Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A nő kiteljesedése és az androgyn

 

A menopausa utáni élet

 

A harmadik évezredben egyre nyilvánvalóbbá válik a hosszú folyamat eredménye, az, hogy újfajta nőiség alakult ki a fehér kultúrában. A múlt század közepétől indul elég látványosan ez a folyamat, a nők számára a szabadság új lehetőségei nyíltak és nyílnak meg, anyáink hagyományos életéhez hasonlítva ma már egészen más utakat járhat be a serdülő kislány, a fiatal és felnőtt asszony vagy a menopauzát átélő, a második felnőttkorba lépő nő.
1. Álommal kezdem, kliensem álma ez, aki betyárul megszenvedte a menopauzát, testében is és lelkileg szinte összeomlott. Ebben az időszakban gyógyító álma jelentkezett: gyönyörű, fiatal férfi áll egy magas sarokház teraszán, ahonnan panoráma nyílik mind a négy égtáj felé. Inkább fiú, aki ott áll, úgy 17 éves lehet, abban az életkorban, amikor még lányos, de férfias is, érintetlen szépségével még egyaránt megdobogtatja a férfi- és a női szíveket, és még nem ismeri saját szépségét, sem az ebből fakadó erőt. A Nap rásüt, öntudatlan lénye a fényben szinte fenséges. Majd hirtelen furcsa, obszcén mozdulatot tesz. Kiveszi nemi szervét, mintha üríteni szándékozna, és ez a mozdulat nyilvánosan, ott a fényben kifejezetten felháborító. Az álmodó hanyatt fekszik a fűben, mert a sarokház előtt kicsi park van, elképedve néz, mozdulna, de késő, már hullnak fejére és bal vállára cseppek, ám ez nem vizelet, hanem fénylő, fehér gömbök. Az álmodó mérgesen felpattan, berohan a házba, hogy alaposan kioktassa a fiút és elégtételt vegyen. Benn, mintha iskola lenne, annál jobb, gondolja az álmodó, akkor majd a tanárainál is kikérem magamnak ezt a tettet, csakhogy csupa érdekes előadótermet, színházat lát, mindenütt történik valami, az álmodó elfelejti bosszúját, annyira felpezsdíti ez a világ, arra gondol: ez érdekesebb, mint hanyatt feküdni. A köznapi szeméremérzékünket talán sértő fallikus álom ne riasszon bennünket, a konvenció miatt ne akarjuk „erővel elfelejteni.
A C. G. Jung-i álomfejtés egyik vonalán haladunk most, és úgy tartjuk, hogy az álom minden szereplője az álmodó maga. Az álom szereplői az álmodó személyiségének valamelyik vetületét szimbolizálják. Itt a gyönyörű fiatalember és meghökkentő aktusa az álmodó ébredő animuszát jelképezi, a férfias elemeket. Az ősi kínai kultúra Yang- nak nevez bizonyos princípiumot, ebben a keretben ami Yang, az termékenyítő, fallikus, emelkedő, racionális, célra tartott, elemző, logikus. Úgy is mondhatjuk, ezek férfias elemek.
A menopauza keserveit gyógyító álom tehát felhívja az álmodó figyelmét arra, hogy új tulajdonságok felemelkedése lehetséges, kezdődhet számára valami új, ami másféle csapásokat hoz – lélektani értelemben –, mint hanyatt feküdni. Bosszút állni a férfinépen? (A menopauza feszült idején ugyanis elő szokott fordulni, hogy ilyenkor vallják be a nők férjüknek, amiről eddig nem beszéltek, például, hogy sosem volt orgazmusuk egész házasságuk alatt.) De az álom azt jelzi, nem kell a bosszú, hiszen sorjáznak itt érdekes termek, élménylehetőségek, szét lehet tekinteni az animusz friss szemével mind a négy égtáj felé, ahogyan az álomban volt. A lehulló animuszcseppek mintegy megtermékenyítik az álmodót, a cseppek a koponyájára potyogtak. Mondhatnánk: megcélozzák az értelmi erőket. Az álomban kifejezetten meghökkentő, blaszfém, felháborító volt, hogy ott nyilvánosan, a fényben történik, ami történt. Hát igen, az álmodó, mint a társadalmunk nagyobb része, nem igazán fogadja el, ha egy biológiailag nő emberben erőteljes férfias vonások kezdenek feltünedezni, céltudatos, racionális, elemző, logikus, sokkal inkább, min, a szétfolyó, tipikusan nőiesnek mondott gondolkodásmód. Ez még szokatlan, sokaknak visszatetsző is lehet. Pedig!
2. Az androgyn jelenség – a nemi kettősség felismerése – nem új az emberiség kultúrájában, mélyen benne van kultúrtörténetében. A teljességet és a magasabb egységet képviselő ősi istenségek mindkét nem jellemzőivel rendelkeznek – többnyire nem (vagy nem csak) fizikai, illetve anatómiai szinten, hanem lélektani értelemben. Az ősi törzsek sámánjai, a brahmanizmus, az ősi kínai tao, az egyiptomi istenségek, a gnosztikusok, a zsidó-keresztény tanítások mind ismerik, ismerték az androgynitást, és noha időben is, térben is egymástól távol vannak az említett kultúrák, az andogynitás terén abban megegyeznek, hogy nem elsődlegesen a szexualitás az, ami itt lényeges és fontos. Hanem valami más. Nevezetesen: törekvés az egységre, a teljességre, a lelki szétdaraboltság gyógyulása, kísérlet a nagyobb formátumú én-azonosságra, a kiteljesedő identitásra, amely már nem nő, nem férfi, nem gyermek, nem öreg, hanem mindezt magába foglalja, egyesíti és megéli. Az androgynitás túl van a szexen, fölötte van a szexnek, ez új kritérium – akár férfiról, akár nőről van szó –, a cél mindkettőjük számára a Kozmikus Ember megtestesülése, inkarnációja. Mint az ősi istenek, akikre mintha nem vonatkozna a megosztottság fájdalma, inkább egységesítik magukban a különféle princípiumokat, így az úgynevezett férfias és nőies princípiumokat is. A legtöbb ősi vallási rendszerben a legfelsőbb entitást az androgyn jelképezi.
