Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Több, mint krimi - A nyomozó

Ha valaminek, akkor a jó zsánerfilmnek, közülük is a kriminek nincs hagyománya a magyar filmben. Persze napjaink hazai filmgyártása legkevésbé talán a hagyományokról szól. Így azután csak egy pillanatra volt meglepő, hogy a 39. Magyar Filmszemlén egy első filmes rendező, Gigor Attila egy krimi-thrillerrrel, A nyomozóval, mindjárt öt díjat söpört be. Ilyen kezdés után szoktak aggódni a kritikusok, mondván, a második filmet nehezebb jól megcsinálni.

Gigor Attila első játékfilmjét sem a kisujjából rázta ki. Három-négy évig foglalkoztatta a téma, hogyan lehetne egy jó krimit csinálni, amelyben az emberi kapcsolatoké a főszerep. Hogy a zsánerfilmes eszközök használatát mélyebb gondolatisággal lehet ötvözni, azt a legjobbaktól, többek között Raymond Chandlertől és Lawrence Blacktől tanulta meg. És ne feledkezzünk meg a thriller műfaj atyjáról, Alfred Hitchcockról sem. Tőle két dolgot merített: valami borzongatónak, titokzatos félelemnek lennie kell mindjárt a film elején, és hogy sokat segít egy gyilkosság rejtelmességében, ha a gyilkos nem ismeri az áldozatot. Persze azért ne gondoljanak valami utánérzésre, iskolás másolásra.

A nyomozó főhősének már a foglalkozása is hátborzongató. A harmincas éveiben járó fiatalember ugyanis kórboncnok. Nyitott kérdés, hogy azért választotta-e ezt a különös szakmát, mert eredendően jobban érezte magát a halottak, mint az élők között, vagy ez az idegenkedés, magába fordulás, a kapcsolatteremtésre és kommunikációra való képtelenség a proszektúra légköréből következik. Ám a lényeg az, hogy számára a halál mindennapi rutin. Kivéve azonban édesanyjáét, aki rákos. Ezaz érintettség rögvest szétveri a megszokást. A kórházban egy szobatársa ajánlja Tibornak, hogy pályázzon egy svéd alapítványhoz, ott megmenthetik édesanyját - de ehhez is milliókra volna szükség. Ebben a csapdahelyzetben találja meg hősünket egy idegen férfi, szokott kisvendéglőjében egy zacskó pénzt ajánl neki egy gyilkosságért. Elvállalja, mert szüksége van a pénzre, és nem fél a lebukástól. Úgy gondolja, hogy amiért nem ismeri az áldozatot, nem kerül a gyanúsítottak körébe, és így nem találhatnak rá. Amúgy sincs ideje sokat gondolkodni, mert már este csöng a telefonja, hogy akció indul.

Mindössze azt tudja leendő áldozatáról, hogy kísérleti fizikus, idősebb kicsit nála, koncertre jár. Ám amikor a megbízást teljesítve hazamegy, elolvas egy levelet. Megtudja, hogy ismeretlen áldozata valójában a féltestvére: közös az apjuk, akit egyikük sem ismer. S mivel másnap már a nyomozók is keresik, rájön, hogy a felbujtó rászedte, mert ugyan korábban nem ismerte, de szoros kapcsolatban van áldozatával.

Gyilkosból nyomozó lesz, mert elemi érdeke, hogy megtudja, ki volt az áldozat, s kinek állt érdekében meggyilkolni. Van alibije, hisz pincér barátnője (akivel különös kapcsolata abban merül ki, hogy esténként moziba mennek) emlékei rendben tartása céljából minden létező jegyet elrak, hogy, mint egy naplóból, követni tudja életét. A film egyik bravúrja ennek a különös párnak a hihető ábrázolása. Edit nem tud áttörni a férfi lelki páncélján, egy idő után már talán nem is akar. Jó így nekik? Két magány együtt. Több vagy kevesebb, nem tudhatjuk. Talán más, ezért vállalják.

A férfi nyomozni kezd, s ahány szereplő, annyi kitűnő, hiteles vagy éppen bizarr karakter, mint például egy vak antikvárius. És mi lenne más egy gyilkosság oka, mint a pénz? Mellesleg egy család- (pontosabban család nélküli) történetre is fény derül, hisz a féltestvérek apja elég nagyvonalúan kezeli apai kötelességeit. Minden szereplő emberi kapcsolatait valami deficit jellemzi, végül is ezt sikerül kinyomoznia a gyilkosból nyomozóvá lett Tibornak, akinek ez a felismerés enyhíti komplexusait: legalábbis ezt jelzi, hogy a film végén egy nagy elhatározással már színházba viszi Editet. Végig jelen van a filmben az olykor fekete humor, szervesen, olykor alig észrevehetően, épp ezért élvezetesen. Üdítően hat az a fricska, amivel a mozihoz, a filmkínálathoz viszonyul a rendező, s a magát arab mandolinművésznek kiadó, a médiában akadálytalanul hódító szélhámos is pontos jelzés.

A fiatal rendező nem tagadja, hogy hisz a történetmesélésben és a hatáskeltő elemek adagolásában, szerinte ez nemcsak az amerikai filmstúdiókban, de Arisztotelész Poétikája óta mindenütt kötelező. (Nem véletlen, hogy a filmszemlén a legjobb forgatókönyvnek járó díjat is megkapta.)

Első filmjét készítve biztos kézzel válogatta a szereplőket, rég láttunk ennyi kitűnő színészt, kifogástalan alakítást. Mert kockáztatni is, hiszen nemcsak az örök befutók közül válogatott. A címszereplő Anger Zsolt megkapta a filmszemlén a legjobb alakítás díját, s teljesen indokoltan. Rezes Judit a pincérnő szerepében nagyon nehéz feladatot old meg, meggyőzően. De rácsodálkozunk az özvegyet játszó, sokadszorra is kitűnő Tóth Ildikóra: mert cseppet sem rutinból játssza a szépasszonyt.

Nemcsak a rendezőnek, az operatőrnek is ez volt az első játékfilmje: Herbai Máté fényképezésén ez éppúgy nem látszik, mint a film egészén. Semmi első filmes sokat markolás, szertelenség. Nincs rutin, de nincs kiérleletlenség sem: egészében valami jólesően pimasz, fiatalos magabiztosság árad a filmből, ahogy az alkotók azt mondják: „Mi ezt is tudjuk!” S hogy mi mindent még, az majd a következő filmekből, talán hamarosan, kiderül. Az azonban már most is biztos, hogy a most pályára lépők számára a zsánerfilm és a szerzői film között nincs átjárhatatlan fal.



« vissza