Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Nyelvünk ős-számtudománya - nyelvrégészeti esszé

 

Nyelvünk ős számtudománya(1)

 

Nyelvrégészeti(2) esszé

 

A hagyomány számtudományának alapgondolata, hogy a szám nem puszta mennyiség, hanem minőség is: mennyiségszerű minőség.(3) De ennél több: a szám „az ősi szellemi létezőnek tiszta, szellemi képe”, a „dolgok ősképe”. Az idea ennek a szellemi képnek már csak levonata. A szám az ősgyök, Isten szava,(4) aki a világot „mérték, szám és súly szerint”(5) teremtette. A Rend a számokon nyugszik. A számok harmóniájából következik a zene szépsége, a tánc, a bolygók járása stb.

A minőségi műveletek logikája ebben a rendben az analógia. Minden mindennel kölcsönhatásban van: a kozmosz, az univerzum az egymással kölcsönhatásban lévő dolgok - ízek, anyagok, csillagok, eszmék, számok stb. - rendje, ezért A megfeleltethető B-nek, C-nek stb. Ezt a fölfogást újabban holisztikusnak nevezik.

Hamvas Béla a hagyomány világát olykor „őskornak” nevezi, amely hasonló volt Kínától Indián és Egyiptomon át a Kolumbusz előtti Mexikóig, amennyiben mindenütt vallották az említett számfölfogást, és az Égre, Földre, Természetre, Emberre vonatkozó tudás egységét. Hamvas azt állítja, hogy ez az időszak kb. a Krisztus előtti 7-6. században, Buddha, Zarathusztra, Püthagorasz után ért véget. Állítólag utóbbi hozta Európába az őskori számfölfogást.(6) Mikor kezdődött az őskor? Az Éden után? Előbb?


 

*


 

Szám szavunknál érdemes rögtön elidőzni: vajon miként szemlél a szám? Elvont mennyiségi fogalom-e csupán, vagy minőség is? „A szám minden létező dolog ősképe” - mondá hajdan Püthagorasz. Nyelv édesanyánk szó szerint ugyanezt állítja! Szám ’élőlények rendje, sora.’(7) Számomra, számodra, számára stb. szavainkban a részesülőt magával a szám szóval nevezzük meg! Számlál, számba vesz - érvényesnek, valóságosnak tekint; számít - kiszámítja, tehát fölméri valaminek a lényegét, egyszersmind aminek száma van, az létezik, aminek nincs, az nem számít, számfölötti, nem tartjuk számon, tehát fölösleges, sőt megeshet, hogy már nem is létezik, fölszámoltatott, azaz szám nélkülivé vált! Számíthatsz rám - minden erőmmel ott leszek! Számít valamire - több mint remél, biztosra vesz; számadás - részletes felelősségvállalás; számot ad - lakol. Akit száműztek, azt kitaszították a közösségből, a számosak közül, nem veszik többé emberszámba. Az ógörög száműzött jogfosztott lett, bárki megölhette. Aki számadást végez, vagy számot vet, az mérték és érték szerint rendez. A gyerekek kiszámolója kiválaszt valakit a csapatból: az illető vagy nem játszik tovább, vagy különleges szerepet kap.(8) Újabban a kiütött bokszolót is kiszámolják. Ugyanez az értelme annak is, ha valakivel leszámolnak. Számtalan - fölbecsülhetetlen, számbavehetetlen, tehát minőség nélküli tömeg.

A példák szaporítása nélkül máris nyilvánvaló, hogy szám gyökszavunk és származékai kivételesen fontos jelentéssel bírnak. Egyértelmű, hogy ami számos, az a műveletekben az absztrakt mennyiségen túl minőségként vesz részt!

Hirtelenjében huszonötnél több szó és kifejezés szökkent össze ennek az állításnak, a szám szóbokor különleges jelentőségének bizonyítására.


 

*


 

Szám szavunk régi, képlet szavunk nyelvújítási, ha úgy tetszik, friss műszó. Mesterséges voltában is az ős-szemléletből fakad: föltündöklik benne a számok képisége, hiszen a képen, ideájukon keresztül lépnek a világba, és képpé válásukban jelenik meg a minőségük, mely az őskori fölfogás szerint elválaszthatatlan a mennyiségüktől.


