Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A Mindszenty-ügyek (1949-1971) 1.

A Mindszenty József bíboros budapesti amerikai nagykövetségen töltött tizenöt éves belső emigrációjával összefüggésben készült számos hivatalos dokumentum a Szentszék és a magyar kormány vonatkozó megállapodása1 alapján 2041-ig nem kutatható a Magyar Országos Levéltárban. Sajnos nem ismerhetők meg a „másik oldal” dokumentumai sem, mivel a vatikáni „Archivio segreto” is csak 1938-ig kutatható, s feltehetően ott is majd 2041 után lesznek elérhetőek Mindszenty bíboros életének e periódusával összefüggő iratok. Ennek ellenére, a rostán fennmaradt, elsősorban a keletkezésükkor titkosított MSZMP-dokumentumok alapján több-kevesebb pontossággal rekonstruálható, hogyan viszonyult az ország - napi politikai gyakorlat szerinti - legfőbb hatalmi központja, az MSZMP Politikai Bizottsága és személy szerint Kádár János ahhoz a nem mindennapi helyzethez, amit a magyar katolikus egyházfő amerikai menedékre találása jelentett, illetőleg hogyan zajlott ez a konfliktus a katolikus egyház és a kormányzat egymásnak feszülésével a háttérben.

A frissiben hatalomra került Kádár a késedelem nélkül beindított tömeges megtorlások közepette sem feledkezett meg arról, hogy „rendet tegyen” az új rezsim és az egyház(ak) kapcsolataiban.2 Az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottsága3 igen hamar, már 1957. március 5-én napirendjére tűzte az Előterjesztés néhány egyházpolitikai kérdés rendezésére4 című dokumentumot. A dokumentum fontosságát az is jelezte, hogy hozzácsatolták a Művelődési Minisztérium Egyházügyi Hivatala elnökének nyilatkozattervezetét Mindszenty József helyzetéről. A nyilatkozattervezet szerint a bíborost jogerősen ítélték el életfogytig tartó fegyházbüntetésre5, a büntetést csak enyhítették 1955-ben azzal, hogy tartózkodási helyül egyházi objektumot jelöltek ki számára. Ez nem amnesztia, csupán kedvezmény volt - így ő továbbra is jogerős büntetőítélet hatálya alatt áll. 1956. október 30-án engedély és amnesztia nélkül önkényesen megszakította büntetése letöltését, és november 30-i rádióbeszédében a „Magyar Népköztársaság alkotmányos rendje ellen lázított. Utasítást adott az Állami Egyházügyi Hivatal kirablására és az irattár elhurcolására, amit utasításának megfelelően Turcsányi Egon, Mindszenty személyi titkára végre is hajtott”. Mindszenty vendégként az USA követségén tartózkodik, a magyar állam területén kívül, és olyan rendeleteket ad ki, „amelynek értelmében a demokratikus felfogású, haladó gondolkodású egyházi személyeket állásaikból elmozdította, eltiltotta a közéleti tevékenységtől, és Budapest területéről kiutasította őket”. Mivel ezek a rendeletek ellentétben állnak az egyház és az állam közötti megállapodással és állami törvényekbe ütköznek, végrehajtásuk állami törvényekbe ütköző cselekedetnek minősül. „Mindszenty József Magyarországon, éppen a fenti helyzetből kifolyólag többé nem végezhet egyházi funkciót.”

Az ideiglenes intézőbizottsági vitán az előterjesztő a bíborosra vonatkozó kérdésekre azt felelte, hogy „Mindszentyről nem tudok sokat. Ő már két ízben megpróbálkozott, hogy Rómába utazhasson, ezt a pápa megtiltotta. Azóta olyan rendeletet hozott a pápa, hogy gondoskodtak helyettesítéséről, tehát ma már a Vatikán sem ismeri el, mint egyházkormányzati tényezőt. Ha egy ilyen nyilatkozat, melyet javasolunk, megjelenne, akkor eltávozna külföldre - és számunkra ez lenne a legjobb megoldás. Amit esetleg kiabálni tud rólunk, azt már úgyis tudják, újat mondani nem tud”. A vitában megszólaló Kádár természetesen nagyon jól tudta, hogy Mindszenty bíborost koholt vádak alapján állították bíróság elé és ítélték el, a meghozott ítélet jogosságát azonban soha nem vonta kétségbe. A justizmordnak részéről történő elismerése annak a bevallása is lett volna, hogy saját letartóztatásáig viselt tisztségei okán6, ilyen-olyan módon ő maga is részt vett koholt perek megszervezésében, s ez nem fért volna össze az ő „szenvedéstörténetével”, mivel ez utóbbi nagy szerepet játszott saját legitimitása megerősítésében. Igaz, 1954-es rehabilitációs tárgyalásán kijelentette a Legfelsőbb Bíróság előtt, hogy ő „alanya és tárgya” volt az elkövetett törvénytelenségeknek, de később már az „alanya” szót a jótékony feledés kierőszakolt homálya fedte. Jellemző módon, a néhány évvel később „a személyi kultusz éveiben elkövetett törvénysértések kivizsgálására” kiküldött bizottság az 1962. augusztus 14-i központi bizottsági ülés elé terjesztett jó ötszáz oldalas jelentése is a koholt pereket, törvénytelen eljárásokat csak az 1949-es Rajk-pertől tárgyalta. Így az azt megelőző Mindszenty-per eleve kívül került az „elkövetett törvénytelenségek” körén - együtt azokkal a perekkel, amelyeket nem a hatalom bástyáin belül lévő ártatlanokkal szemben folytattak le.

