Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Az MDF-frakcióvezető memoárjából 1. rész

 

Az első szabad október 23. Kórházban a miniszterelnök


(Részletek egy készülő könyv anyagából)

A forradalom évfordulójának első parlamenti ünneplését kicsit saját ügyemnek is tekintem. Azt szeretném, ha az ünnepi ülésen egy 56-os szabadságharcos is beszédet mondana. A miniszterelnökkel nem tudok konzultálni, ő október 15-e és 20-a között hivatalos úton van az Egyesült Államokban. (Olvastam, hogy voltál a Mindszenty téren is Los Angelesben, mondtam neki később, és elmeséltem 1986-os élményemet.) Bemegyek hát Göncz Árpádhoz, s az ő véleményét kérem. Azt mondja, olyan megosztottak az 56-osok, hogy aligha lehet közülük olyasvalakit kiválasztani, akit a többiek elfogadnának. De mégis, kérdezem, szerinted ki az, aki a leghitelesebb? Talán Wittner Mária, válaszolja az elnök, de őt se fogadja el mindenki.

Így aztán maradt a legegyszerűbb megoldás: az ünnepi ülésen beszédet mond a köztársasági elnök és a miniszterelnök, meghívottként pedig jelen lesznek az 56-os szervezetek képviselői.

A köztársasági elnök irodalmi igénnyel megfogalmazott beszédet olvas fel. Kiindulópontja: 1956 annyiféle volt, ahányan átélték, tehát mindenkinek megvan a maga 56-ja.

Ez lehet, gondolkodom el az elnök szavain, de a túlnyomó többség számára 1956 ugyanazt jelentette: a szabadság és a függetlenség akarását, a pesti srácok hősiességét, a nemzeti egységet és szolidaritást, a forradalom tisztaságát. A pufajkás Horn Gyulának nyilván mást jelentett, morfondírozok magamban, de mit kezdjek én Horn Gyula 56-jával? Aztán elhessegetem magamtól a gondolatot: az 56-os halálraítélt aligha tekintheti mérvadónak Horn Gyuláék forradalommal kapcsolatos nézeteit.

Antall beszéde se tetszik igazán. Ő a nemzeti mitológia körébe utalja a forradalmat, én pedig úgy érzem, hogy az akkori egységet kellene számon kérnie a mai ellenzéken. Antall viszont arról beszél, hogy már akkor is voltak ellentétek, amelyek, ha győz a forradalom, előtérbe kerültek volna. A konklúzió azért jó: köztünk is vannak ellentétek, de az alapvető kérdésekben meg kell találnunk az egyetértést. A mitológia pedig alapja ennek a nemzeti egyetértésnek, mondja, ami jó gondolat, de valahogy többet vártam ettől a beszédtől, és az egész ünnepségtől.

Az ülés után a miniszterelnök bement a kórházba, s másnap a hóna alól eltávolítottak egy nyirokcsomót.

Ekkor tudtam meg, hogy Antall már májusban észlelte a nyirokmirigy duzzanatát, ahogy később megfogalmazta: „diagnosztizált” magának egy csomót, amely „betegségként még nem volt elkülöníthető”. A kormányalakítás, majd a sűrű miniszterelnöki programok közepette nemigen hederített rá, a csomó azonban egyre növekedett és fájdalmat is okozott, ezért szeptemberben végül orvoshoz fordult. Azonnali műtétet javasoltak azzal, hogy - amennyiben a szövettani vizsgálat alátámasztja a gyanút, hogy a miniszterelnök a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedésében szenved - a sugárkezelést és a kemoterápiát egy percig sem lehet halogatni.

Antall azonban hallani sem akart arról, hogy az önkormányzati választások előtt kórházba vonuljon, valamint angliai, hollandiai és amerikai hivatalos útjait is le akarta bonyolítani, továbbá miniszterelnökként beszédet akart mondani az október 23-i nemzeti ünnepen. Mindezt végig is csinálta, miközben a csomó tovább növekedett, és a fájdalom is egyre erősödött. Amikor például a Fehér Ház kertjében Bush elnök mellett, vigyázzállásban hallgatták a himnuszokat - amint ezt jóval később elmesélte -, a fájdalomtól majdnem elájult.

A benzináremelés
 

Aznap reggel, amikor a kórházban a miniszterelnököt a műtétre készítik elő, az én napom szokásosan indul. Zoltán fiamnak kikeverek két bögre kakaót és felviszem a szobájába. Évek óta ez az ébresztési ceremónia. Eleinte, amikor még félig alva, csukott szemekkel lehúzta a kakaóját, még egyet kért, és amíg a másik bögrével is elkészültem, békésen aludt tovább. Egy idő után ezért eleve két bögrével érkeztem, s amikor az első után, már ismét vízszintes helyzetben, elhangzott a szokásos kérés, előhúztam a másik bögrét. Persze nem sokat értem el a ravaszkodással - abban a fiam verhetetlen -, mert a második bögre után is rátette azt az öt percet, amelyet szerzett jogként, a két bögre között már kiharcolt magának.

Amíg kiállok a garázsból, a fiam - szőkén, szemüvegesen, hátán iskolatáskájával - ügyel a forgalomra és határozott karmozdulatokkal segíti a kihajtást. Az Orom utca ugyan zsákutca, s mi az utolsó házban lakunk, de ez egy feladat, amit még kisebb korában rábíztam, s amit azóta is, lelkiismeretesen ellát. Amikor beindítom a motort, az üzemanyag kijelzője égve marad. Eszembe jut, hogy tegnap este gyulladt ki, későn jöttem haza, s már nem volt kedvem benzint venni. Azt hiszem, belefér még egy tankolás, mondom a fiamnak, aki lelkesen bólint, hiszen így vagy öt perccel többet tölthet a kocsiban, s az mégis jobb, mint az iskola. Aztán mégse fér bele, mert a Mészáros utcai benzinkút előtt hosszú kocsisor várakozik.

Kiszállok, hogy körülnézzek, az egyik autós felismer, és megszólít: Azt mondják, hogy óriási benzináremelés lesz holnap. Képviselő úr biztosan tudja, hogy mennyi. Fogalmam sincs, felelem, de látom rajta, hogy nem hisz nekem...

* * *
 

Amint beérek a Fehér Házba, felhívom Horváth Balázst, aki távollétében a miniszterelnököt helyettesíti. Van még egy óra a miniszteri értekezlet kezdetéig, mondja Balázs, ha van időd, gyere át, mindent elmesélek. Megállhatsz a kapu előtt, majd szólok a kormányőröknek. Öt perc és ott vagyok, felelem. A mai nap egyetlen fix programja az alkotmányügyi bizottság ülése, előtte levelek, újságok átnézése, egy-két rutinintézkedés, semmi olyan, ami ne lenne halasztható.

A Belügyminisztérium portáján egy titkárnő vár rám, felkísér az első emeletre. Végighaladunk a márványpadozatú folyosón, bal oldala nyitott, kilátással a tágas földszinti térre. Belépünk egy elég barátságtalan, komor előtérbe, közepén dohányzóasztal fotelekkel, szemben bőrpárnás ajtó, rajta réztábla „MINISZTER” felirattal, mellette kormányőr. Néhány méterrel jobbra egy hasonló, de felirat nélküli ajtó mellett egy másik.

