Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Glóbusz-problémák és a Vatikán

A globalizáció jelensége, természeténél fogva, közvetlenül befolyásolja a földkerekség csaknem valamennyi országát. Vannak persze olyan államok, amelyek ellenállnak - ha kell, katonailag is - a globalizáció mind gazdasági-pénzügyi, mind társadalmi-kulturális-információs hatásainak, egyelőre azonban kétséges, hosszú távon mindez mennyire lehet sikeres stratégia. Ráadásul az ellenállás nem jelenti azt, hogy a rezisztencia révén teljes mértékig kirekeszthető a globalizáció, hiszen a nemzetközi érdekeltségek gazdasági térnyerésével nem csupán együtt jár a kulturális átalakulás, hanem sokféle módon, de elsősorban a technikai fejlődés révén fellépő információs áradat segítségével, meg is előzi azt.

Egy európai miniállam, a Vatikán közvetlenül talán a legkevésbé érintett a globalizáció negatív hatásai tekintetében, mégis aligha van még egy olyan országa a földnek, melynek vezetője ilyen sokat foglalkozna a kérdéssel. Ennek oka, hogy a katolicizmus maga is globális jelenség - ha egészen más értelemben is, mint a gazdasági-pénzügyi globalizáció, és bár a világegyházat vezető állam természeténél fogva mindenfajta erőszak nélkül képes ellenállni a gazdasági-kulturális törekvéseknek, azonban a föld valamennyi országában jelen lévő katolicizmus számára égető kérdés az új világrend. A jelenséggel kapcsolatos pápai megnyilvánulások közérdeklődésre tartanak számot, még ha kevés foganatjuk van is ezeknek az üzeneteknek.

Az elmúlt tíz évben a pápai megnyilatkozásokban egyre gyakrabban kerül elő a globalizáció kérdése, érdemes tehát megvizsgálni a konkrét kontextusokat, hogy megértsük a Vatikán állásfoglalását, amely finom hangsúlyeltolódásokat mutat. Mindenekelőtt szembetűnő, hogy a Szentszék hosszú időn keresztül nem kötötte össze a globalizáció egyes részjelenségeit, ezért többféle értelemben beszélt az emberiség mind határozottabban kirajzolódó haladási irányáról.

Persze már az is nagy kérdés, mióta van globalizáció. II. János Pál korszakos jelentőségű Centesimus annus enciklikájának 15. évfordulójára 2006-ban tanácskozást tartottak Rómában. Itt hangzott el Lord Griffiths állásfoglalása, amely szerint a globalizáció, eredetét tekintve, 19. század végi jelenség, virágkorát pedig az I. világháborút megelőző időkben élte. Három fő területen jelent veszélyt az emberiségre nézve: az IMF szegény országokra kifejtett nyomásgyakorlása miatt; a mindinkább ellenőrizhetetlenné váló környezeti problémák okán; valamint azért, mert - ahogyan II. János Pál pápa is hangsúlyozta - a globalizáció eszköze lett egy liberális, nem keresztény kultúra terjesztésének. Persze a Lordok Házának képviselője azt is hangsúlyozta, hogy a globalizáció bírálói általában a vesztesek közül kerülnek ki, ugyanakkor számtalan pozitív példát is fel lehetne sorolni mellette, például India és Kína dinamikus fejlődését.