Még ugyanannak az évnek a nyarán újabb terjedelmes jelentés került a politikai bizottság elé az állam és az egyház viszonyáról.7 Az előterjesztés akkurátusan összeállított kimutatása arról árulkodott, hogy a hatalom erőfeszítései ellenére a papság döntő többsége nem működött együtt az új rezsimmel. A jelentésről és az elképesztő módon behatáridőzött feladatokról szóló vita jegyzőkönyve szerint Kádár megjegyezte, hogy nemcsak „ők támadnak, nekünk is vannak szerveink, pl. a BM is harcol”. Világossá kell tenni - elmélkedett Kádár -, hogy miben lehet együttműködni és miben nem, mert most sokan abban a tévhitben élnek, hogy „megalkudtunk az egyházakkal”. Minden félreértést elkerülendő Kádár nyomatékosan hozzáfűzte, hogy „Meg kell értetni, hogy mi a klerikalizmus ellen tűzzel-vassal, golyószóróval és börtönnel is harcolunk, mert nálunk nem klerikális, tehát papi uralom van, hanem munkás-paraszt hatalom. (...) Mi az, ami ellen nem harcolunk? A vallásos világnézet. (...) De itt már döntő szerep a kulturális szerveké. (...) Lehet, hogy a klerikalizmus ellen harcolni kell még öt évig, és a vallásos világnézet ellen két generáción át. (...)” Hozzáfűzte, hogy „A katolikus püspöki kar elé olyan követelményt nem állíthatunk, hogy mint egyházi szervezet szakadjon el Rómától, ellenben követelhetjük a püspöki kartól, hogy Róma politikai reakciójától határolja el magát. A püspökökkel többet kell foglalkozni, vitatkozni, megegyezni...” Befejezésképpen felszólított a túlzások, a túlbuzgóság ellen.

1958. október 10-én elhunyt XII. Piusz pápa, s ennek következtében Mindszenty bíboros ügyében váratlan fordulat történt.8 A külügyminisztérium illetékese (de nem a külügyminiszter) 1958. október 18-i dátummal jelentette, hogy „ma délelőtt˝ 11-kor értesítették a külügyminisztériumot, hogy Ackerson ügyvivő kormánya utasítására azonnal meg kívánja látogatni a külügyminisztérium vezetőjét. Negyedóra múlva fogadtam. A látogatás célja a mellékelt jegyzék átadása volt. Ackerson megkért, hogy jelenlétében olvassam el a jegyzék szövegét. Miután elolvastam, közöltem vele, hogy nincs semmi megjegyzésem, s a jegyzéket kormányomhoz továbbítani fogom. A látogatás mintegy két percig tartott.”9 A jegyzék szövege szerint az Amerikai Egyesült Államok kormánya üzenetet kapott a pápaválasztó Bíborosok Tanácsának titkárától, Rómából. Az üzenetben a Bíborosok Tanácsa az Egyesült Államok budapesti követsége jószolgálatait kérte „annak az érdekében, hogy lehetővé váljék Mindszenty kardinális kiutazása Rómába, a Conclavéra olyan formában, természetesen, hogy személyi biztonsága megfelelően biztosítva legyen”. A kérés természetes volt, hiszen a katolikus egyház egyik, ha nem a legfontosabb eseményéről - az új pápa megválasztásáról - volt szó, amely eseményen Mindszenty bíborosnak mint pápaválasztó főpapnak ott kellett volna lennie. „A követség örülne” - folytatódott a jegyzék -, „ha tudomására hoznák, hogy hajlandó-e a Magyar Népköztársaság kormánya Mindszenty kardinális római útját lehetővé tenni és részére olyan szabad mozgást biztosítani, amely garantálná a kardinális személyi biztonságát attól az időtől kezdve, hogy kilép az amerikai követségről, egészen addig, hogy Ausztriánál átlépi a magyar határt. Egy ilyen írásbeli biztosíték kézhezvétele után a követség örülne, ha a minisztérium által kijelölt kompetens tisztviselőkkel megtárgyalná a kardinális Magyarországról való távozásának részleteit, akit a követség ideiglenes ügyvivője kísérne el.” Az amerikai diplomáciai erőteljes tiltakozás azért is bírt különös jelentőséggel, mert Kádárék egyház elleni offenzívája és a megtorlások kellős közepén10 tett kísérletet arra, hogy a magyar egyházfőt kimenekítse Magyarországról, felhasználva a pápaválasztás nyújtotta teljesen legitim igényt. Ennek ellenére a Politikai Bizottság 1958. október 22-én tudomásul vette a Mindszenty József római útjával kapcsolatos amerikai jegyzékre adott elutasító választ.11

A dolog persze nem volt ilyen egyszerű, mivel az amerikai jegyzék olyan izgalmat keltett, hogy a külügyminisztériumban mintegy hetven oldal iratanyag keletkezett a válaszjegyzék különböző fogalmazványai révén. A tervezetekben olyan kitételek is szerepeltek, melyek szerint a bíboros „megátalkodott bűnöző, aki a magyar nép és a Magyar Népköztársaság ellen súlyos politikai bűncselekmények egész sorozatát követte el”... A kérdés fontosságára utalt, hogy a tervezetek végleges jóváhagyás előtt egészen a legfelsőbb vezetésig kerültek (Kádár, Münnich, Marosán). Jól mutatja, hogy Kádár olyan mértékben tartotta kezében ezt az ügyet is, hogy az amerikai diplomáciai kezdeményezésről kiadandó, néhány soros külügy-minisztériumi sajtóközlemény szövegét a tervezeten szereplő megjegyzés szerint Kádár instrukciói alapján javították ki. A válaszjegyzéket október 21-i dátummal továbbították az amerikai követségre. A jegyzék utolsó sorainak az ad különös jelentőséget, hogy arról árulkodott, későbbiek során Kádárék egy ideig azt a taktikát választották, hogy nincs hivatalos tudomásuk arról, hogy Mindszenty bíboros az amerikai követségen tartózkodik.