Balázs a szokott kedvességgel fogad, hellyel kínál a miniszteri dolgozószoba közepe táján elhelyezett bőrgarnitúrán, ő is lehuppan mellém az egyik fotelbe, és azonnal rágyújt egy cigarettára. Miközben a titkárnő egy tálcán behozza a kávénkat, megkérdezem tőle, hogy mit keres a szobája előtt a két kormányőr, hiszen ez annyira nem illik hozzá. A múlt öröksége ez is, neveti el magát, majd hozzáteszi: Annyi mindenen kellett változtatnom, és kell még a jövőben is, hogy ez nem szerepelt a prioritások között. Egyébként igazán kedves emberek, jegyzi meg, jólesik reggelente velük kezet fogni.

Amikor rátérek a tárgyra, mutatóujját felemelve türelemre int, majd felpattan a fotelből, bekapcsolja a rádiót, s kinyitja a mosdóban a vízcsapot. Ezt meg miért csinálod? - kérdezem. Tudod, átvizsgáltattam az irodát, meséli, de nem vagyok benne biztos, hogy nem hallgatnak-e le. Ne viccelj, mondom, a belügyminisztert hogy hallgatnák le? Sose lehet tudni, feleli, fő az óvatosság. Ha akarod, hozzád is elküldöm a legjobb embereket, hogy az irodádat átvizsgálják, teszi hozzá. De hiszen a tiedet átvizsgálták és mégis óvatoskodsz, vetem közbe, mire elneveti magát: Mielőtt átvizsgálták volna, még óvatosabb voltam.

Aztán elkezdi mondani azt, amit mindenki sejtett, de a mértéket és az időpontot csak kevesen tudták: hatvanöt százalékos áremelkedésre kerül sor holnap éjféltől. Vasárnap döntött erről a kormány, hosszas vita után. Nehéz döntés volt, de kénytelenek voltunk meghozni. Az orosz szállítások akadoznak, a világpiaci ár felment, muszáj volt megtennünk ezt a lépést. Valójában már korábban kellett volna, de az önkormányzati választások előtt nem akartuk.

És mikor akarjátok bejelenteni? - kérdezem. A lehető legutolsó pillanatban, feleli. Gondold csak el, folytatja, míg Nyugat-Európában huszonöt-harminc napra, nálunk normál körülmények között nyolc- kilenc napra elég az ország kőolajtartaléka. A rémhírek hatására ez máris csökkent. Rémhírek? - kérdezem. Nevezd, ahogy akarod, de egy biztos: ha megerősítenénk az áremelések hírét, pillanatok alatt elfogyna a tartalék. A Magyarországon futó gépkocsik benzintankjainak együttes kapacitása a tartalék háromszorosa.

Ezt értem, de hogyan tudtok holnap estig ellenállni az újságíróknak? - kérdezem. Különösen Bod Péter Ákos, hiszen az ő tárcájáról van szó. A Bod Petinek szerencséje van, feleli, ő ma Németországba utazik, talán már el is ment a gépe. És László Balázs? - faggatom tovább. A kormányszóvivői tájékoztatón biztosan felmerül a benzináremelés kérdése. Szó sincs róla, feleli Balázs magabiztosan. A szóvivői sajtótájékoztató egyetlen témája a holnapi kormányülés lesz.

Nos, ez nem volt ilyen egyszerű. László Balázs mégiscsak szembesült a benzináremelés kérdésével. Délután olvasom az MTI jelentését: a kormányszóvivő szokásos heti sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre ki elentette, hogy a holnapi kormányülés napirendjén nem szerepel benzináremelés. Végül is korrekt válasz, gondolom, de a holnapi bejelentés tükrében könnyen félremagyarázható.

Mint később kiderült, aggodalmam nem volt alaptalan. Annál is inkább, mivel az áremelésről szóló bejelentés azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amit másnap délután, annak a kormányülésnek a szünetében tartottak meg, amelynek napirendjén egyébként valóban nem szerepelt a benzináremelés kérdése. A sajtótájékoztatón az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szóvivője jelentette be, hogy éjfélkor lép életbe az a kormányhatározat, amelynek értelmében átlagosan hatvanöt százalékkal emelkednek az üzemanyagárak.

* * *
 

Az áremelés bejelentésének hírére taxik százai gyülekeznek a Hősök terén, majd rendőri felvezetés mellett, hangos tülköléssel, konvojban indulnak a Parlament elé, ahol folytatják a tiltakozást.

A hatályos gyülekezési törvény nem ismeri a spontán demonstrációt, a köztéri rendezvényeket hetvenkét órával megelőzően be kell jelenteni a rendőrségen. A be nem jelentett rendezvényt a rendőrség köteles feloszlatni. Amikor értesülök az eseményekről, azonnal eszembe jut, hogy csaknem két évvel ezelőtt volt Magyarországon az utolsó rendőri osz- latás: a Független Jogász Fórum is tiltakozott ellene. Persze a rendőri fellépés akkor törvénytelen volt, most pedig éppen a törvény kötelezi a rendőrséget arra, hogy a be nem jelentett tüntetést oszlassa fel. Mégis, elképzelhetetlen számomra, hogy az első szabadon választott kormány - a mi kormányunk - által irányított rendőrség pusztán a törvénysértés miatt erőszakot alkalmazzon. Más a helyzet persze, ha elfajulnak a dolgok.

Horváth Balázst keresem telefonon, de nem tudják kapcsolni. Üzeni, hogy tíz percen belül visszahív. A tíz percből fél óra lesz, de a belügyminiszter megnyugtat: tájékoztatást kért a budapesti főkapitánytól, mondja, de Barna Sándor szerint nem veszélyes a helyzet. A rendőrség kézben tartja a dolgokat.

Nem sokkal később a taxisok eltorlaszolják a budapesti hidakat, majd lezárják a repülőtérre vezető utat, és elfoglalják a fő közlekedési csomópontokat. Az akció vidékre is kiterjed. Reggelre blokád alatt az ország.


Elindul egy mozgalmas nap

 

Zoltán fiam csodálkozva néz rám, amikor a második bögre kakaója közben megjegyzem, hogy ma nem kell iskolába mennie. A jó hír okát csak akkor tudakolja, amikor az üres bögrét felnyújtja. Tüntetnek a taxisok a városban, mivel a kormány felemelte a benzin árát, magyarázom. Akkor mi is tüntetni megyünk? - kérdezi, s nyilván eszébe jut az erdélyi falurombolás elleni tüntetés, ahol a Hősök terén a bátyját követve ő is felmászott Árpád vezér lovas szobrára, vagy a nagymarosi erőmű elleni tüntetések, ahol velünk együtt menetelt a tömegben. Nem, fiam, mondom neki, most nem megyünk, mert most ellenünk tüntetnek. Ellenünk? - kérdezi tágra nyílt szemmel, így: többes szám első személyben. És miért? Mert mi emeltük fel a benzin árát, felelem. Ti emeltétek fel? - vált át hirtelen, nyilván ezzel már nem akar azonosulni.

