Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Egy magyarul európai élet

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy az idei Wartburg-díj átadásán én mondhatok laudációt. Örömömet fokozza, hogy a 2007-es díjat olyan embernek adományozták, aki különösképpen rászolgált erre a kitüntetésre. A díjat dr. Mádl Ferenc egyetemi tanárnak, a Magyar Köztársaság 2000-2005 közötti elnökének ítélték az alapítvány illetékesei, olyan személyiségnek, akinek a német-magyar kapcsolatok, az európai eszme s annak megvalósítása ügyében tanúsított elkötelezettsége joggal méltányolható. Erre ugyanabban az esztendőben kerül sor, amikor itt, Thüringiában, akárcsak Magyarországon és egész Európában, Erzsébet magyar királylány, Thüringia későbbi tartományi grófnője születésének 800. évfordulóját ünnepeljük, életén és máig sugárzó hatásán elmélkedünk.

Kedves barátom, tisztelt Mádl Ferenc professzor, bizonnyal nem neheztel majd amiatt, hogy nehezemre esett eldönteni, milyen sorrendben is lenne a leghelyesebb munkásságának méltatása. Kezdjem a nagyra becsült, elismert elnök, a politikus méltatásával, aki az ország oly fontos időszakában, oly szilárd elkötelezettséggel járult hozzá Magyarország fejlődéséhez, és segítette elő az Európai Unióhoz való csatlakozását? Vagy inkább a tudóst, a jogtudort kellene előbb megszólítanom, aki már a rendszerváltás előtti időkben nagy tekintélyt vívott ki magának Magyarországon és a nemzetközi tudományos életben egyaránt? A jogtudorok és a jogtudományok világában elismert, többszörösen kitüntetett, tisztelet övezte személyiség, a diákok körében hasonlóképp nagyra értékelt professzor, a maga világos értékrendjével, keresztény orientációjával, a független, liberális tekintély, akit sohasem vesztegethet meg a hatalom.

És éppen ennyire méltányos lenne első helyen az elkötelezett keresztényt méltatni, aki sohasem rejtette véka alá, hogy számára a hit és a keresztény elkötelezettség cselekedeteinek mindmáig zsinórmértéke és iránytűje, amely alapvető vallási vonatkozásán túl kulturális identitásában is igazolja, megerősíti. Ez a hit és szellemiség, ahogyan Európában is, úgy számára: mint magánember és mint politikus számára is elképzelhetetlen a kereszténységgel való ideális kapcsolat nélkül. Ezért küzdött olyan vehemensen az eredeti uniós alkotmányszerződés kidolgozásának idején - amikor Magyarország még nem volt tagja az Európai Uniónak - azért, hogy a szerződés preambulumába bekerüljön a zsidó-keresztény gyökerekre, kiváltképp a keresztényi értékekre való utalás.

A másik cél, amit hasonló elszántsággal szorgalmazott, a kisebbségvédelem kérdése volt. Magyarország számára - mivel történelmének alakulása során a vele szomszédos országokba nagyszámú magyar kisebbség szorult, akik ott, Mádl elnök megfogalmazása szerint, „korántsem a legjobb helyzetben” élnek - mindig igen fontos követelmény volt a kisebbségvédelem. És Magyarország javaslatára a kisebbségek jogainak védelme, tiszteletben tartása bekerült az alkotmányszerződés-tervezet bevezetőjébe.

Itt áll Wartburg vára, amely a maga történelmével azt tanúsítja, hogy a Nyugat a keresztény értékek mellett kötelezte el magát. Elég, ha Thüringiai Erzsébetre vagy Luther Mártonra gondolunk, aki életének egy időszakát nem egészen önszántából töltötte itt, de ezt is hasznára fordította. Amikor az Új Testamentumot németre ültette át, a német irodalmi nyelvet is meghatározó módon kialakította. És szívesen hivatkozom Johann Sebastian Bachra is, a világ zeneirodalmának legnagyobbikára, aki nem messze Wartburg várától született. Ez a szál a Bach családhoz vezet, ami különben Thüringia és Magyarország kiterjedt kapcsolatainak folyamatosságát igazolja: Bach egyik leszármazottja életének jelentős részét Magyarországon töltötte.