 

*


 

Nézzük meg részletesen, hogy anyanyelvünkben miféle tudásemlékek élnek az őskori számtudományról és geometriáról, közelebbről annak néhány alapfogalmáról, az egy, a kettő, a fél, a három, a négy és a semmi értékéről-mértékéről - milyen gyönyörű egybecsendülés! - valamint a kör és kereszt ideájáról, geometriájáról.

Az indiai, egyiptomi, héber stb. hagyományban - de még az újplatonikusok fölfogása szerint is - az összes számot, a mindenséget egyesítő szám az Egy: Isten száma. Elvileg ugyanis csak egy Isten, egy Teremtő, egy Mindenható, egy Abszolútum lehetséges. Ő a Létezés, héber neve Jahve = Aki van,(9) „ő az Egyetlen (Isten), rajta kívül nincsen más.(10) A legkülönbözőbb ellentétek benne egyesülnek,tehát eggyé lesznek, s ezzel a művelettel kiegyenlítődnek. Indiában úgy tudják, hogy „a múlt benne van, benne van a jövendő, (...) Ő teremtette a teremtést.”(11)

Ez nem titok az indoeurópai nyelvek előtt sem, példa rá a latin unus népes családja: universitas, unitas, unio stb. Talán az universum a legszebb közöttük: a Mindenség = „egy felé (eső)”. Nos, a magyar hajszálra így érti: világegyetem, egyetem, egység, egyesület stb. De az egyetért a latinban már consentit, az egyenlet aequatio és így tovább. Az angolban is létezik a szócsalád, de még ott tovább homályosul a kapcsolat pl. az university és a one között. A két szó viszonya tán azért lazult meg, mert külön hajóval érkeztek Britanniába, s ott nem mutatkoztak be egymásnak.

A mi nyelvünkben az Egy hatalmáról óriási szósereg tanúskodik - a Magyar Értelmező Kéziszótár 1992-es kiadásában 8 oldal! A Magyar Nyelv Szótárában - Cz. F. - 488 eggyel kezdődő szócikk található. Hozzájuk veendők a különböző igekötős és egyéb elöl toldott szavak, melyek a szótárakban másutt lelhetők - pl.: kiegyezés, mindegy. Némi ízelítő: egykutya, egyívású, egyenlő, egybekel, egyre megy, egyhangú, egy húron pendül, stb. Lényegük, hogy a legkülönbözőbb mennyiségek és minőségek - mondjuk ki: létezők - műveleti egyenlege az egy. Különösen figyelemre méltó, hogy az újabb egyes szavaink is ugyanebben a jelentéskörben mozognak: egyen-ruha, -étel, -élet,- sapka, egyenlet stb!

Az egy származékai, természetesen analógiásan, az Isten természetéről vallott fölfogásról is tudósítanak, hiszen, mint említettem, a szám egyúttal minőség is. Hagyjuk el most, hogy az egy régi értelme: szent. Aszó - föntebb már jeleztük - valaha id-nek hangozhatott, innen az id-nap>ünnep: szentnap, id-ház>egyház, id-vesség, id>üd-vözlet. Ma már sziával és hasonlókkal köszönünk, hajdan üdvöt kívántunk ismerőseinknek: Adj’ Isten jó napot, Isten áldja stb.

Vizsgáljuk inkább az egy bokrát, akad-e benne hajtás, amelyik Istenhez hasonlítható?