A kormány kénytelen volt felemelni az üzemanyagárakat, magyarázom, mert ő is drágábban veszi, mint azelőtt. Miután érzem, hogy ez önmagában kevés, hozzáteszem: Ha nem emelte volna fel a benzin árát, a különbözetet azok fizetnék, akiknek nincs is autójuk. Akkor viszont miért tüntetnek a taxisok? - teszi fel az újabb kérdést. Mert ezt azért nem olyan könnyű megérteni, válaszolom, hiszen te sem értetted meg elsőre. Ez igaz, bólint a fiam, s látom, hogy már a programját tervezgeti. És meddig nem kell még suliba mennem? - kérdezi. Hétfőn már biztosan mehetsz, mondom, még mielőtt hosszú távú tervez- getésbe fogna. És ha addig sem értik meg a taxisok, hogy muszáj volt a benzin árát felemelni? - kérdezi még, de lehűtöm a reményeit. Miért ne értenék meg? - kérdezek vissza, hiszen te máris megértetted. Erre újra vízszintesbe helyezi magát, de mielőtt a másik oldalára fordulna, még megjegyzi: Remélem, tegnap azért vettél még az olcsó benzinből! Nem vettem, válaszolom, teljesen kiment a fejemből...
 

* * *


Pénteki napokon a feleségem [Kutrucz Katalin, jogász, országgyűlési képviselő, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettese - a szerk.] általában a tájára sem megy a parlamentnek. Hétfőn délelőtt frakcióülés, délután és kedden egész nap plenáris, kedd este sokszor éjszakába nyúló újabb frakcióülés, szerdán egész nap - sokszor csütörtökön is - az alkotmányügyi bizottság ülésezik. Kati minden feladatát lelkiismeretesen ellátja, de a hét utolsó három napját a családra fordítja. Bevásárol, főz, a gyerekekkel foglalkozik. A hétvége egyik napját Imre fiunkkal Győrben tölti, én csak ritkán tartok vele, akkor, ha kivételesen nincs valamilyen politikai programom. A parlamentbe is külön járunk, ő, amikor végez, siet haza, én este későig a fehér házi irodámban dolgozom, vagy valamilyen MDF-gyűlésen veszek részt.

Ezen a pénteken Kati kivételt tesz, együtt indulunk a Fehér Házba. Viszonylag simán átjutunk Pestre. Az éjszaka folyamán a főkapitány ugyanis megegyezett a taxisokkal, akik megnyitották a Lánchidat. A Belügyminisztériumnál és a Kossuth téren taxik tucatjai állnak szabad jelzéssel, de a forgalmat nem akadályozzák.

* * *


A Fehér Házban átfutom a reggeli lapokat, majd vidéki ismerősöket, elsősorban a képviselőket kezdem telefonon hívogatni. Fokozatosan bontakozik ki a kép: Debrecenben, Szegeden, Sopronban, Szolnokon és Gyöngyösön is sztrájkolnak a taxisok. Győrben már tegnap este 11-kor lezárták a városból kivezető utakat. A folyók töltésein egy ideig még el lehetett jutni Mosonmagyaróvárra, aztán ezeket a „menekülőutakat” is eltorlaszolták. Kecskeméten tegnap este fél 10- kor lezárták az E5-ös út Budapestre vezető, négysávos városi szakaszát. Úgy tűnik, az ország összes főútvonalán legalábbis akadozik a közlekedés, és Záhony kivételével valamennyi határállomás megközelíthetetlen közúton. Bécs és Budapest között megbénult a forgalom. Egyes helyeken tehertaxik és busztulajdonosok is csatlakoztak az akcióhoz, sőt magánautók is beálltak a torlaszokba.

Holnapra rendkívüli frakcióülést kell összehívni, mondom a feleségemnek, de előtte menjünk át Gyuri bácsihoz. Szabad György titkárnőjétől megtudom, hogy a delegációs teremben még tart a szokásos pénteki sajtótájékoztató, de megígéri, amint véget ér, azonnal visszahív.

A Parlament XVII. kapujánál tucatnyi taxi, a sofőrök kisebb csoportokban beszélgetnek, cigarettáznak. Amikor meglátnak bennünket, körülvesznek. Mikor vonja már vissza a kormány az áremelést? - kérdezi az egyik. Vagy legalább kompenzációt adnának, mondja a másik, de a többiek lehurrogják: A kompenzáció nem elég, vissza kell vonni az egészet.

Ha a kormány elállna az áremeléstől, összeomlana a gazdaság, mondom. Kompenzációról szerintem is lehetne tárgyalni, folytatom, de csak akkor, ha megszűnnek a torlaszok és helyreáll a rend. A blokád marad, lép elő egy hozzám hasonló korú taxis. Értsd meg, teszi hozzá békülékenyebb hangon, ilyen árak mellett éhen halunk. Ezt nagyon is megértem, válaszolom, nekem is van egy taxis unokaöcsém, de ti is értsétek meg: nincs a világon az a kormány, amely zsarolásnak engedhetne. Amíg tart a blokád, elképzelhetetlen a megállapodás, teszem hozzá.

Így folytatódik még egy darabig a beszélgetés, amibe Kati is bekapcsolódik. A hangnem kicsit sem ellenséges, de nem hiszem, hogy bárkit is sikerült volna meggyőznünk. A hangadók a saját igazukat ismételgetik, azt, aki a kompenzációt felvetette, hiába próbálom belevonni a vitába.

 

Sok volt ez a negyven év

 

A főemeleten kiszállunk a liftből, s útban a házelnök dolgozószobája felé benézünk a miniszterelnök titkárságára. Rózsa Mariann elmeséli, hogy Antall túl van a műtéten, amikor felhívta, még nehezen beszélt, mindenféle csövek vannak még benne, de tud a blokádról. Kajdi Jóskával tartja a kapcsolatot, és Horváth Balázzsal közvetlenül is. Ez így van rendjén, gondolom, Kajdi a Miniszterelnöki Hivatalt vezető államtitkár, a kormányfőt pedig akadályoztatása esetén a belügyminiszter helyettesíti.

Kajdi Józseftől megtudjuk, hogy Horváth Balázs valószínűleg ezekben a percekben tart sajtótájékoztatót a Belügyminisztériumban, amelyen a Németországból visszaérkezett Bod Péter Ákos is részt vesz. Előtte tárgyalt a taxisok képviselőivel, és közölte velük, amennyiben déli 12 óráig nem szüntetik meg a blokádot, a rendőrség fogja eltávolítani az úttorlaszokat. Ez a kormány hivatalos álláspontja, amellyel minden miniszter egyetért, mondja az államtitkár, legalábbis azok, akiket Horváth Balázsnak sikerült elérnie. Mindezt onnan tudja, hogy reggel átment hozzá a Belügyminisztériumba, és személyesen tudott vele beszélni.

Érdeklődésemre az államtitkár elmondja, hogy jól tudom, a rendőrségnek valóban nincsenek olyan eszközei, amelyek alkalmasak lennének a torlaszok megbontására, de a honvédségnek igen, s a belügyminiszter reggel aláírt egy kormányhatározatot, amely alapján - a rend helyreállítására - szükség esetén fel lehet használni a honvédség eszközeit. Kajdi hangsúlyozza, senkivel szemben sem fognak erőszakot alkalmazni, kizárólag a gépkocsik elszállításáról van szó.