XXIII. János, „a jó pápa” beiktatását követően a Politikai Bizottság 1959 májusában ismét napirendre tűzött „egyházpolitikai” kérdéseket12. A kádári vezetés jól érzékelte, hogy XXIII. János életközelségének megjelenése a nemzetközi kapcsolatok bonyolult összefüggésrendszerében olyan új minőségű helyzetet teremtett, amely mellett nem mehettek el szó nélkül. A jelentést követő vitában Kádár kétségkívül hajlékonyabb álláspontja jutott érvényre. Határozottan kijelentette, hogy véleménye szerint az új pápa trónra lépését követően változás történt a Szentszék politikájában, bár - fűzte hozzá - ez „taktikai változás”. Úgy vélte, hogy „differenciálni kell”. Kádár megemlítette, hogy mivel a „Vatikán megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a lengyel emigráns kormánnyal” (ami igen fontos gesztus volt a varsói kormány számára), Magyarország irányában is kell tenni valamit, ami „lojalitásra vall”. Ha ezt megteszi, „mi is irányában teszünk valamit”. Lényegében ez volt az első alkalom, amikor felmerült valamiféle kontaktus lehetőségének a megteremtése a Szentszékkel.

Valamivel később a pártvezetés ismét napirendre tűzte a Mindszenty-kérdést.13 A politikai bizottság elé került jelentés gyökeresen szakít azzal a korábbi koncepcióval, hogy szó sem lehet a Mindszenty-kérdés megtárgyalásáról az amerikaiakkal - mivel az a magyar belügyekbe történő súlyos beavatkozás. Az előterjesztők világosan leszögezték az új álláspontot, amennyiben kijelentették, hogy a „Vatikán és az Egyesült Államok által elfogadhatónak tűnő kompromisszumos megoldásba: Mindszentynek az országból való kiengedésébe, akkor mehetünk bele, ha világos már, hogy az őszi ENSZ-közgyűlésen a »magyar kérdés« napirendre tűzése iránti javaslat elmaradt s a magyar delegáció mandátumát elismerték. Ebben az esetben - függően a nemzetközi helyzet akkori egyéb vonatozásaitól - és feltéve, hogy az Egyesült Államok és a Vatikán garanciát nyújt Mindszenty szilencium alatt tartására, hozzájárulhatunk kiengedéséhez”. Hozzáfűzték még, hogy a magyar fél számára egyelőre előnyös a jelenlegi helyzet - jelezve ezzel, hogy felismerték a bíboros amerikai követségen tartózkodásában rejlő zsarolási potenciált. Igaz, ez utóbbi kínálta lehetőségeket túldimenzionálták. A dokumentum szerint az amerikai és a vatikáni érdekek között ellentét alakult ki, mivel amerikai részről elérkezettnek látták az időt arra, hogy „a jelenlegi helyzetet érdekeiknek megfelelő” irányban módosítsák - vagyis a bíboros amerikai követségen való tartózkodásának véget vessenek. Ezzel szemben a Vatikán számára a jelenlegi helyzet előnyös, mert amíg a bíboros az amerikai követségen tartózkodik, addig a Szentszéknek nem kell foglalkoznia funkciói betöltésének a kérdésével, továbbra is fennáll annak a látszata, hogy a főpásztor nem hagyta el a nyáját, és a Vatikán továbbra is nyitott kérdésként kezelheti a magyar kormány „egyházpolitikai intézkedéseit”. Az előterjesztők a fentiekből azt a következtetést vonták le, hogy a saját érdek az Egyesült Államokkal történő tárgyalás szükségét diktálja.

Kádár azonban más véleményen volt. A vita során kifejtette, hogy a katolikus főpap letartóztatásáról, elítéléséről szó sem lehet. A tárgyalási folyamat megindításának a kezdetén szerinte azt kell mondani, hogy „itt van ez a probléma, ez nekünk közömbös, de meg kellene oldani”. Igen határozottan kijelentette, hogy nem az amerikaiakkal kell tárgyalni, mivel azt a tárgyalást azzal kell kezdeni, hogy követelni kell Mindszenty kiadatását. Kádár új álláspontja szerint nem rendelkeztek hivatalos tudomással arról, hogy a bíboros a követségen tartózkodik, „jelenlegi ott-tartózkodását ő is csak úgy mondja, hogy hírek szerint”. Kádár úgy látta, hogy az amerikaiakkal történő tárgyalás kezdeményezése olyan új konfliktusokat generálhat ennek a kérdésnek a révén, amely éppen hogy szembe menne azzal a szándékkal, hogy minél hamarabb törjék meg kormányának relatív nemzetközi elszigeteltségét. Szerinte közvetítőként Kreisky kancellár személyében (aki már érdeklődött az ügyben Sík külügyminiszternél) harmadik résztvevőt kell a folyamatba bevonni - mivel ő már úgyis tapogatódzott a kérdésben. Mindenesetre Kádár realitásérzékét mutatta, hogy az előterjesztésnek a magyar lehetőségeket illető túlzott dimenzióival szemben kijelentette, hogy abban az esetben, ha a Szentszék garantálja Mindszenty bíboros szilencium alá helyezését, és berendelik kúriai szolgálatra - a bíborost huszonnégy órán belül átadják az osztrák hatóságoknak. Mindezt attól függetlenül, hogy 1949-es „ítélete rendben volt, azzal nem volt semmi baj”, a büntetés érvényben van, és „még nem felelt az 1956-os ellenforradalom során elkövetett bűneiért” sem.

