Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

B. Szabó István, az államminiszter 2. rész

 
A Nagy Ferenc-kormány tagja
 

1946. február 1-jén, miután a Kisgazdapárt különböző csoportjai egységesen elfogadták a köztársasági államformát, ünnepélyesen kinyilvánították a Magyar Köztársaság megszületését. Elnöknek a nemzetgyűlés Tildy Zoltánt választotta meg, a miniszterelnöki széket Nagy Ferenc foglalta el. A köztársaság első kormányában kisgazdapárti részről B. Szabó István államminiszterként került be Rákosi Mátyás és Szakasits Árpád mellé, akik a két munkáspártot képviselték.
A Parlamentben volt a dolgozószobánk – írta B. Szabó István –, ahol az ügyfeleket fogadtuk. A parlament üléstermében mindenkinek kijelölt bársonyszéke volt, az enyém éppen Rákosi mellett, nem nagy örömére. Soha nem kerültem vele melegebb viszonyba. Már akkor az eljövendő kulákot látta bennem.”1
Nagy Ferenc személyében először volt Magyarországnak paraszt származású miniszterelnöke, aki az FKgP parasztképviselőivel: B. Szabó Istvánnal, Kiss Sándorral, Kovács Bélával, Vörös Vincével megpróbáltak mindent megtenni a parasztság érdekképviselete érdekében. B. Szabó István osztotta Nagy Ferenc véleményét abban, hogy a magyar parasztság a gazdasági nyomorúság következtében elveszti államalkotó erejét. Elérkezettnek látták az időt, hogy a nemzetbe beemelve végre beillesszék méltó helyére.
Alig kezdte meg a munkáját 1946 márciusában Nagy Ferenc kormánya, a kommunisták máris megkezdték hatalmi törekvéseik megvalósítását. Nagy Ferenc miniszterelnök azonnal támadásba ment át: követelte a végrehajtó hatalomban is a parlamenti erőviszonyokhoz hasonló arányosítást. Abban bízott, hogy a kommunisták Moszkva támogatása ellenére sem merik a feszültséget a polgárháborúig fokozni, és így ügyes taktikázással el lehet jutni a békeszerződésig, amely után a függetlenség elnyerésével a belső politika kedvezően alakul a Kisgazdapárt számára.
Úgy gondolták, hogy a békekötés után megszűnik a szovjet katonai megszállás és ezzel az ellenőrzés, és Magyarország visszanyeri állami szuverenitását.
A pártok vezető politikusai elsősorban azt tekintették eredménynek, hogy megtörténhettek a szabad választások Magyarországon, és a koalíciós kormányzási formát a szovjet tanácsadók is elfogadták.
Az ország jövőjére vonatkozólag Tildy Zoltánnak árnyaltabb véleménye volt. Padányi Gulyás Béla a párt külügyi osztályán dolgozott, és így nem vett részt a különböző frakciók vetélkedéseiben, ezért Tildy Zoltán bizalmába fogadta. Szívesen tárgyalt meg vele „külpolitikai problémákat”. „Jól emlékszem – írta Padányi Gulyás –, 1946 első napjaiban történt, hogy egy este valamilyen ügyben behívatott a szobájába, de nem maradtunk dolgozószobájában. Tildy sétálni hívott a Parlament folyosójára, amely a képviselőház üléstermét körülvette és ebben az órában üres volt. »A szobámban minden pillanatban megzavarhat egy telefon, vagy valamelyik titkárom, most pihenőt veszek és egyedül szeretnék beszélgetni veled« – mondotta. Kíváncsi volt benyomásaimra és az információkra, amelyeket angol, amerikai vagy francia diplomatákkal való érintkezéseim révén nyertem; ő maga járt közbe, hogy a szovjet nagykövet, G. M. Puskin személyesen fogadjon.”2 Tildy megemlítette, hogy a parlamenti választások után, a nagy kisgazdapárti győzelem hatására Vorosilov személyesen közölte vele, hogy „a Szovjetunió Magyarországgal a baráti viszonyát a Kisgazdapártra kívánja alapozni”.3 Ezért a többségi Kisgazdapártnak rugalmas és megértő taktikával kell viszonyulnia a többi koalíciós párt érdekeihez. Kérdésemre, hogy ezzel a rugalmas taktikával meg lehet-e akadályozni a kommunisták növekvő hatalmi törekvéseit, amit sem Nagy-Britannia, sem az Egyesült Államok nem néz jó szemmel, Tildy hirtelen elkomorodott. „Meggyőződésem, hogy sem az amerikaiaktól, sem az angoloktól – biztató szavakon kívül – nem kapunk semmiféle reális politikai támogatást” – mondotta. „Magyarország kiesett az angol vagy amerikai érdekkörből. És jegyezd meg, a szovjet csapatok félszáz évig nem vonulnak ki Magyarországról!”4
Kovács Imre parasztpárti politikus hasonló élményről számol be Magyarország megszállása című visszaemlékezésében. Szekfű Gyula történésszel, moszkvai követtel, egy hazalátogatásakor találkozott. „Mi van Moszkvában? – kérdeztem Gyulát – írja Kovács. – Hideg – mondotta komoran, szemüvege mögül hidegen villant a tekintete is… Szekfű nagy tudású ember volt, egyik legnagyobb történetírónk, akivel serkentő volt a társalgás. Most elfogódottan beszélt, időnként felpillantott a csillárra, vagy a telefonra nézett, mintha a mikrofont keresné. Elmenőben közel hajolt hozzám, és halkan mondotta:
