Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A magyar demokrácia diplomatája: Auer Pál

Harminc esztendővel ezelőtt, 1978. június 21-én halt meg Párizsban Auer Pál magyar diplomata, aki hazájában éppen úgy, mint a száműzetésben, rendületlen nyugalommal harcolt az emberi jogokért és hazája felemelkedéséért.

Ha Auer Pál könyveit, tanulmányait, cikkeit olvassuk, olyan érzés támad bennünk itt, a szomorú ezredfordulón, mintha ismeretlen, csodálatos világban járnánk, amelyben még érvényesek a becsület, az erkölcs törvényei, s amelyben érvényesült az alapvető igazság.

Auer Pál a diktatúrák által beárnyékolt 20. században azon államférfiak közé tartozott, akik magukat áldozták fel a nemzetért. Testamentumában leszögezte, hogy sorsában megnyugodva szállhat sírba, mert ha visszatekint jó pár évtizedet is átölelő életútjára, nem emlékszik arra, hogy valaha is valami méltatlant követett volna el, vagy szántszándékkal bárkit is megbántott volna.


 

Az első világháború és az azt követő évtized


 

Auer Pál már az első világháború előtt elkötelezte magát a nemzetek közti együttműködés szolgálatára. Doktori disszertációját A két hágai békekonferenciáról írta. Publicisztikai és irodalmi működése korán kapcsolatba hozta a kor politikusaival és íróival. A világháborút végigszolgálta, s mint főhadnagy szerelt le. A Nemzetek Szövetsége című könyve már 1918 decemberében megjelent. 1919 januárjában ő képviselte Magyarországot a Nemzetek Szövetségét előkészítő nemzetközi konferencián. A133 napos kommunista diktatúra idején Bécsbe emigrált.

Visszatérése után ügyvédi irodát nyitott, és a két háború között főleg nemzetközi vonatkozású ügyekkel foglalkozott. 1921-ben a Határmegállapító Bizottság jogi szakértője lett, és neki köszönhető az egyetlen, a Nemzetek Szövetsége által elrendelt határmódosítás. 1923-ban a Magyar Békeegyesület elnöke lett, 1924-ben pedig a Pán-Európai Unió magyar osztályának az elnöke. 1926-ban a frankhamisítási ügyben a francia államot képviselte jogászként, teljes eredménnyel. 1932-ben a dunai államok gazdasági közeledését előmozdító komité elnökévé választották. 1936-ban őt bízták meg a Nemzetek Szövetsége reformját célzó javaslat kidolgozásával.

A harmincas évek elején belép a korszak legnagyobb ellenzéki politikai pártjába, a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Pártba. Szoros kapcsolatba került Tildy Zoltánnal, Nagy Ferenccel, Ekhardt Tiborral, dr. Pfeiffer Zoltánnal. Rövidesen jelentős befolyásra tett szert, és megválasztották az FKgP Politikai Bizottsága elnökének.


 

Harc a náci befolyás ellen


 

Auer Pál Bajcsy-Zsilinszky Endre baráti köréhez tartozott, ám az 1939-es választásokon már a Kisgazdapárt listáján került vissza a törvényhozásba. Két különböző vérmérsékletű ember került közel egymáshoz. Auer Pálban rendkívüli rokonszenvet váltott ki Bajcsy-Zsilinszky Endre harca, amit a németek magyarországi behatolása ellen vívott. Tisztelte őt puritánságáért, erkölcsi feddhetetlenségéért. A személye iránti tiszteletet növelte, hogy 1943-ban teljes mellszélességgel védelmezte azokat a kisgazdapárti politikusokat, akik heves nyilas támadásoknak voltak kitéve.

Egy nappal a német megszállás előtt, 1944. március 18-án Dessewffy Gyula, a Független Kisgazdapárt fiatal tagja, a Kis Újság későbbi főszerkesztője felhívta Auer Pált, hogy bizalmas közlése lenne a számára. Szeretne vele együtt elmenni Tildy Zoltánhoz, és vele is megosztani értesülését. Miután találkoztak, elmondta, hogy jól informált rokonaitól tudja, hogy Horthy kormányzó Ghyczhy külügyminiszterrel, Szombathelyi Ferenc vezérkari főnökkel - Kállay Miklós miniszterelnök és Csatay Lajos hadügyminiszter tiltakozása ellenére - Hitler meghívására Klessheimbe utazott, és bizalmasan megüzente a kormány tagjainak, hogy rendkívül barátságtalan fogadtatásban volt része, és a Führer közölte vele, hogy csapataival meg fogja szállni Magyarországot.

A német megszállás előtt Auer Pál megalakította barátaival együtt a Magyar Társaskört, amelynek tagjai az ellenzéki pártok fontosabb vezető embereiből, továbbá a sajtó, irodalom, szakszervezetek és a nagyipar demokratikusan gondolkozó személyiségeiből kerültek ki. Ez a kör megpróbálta az egyoldalú német és nyilas propagandafölényt ellensúlyozni.

Még március 18-án este Auer Pál egy baráti társasággal a Gellért Szállóban vacsorázott, és feltűnt neki, hogy közelében három asztal körül ismeretlen, szemmel láthatóan nem magyar emberek ültek. Jóllehet, három különböző asztalnál ültek, de látszott rajtuk, hogy ismerik egymást. Később megállapította, hogy civilbe öltözött német tisztek voltak, valamilyen külön feladattal, akik a csapatokat megelőzve érkeztek a magyar fővárosba. Auer Pál rövidesen elhagyta a társaságot, és a többieknek is azt tanácsolta, hogy jobb lesz, ha hazamennek.

Március 19-re virradó éjjel 13-kor a telefon csöngése ébresztette fel. Caccialuppi, az antifasiszta olasz követség titkára hívta fel. Ebben az időpontban két olasz diplomáciai képviselet volt Magyarországon, a Mussolini által küldött és a háborúban a nyugati szövetségesek oldalára átállt kormány követsége. Az utóbbi élén báró Ferraris ügyvivő állt. Caccialuppi közölte Auer Pállal: „soldati tedeschi sono venuti” - német katonák jöttek a követségre, és letartóztatták gróf Volpi katonai attasét.

