban gátolt emberek türelmetlensége egyre inkább a taxisok ellen fordul, s mintha a lelkesedés a barikádok mentén is csökkenőben lenne.

Balás István frakciótitkár ¾10-kor jelenti, hogy a képviselők többsége már a Fehér Házban van, tehát nem lesz akadálya a határozatképes frakcióülés megtartásának. Palotást nem láttad véletlenül? – kérdezem a frakciótitkárt, aki megrázza a fejét: Neki rangon aluli a frakcióülés, mondja, és megy tovább a dolgára.

Szabad György 10 óra előtt néhány perccel érkezik. Elmondja, hogy beszélt Antall Józseffel, aki azt üzeni, hogy keresni kell a békés megoldást, de mindenképpen ragaszkodjunk a rend helyreállításához. Göncz Árpád ugyan szerinte is túllépte hatáskörét, de kéri, hogy lehetőleg ne támadjuk a köztársasági elnököt, és próbáljuk őrizni az intézmény tekintélyét.

A házelnök meglátása szerint a taxisok akciójához eredetileg nem volt köze az ellenzéknek, de a szabaddemokraták megpróbálják a kialakult helyzetet kihasználva megbuktatni a kormányt. Ha nem is nagykoalíciót akarnak, jelenti ki, de egy olyan kormányt, amelyben már nem Antall József a miniszterelnök. Ezért szerinte most az a legfontosabb, hogy a frakció kiálljon Antall mellett, és megfelelő hátországot biztosítson a kormánynak. Erre megjegyzem, hogy a tegnapi kormányülésen megütötte a fülemet Göncz Árpád egy mondata, amelyet úgy is lehetett értelmezni, mintha az elnök is egy Antall nélküli megoldásban gondolkodna. Aztán megkérem a házelnököt, hogy üljön mellém a pulpitusra, és a frakcióelnökség tagjai közül ugyanerre kérem Csengey Dénest, Bethlen Istvánt és Szabó Ivánt.

A bevezetőben röviden felvázolom a politikai helyzetet és az előzményeket. Összefoglalom a benzináremelés okait, de tartózkodom minden kritikai megjegyzéstől. Beszámolok a Göncz Árpádnál tett látogatásunkról, de egyetlen szóval sem bírálom az elnököt. Ezt követően tájékoztatom a frakciót a tegnapi kormányülésen meghozott döntésekről.

Elmondom, hogy a kormány úgy határozott: az üzemanyag fogyasztói árának emelését nem vonja vissza és nem is függeszti fel, de a közlekedési akadályok feloldása után a kompenzációról hajlandó tárgyalni, továbbá a helyzet kezelésére bizottságot hozott létre, amelyet Boross Péter, titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter vezet. Azután felsorolom, hogy kik a bizottság tagjai: Rabár Ferenc pénzügyminiszter, Horváth Balázs belügyminiszter, Kiss Gyula kisgazda tárca nélküli miniszter, Balsai István igazságügy-miniszter, Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere, Surján László népjóléti miniszter, a KDNP elnöke és Szabó Tamás, a Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára. Beszámolok arról is, hogy az ülés egy részén jelen volt a köztársasági elnök, de óvakodom attól, hogy az általa elmondottakat kommentáljam, a Szabad Györgynek említett ominózus mondatról nem beszélek.

Mielőtt megadnám a szót a képviselőknek, a házelnököt és a belügyminisztert kérem hozzászólásra. Szabad György hangsúlyozza, hogy mindenképpen alkotmányos megoldást kell találnunk. A koalíció kétirányú nyomás alatt áll, elemzi a kialakult helyzetet, egyfelől adva van a jogellenes akció, amely megbénítja az országot, másfelől az ellenzék egy része, amely a blokádot politikai céljaira akarja felhasználni. Mindkettővel egyértelműen szembe kell szállnunk, jelenti ki határozottan, miközben be kell tartanunk az alkotmányos szabályokat. A frakciónak is elmondja, hogy beszélt Antall Józseffel, aki azt kéri, hogy álljunk ki a kormány törekvései mellett, és – bár ő sem ért egyet Göncz Árpád tegnap esti nyilatkozatával – az a kérése, hogy ne támadjuk a köztársasági elnököt. Szabad hozzáteszi, ő is osztja Antall véleményét, hogy minden körülmények között óvni kell az elnök tekintélyét.