Kérlek, ez egy új török hódoltság…
Addig is tart?
Addig tart, ameddig a Szovjetunió tart!”5
A Kisgazdapárt választási győzelme után alig volt politikus, aki feltételezte volna, hogy a nyugati hatalmak teljesen kikapcsolódnak a közép-nemzetek ügyeiből. Kovács Imre sem hitte.
Egyre többször jöttek parasztok panaszkodni, hogy az ország legkülönbözőbb vidékein a rendőrség milyen brutális módon igyekszik a hatalmat gyakorolni. A kisgazdapárti fölényt úgy igyekeztek redukálni, hogy 85 kisgazdapárti képviselőt akart a Kommunista Párt kizárni Moszkva segítségével a törvényhozásból és a pártból. Akkor még sikerült Nagy Ferencnek elérni, hogy csak 21 képviselő lett az FKgP-ből kizárva, de ezek is megtarthatták a mandátumukat, és így az 1946. március 15-én létrehozott Baloldali Blokk ellen tudtak szavazni.
1947 elején B. Szabó Istvánt a kormány magas kitüntetésben részesítette a demokrácia megteremtéséért folytatott áldozatos munkájáért. Ez a kitüntetés annyira idegesítette Moszkvát és a hazai kommunistákat, hogy röviddel ezután Moszkva arra kényszerítette Nagy Ferenc miniszterelnököt, hogy mentse fel állami tisztségéből B. Szabó Istvánt. Ez már a Magyar Közösség perének előkészítését szolgálta. A kialakult történések kapcsán a Kisgazdapárt képviselői értekezletet hívott össze, amelyen ott volt Rajk László belügyminiszter. Ismertette a készülő per részleteit és az abban szereplők neveit. A felsoroltak között ott volt Kovács Béla neve is. Rajk kérte, hogy a képviselők járuljanak hozzá az említettek mentelmi jogának felfüggesztéséhez. Mivel a képviselők nem hittek az összeesküvésben, így nem voltak hajlandók erre. 1947. február 25-én a Vörös Hadsereg elhurcolta Kovács Bélát. 1947. február 28-án összeült a Független Kisgazda Párt Politikai Bizottsága. Az oroszok nyomására megszüntették Kovács Béla párttagságát, és tudomásul vették, hogy B. Szabó István, Pfeiffer Zoltánnal, Pártay Tivadarral együtt lemondtak a Politikai Bizottságban viselt tagságukról.
A kommunisták ekkor elérkezettnek látták az időt, hogy a B. Szabó István elleni kampányt országos szintre emeljék. 1947 tavaszán Rákosi Szeghalomra utazott, és a nagygyűlés fő témája volt, hogy a felső vezetők után a kisebb vezetőket is el kell távolítani. Akkor már Nagy Ferenc miniszterelnök, és Varga Béla, a nemzetgyűlés elnöke is emigráltak. A miniszterelnök és a házelnök emigrálása után Dobi Istvánt kényszerítették az FKgP elnöki posztjának a betöltésére. Ekkor Tildy Zoltán, hogy mentse B. Szabó István életét, azt tanácsolta neki, hogy egyelőre kapcsolódjon ki a párttevékenységből. B. Szabó István nem hallgatott Tildyre, és azt hitte, hogy a párt alkotmányának megfelelő rendet tud teremteni a párt vezetésében. A pártnak ekkor 186 képviselője volt a parlamentben. Ebből 131 írta alá az alkotmányvédő csoportba történő belépést. Tildy Zoltán ismét magához kérette B. Szabó Istvánt és figyelmeztette, hogy vigyázzon, mert Kovács Béla sorsára juthat, és akkor nehezen lehetne az oroszok karmaiból kimenteni. Szigetváron volt még egy kísérlet az alkotmányvédő csoport alakulására. Az alakuló gyűlés kudarcot vallott, és elkezdődött a Kisgazdapárt szétesése.
B. Szabó István, miután látta, miképpen bomlik az FKgP és engedi át a hatalmat a kisebbség számára, bejelentette kilépését a Kisgazdapártból. 1947 nyarán a régi kisgazdapárti vezetés más pártokat létrehozva harcol a közéletet elárasztó diktatórikus erőkkel. Ekkor jelentkezett B. Szabó István a Függetlenségi Pártnál. A párt elnöke Pfeiffer Zoltán, B. Szabó István régi kisgazdapárti harcostársa volt. Pfeiffer Zoltán 1947. július 26-án hozta nyilvánosságra, hogy új pártot alapít. Ekkor már Zsedényi Béla, az Ideiglenes Nemzetgyűlés volt elnöke is csatlakozott hozzájuk. Zsedényi Esztergomba utazott, hogy megnyerje Mindszenthy támogatását, de a főpap nem kötelezte el magát egyértelműen. Pfeiffer is ellátogatott a prímáshoz, de ő sem tudott semmit sem elérni. Mindszenthy Slachta Margit Keresztény Női Táborát támogatta. Pfeiffer olyan politikusokat is maga mellé állított, mint Sulyok Dezső, Barankovics István, Payer Károly, Valentiny Ágoston, Kovács Imre, Dálnoki Miklós Béla, Moór Gyula, Vásáry István, Vásáry József, Acsay László. A néhány számot megélt lapjuk, az Ellenzék így jellemezte a Magyar Függetlenségi Párt célkitűzéseit: „…a marxista materializmussal és kollektivizmussal szemben az egyénnek, az emberi léleknek, az erkölcsnek, s a szabad egyéni alkotó erőnek a felsőbbrendűségét vallja”.6
 

