Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Illyés Gyula Mondello-díja

 

Az MTA ITI Illyés Gyula Archívumából[1]

Illyés Gyula Mondello-díja

Beszélgetés Hubay Miklóssal

 

1980-ban Illyés Gyula az Umberto Albini fordításában megjelent La vela inclinata című kétnyelvű, magyar-olasz verseskötetéért megkapta a Mondello-díjat Palermóban.[2] Mi volt a terve Illyésnek a díjjal kapott négymillió lírával, ami letétbe került a Római Magyar Akadémián, és amihez, az 1983 júniusában kelt megállapodás szerint, csak Önnek volt hozzáférése?

Illyés megkapta a Mondello-díjat, de nem utazott ki,[3] Palermóban pedig nagyon ragaszkodtak volna hozzá, mert mindig személyesen adnak át ilyen díjat. Amikor én itten Budapesten jártamba voltam a Csejtei utcában Illyéséknél, akkor Illyés azt mondta, hogy nincs szüksége erre a pénzre, valami jó célra szeretné fordítani.[4] Arra gondolt, hogy esetleg magyar diákoknak ösztöndíjként szolgáljon, hogy utazzanak.[5] Akkoriban én nagyon sok olasz nyelvre fordított magyar verseskötettel találkoztam, hiszen a firenzei egyetemen tanítottam, és hajszoltuk azokat a régi kiadványokat, folyóiratokat és köteteket, amelyekbe kitűnő olasz írók, költők és műfordítók magyar verseket fordítottak. Nagyon sok volt, de szétszórva, szinte beszerezhetetlenül. Tehát rengeteg Kosztolányi volt szétszórva folyóiratokban.[6] Namost, amikor Illyés azt mondta, hogy a Mondello-díjat ő valamilyen jó célra szeretné szánni, és adjak tanácsot, mi legyen, én azt mondtam, az igazi az volna – kiindulva abból a kínlódásból, hogyan szereztem be különféle eltűnt, rég eltűnt folyóiratokból a magyarról olaszra fordított műveket – ha egy antológia készülne 20. századi magyar költők olaszra fordított verseiből. Például volt egy folyóirat, ami a régi magyar kultúrpolitika becsületére szolgál, az Ungheria d’oggi, ami tele volt magyarból fordított művekkel. De az Ungheria d’oggi, úgy, ahogy van, eltűnt. De nemcsak ott közöltek fordításokat, hanem például a firenzei rádiónak volt Approdo című folyóiratában.[7] Umberto Albini például nagyon sok fordítását ott közölte. Sehol nem lehet megtalálni a folyóirat számait. És akkor mondhatnám tovább, majdnem minden nagyvárosnak volt valami folyóirata, és akinek amerre kapcsolata volt, oda elküldte a fordítását. Ezek élnek valamennyi ideig, azután eltűnnek. Viszont ezekben volt a magyar irodalomért a lelküket kiadó olasz költőknek, fordítóknak számos közlése. Nagyon sokan fordítottak a két háború között Kosztolányit Olaszországban, de megtalálhatatlanok. Azt mondtam Illyésnek, hogy össze kellene szedni ezeket a régi folyóiratokat, kis kiadványokat, magánkiadványokat, amelyekben magyar költők fordításai vannak, és egy nagy antológiát csinálni belőlük, hasonlatost a Gara Lászlónak franciául megjelent Anthologie de la poésie hongroise című kötetéhez. És ez megtetszett neki.

Mi volt a tervezett antológia koncepciója?

Tizenkét 20. századi magyar költő – Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Kassák Lajos, Füst Milán, Szabó Lőrinc, József Attila, Illyés Gyula, Radnóti Miklós, Vas István, Weöres Sándor – verseinek olasz fordításait szerettem volna összegyűjteni. Azt akartam, hogy minden egyes költőhöz Illyés tanulmányköteteiből és naplóiból szerkesszünk bevezetést: Illyés véleménye mi volt Kosztolányiról, Babitsról. Ezeket akartam felhasználni.[8] Két egyetemen, a szegedin és a firenzein elkezdtük a fordítások összegyűjtését, de hát az antológia terve elhamvadt a kezem alatt. Meg kell mondanom, hogy nem volt segítségem, nem volt aki kigépelje a verseket. Meghaladta képességeimet a feladat. Mert más volt azt mondani a diákjaimnak, keressék meg ez és ezt a verset ebben és ebben a folyóiratban, és más volt legépelni. Egyéb elfoglaltságaim jelentősen leterheltek. Drámákat írtam, tanítottam a firenzei egyetemen, megválasztottak Budapesten közben az Írószövetség elnökének, és hetenként pendliztem Firenze és Budapest között. Firenzét nem akartam feladni, hogy a függetlenségem megmaradjon, és ne legyek itt kiszolgáltatva ennek a rettenetes hetvenes–nyolcvanas évek politikai huzavonájának, ami akkor itt zajlott. Tehát volt ez, az írószövetségi elnökösködésem, ugyanakkor Firenzében a körülöttem felnövekvő hét-nyolcszáz tanítvány, akik mennek aztán egyetemi tanárnak, könyvtárosnak. Gondolom akkor Illyést is nem egy dolog megviselte, a román ügyek, az erdélyi ügyek. Nagy dolog volt az akkor, amit Illyés csinált.

