Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A magyar külkapcsolati stratégia kulturális keretéről

Az euroatlanti világhoz történt formális csatlakozásokkal Magyarország külpolitikai kapcsolatait és ebből adódóan stratégiájának lényegi elemeit tekintve alapvető változás következett be. A változás olyan új minőségeket, irányokat és kihívásokat jelent, amelyekről alig van tapasztalat. Másrészt tény, hogy a fordulat 1990 óta zajlik, azaz volt idő a felkészülésre, az átalakult nemzetközi kapcsolatok rendjéhez pedig az ország látszólag zökkenőmentesen alkalmazkodott. Hozzá kell tenni, hogy történelmi távlatból szemlélve a változás akkor is gyorsnak tekinthető, ha nem lehet egyetlen időponthoz vagy rövid időszakhoz kötni.

Mindemellett a külpolitikai gondolkodásban és cselekvésben nálunk olyan pragmatizmus érzékelhető, amely lehetővé, sőt magától értetődővé is teszi az alkalmazkodást az esetek túlnyomó részében. Ez a helyzet két szempont miatt érdemel figyelmet.

A gyakorlati célok tisztázása, sőt akár elérése nem jelent megoldást egy elméleti kérdésre. Az alapvetően megváltozott körülmények között mi a válasz arra, hogy az állam külpolitikája ésszerű, haszonmaximalizáló és költségcsökkentő magatartás-e vagy sem? A kérdés ilyen megfogalmazása, még a válasz előtt azt veti fel, hogy helyes-e egyáltalán maga a kérdés. Az igen válaszból ugyanis az következne, hogy a külpolitika csupán racionális választás. Márpedig éppen ez a hagyományos felfogás lényege, amely legalább Clausewitz óta ível át korszakokat. E hagyományos felfogás nem képes mérlegelni az identitás, a demokráciáról alkotott felfogás, a kultúra és az igen széles intézményi összefüggések kihatását a külpolitikai döntésekre, ideértve mindenekelőtt a stratégia megfogalmazását.

Felvetődik továbbá, hogy az elméleti tisztázatlanságok nem fékezik-e adott esetben a pragmatikus megközelítések hatékonyságát. Más esetekben egyenesen az vetődik fel, hogy a most jellemzett hagyományos felfogás és a pragmatizmus korlátain túllépve lényegesen kedvezőbb eredményeket is el lehet érni, nagyobb aktivitásra, offenzívabb érdekérvényesítésre van lehetőség a megváltozott nemzetközi környezetben.

Az új külpolitikai stratégia végiggondolásához elengedhetetlennek látszik a demokrácia és a nemzet összefüggéseinek áttekintése. Egyrészt azért, mert az integrációs folyamatok kulcskérdéséről van szó, amely meghatározza az ország érdekérvényesítésének lehetőségeit és korlátait. Másrészt azért, mert a demokrácia és a nemzet viszonya, kölcsönhatása az európai folyamatokban is vita, eltérő értelmezések tárgya lett bizonyos ideje, amit korábban az Európai Alkotmány tervezetének kudarca is jelzett. Ebben a helyzetben indokolt lehet végiggondolni a problémát a stratégia szempontjából, mert annak tisztázatlansága, netán figyelmen kívül hagyása kihat az egészre.

Nemrég a Külügyminisztérium elkészítette Magyarország külkapcsolati stratégiája című állásfoglalását, és röviddel ezelőtt a Fidesz is bemutatta a saját változatát Következetes külkapcsolatok címmel. Nem vállalkozom most arra, hogy a kettőt egybevessem vagy szembeállítsam. Az első anyag leíró jellegűnek tűnik inkább, a második problémaorientáltnak. Más-más módon ugyan, de mindkettővel kapcsolatban felvethető a következő. Ha igaz, hogy 1990 óta Magyarország helyzete alapvetően megváltozott, akkor nem indokolt-e, hogy egy hézagpótló stratégiai állásfoglalás megfogalmazza azt is, mit tekint a saját kulturális alapjának? Kultúra alatt ebben az esetben azokat az egységet alkotó elveket értem, amelyek körül minden politikai erő között konszenzus van, s amelyek kisugárzásukkal ugyanabba a keretbe helyezik az egyébként akár egymástól eltérő stratégiákat.

