Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Gondolatok a fiatal magyar építészekről

A Magyar Építőművészek Szövetsége 2006-ban kiállítást rendezett Fiatalok feketén-fehéren címmel. Ezt előbb Budapesten lehetett megtekinteni, azóta pedig járja az országot. A kiállítás célja - a katalógus bevezetője szerint - a fiatal, vagyis 20-40 éves kor közötti építészek tevékenységének bemutatása. Nem lehet célom e helyütt a kiállítás anyagának részletes ismertetése, ehhez még a katalógus is kevés. Főleg, mert építészeti értékek felismeréséhez és elbírálásához a fényképeken kívül alaprajzok és metszetek közlése is elengedhetetlen, és ilyenek a szép katalógusban nem találhatók. Kár, a fekete-fehér bemutatásba ez még belefért volna. Igaz viszont, hogy a kiállítás ezt pótolta, s így a katalógust csak emlékeztetőnek tekintem. Éppen ennek alapján szeretném néhány gondolatomat a fiatalok munkájáról elmondani. Meg kell jegyeznem, hogy korom miatt nem tartom magam illetékesnek a nálam két nemzedékkel fiatalabb építészek bírálatára. Legfeljebb impresszióimat mondhatom el nyugodt lélekkel. Ezt azért is tehetem, mert az unokáim nemzedékéről van szó, s köztudott, hogy a nagyapa és az unoka gyakran jobban megértik egymást, mint apa és a fia.

Az elmúlt évtizedekben különböző építészeti kezdeményezések mutatkoztak, változott ízlés és divat. A posztmodern és az organikus mellett feltűntek más sajátosságok is. Ezek nem mutatkoznak a kiállított anyagon. A legtöbb fiatal tervén vagy alkotásán (mert a kiállításon mindkét állapot szerepel) éppenséggel az a geometrikus rend dominál, amely a korai modern, vagy úgymond a funkcionalizmus korának volt sajátossága mintegy hetven-nyolcvan évvel ezelőtt. Ha ma felélednének az 1970-es évek tulipánvitájában az akkor fiatal kezdeményezőket bántóan bíráló építészek (köztük Major Máté), megnyugvással gyönyörködhetnének Priskin Zoltán (szül. 1979) ötszintes, 19 lakásos, Baján épülőfélben levő társasházának architektúrájában és Szabó Levente (szül. 1975) felsőgödi, kétlakásos házán (felépült 2006-ban). S mellettük Orovits Balázs (szül. 1975) pécs-cserkúti mérőállomása (2005-ben készült el) szép arányaival és egyszerű homlokzati rajzolatával is híven fejezi ki azt, hogy hová lehet még fokozni az immár közel évszázados építészeti puritanizmus hatását. Elismerés érte. Nem kevésbé figyelemre méltó Alexa Zsolt, Rabb Donát és Schreck Ákos (nem sorolom fel tovább a születési évszámokat, mert alig van köztük eltérés) csornai szakiskolájának megjelenése (2004). Ez mind kivitelezett, megvalósult épület, mind elsőrendű. S a nagyapák nemzedékének ideálja közé sorolható a skandináv architektúra követése is. Ezen a nyelven szólal a kiállításon szereplő Bernard Aurél hajdúdorogi iskolájának tornacsarnoka (2002) és Nagy Lívia gazdasági épülete, mely 2005-re készült el Szombathelyen, a Hock János utcában. Hasonló ihletettségűnek éreztem Páll Anikó mosonmagyaróvári lakóházát (felépült 2004-re). Mégis, valamennyit rögtön meg lehet és meg is kell különböztetni a nyolcvan évvel ezelőtti szigorú funkcionalizmustól. Kötetlenebbek, szárnyalóbbak. Röviden a lényeg: a felsorolt alkotások - feketén és fehéren - fiatalabbak, mint annak a kornak a művei, melyekhez hasonlítottam őket.

De távolról sem lehet „beskatulyázni” a fiatalokat ebbe a szabatos, nekem nosztalgiának tűnő irányzatba. Vannak, akik kitörnek belőle, és merően más szemléletben dolgoznak. Az ő sorukban említem Lévai Tamásnak az aszódi evangélikus gimnáziumhoz csatlakozó kollégiumának tervét (2004). A feladat méltóságához illően alkotta meg Patartics Zorán a győri új ítélőtábla épület-komplexumát (elkészült 2006), és a Kalmár László - Zsuffa Zsolt építészpáros a budaörsi városházát (elkészült 2005). Mindkettőnél a látványban szerephez jutnak a klasszikus oszloprendek hatását idéző, a mai építészeti lehetőségekhez illően karcsúbb, sima oszlopok is. Ami - úgy érzem - itt helyénvaló és illő. Pedig ugyancsak messze áll a funkcionalizmus előbb említett emlékétől.

