Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Vidoran az élet visszáságairól

A hőségrekordokat döntögető szeptemberi kánikula ellenére széles tömegeket mozgatott meg a Vidor Fesztivál Nyíregyházán. Az esti koncertsorozat, a Csillagok a csillagok alatt 15 ezres hallgatóságot vonzott a főtérre, a színházi seregszemlén pedig „a csillárokon is lógtak”.

Nem csoda, hisz a rajongók olyan sztárokkal találkozhattak estéről estére, mint Al di Meola, Habib Koité, a Sca Cubano, Ana Moura, az Amsterdam Klezmer Band, a frissen díjazott Muzsikás, a Ghymes, a Söndörgő. Nem vehetett részt az esti tombolásban e sorok írója, mert ugyanez időben zsűritagként ült a Móricz Zsigmond Színházban zajló versenyprogram előadásain, kora délután pedig a rekordhőségben a gyermekeknek szánt utcaszínházi produkciókon.

Napszúrásközeli gyötrelmeinket két varázslatos előadás ellensúlyozta: a pécsi Márkus Színház Benedek Elek-mesefeldolgozása, az Égigérő fa (el is nyerte a kategória díját, a Pierrot-t), meg a debreceni Ort-iki elragadó mitológiai adaptációja, a Perzeus királyfi csudatettei, mely a gyermekek számára izgalmassá és követhetővé tette a görög legendát. A pécsi gyermekprodukció hétköznapi tárgyakba, kellékekbe lehelve életet, fantáziadúsan jelenítette meg a magyar mesekincs kiskondásának sárkányölő vitézségét. Ezzel szemben sajnálatosan vérszegény, szakmailag már-már értékelhetetlen előadással állt elő a legtöbb utcaszínház.

Terjedelmi okok miatt meg sem kísérlem zsűritagként szerzett tapasztalataimat itt részletezni. Mindössze benyomásaimra szorítkozom. Afesztivál jól indult, az Új Színház kamara-előadása, A csúnya (Marius von Mayenburg) négy színész szerepvariációkban gazdag játékára adott alkalmat; az „átalakuló-művész” címszereplő Gáspár Sándor és a női főszereplő Pokorny Lia kiváltképp brillírozott egy amúgy kliséket és vázlatos figurákat fölvonultató darabban, melyet Szabó Máté célratörő, ötletes rendezése tett szellemessé.

A második produkció, Tasnádi István szatirikus vígjátéka, a Magyar a Holdon (a tatabányai Jászai Mari Színház és a szombathelyi Savaria közös munkájában) már első látásra díjgyanús volt, hogy a seregszemle végén, egyhangúan a legjobb produkcióként jutalmazzuk. A drámaíró vitriolos médiatréning-paródiába ágyazta a Hold-utazást és Hold-telket nyerő egyszerű, ám annál hiszékenyebb, manipulálható, munkanélküli magyar házaspár tragikomikus kálváriáját. Árkosi Árpád filozófiai-lélektani mélységekre villantó rendezésében, Scherer Péter pazar karikírozással kelti életre a tréning felelőtlen, lelketlen animátorát; Csákányi Eszter (Császárné) és Mucsi Zoltán (Császár Sándor önkéntes vetélkedő) pedig megejtő iróniával és empátiával alakítja az átvert kisemberek örök naivitását, kiszolgáltatottságát, utolsó reményeinek szétfoszlását. Torokszorító a csalódottságuk.

Szintúgy a kisember fájdalmas számvetését láthattuk Kern András (Yona), Kútvölgyi Erzsébet és a revelációszámba menően tragikomikus epizódfigurát alakító Rajhona Ádám játékában (Arlecchino-díj) Hanoch Levin Az élet, mint olyan című darabjában (Vígszínház). A váratlanul élete csődjére ébredő Yona az Ilan Eldad rendezte előadás során végigpergeti örömtelen, szürke életútját, amiért primitívnek tartott feleségét okolja. A meglehetősen közhelyízű, édesbús darab szövegét Parti Nagy Lajos nyelvi adaptációja emeli meg, ám az eszköztelenül őszinte színészi játék sem ellensúlyozza a hatásvadász színjáték sablonosságát.