Hogyan került a firenzei egyetemre?

Egy művészettörténésznek, a Michelangelo-kutató Tolnay Károly köszönhetem, hogy odakerültem. Ő volt a Casa Buonarotti igazgatója a Via Ghibellinán, a Santa Croce mögött.[9] Tolnay Károly olvasta, amiket Ferenczy Béniről és Ferenczy Noémiről írtam.[10] Neki még mielőtt 1919-ben kiment volna nyugatra testi-lelki jó barátja volt Ferenczy Béni, és szinte menyasszonya Ferenczy Noémi. Ő írta Ferenczy Noémiről az első, és évtizedeken át egyetlen monográfiát,[11] még a fiatal magyarországi Tolnay Károly, és nem Carlo de Tolnay, Charles de Tolnay, ahogy aztán később írta a nevét. Magyarországi barátai megküldték neki amiket Ferenczy Béniékről, Noémiről írtam, és ő ismeretlenül engem ajánlott a firenzei katedrára, amikor az egyetem megkérdezte tőle, ha maga magyar, kit tudna ajánlani, hogy lehetőleg ne magyar hivatal küldje ki, és ne is az emigrációból. Sok kommunista professzor volt, s ők nem szavazták meg az emigrációt, de ugyanakkor államilag kiküldöttet sem akarnak. Akkor Tolnaynak eszébe jutott, hogy olvasta, amiket Ferenczy Béniről írtam, s kaptam egy táviratot, hogy „Önt katedra várja Firenzében. Jelentkezzék.”

Hogyan tanította a magyar irodalmat a firenzei egyetemen?

Ha én magyar nyelvet és irodalmat tanítok, akkor van két vagy öt tanítványom. De ha azt mondom, hogy nem kell magyarul megtanulni, és a latin, skandináv, olasz vagy német főszakos mellékesen, a bölcsészeti karokon szokásos szabadsággal felveszi még a magyart is, akkor vizsgázhat nálam anélkül, hogy megtanulja a megtanulhatatlan magyar nyelvtant. Külföldivel még életemben nem találkoztam, aki a tárgyas-tárgyatlan igéket tudja jól használni, csak Jean-Luc Moreau-val Párizsban.[12] Tehát a diáknak nem kell megtanulnia magyarul, de ha elolvassa Az ember tragédiáját olaszul, Jókai-regényeket olaszul, Illyés Gyula egy kis verses kötetét, Albininak a Dőlt vitorla-fordítását és József Attila-fordításait, Sauro Albisani Szabó Lőrinc-fordításait, akkor jöhet hozzám vizsgázni magyar irodalomból, és aztán majd elmegy könyvtárosnak Catanzaróba, és lesz egy dél-olasz városban egy olyan könyvtáros, aki tudja, ki volt Madách és Illyés.[13] És erre elkezdtek jönni a tanítványok. Valami miatt tetszett nekik ez a lazább, rögtönzött terv, és nem szabványos akadémiai formára vett módszer. Mert az volt, hogy odaálltam a táblához, és elkezdtem írni a verset szavanként magyarul, minden szónak mondtam az értelmét, hátterét, mi minden értelem van még mögötte, és felírtam a verset. Közben előttük ott volt sokszorosítva az egyszer már lefordított Kosztolányi-vers vagy Weöres Sándor-vers és abból nézték, értették, és két óra alatt egy verssel úgy megismerkedtek, hogy hazamentek egy remekmű meghódításának nagyszerű élményével. És még ráadásul – tudtak, vagy nem tudtak magyarul – boldogan idézték magyarul is, volt, aki bemagolta a verseket. Szerencsére a mostani magyar középiskolai tanrend nem érhetett el oda hozzájuk, hogy ne tanuljanak memoritert, pláne idegen nyelven. Én ezáltal, hogy egyenest remekművekkel találkoztak a diákok, megbolondítottam a firenzei egyetemet. Ehhez a bizonyos esame liberalizzatohoz – így hívták azt a vizsgát, ami nem tartozott az ő szakkörükbe, szorosan vett studiumukhoz, hanem külön felvették, és amihez az olvasmányokból kellett felkészülni – tehát írtam egy listát, hogy mely kiadóknál, milyen magyar könyvek jelentek meg, keressék meg a könyvtárban, olvassák el olaszul, és hogyha ilyen módon tudnak ezekből a fordításokból a 19. századi magyar irodalomról, Madáchról egy jó fél órán keresztül a vizsgán helytállni, akkor megkapták az indexükbe a jegyet. Mint ahogy én emlékszem itt a Pázmány Péter Egyetemen felvettem például a világnézetek lélektanát. És vizsgáztam a világnézetek lélektanából, benne is van az indexemben, holott nem tartozott hozzám, de megtetszett a kínálatban. Nohát ilyen tálcán kínált lehetőség volt a magyar költészet a firenzei egyetemen. A vizsgáimra hétszázan-nyolcszázan jelentkeztek, mert jöttek a latinosok, a történészek, a művészettörténészek, akik felkészültek abból, az ötven magyar kiadványból. Például sok Mikszáth-regényt adtam fel, aztán a két világháború közötti bestseller regényeket, Vaszary, Molnár Ferenc, Zilahy és Körmendi műveit is fordították olaszra.

