Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Negyven mondat a vallásos erotikából

A legtöbb ember úgy véli, hogy tetszése szerint megtagadhatja az igazán csodálatos csodálatát, a szeretetreméltó szeretetét, a hitelt érdemlő hitét, következésképpen a szolgálatot is törvényes urától. Ezek az emberek többnyire túl későn veszik észre, hogy ezzel nekik a szabadságból a szükség jutott örökül, a nem csodálatost csodálják, a nem szeretetreméltót szeretik, a hihetetlent hiszik, és azt szolgálják, aminek nem kell szolgálni.

1. Az ember, mondja St. Martin, ember akart lenni Isten nélkül, de Isten nem akart Isten lenni az ember nélkül. Azért, hogy a természetet és az embert megteremtse, Istennek szabadon ki kellett bontania hatalmát és dicsőségét,, mintegy kiüresednie, ámde a bukott ember megváltásáért, mintha kénytelen lett volna erőszakot elkövetni magán. Ugyanis lemondott dicsőségéről avégett, hogy őt és segítségét befogadhassuk és erőtlenségünket és romlottságunkat elviselhessük. Csak a szeretet érti és képes erre az áldozatra.

Amennyiben a teremtménynek érthetetlen, tehát csodálatos az, ami fölötte áll, úgy még érthetetlenebb, hogy ez a fölötte álló ugyanakkor felé és alája ereszkedik. Filozófiánk még nem értette meg világosan ezt a leereszkedést, noha már a szubsztancia szó pontosan kifejezte, mint fenntartót (Unter halt), mint alapot és alapozást. Minden alkotó konfúzió nélkül azonosul és egyesül alkotásával, de csak azáltal, hogy anyaként éppoly mélyen önmaga alatt helyezkedik el, mint ahogy atyaként önmaga felett áll. A teremtmény felemelkedése Istenben egyszersmind Isten felemelkedése a teremtményben. De ha ez a természetes és kölcsönös felemelkedési folyamat egyszer megzavarodott és a teremtmény fel akart emelkedni az atyához, akkor rögtön úgy találta, hogy az anya felemelte vagy elfojtotta, s így könnyen érhető, hogy ennek az abnormitásnak a restaurációja nem az atyából, hanem az anyából indulhatott ki, mert az anyai világ mélységes emanációja volt az első. Mindebből világosan felfogható a női természet funkciója mind rossz, mind jó értelemben.

2. A kereskedő mindazt, amit kereskedőtársától vesz, saját terheként a tartozás rovatba jegyez fel, s éppígy mindent, amit adott neki, az ő terheként a követel rovatba ír. A szeretet hasonló módon vezeti könyvelését. Midőn ugyanis a szeretett lény nekem adja magát, adósa lettem neki magammal, s midőn odaadom magam a szeretett lénynek (hiszek benne) ő lett adósom - önmagával. De még Isten sem adhatja magát nekem, ha nem adom, ha nem engedem át magam neki, ha nem bízok és nem hiszek benne. De ő sem tagadhatja meg magát tőlem, ha hiszek, ha odaadom magam neki és ezáltal úgyszólván adósommá lett.

3. Midőn birtokolom a szeretett lényt, uralkodom felette és ura vagyok. Midőn a szeretett lény birtokol engem, uralkodik felettem és ő az úrnőm. Ha örömet tudok szerezni a szeretett lénynek, szükségtől és szenvedéstől szabadulok, és ha magamra tudom venni szenvedését, örömben részesülök. Tehát mindkét esetben éppen annyi hálával tartozom neki, mint ő nekem, és erre tekintettel lehet mondani, hogy a szeretet mindent dupla krétával jegyez fel.

4. Emiatt lehet mondani, hogy a szerető kedvesének már azért is hálás, mert az szeretni engedi magát általa. De közelebbről megvizsgálva kitűnik, hogy csak azt szerethetem, és csakis az hagyhatja szeretni magát általam, aki viszontszeret. Ebben az értelemben panaszolja az Írásban oly gyakran Isten, hogy olyan kevés ember s olyan kevéssé engedi magát szeretni tőle, és ezért, noha ő maga a szeretet, csak olyan kevéssé tud valóban szeretni - az ő hibájukból - ahogy pedig szívből akarná.

5. Mindebből következik, hogy tulajdonképpen csak a szeretet szeretetreméltó, mert a szellem és kedély régiójában érdemesség, fogékonyság és érdem egyek.

6. Nincs nagyobb tévedés, sőt együgyűség, mint ha valaki összekeveri a szeretet szabadon leereszkedő alázatát a szolgai alávalósággal, hasonlóan a fennköltség és a gőg összekeveréséhez. Valójában alázat és fennköltség egysége a szeretet androgynitása, és amikor ez az androgynitás és hatalom megszűnik, akkor fellép a nemek különbsége, mint erőszak és erőtlenség, mint önteltség vagy zsarnoki sóvárgás és mint szolgaság, s egy vad házasságban egymáshoz láncolódnak.

7. Csak a szeretet cselekszik igazán szabadelvűen (liberálisan), mert csak aki szeret, nem választja külön a jogot (uralmat) a kötelességtől (szolgálattól), s a birtoklásban a birtoklót a birtokolttól.

8. Az Istenszerető és Istengyűlölő egyaránt szüntelenül bizonyságot tesznek Istenről. Ajó ugyanis boldogságában dicsőíti és áldja őt, boldogtalanságában könyörög hozzá, a gonosz pedig fájdalmában és boldogtalanságában átkozza, boldogságában szembeszáll vele.

9. Jóllehet az egész keresztény religio azon a felismerésen és meggyőződésen alapul, hogy: „Isten szeretet”, mégis sok teológus és moralista úgy beszél az Isten és ember iránti kötelességünkről, mintha kötelesség és szeretet alapjában nem ugyanaz lenne. Az Írás ugyanis megmondta, hogy az összes parancsolat az Isten és ember iránti szeretet parancsában egybefoglalt, következésképpen a szeretet kötelességként van megparancsolva.



« vissza