Ama bizonyos hamisítatlan bulvár szappanopera nívójú vígjátékot hozta a Madách Színház. A népszerű kettős, Hernádi Judit és Gálvölgyi János jól ismert rutinjával jelenítette meg az évente egyetlen hétvégét együtt-töltő párost, egy sors-közhely-kollekcióként definiálható színjátékban (Bernard Slade: Jövőre veled, ugyanitt 2.). A szerző gondoskodott arról, hogy az életpálya kanyarulataiból ne hiányozzék egyetlen ponyvaízű fordulat sem, ami csak a könnyzacskókat megcélozhatja (rendező: Szirtes Ádám, játékmester: Szabó Máté).

Minden bizonnyal a könnyed szórakozást áhító közönség kedvéért kerültek a fent említett darabok a Vidor műsorára, „megspékelve” a legnépszerűbb színészek nevével. Amiként az Esztergályos Cecília és Bodrogi Gyula komédiázására épített, Léner Péter rendezte Legyen a feleségem című E. Taylor-vígjátékot is ilyen megfontolásból választhatták ki a fesztivál versenyprogramjába (József Attila Színház). A tévesztések, szerepcserék bohózati bonyodalmain alapuló, helyzetkomikumok sokaságát kiaknázó színjáték meglehetősen elnyújtott expozéval indít, hogy aztán fölgyorsuljon, de a rekeszizom-repesztő komikus túljátszások nem válnak az előadás javára; a fiatal pár nyögvenyelős históriája meg voltaképp érdektelenné teszi a darabbeli történetet (hol áll a frenetikusan frappáns feydeau-i jelenetképzéstől!).

Nem a legszerencsésebb döntés volt a rendező Meczner János részéről lefordíttatni és előadni Somerset Maugham nálunk (nem véletlenül) ismeretlen darabját. A Thália Színház (a Soproni Petőfi Színházzal közösen) a Szerelmi körutazással meglehetősen lagymatag humorú, szokványos-vázlatos figurákkal operáló színművet prezentált, aminek az olyan rangos színészek sem adtak lendületet, mint Szilágyi Tibor, Hámori Ildikó, Iglódi István, vagy a fiatal, de sokat ígérő Kovács Patrícia.

Molnár Ferenc briliáns vígjátékát, az Olympiát adta a debreceni Csokonai Színház. A bombabiztos siker nem is maradt el, ám a darab annyi frenetikus előadása után e sorok írója nem részesülhetett maradéktalan élményben. A két főszerepre a jelek szerint nem találtatott alkatilag megfelelő színész, a címszereplő Újhelyi Kinga híján volt a színpadi kisugárzásnak, Horváth Lajos Ottó pedig egyfajta huszárkapitányi sármnak, ami a hercegi családot olyannyira rabul ejti. Mispál Attila túlzott karikatúrára készteti az előadás amúgy legjobbját, Ráckevei Annát, ami nincs szinkronban a többi szereplő semlegesebb játékmódjával. A reveláció az epizódszereplő Bakota Árpádé, aki a bornírt, „mániákusan” törvénytisztelő csendőrtisztet tömör és roppant kifejező erővel jelenítette meg (Pantalone-díjat kapott érte).

Nagy Ignác Parti Nagy Lajos átdolgozta Tisztújítását az Új Színházban Szinetár Miklós rendezte. Remek színészek, magyar nótákkal sűrűn teleaggatott népszínmű-paródia figuráiként végletesen túlzó karikírozással, játékkedvvel teszik nevetségessé a hajdani tisztújítások korrupt korteskedéseit, nem kevés utalással a magunk kismagyar korára, körképére (Hirtling István, Eperjes Károly, az alakításáért díjazott Györgyi Anna, Pokorny Lia, Botos Éva, Huszár Zsolt és mások), ám a középszerű darab előadására, ahogy mondani szokás, rátesznek egy lapáttal.