Mit tart professzori munkássága legnagyobb sikerének? Kik voltak a legkedvesebb tanítványai?

Egy öreg hölgy nemrég elmesélte, hogy az ő kis unokája, akinek olasz az apja és magyar az anyja, most elemista egy olasz városban, és az irodalomtanárnő két évvel ezelőtt azt mondta az egyik órán, hogy ő egy nagy magyar költőről, József Attiláról szeretne beszélni, mert most száz éves. A tanárnő Firenzében nálam vezetődött be József Attila életművébe. Az idős hölgy elmondta, hogy képzeljem el, az ő elemista unokája akkor felállt, és azt mondta, ő tud József Attila-verset, a De szeretnék kuglert venni címűt.[14] Ezt elszavalta ott a kisgyerek magyarul, és nagyon örült neki a tanárnő. Nagyon fontosnak tartom, hogy kijöttek az egyetemről ilyen tanárok, akik aztán egy évfordulón megemlékeznek a magyar költőkről.

Járt például a magyar szemináriumra Antonello La Vergata,[15] aki egy évtizeden át dolgozott egyetlen egy vers, József Attila Óda című versének valóban tökéletes olasz fordításán.[16] Ő jelenleg a filozófia professzora a firenzei egyetemen. Nem tanult meg magyarul, mert nem azt mondtam neki, hogy ahhoz, hogy maga a magyar költészettel foglalkozzék, ahhoz szükséges megtanulnia, hogy a finnugor törzsek nyelvei közül melyiktől származik a magyar.

Másik kedves tanítványom, Sauro Albisani most már Olaszország egyik jeles költője, legalább öt-hat kötete megjelent.[17] Most születésnapomon, április 3-án itt volt különben a Petőfi Múzeumban, ő is eljött. Ő talán az egyik legtehetségesebb, ha nem a legtehetségesebb tanítványom volt, magyarul is megtanult. Illyésnek egy kötetnyi versét ő jelentette meg olaszul Európa címmel.[18] A legnehezebb magyar vonatkozású, a magyar történelemhez és társadalomhoz szorosan kötött verseket, tehát például a Nem volt elég, az Árpád, és az Egy mondat a zsarnokságról című verseket a maga költői tehetségével és erejével teljesen érvényes, jelenvaló, olasz versekké tette.[19]

Egy harmadik jeles tanítványom Roberto Ruspanti.[20] Ő nálam annak idején Kassák-verseket kezdett fordítani, és ez akkor nagyon jelentős volt, mert Kassáktól akkor tulajdonképpen még semmi nem volt olaszul. Lefordította például Kassáknak egy rendkívül jelentős versét, az És átlépték a küszöböt címűt. Ruspanti igyekezett rendbe hozni az Illyés Mondello-díjából tervezett antológiát. Eredményesen dolgozik, kitűnő dolgokat csinál. Lefordította a János vitézt például. És annak, egész nagy sikerre tett szert, és járta az olasz középiskolákat, középiskolákban csinált írótalálkozót. Mindent és pontosan megcsinált, ő vette át tőlem az antológia munkálatait. Minden költőhöz egy két-három oldalas előszót írt bevezetésül.

Melyek a legszebb emlékei Illyésről?[21]

Amikor megkaptam a firenzei kinevezésemet,[22] éppen Párizsban voltam, és ugyanakkor Párizsban volt Illyés is feleségével, ők valahol költő barátjánál laktak. Akkor én Claude Bourdet-éknál laktam, aki akkor a l’Expressnek a főszerkesztője volt. Amikor mondtam Claude Bourdet-nak, hogy itt van Illyés, akkor meghívta. De mindjárt meghívta melléje a nagy ellenfelet, Fejtő Ferencet is ebédre. Tulajdonképpen szép volt, hogy az évtizedekkel azelőtti két ellenfél ott a nagy francia család lakásán találkozott.[23] Most amikor Illyés száz éves volt, akkor én a Société Européenne de Culture magyar megbízottjaként Fejtőt meghívtam Budapestre, hogy tartson előadást Illyésről.[24] Mert akkor ott Párizsban én láttam azt, mennyire megrendült ő, hogy akkor már öregedőben Illyéssel találkoztak, és nagyon szép volt, ahogy rakták össze emlékeiket franciául, és hát ölelkeztek össze a végén. Tehát Fejtőt hívtam meg, hogy tartson előadást. Ezen itt volt a velencei vezetés is, Michelle Campagnolo-Bouvier is Budapestre jött,[25] és az Akadémián tartottuk a tudósklubban ezt az ünnepséget Illyés száz éves születésnapján.[26] Az Akadémia vezetőségéből is sokan jöttek, mert nagy pillanat, hogy Fejtő fog Illyésről beszélni. Számomra sokkal megrendítőbb, és lélekemelő volt az, hogy Fejtő elmondja az ellenségeskedés okait, és azt, hogy ezen hogyan lépett aztán ő is túl, minthogyha akkor megkértem volna valamelyik irodalomtörténészt, akár Domokos Matyit[27] is – kedves unokaöcsém volt –, tartott volna előadást. Úgyhogy Fejtőnek ez az előadása nagyon szép volt. Többen kérdezték tőlem, hogy hát miért nem egy hozzá közel álló költőt, a Bella Pistát,[28] vagy mást kérek meg erre, de így volt szép.