Az 1945-ös demokratikus kísérlet utolsó hetei
 

Az 1947. augusztus 31-ére kitűzött választásokon abban reménykedtek a kommunisták, hogy sikerül megszerezniük a kormányzáshoz szükséges többséget. A Rajk László vezetése alatt álló belügyminisztérium önkényesen törölte a választási listáról mindazokat, akiknek személye veszélyeztette a kommunisták pozícióját. B. Szabó István augusztus közepi csatlakozásával hangsúlyozottabban jelent meg a Kisgazdapárt egykori békési programjának folytatása. B. Szabó így fogalmazott: „azt kellett megállapítanom, hogy a kisgazdapárt teljesen letért a Békési Program vonaláról, és a mostani Kisgazdapárton belül tovább nem láttam megvalósíthatónak azokat a célkitűzéseket, amelyeket annak idején a Békési Program megalkotásánál irányelvül tűztünk ki. Most célom az, hogy az igazi Békési Programot annak a pártnak, a Magyar Függetlenségi Pártnak keretén belül valósítsuk meg, amelynek tagjai nagyrészt a Kisgazdapárt tagjai közül kerültek ki.”7
A kommunisták B. Szabó István erkölcsi tekintélyétől is féltek, ezért őt is igyekeztek erőszakkal a választás részvételéből kikapcsolni. Ráfogták, hogy tagja volt a Turul Szövetségnek, így azután ki volt zárva a választásból. B. Szabó Istvánnak sem a születési helye, sem az édesanyjának a neve nem egyezett a politikuséval. Amikor ezt bebizonyította, akkor azt kérték tőle, hogy kutassa fel azt a másik B. Szabó Istvánt, és akkor helyesbítik a választási névjegyzéket. A választási névjegyzékben feltüntetett helyen meg is talált egy vasutast, aki fél esztendővel azelőtt meghalt.
B. Szabó István protestált a hatóságnál, ahol azt válaszolták, hogy megpróbálják, de nem tudják, hogy ez a korrekció lehetséges lesz-e. Ebben az ügyben Pfeiffer Zoltán személyesen is felment Rajk Lászlóhoz, de a miniszter világosan megmondta, hogy ezt nem javítják ki.
B. Szabó István ennek ellenére részt vett a Magyar Függetlenségi Párt választási nagygyűlésein, így azon is, ahol a Kommunista Párt által irányított csőcselék félholtra verte Pfeiffer Zoltánt anélkül, hogy a Rajkék által vezetett rendőrség közbeavatkozott volna. Csongrádról B. Szabó István Orosházára ment, ahol azonos forgatókönyv szerint zajlottak le az események. A háttérből irányított terrorcsapatok által a kommunisták elérték céljukat: a Magyar Függetlenségi Párt nem tartott Békésben több választási gyűlést. Ezt követte rövidesen a Függetlenségi Párt feloszlatása, és elnökének, Pfeiffer Zoltánnak emigrációba kényszerítése.
Az 1947. augusztus 31-én megtartott választás előtt már baljós előjelnek számított, hogy Sulyok Dezső, aki időközben pártalakításra engedélyt kapott és Szabadságpárt néven meg is szervezte, ezen a második nemzetgyűlési választáson nem indult. Anélkül, hogy pártját feloszlatta volna, külföldre távozott. Rákosi ebben az időben láthatólag örült annak, hogy a számára kényelmetlen politikusok végleg eltűnnek a politikai porondról, távozásukat sok helyen elősegítették. A kommunisták választási csalásának előkészítését szolgálta, hogy a választási törvényt módosították: valamennyi pártnak ajánlási aláírási íveket kellett a választási körzetbe benyújtani. Ezenkívül bevezették a „kékcédulákat” azok részére, akik nem tudtak megjelenni az előírt időben, ezzel pótlólag szavazhattak. Mindkét rendelkezés melegágya lett a választási visszaéléseknek.