Egyszerű - aki tiszta, világos, mentes léhaságtól, cifraságtól, ürességtől. Egyenes - vagyis nyílt, köntörfalazás nélküli. Egynemű - szennyezetlen. Egység - benne valamennyi szín, íz, rész, ellentét egyesül; szétbonthatatlan, és kiegészítésre nem szoruló; rajta kívül nincsen semmi. A „világegyetemegységes törvények szerint működik - ahol nincs egység, ott meghasonlás, kettősség jut uralomra. Egyesít - művelet, amely eggyé tesz, vagyis megszentel - kívüle semmi más nem képes bármekkora különbségeket áthidalni. Egységes - benne megszűntek az összes ellentétek, melyek mind megbékéltek benne. Az emberiség egysége, valamennyiünk egyenlősége, vagyis testvérisége, egyháza azért lehetséges, mert közös atyánk van, az Egy. Lásd még: egybeforr, egybefoglal, egybeolvad, egybevág, egybecsendül. Egyetlen - vagyis a legnagyobb kincs. Egyezik - talán a legmélyebb értelmű, hiszen az egyezés művelete által az Egy-ben megteremtik az addigi viszálykodók a békét, a föloldást, a megértést, lásd még: egyeztet, egyenlít, kiegyenlít. Fogarasi János írja a Magyar Nyelv Szótárának utószavában egyetlen szavunkról, hogy: „Katalin Verses legendájában e helyett áll: egyiglen, régiesen: egyéglen, (mint esmég-ből is lett ismét), tehát ama szóban az etlen nem fosztó képző.” Jelentése tehát egy-ig, a holtom-iglanhoz hasonlóan.


 

*


 

Nyelvészeink szigorúan két szónak tekintik az id>egy-szent értelmű melléknevünket és az egy számnevünket. Helyesen. Különválasztásuk ezzel együtt a szétszerkesztés, az egybecsendülők szétválasztásának iskolapéldája. Mintha egy Mozart-dallam hallgatásakor nem adnánk át magunkat az összhangzásnak, hanem azt bogarásznánk, hogy ki készítette a vonósok hangszereit. Annak immár semmi jelentősége, hogy a szám-egy és a szent-egy - esetleg - két gyök származéka, mivel a használat évszázadaiban egybeforrtak. (Az volna meglepő, ha nem így történik. Az analógiás, mellérendelő magyar gondolkodás százezer példát tud a hasonló jelentéskiterjedésekre, melyek során egy dologi jelenség érzelmi, lelki, sőt természetfölötti tartalommal gazdagszik, pl.: ég - menny. Csak a szerető becézések köréből: húsom, szívem, virágom, galambom, violám, kincsem, csillagom, egyetlenem stb. Édes szavunk az európai nyelvek közt egyedülálló utat futott be: vele illetjük testvérünket, szülőnket, hazánkat, Istenünket. Lásd még: édes lelkem!) A 15. századi Müncheni Kódexben „legyenek eggyek” egyszerre jelenti a hangalaki és szakrális egységet, hiszen a hívek és Isten egységére szólít föl! Ezt állítja a régi Hiszekegy is: „hiszek a szentek egyességében”. A föntiek szerint számnevünk - akár az id-ből ered, akár bármi másból - jelentése roppant mértékben, s egységes metafizikai szellemben meggazdagodott; mindent magába>egybe foglaló, egyesítő, kiegyenlítő stb. értelmet öltött, ami kétségtelenül őskori matematikai alapgondolat.


 

*


 

Az egy ideája = képe, geometriai megjelenése a hagyományban a kiterjedés nélküli, nem evilági dimenziójú pont (Cz. F.: „Ámbár megengedjük, hogy »pont« közvetlenül a latin punctum-ból képeztetett /olaszul: punto/; azonban alapfogalmánál fogva mint bökött jegyet jelentő szónak gyöke a magyar nyelvben is megvan, ti. bök, melynek megfelelnek a latin pungo, franczia piquer, szláv pichnem stb., továbbá rokonai a pett, petty, pettyeget, pött, pötty pöttyöget, melyek pontra, pontozásra vonatkoznak. Ide tartozik végre poncz, ponczol is.”), valamint a kör és a kereszt. A kereszt és a kör egyaránt az isteni teljességet jelenti. Olyan világkép elképesztő töménységű jelképei, melyet a középpontja - Isten - határoz meg, benne találkoznak a lét és az élet különféle dimenziói. Alakra csak az első pillantásig ellentétek, ám ha a kereszt megfordul - lásd a kerek esztendő négyesét, a szvasztikát stb. -, akkor kitűnik, hogy lényegük szerint egybeesnek. Úgy is mondhatjuk, hogy egyazon idea megnyilatkozásai. Titus Burckhardt azt írja, hogy „a kör a természet végtelen, s mintegy kényszerű mozgását jelenti - magyarán az ismétlődés, a ciklusok ritmusát - addig az isteni állandóság négyszögében minden ellentét egyensúlyban van.”(12)

Erről szavak és ábrák sokasága tanúskodik.