A másik kiemelkedő élményem az Ők tudják, mi a szerelem című darabom bemutatójához kapcsolódik. Én ezt fordítóként csináltam, mert nem volt szabad akkor már évek óta, 1957 tavasza óta a színpadon szerepelnem, de mint fordító szerepelhettem. Kértek tőlem 1959-ben egy egyfelvonásost Tolnay Klárinak. Ádám Ottó rendezte, ő kért meg, hogy keressek a francia irodalomban egy egyfelvonásost, és fordítsam le. Klári elmondta, hogy egyszer szeretne egy erotikától kirobbanó öregasszonyt játszani. Akármit próbáltam találni a francia irodalomban, nem volt jó, mert vagy obszcén volt neki, vagy ilyen, vagy olyan. Akkor elmondtam, minthogyha egy francia színdarab lett volna, a Berlioz-témát, hogy hatvanéves korában elmegy Berlioz a hetvenéves Esztellához, egykori szerelméhez, és megpróbálja megszöktetni. Na, ezt csinálja meg nekem – mondta Tolnay Klári – egy hét alatt, és akkor megírtam a darabot. Ezt a színdarabot Sinkovits Imre és Tolnay Klári játszották a Pesti Színházban, amit akkor Bartók Teremnek hívtak, zeneterem volt.[29] Színre került, mikor aztán a főpróbán már persze mindenki tudta, hogy én írtam. Akkor jöttek a tűzoltók, és úgy döntöttek, hogy a Pesti Színház megszűnt.[30] De később aztán élt tovább ez a darab.[31] Illyés Gyula ott volt a bemutatón, nyilván mert Sinkovitsékkal barátságban volt.[32] Másnap reggel – ez volt az egyetlen alkalom hosszú életünkben, mert hát Illyés is hát akkor már hetven körül járt,[33] inkább túlvolt a hetvenen, én meg startoltam a mostani 90 évemre – megszólalt a telefon, ő telefonált, hogy hát milyen jó ez a darab.[34] Nem győzte dicsérni, és azt mondta, hogy: – Te az a baj – és teljesen igaza volt –, hogy egyfelvonásost nem játszanak a színházak. Hát mutassuk meg a franciáknak, hogy mit tudunk mi csinálni. Na, fogjunk össze – azt ajánlotta, segít nekem –, csináljunk ebből egy egész estét betöltő előadást. De akkor már megvolt a mű, és úgy éreztem, hogy ez a formája, soha nem írtam meg hosszabban. Egyszer írtam egy előjátékot hozzá, ez meg is jelent az összkiadásban. Tehát ez volt életem legnagyobb ajándéka, Illyésnek az a reggeli telefonja, az Ők tudják, mi a szerelem bemutatója után. Ezt a darabot Sinkovits a Nemzetiből és Tolnay a Madáchból hakniként játszották40 éven át, ha szabad estét tudtak maguknak összehangolni.

Előadták ezt a drámáját Olaszországban?

Igen, Umberto Albini lefordította Firenzében Lutter Évával, és a nagy olasz kiadó, az Einaudi ki adta.[35] Tulajdonképpen ezzel nyitott nekem utat Olaszország felé, mert ezt akkor a rádió elkezdte játszani, és azt hiszem tizenkétszer ismételték meg ezt a darabot., úgyhogy bevezetődtem. Albini fordított Weöres Sándort is, és Illyés Gyulával is jó barátságba került Magyarországon. Jött minden évben, pedig ő nem volt magyar szakos. Ő jelenleg emeritus professzora a genovai egyetemen a klasszika filológiának, görög drámákkal foglalkozik. De ide járt többek között azért is, hogy velem a görög drámákról beszéljen, mert a német filozófusok megadtak neki bizonyos szempontokat a görög drámákhoz, de drámaíróval eddig ő nem beszélt a görög drámákról. Valahogy egy drámaíró egy kicsit más szögből is megközelíti ezeket a műveket. Öt-hat kötetet írt görög drámákról, a Garzantinál jelentek meg, és a legnagyobb görög dráma szakértő, Sirakuzában a görög dráma intézet igazgatója volt. Gyakran eljött hozzám, hogy elmondja, jövőre melyik Euripidészt fogja tárgyalni a szemináriumában egy féléven keresztül. Ugyanakkor már nagyon régen, diákkorában belebolondult ő is a magyar költészetbe. Nem tudott magyarul, de egy görög-latin filológus, aki tud persze angolul, olaszul és franciául, könnyebben nyúl a nyelvekhez. Mi az elején franciául beszéltünk, még mielőtt Firenzébe kikerültem, és meg kellett tanulnom olaszul. Úgy dolgozott, hogy reggel hatkor – mert korán kelt, és akkor dolgozott – mindig szólt a telefon, és akkor tudtam, hogy Albini hív Rómából. Kért, hogy magyarázzam meg neki Áldozás Attila sírján című Ady-verset, merthogy az „eláztatott” vagy más szót nem érti benne.[36] Tehát Albini lefordította nekem a kis egyfelvonásosomat olaszra, meglepetésül, de nem mutatták be, illetve a római színművészeti főiskolán a végzős növendékek vizsgaelőadásban megcsinálták. A hallgatók azt mondták nekem, hogy hát ezt végigcsinálták, de nem írnék-e nekik majd legközelebb, a következő tanévben vizsgadarabot fiatal szerepeket, mert hát ebben öreg emberek jelentek meg nagy fehér parókákkal, ráncos arcokkal. Akkor megcsináltam nekik egy évtizedek óta húzódó tartozásomat, amit még Kerényi Károlynak ígértem meg, Sophoklesznek egy vígjátéktöredékét, amiből csak 410 sor maradt fenn. Ikhneutai a címe görögül, Nyomkeresők lett a magyar címe.[37] Minden Sophokles-kiadásban benne van, mint töredék. Kerényi nem győzte mondani annak idején – akkor én kint Genfben, ő pedig Asconában élt, de amikor lehetett találkoztunk –: hogyha drámaírónak mondod magadat, akkor ezt a Sophoklesz-töredéket egyszer egészítsd ki. Ez a darab a zene feltalálásáról szóló szatírjáték. Nagyon fontos volt számára az Ikhneutai, nagyon sokszor írt a naplójában róla. Akkor megcsináltam ezt a darabot a római színművészeti főiskolások számára. Ennek az olasz fordítását Sauro Albisani csinálta, azt hiszem, meg is jelent a Sipario című olasz folyóiratban.[38] Ezt aztán tényleg játszották.

