Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Fövenyóra

Az idei filmszemle jól kezdődött számomra. Legendásan rosszul tájékozódom, mégis sikerült megtalálnom a sajtóirodát - egy végkiárusítást tartó szőrmeboltban. Ez az elsőre meghökkentő árukapcsolás bizonyára praktikus, hiszen ha a szőrmebolt bezár, az újságírók sem zaklatják tovább a sajtóirodát. Ráadásul, ha valaki a rókagallér mellé még mozijegyet is vesz a feleségének, bizonyára nyert ügye van. A„hely szelleme” jutott eszembe egy röpke pillanatra, de fellengzős gondolataimnak nincs helye a piacgazdaságban, ahol „a mozi magántulajdon”. Igen, ez írva van, így a Házirendben.

De a hely szelleme jutott eszembe most már cseppet sem ironikusan, Tolnai Szabolcs Fövenyóra című filmjét nézve is. A fiatalnak számító, második játékfilmjét készítő rendező, Danilo Kis életrajzi trilógiája (Korai bánat; Kert, hamu; Fövenyóra) és más művei alapján forgatta filmjét. Akik valaha is olvastak Danilo Kist, azt gondolhatják: vállalkozása istenkísértés. De gondolhatjuk azt is, hogy ki, ha nem éppen ő vállalkozhatna a Vajdaság multikulturális, a „nyelv nélküli közös nyelv”-et beszélők világának megmutatására.

Keresem azokat a történeteket, amelyeken keresztül én is el tudom mondani az élményeimet, és a saját világomról tudok mesélni. Danilo Kis néhány utcával arrébb született és nőtt föl, mint én, az édesapám - Tolnai Ottó - barátja volt, de nemcsak emiatt érdekelt” - mondta egy interjúban a rendező.

A film szerkezete - Andi Sam emlékezik apjára, Eduard Samre és keresi emlékeiben, fantáziájában és a valóságban - ad némi fogódzót az epizódokból építkező film nézőinek. A kerkabarabási gyermekkor szegénységben, üldözöttségben, gyermeki magányosságban telik, s mégis valahogy az az érzésünk, itt még kerek egész a világ.

Az anya mesevilága és a különös-különc apa, „akit a rokonok úgy hívtak, többé itt ne lássam”, hiszen „ez egy anarchista, egy pornográf”, aki a fiában a megaláztatások ellenére is felmagasodva, felmagasztosulva él, még óvják a kisfiút. A háború traumája, az apa elvesztése már jóvátehetetlen, drasztikus események, amelyek filmi ábrázolását rendkívül érzékenyen, realitást és szürrealitást bravúrosan vegyítve oldja meg Tolnai Szabolcs. Az apa szerepében Slobodan Custic remekel, talán le is játssza a felnőtt Andi Samet alakító Nebojsa Dugalicot, aki csak a megfigyelésre, tétova félmosolyokra szorítkozik. A magyar szereplőgárda epizodistái (Rajhona Ádám, Nagy Mari, Lázár Kati) kitűnően illeszkednek a soknemzetiségű stábba. Naturálisabbak, földhözragadtabbak, bár jelzésszerűségükben is találóak a belgrádi hatvanas évek értelmiségi pezsgését, vitáit, a még lappangó nacionalizmust idéző jelenetek. S itt érhető tetten némi didaxis is, amely Danilo Kis helyét hivatott kijelölni az irodalomban. „A nyelv, amelyen álmodsz, a tied, s ha felharsannak a nacionalizmus trombitái, ide vagy oda kell állni... Remekművet írtál, és érzik, hogy már nem tartozol közéjük.”

A párizsi színházi jelenet abszurdja megint más hang, mégsem zavaró. A film záró epizódja az apa felbukkanásával a tengerparti hotelben, és eltűnése a toalettben, majd a fiú bekerülése a pszichiátriára - mindez szűkszavúságában is kitűnő, egészen nagy filmekre emlékeztető. A film fekete-fehér, s úgy érezzük, nem is lehetne más. Pohárnok Gergely operatőr, aki megteheti, hogy csak akkor vállaljon el egy filmet, ha a forgatókönyvet olvasva úgy érzi, annak a filmnek mindenképpen el kell készülnie; remekel a mindent átható, eluralkodó félelem, a lélekölő kiszolgáltatottság megjelenítésében. A természet, miképpen az emberi, társadalmi környezet, cseppet sem misztifikált, inkább kiábrándítóan, józanul szürke, mint József Attila oly sok külvárosi versében.

Jól kezdődött számomra a filmszemle: nemcsak a már említett okból, hanem - főként - azért, mert elsőként a Fövenyórát láttam, amiről én is úgy érzem, az a film, aminek mindenképpen el kellett készülnie. Egyenetlenségei, hibái ellenére mondom ezt, mert képes visszaadni a magyar film önbecsülését. Mert olyan értéktelenségzavar bontakozott ki a szemle néhány napjában, amelyben az a másfél óra, amíg ezt a filmet néztem, felüdülést jelentett. S mondanom sem kell, ez volt a legolcsóbb, legtöbb nehézség és akadály között, csak az alkotók heroikus erőfeszítése árán elkészült alkotás. S bár Pohárnok Gergely ismét megkapta a legjobb operatőrnek járó díjat (Fliegauf Benedek Tejútját is ő fényképezte), a Fövenyóra dermesztően aktuális Danilo Kis-i világáról, mondanivalójáról szó sem esett. Nem volt elég felszínes, harsány vagy pornográf ahhoz, hogy közbeszéd tárgya lehessen.



« vissza