Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A világ az amerikai dominancia után

 

Richard N. Haas: The Age of Nonpolarity - What Will Follow U.S. Dominance

Foreign Affairs, May/June 2008

 

Charles Krauthammer nem is tudta valójában, mennyire igaza volt akkor, amikor húsz évvel ezelőtt a Szovjetunió összeomlása láttán a hidegháború végén bekövetkező politikai és világhatalmi fordulatot az „egypólusosság pillanatának” aposztrofálta. Az Egyesült Államok hegemóniájának 15-20 éve végül is történelmi léptékben nem több egy pillanatnál.

Az ugyanis kétségtelen, hogy az amerikai befolyás korántsem az, mint ami 10 évvel ezelőtt volt. Habár az amerikai GDP továbbra is 25 százalékát teszi ki a világgazdaságnak, az olyan feltörekvő gazdaságok növekedései mutatóit látva, mint Kína vagy India, csakis ezen arány csökkenésével számolhatunk. De a nemzeti jövedelem alakulásának tendenciái mellett számos más jel is utal az amerikai befolyás csökkenésére. E trendek érzékelhetők a feltörekvő piacokon és az olajban gazdag országokban létrehozott állami befektetési alapok (sovereign wealth funds) szerepének növekedésében, az amerikai tőzsdékkel szemben egyre erősödő külföldi börzék felfutásában, vagy a dollár euróval és fonttal szembeni huzamos gyengélkedésében. De az amerikai befolyás visszaesése a hadviselés és a diplomácia terén is jól tetten érhető. A nemzetközi terrorizmus ellen folytatott harc során bebizonyosodott, hogy a magas katonai költségvetés nem feltétlenül záloga a haderő ütőképességének, de még kevésbé a katonai sikernek. A puha nyomásgyakorlás amerikai eszközrendszere pedig egyre kevésbé hatékony, Washington egyre több támogatást igényel szövetségesei részéről. Ez érzékelhető mind az észak-koreai, mind az iráni konfliktussal kapcsolatban is. De az Egyesült Államok kulturális befolyása is visszaesőben van, amit jól jelez az Amerikán kívülről üzemeltetett honlapok, blogok és fórumok arányának rohamos növekedése. Az információhoz való szabad hozzáférés éppoly fontos letéteményese az új világrendnek, mint a világ katonai és gazdasági tendenciái.

De hogy milyen hatalmi berendezkedésre számíthatunk az egypólusú világrend leáldozása után? Első pillantásra úgy tűnik, hogy visszatértünk a multipolaritás világába. A nemzetközi politika és gazdaság vezető nagyhatalmai - az Egyesült Államok, az Európai Unió, India, Kína, Japán és Oroszország - épp hogy csak a Föld népességének felét adják, mégis a világ GDP-jének 75 százalékát termelik meg, összesített katonai kiadásaik pedig mintegy 80 százalékát teszi ki a világ katonai kiadásainak. A látszat azonban néha csal. Napjaink hatalmi berendezkedésére sokkal inkább a pólusnélküliség a jellemző, mint a multipolaritás. Egyrészt a hat nagyhatalom mellett egyre nagyobb jelentőséggel bíró hatalmi központok emelkednek ki, mint Brazília, Argentína, Chile vagy Venezuela Latin-Amerikában, Dél-Afrika és Nigéria Afrikában, Egyiptom, Izrael, Irán a Közel-Keleten, Pakisztán Dél-Ázsiában, Ausztrália, Indonézia vagy Dél-Korea a Távol-Keleten és Óceániában.

A mai nemzetközi rendszer és a korábbi, klasszikusnak nevezhető többpólusú világhatalmi berendezkedés között azonban mégsem ez a döntő eltérés. Az sokkal inkább abban keresendő, hogy elsősorban milyen egységek alkotják a hatalmi központokat. Napjainkban ugyanis ezek már nem elsősorban nemzetállami formában jelennek meg. E nem-állami szereplőkkel szemben a nemzetállamok egyre nagyobb szeleteket veszítenek korábbi hatalmukból. A korlátok mind alulról, mind felülről egyre szűkebbre szabják az önálló nemzetállami cselekvés mozgásterét. Ez felülről egyrészt a globális és regionális nemzetközi szervezetek térhódításának, alulról pedig a civil szervezetek, önkormányzatok és vállalatok - elsősorban a pénzügyi, energetikai és gépipari szektorok mamutvállalatai - megerősödésének tudható be. A globalizáció előrehaladtával egyre több nemzetközi tranzakció kerül ki a nemzetállamok felügyelete alól, és történik tudomásuk nélkül, folyamatosan erodálva ezzel az állam hatalmát. Ezzel párhuzamosan e folyamatoknak hála a tranzakciókban részt vevő nem-állami szereplők - civil szervezetek, energiaexportőrök, nagyvállalatok, de terrorista szervezetek és lator államok -
potenciálja folyamatosan erősödik. A mai világ hatalmi berendezkedésére sokkal inkább a hatalmi központok megosztottsága, mint koncentráltsága jellemző.

A fizika szabályai szerint azonban külső beavatkozás nélkül a nagyszámú alkotóelemből álló rendszer természetszerűleg a rendetlenségre törekszik. Ugyanígy az alakuló új nemzetközi rendszer, mely jelentősen megnövekedett számú nagyobb hatalmi potenciállal rendelkező szereplővel bír, korántsem veszélytelen, nem mellőzheti a rendezőelvet. A helyes út pedig épp az egységek összefogásában, összetartásában, egy új típusú multilateralizmusban keresendő. Egy olyanban, mely a döntéshozatalban nagyobb szerepet biztosít az egyes nemzetközi ügynökségeknek, a civil szervezeteknek, alapítványoknak, kutatói műhelyeknek. Mindez informálisabbá tenné az egyeztetéseket a döntéshozatal során, melyben megnövelné a különböző kapcsolathálók és lecsökkentené a külön szervezet szerepét. Végül is hasonló együttműködésre került sor a nemzetközi kereskedelem frontján, ahol a dohai forduló kudarcát valamelyest sikerült regionális megállapodásokkal és bilaterális egyezmények hálózatával elleplezni. A nonpolaritás a diplomáciát is átalakítaná, a hosszabb távú szövetségekkel szemben előtérbe helyezve az adott ügyek mentén történő ad hoc koalícióalkotást. E rendszerben nincs helye az „aki nincs velünk, az ellenünk van” típusú koalícióépítésnek. Habár a multilateralizmus sem lenne képes felszámolni a pólus nélküli világban rejlő veszélyforrásokat, megakadályozná a rendszer végleges eltorzulását.



« vissza