Illyés halála után hogyan alakult az antológia terve?

Hazajöttem Firenzéből Illyés temetésére. Elkésve értem a Farkasréti temetőbe, mert valami miatt feltartóztattak egyszer életemben a vámosok. Mire kiértem akkor már megkezdődött a szertartás. Utána a Rózsadomb kávéházban mentünk többen, és ott felvetettem egy római emlékülés tervét. Pár hónappal később, még 1983 nyarán a római Magyar Akadémián meg is csináltunk egy Illyés-emlékülést a Mondello alapítvánnyal és a Velencében székelő Société Européenne de Culture egyesülettel, amelynek Illyés is tagja volt. A Mondello-díj összege letétbe került a Római Magyar Akadémián, amelyhez az 1983. június 16-án kelt megállapodás szerint nekem volt hozzáférésem.[39] 1990 nyarán felkértem Ruspantit az antológia munkálatainak átvételére, amikor dél-tiroli házában nyaralt 3-4 napig. Az Illyés Archívumba került kéziratpéldány 1992 nyarán Udinében készült.[40] A cím és a koncepció egyaránt Ruspantié. A tizenkét költő mellé bekerült még Pilinszky János négy verssel. Célja a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő költeményeinek a rendelkezésre álló legjobb olasz fordításban való megismertetése az olasz közönséggel. Az elmúlt húsz évben sem készült hasonló antológia, talán egyszer még ki lehetne adni.

2008. július 22.

 

 

Jegyzetek:

 

 

[1] Illyés ki akart utazni, megvolt már a repülőjegy is, de családi okok miatt az utolsó percben le kellett mondani az utat. Illyés Mária ment volna vele, aki a munkahelyéről is már elkéredzkedett. Illyés Mondello-díjával kapcsolatos további információkat és a kutatásban nyújtott segítséget köszönöm Sauro Albisaninak, Illyés Máriának, L’Homme Ilonának, Merényi Miklósnak, Radics Péternek, Roberto Ruspantinak, Stauder Máriának és Zöldi Mihálynak.

[2] Gyula Illyés, La vela inclinata. 26 liriche del Grande Vecchio della lirica ungherese del ’900. Tradotto e presentato da Umberto Albini, introduzione di Giovanni Raboni. Genova, 1980. S. Marco dei Giustiniani, 92. l.; Illyés naplójegyzetei a Mondello-díjjal kapcsolatban: 1980. augusztus 2., 1981. szeptember 23., 1981. szeptember 29–30., 1981. október 17., 1981. október 19., 1981. október 20., 1981. október 21., 1981. október 22. Olasz sajtóvisszhang: A Tadeusz Konwicki e Gyula Illyés. (Assegnato il „Mondello”.) [Publicisztika] = Giornale di Sicilia 1981. jún. 21.; Stasera Alvin Curran per il Premio Mondello. [Publicisztika] = L’Eco della Stampa (Milano) 1981. okt. 24.; Da domani a Palermo il premio Mondello. [Publicisztika] = L’Eco della Stampa (Milano) 1981. okt. 19.; Così oggi la Rassegna di Palermo. [Publicisztika] = Giornale di Sicilia 1981. okt. 22.; I vincitori del premio „Mondello”. [Publicisztika] = L’Eco della Stampa (Milano) 1981. okt. 25.