(Később tudom meg, hogy Fehér József ezredesé volt az ötlet. A Honvédelmi Minisztérium jogi főosztályvezetője pénteken kora reggel felkereste Kajdit, mondván, szerinte szükség lehet a kormányhatározatra. A Miniszterelnöki Hivatalban elkészítették a szöveget, amit az államtitkár Fehér Józseffel együtt személyesen vitt át a Belügyminisztériumba. Horváth Balázs egyetértett a kormányhatározattal, és aláírta azt. Két kormányülés között ugyanis a miniszterelnök jogosult egy személyben kormányhatározatot aláírni, azzal, hogy a legközelebbi kormányülésen tájékoztatnia kell róla a kormányt.)

Felteszem a kérdést, ami tegnap óta foglalkoztat: Nem lehetett volna ezt az egészet egy gyors rendőri intézkedéssel megelőzni? Szerintem tegnap még lehetett volna, mondja rövid hallgatás után az államtitkár. Én magam kétszer hívtam fel Barna Sándort, folytatja, de azt mondta, nincs szükség semmiféle intézkedésre. Lementem ugyanis a tüntetők közé, magyarázza, és saját fülemmel hallottam, hogy el akarják foglalni a hidakat. De a főkapitány nyilván nem csak tőlem értesült a veszélyről, teszi hozzá, hiszen a téren ott voltak a rendőrei, akik ugyanúgy hallhatták azt, amit én hallottam.
 

* * *

 

Egyikünk sem sejti, hogy tőlünk alig kétszáz méterre, az Országház déli szárnyában Barna Sándor budapesti rendőrfőkapitány nagyjából ezekben a percekben lép ki Göncz Árpád köztársasági elnök szobájából, miután egy jó óra hosszat tárgyalt az elnökkel.

Nem lehet tudni, a sajtót ki értesítette, de tény, hogy a másnapi lapok egybehangzó tudósítása szerint a főkapitány - az elnök szobájából kilépve - a következő nyilatkozatot tette: „Semmilyen erőszakos, vagy karhatalmi intézkedésre nem kerülhet sor. Ha erőszakhoz kell folyamodnom, én lemondok.” Ez világos beszéd: a főkapitány nyíltan szembeszegül a karhatalmi intézkedésre vonatkozó kormányhatározattal.

Keleti György ezredes pedig, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője - aki tavasszal még a szocialista párt listáján indult a választásokon - közli a Népszabadság munkatársával: „A honvédség kész segítséget nyújtani áruszállításokhoz, kórházak működéséhez, de semmilyen másfajta szerepet nem vállal.

(Für Lajos honvédelmi miniszter ekkor Brüsszelben volt, de amikor hivatalos látogatását megszakítva hazajött, akkor se nagyon találta a helyét. Szombaton éjjel, miközben a kormány elég dezorganizáltan, de folyamatosan ülésezett - meghívottként időnként én is jelen voltam -, Für Lajos félrevonta a feleségemet, aki valamiért szintén átjött a Parlamentbe, és szó szerint ezt kérdezte tőle: „Mondja, Katikám, tulajdonképpen mihez van nekem jogom?” A minisztériumban persze voltak jogászok, de a miniszter nem bízott bennük, bár a helyükön hagyta őket. Keletiben sem bízott, aki 1992-ig szóvivő maradhatott, ekkor korengedményes nyugdíjba ment, s még ugyanebben az évben időközi választásokon az MSZP országgyűlési képviselőjévé választották. 1994-ben - Horn Gyula szocialista-szabaddemokrata koalíciós kormányában - ő lett a honvédelmi miniszter.)

* * *


Szabad György titkárságán nyoma sincs a rendkívüli helyzetnek. A házelnök felveti, hétfőn az Országgyűlésnek valószínűleg meg kell vitatnia ezt a helyzetet. Ő közvetve utalt is erre a sajtótájékoztatón, és azt hiszi, ez megnyugtató lehet. Én pedig arra gondoltam, mondom, hogy minden eshetőségre felkészülve hét végére összehívom a képviselőket. Szabad megígéri, hogy ő is ott lesz a frakcióülésen. Kérésemre felhívatja a titkárságomat. Holnap délelőtt tízre kétnapos frakcióülést hívok össze, mondom a titkárnőmnek, s megkérem, azonnal kezdjék meg a képviselők értesítését.

Miután a gyakorlati kérdéseken túlestünk, úgy érzem, rátérhetek a személyesre is. Lehet, hogy naiv voltam, Gyuri bácsi, mondom, de én azt hittem, hogy a szabadság és a függetlenség visszanyerése - ha az emberek szabadon megélhetik magyarságukat - segít majd abban, hogy elviseljük az átalakulással járó nehézségeket. S most a nép - fél évvel a választások után, az első keményebb intézkedés miatt - szembefordul szabadon választott, nemzeti kormányával.

A taxisokat azért nem azonosítanám a néppel, jegyzi meg a házelnök. A taxisokat én sem, felelem, de sokan támogatják őket. Még megérteném, teszem hozzá, ha bányászokkal vagy vasmunkásokkal volnának szolidárisak, de a kiváltságos helyzetű taxisokkal? Sok volt ez a negyven év, állapítja meg Szabad György tárgyilagosan, és erre nem tudok mit válaszolni.

 

A miniszterelnököt helyettesítő belügyminiszter



Miután Kajdi szerint Horváth Balázs megígérte, hogy a sajtótájékoztató után átjön a Parlamentbe, és várják is már néhányan a kormány ülésterménél, mi is odamegyünk. A belügyminiszter jó negyedórával utánunk érkezik, két közvetlen munkatársa és Kajdi társaságában. Megkérdezi, hogy idegenek nincsenek-e a teremben, majd rágyújt egy cigarettára. Látszik rajta, hogy nagyon izgatott, de fegyelmezi magát, és szokatlanul összefogottan, szinte katonásan beszél: Megmondtam a taxisok képviselőinek és utána a sajtótájékoztatón is, kezdi a beszámolóját, hogy a kormány nem függeszti fel az áremeléseket, és nem fog asszisztálni egy olyan demonstrációhoz, amellyel egy szűk kisebbség megbénítja az ország működését. Világossá tettem, folytatja, ha délig nem nyitják meg a hidakat, mi fogjuk eltakarítani az akadályokat. Azt is mondtam, a rendőrök egy ujjal sem nyúlnak senkihez, kivéve persze, ha őket éri támadás. Az újságírók feszegették, jegyzi meg, hogy a honvédség részt vesz-e a rend helyreállításában. A kérdésekre azt válaszoltam, hogy minden törvényes eszközzel helyre fogjuk állítani a rendet.

A belügyminiszter mindezt folyamatosan, szinte egy szuszra mondja el. Határozottságot, biztonságot akar sugározni, mégis mintha nem lenne teljesen ura a helyzetnek. Amikor befejezi a tájékoztatást, kezdetben még részt vesz a beszélgetésben, aztán inkább csak hallgatja a többieket, és szórakozottan szívja a cigarettáját. Kis idő múltán komótosan elnyomja a csikket az előtte lévő hamutartóban, mormol valamit a mellette ülőknek, majd feláll az asztaltól, és kimegy a helyiségből.