A diák, a későbbi jogász Mádl Ferenc pályaválasztásakor tudatos, előrelátó döntést hozott, mikor a jogi tanulmányok, a jog szolgálata mellett határozott. Olyan országban tette ezt, ahol az igazi, a szó valódi értelmében vett jog nem adatott meg, amely egyáltalán nem volt jogállam, ahol kommunista diktatúra volt, ahol a magántulajdonnak, legkevésbé a magánjognak alig volt tere. Itt kezdett nemzetközi magánjogot tanulni, ami végül is lehetőséget teremtett számára ahhoz, hogy, eltökéltsége szerint, közvetlenül szolgálhassa hazáját, anélkül, hogy hozzájárult volna a kommunista állam megszilárdításához. Szakterülete, a nemzetközi magánjog, olyan kiváló lehetőséget kínált számára, hogy Magyarországon kívül is gyümölcsöző tudományos munkát végezhessen. Bizonyság erre megannyi nemzetközi tudományos egyesületben való tagsága, tisztsége.

Döntése azt is lehetővé tette, hogy egyetemi tanárként a saját elképzelése, érzéke és szelleme szerint oktasson. Az ország jogászelitjének tetemes része az ő iskolájából került ki, így például az ő tanítványainak egyike Orbán Viktor, aki Magyarország miniszterelnöke lett, és ma, a Fidesz elnökeként, az ellenzék vezetője.

Mádl Ferenc jogi diplomáját egy évvel az 1956-os forradalom, illetve az előtt szerezte meg, hogy a Vörös Hadsereg vérbe fojtotta a magyar nemzet szabadságharcát, és páncélosai letaposták Magyarországot. Minden kegyetlenség, keserűség és minden áldozat ellenére a hatalom csak látszatgyőzelmet aratott. A magyarországi felkelés voltaképp a keleti blokk egészében a kommunista diktatúrák hanyatlásának kezdetét jelentette, és ez a folyamat a berlini fal összeomlásával, az embertelen határok (melyek nemcsak Németországot, hanem egész Európát kettéosztották) lebontásával végződött.

A jogi témák és kérdésfeltevések, amelyek Mádl Ferencet foglalkoztatták, nyitottságára, gondolkodásmódjára és nemzetközi tájékozottságára vallottak. Így doktorált A vállalkozás és a gazdasági verseny az európai gazdasági integráció jogában témájával. 1974-ben! És továbbra is olyan témák foglalkoztatták, mint a kereskedelem és a jog, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, a nemzetközi gazdasági szervezetek joga (1977-ben), a külgazdaság és nemzetközi beruházások törvénye (1988-ban). Tartalmi és tematikai értelemben vezérfonalként húzódott végig munkásságán Európa és az Európára vonatkozó kérdésekre irányuló figyelem.

Mádl Ferenc jogtudós, magas rangú politikus, aki munkásságával nyilvánvalóvá tette, hogy Magyarország - ki vonta volna kétségbe? - nemcsak földrajzilag, hanem éppenséggel kultúrája és értékei révén is Európához tartozik, amelyek az országot évszázadokon át az európai szellemiségbe ágyazták. Ne felejtsük el, hogy Magyarország maga is hozzájárult az európai kultúra fejlődéséhez és alakulásához.

Mádl Ferenc bizonnyal bízott abban, hogy egy szép napon Magyarország politikai szempontból megint Európához fog tartozni - anélkül persze, hogy sejtette volna az időpontot.

Újra és újra el kell csodálkoznunk azon, hogy ma némelyek úgy tesznek, mintha évekkel ezelőtt előre lehetett volna látni, mi is történik majd 1989-90-ben Németországban és Európában. De éppenséggel nem így állott az eset. 1989 tavaszán igazán senki sem láthatta előre, milyen gyorsan közeleg és milyen gyorsasággal megy majd végbe.

1990 Mádl professzornak is elhozta a lehetőséget, hogy - mint óhajtotta -hasznára lehessen hazájának: a rendszerváltás után, az első szabadon választott miniszterelnök, Antall József kabinetjében államminiszter lett. Csaknem ekkor vállalt el egy olyan feladatot is, amely korántsem volt irigylésre méltó Magyarországon: az Állami Vagyonügynökség, a privatizációért felelős nemzeti intézmény elnöke lett. Ezt 1993-ban az oktatási és kulturális miniszteri megbízatás követte, amely az 1994-es kormányváltással ért véget.