[3] Illyés csak részben a saját gyenge egészségi állapota miatt mondta le az utolsó héten a palermói utat, fő oka az volt, hogy feleségén váratlanul súlyos műtétet kellett elvégezni. Azon a napon ment be felesége a kórházba, amikor neki lányával el kellett volna utaznia. Illyés Mária közlése alapján.; A díj átvételére, kezelésére Illyés a Római Magyar Akadémia igazgatóját, dr. Merényi Ferencet kérte meg, a további teendőkre pedig a Magyar Irók Szövetségének elnökét, dr. Hubay Miklóst. Dokumentáció: MTA ITI Illyés Gyula Archívum 92. doboz, IV. pallium.

[4] Illyés Gyulának a pénzre bár szüksége lett volna, 1981-ben már felmerülhetett annak a lehetősége, hogy esetleg magánszemélyek is létrehozhatnak közügyért alapítványokat. Ebben az időben kezdeményezte Kodály Zoltánné, Németh Lászlóné és Illyés Gyula – saját pénzösszeg fölajánlásával – a Bethlen Alapítvány létrehozását is. Illyés szeretett volna a nehéz sorsú fiatalok érdekében valamit tenni, intézményes keretek között biztosítva a cél megvalósulását. Ezzel az elképzelésével a család is egyetértett. Illyés Mária közlése alapján.

[5] „Kedves Barátom, hadd köszönjem meg újra, ezuútal is fordításaidat s mindazt, amit a magyar szellemi élet érdekében tettél, beleértve azt az én Mondello-díjamat is. S kérjem rögtön ismét tanácsodat. A díjat kezdettől az olasz–magyar szellemi érintkezés érősítésére szántam. Előbb alapítvány-félére gondoltam; alapitvány olyan alapjára, melyhez tanárok is hozzájárulhatnak, annyiban, hogy kamata is elég lenne olasz fiatalok magyar, vagy magyar fiatalok olasz tanulmányainak megkönnyitésére. Ha ez nem megy, a dij összegének magának a kiosztására. Ennek útraindításához, vezetéséhez szerettelek volna, szeretnélek megnyerni. Gondolkodj rajta…” Levél Illyés Gyulától Umberto Albini részére. D.: Budapest, 1981. november. 12. Kézirat és gépirat. MTA ITI Illyés Gyula Archívum 92. doboz, IV. pallium.

[6] Hubay Miklós: Talán a lényeg. Bp., 1999. Littera Nova, 46.

[7] Approdo letterario, 1952-től 1977-ig háromhavonta megjelenő folyóirat. Torinóban nyomtatták, Rómában volt a vezetése, és Firenzében szerkesztették.

[8] Feljegyzések az olasz antológiával kapcsolatban: tartalmi javaslatok. Kézirat és gépirat. MTA ITI Illyés Gyula Archívum 92. doboz, II. pallium, dátum nélkül; további dokumentáció, feljegyzések és levelezés: MTA ITI Illyés Gyula Archívum 92. doboz, IV. pallium: Levél Hubay Miklóstól Illyés Gyulának és Kozmutza Flórának a Magyar Írók Szövetsége fejléces papírján. D.: Budapest, 1982. febr. 20. „Kedves Flóra, kedves Gyula, itt küldöm az olasz–magyar költői antológiáról a feljegyzést. Amint kiderül belőle: két egyetemen, a szegedin és a firenzein kezdjük el a fordítások összegyűjtését…”

[9] Hubay Miklós–Petényi Katalin: Beszélgetés Tolnay Károllyal. Kortárs, 23. évf. 1979. 6. sz. 962–975.

[10] Ferenczy Béni: Írás és kép. Szerk. Hubay Miklós. Budapest, Magvető, 1961.; Hubay Miklós: Egy éremről. Kortárs,18. évf. 1974. 10. sz. 1649–1653; Hubay Miklós: Kommentárok az úti beszámolóhoz, 1964. február; Dialógus a mexikói bikaviadalokról Ferenczy Bénivel, 1964. március; F. B.; F. B. és G. F. In: Hubay Miklós: Végtelen napjaim – Új folyam. Budapest, 1997. Elektra, 14–21, 118–119; Hubay Miklós: Aranykor…?, 1971. karácsony; Egy ismeretlen-ismerős szoborról, 1955; Aranykor, 1960. In: Hubay Miklós: Aranykor. Budapest, 1972. Szépirodalmi, 7–13; 251–255.

[11] Tolnay Károly: Ferenczy Noémi. Budapest, 1934.

[12] 1937-ben született Tours-ban, író, költő, műfordító, egyetemi professzor. A finnugor nyelvek professzora az Institut national des langues et civilisations orientales-ban.

[13] Hubay Miklós: Talán a lényeg. Bp. 1999. Littera Nova, 54; Sárközy Péter: Magyar irodalom Olaszországban. Kortárs, 46. évf. (2002) 6. sz. 98–99.

[14] József Attila első fennmaradt verse (Kedves Jocó!, 1916–17?): „De szeretnék gazdag lenni, / Egyszer libasültet enni, / Jó ruhába járni kelni, / S öt forintér kuglert venni. / Mig a cukrot szopogatnám, / Ú j ruhámat mutogatnám, / Dicsekednék fűnek fának, / Mi jó dolga van Attilának.”