Balázs nagyon szorong, súgja a feleségem. Szerintem érzi, hogy elmulasztotta a pillanatot, amikor még léphetett volna, mondom a füléhez hajolva. Meg aztán túl hirtelen szakadt rá ez az egész. Eszembe jut, hogy Antall annak idején azt mondta, egy belügyminisztert vagy szeressenek az emberek, vagy féljenek tőle: Balázst biztosan szeretni fogják. Lehet, hogy most nem egy szeretnivaló belügyminiszterre lenne szükségünk, jegyzem meg a feleségemnek. Utánamegyek és próbálom megnyugtatni, mondom, és felállok az asztaltól.
 

* * *


Amikor a belügyminiszter kilép a mosdóból, haján fésű nyoma, szakálla még kicsit nedves, kezében égő cigaretta. Nyugi, Balázs, mondom, és átölelem a vállát. Te nem tehetsz semmiről. Dehogyis- nem, rázza meg a fejét, miközben sétálni kezdünk a folyosón. Azonnal oszlatni kellett volna, még azelőtt, hogy a hidaknál összeálltak volna a torlaszok. De úgy éreztem, képtelen lennék rendőröket kivezényelni civil tüntetőkkel szemben. És most mégis ilyen helyzetbe kerülök, teszi hozzá fejét csóválva.

Civilekkel szembeni fellépésről úgy tudom, szó sincs, vetem közbe, legfeljebb a taxik elszállításáról. Persze hogy nincs szó, feleli, azt nem is vállalnám. De ha rátámadnak az intézkedő rendőrökre? - teszi fel a kérdést, majd nyomban meg is válaszolja: akkor nincs más megoldás, mint az erőszakos oszlatás, gumibot, könnygáz, ahogy Kádárék csinálták. Közben ideges mozdulatokkal elnyomja a cigarettáját egy hamutartóban, és rágyújt egy másikra. Egy biztos, jelenti ki határozottan, ha bárkinek a hajszála is meggörbül, lemondok. Persze csak azután, teszi hozzá, ha helyreállt a rend, és Jóska újra átveszi a hivatalát.

Gondolom, beszéltél már vele, szólok közbe, neki mi a véleménye? - kérdezem. Az, hogy tárgyalni kell, feleli, kompromisszumot kötni, de a megegyezés előfeltétele, hogy a blokádot szüntessék meg a taxisok.

A vasárnapi kormányülést, ahol az áremelésről döntöttetek, még ő vezette, mondom. Azt értem, hogy a világpiaci árak, meg a szovjet szállítások akadozása, de nem lehetett volna több részletben, fokozatosan emelni az árakat? - kérdem. Egy pillanatra megáll, és fáradtan emeli rám a tekintetét, aztán újra elindul. Nézd, kezd bele a magyarázatba, így utólag már nekem is vannak kételyeim, de már amúgy is késésben voltunk. És logikusnak tűnt, teszi hozzá, hogy jobb egyszerre túlesni az egészen.

Ebben van valami, mondom, és azt is értem, hogy miért csak az utolsó pillanatban lehetett nyilvánosságra hozni az áremelést, de ha már a miniszterelnök kórházban van, miért nem egy miniszter jelenti be és magyarázza meg ezt a súlyos döntést, nem pedig egy minisztériumi szóvivő? És miért a kormányülés szünetében, folytatom a faggatózást, amelynek napirendjén - a kormányszóvivő előzetes tájékoztatása szerint - nem is szerepelt a benzináremelés? Egy darabig csendben sétálunk tovább. Ez tényleg hiba volt, ismeri el aztán Horváth Balázs, kétszer egymás után beleszív a cigarettájába, majd kissé felélénkülve hozzáfűzi: Ezért fogadtam el többek véleményét, hogy én, mint a miniszterelnököt helyettesítő miniszter, legalább utólag megmagyarázzam az embereknek az áremelés okait, és hogy miért nem vonhatjuk vissza a döntést. A fiúk már dolgoznak a beszéden, teszi hozzá, ha kész lesz, elmondom a rádióban és a televízióban. Remélem, azért a végleges változatot te fogod kialakítani, vetem közbe. Ha lesz rá időm, feleli Balázs. Stilisztikailag egyébként Czakó Gábor fogja végső formába önteni, jegyzi meg, te pedig politikusi szemmel tényleg átnézhetnéd a szöveget. Elnyomja a cigarettáját, ha jól számolom, rövid beszélgetésünk alatt ez a harmadik. Látom rajta, hogy már búcsúzna, de még meg akarom osztani vele azt, amit Szabad Györgynek is elmondtam, s ami órák óta nyomaszt.

A legnagyobb baj - mondom, miközben ő újabb cigarettát vesz elő - hogy az emberek a taxisokkal szimpatizálnak. Ne viccelj, feleli, a taxisokat senki sem szereti. Hát éppen ez az, mondom, mégis inkább melléjük állnak, mint az általuk szabadon választott, nemzeti kormányuk mellé. Én is alig akartam elhinni, adom tovább a reggel hallottakat, de nem is egy képviselőnk mesélte, hogy az éjszaka asszonyok és idős nénik hordták a teát a torlaszokhoz, s biztatták a sofőröket, hogy tartsanak ki. Nekem meg azt jelentették, veti közbe Horváth Balázs ingerülten, hogy eszdéeszes országgyűlési képviselők szónokolnak a barikádokon, és lázítják a taxisokat. Félig elszívott cigarettáját elnyomja, sietve búcsút int a másik kezével, és megjegyzi: Tamás Gazsit és Kőszeg Ferit többen is látták a torlaszoknál.

Ebben a pillanatban, úgy tíz méterre tőlünk, a fordulóban feltűnik Annus Antal tábornok, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Amikor észreveszi a belügyminisztert, felgyorsítja lépteit. A köztársasági elnök úr parancsba adta, jelenti, hogy a honvédség erőit tilos rendfenntartó feladatra felhasználni. Hogy érti azt, hogy parancsba adta? - kérdez vissza a belügyminiszter. Az elnök úr, mint a honvédség főparancsnoka írásos parancsot adott ki, ami szó szerint a következőket tartalmazza, feleli az államtitkár és egy papírlapról felolvassa a szöveget: „A honvédség erői semmiféle rendfenntartó feladatra nem használhatók fel.”
 

* * *


Czakó Gábor a miniszterelnök tanácsadó testületének tagja, József Attila-díjas író, ő szerkeszti az Igen címmel, tavaly óta megjelenő, katolikus lapot. Együtt dolgozunk Horváth Balázs beszédén, amit úgy fél óra alatt sikerül is végleges formába öntenünk:

Honfitársaim! Nehéz pillanatban szólok önökhöz, ebben a felzaklatott helyzetben megmagyarázni, hogy a kormány miért nem hozta előbb nyilvánosságra a benzináremelést, és miért ilyen nagy arányú az emelés.