A belügyminiszter egy nagyalakú Budapest-térkép segítségével bemutatja, hogy a főváros mely csomópontjaiban vannak jelenleg is úttorlaszok. Harmonikaszerűen illeszkedő ék alakzatban, vagy fűrészfogakként álltak be a gépkocsik, magyarázza, oly módon, hogy a torlaszok megbontása minél nagyobb nehézségbe ütközzék. Elmondja, hogy a szervezetből eltávolított volt állambiztonságiak tömegével helyezkedtek el taxisként, az ő kezük nyoma látszik a torlaszok megszervezésének profizmusában. Szerinte ez a szűk réteg szervezte meg a blokádot, s továbbra is ők szítják a tüzet, a kis taxisokat persze maguk előtt tolva.

A vitában jelentkező képviselők közül többen a szabaddemokratákat vádolják, mondván, a hatalom megszerzése érdekében kollaborálnak a taxisokkal. Vannak, akik – figyelmen kívül hagyva Szabad György szavait – Göncz Árpád felelősségét is boncolgatják, sőt a taxisok, a szabaddemokraták és a köztársasági elnök összehangolt akciójáról beszélnek, az SZDSZ hatalomátvétele érdekében.

Ugyanakkor a kormánnyal szemben is elhangoznak kritikus felszólalások. Nem kizárólag a benzináremeléssel összefüggésben, hanem a kormány egész eddigi tevékenységével kapcsolatban, általánosságban is megfogalmazódnak kritikák, sőt a kormány lemondására, és nagykoalíció létrehozására vonatkozóan is hangzik el javaslat. Néhányan a frakcióvezetést is bírálják.

Amikor a radikális hangokkal és a kemény kormánykritikákkal szemben egyre inkább felülkerekedni látszottak a mérsékelt felszólalások, és egy pillanatra senki sem jelentkezett, javasoltam, hogy mielőtt folytatnánk a vitát, szavazzunk arról, hogy támogatja-e a frakció a kormány eddigi és a jövőben meghozandó intézkedéseit. A képviselők túlnyomó többsége igennel voksolt, mindössze négyen szavaztak nemmel és nyolcan tartózkodtak.

* * *

A frakcióülés természetesen nem volt folyamatos. Szekciókat hoztunk létre, a képviselők jöttek-mentek, én magam időnként a kormányülésre is átmentem, és a miniszterelnökkel is konzultáltam. Közben folyamatosan jöttek a telefonok, emdéefesektől, aggódó ismerősöktől.

Dél körül Tóth László barátom keresett, aki akkoriban már a Független Jogász Fórum mellett az MDF XI. kerületi szervezetében is fontos szerepet játszott. Elmondta, a kerületi szervezetben elhatározták, hogy tüntetést hoznak össze a kormány támogatására. A Bem térről úgy értesültek, hogy Lezsák Sándor holnapra tervez egy hasonló megmozdulást, de ők nem akarnak holnapig várni. Már ki is küldték az értesítéseket és telefonon is toboroztak, de azért megkérdezi, hogy mi a véleményem. Mondom neki, így utólag egyet tehetek, hogy sok sikert kívánok nektek. A bejelentésre nyitva álló 72 órás határidőt persze nem tudtátok betartani, folytatom, de az események ezen már régen túlléptek. A taxisok megbénítják az ország normális működését, mondom neki, nevetséges lenne, ha egy velük szembeni békés demonstráció szervezőin kérné számon valaki a formai szabályok betartását.

* * *

A frakcióülésen egyébként nem csak a képviselő kormánytagok vettek részt, hanem azok is, akik nem voltak képviselők, így Jeszenszky Géza külügyminiszter és persze Rabár Ferenc pénzügyminiszter, aki több alkalommal is átjött, s tájékoztatta a képviselőcsoportot a Munkaügyi Minisztériumban folyó tárgyalások állásáról. Ugyanezt tette Szabó Tamás is.

A munkaügyi államtitkár egyszerre higgadt és határozott. Úgy látja, a taxisok vezetőivel meg lehet állapodni, kérdés, hogyan tudják átvinni a megállapodást a saját embereiken, bár a torlaszok mentén szerinte is a kifáradás jelei mutatkoznak. Kijelenti, nem szabad merev álláspontot képviselni a benzinárak ügyében sem, nyitva kell hagyni az átmeneti csökkentés lehetőségét, mivel a taxisok képviselői számára is biztosítani kell a tisztességes visszavonulás útját.

Ekkor már nem a válság okairól, hanem a megoldásról vitatkoztunk. S bár egyszer-egyszer elhangzottak még a kormánnyal szemben kritikus felszólalások, végül egyértelműen felülkerekedett az az álláspont, hogy a jelenlegi helyzetben a képviselőcsoport egyet tehet: teljes súlyával támogatja a kormányt abban a törekvésében, hogy sikerüljön a rendet erőszak alkalmazása nélkül helyreállítania, anélkül, hogy meghátrálásra kényszerülne az áremelés kérdésében.

(Folytatjuk)



« vissza