Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A felújított pesti Eiffel Palace

Az Eiffel Palace épülete 2013-ban nyerte el a Reitter Ferenc-díjat, amely a 19. században élt (1813-1876) temesvári születésű mérnök emlékét idézi. Reitter a pesti Duna-part kiépítésével és számtalan más alkotással főleg fővárosunk fejlődését és arculatának kialakítását befolyásolta döntően, illetve a Tisza szabályozásában vett részt.

A Bajcsy-Zsilinszky út 78. szám alatt található „Eiffel Palace” bérházat és nyomdaépületet 1893-ban a Légrády család megbízásából a neves Korb Flóris és Giergl Kálmán építészpáros tervezte. Az alsó szinteken és a pincében a Magyar Hírlap szerkesztősége és a nyomda helyezkedett el, a felsőbb szinteken bérlakásokat alakítottak ki. A pesti belváros peremén, közel a Nagykörúthoz, az Operához, a Bazilikához, a Nyugati pályaudvar szomszédságában ez az épület valójában a főváros középpontjában állt.

Légrády Károly (1834-1903) 1876 karácsonyán indította meg a Pesti Hírlapot, mely ezen a néven már a negyedik napilap volt. (Az első még Kossuth Lajos nevéhez fűződik.) Légrády Károly a pesti és bécsi egyetemeket látogatott közéleti személyiség volt, aki a századforduló idején szabadelvű politikusként országgyűlési képviselő is lett. Már 1858-ban kőnyomdát alapított. Mezőgazdasági témájú kiadványai is jelentősek. A Pesti Hírlap szerkesztését és a céget fiának, Ottónak adta át, aki Imre nevű bátyjával 1902-ben megalapította a Légrády Testvérek Nyomdai Műintézetet, majd 1944-ig maga szerkesztette a konzervatívnak minősíthető Pesti Hírlapot. A lap gyorsan elnyerte a polgárság tetszését, ezért vált szükségessé, hogy a lap nyomdájának és a szerkesztőségének méltó épületet emeljenek.

A ház egyik bérlakásában egy ideig Mikszáth Kálmán lakott. A Pesti Hírlap szerkesztőségét a második világháború előtti fél évszázadban a magyar irodalom szinte minden jeles személyisége látogatta Jókai Mórtól Márai Sándorig, Molnár Ferenctől Herczeg Ferencig. De sok időt töltött itt Ady Endre és a Nyugat szerkesztősége is.

Az épület a második világháborúban súlyosan megsérült. Csak részben lett felújítva, végül lakatlanul állt. Igen örvendetes, hogy az Eiffel Palace-t a magyar állam megvásárolta, és így újjászülethetett.

A közelmúltban elkészült és díjazott munkákat inkább újraépítésnek lehet nevezni, semmint felújításnak. A mai követelményeket csak az épület még álló maradványainak teljes lebontásával és újbóli felépítésével lehetett kielégíteni, így az ötszintes mélygarázst az épület alá csak így lehetett varázsolni. A korábban kétszintes magasság felett lezárt középső belső teret - amely szinte udvar méretű - több szinttel magasították. Az épületnek az utcaszinthez csatlakozó előtere az V. kerületi önkormányzat elhatározása nyomán a belváros életéhez és forgalmához kapcsolt közterület lett. A két utcasarkon is átnyúló három homlokzatot viszont teljes egészében és minden részletével az eredeti, vagyis több mint 120 éves állapotnak megfelelően újították fel. A felfelé kinyitott belső térnél felhasználták az eredeti öntöttvas korlátelemeket, és az egész épületet diszkréten megemelték egy tetőszinttel, mely az utcaképet nem befolyásolja. A terveket Baliga Kornél, Gelesz András, Lenzsér Ágnes, Holló Eszter és Schöff Gergely készítették.


Eiffel Palace: a főlépcsőház részlete, 2014. március (Fotó: Balaton József)

Ez a felújítás a főváros évszázadnál is idősebb, jellegében értékes, de igen leromlott állapotú épületeinek történetében figyelemreméltó megoldást képvisel. Nem követi a műemlékvédelem szokásos, kiforrott és különféle kartákban megfogalmazott metodikáját. Ez a teljes elbontás után történő újraépítést nem tartja elfogadhatónak. Ez a módszer inkább a jellegvédelem adott esetben szinte egyedül gazdaságos eljárásának tekinthető. Elsőrendű és nagyszabású jellegvédelmi feladat a pesti Nagykörút és az Andrássy út, valamint az ezekhez csatlakozó egykori lakóházak együttesének fenntartása, mert ezek a Budapest arculatát máig meghatározó 19. század végi urbanizáció alkotásai. A lakások többsége, melyeket az akkori polgári, sőt nagypolgári élethez terveztek, mára túlméretezettnek tűnik, épületgépészetük pedig elavult. Az egykori lakások jelentős hányada ma vagy lakatlan, vagy irodai célokat szolgál, azt sem korszerűen.

Egy nemrég a bécsi Ringstrasse - a pesti Nagykörúthoz hasonlóan az egykori vagyonos bécsi polgárok számára épült házak - történetével foglalkozó kötet kapcsán vált nyilvánvalóvá, hogy hiányzik szakirodalmunkból a Nagykörút és a csatlakozó Andrássy út épületeinek építészet- és kultúrtörténeti feldolgozása, mely felébresztené a fenntartás szükségességének felismerését és a megoldás keresését. Védettek a Terézváros és a Duna-part részei és egyes épületei, de a védelem még csak szándék és kiindulás a megoldáshoz. A Vígszínház, a Nyugati pályaudvar még áll, a New York palota kultúrtörténeti értéke legalább ismert. De az Eiffel Palace most egy merész lépést jelent előre. Mutatja, hogy az épületkompozíciót kell megvédeni, új igényekhez igazítva a belsőt, amelyet esetleg diszkrét átépítéssel vagy emeletráépítéssel gazdaságosabbá is lehet tenni. A teljes elbontás esetleg átfogóbban alkalmazható megoldást vezethet be. Egyértelmű, hogy ez ellenkezik az eddig alkalmazott műemléki követelményekkel, és kiválthatja az ilyen „rekonstrukció” megbélyegzését is. De - horribile dictu - az Eiffel Palace felújításának ez a módja máshol, máskor is alkalmazva járható út volna az elavult nagyvárosi bérháztömeg konzekvens újjáélesztésére.



« vissza