Ez után jutott olyan döntésre Mádl Ferenc, amely ismételten bizonyítja egyenes jellemét: késznek mutatkozott arra, hogy a polgári tábor az elnöki tisztségre jelölje. Elvállalta ezt a feladatot anélkül, hogy számíthatott volna arra, hogy megválasztják, hisz a parlamenti többségi arány egyértelmű volt. De vállalta, hogy jelöljék, hogy a polgári tábor fel tudjon sorakozni egy jelölt mögé, és képes legyen sorait összezárni, egységet fölmutatni.

2000-ben ismét őt jelölte a polgári oldal, és az év júniusában az Országgyűlés a Magyar Köztársaság elnökévé választotta.

Politikus-elnökként bátor döntéseket hozott. Fenntartotta magának a kizárólagos jogot, hogy csak azokat tüntethesse ki, akiket méltónak érdemesít erre. Igazi államfő lett, aki azt is megmondta, minek kell bekövetkeznie, ha, mint fogalmazta, „negyvenévi sivatagi bolyongás után” sikerül az integrációs és átalakulási folyamat. „Magyarországnak, mint a választott népnek, a sivatagban kellett bolyongania. Ám a vándorlás alatt nem felejtettük el hűségünket Európa iránt, hűségünket a morálisan becses nemzeti értékek iránt. Az 1956-os magyar forradalom annak a tanújele volt, hogy a magyarok nem felejtették el a szabadság és Európa iránti hűségüket. Ellenkezőleg: nagyon súlyos áldozatokat vállaltak, nemcsak önmagukért, hanem Európáért is.”

És illő, hogy Európa ma a magyarokat és a velük hasonló sorsot megélt, ugyanígy helytálló népeket, az unió új tagjait szintúgy segítse.

Ugyanakkor Mádl elnök úr arra buzdított, hogy mindennemű segítség ellenére, amelyben az új tagországok részesültek vagy majd részesülni fognak, feltétlenül szükség van arra, hogy a tulajdon erejükre is emlékezzenek és támaszkodjanak. „Saját erejéből kell az országnak, a gazdaságnak újjászületnie, újjáteremtődnie” - mondta az európai csatlakozáshoz nyújtott magyar hozzájárulásáról 2004-es beszédében.

Magyarország hozzájárulása az európai gondolat kiteljesedéséhez Mádl Ferenc szemében egyet jelentett a történelmi távlattal, tekintettel a jelenre és a jövőre. Többször is emlékeztetett arra, hogy Magyarországnak újra és újra lendületet kell adnia Európának, s részt kellett vennie a kontinens puszta létének védelmében és biztosításában. Szent István apja, Géza fejedelem korától István királyon át, az általa meghonosított kereszténység idejétől az egyesült európai seregek mindig magyar részvétellel szálltak harcba, így a későbbi török invázióval szemben is. Az elnök utalt Morus Tamásra, Anglia lordkancellárjára is, aki cellájában (ahol kivégzéséig egy évet töltött a halálra várva), levelében azért esdekelt, hogy segítsék Magyarországot, amely olyan eltökélten szállt szembe a törökökkel. Ebbe a gondolati körbe tartozik az 1848-1849-es magyar szabadságharc is, amely tovább éltette a szabadság gondolatát Európában. És végül, de nem utolsósorban, az európai szabadságot védte az 1956-os magyarországi forradalom is, amelynek 50. évfordulójára a múlt évben emlékeztek.

Mindezt most Wartburgban idézzük föl, amely a szabadsággondolatok és a gondolatszabadság jelképeként rögzült a tudatunkban: a legjobb helyen vagyunk tehát. Mert jó, amit a szabadság eme szimbóluma kínál, s az is, hogy - amint Mádl elnök fogalmazta - van egy „markáns őrhely”, melyre mindig emlékezni kell. Kellenek ilyen őrhelyek, amelyek nemcsak arra kényszerítenek, hogy rögzítsük őket emlékezetünkben, hanem hogy pillantásunkat innen előrevessük.

Magyarországnak szüksége van Európára, és Európának szüksége van Magyarországra.” Ez a mondat az unió minden egyes tagállamára vonatkoztatható. Az úgynevezett „nagyokra” is. Egymagában tartósan egyetlen országnak sem lehet esélye. A globalizálódás, amely e tézis alapjául szolgálhat, csak visszhangja mindannak, amivel mi, európaiak, a nemzetközi versenyben szembetaláljuk magunkat. Egyetlen esélyünk az egységes Európa. Európa egyetlen államot sem korlátoz, amely az unióhoz tartozik. Európa senkitől sem veszi el a hazáját. Épp ellenkezőleg: Európa erejét és energiáját szövetséges államainak, kultúrájuknak és polgárainak sokféleségéből meríti. Alkotói önálló államok, amelyek épp ezáltal a közös Európában egymással is vetélkednek.