A száraz tények a következők: a szovjet olajszállítások hónapok óta akadoznak, benzin augusztus óta nem érkezett a Szovjetunióból. Az elmaradt olajszállítmányok, valamint az Öböl-válság következtében történt olajárrobbanás miatt a világpiaci árak lényegesen megemelkedtek. A korábbi 17-18 dollárról a kétszeresére emelkedett az olaj ára. Az országnak normál fogyasztás mellett körülbelül kilencnapi olaj- és benzintartaléka van. Ez a jelenlegi helyzetben négy napra csökkent. Ha a fogyasztás növekszik, akkor még ennyi sem lesz, és könnyen előállhat az a helyzet, hogy az ország közlekedése megbénul, gazdasága összeomlik. Kérjük, értsék meg: nem függeszthetjük fel az áremelésre vonatkozó döntésünket, mert nincs elegendő tartalékunk, és ez óhatatlanul katasztrófához vezetne.

Tudniuk kell azt is, hogy a szomszédos országok polgárai sokkal szigorúbb intézkedések sorozatát is elfogadták és elviselték. Csak türelemmel és az alkotmányos úton juthat az ország előre, hiszen mindannyiunk közös erőfeszítésére van szükség ahhoz, hogy Magyarország a szabadság kivívása után a virágzó gazdaságot is megteremtse magának. Ha most egyik vagy másik foglalkozási csoport mégoly súlyos gondjainak előtérbe helyezésével az egész ország megbénul - és megbénulhat -, ha most azok a széles rétegek is elveszítik türelmüket, amelyek eddig is vállukon viselték az átalakulás súlyos terheit, akkor alkotmányos rendszerünk, amelyet együtt teremtettünk, összeomolhat. Most valamennyien súlyos és döntő elhatározás előtt állunk: rend vagy káosz. Kérünk mindenkit, hogy a rend mellett döntsön, mert csak együttesen oldhatjuk meg közös gondjainkat.



A köztársasági elnöknél



Kati ötletével, hogy mutassuk meg a szöveget Göncz Árpádnak, én is egyetértek. Tisztelem az elnököt, s fontosnak tartom a véleményét. Másrészt egyre nyilvánvalóbb: a válság megoldásához szükségünk van Göncz Árpád együttműködésére.

A belügyminiszter ultimátumának határideje rég lejárt, az úttorla- szok csak szaporodnak. Arra gondolok, ha sikerülne elérni, hogy a hat parlamenti párt frakcióvezetője üljön össze, és közösen szólítsa fel a taxisokat a rend helyreállítására, az eredményre vezethetne. Azt viszont tudom: arra, hogy az ellenzék egyáltalán leüljön tárgyalni, csak akkor van esély, ha a köztársasági elnök hívja össze a frakcióvezetőket.

Horváth Balázs jónak tartja az ötletet, de megjegyzi, közös fellépésre az SZDSZ nem lesz hajlandó. Lehetséges, hagyom rá, de még mindig jobb, ha a tárgyalóasztalnál ülnek, mint ha a barikádokon szónokolnak. Rendben van, mondja erre a belügyminiszter. Egyébként Jóskának is az a véleménye, teszi hozzá, hogy próbáljunk meg mindenben együttműködni a köztársasági elnökkel, ezért ő meg is hívta a kormányülésre. Göncz hajlott rá, de nem adott határozott választ, azt mondta, végig kell gondolnia a dolgot, meséli.

Mielőtt elindulnánk az elnökhöz, Horváth Balázs a papírjai közül előkeres egy röplapot, mondván, jugoszláv turisták többet is leadtak belőle a déli határon, úgy 11 óra körül. „Parlamenti tüntetők” az aláírás, állapítom meg a röplapra pillantva, majd hangosan felolvasom a szöveget, hogy Kati is hallja: „A benzináremelés következtében drasztikusan megemelkedik a közlekedési és szállítási költség és ennek következtében minden termék ára. Aki eddig evett, éhen halhat, aki olajjal fűtött, megfagyhat. Állítsuk meg a katasztrófapolitikát! Felhívjuk a magyar gyárak, üzemek, vállalatok és intézmények dolgozóit, hogy mától, október 28-tól lépjenek általános sztrájkba, mindaddig, amíg a kormány vissza nem vonja a benzin áremelését!2

Ahhoz, hogy ezek a röplapok 11-ig Budapestről leérjenek a határig, reggel 9 órára már készen kellett lenniük, jelenti ki a belügyminiszter. Ennyit a blokád szervezetlenségéről és politikamentességéről, teszi hozzá. Nem lehet, hogy Jugoszláviában készültek a röplapok? - kérdezem, de Horváth Balázs ezt nem tartja valószínűnek, és megjegyzi, a szakértők is ezt mondják, bár a hivatalos szakvélemény még nem készült el.

 

* * *


A köztársasági elnökhöz menet Horváth Balázs elmeséli, hogy Antall szerint az igazi az lenne, ha Göncz kiülne a kamerák elé, mindenkit nyugalomra intene, és felszólítaná a taxisokat a rend helyreállítására. Kati megjegyzi, a parlamentáris demokráciában az államfő éppen erre van kitalálva - ezért nem lehet részrehajló és nem vehet részt a pártpolitikában -, hogy kritikus helyzetben a tekintélyére támaszkodva fel tudjon lépni a törvényes rend mellett. Mint 1981-ben János Károly spanyol király, akinek egyetlen szavára a katonák visszamentek a laktanyákba.

Szemem előtt megjelenik a televízióban látott jelenet, ahogy fegyveresek rohannak be a parlamentbe, a levegőbe lőnek, a képviselők pedig a padok alá menekülnek. Aztán a daliás király, amint főparancsnoki egyenruhában a parlament és a törvényes rend oldalára állva fellép az amúgy őt támogató puccsisták ellen. Göncz Árpád ugyan nem hasonlít a spanyol királyhoz, nincs is főparancsnoki egyenruhája, de közjogi státusa hasonló, és miért ne hallgatnának rá a taxisok, mint a királyra a katonák.

Aztán egy sokkal frissebb emlék: az elnökké választása után következő hétfőn Göncz Árpád meghívására a hat parlamenti párt képviselői együtt reggeliznek a köztársasági elnök nagy fogadótermében. A hátam mögötti falat beborítja Munkácsy Mihály monumentális festménye, a Honfoglalás, amit percekig csodáltam, mielőtt az asztalhoz ültünk. Mellettem Antall, vele szemben a köztársasági elnök, a balján Kis János és Tölgyessy Péter.

Antall javasolta Göncz Árpádnak, hogy Mitterrand francia elnök példáját követve hétfőnként reggelizzen együtt a parlamenti pártok képviselőivel. Vagy tíz hétfő múlt el azóta, de azt az első reggelit újabb nem követte. Ez jár az eszemben, amikor belépünk a köztársasági elnök dolgozószobájába.

* * *


Göncz Árpád arcáról hiányzik a megszokott, barátságos mosoly, amikor üdvözöl és hellyel kínál bennünket a dohányzóasztal mellett lévő ülőgarnitúrán. Tekintete idegesen repked ide-oda, miközben Horváth Balázs kicsit körülményesen elmeséli, hogy beszédet fog mondani a rádióban, s nem akarja, hogy a kormány nyilatkozata váratlanul érje a köztársasági elnököt, majd keresgélni kezd a papírjai között. Aztán mégsem a beszédet, hanem a röplapot adja át az elnöknek, mondván: ezt fogtuk meg a jugoszláv határon.