1949 augusztusában megszűnt a Magyar Köztársaság, és a szovjet alkotmány mintájára életre hívták a Magyar Népköztársaságot. Tildy Zoltán akkor már egy esztendeje házi őrizetben volt. A Köztársasági Elnöki Hivatal helyett létrehozták a Népköztársaság Elnöki Tanácsát. B. Szabó István 1947 nyarától, amikor a Kisgazdapárt és a Parasztszövetség is a kommunista párt befolyása alá került, visszahúzódott a közéletből.
Rettegésben eltöltött esztendők következtek. B. Szabó István és családja életében állandó zaklatások és büntetések követték egymást. „Tőlem is elvittek – írja B. Szabó István – minden megfoghatót, egyik szobában meghagytak két ágyat, de csak azért, mert éppen otthon volt nálam az unokám, másképpen csak egyet hagytak volna. A másik szobában nem hagytak semmit. A meghagyott néhány lábost, fazekat a földre kellett rakni a főzés közben.” Egyik alkalommal későn kapott értesítést, hogy lovaival és a kocsival reggel 8 órára a községházánál kell lennie. Az ilyen és hasonló zaklatások elől a lovaitól is meg akart valahogy szabadulni. Csak úgy tudott, hogy az egyik részese belépett a TSZCS-be, és annak ingyen odaadta. B. Szabó István vagyona 1950-ben teljesen adósság- és tehermentes volt. 1952 őszén már nem volt sem földje, sem jószága, sem bútora, sem terménye, de ekkorra 76 ezer forint adóhátraléka lett. Egyedül a háza maradt meg, de csak úgy, hogy a ház államosításakor már az sem volt a nevén, hanem három lánya nevére volt telekkönyvezve. Sikkasztással is vádolták, és így elvitték a rádióját is.
B. Szabó István helyzete egyre nehezebb lett, sokszor már nem mert otthon aludni, egy-egy barátjánál töltötte az éjszakát. Előbb Debrecenben, majd Budapesten talált munkát. A fővárosban egy üzletberendezési vállalat kocsisa lett, 540 forintos fizetésért. Kéthetenként tudott hazalátogatni, a munkájától a ruhája olyan büdös volt, hogy Pesten nem mert a villamosra felszállni. Ezen a munkahelyén sokszor felkeresték a volt képviselőtársai.
Hite, meggyőződése egy demokratikus Magyarország eszméjében megóvta attól, hogy a diktatúra megtörje. Egy nap beállított hozzá egy férfi, aki jól ismerte még mint a Nagy Ferenc-kormány tagját. Mint ügyvédtől, a kommunisták megvonták a működési engedélyt, és azóta az Országbíró utcai ktsz-ben ládaszerelést vállalt. „Szeretne engem – írta B. Szabó István – maga mellé venni ládaszegelőnek.” B. Szabó István azonnal igent mondott, lakásproblémája is megoldódott, ugyanis lányának Veres Pálné utcai lakásában kapott helyet. Akkor még nem is sejtette, hogy 1956 őszén a történelem vihara ott jár a közelében, és rövidesen újabb megpróbáltatásoknak lesz kitéve.
 