A vatikáni állásfoglalások valóban hasonló szellemben fogalmaznak, figyelemre méltó azonban, hogy maga a „globalizáció” kifejezés viszonylag későn, a kilencvenes évek közepén jelenik meg a pápai dokumentumokban. Amikor II. János Pál a Redemptoris missiót fogalmazta 1990-ben, valószínűleg nemcsak azért nem a globalizációról kívánt szólni általában, mert az enciklika témája a misszió, és ennek sajátos szempontjai az információrobbanást helyezték előtérbe, hanem azért sem, mert maga a jelenség - minden korábbi előkép ellenére - még nem volt annyira tetten érhető, mint napjainkban. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az egy évvel később megjelent Centesimus annus enciklika is inkább a keleti kísérlet összeomlásáról, valamint a fogyasztói társadalom fogyatékosságairól és a piacgazdaság buktatóiról tett megállapításokat: „Ezek a bírálatok nem is annyira a gazdasági rendszert, mint inkább az etikai-kulturális viszonyokat támadják. A gazdaság valójában csak az egyik összetevője és dimenziója az emberi tevékenység sokféleségének. Ha abszolúttá válik, ha az árutermelés és -fogyasztás a társadalmi életben a központi helyre kerül, és minden mástól függetlenedve a társadalom egyedüli értékévé válik, akkor az okot nemcsak és nem annyira magában a gazdasági rendszerben kell keresni, hanem abban, hogy a szociális-kulturális értékrend - minthogy nem ismeri el az etika és a vallás jelentőségét - meggyengült, és csupán a javak termelésének és a szolgáltatásoknak tulajdonít jelentőséget.” Vagyis a pápa itt még nem kapcsolta össze az egyes részjelenségeket.

Amikor nyolc évvel később, 1999 januárjában, Mexikóba látogatott, a guadeloupe-i bazilikában elmondott beszédében már nem a szociális-kulturális értékrend vallási dimenzióinak elhagyását emelte ki a problémák taglalásakor, hanem magának a globalizációnak a veszélyeit említette, legfőképpen azt, hogy tovább növeli a világban már amúgy is meglévő különbségeket: „A globalizálódás azzal fenyeget, hogy a gazdagok és a szegények közötti szakadék tovább szélesedik, és a gazdag államok »tisztességtelen verseny« révén még inkább megerősítik uralmukat a gyenge országok fölött”- hangoztatta II. János Pál, majd a külső eladósodás problémájának megoldására szólított fel.

Két év múlva, 2001 júliusában a genovai G8 csúcstalálkozó résztvevőinek küldött üzenetet, melyben arra buzdított, hogy a globalizáció legyen egy igazságosabb világ megteremtésének eszköze: A jelenség arra ösztönöz, hogy a politika és a közgazdaság felelőseit szólítsák fel: a jelenlegi globalizációs folyamatot irányítsa a világ valamennyi polgára közös javának keresése, az igazságosság és a szolidaritás feltétlen követelményei szerint. A gazdag és technikailag fejlettebb népekben tudatosítani kell, hogy a teremtő Isten és Atya az emberiségből egyetlen családot akar kialakítani. Meg kell hallaniuk a világ megannyi, szegény népének kiáltását: ezek egyszerűen azt kérik, ami különben szent és sérthetetlen joguk.

Nagyon sommásan fogalmazva akár naivitásnak is tekinthetjük e kívánalmak kifejtését, valójában azonban azt az optimizmust érhetjük tetten, amelyik a világfolyamatokban a pozitívumot keresi. Hasonló szellemben fogalmazott II. János Pál 2002. május 13-án, amikor magánkihallgatáson fogadta a világ 18 legfontosabb városának polgármestereit. A nekik tartott beszédben Róma püspöke hangsúlyozta, hogy a globalizáció legnagyobb kihívása a szolidaritás. Csak a szolidaritás hozhat létre egy emberségesebb világot. Vagyis mintegy reményét fejezte ki, hogy a globalizáció gazdasági szempontból káros következményeit legyőzheti a szolidaritás.

Az ehhez hasonló, derűlátó, de legalábbis az optativusban történő fogalmazásmódot értelmesnek találó pápai megnyilatkozásokkal szemben egészen új hangot ütött meg a 2003-as szinódus után elmondott Ecclesia in Europa című beszéd. A globalizáció értékelése terén valódi fordulat volt az idős pápa e megnyilvánulása. Nem mondott le az optimizmusról, és a szöveg négy-öt pontjában kívánalmakat fogalmazott meg. A migráció területén hangsúlyozta a nyitottság szükségességét: „Maga a globalizáció jelensége nyitottságot és a javak megosztását igényli, ha nem kizárások és kirekesztések forrása akar lenni, hanem inkább mindenki szolidáris részesítője a termelésben és a javak cseréjében.” Európa identitásának megerősítésére buzdított, hogy a földrész ne legyen vesztese a globalizációnak, ugyanakkor a gazdaság és a kultúra terén is a nyitottságot javasolta. De mindenekelőtt „szolidaritási globalizációt” sürgetett. Az igazi újdonság a globalizációkritikák beemelése volt a beszédbe: „Sokak szemében a folyamatban lévő globalizáció, ahelyett, hogy az emberi nem nagyobb egysége felé vinne, olyan gondolkodást sugall, amely kizárja a gyengébbeket és növeli a föld szegényeinek számát.”