Ami egy>egész(13) - az kikerekedik. Közismert, hogy a számrendszer szerinti egység neve: kerek szám. Mifelénk, manapság a tíz és szorzatai: száz, ezer stb. A hatvanas számrendszerben a hatvan a kerek szám, így a kört hatszor hatvan fokra osztjuk. Szólásunk is van a hibátlan teljességre: kerek egész. Kereken v. kerek-perec megmondta - teljesen kimondta az igazságot. Kikerekít - törött számot, netán csonka történetet egésszé tesz. A teljes év is kerek esztendő: „három kerek esztendeig szolgált”. „E kerek földön v. kerek ég alatt, v. kerek e világon, nincs még egy olyan ember.”

Ezért a népmesei kerekerdő, amelyben óriások, boszorkányok, mindentudó sündisznócskák meg egyéb csodás lények laknak, s ahol a halandó mindig eltéved, valószínűleg a másvilág; tehát a maga nemében teljes világ.

A ’kőkori’ ős-istenség ábrák rendszerint körök, körbe írt pontok, keresztek, forgó keresztek stb. A Vértes László találta híres tatai nummulitest az „ősember” nagyjából 40000 éve (!) szabályos kerekre csiszolta, és két egymásra merőleges átmérőt, tehát keresztet karcolt rá. E jelkép azóta is él; gondoljunk az ír sírkeresztekre, Krisztus keresztes glóriájára, az indiai mandalára, az említett kerek esztendőre. A kerek esztendő ugyanis négyes osztatú: az évszakok négyelik, a katolikus naptárban Jézus születése: a Karácsony, az egyházalapítók: Péter és Pál ünnepe, valamint a két arkangyal napja: Gábor és Mihály választja négy egyenlő részre. Ezek az ünnepek a téli-nyári napfordulók, és az őszi-tavaszi napéjegyenlőségek idejére esnek. A nap is kerek, s négy részre oszlik: reggel - dél - este - éjszaka. A földkerekséget az égtájak negyedelik. Ezért nincs ellentmondásban e két gyakori népmesei szólás: „kerek e világon” meg „a világ négy sarkában”.

A magyar Szent Korona egyszerre kör és kereszt.

A ker családjába tartozó kor gyök is kerekséget, kör-alakúságot, körbefordulást jelent, lásd: korong, korsó, korc, korbács stb. Ugyanezt jelenti az idő értelmű kor is! Gyermekkor, középkor, aranykor, katonakorom stb. mind-mind egy kerek időegységet jelöl az életben. Egybehangzóan a körkörös térfogalommal.


 

*


 

A kereszt legmélyebb titka természetesen maga Krisztus, a szenvedésében, halálában, föltámadásában a földi és égi világot újjáalkotó Szentháromságos Egyisten.


 

*


 

A kettő a hagyományban nem két egy, hanem az egy töredéke, a meghasonlás száma. Anyanyelvünk kereken és tisztán állítja ugyanezt! Lásd: kettősség, kétkulacsos, kétszínű, kétes, kétséges, kétségtelen, kétely, kétségbeesés stb. Ugyanezt az értelmet hordozza a kettő sorszámnevének, a másodiknak a gyöke, a más: másodhegedűs, másodlagos frissességű, másodörökös a végrendeletben, másodrangú, máslás - azaz csiger bor, amely a már egyszer kipréselt törkölyre öntött vízből készül. Hamis, aki megmásítja szavát, aki igazi Munkácsyként árulja a másolatot, stb. Menten otthonra talált e körben a németből érkezett mismásol. Nyilván a dallamánál fogva.

Érdemes belegondolni az egyik-másik ikerszavunkba. Szó szerint. Az egyik azt jelenti, hogy az Egyhez, a teljességhez, a mindenséghez, az Istenhez tartozik, a másik pedig nem. Ha az egyik Valóság, akkor a másik nem az, hiszen nem lehetséges két Valóság. Amásik az Egy átellenese.