Ezzel hozta Auer tudomására, hogy megérkeztek a német csapatok, és értesítse azonnal Bajcsy-Zsilinszky Endrét. Auer próbálkozott elérni telefonon barátját, de minden kísérlete eredménytelen maradt. Azonnal elkezdte a saját levelezésének megsemmisítését, elsősorban báró Bakách-Bessenyei Györgynek aznap Svájcból érkezett levelét, amelyben arra kérte őt, hogy próbálja elérni, hogy történjen valami a Kisgazdapárt részéről, amiből a Nyugat arra következtethet, hogy nálunk a nép többsége lelkileg szembenáll a rendszerrel. Központi fűtéses lakásában órákig tartott a 30-40 levél megsemmisítése. Hajnali 5 órakor Tildy Zoltán jelentkezett telefonon, és arra kérte Auer Pált, hogy reggel 7 órakor legyen a Duna-parti Hangli-kioszkban. Úgy hagyta el a lakását, hogy biztonsági okokból nem fog visszatérni. A Hangliban Tildy, Oltványi és Pfeiffer Zoltán várták. Csak néhány percet töltöttek együtt, amikor Auer azt tanácsolta barátainak, hogy senki ne menjen haza, de innen, a kioszkból is haladéktalanul távozzanak. Auer Pál később megtudta, hogy alig hagyta el a lakását, röviddel utána a Gestapo emberei keresték. Mint később kiderült, a Gestapo listáján elsők között szerepelt a neve, akiket a megszállóknak azonnal le kellett tartóztatniuk.

A március 19-i letartóztatandók között voltak: Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter, tizenhárom parlamenti képviselő, köztük Tildy Zoltán, Varga Béla, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Apponyi György, Rassay Károly és kilenc felsőházi tag. Tildy Zoltánnak sikerült a Pozsonyi úti református templom tornyában elrejtőzni, így helyette a Gestapo fiát, ifj. Tildy Zoltánt hurcolta el.

Kállay Miklós miniszterelnök budavári föld alatti folyosókon keresztül menekült el a Sándor palotából, és Unagdi török követ bújtatta, gróf Bethlen István is ugyanilyen úton történt menekülésének köszönhette, hogy nem került a Gestapo kezére.

Auer Pál menedéket keresve Barakonyi Jenő ügyvéd barátját kereste fel, akinek sikerült őt Batthyány Tivadar lányainak Heves megyei birtokán elrejteni. Mivel itt sem volt biztonságban, visszatért Budapestre, majd egy másik régi barátja, Perczel Dezső, a házelnök testvére, Tisza-parti birtokán sikerült menedéket találni. Auer Pált baráti kapcsolatok fűzték a Perczel családhoz, mivel nagyapja szeretett az 1849-es szabadságharcról beszélni, amelyben ő 17 éves korában Perczel Móric tábornokhoz beosztott önkéntes honvédként vett részt, és mindig mély tisztelettel beszélt a népszerű tábornokról.

Egyik nap motorkerékpáron a Perczel-kúriába érkezett gróf Pálffy Géza, a legitimisták egyik vezére, aki a nácik szemében vörös posztónak számított. Perczeléktől Auer Pál átment Pálffyék 25 km-re, a Tiszta partján fekvő birtokára, ahol az egyik hálószobában titkos rádióadó működött.

Három hét után ismét rejtekhelyet változtatott, és Szilágygörcsönbe került Wesselényi Istvánhoz.

1944 júliusát és augusztus első felét itt-töltötte Auer Pál. Augusztus közepén barátja, Barakonyi Jenő telefonon közölte vele, hogy az esti pesti lapokban egy cikk jelent meg, miszerint báró Wesselényi egy ellenzéki személyt rejteget szilágygörcsöni házában. Ezt követően Wesselényi István lányánál, Máriánál, a hadadi várban talált menedéket. Itt sem maradt sokáig, mert az egyre gyorsabban előrehaladó események nyugtalanná tették, és mindenáron fel akart menni Budapestre. Budapesten Pálffy Géza elvitte Szala Gábor főjegyzőhöz, aki hamis személyazonossági igazolvánnyal látta el. Ezzel egy időben lenyíratta a haját, a szemöldökét, és szemüveget kezdett hordani, melyet eddig csak olvasáshoz használt.

A nyilas hatalomátvétel után az Opera mögött lakott, a Dessewffy utcában két rendszeres látogatója volt, Kárász Artúr, a Nemzeti Bank későbbi elnöke (aki azután, mint emigráns, az Egyesült Nemzetek égisze alatt működő Világbank egyik igazgatója lett), és László öccse. Aház lakói a hamis papírok alapján csak Arányi pénzügyi főtanácsosnak ismerték.


 

Az új élet kezdete 1945-ben


 

1945 januárjában, a budapesti harcok elvonulásával Auer Pál Budára ment a szüleit meglátogatni, majd onnan még aznap visszatérve, a skót misszió épületében felkereste Tildy Zoltánt. A Független Kisgazdapárt elnökének a német megszállás után itt volt az utolsó rejtekhelye. Amikor a skót misszióhoz érkezett, akkor hagyta el az épületet Gerő Ernő, aki előbb érkezett vissza Magyarországra, mint Rákosi Mátyás. Ebben az időpontban még nem lehetett tudni, hogy Moszkva melyiküket fogja a kommunista párt élére állítani. Tildy Zoltán Auer Pállal a jelenről és a jövőről, az FKgP újbóli felállításáról tárgyalt. Tildy a Gerővel történt találkozás után az ország helyzetét sötétebbnek látta, mint Auer Pál.

