Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Újabb pert indít az Iparművészeti Múzeum leváltott főigazgatója

A baljós történetnek, amely messze túlmegy személyi vonatkozásain, még mindig nincs vége. Az Iparművészeti Múzeum tavaly augusztus 30-án leváltott korábbi főigazgatója ismét bírósághoz fordul jogorvoslatért, mivel az oktatási és kulturális miniszter június 9-én újra visszavonta „magasabb vezetői megbízását”. Történt ez azután, hogy Takács Imre első fokon pert nyert. Június 7-én jogerőre emelkedett a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnak az a döntése, amely szerint vissza kell helyezni őt eredeti posztjára. Az illetékes miniszter azonban indoklás nélkül újra menesztette, a továbbiakban főmuzeológusként kívánja alkalmazni munkahelyén. Takács Imre ezt a beosztást tölti be ismét, hiszen szereti a szakmáját, dolgozni akar.

Két és fél napig, péntektől a következő hétfő reggeli munkakezdésig lehetett tehát virtuálisan újra főigazgató Takács Imre. Hogy ismét annak kellett volna lennie, arról onnan értesült - válaszolta kérdésünkre -, hogy a felmentéséről szóló iratot Takács Imre főigazgatónak címezték a minisztériumban. Hogy mi történt a jogerőre emelkedés és a tényleges leváltását közlő irat átvétele közötti néhány napban, arról nincsenek információink. Takács Imre írásban kérte felmentésének indoklását, ahogy korábban, és ezúttal meg is kapta a törvényes háromnapos határidőn belül, nem úgy, mint tavaly nyáron, a hatodik napra. A minisztérium most tehát nem követte el azt a hibát, amellyel az első fokú eljárásban gyakorlatilag megakadályozta a bíróságot abban, hogy érdemben tárgyalja az ügyet, lévén a késedelem jogvesztő.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium sajtóirodája ezt követően csak június 18-án adott ki közleményt, amelyben azt írja: „A munkáltató tudomásul vette az ítéletet (...), és úgy döntött, hogy fellebbezési jogával nem él, ugyanis meggyőződése: az ilyen fontosságú költségvetési intézmény vezetésére való alkalmasság nem »alaki«, hanem tartalmi kérdés.”

Szinte szó szerint ugyanazok a sejtetések olvashatók ebben a közleményben, mint a korábbiban, némileg finomított szóhasználattal. A tárca továbbra is azt állítja, hogy a főigazgatói megbízatás megvonása nem Takács Imre művészettörténészi tevékenysége, hanem „a feltárt gazdasági-pénzügyi szabálytalanságok” miatt következett be. De hogy ezek a szabálytalanságok mikoriak, arról nem tudunk meg semmit. Jog szerint nem is tudhatnánk, mert az érdekeltnek - Takács Imrének - személyiségi joga fűződik ahhoz, hogy eldöntse, engedi-e nyilvánosságra hozni az indoklást, vagy sem. Érdekes módon, az első per előtt mégis „kiszivárgott” valahonnan ennek az indoklásnak az összefoglalása, és megjelent egy országos napilapban, valamint egy közintézmény honlapján. Megpróbáltuk megtudni, kiderült-e, hogyan jutott idegen kézbe ez az anyag, amely csak két helyen lehetett meg: a minisztériumban és Takács Imrénél. Bizonyítékkal igazolhatóan nem derült ki. Annyi viszont kiderült, éppen sajtóforrásból, hogy valakik a teljes indokláshoz hozzájutottak, nem csak az összefoglalásához. Takács Imre nem adott ki senkinek semmit.

Érdemes ezen a ponton utalni Szilágyi Márton Baljós árnyak című tanulmányára, amely a Magyar Szemle áprilisi számában jelent meg. „Logikailag nehezen képzelhető el - írja -, hogy valaki önszántából közzétegyen magáról egy olyan indoklást, amelynek jogszerűségét és igazságtartalmát is vitatja. (...) A minisztérium viszont erre a helyzetre úgy reagált, hogy folyamatosan ugyanazt a néhány állítást forgalmazta a fölmentés indokáról, redukált módon, tehát bizonyítás nélkül, s ezzel - miközben deklaratíve azt állította, hogy nem hozhatja nyilvánosságra az indoklást - mégiscsak erősen sugalmazott bizonyos állításokat.” A hasonlóság kísérteties. Igen ám, de korábban az is nyilvánosságra került, dokumentumokkal bizonyíthatóan, hogy - ugyanonnan idézünk - „az Iparművészeti gazdálkodása stabil volt, a 2007-es év kötelezően előírt saját bevételeit teljes mértékben teljesítette a múzeum hat hónap alatt - ezt a miniszteri biztos is megerősítette”.

Annak idején, amikor Takács Imre 2006. március 1-jén elfoglalta főigazgatói posztját, kollégái „Tiborc panaszaival” fogadták az első megbeszélésen - tudtuk meg Csenkey Éva művészettörténésztől, aki 2006 januárjától 2007 októberéig volt a közalkalmazotti tanács elnöke.