Meghasonlásra, csonkaságra utal a kettő fogalmához kapcsolódó fél szavunk is, és bizonyítja, hogy az Egy töredéke: féllábú, félember, féligazság, félszeg, féleszű, félkegyelmű, félelem, félhitű, féltudós, félművész, féltékenység, feles tinó, féloldalas, félrejár, -ért, -magyaráz, -vezet, félig-meddig. „Útfélre vetett ország.” Ami csak féle, legyen bor, tudás vagy ház, az nem az igazi. A szocializmusban az állami ételhamisítványokat nevezték így: „italféleség” vagy: „csabai jellegű kolbászféleség”. Ha egy emlék megtörik, s részei-torzói maradnak csak bennünk, akkor feledékenyek vagyunk. Ha az Egyház meghasad, felekezetek keletkeznek.

Platón Lakoma című művében Arisztophanész előadja, hogy az emberek valaha androgünok, kétneműek voltak. Zeusz kettévágta őket, azóta ki-ki keresi a párját. Ez a gondolat szintén indiai eredetű. A csángók nem olvasgatnak Platónt meg Upanisádokat, de még a középkori zsidó kabbalisztikus műveket(14) sem, ennek ellenére nemcsak az asszonyt, a férjet is feleségként emlegetik, hiszen a férfi és a nő egyaránt félember. Egybekel szavunk írja le az ember-egész létrehozásának analógiás-matematikai műveletét: a házassági nászban az ember újra eggyé válik, töredékes, fél-volta megszűnik: „egy testté lesznek” - olvassuk a Teremtés Könyvében és Máté evangéliumában.

Pár szavunk szintén az „őskori” matematika összeadás műveletére emlékszik. Az absztrakt matematikában „azonos” dolgokkal végzünk műveleteket: almákat adunk össze almákkal. Előföltételezésünk demokratikus: minden alma egyenlő, sőt egyforma. A hagyomány matematikája ezzel szemben azt tartja, hogy ilyen nincs - az almák, újabban tudjuk: még az elektronok sem egyformák. (Pauli-elv.) Hamvas - Eckhart Mester nyomán - azt állítja, hogy az „egyenlőség az egység megrablása”.(15) Tehát az összeadásnak nemcsak mennyiségi, minőségi előföltételei is vannak. Az analógiás gondolkodásban a részek nem egyenrangúak, és csak azok a műveletek értelmesek, amelyek az Egy felé viszik őket. A jelenségek nem önmagukból nyerik, hanem az Egyből kapják értelmüket: a kör és kereszt lényege a középpontjuk! Ha a részek felek, akkor olyan minőségek, amelyek egyesíthetők. Ti: párosítva egyet adnak, pl.: a két agyfélteke a maga különbözőségében eredményezi az egyet. Ellenben két bal kézből mindössze kétbalkezesség jön ki. Jobblábas cipőkből akárhányat összeadhatunk, páratlanok maradnak. Ezért mondjuk mi - sok más nyelvvel ellentétben - a páros szerveket egyes számban, mert a magyar nyelvi művelet nem az indukció, nem a részekből szedi össze az egészet, hanem az egészből, a lényegből, a középpontból következtet a részekre. Ily módon levezető, latinosan deduktív az analogikus gondolkodás, ami a magyar észjárás egyik alapvonása. A láb-pár együtt adja a járást, a jobb és a bal szem az éles látást. Így: fölemelem a kezemet, a kapus lába közt rúgom a gólt, és csikorgatom a fogam.

Ha az ember-egész a feleségesedéssel keletkezik, az egybe-keléssel, akkor összeadhatnak száz hadosztály homoszexuálist, egyetlen házaspár sem jön ki a műveletből.(16)


 

*


 

A kettő természetéről száznál több szavunk és kifejezésünk tanúskodik - egybehangzóan. Némely „őskori” vallások Isten-Sátán kettőssége képlik meg pl. a zoroaszterizmus Ahura mazda - Ahrimán egyenrangú ellentétében, a manicheizmusban, vagy a germánok hitében, melyben a Jó uralmát megtöri az Alvilág, majd ismét megszületik s győz a Jó - és így tovább. Ez is kereszténység előtti gondolat.