Nincs kétségem afelől, hogy nemcsak Magyarországon tartották hosszúnak azt az időt, amíg az ország a nagy változások után az uniós csatlakozásra várt: korábbi belépésben reménykedett, mielőtt 2004. május elsején - további 9 állammal együtt - végre az Európai Unió tagja lehetett, ami utóbb a keleti blokk két másik országa számára is lehetővé vált. A hosszú várakozás sem tudta megakadályozni azt az örömet, ami végül is a belépéssel mindenki számára megadatott.

Bernhard Vogel miniszterelnök, aki maga is Wartburg-díjas, 2003. október 30-i köszönő beszédében nem titkolta abbeli, megelőlegezett örömét, hogy „a mi közös európai házunkat a szabadság, a béke és a jólét közös házaként építhetjük föl. Kelet és Nyugat szétválasztása túlhaladott; ez a folyamat sok erőfeszítéssel jár, nemcsak a belépő kelet- és közép-európai országok részéről, hanem a korábbi 15 államtól is. Ám ezek az erőfeszítések nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy egész Európa a szabadság és a béke stabil terévé váljon, mert Európa mint érték- és integrációs közösség, politikai és gazdasági egység ma fontosabb, mint valaha”.

Nem kérdéses, hogy Magyarország, mint Mádl professzor joggal figyelmeztet rá, jelentős potenciált hordoz magában, és adottságaival képes hozzájárulni az európai uniós alkotmányhoz, képes stabilizálni egy összességében bonyolult régiót. Mai tapasztalataink szerint ezek az államok, amelyek a kommunista rendszer bukása után szabadságukat és önrendelkezési jogukat visszanyerték, 17 évvel a rendszerváltás után még nem tudták legyőzni az átalakulási folyamat nehézségeit. Ez többé vagy kevésbé, de az egykori keleti blokk valamennyi államában súlyos problémának számít. Ezen túlmenően pedig minden egyes ország, köztük Magyarország is, magában hordozza saját gondjait és nehézségeit is.

A média révén a múlt évben, de e napokban is, újólag tanúi lehettünk e probléma következményeinek és annak, hogy újabb nehézségek támadtak. Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a gondolkodás és a mentalitás több mint négy évtizedes eltorzítása után a dolgok ennyi idő alatt nem vesznek teljesen más irányt; hiszen az újonnan megszokott szabadság felelősségteljes alkalmazása révén is ez igencsak kevés a demokrácia, a jogállam kialakításához és a működő polgári társadalom kiépítéséhez.

Talán lehetséges lett volna; sokan utaltak arra, hogy rendkívüli teljesítményre lett volna szükség ahhoz, hogy a kommunista diktatúrák - melyeknek vétkeit és bűneit világossá kellett volna tenni - okozta károkat fölszámolják, ám ez szemlátomást nem vagy csak részben sikerült. A fiatalok körében, kivált Németországban, tapasztalható a demokrácia és a diktatúra megítélésének kérdését övező közöny, s olykor érthetetlen, ahogy a múlt visszatér a jelenbe.

E jelenséghez szeretnék néhány személyes megjegyzést fűzni, ám ezek közelebbről nézvést nem is olyan személyesek.

Ez a vár, Wartburg vára, sziklaszilárdan áll a hajdani német-német határon. Egy embertelen és természetellenes határon, ahol embereket öltek meg, németeket, de más államok polgárait is, mert Németország egyik részéből Németország másik részébe igyekeztek.

A határnyitás előtti utolsó hetekben egy magyar házaspár is áldozattá vált. A férfi életét vesztette, a nő pedig olyan sérüléseket szenvedett, amelyek élete utolsó, szükségben és szegénységben töltött napjaiig kísérni fogják. Az efféle bűnöknek nem szabad feledésbe merülniük. Az ilyen események mutatják meg, hogy milyen is az igazi arca egy olyan rezsimnek, amely nem volt hajlandó figyelembe venni és tisztelni az egyén személyes méltóságát. Nekünk tudnunk kell és ki is kell mondanunk, mit jelent a valóságban egy ilyen „jog”-felfogás. Ennek a tudatában fogalmaztam úgy, hogy „a határon megölték őket”, mert úgy vélem, hogy a dolgokat nevükön kell nevezni. Nem mondhatjuk úgy, hogy „meghaltak a határon”. A szépítgetés egyáltalán nem segít, nem vezethet a megbékéléshez, sőt: éppenséggel mélyíti az árkot.