Auer Pál teljes erővel bekapcsolódott az újjáépítésbe, a Kisgazdapárt politikai tevékenységébe. A párt külügyi bizottságának elnöke lett, és 1945. május 3-án a Kis Újságban Érdekszféra? címmel vezércikket írt. Ebben többek között a következőket írta: „Az érdekszféra szó bántóan emlékeztet Hitler kedvenc szavára, a Lebensraum, élettér szóra... Idegen érdekszférához, valamilyen nagyhatalom érdekszférájához tartozni annyit jelent, mint kizárólag egy nagyhatalom érdekeihez, óhajaihoz igazodni, sőt ha kívánja, saját érdekeit az illető nagyhatalom érdekeinek alárendelni... Az Egyesült Nemzetek létesítésével egyidejűleg nem lehet szabad és független országokat... vazallussá tenni... Ami Szovjet-Oroszország nyugati szövetségeseit illeti, mi azoknak a jóindulatára, rokonszenvére rá vagyunk utalva. Kultúrájuk kisugárzását, nyersanyagaikat és pénzügyi támogatásukat aligha lehetne nélkülöznünk. Ők pedig két véres háború után joggal elvárhatják, hogy hozzájáruljunk Közép-Európa konszolidációjához és a transzkontinentális utak biztosításához. És az európai kontinensen kétségtelenül szerephez jutó megújhodott Franciaország iránt is őszinte vonzalmat érez a mai magyarság... Önálló, szabad nép akarunk maradni... olyan nép, amely ragaszkodik a szabadsághoz és függetlenséghez, s békés tagja akar maradni a demokratikus népek családjának.”

Az 1945. november 4-én megtartott nemzetgyűlési választásokon a Független Kisgazdapárt abszolút többségre tett szert, Auer Pált megválasztották a parlament külügyi bizottsága elnökének. Ezzel kezdetét vette az a diplomáciai tevékenység Auer Pál részéről, melyet az újjászülető Magyarország érdekében fejtett ki, egészen addig, amíg a kommunista diktatúra száműzetésbe nem kényszerítette.

1946. február 27-én a budapesti csehszlovák követnél Auer Pál is ott volt azon a tanácskozáson, melyen csehszlovák részről Clementis államtitkár, Slavik miniszter és a követség két tisztviselője, míg magyar részről Gyöngyösi János külügyminiszter, a Kisgazdapárt képviseletében Varga Béla házelnök, a Nemzeti Parasztpárt részéről Kovács Imre, Veres Péter, a szociáldemokrata párt részéről Szakasits Árpád és Szalai Sándor, a kommunista párt részéről Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes vett részt.

Ezen az értekezleten a csehszlovák kormány azt kívánta, hogy Magyarország járuljon hozzá, hogy a magyar területen élő szlovákok áttelepíttessenek Csehszlovákiába, és ugyanannyi Csehszlovákiában élő magyar telepíttessék át Magyarországra. Kilátásba helyezte, hogy ez esetben a Csehszlovákiában maradó magyar kisebbség jobb helyzetbe fog kerülni. Puskin orosz követ nagy nyomást gyakorolt Gyöngyösire, aki azt remélte, hogy ha ily egyezmény létrejön, a megmaradó magyar kisebbséget nem fogják többé elnyomni. Erről Auer Pálnak, mint a nemzetgyűlés külügyi bizottsága elnökének nem volt tudomása.

Az 1946. február 27-i értekezleten Clementis azt kérte, hogy az egész magyarságot telepítsék át Csehszlovákiából Magyarországra. Hozzátette azt is, hogy ha nem teljesíti a magyar kormány Prágának ezt az óhaját, széttelepítik a szlovákiai magyarságot, amelynek nem biztosítanak kisebbségi védelmet.

Auer Pál is felszólalt Clementis beszéde után, és többek között a következőket mondta: „Beneš Ede elnök úr egy alkalommal elismerte előttem, hogy nem sokkal a trianoni szerződés megkötése után ajánlatot tett az akkori magyar kormánynak, és hajlandónak nyilatkozott területi engedményekre. Az ajánlatot az akkori magyar kormány elutasította... Ami lehetséges volt akkor, nem volna-e lehetséges most is? Ha Beneš elnök úr ismét oly békülékeny magatartást tanúsítana, mint akkor, megértő partnerekre találna, és létrejöhetne egy olyan megállapodás, amely soha nem remélt perspektívát nyújtana mindkét nemzet számára...

Az értekezlet szünetében Auer Pál fesztelen beszélgetést folytatott Slavik miniszterrel, és megpróbálta ezt olyan irányba terelni, amely elősegíthette a megegyezést a két ország között.

Slavik miniszterben mutatkozott némi hajlandóság, hogy a tárgyalások menetét a kiegyenlítődés felé mozdítsa el. Azt mondta Auer Pálnak, hogy nem lát kizártnak egy kompromisszumos megoldást, ezért kérdezte, hogy mekkora az a terület, melyet Budapest vissza szeretne kapni. Auer Pál minimumként a Csallóközt jelölte meg. Slavik nem tartotta lehetetlennek ezt a kívánságot, ha a magyar kormány belemenne, hogy a Balassagyarmattól északra fekvő területek viszont Csehszlovákiához kerülnének. Auer hozzátette, hogyha Magyarország a Csallóközön kívül néhány területet visszakaphatna, lehetőséget lát arra, hogy néhány szlovák többséggel rendelkező községet átengednének. Slavikra azonban sem a cseh és szlovák nacionalisták, sem a kommunisták nem hallgattak.

Auer Pálnak lehetősége volt arra is, hogy megismerje az orosz tárgyalópartner elutasító magatartását is. Így 1946-ban a négy nagyhatalom külügyminiszterének párizsi találkozása előtt kísérletet tett, hogy Magyarország sorsára döntő hatással bíró Molotov külügyminiszterrel tárgyaljon, hogy pozitív irányba segítse elő a béketárgyalásokat. Molotov ugyan nem zárkózott el, hogy a szünet után felszólalhasson, de lényegében érzékeltette, hogy teljesen hiábavaló lesz, mert 1946. május 7-én a Külügyminiszterek Tanácsa úgy döntött, hogy Erdélyt teljes egészében Romániához csatolja.

Auer Pál a külügyek intézése mellett nagy figyelmet fordított pártjára, és mindent elkövetett, hogy segítse a Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Varga Béla, Kovács Béla négyesfogatot. Mivel Magyarországgal csak fegyverszüneti szerződés volt kötve, amely nem adta vissza a teljes szuverenitást, így amikor sorra került az 1945-ös késő őszi nemzetgyűlési választás, az országot a Szövetséges Ellenőrző Bizottság kontrollálta. Ennek ugyan voltak nyugati tagjai is, de az irányítás az oroszok kezében volt. Vorosilov marsall azt akarta rákényszeríteni a Független Kisgazdapártra és a többi pártra, hogy ne külön, hanem valamennyi „demokratikus” párt közös listán induljon.