Felvethető, hogy a lényeget az Európai Parlament által 2007 végén elfogadott és az EU reformszerződéséhez csatolt Alapjogi Charta már tartalmazza. Miközben egyértelmű, hogy a szóban forgó elvek az európai politika meghatározói, önmagunk és a külvilág számára is fontos lehet, hogyan értelmezzük az elveket, mit emelünk ki belőlük. A Külügyminisztérium változata tartalmaz ugyan ezekről egy rövid részt, ám ott inkább csak összegző utalások vannak. A most következő eszmefuttatás célja az, hogy a problémára felhívja a figyelmet, és néhány olyan szempontot emeljen ki, amelyek a magyar realitásokból indulnak ki. Hangsúlyozom, nem valamilyen szövegtervezetről van tehát szó, hanem egy véleményem szerint nélkülözhetetlen, még lefolytatandó, leendő polémiához szeretnék hozzászólni.

 

*
 

Demokrácia és nemzet kapcsolatát értelmezve az általánostól a különösön át haladva lehet eljutni az „itt és most” helyzet áttekintéséig. (A problémát részletesen kifejtem Demokrácia és nemzet című tanulmányomban. Lásd Magyarország ma és holnap. Esszék országunkról és a táguló világról. Szerk. Granasztói György és Kodolányi Gyula. Bp., Magyar Szemle Könyvek. 2007. 81-136. l.) Ezek a szintek egymásra kell, hogy épüljenek a gondolkozásban, különösen akkor, ha a stratégiai feladatok megfogalmazását szolgálják. Az imént említett pragmatikus külpolitikai megfontolások éppen fordítva járnak el. Jól megfigyelhető az ilyesmi bizonyos esetekben, amikor az ún. nemzeti érdekek védelméről van szó. Ennek legáltalánosabb oka az, hogy a szereplők elbizonytalanodnak a magasabb szintek értelmezésekor, és az érvek a bizonytalankodás miatt veszítenek hatékonyságukból. Nemzet és demokrácia összefüggéseit, ismétlem, csak akkor lehet tehát megérteni, ha az okfejtés és az ezt átható meggyőződés a demokrácia legáltalánosabb megfogalmazásaitól halad a sokrétűbb és konkrétabb összefüggések, így a nemzet problematika felé. Ezért állítom, hogy a stratégia, majd az ebből levezetett gyakorlati megoldások a teljes egészt kell, hogy szem előtt tartsák.

1. A demokráciának az adott pillanatban mindig csak egy formája lehetséges, nem választható el a politikai a társadalmitól, a formális a létezőtől, a polgári a baloldalitól. Ugyanaz a kifejezés nem használható kétféle valóságra. Például ha a közbeszéd demokráciának nevez egy parancsuralmi rendszert, akkor maga a diskurzus semmisül meg.

A demokrácia legáltalánosabb, minden korszakra alkalmazható ismérvei a következők:

a/ alapelveket jelent, amelyek megmondják, kiknek van felhatalmazásuk, hogy a közösségre vonatkozó döntéseket hozzanak, és milyen eljárás keretében,

b/ a demokrácia annál demokratikusabb, minél több ember vesz részt közvetve, vagy közvetlenül a döntések meghozatalában,

c/ a választás lehetősége szintén a demokrácia lényegéhez tartozik azzal a megszorítással, hogy mindig valódi lehetőségek közti választást kell biztosítani.

A demokrácia feltételei csak akkor teljesülhetnek, ha azok a közösségben élő személyt tekintik a legfontosabbnak. Azaz a legnagyobb tiszteletben tartják a személyes szabadságjogokat, egyszersmind olyan társadalom létrejöttét, fennmaradását segítik elő, amelyet a többség igazságosnak tart.

2. A demokrácia fő problémája az, hogyan lehet biztosítani az alany szabadságát. Ez már átvisz arra az értelmezési szintre, amelyen konkrétabb, helyhez és időhöz kötődő mozzanatokat is mérlegelni kell. Nem minden egyén válik magától értetődően a demokrácia alanyává. Az egyén vagy a csoport a demokrácia körülményei között akkor válik alannyá, ha cselekvő szereplő lesz egyrészt kinyilvánított szabadsága, másrészt saját megélt és újraértelmezett tapasztalatának összekapcsolása által.