A kommunikáció 38. világnapjára küldött pápai üzenet 2004 májusában szintén szétválasztja a globalizáció civilizációs-kulturális hatásait a gazdasági szempontoktól: „A média és a közélet területén olyan eljárásmódokat kell kidolgozni, melyek nemzeti és nemzetközi szinten lehetővé teszik a média forrásaihoz való egyenlő hozzájutást, s amelyek mégis tiszteletben tartják a hagyományos kultúrák integritását. Nem szabad, hogy a média az egészséges családi és a hagyományos kulturális értékek ellenségeként lépjen fel, ezt a globalizáció folyamatának tüntetve fel, és a fogyasztói társadalom szekularizált értékeivel akarja helyettesíteni.”

XVI. Benedek pápai megnyilatkozásaiban nem találhatunk lényeges változás nyomát; a globalizáció megítélése tekintetében is csak a lassú hangsúlyeltolódás folytatódott tovább. A Deus Caritas est enciklika egyenesen a globalizációt teszi felelőssé - legalábbis részben - a nehéz helyzetért (27). Ugyanakkor az új pápa a globalizáció bátorító vonásaként említi, hogy ma számtalan eszköz áll rendelkezésre, hogy segítséget nyújtsunk a szenvedőknek. Ehhez hasonló szellemben fogalmazott 2006. nagyböjti üzenetében is, amikor köszönetet mondott azoknak, akik munkájukkal, tevékeny szeretetük révén szolgálnak. „Mindezek a kezdeményezések még ma is olyan utat jelölnek, amely a világot egy olyan globalizáció felé vezeti, amely az ember valódi javát szolgálja, és ily módon a hiteles békéhez vezet.”

A pápai üzenet kettőssége tehát megmaradt: a társadalmi-gazdasági-szociális helyzet mind határozottabb bírálata mellett XVI. Benedek pápa is a szolidaritás és a szeretet „globalizációjára” szólított fel. A bírálat azonban egyre súlyosabb, egyre határozottabb. Ez érhető tetten a 2008. vízkereszti pápa beszédben is, amely mind ez ideig szokatlan élességgel fogalmazott: „Ma is sok szempontból igaz, amit a próféta mondott: »homály borítja a nemzeteket« és történelmünket. A globalizációról ugyanis nem lehet elmondani, hogy a világrend szinonimája volna. Sőt, ellenkezőleg. A gazdasági uralom és az energiaforrások, a vízkészletek és nyersanyagok összeharácsolása megnehezíti mindazok munkáját, akik bármilyen szinten egy igazságos és szolidáris világ építésén fáradoznak.”

Talán még meglepőbb, hogy a pápa ezúttal már azt is kimondta: a helyzet megváltoztatásához nagy bátorságra van szükség: „Immár nyilvánvaló, hogy csakis egy józan életformával, a gazdagság méltányos elosztására irányuló komoly elkötelezettség mellett lesz lehetséges igazságos és fenntartható fejlődési rendet kialakítani. Ehhez szükség van olyan emberekre, akik nagy reménységet táplálnak, s ezért nagy bátorsággal bírnak.”

Egészen biztos, hogy nem ez az utolsó pápai üzenet a globalizáció témakörében. Kérdés, hogy a „nagy remény”, amelyet a pápa - legújabb enciklikájának, a Spe salvinak szellemében - félreérthetetlenül a keresztény reménységgel azonosított, elegendő bátorságot ad-e világrend megfordításához.



« vissza