1962 augusztusában a Mindszenty bíborossal kapcsolatos kérdések ismét a Politikai Bizottság elé kerültek14. Az előterjesztés szerint ez alkalommal a Vatikán részéről érkezett érdeklődés és javaslat Mindszenty Józsefnek az októberi zsinatra való kiengedésére, „ott-tartására és félreállítására”. Ugyanakkor a magyar-amerikai viszony normalizálása kérdésében az USA képviselőinek ismételt puhatolózása szintén aktuálissá tette, hogy a politikai bizottság határozza meg a kérdésben a további lépéseket. Ekkor még magyar részről úgy látták, hogy a Mindszenty-kérdés a magyar-amerikai kapcsolatok normalizálásának a részét képezi, és úgy vélték, hogy az amerikaiak érdeklődése arra utal, hogy „presztízsveszteség nélkül akarnak megszabadulni a magyar ügytől az ENSZ-ben és Mindszentytől”.

A szentszéki diplomácia is aktivizálódott. Részéről az első megkeresés a zsinattal kapcsolatban 1962. április 30-án az ankarai pápai nunciustól jött, aki az ottani magyar követnél érdeklődött, hogy kiutaznak-e a magyar püspökök a zsinatra, és egyéni kérdésként azt vetette fel, hogy az esetleges kiutazók között lehet-e Mindszenty bíboros. Ankarában május 25-én a nuncius, majd június 6-án az ügyvivő érdeklődött a válasz iránt. „Június 25-én történt a római közvetett érdeklődés a római magyar követnél. Ez alkalommal közvetítették azt a javaslatot, hogy Mindszentyt - ha kiengedjük - a Vatikánban tartják és félreállítják.” Azonban várható, hogy a zsinaton kibontakozó vitában (szocialista országokkal kiegyező papok, püspökök) Mindszenty József a legagresszívabb szárny támogatója, eszköze lenne. Akkor is felhasználhatnák támadásra, ha az USA követségén ül továbbra is, de ez az USA kormányának a kellemetlenségét csak fokozná, Magyarország számára különösebb jelentősége alig lenne - így az előterjesztés.

Az előterjesztő szerint tehát az amerikai és a vatikáni tárgyalási irány lehetősége fennállt. A dokumentum újólag azt hangoztatta Kádár korábbi álláspontjával szemben, hogy „Jelenleg helyesebbnek tűnik, hogy a Vatikánnal történő tárgyalást az amerikaiakkal való tárgyalásnak rendeljük alá”. Mindszenty bíboros Magyarországról történő elengedésének árát a javaslat gondosan megszabta - követelni kell az Egyesült Államoktól a magyar kérdés levételét az ENSZ-közgyűlések napirendjéről és a magyar küldöttség mandátuma kérdésének a lezárását. Javaslat vagy követelés formájában, hogy megállapodás esetén követek cseréjére kerüljön sor - ez utóbbi ne legyen feltétel, mert itt kongresszusi hozzájárulás kell.15 További feltétel: az amerikai kormány ellenséges akcióinak megszüntetése minden nemzetközi szervezetben és amerikai politikai fórumon, vagyonjogi diszkriminációk megszüntetése, a koronaékszerek visszaadása. Az amerikaiakkal történő megfelelő megállapodás esetén „Mindszentyt kiengedjük Rómába, ama feltétellel, hogy ott félreállítják”. Az előterjesztés az esetleges megállapodást úgy képzelte el, hogy a bíboros csak a zsinat után távozhat Magyarországról „eljárási kegyelmet gyakorolva vele szemben”. Az eljárási kegyelem gondolata első ízben merült fel.

Az előterjesztés szerint az amerikai külügyminisztérium közölte, hogy hajlandó félúton elébe menni a magyar kormánynak az ENSZ-beli magyar kérdésben. Ennek következtében a Vatikánnak azt a választ kívánták adni, hogy Mindszenty bíboros az amerikai-magyar kapcsolatok normalizálódását követően, a zsinat befejezése után hagyhatja el Magyarországot. A javaslat a továbbiakban még határozottabb követeléseket fogalmazott meg, miszerint a „Vatikán képviselőivel való külön tárgyalás során követelhetnénk minden olyan vatikáni intézkedés hatálytalanítását, amely az állam és az egyház közti normális viszonyt kívánó egyházi személyek ellen irányult (kiközösítés visszavonása). Ha viszont a Mindszenty-kérdést a magyar-amerikai viszonynak rendeljük alá, akkor ez az utóbbi kérdés a magyar püspöki kar és Vatikán közötti viszony rendezésére vonatkozó kérdések között marad.”

Az egy héttel később született határozati javaslat16 alaphelyzetként, magabiztosan fogalmazta meg, hogy a „magyar kormány tárgyalási pozíciója az ország megerősödésével megszilárdult”. Tárgyalni kell az Egyesült Államok képviselőivel a kétoldalú kapcsolatok normalizálásáról és ennek keretében a Mindszenty-ügyről. Kell tárgyalni a Vatikánnal is - hangsúlyozta a javaslat -, de a Vatikánnal való tárgyalást alá kell rendelni az amerikaiakkal való tárgyalásnak. Azonban a Vatikántól konkrétabb kezdeményezéseket kell igényelni, mert az ankarai és római megkeresések nem tekinthetőek hivatalos javaslatnak. A vatikáni tárgyalók számára világossá kell tenni, hogy „Mindszenty büntetőjogi eljárás hatálya alatt áll, aki jogerős büntetését nem töltötte ki, s megszegte ama feltételeket, amelyek mellett büntetését félbeszakították”. Azt is kell látniuk, hogy „Mindszenty kiengedése az USA-val való viszonyt is érinti, tehát attól is függ, hogy az USA hajlandó-e normalizálni a két ország közötti viszonyt”. Amagyar kormány további feltétele, hogy a Vatikán tartsa tiszteletben a magyar állam hagyományos jogát, hogy csak a magyar állam beleegyezésével szentelhet fel püspököt. A Szentszéknek garantálnia kell, hogy Mindszenty bíborost félreállítják, és megtiltják neki, hogy a magyar kormány ellen bármilyen tevékenységet folytasson. Ezen kívül Mindszenty bíboros kérje írásban a magyar kormánytól, hogy mentesítsék a jogerős ítélet, a büntetőeljárás hatálya alól.17 Ezt követően jelentkeznie kell a magyar hatóságoknál, majd egyenesen Rómába utazik. Erre azonban csak a zsinat után kerülhet sor. A határozati javaslatot a Politikai Bizottság elfogadta mint „általános elvi eligazítást”.