Másként kifejezve, a demokrácia alanya az adott korszakban hatást kifejtő társadalmi meghatározók és kulturális örökség, hagyományok közé beviszi a szabadságot, a szabad döntés lehetőségét. Ez az oka annak, hogy egyedül a demokrácia képes elismerni a társadalmi és kulturális sokszínűséget. Nem létezhet demokrácia akkor, ha nem képes a társadalom elfogadni az eltérő véleményeket, az eltérő származásokat és az eltérő egyéni, csoportos terveket, programokat. Mindebből az is következik, hogy ezen az általánosabb, ám már különös szinten a demokrácia a konkrétumokra épülő politikai kultúrát jelent, amely törvényekre épül ugyan, de nem egyedül azokra.

3. A demokrácia politikai kultúrájának mai alapvetését immár Magyarországon is azok az erkölcsi elvek alkotják, amelyek 1945 után kerültek megfogalmazásra, s amelyeket ma, teljes kifejtésükben a már említett ún. Alapjogi Charta tartalmaz. Az Európai Unió létrejötte óta olyan erkölcsi elvekre épült, amelyek a mai európai demokrácia kultúráját meghatározzák és, nem mellékesen, szorosan kihatnak a külkapcsolatokra is. A charta teljes mértékben ezeken alapszik.

Ezek az elvek a magyar demokrácia kultúrájának formálói, részei. Abból indulnak ki, hogy olyan új Európát kell építeni, amelyben a világháborúk szörnyűsége, barbársága soha többé nem fordulhat elő. Külön is hangsúlyozni kell a zsidóság és más népek genocídiumának, valamint a háborús cselekményeknek és a fasiszta, valamint a kommunista diktatúrák áldozatául esett milliók tragédiáinak minden tanulságát, valamint az ezekhez kapcsolódó, embernyomorító szenvedéseket. Ezeket mindig szem előtt kell tartani a jövő megtervezésekor.

Így kap különleges jelentőséget a magyarországi politika erkölcsében az európai demokrácia azon alapelve, amely az ember szuverenitásának és autonómiájának tiszteletét követeli meg. 1945 tanulságaival ezek Magyarországon és Európában is új megvilágításba kerülnek, más elvek pedig egyenesen a sokk hatása alatt fogalmazódtak meg. Ilyen az, hogy Európában többé nem lehet győztes és legyőzött között különbséget tenni. Az uniót, annak társadalmait a közös érdekek és a szolidaritás fűzik egybe, ami azt is jelenti, hogy a demokratikus eszményeknek érvényesülniük kell a nemzetközi kapcsolatokban. Például a német-francia kapcsolatok rendezése, továbbmenve: a rendezés módja, kezdettől fogva az új Európa egyik biztosítékának számított. Az európai egység, ideértve természetesen a bővítést is, a demokrácia intézményeinek és kultúrájának erősítését és terjedését szándékozott megvalósítani. Ezt a politikai célt, eszközként, a gazdasági együttműködés volt hivatott elősegíteni az alapítók szándéka szerint.

4. A magyar külkapcsolati stratégiának az eddig összegzett megfontolásokra épülve, ebben a kulturális keretben kell elhelyezkednie. Nem függetlenítheti magát azonban a hazai közegtől, mert egyébként az európai normák és értékek emlegetése üres szólam marad.

A hazai közélethez érkezve tehát nem a politikai megosztottság elemzéséből kell kiindulni, hanem annak a három egymás mellett haladó áramlatnak az azonosításából, amit figyelembe kell vennie mindenkinek, aki konszenzusra törekszik. Le kell szögezni, hogy együtt, mindhárom, egyébként egymással éles ellentétben álló gondolkodásmód része, meghatározója a magyar demokráciának, de csak akkor, ha kapcsolódnak egymáshoz. Ha viszont egymástól elszakadva, egymással szemben hatnak, akkor a demokrácia pusztul, és bármelyik győz is, az egyoldalúság akár még parancsuralmi rendszer kialakulásához is vezethet. A különféle mentalitások szemszögéből nézve a demokrácia kultúrája és intézményeinek stabilitása a racionális gondolkodás, a személyes szabadság és a kulturális identitás hármas kapcsolatán alapszik.

Ez azt jelenti, hogy a magyarországi demokráciának akkor válik bárki is az alanyává, ha egyrészt szabadságra törekszik, ha másrészt egyéb közösségi kultúrák választása mellett felvállalja nemzeti kultúráját, miközben cselekedeteit a józan ész irányítja. Az individualizmus, a partikularizmus és az univerzalizmus tehát egymás mellett, nem egymással szemben állnak.