A szabadságharc viharában
 

1956. október 23-a. B. Szabó István is, mint a főváros többi polgára, részt vett a tüntetéseken, lelkesen kiabálta a többiekkel a forradalom követeléseit, menetelt a többiekkel, énekelt és figyelt. A szíve tudta már az igazságot, de elméje még nem fogta fel a valóságot. Napoknak kellett eltelnie, mire valóban felfogta, hogy itt nem különböző kommunista frakciók harcáról van szó, hanem a nemzet szabadságharcáról. Október 27-én olvasta, hogy Nagy Imre olyan kormányt alakított, amelynek névsorában Tildy Zoltán és Kovács Béla neve is szerepelt. Ez a lépés egy kis reményt adott neki, hogy a kisgazdapárti politikusokkal történt kiegészülés az első lépés, hogy a kormány a nemzet szabadságharcának képviselője legyen. Ahogy közeledett október 30-a, B. Szabó István is egyre több megkeresést kapott, hogy alakítsák meg ismét a Független Kisgazda Pártot. Ugyanakkor egyre jobban nyugtalanították azok a hírek, melyek arról számoltak be, hogy óriási szovjet erőket összpontosítanak északkeleti, keleti határaink közelében. Ezzel egy időben kirobbant a szuezi krízis, amely háttérbe szorította a világlapok oldalairól a magyar szabadságharcot. Örömmel hallotta november 1-jén, hogy Pécsről Kovács Béla végre elindult Budapestre. Biztos volt abban, hogy megérkezése után megalakul a Független Kisgazdapárt. Aznap, amikor Nagy Imre bejelentette Magyarország kiválását a Varsói Szerződésből, találkozott B. Szabó István a Kisgazdapárt Semmelweis utcai pártközpontban Kovács Bélával. Ezt követően megkezdődtek a tárgyalások egy koalíciós kormány megalakításáról. Abban állapodtak meg, hogy a Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt három, a Kisgazdapárt három, a parasztpárt két miniszterrel lesz képviselve a kormányban. A kisgazdák részéről Tildy, Kovács Béla és B. Szabó került a kormányba. B. Szabó István megemlíti, hogy kemény harcok zajlottak a kormány megalakítása körül. Kővágó József, akit ismét megválasztottak Budapest polgármesterének, az FKgP főtitkári tisztségét is betöltötte, azzal érvelt, hogy a polgári tömegeket nem nyugtatja meg, hogy a Kisgazdapárt csak három miniszterrel képviselteti magát a kormányban. Azt a véleményt képviselte, hogy a kormány felének kommunista, szocialista képviselőnek kellene lennie, míg a másik felét a Kisgazdapárt adná. Tildy Zoltán azzal érvelt, hogy egy ilyen kormányösszetétel bizalmatlanná tenné az oroszokat. Kővágó József azzal vágott vissza, hogy ha az oroszok be akarnának avatkozni, és nem tartanak nyugati ellenlépésektől, akkor egy ilyen összetételű kormány sem nyugtatja meg őket. A vitát végül Kovács Béla zárta le, aki azt javasolta, hogy fogadják el Tildy javaslatát.
Az esti órákban B. Szabó hazament a lányához a Veres Pálné utcába. Tildy Zoltán marasztalta, mondván, hogy pillanatnyilag a Parlament épülete számít a legbiztonságosabb helynek. A rákövetkező éjjel csengetés hallatszott a Veres Pálné utcai lakásban. „Két tiszt – írta B. Szabó – jelent meg azzal, hogy Tildy miniszter úr kéri, azonnal menjek a Parlamentbe. Gépkocsi várt rám a kapuban. A tisztek nem tudtak egyebet mondani, de akkor már erősen hallatszottak az ágyúlövések. A Parlamentbe megérkezvén Nagy Imre hivatala előtt találkoztam egy kis csoporttal, vagy öt-hat személy, akkor jött ki Nagy Imre szobájából. Köztük volt Nagy Imre és Vas Zoltán is. Első kérdése az volt, hogy mi van, Imre? Ő csak annyit felelt, hogy mindenki menjen az óvóhelyre. Azzal ők már indultak is. Feltűnt nekem, hogy mindannyiukon nagykabát és kezükben különböző nagyságú táska volt. Én bementem Tildy szobájába, ahol már ott volt Mindszenthy bíboros. Tildy bemutatott neki. Én akkor találkoztam vele először és utoljára. Elmondtam neki, hogy találkoztam Nagy Imréékkel, akik szóltak, hogy mindenki menjen az óvóhelyre. Ekkor mi hárman, én, Tildy és Mindszenthy lementünk az óvóhelyre, egy nagyon mélyen levő helyiségbe, ahova nagyon sok lépcsőn jutottunk le. Tulajdonképpen ott tudtam meg, hogy mi a helyzet.”8 Azt tehát, hogy a Maléter Pál vezette küldöttséget az oroszok a tárgyalás színhelyén elfogták és letartóztatták, hogy Moszkva ismételten megszegte a szavát és katonai támadást indított a magyar főváros ellen. Világossá vált az is, hogy a Nagy Imre-csoport elhagyta a Parlamentet, egyedül hagyva Tildy Zoltánt, a jugoszláv követségre menekültek. Mindszenthy bíboros elindult az amerikai követségre, ahol már Kovács Béla próbált menedéket keresni. B. Szabó István a körülzárt Országház épületéből eltávozott, és a Veres Pálné utcai lakásba ment. Attól tartva, hogy esetleg a Nagy Imre-kormány tagjait elkezdik keresni és letartóztatják, a közelben levő Bástya utcában egy ismerősénél keresett menedéket. Attól tartva, hogy veszélyt hoz rá, megpróbált néhány külképviseletnél menedéket keresni, de az angol követségen még az ajtón sem engedték be, az amerikai követségnél is teljes elutasításban volt része.
 