A jelentést áttekintő vitában Kádár gyorsan magához vette a szót és kifejtette, hogy több kérdésben kell határozni, és egyúttal meg is jelölte ezeknek a határozatoknak az irányát. Az egyház szerint jogilag Mindszenty József a hercegprímás, és annak is tartja magát. „Másik harci kérdés” - fűzte hozzá -, hogy ki kell kerülnie a büntetés hatálya alól. Hat és fél éve van az amerikai követségen, „ami nemzetközi kérdés is, amit fel tudnak használni ellenünk meg a többi szocialista ország ellen”. Kijelentette, hogy törekedni kell ennek a kérdésnek a megoldására. „A Vatikán részéről is van valamilyen szándék, hogy Mindszentyt behívják belső szolgálatra. A kérdés, elősegítjük-e ezt realizálni vagy sem? Ha berendelik, és aztán egyházjogilag bármit csinálnak, az nem érdekes. Ekkor ez azt jelenti, hogy elállnak attól, hogy erőszakolják, hogy Mindszenty Magyarország hercegprímása”. Kádár félreérthetetlenné tette, hogy a hivatalos álláspont a tekintetben nem változott, hogy az 1949-es ítélet továbbra is érvényes, a bíboros büntetés alatt áll, és nincs szándék a rehabilitálására. Kegyelmet kaphat, amennyiben „hivatalosan javasolják, hogy berendelik”. Kádár szerint a bíboros soha nem fog kegyelmet kérni, és mivel a kialakult helyzet tulajdonképpen a magyar kormánynak kedvező, nem kell előtérbe állítani azt a kérdést, hogy kér-e kegyelmet vagy sem. Ettől függetlenül csak úgy szabadulhat, hogy kegyelmet kap. Amennyiben ebben a kérdésben megegyezés jön létre a Vatikánnal, akkor az Elnöki Tanács hoz egy döntést, és „kegyelmet kap ez az ember”. Persze - fűzte hozzá Kádár - jobb volna, ha ő kérné a kegyelmet, „de ezt még a Vatikán sem fogja szorgalmazni, mert politikailag kompromittálná, ez a bűnösségének az elismerése lenne. Hallgatólagos megoldás lesz, azt se írhatjuk meg, hogy kért vagy nem kért kegyelmet, valahol legyen, hogy kapott. Kap egy polgári útlevelet és kész.”18

A továbbiakban az ankarai magyar képviselet ügyvivője közölte az ottani nunciatúrával korábban feltett kérdésükre a választ, illetőleg a magyar kormány véleményét a zsinaton kint járt magyar püspökök Question Mindszentiana címen írásban benyújtották az államtitkárságon. Kádárék új, az előzőekhez képest hajlékonyabb álláspontjának a lényege az volt, hogy amennyiben a Vatikán garantálja, hogy Mindszenty bíboros a „Magyar Népköztársaság ellen nem folytat ellenséges tevékenységet, magyar egyházi ügyekkel nem foglalkozik”, szabadon elhagyhatja az országot. Ugyanakkor kijelentették, hogy a kérdés megoldásában érdekelt az Egyesült Államok is, mivel Mindszenty bíboros az amerikai nagykövetségen tartózkodik. A feltételek teljesítése esetén „Mindszenty a zsinat folytatása előtt is” már Rómába utazhat, de távozása előtt nyilvános egyházi szertartást nem végezhet.

A magyar püspöki kar elnöke 1963 áprilisának végén19 Bécsben tárgyalt Agostino Casarolival, a „Vatikáni Államtitkárság rendkívüli egyházügyek helyettes titkárával”. Ennek a megbeszélésnek a során Casaroli jelezte, hogy Magyarországra akar jönni még azon a héten azzal a céllal, hogy a magyar kormány képviselőjével tárgyaljon. Jelezte, hogy „látogatása során találkozni kíván Mindszentyvel”. A jelentés szerint Agostino Casaroli a Mindszenty-üggyel kapcsolatban nem foglalt állást, csupán azt juttatta kifejezésre, hogy a pápa különbséget tesz Mindszenty bíboros egyházi és politikai minősége között. „Az előbbire vonatkozóan nem akarja Mindszentyt paranccsal térdre kényszeríteni, az utóbbira vonatkozóan azonban a leghatározottabban tiltó állásponton van. (Ne tekintse magát zászlósúrnak, hercegprímásnak, politikai vezérnek stb.)” A Politikai Bizottság ezek után azt a határozatot hozta, hogy nem gördít akadályt Casaroli és Mindszenty bíboros tárgyalása elé. „A találkozást ő intézze el az amerikai követségen.”