A főigazgatói pályázat kiírása után, a változásokra készülve, a közalkalmazotti tanács és a szakszervezet (KKDSZ) nevében írásban kértük az osztályok vezetőit és munkatársait, írják meg, milyen gazdasági és egyéb természetű problémákat tapasztaltak - emlékezik. - Az anyagokat, amelyeket máig őrzünk, összesítettük, és átadtuk Takács Imrének, majd még ugyanaznap elküldtük Koncz Erikának, a minisztérium akkori közgyűjteményi és közművelődési helyettes államtitkárának, aki 2006 nyarától az Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyettese. Számára addig sem voltak ismeretlenek ezek a problémák, mivel a korábbi időszakban többször fordultam hozzá orvoslatért. Ő tudta a legjobban, hogy a minisztérium által »szabálytalanságként« emlegetett dolgok nem Takács Imre időszakában keletkeztek. Megdöbbentő, hogy erről hallgat.”

Észrevételeiket abban a reményben tették meg - írták a minisztériumnak -, hogy „a negatív hatású jelenségek feltárásával a szakmai munka körülményeit javíthatják”, kritikai észrevételeikkel a múzeum céljait, szakmai érdekeit segíthetik. Az új főigazgató tanulmányozta a panaszokat, alapos vizsgálatot végeztetett el, az eredményt a miniszter elé tárta, intézkedést kérve. Választ nem kapott. A múzeum közalkalmazotti tanácsának és szakszervezeti csoportjának képviselője ezért 2006. július 25-én személyes meghallgatást kért a minisztertől a múzeum jövője érdekében. Indoklásul megírták, hogy „a múzeum új szakmai vezetésének célkitűzései nem valósulhatnak meg a gazdasági igazgatás eddigi gyakorlatának fennmaradásával; szemléleti, személyi változás nélkül”. A szeptember 14-re kitűzött találkozó nem jött létre. Érdemi intézkedés nem történt. Vajon ilyen előzmények után miért Takács Imre visszaminősítésének indokaként kerülnek most terítékre „a feltárt gazdasági-pénzügyi szabálytalanságok”?

Ha már a minisztérium következetesen kitart a kilenc hónappal ezelőtt adott indoklás mellett, én is következetes vagyok abban, hogy újra bírósághoz fordulok jogorvoslatért, és nem óhajtok sajtóvitát nyitni olyan indokokról, amelyeket sem tényszerűség, sem okszerűség, sem jóhiszeműség szempontjából nem fogadok el” - nyilatkozta most is kérdésünkre a leváltott főigazgató, aki 2006-ban nyílt pályázaton nyert, abszolút fölénnyel. Öt évre nevezték ki, és másfél év után, a múzeum látványos felfutását megszakítva váltották le. Ezek után részben munkatársai kérésére, részben saját indíttatásból, a visszaminősítés után újra indult azon a pályázaton, amelyet utódlására írt ki a minisztérium. A múzeum szakmai kollektívájának csaknem 80 százaléka mellette szavazott. Munkatársai levélben kérték a minisztert, hogy helyezze vissza őt korábbi posztjára. Nem Takács Imre kapta a főigazgatói megbízást.

Kinek az érdeke? Kinek vagy minek használ mindez? - óhatatlanul ezek a kérdések tolakodnak elő, ha arra keressük a választ, mi lehetett az igazi oka a szakmájában egyöntetűen elismert, az Iparművészeti Múzeum irányításában komoly sikereket elért művészettörténész visszaminősítésének. A múzeumnak biztosan nem használ. A leváltott főigazgató mellett egy emberként kiálló művészettörténész-muzeológus szakmának szintén nem. A módszeres munkának főleg nem.

Magánügy? Már régen nem az. Megnyúlnak, sötétednek az árnyak.

Verő Mária művészettörténész, Takács Imre felesége, jogerősen pert nyert a Szépművészeti Múzeum ellen, ahonnan férje visszaminősítése előtt néhány hónappal bocsátották el. A múzeum nem fellebbezett.


 

A Szerkesztőség jegyzete:

 

A Magyar Szemle áprilisi számában Szilágyi Márton írását két meggondolásból közöltük. Egyrészt olvasóink látókörébe hoz egy a gyakorlatban kibontakozó, nagy horderejű vitát a nemzeti jelentőségű magyar múzeumi gyűjtemények vezetési koncepciójáról. Másrészt Baán László és az OKM média-megnyilatkozásainak elemzéséből igyekezett rekonstruálni Takács Imre, nemzetközi hírű reneszánsz szakember két elbocsátásának homályos hátterét. (Ebben az ügyben vezető magyar művészettörténészek álltak ki Takács Imre mellett.) Mostani számunkban Baán Lászlónak biztosítottuk a lehetőséget, hogy Szilágyi Márton írására válaszoljon. Ugyancsak közöljük Ferch Magda rövid tudósítását a Takács Imre-történet újabb fejleményeiről, valamint a Takács Imre és felesége, Verő Mária által indított és megnyert perekről.

Ugyanakkor szeretnénk - eredeti célunkat követve - a vitát visszaterelni a múzeumstratégia kérdéseire. Ezért nemzetközi kitekintéseket kívánunk közölni azokból az országokból, ahol a most nálunk felmerülő alternatívák már bizonyos pályát futhattak be, és elegendő tapasztalat áll rendelkezésre az értékeléshez. Habár Baán László írásának függelékében érinti ezt a témát, mai gyakorlati dilemmáit nem tárgyalja.



« vissza