Auer Pál azonnal felmérte ennek a jelentőségét, és azonnal munkába lépett, hogy megakadályozza Moszkva szándékát. Anélkül, hogy bárkivel érintkezésbe lépett volna, azonnal meghívókat diktált, és intézkedett, hogy a pártértekezletre szóló meghívók a könnyen elérhető kisgazdapárti képviselőknek kikézbesíttessenek. Másnap 60-80 képviselő jelent meg. Miután megnyitotta az értekezletet, közölte képviselőtársaival, hogy ha a közölt terv valóra válik, akkor a demokratikus elvek érvényesüléséről többé nem lehet szó; és a kommunista párt ura lesz a helyzetnek a parlamentben, mert sikerülni fog egy-két kisgazdapárti képviselőt kecsegtető ígéretekkel levenni a lábáról. Másnap ismét összejöttek a képviselők, és megjelent Nagy Ferenc is. Kifejezésre juttatta, hogy ő is teljes mértékben egyetért a képviselőkkel, és szükségesnek tartja, hogy a pártok külön listával induljanak. Beszélt Tildy Zoltánnal, és őt is meggyőzte ennek szükségességéről. Ugyanis az oroszokon keresztül a kommunisták nehezen kivédhető nyomást gyakoroltak Tildy Zoltánra. Így jött létre 1945. november 4-én a demokratikus választás.

Auer felszólalt az Ideiglenes Nemzetgyűlésben a választói törvényjavaslat vitájában is. A javaslat első paragrafusa felsorolta a választási jogosultság előfeltételeit. Ebben szerepelt egy olyan kitétel, hogy nem bír aktív és passzív választójoggal az, aki „fasiszta”. A törvényjavaslat tárgyalása alkalmából szót kért Auer Pál, és indítványozta a rendelkezésnek a törlését. Kifejtette, hogy a javaslat nem írja körül, hogy ki a fasiszta, s melyik az a fórum, amelyik valakit fasisztának nyilváníthat, márpedig nem bízható közigazgatási közegekre, sem a szavazatszedő bizottságokra, hogy a választás napján, a szavazás alkalmából döntsék el, hogy a szavazó fasiszta-e. Aki a fasizmus alatt valamilyen törvényszakaszba ütköző bűncselekményt követett el és ezért a bíróság elítélte, s politikai jogainak felfüggesztését rendelte el, az természetes nem lehet választó és nem választható meg. Azonban csak a bíróság hivatott eldönteni, hogy az illető megfosztható-e a legfontosabb honpolgári jogától.

Auer Pál beszéde után Rákosi Mátyás felsietett a házelnöki emelvényre, és kérte Varga Bélát, hogy függessze fel az ülést, és tartsanak egy pártközi értekezletet. Varga Béla szobájában Rákosi azt kérdezte Auer Páltól: „Hát a képviselő úr azt kívánja, hogy fasiszták üljenek a magyar parlamentben?” Auer Pál teljes nyugalommal válaszolt: „Rákosi képviselő úr bizonyára nagyon jól tudja, hogy ő [Auer] élesen szemben állt és szemben áll a fasizmussal. Ahhoz azonban nem hajlandó hozzájárulni, hogy elfogult pártemberek a választás napján döntsék el, hogy ki fasiszta.”

Mivel Rákosi látta, hogy a többi párt is Auer Pál véleményén van, nem kívánta a helyzetet kiélezni, de kijelentette: „de lesz még alkalom, hogy ezek a kérdések tisztáztassanak”. Auer Pál akkori fellépésének volt köszönhető, hogy a választójogi törvény a „fasisztákra” vonatkozó utalás kihagyásával került 1945-ben a törvénytárba.

1946. január 31-e után, miután a köztársaság kikiáltásra került, Auer Pál érintkezésbe lépett a nyugati missziók vezetőivel. Nagyköveti rangban Schoenfeld Artur állt az amerikai misszió élén; míg az angol misszió feje Alvary D. F. Gascoigne volt. Ezek a diplomaták nem mint diplomáciai képviselők, hanem mint a Szövetséges Ellenőrző Bizottság politikai tanácsadói szerepeltek. Auer Pál ezeknek a kapcsolata révén is tapasztalhatta, hogy Magyarország mennyire a szovjetek érdekkörébe tartozik. Ugyanis a SZEB két angolszász vezető tagja a döntés jogát a legtöbb kérdésben átengedte orosz kollégájának, és egyszerűen tudomásul vette annak intézkedését. Ők maguk nem is érintkeztek hivatalosan közvetlenül a magyar hatóságokkal, hanem csak Vorosilov útján. Ez a folyamat napról napra erősödött, és így egyértelművé vált, hogy Magyarországot a nyugatiak hallgatólagosan átengedték az oroszoknak. Auer Pál elmondta Schoenfeld és Gascoigne nagyköveteknek, hogy ha a nyugati nagyhatalmak hagyják a dolgokat tovább zülleni, Magyarország hamarosan orosz uralom alá kerül, és a bolsevikok országa lesz. Amikor Auer Pál Schoenfeldnek és Gascoigne-nek azt tanácsolta, hogy egyes esetekben lépjenek fel és intézkedjenek, azok azt mondták, hogy nincsen olyan meghatalmazásuk, hogy konkrét ügyekben fellépjenek. Amikor Auer Pál megkérdezte, hogy nem volnának-e hajlandók instrukciót vagy meghatalmazást kérni, mindketten azt felelték, hogy ezt nem tehetik, nem léphetnek fel kezdeményezően. Minden megkeresésre azt mondták, hogy igyekezzen a magyar kormány az oroszokkal jó viszonyban lenni.

Tildy Zoltán 1946. február 1-jén, köztársasági elnökké való megválasztása napján, felkérte Auer Pált, hogy vállalja el a párizsi magyar követség vezetését. Huszonnégy óra gondolkodás után elfogadta a megbízást. Amikor a francia „agrément” megjött, megtette az utolsó előkészületeket az elutazásra. Búcsúlátogatást tett Tildynél, Nagy Ferencnél és Gyöngyösi János külügyminiszternél. A magyar külügyminiszter arra kérte, hogy még elutazása előtt látogassa meg Puskin követet, aki nagyon számít a találkozásra. Puskin hűvösen fogadta Auert, és azt kérdezte, hogy mit tekint legfontosabb feladatának. Azt válaszolta, hogy a béketárgyalásokon megpróbálja menteni, ami még menthető, és megpróbál Nyugaton is barátokat szerezni Magyarországnak. Puskin után még ugyanaznap felkereste elődjét, gróf Khuen-Héderváry Sándort. A volt magyar nagykövet sötéten látta a jövőt, és ezen belül az ő helyzetét. Egy orosz tábornokot szállásoltak be hozzá, aki lefoglalta hálószobáját és dolgozószobáját... Két héttel Auer Párizsba történt elutazása után a Dunába vetette magát.

