Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Az egyetemesség forrásvidéke

Bizonyos, hogy jellemző a szellem emberére az a hely, amelyet lakóhelyül választ magának - ha jó sorsa egyáltalán lehetővé teszi a választást. A hely szelleme - a genius loci - és lakója szelleme beszélő viszonyban van egymással, és szerencsés esetben párbeszédük mindkét fél számára termékenyítő.

Ha a Kozmutza-Illyés-ház ablakaiból a Duna felé fordulunk, még ma is lélegzetelállító panoráma tárul elénk, éjszaka pedig a csillagos éggel vetekszik a lábunk alatt fekvő Óbuda, Buda és odaát, a Duna máspartján, a pesti lapály fényszőnyege. (A lakótelepi egyenblokkok megépülése óta a látvány tulajdonképpen már csak tiszta éjszakákon szívdobogtató.)

A kilátást déli irányban a közelmúltig egy elkerített domb zárta el, háborús találat érte nagy, ligetté vadult kerttel. Azon túlról idelátszott a lombok közt az ország egészére is végzetesen ránehezedő jellegtelen villa: Kádár János MSZMP-pártfőtitkár és miniszterelnök egykori otthona. A becsvágy vagy a titkosszolgálatok praktikus praktikája költöztette őt a nemzet költője mellé? Azért, hogy egy percre se feledkezzék el az internacionalista politikusok által mindig is fogadatlan prókátornak tekintett „veszélyes emberekről”?

Esetleg közelségével kompromittálni akarta a függetlenségére kényes értelmiségit? Vagy az illetéktelen megfigyelők hivalkodó jelenlétével állandó veszélyérzetet, félelmet akart kelteni a saját szellemi autonómiáját vizionáló költőben?

Nyugat-északnyugat felé kicsit még emelkedik, majd lekerekedik a dombtető: a sűrűn beépített hegyeken-völgyeken túl a Látó-hegy oldala zárja le a horizontot: a Józsefhegy tetejéről, a Szemlő-hegy felől nézünk a Látó-hegy felé. Már ezekből a helynevekből is tudható, hogy a vidék a szemlélődő, a látó ember szellemével ősi időktől összekapcsolódott. Úgy is, ahogy „látó” szavunk fogalmi tartományában a múlt mitikus rétegeinek visszhangja is benne hullámzik.

Nem véletlen tehát, hogy Illyés Gyula, a 20. század magyar irodalmának egyik legmarkánsabb, legmesszebb sugárzó szelleme ezen a helyen, ebben az - egyik oldalával a lejtőbe búvó, másik oldalával a domboldal fölé magasodó - házban élte le alkotó idejének legnagyobb részét.

Ha nem lett volna elemi igénye és veleszületett adottsága a széles látókörű, tág határú szemlélődés, itt akkor is elsajátította volna azt. De elemi igénye volt és elemi adottsága.

A 20. század emblematikus verseiről gondolkodván - világirodalmi viszonylatban is - kikerülhetetlenül elénk kanyarog az Egy mondat a zsarnokságról véget érni nem akaró, olvasójában olykor elviselhetetlen fájdalmat és belső ellenkezést keltő szövedéke. Ha a világ minden nyelvére lefordítanák, valószínű ezt érezné Földünk modern kori emberisége „a globális költeménynek”, amely az elmúlt évszázad valamely szakaszában szinte bármely országban megszülethetett volna; ha őszintén és szabadon választhatna, valószínű ezt a verset választaná himnuszának. Ahogy az ifjú és romantikus 19. század szíve Petőfi Szabadság, szerelem című versével dobogott össze, a minden korábbit felülmúló mértékű népirtások, véres zsarnokságok nemzedékei ebben az egy, végtelenített mondatban ismernének rá önmagukra: korunk öntelt, mindent tudó és mindent merő emberképének álarca alatt lapuló, valós önarcképünkre, amellyel életünk során már találkoztunk valahol, vagy előbb-utóbb bizonyosan találkozni fogunk. Esetleg pont akkor, amikor kétségbeesett tekintettel a tükörbe nézünk. A totálisan megszervezett illetve megszervezhető társadalom és a totális zsarnokság a modern kor alkati lehetősége: a tömegember, a tömegtermelés, a tömegkultúra, a tömegkommunikáció, a tömegpusztító fegyverek félelmetes velejárója.

A totalitárius kor társadalmi viszonyait Orwell regényei mellett Illyés Gyula verse jellemzi a legkíméletlenebb őszinteséggel, a legkiábrándultabb igazmondással:

 

Hol zsarnokság van,

ott zsarnokság van,

nem csak a puskacsőben,

nemcsak a börtönökben,

(...)

ha magadban beszélgetsz,

ő, a zsarnokság kérdez,

képzeletedben

se vagy független,

(...)

mert ahol zsarnokság van,

minden hiában:

a dal is, az ilyen hű,

akármilyen mű,

mert ott áll

eleve sírodnál,

ő mondja meg, ki voltál,

porod is neki szolgál.
 

Naplója és esszéi tanúsága szerint élete második felében sokat foglalkoztatta a költőt az igazság kimondásának felelőssége. Tudta, hogy ez olykor pusztító hatású lehet, olykor pedig nem egyéb szenzációhajhászó, hivalkodó kifecsegésnél.

De tudta azt is, hogy az ember elemi joga az életét meghatározó erők és történések szabad megismerése, tudta, hogy aki nem fér hozzá a rá is vonatkozó, a sorsát eldöntő igazságokhoz, az emberi méltóságában fogyatkozik meg, és szinte törvényszerűen válik önmaga és fajtája ellenségévé. Ez a tudat vezérelte ennek a háznak egykori, messzire ellátó lakóját, amikor írt.



« vissza