Mára a magyar társadalom egésze egyrészt meghaladta, maga mögött hagyta a hagyományos nemzetfelfogást, másrészt, mégis, nemzetnek látja magát és nemzetként is határozza meg magát. Amit magunk mögött hagytunk, az a régebbi, nemzetállami szemlélet: a nemzet testként való felfogása. Itt olyan kulturalizmusról van szó, amely egyfajta közösségi érzés kizárólagosságát hirdeti és éppen egyoldalúsága miatt könnyen kisajátítható különleges politikai ambíciók céljaira. Másrészt viszont megmarad, sőt kedvező körülmények között erősödhet a sorsközösségként felfogott nemzeti érzés. Lényegét, a mégoly megosztott társadalom benső lényegét abban lehet megragadni, hogy az élet felszíni jelei, időbelisége, valamint a gondolkodásmódok feloldhatatlan ellentéte mögött vagy felett, létezik egy időn túli egység is. Ebben az időfelettiségben képes a közösség kultúrája egybefogni a jelent a múlttal és a jövővel. Például a nemzet sorskérdéseit taglalva, vagy a múltat felidézve „én”, „te”, „ők” a jelen és a jövő igencsak eltérő értelmezéseit hangoztathatom, fejtheted ki, tárhatják elénk, amelyekben különösen fontos a következő körülmény. Az egyes emberen túl létezik a társadalomban élő tapasztalatok emléke, amelyben különösen fontos, hogy a szokásokat, erkölcsöket, a hatalom rendszereit, a törvényeket az elődök valamilyen módon megalapozták. Ez a nemzeti mivolt tehát igenis transzcendens módon hatja át a gondolkodásmódjait tekintve alapvetően megosztott társadalmat. Magyarország esetében 1990 óta nemzet és demokrácia összefügg és erősíti egymást, továbbá kulturális kisugárzásuk ebben az értelemben összekapcsolja a határon innen és túl élő magyarokat.

Az itt említett három mentalitás küzdelme határozza meg a magyarországi demokrácia nemzeti kultúrájának alapjait, mert, mint láttuk, a demokrácia nem korlátozódhat egyedül sem az ész hatalmára, sem az egyének, egyéni érdekcsoportok szabados szabadságára, sem a nacionalizmus közösségi szerveződéseire. Önmagában az egykor mégoly felszabadító, demokratizáló nemzet zárt és agresszív közösséggé romolhat, a ráció, amely egykor a társadalmi egyenlőtlenségeket támadta, „tudományos szocializmusba” süllyed, az egyén szabadságának a kizárólagos értékké emelése, pedig a honpolgárt, a citoyent a politika egyszerű, piaci fogyasztójává süllyeszti le. Ezért állítható, hogy a demokrácia végső soron akarat, amely össze kívánja kapcsolni és egyeztetni a racionális gondolkodást a személyes szabadsággal és a kulturális identitással.

A külpolitikai stratégia általános érvrendszere számára tehát a demokrácia és a nemzet kapcsolatának értelmezése nélkülözhetetlen. Ellenkező esetben a reá, valamint az „európai értékekre” való hivatkozások tartalom nélkül maradnak, máskor a tisztázatlanság a kelleténél óvatosabbá is teheti az érvelést. Példaként említhető a közelmúltból a Ján Slota hírhedt kijelentéseihez kapcsolódó feszültség. Magyar részről magam, ilyen és hasonló helyzetekben hiányoltam, éppen a fentiekből kiindulva, annak erőteljesebb kifejtését, hogy hazánk, amikor tiltakozik, nem beavatkozik egy szuverén ország belügyeibe, hanem az európai demokrácia egységes elveinek jegyében joga, sőt kötelessége is ezek védelme, mert azok sérülése számára egyszerre európai és nemzeti ügy.

Mindent egybevetve, meggyőződésem szerint a külkapcsolati stratégiának azért fontos része a demokrácia és a nemzet összefüggésével kapcsolatos elvi alapvetés, mert világos hivatkozási alapul szolgálhat a legváltozatosabb esetekben, amikor érdekeink határozott megvédéséről vagy éppen univerzális „nagy ügyek” melletti önzetlen kiállásról van szó. Nem a pragmatikus külpolitikai cselekvés bírálatáról van szó, hanem arról, hogy a stratégiának a demokrácia és a nemzet ilyen vagy hasonló felfogása, mint alapvetés, mint hivatkozási alap, mindenképpen a részét kell, hogy képezze.



« vissza