Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Homlokunktól fölfelé - Domokos Mátyás új könyvéről

Alig ötvenoldalas kötet. Egy rádió-előadás a sok közül. Filozófiai alapkérdéseket a költészet felől megközelítő gondolatsor. Az első szótól az utolsóig lenyűgöz, fogva tart. Szeretnénk tovább olvasni ezt a néhány jegyzet alapján, szabadon elmondott, majd utólag leírt szöveget. Olyan ember szavait, akinek az olvasás fényűzés volt. Aki „mindent az irodalomtól” kapott, akinek gondolkodását a könyvek nyitották fel. Azok formálták ízlését, érzelmi kultúráját.

Domokos Mátyás a háborús apokalipszis közepette tapasztalta meg „a könyvek segítő, támogató, támaszt, vigaszt, elégtételt adó barátságát”. Ráadásul egy olyan dél-aföldi kisvárosban, Makón, „ahol az emberek - könyvek helyett - általában hagymával vergődtek”. Később a kenyerét is az irodalomtól kapta: a Szépirodalmi Kiadó szerkesztőjeként dolgozott évtizedeken keresztül. „Folyton változó külső feltételek között”, de legalább azzal foglalkozhatott, amiben „a homlokunktól fölfelé” való élet értelmét hitte. Volt idő, amikor azt kívánták tőle s kiadóbeli kollégáitól, hogy „bábáknak álcázott angyalcsinálók legyenek”, de ezt a szerepet nem fogadták el. „A magyar irodalom szerkesztőinek s nem a kulturális bürokrácia alkalmazottainak” tartották magukat. Jól tudták, hogy az író, főleg ha tehetséges, eleve gyanús, azzá teszi a „tehetség veleszületett autonómiája”. Ez tette őt is gyanússá éveken át. Ma már szerencsére kötetekbe gyűjtött esszéi, tanulmányai, és hangszalagok őrzik okos, finom elemzéseit, s a feldolgozásra váró irodalmi hagyatéka valóságos kincsestár. Alig hagyott itt bennünket, máris nagyon hiányzik. A metafizikus költészetről címet viselő, a könyvhétre megjelent könyvecske visszahozza őt közénk. „Tiszta forrás”, megrendítő vallomás. Domokos Mátyás 1994 júniusában mondta el ezt az előadást Albert Zsuzsa mikrofonjába, a Magyar Rádió Vonzódások című műsorában. A „homlokunktól fölfelé való élet értelmét”, kategorikus imperatívuszát hirdetve. Ősi összefüggést, „egygyökerű ihletet” fedezve fel irodalom és filozófia, gondolkodás között. Domokos Mátyás számára a világ értelmezésének „legfinomabb műszere az irodalom és a művészet”. Ellentétben azzal a nálunk olykor hangoztatott állítással, hogy „a magyar irodalom idegenkedik a gondolattól”, Ady Endre, Babits Mihály, Illyés Gyula, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Lator László, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor egy-egy költeményét elemezve szépen és meggyőzően bizonyítja: a költő igenis képes kifejezni azt, „amire a filozófia csak dadogni tud”. Azt a pillanatot, amikor „egyszer csak a magas égből kényszerül az ember szemügyre venni azt, ami a porszemnyi létben történik vele és körülötte”. Amikor rádöbben, hogy „csillagléptékben szemlélve a létet, talán „ki tudunk emelkedni abból a pillanatból és helyzetből, amelynek a foglyai vagyunk”. A kétely igazságát „a világ rejtélyével” szemben. „A költészet kezdettől fogva érzi, hogy erre a kérdésre se a tiszta ész, se a tiszta költészet, tiszta művészet nem tud olyan választ adni, ami a kinyilatkoztatással egyenértékű volna”. Itt válik el tehát „mindenfajta vallástól a költészet és a művészet, mert van benne - ismeretelméleti szempontból akár - egy magasabb rendű szkepszis és rezignácó, amely tudja, hogy erre a kérdésre nincsen válasz, de a kérdéstől nem lehet megszabadulni” - mondja Domokos Mátyás. És idéz gyönyörűséges, bölcs sorokat arról, hogy lehet, ha nehéz is, „az örökkévalóság és a végtelen világmindenség felől” szemügyre venni azt, „ami a porszemnyi létben történik velünk és körülöttünk”. Hogy a lét végső kérdéseivel szembesülhetünk egy-egy pillanatban, „mely kilóg az időből”, ahogy Weöres Sándor írja. S hogy „csak akkor van értelme az életnek, függetlenül az élet és a lét kérdéseire adható válaszoktól, ha valaki ezzel az érzéssel és ezzel a szívvel tudja élni”, amit Ady Endre Új s új lovat című versében megírt.

Segítsd meg, Isten, új lovaddal / A régi, hű útra-kelőt, / Hogy só-bálvánnyá ne meredjek / Mai csodák előtt. (...) A végesség: halhatatlanság / S csak a Máé a rettenet, / Az Embernek, míg csak van ember, / Megállni nem lehet. (...) Élet és Halál együtt-mérendők / S akit a nagy Nyil útja bánt, / Hadd, óh, Uram, szépülten futni, / Megérkezett gyanánt. (...) Riadó, szennyes, kerge nyájak / Ne állítsák meg új lovát / Emberednek, hogy hadd nyargaljon / Előbbre és tovább. / A nagy Nyil útján, meg nem állva, / Hitesen és szerelmesen, Förtelmeit egy rövid Mának / Nézze túl a szemem.”

(Domokos Mátyás: A metafizikus költészetről. Rádió-előadás. Albert Zsuzsa utószavával. Nap Kiadó. Budapest, 2008.)



« vissza