[15] 1954-ben született Cosenzában, 1977-ben a firenzei egyetemen szerzett diplomát. A modenai egyetem filozófiaprofesszora.

[16] Hollósi Zsolt: „Vállalni, propagálni kell azokat az értékeket, amelyeket vallunk”.  Beszélgetés Pál József irodalomtörténésszel. Tiszatáj, 59. évf. (2005) 10. sz. 93.

[17] 1956-ban született, költő, drámaíró, műfordító. Színháztörténet szakon végzett a firenzei egyetemen 1980-ban.

[18] Illyés, Gyula: Europa. Traduzione di Sauro Albisani, pref. Miklós Hubay. Marsilio, Venezia 1986. Ismertetés: Rivista studi ungheresi. Roma 1987. 2 .nr., 150–152.

[19] Hubay Miklós: Talán a lényeg. Bp. 1999. Littera Nova, 45.

[20] Roberto Ruspanti 1947-ben született, Rómában. Három évig dolgozott Budapesten a Corvina Könyvkiadó olasz lektoraként és szerkesztőjeként. Hazájába visszatérve a paviai, majd később az udinei egyetem docense lett. Jelenleg is Udinében tanít.

[21] Hubay Illyéssel kapcsolatos emlékeiről ld. még: Hubay Miklós: Aranykor. Budapest, 1972. Szépirodalmi, 193–203; Hubay Miklós: Talán a lényeg. Bp. 1999. Littera Nova, 182–195; Hubay Miklós: Találkozások Illyés Gyulával. Kérdez Tóth Franciska. Irodalomismeret, 12. évf. (2002) 3–4. sz. 163–166; Hubay Miklós: „Hoztad-e Szent István koronáját?” Mozaikkockák Illyés Gyuláról. In: Kortárs 46. évf. 2002. nov. 11. sz. 20–26.

[22] Hubay 1974-től 1988-ig tanított magyar irodalmat a firenzei egyetemen, azonban korábban, a hatvanas években is többször megfordult Firenzében, feltehetően a darabjai bemutatója miatt, ld. pl. a Napló nélkülem c. kötet néhány feljegyzését. Sárközy Péter: Magyar irodalom Olaszországban. In: Kortárs 46. évf. 2002. június, 98. A párizsi találkozás, amelyet Hubay az interjúban említ, valójában 1963-ban volt, és nem 1974-es firenzei kinevezésének évében. Erre enged következtetni Hubaynak Illyéshez 1963. november 11-én Firenzéből írt levele, amelyben elmondja, örült, hogy Párizsban, bár rövid ideig, de együtt lehettek. Köszönöm Illyés Mária és Radics Péter segítségét az időpont tisztázásában.

[23] Claude Bourdet (1909–1996) francia író, újságíróval Illyés a hatvanas évek legelején többször is találkozott – Bourdet-ék Charaire-éknek (Georges Charaire, 1914–2001, francia festő, költő, a Théatre du Tertre alapítója, és felesége Véronique Charaire, azaz Kovács Veronika, 1924–2009, színésznő, műfordító) voltak közeli jóbarátaik, gyakran összejártak. Illyésék akkoriban többször találkoztak Fejtő Ferencékkel is, és baráti volt közöttük a hang. Kozmutza Flóra későbbi elmondásai szerint. Illyésék az 1970-es évek elején is találkoztak Fejtőékkel Clara Malraux-nál, ld. fotó: Fejtő Ferenc és felesége Hilmayer Róza, Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra, Illyés Gyula, Georges Charaire, Jean Follain, Clara Malraux, Véronique Charaire, Armand Beyer és felesége Bródy Vera. Megjelent: Illyés Gyula képekben. Szerk. Illyés Gyuláné, Moldován Domokos. Budapest, 1982. Gondolat, 72.

[24] A Société Européenne de Culture-t 1950-ben alapította Umberto Campagnolo Velencében. Célja, hogy az írók, a művészek és a tudósok a kultúra egyetemes értékeit hatékonyan képviseljék a közéletben. Tagjai voltak például Julien Benda, John Desmond Bernal, André Breton, Marc Chagall, Benedetto Croce, Eugenio d’Ors, Mircea Eliade, Jaroslaw Iwaszkiewicz, Karl Barth, Thomas Mann, François Mauriac, Giuseppe Ungaretti, Hans Urs von Balthasar és Illyés Gyula.

[25] A Société Européenne de Culture főtitkára.

[26] A Société Européenne de Culture magyar tagozatának rendezvényén 2002. június 7-én a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadás szerkesztett szövege megjelent: Fejtő Ferenc: A népnek fia volt. Tekintet, 15. évf. 2002. 4–5. sz. 5–18.

[27] (1928–2006) irodalomkritikus, -történész, szerkesztő, könyvtáros.

[28] (1940–2006) költő.

[29] Görgey Gábor: Hubay Miklós 90. Élet és Irodalom, LII. évf. (2008. április 4.), 14. sz. 14.

[30] Hubay Miklós: Tolnay: Estella, 1959. december 6. In: Hubay Miklós: Végtelen napjaimÚj folyam. Budapest, 1997. Elektra, 251–252

[31] 1993 áprilisában újították fel a darabot.