A hozzám eljutott információk szerint is országszerte pattanásig feszült a helyzet, mondja az elnök, miután elolvasta a röplapot, ha nem akarjátok, hogy lángba boruljon az ország, sürgősen lépnetek kell. Ezért akarom ezt a beszédet elmondani, kap észbe a belügyminiszter, és átadja az elnöknek a dupla sortávval és betűmérettel legépelt szöveget. Előbb kellett volna gondolkodnotok, mormolja Göncz maga elé, és elkezdi olvasni a beszédet, de kisvártatva felcsattan: Mi az, hogy nem függeszthetitek fel az áremelést? Ez az egyetlen dolog, amit tehettek.

Azt nem lehet, feleli a belügyminiszter és egymás után kétszer beleszív a cigarettájába. Bármiről lehet tárgyalni, fűzi hozzá, kivéve az áremelés visszavonását. Nem kell visszavonni, elég, ha a tárgyalások idejére felfüggesztitek, mondja az elnök, mire Horváth Balázs megrázza a fejét: Ha felfüggesztjük az áremelést, pillanatok alatt elfogynak a tartalékok, jelenti ki, s összeomlik a gazdaság. Végül is a te beszéded, Balázs, mondja erre ingerülten az elnök, s visszaadja a papírt, tied a felelősség. Csak a véleményedet akartam kérni, jegyzi meg a belügyminiszter. Látom rajta, örül, hogy nem kell tovább vitatkoznia a szövegen. Végül hogy döntöttél, Árpád? - kérdezi, rövid hallgatás után. Ugye eljössz a kormányülésre? Megfelelő időpontban igen, feleli, de erről nem adunk ki közleményt, vagy ilyesmit. Ne várjátok, hogy a kedvetekért kockára tegyem elnöki tekintélyemet, teszi hozzá.

Úgy érzem, ez az a pont, amikor előállhatok a javaslatommal. Én tudok valamit, Árpád, kapcsolódom a beszélgetésbe, amivel úgy segíthetnél a válság feloldásában, hogy elnöki tekintélyed a pártok körében tovább erősödne. Azért is jöttem, teszem hozzá, hogy az MDF frakcióvezetőjeként erre megkérjelek. Mire? - kérdezi az elnök. Arra, hogy hívd össze a parlamenti frakciók vezetőit azzal, hogy közös nyilatkozatban szólítsák fel a taxisokat a rend helyreállítására, a kormányt pedig arra, hogy tárgyaljon a hosszú távú megoldásról.

Ebben a forradalmi helyzetben? Majd bolondok lennének! - kiált fel az elnök, majd látva megrökönyödésünket, rövid hallgatás után hozzáfűzi: legfeljebb annak lenne értelme, ha rendkívüli ülésre összehívnám a Parlamentet, ahol a nyilvánosság előtt lehetne megtárgyalni az áremelés kérdését. Bocsánat, elnök úr, de ez nem vezetne sehová - mondom erre -, legfeljebb az ellenzéknek tetszene, hogy a nyilvánosság előtt lehet alázni a kormányt. Maga az áremelés - teszem hozzá - egyébként is a kormány kompetenciája. Már rég túl vagyunk azon, hogy kinek mi a kompetenciája - legyint a köztársasági elnök, majd sértődötten megjegyzi: Én csak próbálok segíteni, és fogalmam sincs, hogy az ellenzéknek mi tetszene, s mi nem.

A köztársasági elnök szobájából kilépve szinte belebotlunk Mécs Imrébe, aki zavartan köszönt bennünket. Nem győzte kivárni, hogy visszamehessen az elnökhöz, s megtudja, mit akartunk, jegyzi meg a feleségem. Úgy látszik, az ütemérzéke már nem a régi, teszem hozzá. Mécs a szabaddemokraták ügyvivője, a párt első számú szakpolitikusa honvédelmi és nemzetbiztonsági ügyekben. Kiváló a személyes kapcsolatunk, aminek az ötvenhatról vallott közös meggyőződés az alapja. Félek, most nem vagyunk azonos hullámhosszon...

Kati nagyon fel van háborodva azon, ahogyan az elnök a javaslatomra reagált. Ezt igazán nem gondoltam volna róla - méltatlankodik -, még hogy bolondok lennének leülni velünk! Ne féljetek, mondja erre Horváth Balázs, ha eljön a kormányülésre, rá fogjuk beszélni, hogy hívja össze a frakcióvezetőket. Meg lehet próbálni, felelem, de a kormányülésen inkább arra kellene koncentrálni, hogy Göncz személyesen szólítsa fel a taxisokat a rend helyreállítására. Igazad van, bólint a belügyminiszter, ezt mindenképpen megpróbáljuk.

 

Frakcióvezetőként a kormányülésen



Az MDF-frakció parlamenti irodájában nagy a sürgés-forgás. Főleg képviselők és miniszterelnöki tanácsadók nyitják rám az ajtót, de egy-két miniszter és államtitkár is megkeres. Jeszenszky Gézával arról beszélgetünk, hogy milyen sokat árt a blokád az ország nemzetközi megítélésének.

Eddig a térségben mi voltunk a béke szigete - állapítja meg a külügyminiszter, telve aggodalommal, és sorolni kezdi a példákat: a Szovjetunióban összeomlóban a gazdaság, Jugoszlávia a polgárháború küszöbén, szerb fegyveresek kirabolták a horvát rendőrőrsöket és az erdőkben várják az utasítást, hogy mit tegyenek. Szlovákiában van egy nacionalista kormány, de az is inog, mert egyesek szerint még az sem elég nacionalista.

Nálunk pedig most itt van ez a felfordulás, folytatom a gondolatát, aminek minél előbb véget kellene vetni. Az a baj, teszem hozzá, hogy úgy tűnik, az emberek a taxisokkal szimpatizálnak. Jeszenszky szerint azért, mert sokaknak ez egy jó balhé, pláne, ha úgy érzik, a kormány bizonytalan. Utal arra, hogy valami ilyesmi játszódott le 1968- ban Franciaországban is. Antallnak az a véleménye, teszi hozzá, hogy az Országgyűlésnek kellene megvitatnia a helyzetet, amivel Szabad György is egyetért. Nem tartom jó ötletnek, vetem közbe, de holnap tisztábban fogunk látni mindannyian, mert délelőtt 10 órára frakcióülést hívtam össze. Jeszenszky nem próbál meggyőzni, azt mondja, amúgy is javasolni akarta, hogy vegyek részt a kormányülésen, mert nélkülem erről nem lehet dönteni. Hozzáteszi: Szabad elnök úr és Rabár Ferenc pénzügyminiszter is szükségesnek tartja a jelenlétemet.
 

* * *


Ahogy a Fehér Házban kiszállok a páternoszterből, Venczel Évával futok össze. A rádióban hallotta, mi van, mondja, idejött, hátha tud segíteni. Telefonált, azt mondták, mindenkire szükség van, jöhet. Eddig hasztalan hívtam a frakcióhoz dolgozni, azt mondta, ez már nem az ő világa. Most mégis itt van, segít értesíteni a képviselőket a holnapi frakcióülésről.