Mindenekelőtt föl kell tennem a kérdést: hol van a szilárd határ szabadság és diktatúra között, ha a történelmi tényeket illetően hamis illedelmességből vagy vélt politikai korrektségből nem mondjuk el mindazt, ami valójában történt?

Wartburgot időnként a legnémetebb várként emlegetik. Nem akarom ezt vitatni, csak hozzáfűzném: az igazi európai eszmények és gondolatok innen indultak ki. Eszmények és gondolatok, amelyeket nevekkel is igazolhatunk: Szent Erzsébet, Luther Márton, vagy, ha a tágabb térséggel is összevonjuk, Johann Sebastian Bach, akiknek a gondolatai és eszményei hatásuk alá vonták a világot. Olyan értékek, amelyeknek, ahogy Mádl elnök újra és újra megfogalmazta, Európa alapját kell képezniük, s amelyek nélkül számára Európa elképzelhetetlen, ahogyan elképzelhetetlen mindannyiunk számára, akiknek hazája, illetve gyökereink egy része - akárcsak Mádl professzor esetében, akinek az elődei a dunai németektől származnak - Európában van.

Mi azokról az értékekről ismerjük föl magunkat, amelyeket történelmi folyamatok és személyek hoztak létre, amelyek világra nyitottságot és perspektívát jeleznek. Szabadságot, a gondolkozás szabadságát, önrendelkezést, liberális gondolatokat.

Az évek során számomra Wartburg előbb Németország és Európa feszültségeinek és megosztottságának intő és tanújele lett: amikor sok fáradsággal és esetenként erős ellenőrzés után először jöttem át a határon, hogy aztán a wartburgi autópályáról föl a magasba, a hegy csúcsára nézzek. Később, a Fal leomlása után a vár már az újra kivívott egységet és szabadságot jelképezte.

Szükségünk van erre a szimbólumra, de nemcsak a magunk személyes gyönyörűségére és épülésére! Engedjék meg, hogy tovább mondjam, hogyan is lehetséges ez. Először is nagy hálát érzek, amint a hegyen álló várra pillantok. Hálát azért, hogy a kettéosztás megszűnt, minden német számára visszanyertük a szabadságot, s az olyan államok, mint Magyarország, Lengyelország vagy Csehország is, túlléptek a gyámságon és az elnyomatáson, s visszaszerezték szabadságukat.

Második esélynek nevezhetnénk, amit Németország kapott. De felfoghatnánk ezt csodának is, amiért hálát kell adnunk Istennek. Mindazon gondunk ellenére, amelyek alkalmilag és a nagy különbözőségek miatt fölmerülnek, nem szabad félnünk európai jövőnktől. Kezünk ügyében van Európa formálása és további egyesítése. Sikerülni fog ez a politikában is! Korábban már megtapasztaltuk, hogy nem kell feltétlenül szomorkodnunk amiatt, hogy „csak” egyfajta alapszerződésünk, és nem alkotmányszerződésünk van, s egyelőre semmilyen alkotmányunk sincs. És Európára tekintve, nem akarjuk szem elől téveszteni az európai határokon túliakért való felelősségünket sem. Tovább kell látnunk az orrunknál, mert európai értékrendünkhöz tartozik az is, hogy vállaljuk a felelősséget mindazokért, akik a világon bárhol a segítségünkre szorulnak.

Befejezésül gratulálok a Wartburg Alapítványnak a választásért, és gratulálok a díjazottnak. Elismerése ez egy olyan személyiségnek, egy olyan államférfinak, aki a hazáját fenntartások nélkül szereti, aki nehéz időket élt át, és aki Magyarországért teljesítette kötelességét. Ám ezt a kötelességet mindig európai dimenzióba illesztette, és ezzel bárhol, ahol ez csak lehetséges volt, politikai értelemben alakította is. Ezért napjaink Magyarországa számára Mádl Ferenc kitüntetése üzenetértékű is.

Mélyen tisztelt Elnök Úr, mint 2007-es díjazott, fogadja szívélyes jókívánságaimat a kitüntetéshez, melyre érdemesebbet keresve sem találhattak volna!

Fordította Metz Katalin



« vissza