[32] 1959. december 6. In: Illyés Gyula: Naplójegyzetek. 1946–1960. Bp. Szépirodalmi, 1987. 497.

[33] Illyés akkor ötvenhét éves volt.

[34] Hubay többször is visszaemlékezik erre a telefonbeszélgetésre: 1971-ben a Szent László kocsisa c. írásában: „Annak idején, a bemutató másnapján, egy költő barátom telefonon lelkesítő szavakat mondott a darabról. Olyasmit is, hogy ezt a Berlioz-históriát ki kéne bővíteni egész estét betöltő színdarabbá. Meg lehetne mutatni a franciáknak… Mit is? Hogy így visszük színpadra az ő nagyjaikat, mi, magyarok … Jó volt hallani. De tudtam, hogy az Ők tudják, mi a szerelem-et most már úgy hagyom, ahogy megírtam.” In: Hubay Miklós: Aranykor. Budapest, 1972. Szépirodalmi, 430–431; majd a Kánoni kor. „Lever de rideau” az Ők tudják, mi a szerelemhez c. írásában: „A Berlioz-darabot a még fiatal Sinkovits és Tolnay Klári kreálta, még 1959-ben (hogy aztán 40 éven át játsszák, Tolnay Klári halála napjáig). A premier utáni reggelen Illyés Gyula telefonált (életemben egyszer ért ez a megtiszteltetés). Odavolt a darabért, és felajánlotta, hogy lássunk neki, szívesen segít: írjuk át ezt az egyfelvonásost egész estét betöltő színdarabbá. A francia színpadokra csak így juthat el, márpedig ezzel megmutathatnók azoknak a franciáknak… stb. Most már tudom, milyen igaza volt Illyésnek: azon frissiben kellett volna megpróbálkozni a darab játékidejének a kiszélesítésével.” In: Hubay Miklós: Lélegzetvisszafojtva. 11 egyfelvonásos. Összegyűjtött drámák IV. Bp. 2006. Elektra, 29–30.

[35] Hubay, Miklós: Solo loro conoscono l’amore [Ők tudják, mi a szerelem], trad. da UMBERTO ALBINI ed EVA LUTTER, in Teatro Uno, a cura di Luciano Codignola. Torino, 1962. Einaudi.

[36] 1977. augusztus 14. Hubay Miklós: Talán a lényeg. Bp. 1999. Littera Nova, 19–23; Ady, Endre: Sacrificio sulla tomba di Attila. Traduzione di Umberto Albini. In: Ady, Endre: Poesie. Milano, 1978. Ugo Guanda Editore. p. 99.

[37] Hubay Miklós: Kívül Magamon. Összegyűjtött drámák I. Bp. 2004. Elektra, 207–208; Csehy Zoltán: Nerótól a terrorizmusig.Hubay Miklós: Összegyűjtött drámák, I. kötet., Kívül Magamon. Új forrás, 40. évf. (2008) 3. sz. 58.

[38] Hubay, Miklós: I Segugi. Riscrittura in collaborazione con Sauro Albisani. In: Sipario, 1994, n. 543.

[39] Nyilatkozat Kozmutza Flórától és Illyés Máriától. D.: Budapest, 1983. június 16. Gépirat a szerzők és két tanú sajátkezű aláírásával, s ennek három fénymásolata. MTA ITI Illyés Gyula Archívum 92. doboz, IV. pallium.

[40] Ungheria ritrovata. I 12 massimi poeti del Novecento ungherese. Antologia promossa da Gyula Illyés con il suo „Premio Mondello 1980” Selezione delle traduzioni italiane a cura di Roberto Ruspanti. Hanno collaborato alla realizzazione di questa antologia: Flóra Illyés, Sauro Albisani, Miklós Hubay. Gépirat. MTA ITI Illyés Gyula Archívum 92. doboz, I. pallium. Az olasz nyelvű magyar költők antológiájának kézirata ismeretlen okokból nem jelent meg. Az antológia kézirata tizenhárom 20. századi magyar költő verseinek olasz fordításait tartalmazza: Ady Endrétől 37, Babits Mihálytól 9, Juhász Gyulától 10, Kosztolányi Dezsőtől 31, Kassák Lajostól 30, Füst Milántól 5, Szabó Lőrinctől 14, József Attilától 39, Illyés Gyulától 33, Radnóti Miklóstól 21, Vas Istvántól 26, Weöres Sándortól 29, Pilinszky Jánostól 4 verset húsz olasz és magyar műfordító (Umberto Albini, Sauro Albisani, Sandro Badiali – Gilberto Finzi, Guglielmo Capacchi, Gisa Casarubea, Paolo Castruccio, Mario de Micheli – Eva Rossi, Tomaso Kemény, Antonello la Vergata, Luigi Reho, Nelo Risi – Edith Bruck, Roberto Ruspanti, Paolo Santarcangeli, Folco Tempesti, Jole Tognelli – Marinka Dallos, Gianni Toti – Marinka Dallos) tollából. Az egyes költőkhöz tervezett bevezetés csak Ady Endréhez készült el. Az antológiához viszonylag kevés új fordítás készült, nagyrészt korábban folyóiratokban és antológiákban megjelent fordításokat gyűjt egybe.



« vissza