A titkárságon üzenetek várnak, gyorsan elintézem, amit kell. Négy órakor még meghallgatom a rádióban Horváth Balázs beszédét - úgy tudom, a televízió felvételről fogja leadni -, aztán átmegyek a Parlamentbe.

 

* * *


A kormányülésen a miniszterelnököt helyettesítő belügyminiszter elnököl, aki elöljáróban ismerteti a reggel általa aláírt kormányhatározatot a katonai technikai eszközöknek rendfenntartási célra történő igénybevételéről. Hangsúlyozza, kizárólag szállítóeszközökről és fegyvertelen gépkocsivezetőkről van szó, a határozat ezeket a rendőrségnek rendeli alá. A köztársasági elnök által kiadott parancsról nem esik szó.

A belügyminiszter ezután tájékoztatja a kormányt, hogy három óra körül egy ezer-kétezer főből álló csoport gyülekezett az Árpád hídnál. A tömeg agresszívan lépett fel, ezért a budapesti főkapitány visszavonta a rendőröket a mellékutcákba. Horváth Balázs szerint mindez nem csupán az ő beleegyezésével, hanem egyenesen a felkérésére történt, amit hiszek is, meg nem is.

E rövid bevezető után indult meg a vita. A belügyminiszter közölte, hogy a Szabó Tamás munkaügyi államtitkár által vezetett érdekegyeztetés során a taxisok álláspontja megmerevedett: csak akkor tisztítják meg a bevezető utakat, ha a benzinárakról történő hétfői tárgyalásokig a kormány felfüggeszti a bejelentett áremeléseket. Szabó Tamás kérése: a kormány sürgősen foglaljon állást, hogy meddig mehet el a megegyezés érdekében.

Horváth Balázs felvázolta a döntési alternatívákat. Az egyik lehetőség, mondta, hogy ragaszkodunk a felemelt árakhoz, és a kompenzációról hétfőig kidolgozunk egy átfogó javaslatot. A második, hogy eleget teszünk a taxisok követelésének és hétfőig felfüggesztjük az áremelést. A harmadik: megállapodunk velük abban, hogy jelentősen, mondjuk ötven százalékkal csökkentjük az áremelés mértékét. Azt javaslom, tette hozzá, most ne politizáljunk, és elsősorban a gazdasági tárcák képviselői szóljanak hozzá, mert Szabó Tamásnak a további tárgyaláshoz sürgősen szüksége van a kormány állásfoglalására.

Ehhez képest a külügyminiszter volt az első hozzászóló. Jeszenszky Géza kifejtette, az ország nemzetközi megítélésének rengeteget árt a blokád, ezért nemcsak a kormánynak, hanem az egész magyar demokráciának elemi érdeke, hogy minél előbb helyreálljon a rend. Elmondta, az az érzése, reggel az emberek még a taxisok ellen voltak, talán akkor egy erőteljes akcióval még úrrá lehetett volna lenni a helyzeten. Hozzátette, senkit sem akar bírálni, nem is biztos benne, hogy igaza van, csak ez az érzése. Mostanra megváltozott a helyzet, ezért azt kell eldönteni, hogy meg tudja-e szüntetni a kormány a válságot, vagy pedig, ha erre nem képes egymaga, be kell vonnia a parlamentet, jelentette ki a külügyminiszter.

Horváth Balázs - a kritikai megjegyzést szó nélkül hagyva - ehhez hozzáfűzte: Antall beszélt a köztársasági elnökkel, aki hajlandó levélben felkérni az Országgyűlést, hogy holnap délelőtt vitassa meg a kialakult helyzetet. Ez csak egy informális vita lenne a kedélyek csillapítására, tette hozzá, a rendes ülés változatlanul hétfőn lesz.

Bocsánat, de hétfőig nem tudunk várni, szólt közbe Rabár Ferenc pénzügyminiszter. Öt perccel ezelőtt beszéltem a miniszterelnök úrral, folytatta, és neki az volt a véleménye, hogy nem informális vitára, hanem rendkívüli ülésre kellene az Országgyűlést összehívni, mégpedig holnapra. Azért javasoltam, tette hozzá, hogy a legerősebb parlamenti frakció vezetője is legyen jelen.

Hozzászólásomat azzal kezdtem, hogy az üzemanyagárak kérdésében a parlamentnek nincs kompetenciája, és egy plenáris ülés arra sem alkalmas, hogy segítse a válság megoldását, majd elmeséltem a köztársasági elnöknél tett látogatásunkat. Hozzátettem, Szabad György, aki ezt a kérdést először felvetette, mindössze egy megnyugtató gesztusnak szánta, hogy hétfőn a parlament majd tárgyalhat erről. Két érvvel is igyekeztem alátámasztani, hogy miért tartanám végképp elhibázottnak, ha a köztársasági elnök holnapra rendkívüli ülést hívna össze. Egyrészt ez a lépés, mondtam, a helyzetnek olyan mértékű súlyosságát jelezné, mintha legalábbis szükségállapot lenne, anélkül, hogy a szükségállapot előnyeit a kormány élvezné. Másrészt, folytattam, kockázatos lenne egy nyilvános vitába belevinni a képviselőinket, mielőtt egymás között megvitathatnák a helyzetet. Végül tájékoztattam a kormányt, hogy holnap tíz órára frakcióülést hívtam össze.
 

* * *


Nézd, mit ír a frakciód egyik tagja, mondja Horváth Balázs a kormányülés egy későbbi szakaszában, és letesz elém egy levelet. Palotás tagja ugyan a frakciónak, mondom, miután megnéztem az aláírást, de nem vesz részt a képviselőcsoport munkájában. Többször is próbáltam győzködni - teszem hozzá -, de hiába, azt mondja, nagyon elfoglalt.

Palotás János a Vállalkozók Országos Szövetségének az elnöke. Tavasszal az MDF jelöltjeként jutott be a parlamentbe, én is kampányol- tam neki annak idején. A VOSZ elnökeként aláírt nyílt levélben - amelyet az MTI-nek is leadott - keményen bírálja a kormányt, kijelentve, hogy a jelenlegi helyzetért a felelősség nem a tüntetőknek nevezett útelzárókat, hanem a kormányt terheli, és megjegyzi, hogy „a teljesen rendben zajló tiltakozással szemben helyenként túlzott a rendőri demonstráció. Leszögezi: „a társadalmi reakciókat nem elítélni kell, hanem azzal a felelős vezetőknek számolniuk kell, és ismerniük kell annak kezelési módját is. Aki erre nem képes, annak át kell adnia a helyét.

A taxisok követelésével Palotás ugyanakkor nem azonosul - miként tette ezt a köztársasági elnök, néhány órával később kiadott nyilatkozatában -, mivel, amint nyílt levelében elismeri: „az áremelés felfüggesztése olyan felvásárlást von értelemszerűen maga után, amire sajnos a magyar gazdaság infrastruktúrája nincs felkészülve”. A szerinte dilettáns módon megállapított árak felülvizsgálata érdekében tárgyalásokat javasol, s egy közelebbről meg nem határozott körben lefolytatott szakmai viták megtartását.

Palotás valószínűleg miniszter akar lenni, mondtam Horváth Balázsnak, miután elolvastam a levelet, de szerintem nem a legjobb módszert választja...

(Folytatjuk)



« vissza