Az előzetes terveknek megfelelően Agostino Casaroli Budapestre érkezett és 1963. május 7-9. között folytatott megbeszéléseket a magyar-vatikáni megállapodásról.20 A tárgyalófelek a nyilvánosságot kizáró, teljes diszkrécióban állapodtak meg. Bár Mindszenty bíboros ügyét Casaroli külön napirendi pontként nem jelölte meg, a magyar fél szerint kifejtette, hogy „a Mindszenty-kérdés a Szentszék számára rendkívül fontos és kényes kérdés. A pápa elvileg nem kényszeríthet rá megoldást Mindszentyre, a megoldás Mindszentytől függ. Elmondotta, hogy tárgyalni kíván Mindszentyvel, és az a véleménye, hogy ha általános rendezésre kerülne a sor, Mindszentyt rá lehetne venni arra, hogy az egyház érdekében, az általános rendezés megkönnyítéséért saját belátásából önként egyezzen abba bele, hogy eltávozik Magyarországról”. A továbbiakban Casaroli kijelentette, hogy a magyar részről ismertetett feltételeket a Szentszék elfogadhatónak tartja. Azzal kapcsolatban, hogy nem használják fel a Mindszenty-ügyet hidegháborús célok érdekében, kifejtette, hogy a „Szentszék csak a maga részéről tud garanciát vállalni, de a lehetőségükhöz képest odahat, hogy máshol se használják fel ezt a kérdést propagandacélokra. Ami Mindszenty személyét illeti, úgy hiszi, hogy a Szentszéknek van arra módja, hogy rábírja, ne folytasson ellenséges tevékenységet a Magyar Népköztársaság ellen, s ne működjön Magyarországgal kapcsolatos egyházi intézményekben.” Casaroli május 8-án felkereste őt az amerikai követségen, több órát tárgyalt vele, de nem nyilatkozott erről a tárgyalásról.

A magyar kormány és a Vatikán megbízottai közötti újabb tárgyalásra Rómában, 1963. október 1-5. között került sor.21 Ez alkalommal azonban a megbeszélések során széles teret szenteltek a Mindszenty bíboros helyzetével összefüggő kérdéseknek is. Agostino Casaroli elmondta, hogy a bíboros még nem kapott parancsot az országból való eltávozásra. A Szentszék nem akarja kényszeríteni erre, inkább személyes meggyőződésre akarják bírni. Ez volt a Szentszék álláspontja XXIII. János pápa idején is, és ez az álláspont most sem változott. A jelentés szerint Casaroli hangsúlyozta, hogy a Szentszék rendkívül nehéz helyzetben van, mivel Mindszentyt a világ nagy részéről támogatják. Azt is hangsúlyozta, hogy Mindszenty esetleges római tartózkodása esetén nagyon nehezen lehetne biztosítani, hogy ne szerepeljen, és ne üssön meg hidegháborús hangot. Megkérdezte, hogy nem lehetne-e Mindszentyt kegyelmi aktus nélkül, esetleg egy diplomáciai kocsin titokban kivinni az országból. Másik variációnak említette a kegyelmi eljárás bizalmas kezelését. Mindszenty esztergomi érseki címét továbbra is meg akarják hagyni. Casaroli szerint a bíborossal történő megállapodást nehezíti: Mindszenty temperamentuma és jelleme, nem hajlandó bűnösnek elismerni magát, nem hajlandó kegyelmet kérni, sőt az is nagy nehézségekbe ütközik, hogy a kegyelmet elfogadja, személyes ügyét nem hajlandó elválasztani, elszigetelve vizsgálni az egyházi kérdések összességétől. Mindszenty mereven ragaszkodik ahhoz, hogy az ő ügyét kössék össze a többi püspök és pap ügyével, akik börtönben vagy működésükben akadályoztatva vannak, valamint emigrációba kényszerültek. Mindszenty saját ügyét az egész magyar nép ügyével hozza összefüggésbe, köztük azokkal a fiatalokkal, akiket Mindszenty szerint kitelepítettek Szibériába. Mindszenty semmiféle kedvezményt nem hajlandó elfogadni, míg szerinte a magyar nép és az egyház helyzete nem kielégítő. Hivatkozott Casaroli Mindszenty bíboros azon kijelentésére, mely szerint az 1956-os magyar kormánynak az volt a véleménye, hogy az ő 1949-es elítélése nem volt törvényes. Mindszenty bíboros további feltételei között Casaroli felsorolta az 1950-ben lebontott Regnum Marianum templom újbóli felépítését, valamint az új ipari központok templommal és lelkészséggel ellátásának az igényét.

A magyar tárgyalófélnek a fentiekre az volt a válasza, hogy a magyar kormány álláspontja ebben a kérdésben ismert, nincs változás. „De nem sok kilátás van a megoldásra, ha a Szentszék Mindszenty feltételeitől teszi függővé a megoldást. Szükség lenne a pápai tekintély érvényesítésére. A Szentszékre tartozik, hogy milyen módszereket alkalmaz a Mindszenty-ügy megoldására, de ha sürgős nekik az ügyek megoldása, akkor saját maguknak kell megtalálni a módját.” Magyar részről határozottan visszautasították azt az elképzelést, hogy a bíboros kegyelmi aktus nélkül, titokban hagyja el az országot, mivel ez burkolt rehabilitációnak minősülne. Azt sem tartották elfogadhatónak, hogy a Szentszék csupán jogi garanciákat kész vállalni Mindszenty József Rómába utazása esetén. Nem fogadták el azt a javaslatot sem, hogy Mindszenty bíboros esztergomi érseki címe megmaradjon. Végül azt a közös álláspontot fogadták el, hogy a Mindszenty-ügyet a Szentszéknek kell megoldani, amelyhez a magyar kormány az ismertetett feltételek mellett kész segítséget nyújtani. A különböző kérdéseket (püspöki kinevezések, állameskü, miniszteri biztosok), valamint a Mindszenty-ügyet a teljes megoldásig elő kell készíteni, és valamennyi kérdést egy időben megoldani. Ez a későbbiekben persze lehetetlennek bizonyult, s a továbbiakban „egyetértés volt abban, hogy az egyéb kérdéseket a Mindszenty-ügytől függetlenül is mindkét fél kész megoldani”.22