A börtönévek
 

B. Szabó Istvánnak és a kormány többi tagjának a letartóztatása nem azonnal történt, a november 4-i második invázió után. Az oroszok tisztában voltak az ország hangulatával, azt a látszatot akarták kelteni, hogy a demokrácia bizonyos elemei megmaradnak. Ennek igazolására akarták felhasználni az olyan személyeket, vezető politikusokat, mint Tildy Zoltán, Kovács Béla, Bibó István, és más polgári erőket, akiknek a neve garanciát jelentett.
1957 tavaszán B. Szabó István neve egyre sűrűbben jelenik meg az újságok hasábjain. 1957. március 9-én éjjel tartóztatják le. Tárgyalásán, amikor a bíró megkérdezte tőle, hogy bűnösnek érzi-e magát, rendkívül nyugodtan és magabiztosan azt mondta, hogy nem. A köztársaság megdöntése váddal háromesztendei börtönbüntetéssel sújtották, azonkívül mellékbüntetésként ezer forint vagyonelkobzásra és polgári jogainak öt esztendeig tartó felfüggesztésére ítélték.
Szabadulása után, a hatvanas években a sors végre hazasodorta a békési tájra, melyet mindig nehéz szívvel hagyott el. Sok megaláztatás után, 1976. december 28-án halt meg. Békésnek sok megpróbáltatást megért népe könnyes szemmel mondhatta fölötte a zsoltárt: „Tebenned bíztunk elejétől fogva.” Valóban, ő haláláig méltó maradt erre a bizalomra, soha nem árulta el ezt a népet, hű maradt hozzá utolsó leheletéig.



Jegyzetek:
 

 
1 B. Szabó István jegyzete, melyet lányánál, B. Szabó Irénnél kaptam kézhez.
 
2 Padányi Gulyás Bélával készített interjúja, aki korábban a Nemzetgyűlés Külügyi Bizottságának volt az elnöke, emigrációban, Genfben, a SZER részére készített interjú keretében mondta el Tildy Zoltánnal folytatott beszélgetését.
 
3 Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött, II. kötet, 205.
 
4 A Padányi Gulyás Bélával készített interjúban hangzott el Genfben.
 
5 Kovács Imre: Magyarország megszállása 307–308.
 
6 Haas György: Egy élet a demokráciáért 93.
 
7 Haas György i. m. 93.
 
8 Haas György i. m. 123.


« vissza