Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A francia EU-elnökség kockázatai

 

Guillaume Duval: Une présidence a risques; Alternatives
Économiques, n° 270 juin 2008

 

Franciaország 2008. július 1-jétől fél évre átveszi az Európai Unió soros elnökségét. Az EU történetében a tizenkettedik francia uniós elnökséget bel- és külföldön egyaránt nagy várakozás előzi meg, mely azonban nemcsak lehetőségeket, de komoly kockázatokat is rejt a „házigazda” számára.

A napirenden szereplő pontok közül az energiapolitika és a környezetvédelem terén tett előrelépés mindenképpen említést érdemel. Előbbi esetében egy hosszú ideje érő folyamat záróakkordjának levezénylése hárulhat Franciaországra, nevezetesen az európai energiapiac tervezett liberalizációjának beteljesítése. Az egységes belső piac megteremtéséhez nélkülözhetetlen, ám stratégiai jelentősége miatt sokáig kivételesen kezelt ágazatban a verseny erősödésétől az - utóbbi időben a világpiaci folyamatok következtében amúgy is az egekbe szökő - energiaárak mérséklődését várnák. A reform lényege az energiaszállítás és -kereskedés strukturális szétválasztása lenne, ám ez éppen az EU két legbefolyásosabb tagállama, Németország és Franciaország érdekeibe ütközik. A körvonalazódó kompromisszum értelmében a nagy energiakereskedő vállalatok - mint a francia Electricité de France (EDF) és Gaz de France (GDF), vagy a német e.On - továbbra is megtarthatnák az energiaszállítási infrastruktúrát, ám annak működtetését független szereplőkre kellene bízniuk. A Párizs számára megnyugtató kompromisszum konkretizálása már a francia elnökségre hárul, kérdés azonban, a felvizezett reform beváltja-e az eredetileg hozzá fűzött reményeket.

Az energiaárak drasztikus emelkedése miatt a hazai közvélemény által szorongatott Nicolas Sarkozy elnök minden bizonnyal komolyan veszi majd az energiaügyi kérdéseket, ám kezdeményezései - mint az üzemanyagárak áfacsökkentéssel való mérséklésére tett legutóbbi javaslata - európai partnerei ellenállásába ütközhetnek. Franciaországnak tovább kell haladnia a 2007 első félévének német elnöksége alatt a környezetvédelemben tett ígéretek terén is, melynek értelmében az EU arra vállalt kötelezettséget, hogy 2020-ig 20 százalékkal csökkenti üvegházhatású gáz-kibocsátását, 20 százalékra növeli a megújuló energiaforrásokból származó energia arányát, s 20 százalékkal növeli az energiahatékonyságot. A szépen hangzó vállalások gyakorlatba való átültetése azonban - az azokkal járó pénzügyi, társadalmi és politikai költségek (környezetvédelmi beruházások, leépítések, gyárbezárások, stb.) miatt - súlyos feszültségekkel fenyeget a tagállamokon belül és azok között egyaránt, ami alaposan visszavetheti a döntéshozók lelkesedését.

A francia elnökség alatt további feszültségek forrása lehet egy hagyományosan szintén kényes ágazat, a mezőgazdaság. A szinte a kezdetektől a viták kereszttüzében álló, s az 1990-es évek óta többször megreformált agrárszektor állt a 2007-2013-as uniós költségvetést megelőző diplomáciai csatározások középpontjában is, s a 2006-ban született kompromisszum értelmében a közös agrárpolitika jövőjéről 2008-2009-ben átfogó vitára kerül majd sor. Ez a - hagyományosan protekcionistának tekintett francia és a liberális ihletettségű brit álláspont egymásnak feszülésével kecsegtető -
reflexió azonban egy merőben új nemzetközi kontextusban zajlik majd, melyet az élelmiszerárak feltartóztathatatlan emelkedése, s a világméretű élelmezési válság perspektívája jellemez.

Sarkozy elnök a belpolitikai programjában is prioritásként kezelt bevándorlás kérdését is napirendre kívánja tűzni, mondván, a schengeni övezetben egyesült s a személyek szabad mozgását a saját határain belül megvalósító Európa adós maradt egy egységes bevándorlási politika kialakításával, ami számos anomália forrása. A francia elnök által az eddigi hazai gyakorlatnál szigorúbbnak megálmodott közös bevándorlási politika azonban a liberális tradíciójú tagállamok ellenkezését válthatja ki.

A közös európai védelempolitika megerősítése szintén hagyományos francia törekvés, melynek hátterében a saját nagyhatalmi ambíciók össz-európai szintre való kivetítésének, valamint a francia hadiipar számára megfelelő felvevőpiac biztosításának szándéka áll. Az önálló védelmi képességek fejlesztését mindig is prioritásként kezelő, azt az Egyesült Államokkal szembeni stratégiai autonómia elengedhetetlen feltételének tekintő francia törekvések területén azonban szintén számolni kell az erős atlantista hagyományokkal rendelkező tagállamok bizalmatlanságával. Jóllehet az országának a NATO integrált katonai szervezetébe való teljes visszatérését meghirdető s a francia külpolitikát hatalomra kerülése óta tapinthatóan atlantistább irányba orientáló Sarkozy elnöknek e téren akár jó esélyei is lehetnek az előrelépésre, áttörésre nem számíthatunk.

A francia elnök kezdettől dédelgetett álma, a Földközi-tenger menti államokat az Európai Unió mintájára egységbe fűzni kívánó, ún. Mediterrán Unió is előkelő helyen szerepel az elnökség napirendjén, noha az EU geopolitikai súlypontjának déli irányba való elmozdítását célzó, a keleti kibővülés ellensúlyozásának szándéka által vezérelt terv szintén nem vált ki osztatlan lelkesedést az EU-ban. A Németország ellenkezése miatt már mostanra alaposan felhígított terv azonban a Földközi-tenger déli és keleti partján fekvő államok számára könnyen túl kevésnek bizonyulhat, noha annak eredeti célja épp az ambíciótlansága miatt kifulladt barcelonai folyamat dinamizálása lett volna.

A látható feszültséggócokhoz nemrég újabb adódott, amikor a június 12-én tartott népszavazás eredményeként Írország elvetette a lisszaboni szerződést. Az EU-t két és fél évre megválasztandó állandó elnökkel, egy jelentősen megerősített kül- és biztonságpolitikai főmegbízottal s számos egyéb intézményi újítással dinamizálni hivatott reformszerződés az eredeti tervek szerint 2009. január 1-jén lépett volna életbe, s az ezzel kapcsolatos előkészületek a francia elnökség egyik legfontosabb feladatának ígérkeztek. Úgy tűnik azonban, egyelőre a válságból való kiútkeresés lesz napirenden.

A minden szempontból izgalmasnak ígérkező periódus kicsi hazánk számára különleges jelentőséggel bír. A2008. május 22-én Párizsban Nicolas Sarkozy köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által aláírt magyar-francia „stratégiai partnerségről” szóló megállapodás ugyanis éppolyan területeken irányzott elő mélyebb együttműködést, mint a politikai-védelmi kérdések, az energia és a környezetvédelem, vagy éppen a mezőgazdaság. Így az előttünk álló elnökség nemcsak a francia vagy a magyar uniós diplomácia sikerességének mércéje lehet, hanem a két nemzetnek az említett „stratégiai partnerség” jegyében új alapokra helyezni kívánt együttműködésének próbaköve is lesz egyben.



« vissza