1964. március 13-24. között újabb tárgyalási fordulóra került sor Budapesten a szentszéki és magyar megbízottak között.23 A Mindszenty-ügy megoldásáról ez alkalommal is hosszas vita folyt, melynek során a vatikáni megbízott felvetette azt a lehetőséget, hogy Mindszenty bíboros Magyarországról történő eltávozása esetén nyilvánosság előtt tegyen nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy nem fogadja el a kegyelmet, és magát ártatlannak tartja. Ezt a magyar fél „határozottan” visszautasította, s a megoldásra vonatkozóan a következő alternatívákat állította fel:

1. Kegyelmet kap, elhagyja az országot, és a Szentszék teljes garanciát vállal arra vonatkozóan, hogy Mindszenty semmiféle politikai aktivitást nem fejt ki.

2. Mindszenty kegyelemben részesülve Magyarországon marad, de ebben az esetben feltétlenül le kell mondania érseki címéről.

3. Amennyiben az előző kettő feltételeit nem teljesítik, Mindszenty marad a jelenlegi tartózkodási helyén, nekünk ez is elfogadható, mert a Mindszenty-ügy megoldása sem belpolitikai, sem az amerikai-magyar viszony szempontjából nem sürgető.”

Az előterjesztett alternatívákat a vatikáni megbízott tudomásul vette azzal, hogy jelentenie kell a pápának. Hozzáfűzte, hogy a harmadik variációról mint végső megoldásról még korai lenne tárgyalni.

Mindszenty bíborossal összefüggésben 1965. szeptember 14-i dátummal újabb előterjesztés került a Politikai Bizottság elé.24 Ez arról számolt be, hogy augusztus 28-án az amerikai követség ügyvivője közölte a külügyminisztérium illetékesével, hogy Mindszenty bíboros súlyosan megbetegedett. A nagykövetség kérésére a magyar hatóságok lehetőséget adtak négy amerikai orvos beutazására, akik megállapították, hogy a bíboros fertőző tüdőbetegsége kiújult, és közben tüdővérzést is kapott. Túl van az életveszélyen, de az állapota továbbra is súlyos. Szeptember 4-én az amerikai ügyvivőnek a külügyminisztérium illetékes miniszterhelyettesével folytatott beszélgetése során kitűnt, hogy az amerikai kormány a Mindszenty-kérdést szemmel láthatóan szeretné megoldani.

Szeptember 3-án Agostino Casaroli jelezte a római magyar nagykövetnek, hogy Magyarországra utazna megbeszélések céljából, de ezek tárgyát nem jelölte meg. Szeptember 7-én sürgős találkozót kért a római magyar nagykövettől, s e találkozó során közölte, hogy értesítést kaptak az amerikai kormánytól Mindszenty bíboros betegségéről, s azért akar Magyarországra utazni, hogy a helyzetet megvizsgálja, és tárgyalásokat folytasson a magyar kormánnyal a helyzet megoldásáról, továbbá hogy a bíborost is meggyőzze egy esetleges megoldás szükségességéről és elfogadásáról. Megjegyezte, hogy e tekintetben komoly kétségei vannak, mert nem hiszi, hogy a betegség sokat változtatott Mindszenty korábbi álláspontján. Mégis megkísérlik meggyőzni őt, mert egyetértése nélkül nehéz lenne a Vatikánnak a magyar fél által kért garanciát elvállalni, mert azt csak úgy tudná betartatni, hogy Mindszenty bíborost zárt helyen őriztetné. Megemlítette, nem tartja kizártnak, hogy az amerikaiak eltúlozták a bíboros egészségi állapotának súlyosságát, mert az ügy elhúzódása kellemetlen számukra. Felvetette azt a kívánságát, hogy e probléma kétoldalú, és nemzetközi vonatkozásairól a kormány egyik tagjával eszmecserét folytasson. Szeptember 13-án érkezik. Az előterjesztés készítői mindezekből azt a következtetést vonták le, hogy „új helyzet állt elő, az amerikai kormány ösztönzi a Vatikánt a Mindszenty-kérdés megoldására. Az amerikai kormánynak kellemetlen lenne, ha Mindszenty a budapesti követségükön halna meg.” A magyar vezetés számára úgy tűnt, hogy a Vatikán „az eddigieknél nagyobb hajlandóságot mutat a Mindszenty-kérdés rendezésére”. Úgy vélték, „előnyösebb lenne, ha Mindszenty a Vatikán által adott garanciák után elhagyná az országot. Ez esetben esetleges halálát kevésbé tudnák hidegháborús célokra felhasználni. A humánus megoldás emelné államunk nemzetközi tekintélyét és javítaná a magyar-amerikai viszony rendezésének kilátásait”.25

Az előterjesztéshez csatolt határozati javaslat úgy szólt, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője tárgyaljon Casarolival Mindszenty bíboros ügyében, de továbbra is ragaszkodjon a Vatikántól már korábban kért és a politikai bizottság által jóváhagyott garanciákhoz. Ne ragaszkodjon ahhoz, hogy Mindszenty az esztergomi érseki címről lemondjon, azonban a Vatikán nevezzen ki az esztergomi érsekség élére utódlási joggal teljes jogú címzetes érsek apostoli kormányzót. E kinevezéssel megszűnik Mindszenty lehetősége arra, hogy a magyar egyház ügyeibe beavatkozzon. Ha a garanciákat megkapja a magyar fél, Mindszenty bíboros elhagyhatja az országot. A megállapodást külön okmányba kell foglalni. 26

