Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Teremtő fejlődés

Általában a valóság pontosan oly mértékben rendezett, amelyben gondolkodásunkat kielégíti. A rend tehát az alanynak és a tárgynak bizonyos összehangoltsága. A dolgokban önmagára lelő elme. De az elme, mondottuk, két ellentétes irányban mozoghat. Majd természetes irányát követi: ez haladás feszültség formájában, folytonos teremtés, szabad tevékenység. Majd visszafordul, s ha ez a megfordulás a végletekig menne, akkor a terjeszkedésig, az egymáshoz képest külsőleges elemeknek szükségszerű kölcsönös egymást meghatározásáig, szóval a geometriai gépszerűségig vezetne. Nos, akár úgy látjuk, hogy tapasztalásunk az első irányt fogadja el, akár a másikba fordul, mindkét esetben azt mondjuk, hogy rend van, mert az elme mindkét folyamatban megtalálja magát. A két rend összezavarása tehát természetes. Hogy megmeneküljünk tőle, a két rendfajtának külön nevet kellene adnunk, s ez, formai változásaik és változékonyságuk miatt, nem könnyű dolog. A második fajta rend a geometriával volna magyarázható, mert ez a szélső határa; általánosabban, e második rendről van szó mindannyiszor, mikor okok és hatások szükségszerűen határozzák meg egymást. E rend a tehetetlenség, a szenvedőlegesség, az automatizmus gondolatát kelti. Ami az első fajtájú rendet illeti, kétségtelen, hogy a célszerűséget kerülgeti, mégse tudnók ezzel meghatározni, mert majd fölébe kerekedik, majd alatta jár. Legmagasabb formáiban több mint célszerűség, mert valamely szabad cselekvésről vagy valamely műtárgyról el lehet mondani, hogy rendje tökéletes, és eszmékben mégiscsak utólagosan és közelítőleg fejezhető ki. Az élet a maga egészében, mint teremtő fejlődés, ezzel valami analóg, túllép a célszerűségen, ha ezen valamely előre megalkotott vagy előre megalkotható eszmének valósítását értjük. A célszerűség kerete tehát túlságosan szűk a maga teljességében vett élet számára. Viszont az életnek erre vagy arra az egyes megnyilatkozására gyakran túlságosan tág. Akármint legyen is, itt mindig az életszerűvel van dolgunk, s az egész jelen tanulmány annak megállapítása felé tart, hogy az életszerű az akartnak irányába esik. Mondhatnók tehát, ez az első fajta rend az életszerűnek vagy az akartnak rendje szemben a másikkal, mely a tehetetlennek és az automatikusnak rendje. A józan ész egyébként, legalábbis szélső esetekben, a két rendfajtát ösztönszerűleg megkülönbözteti; ösztönszerűleg közelíti is őket. Az asztronómiai tüneményekről azt fogja mondani, hogy bennük bámulatos rend nyilvánul, azt értve ezen, hogy matematikusan előreláthatók. És nem kevésbé bámulatos rendet talál egy Beethoven-szimfóniában, mely a lángelme, az eredetiség és következőleg az előreláthatatlanság maga.


« vissza