Auer Pál megbízólevelének átadására 1946. május 7-én került sor. A megbízólevelet az ideiglenes köztársasági elnök funkcióinak ellátásával megbízott Félix Gouin miniszterelnöknek kellett átadnia. Gouin több minisztertársa és kabinetje tagjainak jelenlétében fogadta Auer Pált. Bumaine nagykövet protokollfőnök arra kérte, hogy ne tartson hosszú beszédet az átadás alkalmából, ezért csak azt hangsúlyozta, hogy Magyarország az első világháborúba közjogi és földrajzi helyzete, a második világháborúba pedig a békeszerződés következtében sodródott bele, noha a magyar nép mindig őszinte rokonszenvvel viseltetett a francia nép iránt. Ezért mindent el fog követni, hogy a két ország között baráti kapcsolat létesüljön. Gouin elnök melegen megszorította a magyar nagykövet kezét, és kijelentette, hogy ő marseille-i ügyvéd, örül annak, hogy egy budapesti kollégájának a kezét szoríthatja meg. Ezenkívül Auer Pál nevét ismerik Franciaországban, és tudják, hogy Franciaország igazi barátjának számít.

A francia külügyek élén a megbízólevél átadásának idejében Georges Bidault állt, aki mint az ellenállás vezetője, nagy tekintélynek örvendett Franciaországban. Alig foglalta el hivatalát, megélénkült a párizsi követségi palota. Amagyar kolónia fellélegzett, hogy végre van kapcsolat a követségen keresztül Magyarországgal. Amagyar követség látogatói között egymást követték a magyar szellemi és kulturális élet kiválóságai Kodály Zoltántól Szent-Györgyi Albertig. Sűrűn látogatták meg Auer Pált a francia közélet képviselői is. Nemcsak a diplomáciai testületek tagjai és a Quai d’Orsay főtisztviselői, hanem a francia közélet vezetői is.

Néhány héttel a béketárgyalások megkezdése előtt, 1946 nyarán, Károlyi Mihály titkára jelentkezett kihallgatásra a párizsi magyar követségen. Londonból jött, és tolmácsolta Károlyi Mihály felajánlkozását, hogy segíteni szeretne a béketárgyalásokon. Auer azt válaszolta Havasnak, hogy egymaga ebben nem dönthet, hanem fel kell hívni Budapestet. Gyöngyösi János megkérdezte Auertől, hogy ő miképpen ítéli meg Károlyi Mihály jelentkezését. Auer szerint Károlyi a nyugati világban kommunista államfőnek van elkönyvelve, és közreműködése nem lenne pozitív hatással a magyar ügyre. Mivel Auer nem akarta megbántani Károlyit, ezért azt üzente Londonba, hogy meghívják Párizsba, mint a magyar békeküldöttség tanácsadóját. Nagy segítség lenne, mondotta Auer Pál Havasnak, ha Károlyi Mihály szovjet kapcsolatai révén, a magyar-román határok kérdésében engedékenységre bírná a szovjet küldöttség tagjait. Károlyi rövidesen Párizsba érkezett, és kísérletet is tett a szovjetek megnyerésére, de minden fáradozása eredménytelen maradt.

Auert mérhetetlenül felháborította a csehszlovák kormánynak az a követelése, hogy a területén élő magyar és német nemzetiségűeknek az országból való kiutasítása a békeszerződésben kifejezetten engedélyeztessék. Ebben a kérdésben akkor az Egyesült Államok delegációja teljesen a magyar ügy mellé állt. Az angolok is érthetőnek tartották a magyar álláspontot. A franciákra Auer Pál jó kapcsolatai ellenére sem lehetett számítani, mivel Prága rendkívül jó kapcsolatokat tartott fent Párizzsal. Az angolok tették azt a javaslatot, hogy a két érdekelt fél közvetlenül tárgyaljon egymással, közvetlen találkozás útján kíséreljék meg a megoldhatatlannak látszó problémák elintézését. A találkozásnak legyen nem hivatalos jellege, és hogy a tárgyalás hangneme ne durvuljon el, ezért elnöknek egy semleges személyt tartottak elfogadhatónak. Így Pope kanadai tábornokot kérték fel az elnöki funkciók ellátására. Miután Pope megnyitotta az ülést, azonnal Auer Pál kért szót. Elmondta, hogy az egyik nagy amerikai napilapban reggel Jan Masaryk csehszlovák külügyminiszter nyilatkozata jelent meg, amely igen kategorikusan s türelmetlen hangon foglal állást a kiutasítás és Csehszlovákiának nemzeti állammá való átalakítása kérdésében. Ezért arra kérte Masaryk külügyminisztert, hogy legyen szíves kijelenteni, hogy ez a nyilatkozat autentikus-e és fedi-e a csehszlovák kormány hivatalos álláspontját. Amennyiben erre a kérdésre igenlő választ kapna, úgy feleslegesnek tartja az értekezlet további folytatását. Masaryk felállt, de mielőtt bármit is szólhatott volna, Clementis kommunista államtitkár rátette a kezét a karjára, s a csehszlovák külügyminiszter visszaült a székébe. Így az értekezlet félbeszakadt. (Jellemző, hogy később maga Clementis is kegyvesztett lett, és kivégezték.)

1946. augusztus 17-én a békedelegátusok tiszteletére rendezett hangversenyen Auer Pál félrehívta Jaques Dumaine nagykövetet, és többek között a következőket mondta neki: „Delegációnk feltűnést keltő lépést szándékozik tenni. Képzelje, az a bizottság, amely a békeszerződés területi klauzulájának tanulmányozásával van megbízva, a csehszlovák delegátust választotta meg előadónak. Hogy remélhetünk ezután pártatlanságot? Ilyen körülmények között sokkal helyesebb, ha visszatérünk Budapestre.”