 

*


 

A tíz a magyar számrendszer alapja, kerek száma. A legősibb ismert seregbeosztás a tízes számrendszer szerint történt, Szent István tízfalunként rendelt egy-egy templomot építeni, az országot pedig tíz püspökségre osztotta.


 

*


 

A hagyomány számelmélete, az analógiás logika és anyanyelvünk egybehangzóan nem tud sem a végtelenről, sem a nulláról. Anulla szó a latinból érkezett, a zéró - sifr - Indiából arab közvetítéssel a középkorban - és cifra alakban honosodott meg.(17) A középkorban cifrának nevezték a rosszéletű nőket. A népzenében cifrának hívják a dallamsorok végéhez ragasztott rögtönzött hangsort, és a pásztorfaragásban a sokszorosan ismétlődő indadíszt, pikkelyt, vonalkázást stb. mert „egyik sem jelent semmit”.(18)

A nulla a modern, absztrakt matematika kulcsszáma. Az a szám, amely a számegyenesen éppen félúton van az 1 és a -1 között.

A számegyenes az origóból, vagyis nullából fut a pozitív és negatív irányú végtelenbe, illetve onnan „visszatérve” a számok elenyésznek a nullában. Nézzünk egy példát. Ha egy képviselő meghal, akkor helye megürül a parlamentben, s másikat választanak a helyébe. Példabeli képviselőnk az absztrakt matematikában az a minőségtelen mennyiség, amely nullává lett. Ilyesmit az analógiás gondolkodás nem ismer. A képviselő a mindenség összefüggésrendszerének tagja: ha ellenségem volt, ha édesapám, ha Macska Jancsi, helye soha nem lesz üres.

A végtelen számegyenes uralma összefügg korunk örökkévalónak gondolt, materialista idő- és anyagfogalmával, valamint a végtelen fejlődés elképzelésével, melyek mind, egészen a demokrácia számtanáig a minőségtelen mennyiségek jegyében állnak. A hagyomány gondolkodása ezzel szemben körkörös: a mindenség körben jár, ahogy a születés és a halál, a vetés-aratás, a napjárás, az évszakok, a világhónapok, világévek és korszakok és valamennyi természeti és életjelenség. A számok ezért nem a számegyenesen szaladnak a végtelenből a végtelenbe, hanem, miként nyelvünk pontosan meghatározza: egytől egyig keringenek. A legnagyobb és a legkisebb szám ugyanaz. A szép ikerszavas kifejezés az összes lehetséges mennyiséget magába foglalja, s egyúttal azt is jelenti, hogy az Egy-en kívül nincsen semmi. A latin ezt már elfeledte: egytől egyig: ad unum omnes - egytől mindig!

Nyilvánvaló, ha a műveletek lényegében az Egy-ben zajlanak, akkor ez a matematika a természetvallások világképéhez vezet, amiről már több alkalommal tettünk említést.

Semmi szavunk teljes tagadás, jelentése nem-lét. Ha pl. egy szerződés semmis, akkor olybá tekintetik, mintha soha meg nem köttetett volna. Lásd még semmiség (meg)semmisül, semmilyen, semmiházi, sőt: senki. Ahogy az Egy mindent magába foglal, a semmi mindent kizár, tehát az analógiás szemlélet számainak rendjébe nem illeszthető. A számok - a létezők - zárt rendszerén kívül ugyanis nem lehetséges létezés - ezért a püthagoreusok nem tudtak elképzelni irracionális számot.


 

*


 

Nyilvánvaló, hogy ez a számfölfogás akkor kerülhetett a nyelvbe, amikor eleink még elsősorban analógiásan gondolkodtak. Hol és hány ezer éve?

A fogalmi gondolkodás első európai rendszere a Szókratész (kb. Kr. e. 470-399) utáni görög bölcselet eredménye. Legteljesebb kifejtése Arisztotelésztől (Kr. e. 384-322) való, és a skolasztikán, majd a modern európai filozófián és oktatáson keresztül erős hatást gyakorolt világrészünk gondolkodására, közoktatására és nyelveire.