Műemlékekkel kapcsolatosan is szerepelnek a kiállításon igen figyelemreméltó példák fiatal építészek kezétől. Kiemelkedik sorukból az új soproni zeneiskola, mely az egykori jezsuita konviktus épületének rekonstrukciójával és ízléses kibővítésével épült fel már 2003-ban. Józsa Dávid és Józsa Ágota fiatal építészek tervezték. Értékét tanúsítja, hogy a szaksajtó szinte kivétel nélkül ismertette, amikor elkészült. Különleges, de találóan megoldott az a „romnéző kilátótorony”, amely Somogyváron a középkori kolostor maradványainak áttekinthetősége érdekében épült, hiszen a konzervált falmaradványok valóban csak megfelelő magasságból értékelhetőek igazán. S végül ragadjuk ki a felvonultatott példák sorából az ugyancsak fiatal építész Kápolnás Gergely Dunán úszó vízi kápolnáját, mely egyelőre még csak terv maradt.

Még háromszor ennyien szerepelnek a kiállításon bemutatkozó fiatal tehetségek sorában. De valóban a fiatal építészek azok, akik meghatározzák a jövőt? Bizonyára. Az elmúlt évszázad során a legszebb példa erre a kiváló bécsi építészprofesszor, Otto Wagner életműve. Ő a historizáló bécsi bérház-architektúra szorgalmas művelőjeként valószínűleg elmerült volna a feledés homályában, ha nem figyelt volna fel az 1890-es években az éppen Bécsben új szellemiséget teremtő fiatalokra, köztük tanítványaira. Az elemi erővel feltörő szecesszióra és a korai modern építészet formai tisztaságára. AJosef Maria Olbrich, Josef Hoffmann és Adolf Loos által különböző utakon megközelített „Új”-ra. Amikor Wagner felismerte alkotásaikban az értéket és magáévá tette szemléletüket, ezt rögvest érvényesítette a bécsi Duna-szakasz szabályozását kísérő létesítményeknél és a bécsi városi vasút építményeinél. Így lettek alkotásai örök értékűek. Vagyis a fiatalok nemcsak újat alkottak, de még az idősebbeket is meg tudták nyerni elképzeléseiknek. A példa igazolja, hogy a fiatalok nemcsak belenőnek az idősebbek helyébe, inkább hatásukkal alakítják át épített környezetünket. Mint láttuk, hatásuk a még alkotóképes idősebb nemzedékben robbanásszerű „áttéréseket” is eredményezhet. Talán nálunk is, ma is?

A már említett Major Máté maga is a harmincas években a korai magyar funkcionalista építészet egyik úttörője volt, örökzöld alkotása a Vérmezőnél simul a házsorba. Idősebb korában, a nyugdíjba küldött tehetséges építészek sorsáról morfondírozva egyik írásában számba vette a világnak azokat a jeles alkotásait, amelyeket 60 évnél idősebb mesterek építettek. Amelyeket az utókor nem csodálhatna, ha alkotójuktól annak idején elvették volna az építés lehetőségét. Vagy - tegyük hozzá mi - ha alkotóik nem termékenyültek volna meg a fiatalok lendületes új szemléletén. Még a Szent Péter-székesegyház sem állna ma Rómában ismert alakjában. Feltételezhetjük, hogy a reneszánsz nagy mesterei is figyelemmel voltak a fiatalabbak véleményére és ízlésére? Bizonyára igen.

Minden valószínűség szerint az ifjúság friss gondolatai, amelyek ezen a most vidéki útját járó magyar kiállításon csokorba szedve mutatkoznak, jelentős hatással lesznek az idősebbekre is. Legfőbb erényük talán annak a bizonyítása, hogy nem kell feltétlenül különlegességbe menekülni, a réginek a megfontolt finomítása is lehet megoldás. Én ezt olvastam ki a kiállítás összképéből. A kiállítás és a katalógus mindenesetre bizonyítják, hogy a magyar építészet jövője rátermett nemzedék kezébe került. Ez megnyugtató és reményt keltő.



« vissza