Később Dumaine emlékiratában beismerte, hogy az 1946-os párizsi béketárgyalások még az objektivitás látszatát sem igyekeztek kelteni.

Auer Pál később megírta, hogy jól tudták, távozásuk nem javított volna a helyzeten, mert a francia mondás szerint a távollevőknek soha sincs igazuk. Mint a későbbi fejlemények mutatták, e taktikának volt köszönhető, hogy bár a határok kérdésében nem sikerült változtatást elérni, de a magyarok kiutasítása ügyében sikerült megakadályozni az eredeti csehszlovák tervet.

Auer Pál Párizsban nemcsak követként szolgálta a Magyar Köztársaság érdekeit, hanem mint a magyar békedelegáció tagja, mindent elkövetett, hogy a francia fővárosban a hazai érdekek a lehető legkevesebb csorbát szenvedjék. Ez igen nehéz feladatnak bizonyult, mivel a Moszkva kantárján tartott kommunisták még azt is megakadályozták, hogy Gyöngyösi János külügyminiszter a magyar ügy védelmében memorandumot nyújtson be a nagyhatalmakhoz. Moszkva utasítására a magyar sajtó nem írhatott Kiszeljov beszédéről, de ugyancsak nem lehetett kiadni Visinszkij beszédének azon kitételeit sem, amelyek Magyarországra vonatkozóan gyalázó részleteket tartalmaztak. A magyar küldöttség egyik beépített ügynöke, aki sajtófőnöki minőségben vett részt a tárgyalásokon, naponta járt jelenteni a szovjet nagykövetségre, hogy mi a helyzet a magyar békeküldöttségen belül.

A magyar küldöttség nem kommunista tagjai, hogy a hivatalos megkötöttség ellen tegyenek, Auer Pállal együtt illegálisan röpiratokat adtak ki egy nem létező illegális csoport nevében. Ezekben azt írták meg a nyilvánosság számára, amit hivatalosan nem mondhattak el. A csoport egyik aktív tagja Demeter Béla, a magyar küldöttség erdélyi szakértője volt. Amikor Boldizsár Iván tudomást szerzett a csoport tevékenységéről, megfenyegette Demeter Bélát, hogy visszatérésük után ennek következménye lesz. (Valóban, Demeter Bélát otthon a kommunista politikai rendőrség letartóztatta, de Tildy Zoltánnak még sikerült kiszabadítani őt. Évekkel később ismét elhurcolták, és kiszolgáltatták Bukarestnek, és azután román börtönben halt meg. A többiek, akik ebben az akciókban részt vettek, emigráltak.)

A párizsi béketárgyaláson elérkezett a nap, amikor Auer Pál a magyar békedelegáció szóvivőjeként ismertette az erdélyi kérdésben a magyar álláspontot. Többek között a következőket mondotta. „...Az első világháború után létrejött az ún. trianoni szerződés, amely Magyarország területét kevesebb mint egyharmadára csökkentette. Ezt a szerződést az Észak-amerikai Egyesült Államok sohasem ratifikálta, és erről a szerződésről mondotta Lansing USA államtitkár [külügyminiszter], hogy »a trianoni békeszerződés cselszövények és zsákmányolási vágy eredménye, értelmetlen és veszedelmes«. Ez a szerződés stratégiai, közlekedési, gazdasági és egyéb szempontok figyelembevételével és részben a körülmények kellő ismeretének hiányában igen jelentékeny oly területeket juttatott a Magyarországgal szomszédos államoknak, amelyeknek lakossága színmagyar vagy túlnyomóan magyar volt. Hogy a határmegállapítás helytelen volt, azt legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy egyre-
másra jelentkeznek Magyarország szomszédai, és hozzájárulást kérnek ahhoz, hogy a területükön, a magyar határ közelében élő magyarság egy részét áttelepíthessék a mi országunk területére. Ez semmi egyéb, mint az ad absurdum vitele annak a szerződésnek, amely 1919-ben létrejött...

Auer Pál leszögezte beszédében, hogy a két világháború között az utódállamok a kisebbségre vonatkozó szerződést állandó jelleggel megszegték, a nemzetközi biztosítékok pedig, értve ezen a Nemzetek Szövetségének általában való ellenőrzését, nem váltak be. Ezért az erdélyi magyarságnak a jogfosztás és az üldöztetés jutott osztályrészül.

Kitért az 1945-ben aláírt fegyverszüneti szerződésre, miszerint a nagyhatalmak intenciója alapján Erdélynek kisebbik része Magyarországnak jusson. Nem felejtkezett meg az 1940-es bécsi döntésről sem. „Hangsúlyoznom kell - mondta Auer -, hogy Hitler és Mussolini döntését nem mi kértük, hanem Románia. Groza miniszterelnök úr maga állapította ezt meg a Börtön homálya című könyvében, amelynek 290. oldalán ezek a szavak találhatók: »Mindenekelőtt ezt a döntést mi, románok kértük (illetve Gigurtu, Valer Pop, Manoilescu stb.), minden fenntartás nélkül, eleve alávetve magunkat az elfogadott bírák döntésének...«„

E beszéd után Gyöngyösi János a következő szavakkal köszönte meg Auer Pál békeküldöttségben kifejtett tevékenységét és beszédét:

Engedjék meg, hogy ez alkalomból kifejezésre juttassam azt az őszinte elismerést és hálát, amely Auer Pál párizsi követünk, kedves barátom iránt eltölt. Mint a magyar delegáció vezetője, tapasztaltam, hogy a békeküldöttség minden egyes tagja teljes tudását és képességeit latba vetette a magyar ügy érdekében. De valamennyi munkatársam közül különös hálával gondolok Auer Pálra, aki valóban igaz magyar szívvel és odaadással, kiváló képességeinek felhasználásával fejtette ki értékes működését, és kitűnő nemzetközi összeköttetései révén és felbecsülhetetlen szolgálatokat tett a magyar béke ügyének. Ha még nem is következett el az ideje annak, hogy a békedelegáció munkája kellő távlatból tárgyilagos elbírálás alá vétessék, a fentiek megállapítását kötelességemnek érzem.”