Az analógiás gondolkodás sokkal korábbi.

Urál környéki rokonaink sámánhite nem ismeri az Egy és általában a minőségi szám-tan gondolatát. Ma úgy tudjuk, hogy ennek az eszmének a legrégebbi megfogalmazása az Egyiptomi Halottaskönyvben olvasható, amelyben a lélek alvilági útján különböző istenek nevét veszi föl, végül pedig elérkezik az Egyhez, akiben az összes többi föloldódik. Minden Egy a hinduizmus egyik alaptétele. A zsidó bölcselők számtudománya, köznyelven a Kabbala(19) későbbi fejlemény. A Szókratész előtti görög gondolkodók magányos óriásának, Hérakleitosznak a töredékei zárulnak ezzel a mondattal „nem tőlem, hanem a logosztól hallván, bölcs dolog elismerni, hogy minden egy.” (Kerényi Károly fordítása). A titokzatos Orpheusz mondá Hamvas szerint: „minden dolog ősképe a szám”. Püthagorasznak (Kr. e. 582-507) tulajdonítják az első négy szám minőségének fönt vázolt elképzelését, bár ő írást nem hagyott hátra. Tudjuk róla, hogy hosszú egyiptomi tartózkodása során belekeveredett az egyiptomi-perzsa háborúba. A győztes Kambizesz hadai őt is elhurcolták Iránba, ahol megismerkedhetett a káldeus, perzsa, indiai bölcselettel.


 

*


 

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nyelv édesanyánk analógiás látás-logikája és számtudománya nem szavak vándorlásáról, tehát nem nyelvi kapcsolatról tanúskodik, hanem a körvonalazott eszmék jelenlétéről. Semmi jelentősége, hogy számaink nevét - netán - vettük-e bárkitől, és keveset számít, ha egyik-másik szóelemzésünk sántít, hiszen szó szerint ezernyi adat igazolja az elmondottakat.(20) Perdöntő, hogy számos tanú szavunk újabb keletű. Ez éppenséggel megerősíti, hogy az őskori szemlélet és gondolkodás nem egyszeri érintésként legyintette meg őseinket, hanem nyelvünkbe ivódott, a magyar észjárás sajátossága lett, és máig hatékony maradt!

Mondanom sem kell, hogy kizárható, hogy őseink hallgatták volna Püthagorasz krotóni udvarán a mester függöny mögül elsuttogott bölcsességét, vagy egyiptomi, jeruzsálemi, babilóni, netán hindu papok titkos tanításait, hogy odahaza ezeknek megfelelő nyelvtörvényt hozzanak.

Annyi bizonyos, hogy Püthagorasz és egyiptomi, vagy esetleges keleti mestereinek tudása már az ő korában mindenütt titkosnak számított. Miért?

1. Az ókori vallási társadalmak szent könyvei, szertartásai még az analógiás gondolkodást követték, de a bennük foglalt tanítás a köznép számára már elhomályosult.

2. Az említett vallások sokistenhívők, ezért az egyistenhit csak a beavatottak számára fölfogható titokká lett: Ekhnaton fáraó egyistenhívő Nap-kultuszát utódai szörnyű eretnekségként elsöpörték.

3. A fogalmivá>racionálissá váló világ számára a számok kizárólag mennyiségek, a benső természetükről való tudás értelmetlenné vált. Aminőségi-analógiás számfölfogás később az alkímiában, asztrológiában éledt újjá, majd szorult ki a „tudományos világnézetből”. Az analógiás gondolkodás utolsó, ostromlott bástyái a gyermeknyelv, a szerelmesek beszéde, a költészet, a zene és maga a magyar nyelv.


 

*


 

Nyelvünknek a szám szavában összesűrűsödő, az egy-ről és a számok természetéről való tudásában szerves ősműveltség nyomai maradtak fönn. Miután az egyik említett kultúrától sem vehette át - mindtől egyszerre még kevésbé -, a nyomok távolabbra vezetnek.

Itt most nem megyünk tovább, mert mélyebbre - egyelőre - a nyelvrégész ásója sem ér le. Maradunk Hamvas Béla metaforájánál: az „őskorban” jutottak az óegyiptomiak, az őslatinok, ősperzsák stb. az ősmagyarokkal egyező számtudományra.