Hagyományos komédiát láthattunk a Radnóti Színház G. B. Shaw-előadásában. Valló Péter Bunbury-színrevitelének gyöngyszeme Csomós Mari (Colombina-díj), a képmutató angol lady kifinomult karikírozója. A kellemesen kedélyes-szellemes produkció ugyan nem kelt revelációt, de kidolgozottságával örömet szerez. A két vásott szerelmes szerepében Csányi Sándor és Debreczeny Csaba lehetne karakteresebb. Drámai női sorsot farag A fogadósnő címszerepéből Tóth Ildikó (Smeraldina-díj), a szeszélyes lány komikus helyzetek sűrűjén átvágva jut el a felismerésig, önnön szerelmi boldogságát tette kockára és vesztette el a macska-egér játékkal. Novák Eszter színrevitelében a férfi főszereplő, Cserhalmi György is a gőg tragikus áldozata, akit Mirandolina a magányba taszít (Centrál Színház).

Lenyűgöző, minden ízében mesterien kidolgozott Csehov-novella-adaptációval ajándékozott meg Kiss Csaba, aki maga is rendezte a Szerelmes hal címen játszott darabot (Inamorato-díj). A keserű komédia (egy asszonyért egy életen át vetélkedő költő és hadnagy) frenetikus bohózati jelenetek során át bomlik ki, és adja föl a csehovi leckét az élet, a páros magány megannyi veszedelméről, lírával átszőtt humorral. Bán János mestermunkát kínált a csetlő-botló, szenvedélyébe zápult költő karakteréről (Brighell-díj), Mihályfi Balázs pedig a sivár párkapcsolat indukálójaként az étkezés mámoros örömére korlátozza egész érzelmi életét. Györgyi Anna a (csapodár) asszonyi élet megannyi színét fölfesti színészi palettájára (Centrál Színház).

Az alternatív színjászást pályakezdő színészcsapatok képviselték a nyíregyházi seregszemlén, egyértelmű közönségsikerrel a kamarateremben. Játékuk a csapatszellemben fogant, improvizációs gyakorlatokban szerzett tapasztalattal, lendületes produkciókban tettek bizonyságot leleményükről, tehetségükről és állóképességükről. A Keresők a médiamanipuláció sekélyes művelőiként és áldozataiként mutatta föl a gépies életformába, szórakozásba fixálódott, céltalan ifjúságot (Táp Színház, Vajdai Vilmos rendezése - Dottore-díj). A Hoppart társulat - ötletekből ki-kifogyva - túszejtők krimi-paródiáját adta elő. A KoMa Társulat pedig Garaczi László Plazmáját kínálta, egyebek közt a kereskedelmi adók interjúalanyainak kiszolgáltatottságáról. E három, hasonló tematikájú előadás láttán óhatatlanul és fenyegetően érződik a tartalmas darabok hiánya; az ötletek mögött nem lelni mélységet; a mögöttes gondolat híján a játék előbb-utóbb kifullad.

Ha úgy tetszik, önkritikusan megvallom, a színibíráló szakmai igényessége - amiként a Szakonyi Károly vezette, Karsai György és jómagam alkotta zsűri - szigorú mérlegelése sem fedheti el a közönség osztatlan lelkesedését, a fönt és alább található kritikai megjegyzések ellenére. És ez tájainkon természetes. A szakma dolga bírálatot megfogalmazni, ha ismereteinek birtokában, ízlésének szellemében ennek szükségét érzi; a szórakozásra szomjas publikum természetszerűen nem szenved „foglalkozási ártalomban”, és a vidám darabok láttán primer örömének ad hangot. Így hát egy percig sem kifogásolnám, hogy az úgymond közönségcsalogató komédiák műsorra kerültek a Vidoron. Talán az lenne inkább megfontolandó, hogy ezek ne a versenyprogramban, hanem vendégként szerepeljenek a fesztiválon.



« vissza