A hazai állapotok fokozatos romlása egyre jobban érzékelhető volt a párizsi magyar nagykövetségen is. A kommunista hatalomátvétel felé sodródást Auer Pál azután érzékelte még jobban, amikor 1947 elején visszatért az Egyesült Államokból Párizsba. 1947. január havában meghívást kapott a The Council on World Affairstól, amely a Time magazinnal együttesen fórumot rendezett Cleveland városában.

Alighogy visszajöttem Amerikából - írja Auer Pál -, megdöbbenéssel értesültem róla, hogy Saláta Kálmán, Kiss Sándor, Hám Tibor, Jaczkó Pál, Vatai László, Horváth János és Gyulai László képviselőket, Mistéth Endre minisztert, valamint Arany Bálintot, aki régebben a Kisgazdapárt szervező titkára volt, a politikai rendőrség letartóztatta és fogva tartotta, jóllehet a parlamenti képviselők mentelmi jogát nem függesztették fel. Elfogták továbbá Dálnoki Veres Lajos vezérezredest, Kővágó Józsefet, Budapest volt polgármesterét és több törzstisztet. Ezek a hírek felháborítottak.”

Auer Pál szeme előtt egyre jobban bontakozott ki az az ördögi terv, hogy koncepciós eljárással miképpen próbálják a legnagyobb kormánypárt, a Független Kisgazdapárt vezetését eltávolítani. Röviddel később, miután a nemzetgyűlés mentelmi bizottsága nem adta ki a kommunista politikai rendőrségnek, az oroszok elhurcolták Kovács Bélát, majd Moszkva nyomására eltávolították Bartha Albert honvédelmi minisztert és Rácz Jenő pénzügyminisztert. Két hónappal később emigrációba kényszerítették a svájci szabadságon tartózkodó Nagy Ferenc miniszterelnököt, és menekülni volt kénytelen az elhurcolás elől Varga Béla, a nemzetgyűlés elnöke is.

A magyar kormányfő száműzetésbe kényszerítése után Auer Pál és több követ elhatározta, hogy nem hajlandók a kommunista diktatúra által uralt Magyarországot szolgálni. Auer Pál összehívta Párizsban a követségre beosztott diplomatákat, és közölte velük, hogy lemond a magyar követség vezetéséről. Kijelentette, hogy saját elhatározása ne befolyásolja a követség többi beosztottját. Auer Pállal egy időben választotta a száműzetést Bernben Gordon Ferenc, Washingtonban Szegedy-Maszák Aladár, Bécsben Bartók László, Prágában Rosthy-Forgács Ferenc, Ankarában Andaházy-Kasnya Béla, Rómában Kertész István, Londonban Bede István követek, továbbá Brüsszelben Perlaky-Kassa ügyvivő, akik szintén lemondtak.

Auer Pál döntéséről a következőket írta: „Csak sorstársaim tudják, hogy mit jelent az, ha az ember számolni kénytelen azzal, hogy talán sohasem láthatja viszont azt a várost, amelyben ifjúságát töltötte, amelyhez oly sok emlék fűzi; azt az országot, amelyért háborúban életét kockáztatta, és amelynek érdekeit a béke éveiben igyekezett szolgálni; azt a népet, amelytől sem távolság, sem politika nem szakíthatja el; azt a sok megértő jó barátot, akik oly sokszor megszépítették életét; és tulajdon testvérét, akivel együtt nőtt fel.”

A magyar követségről távozása után a következő levelet kapta Georges Bidault külügyminisztertől:

Ministére des Affaires Etrangéres
Liberté-Egalité-Fraternité
Republique Francaise 

Párizs, 1947. június 18-án.

Miniszter Úr,

Ön volt olyan szíves f. hó 6-án velem közölni, hogy már nem tekinti magát a magyar kormány franciaországi képviselőjének.

Mikor megköszönöm Önnek ezt a közlést, súlyt helyezek rá, Miniszter Úr, hogy kifejezésre juttassam azokat az őszinte érzelmeket, amelyek a kitűnő viszony emlékének tulajdoníthatók, amely az Ön missziójának az idejére eső érintkezésünk során fejlődött ki. Biztosíthatom, hogy ezek az érzelmek személyes téren változatlanok maradnak.

Felhasználom ezt az alkalmat, Miniszter Úr, hogy újból hangsúlyozzam Ön iránt érzett nagy tiszteletemet.

Bidault

 

A Le Monde Auer Pál lemondásával kapcsolatban 1947. június 7-én a lap első oldalán, feltűnő helyen és betűkkel ezt írta:

Auer, Magyarország franciaországi követe, a kommunista puccs miatt lemondott. - A magyarországi kommunista államcsíny következtében M. Auer, párizsi magyar követ beadta a lemondást. Ma reggel megjelent a Quai d’Orsay-n, és közölte a külügyminisztérium főtitkárával, Chauvel úrral, hogy immár nem tekinti magát a magyar kormány párizsi képviselőjének. M. Auer, aki Franciaországnak nagy barátja, szüntelenül elkövetett minden tőle telhetőt, hogy Franciaország és Magyarország között a baráti kapcsolatokat minél szorosabbra fűzze. Mindazok, akik ismerték, fájlalják, hogy Magyarország az ő távozásával egyik legjobb szószólóját veszíti el.

Ezt követően Auer Pált a francia köztársasági elnök a Becsületrend parancsnoki keresztjével tüntette ki.

Másfél hónappal később a párizsi magyar követséget átvevő Károlyi Mihály tiltakozott a francia kormánynál Auer Pál kitüntetése miatt.

Auer Pál lemondása után természetesen megváltozott a helyzete, a szerepe, és részben megváltoztak a célok is, amelyeket maga elé tűzött ki. Feladatai között első helyre került megszállt és elnyomott hazájának felszabadítása. Száműzetésben élő társaival együtt fel kellett hívni a Nyugat figyelmét arra, ami Magyarországon és Közép-Kelet-Európában történik. Kapcsolatokat kellett találni a külügyminisztériumokkal, súllyal bíró nyugati politikusokkal, újságírókkal.

Meg kellett szervezni az együttműködést a többi közép- és kelet-európai, nyugatra száműzött politikai emigránssal. Ezenkívül előkészíteni a felszabadulási időszakra az együttműködést a szomszéd országokkal.