Az előterjesztésről szóló vitában elhangzott közönséges, Mindszenty bíborost minősítgető megjegyzéseket, „eszmefuttatásokat” nem érdemes idézni. Ezekkel szemben Kádár véleménye mindenképpen releváns, mivel ő volt az egész ügy kezelésének „spiritus rector”-a, és így véleménye döntő szerepet játszott. A vitáról felvett jegyzőkönyv szerint Kádár úgy fogalmazott, hogy „ami a lényeget illeti: az amerikaiaknál is eljutott a dolog egy bizonyos stádiumig. Náluk is megérett a dolog annyira, hogy szabadulni akarnak tőle. Az amerikaiak javaslatot nem tudnak tenni, ők szorítják a Vatikánt. Egyébként Mindszenty betegsége más tekintetben nem tragikus, nem úgy van, hogy rabként hal meg. Ebben a helyzetben az az előnyös a számunkra, hogy lekopik róla a mártíromság. Csak a saját csökönyössége miatt ül itt, ebből a szempontból a mi propagandánk nem rossz. Már maga a pápa is meg akarja oldani, az amerikaiak is meg akarják oldani, csak Mindszenty csökönyös. Ha meghal, meghal. Nem rab ő tulajdonképpen. Teljesen más helyzet lenne, ha börtönben lenne nálunk. Nem kell nyomban válaszolni úgy, ahogy a diplomáciában ez szokásos, csak kézben kell tartani.” A megoldásra három lehetőséget képzelt el. Az „egyik: valamilyen módon rögzített formában legyen meg, hogy a pápa garantálja a szilenciumot. Ha nem tudják garantálni, akkor ez más. Belső jegyzőkönyvben ezt mondják ki. Ez a minimum. A második dolog az egyeztetett kommüniké, nem kerülhet ki az országból (mármint a bíboros) az Elnöki Tanács kegyelme nélkül. Ennek egyeztetett közleményben kell lenni, ha nem lesz benne, a mienkben benn lesz. Mi másképp nem tudjuk csinálni. Nem kell nagy terjedelmű, bent lehet a sportrovat mellett. Ha ez nincs, akkor maradjon ott (ahol van). Én ezt tartom fontosnak. Szilencium, eljárási kegyelem, és ez az esztergomi tisztség. A valóságban ez érvényes, ez nagyon fontos. (...) Ennek a Casarolinak azt mondjuk, hogy Mindszenty nem érdekes a számunkra, az amerikaiaknak is ezt kell mondani.”

(Folytatjuk)



 

Jegyzetek:


 

1 Erről a megállapodásról is csak szóbeli információk vannak.

2 Annál is kevésbé, mivel a pápa három dekrétumban is állást foglalt az 1956 őszén Magyarországon történtekkel kapcsolatban. (Egyébként a pápa egyházi átokkal sújtott mindenkit 1948 utolsó napjaiban, aki Mindszenty bíboros üldözésében szerepet játszott, így Kádár is egyházi átok alatt állt.)

3 Később kapta a Politikai Bizottság elnevezést.

4 MOL 288.f. 5/17 ö.e.

5 Mint ismeretes, az ügyről már 1949 januárjában kiadott „Sárga könyv”-ben szerepeltették a bíboros „vallomását”, melyben „elismerte”, hogy volt ő náci, royalista, áruló, kém, diktátorjelölt, valutázó, fellépett a köztársaság ellen és háborúra uszított.

6 1946-tól az MKP, később az MDP főtitkárhelyettese. Főtitkárhelyettesi beosztását, MKP, ill. MDP KV és PB-tagságát letartóztatásáig, 1951-ig tartotta meg. 1948-1950-ig belügyminiszter is volt.

7 MOL 288.f.5/82.ö.e.

8 MOL XIX-J-1-j 10. doboz 29. tétel 005726/1958.

9 Ami egyébként jól jelezte a két kormány közötti kapcsolatok minőségét.

10 1958 és 1960 között még majdnem száz halálos ítélet született.

11 MOL 288.f.5./100.ö.e.

12 MOL 288.f.5./130.ö.e.

13 1960. március 29. MOL 288.f.5/176 ö.e.

14 MOL 288 f. 5/274 ö.e.

15 A magyar, illetőleg az amerikai követséget ügyvivők vezették.

16 MOL 288.f.5./275.ö.e.

17 Ez persze képtelenség volt. Ennek a feltételnek a teljesítése esetén Mindszenty bíboros elismerte volna az ellene hozott ítélet jogosságát. Nem is került elő többet ez az ötlet.

18 Befejezésképpen Kádár még egy dermesztő megjegyzést tett: „Tegnap kaptunk valamilyen tájékoztatást, amiből látom, hogy a Vatikán úgy intézkedik, hogy a pápa júniusban meg fog halni. Ez is figyelembe veendő tény. (...)”

19 MOL 288.f.5/299.ö.e.

20 MOL288.f.5/300.ö.e.

21 MOL 288.f.5/318.ö.e.

22 MOL 288.f.5/330.ö.e.

23 Uo.

24 MOL 288.f.5/374.ö.e.

25 A magyar-amerikai diplomáciai kapcsolatok nagyköveti szintre emelésére 1966 szeptemberében került sor.

26 Az Állami Egyházügyi Hivatalnak a külügyminisztérium kérésére készített egyik későbbi feljegyzése szerint vatikáni kezdeményezésre 1965. szeptember 13-17-ig folytak a Mindszenty-ügyben tárgyalások Budapesten. A tárgyalások összefüggésben voltak Mindszenty megbetegedésével. Végül a vatikáni megbízott a kérdés rendezését nem nyilvánította sürgősnek. (MOL XIX-J-1-j 00485/5 1971. február 20.)



« vissza