A nyelvben rögzült számfölfogás mélyebb és alapvetőbb, mintha hosszadalmas értekezés maradt volna ránk egy több ezredéve élt magyar Püthagorásztól.

 
 

Jegyzetek:

 

1 Jelen dolgozat a Természet Világa 2006/1. számában megjelent írás jelentősen átdolgozott és javított változata.

2 A nyelvrégészet a nyelv szavaiban, nyelvtanában, szerkezetében, szemléletében stb. megőrzött emlékeket kutatja.

3 Cz. G: Magánállamok: A nulla és a Semmi. Boldog Salamon Kör, Bp. 2004.

4 Hamvas Béla: Scientia Sacra. Magvető, Bp. 1988.

5 Bölcs 11.20.

6 Hamvas Béla uo.

7 Etimológiai szótár, Tinta Kiadó Bp. 2006, szerk. Zaicz Gábor.

8Érdekes, hogy nem tényleges számolással, hanem gyakran feledésbe merült értelmű ritmusos versikével: „Ön döm démusz, szóraka ténusz, szóraka tika taka ön döm dum.” Vagy „Abraka dabra, búzára, zabra, szalad a kakaska.”

9 Kiv 3, 14.

10 Márk 12, 32.

11 Mahá-Nárájana upanisad.

12 Titus Burckhardt: A szakrális művészet lényegéről, Arcticus Kiadó, Bp. 2000.

13A TESZ nem látja ezt az összefüggést, ’egész’ szavunkat bizonytalan eredetűnek tartja. Némely nyelvészek tagadják a g - gy átalakulást, nem tudván a Georgius>György>Geregye, gúr>gyúr, egyenes>igenyös, Gömör>gyömrő stb. alakulásokról.

14 Zóhár, a Ragyogás könyve, a kabbala egyik főműve, ősi iratok és szóbeli hagyomány 13. századi összefoglalása. „Az Első Ember férfi- és női részből állott, ahogyan az Írás mondja: „És szólott Isten: »Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.« Eszerint a férfi- és a női princípium együtt teremtetett, s csak később váltak el egymástól.” (II 54b-55a)

15 Hamvas Béla: Tabula Smaragdina.

16 Zóhár, (III 296a) A női ősprincípiumről és a nemek eredendő összefüggéséről 3 Móz. 19,2. „...A női erő elválaszthatatlan a férfi-erő régiójától. (...) Amikor a saját régiójából kilépett, akkor találkoztak össze a férfiprincípiummal, szemtől szembe. S ha így egyesülnek, valóságosan egy testté lesznek. Ebből következik, hogy a férfi-princípium önmagában csak fél test... s ugyanígy a női; ha összekapcsolódnak, akkor lesznek csak egyetleneggyé. S ha eggyé lesznek, örvendeznek mind a világok, mert a tökéletes test által mindenre áldás száll. Ez a titok foglaltatik ebben a mondatban: »Ezért megáldá az Úr a sabbat-napot, és megszentelé azt« (2 Móz. 20,11) - ugyanis e nap csak a tökéletes test által az, ami. A Matróna egyesült a Királlyal, egy testté lettek, és az ebből támadó áldások uralják ezt a napot; így azt a testet, amely nem tartalmazza a férfi- és női princípiumot, fél testnek nevezik. És nem szállhat áldás hibás, hiányos dologra, hanem csak tökéletes helyet illet az áldás, nem »fél« helyet, mert fél dolgok nem maradnak meg az öröklétben, és nem szállhat rájuk áldás sohasem.” Másutt - I 49b-50a -: „(...) minden embernek arra kell törekednie, hogy a férfi- és a női princípium mindig együtt legyen, hogy ezáltal a hűség kapcsolata megerősödjék, és a sekhina örökké vele maradjon.”

17 Prékopa András: A zéró. Természet Világa, 2002/6.

18 Juhász Zoltán, 2006.

19 Széfer Jecírá: Zóhár.

20 Természetesen köszönettel veszek minden megalapozott észrevételt.



« vissza