Auer Pál a külügyek vezetését vette át az Egyesült Államokban megszülető Nemzeti Bizottmányban, amely ezekben az években az emigráns magyar kormány szerepét töltötte be. Varga Béla elnöklete alatt Auer Pál kivette a részét az európai politikai, gazdasági, kulturális és védelmi közösség létesítéséért folyó munkából. Komoly szerepet vállal az Önrendelkezési Jogi Liga megteremtésében. Minden tevékenységét az vezette, hogy megnyerje a világ rokonszenvét a magyarság érdekében. Egyúttal figyelemmel kísérte a hazulról érkező híreket, és a média segítségével mindent elkövetett, hogy a hazai társadalomban ébren tartsa az ellenállás szellemét a totalitárius rendszerrel szemben. Cikkei, nyilatkozatai, interjúi egymás után jelentek meg francia, svájci, angol és amerikai, valamint a szabad országokban megjelenő magyar emigráns lapokban. Olyan rangos világmédiumok közölték írásait, mint a Le Monde, a Figaro, a New York Times, a londoni Times, a Daily Telegraph, a bécsi Die Presse, a Neue Zürcher Zeitung, a Basler Nachrichten. Két cikkét az amerikai szenátus a tudta nélkül teljes szövegében jegyzőkönyvébe iktatta.

1956-ban a magyar szabadságharc vérbefojtása után Vádat emelek Hammarksjöld úr ellen című cikkében rámutatott arra, hogy az Egyesült Nemzetek főtitkára mily mulasztást követett el azzal, hogy nem repült Budapestre, s amikor egy sajtókonferencián azt kérdezték tőle, hogy ennek mi volt a magyarázata, azt válaszolta, hogy „nem volt kellően informálva” arról, ami ott történik, és hogyha ő „Budapestre ment volna, a szuezi háború folytatódott volna”.

Mivel az ÁVH 1956 után álcázva a rendőrség kötelékébe volt beépítve, 1960. október 3-án a következő jelentést készítette el:

Budapesti Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztály V/b. csoport jelentette Auer Pálról:
Az ellenforradalom leverése után 1957-ben, majd 1958-ban jelentős politikai tevékenységet fejtett ki, elsősorban az emigráció sajtó vonalán. 1958 januárjában a Látóhatár ankétot rendezett Magyarország jövője címmel, és elsőnek közölte dr. Auer Pál cikkét Nemzetközi politikai és a magyar jövő címmel. Az ankéton kifejtette véleményét Fejtő Ferenc, Kéthly Anna és Kovács Imre is. 1958 decemberében a Timesban írt cikket Nyílt levél címmel, mely élesen a Szovjetunió és népidemokrácia-ellenes tartalmú volt.

1958. február 27-i BM. II/3. osztály tájékoztató jelentése szerint: „Auer vázolta, hogy a Kisgazdapárt megszervezésére azért van szükség, mert egységtárgyalások kudarca után a jövőben az amerikaiak csak olyan szervezetnek és szervezeteknek nyújtanak anyagi támogatást, amelyek dolgoznak is. Nem a tagság mennyiségére, hanem megbízhatóságára, hűségére és a Kisgazdapárt aktív munkájára kell törekedni.”

Az 1958. február 26-i tájékoztató jelentés szerint: „Kisgazda Politikusok és képviselők 1958. I. hó 25-én este Párizsban a Federation de la Jeunesse 9. rue. Auber III. emelet alatt lévő helységében megalakították a „Független Kisgazda Földmunkás Polgári Párt franciaországi szervezetét. 30 meghívott közül 22 jelent meg.”

Auer Pál elnökletével 9 tagú ideiglenes vezetőséget választottak, mely kéthetenként ülésezik. Auer Pál levélben jelentette be a megalakulás tényét Nagy Ferencnek, és az amerikai politikai tényezők anyagi támogatását kérte. Egy másik levelet Dálnoki Veres Lajosnak küldött Londonba, s ebben felveti a Szabadságharcos Szövetség és a Kisgazdapárt kooperációjának lehetőségét.

Mindaddig, amíg a magyar ügyet nem vették le az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének, illetve Biztonsági Tanácsának napirendjéről, állandó érintkezésben volt a világszervezet megbízottjával, Sir Leslie K. Munróval, aki 1963. február 5-én többek között ezt írta Auer Pálnak: „Mélyen fájlalom, hogy misszióm véget ért, de az Egyesült Nemzetek Közgyűlése így határozott.” A hosszú emigráció sem koptatta meg Franciaországban a tekintélyét. Megalapította Párizsban a Francia-Magyar Komitét, amelynek többek között tagjai voltak Robert Schuman, Michelet, René Mayer, Guy Mollet, Paul Anxionnaz, Maurice Schumann, Mutter volt miniszterek, Robert Buron, Francois Seydoux, gróf Dampierre, Maugras nagykövetek, ezenkívül rangos lapszerkesztők és a francia szellemi és kulturális élet számos kiválósága. Auer Pált támogatta a nagy francia író, Albert Camus, valamint Salvador de Madariaga volt spanyol külügyminiszter, filozófus is. Auer Pál volt talán az egyetlen olyan száműzött, akinek tekintélyét nemcsak Franciaországban, hanem az egész nemzetközi közélet kiemelkedő tényezői tisztelték és sokra tartották.

A harminc esztendővel ezelőtt elhunyt dr. Auer Pálra azért is kell emlékeznünk, mert erkölcsi tisztasága világító csillag maradt az utókor számára. Lelkiismerete nem engedte, hogy a hazáját megszállva tartó idegen önkényt szolgálja, s távozott. Ha marad, mindent megadtak volna neki, sokkal többet, mint a követi méltóság. Ha megy, mindent elveszít. Ő az utóbbit választotta, mert tudta, hogy nem az a fontos, hogy az út, amelyet megjárunk, mennyire göröngyös, hanem az, hogy helyes út-e.

Aki hiszi - írja Auer Pál -, aki meg van győződve róla, hogy azt az utat választotta, és letérés nélkül azon az úton haladt, amely az Igazság, a Szabadság, a Szeretet és a Béke országába vezet, az nem érzi magát csalódottnak azért, mert az az ország az ő számára - az Ígéret földje...”



« vissza