Amikor a világ keletkezését, majd az ember fejlődését narratíváikban bemutatják a különféle kultúrák és vallások, azokban rendszerint megjelenik az androgynitás. A sámán elragadtatott állapotában nemet cserélhet, kiléphet a földi ember nemiség adta korlátozottságából, hogy szabadon találkozhasson a felsőbb világgal, és onnan elhozhassa az igazat és a gyógyulást az embereknek.
A taoizmus roppant emelkedetten és célratörően kezeli az androgynitást fejlődésünk érdekében. Fontos belső célnak tekinti, gyakorlatiasan még technikákat is kifejleszt többek között a légzés, a vizualizáció, a fantázia terén. Azt mondja: a férfi Naptól eredő lélegzete és a nő Holdtól eredő lélegzete spirálisan fonódjon össze az egyesülésben, spirálisan, akár két emelkedő kígyó. Ezzel szimbolizálja azt, hogy a két nem energiájának kell összeadódnia.
Az ősi kínai legenda szerint P’an Hu teremtette a világot Yang-ból és Yin-ből úgy, hogy igyekezett megtestesülni egy szűz hermafrodita remete testében, akinek neve: Anyja a Legfőbb Oknak, és aki megszülte P’an Hut. A Yang és a Yin vezérelvek nagyívű pályát futottak és futnak be ma is. Amikor szabatosabban – a hagyományos előítéleteink és dobozolások nélkül – szeretnénk gondolkozni arról, hogy voltaképp mi a „férfias és mi a „nőies, akkor hasznosabb ezeket a régi kínai fogalmakat használni.
Az antik görögök mitikus alakjai között se szeri, se száma az androgyn jellegzetességeknek, például a nemet cserélgető egyéneknek. Narcissus a víztükörbe pillantva saját női mivoltát látja (női a férfiben) és beleszeret, vagy itt van Oedipus, aki az egyik verzió szerint azért ölte meg apját – nem tudta, hogy apja –, mert az elszerette Oedipus fiú szerelmét, majd férfi módra megnősül. A nagy dalnokról, Orpheusról is van olyan metszet, amelyen női ruhába öltözve, női ékszerekkel ékesítve muzsikál.
A zsidó-keresztény teremtéstörténetek egyike szerint, amikor az Úr embert teremt, Ádámot megformázza, aki egy személyben férfi is, nő is. A „teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra isteni szövegből sokan arra a következtetésre jutnak, hogy az Úr maga is kétnemű, mindkét pólussal rendelkezik. Ádám adrogyn lény egészen addig, amíg Isten el nem altatja, hogy kivegye oldalbordáját, majd abból megalkotja Évát.
Van egy egészen döbbenetes irat a kairói Nag Hammadi könyvtárban, a Mária Kis Kihallgatása (The Little Interrogation of Mary). E „kihallgatási jegyzőkönyv szerint Jézus megismételte a Genezisben leírtak mintájára Éva teremtését. Máriát, egyik fiatal tanítványát felvitte a hegyre, itt saját oldalából kiemelt egy testet, egy asszony testét. Mária a látványra elájult. Mikor magához tért, azt mondták neki, ha ezzel a titokkal nem tud bánni, akkor aligha lesz képes lelki kinyilatkozás befogadására.
A gnosztikusoknál, a kora kereszténység idején az androgyn jelenségről sok szó esett, átmenetileg azonban eltűnik ez a téma. Jóval később úgy jelenik meg, mint természetfölötti misztika, és ennek etikai vonala a szeretet, a férfi és nő életének megosztottsága, és spirituális szinten kívánatos egyesülésük. Megmaradt a gyanakvás az egyház egész története során, valamiféle veszélyérzet az androgynitással szemben. Pedig az időtálló hatalom mindig androgyn, és az egyház időtálló volta többek között talán köszönhető androgyn jellegzetességének is. Amit nyíltan elfogad az androgyn formációkból, az a misztikus lelki egyesülése férfinak és nőnek, ahogyan Szent Ferenc és Szent Klára és a hozzájuk hasonló szent párok egyesültek lélekben a spirituális energiák örvényében.
Az ember kétneműsége és a két nem fúziója a modern szépirodalmat mindig is érdekli, csak két világhírű könyvet említek itt: Virginia Woolf Orlandóját és Robert Musil A tulajdonságok nélküli ember című regényét.
3. A nő számára a menopausa idején jelenik meg az androgynitás lehetősége, sokkal erőteljesebben, mint korábbi életében bármikor. Fiatalabb korban a női lét fontos eleme volt, talán a legfontosabb: az életlánc továbbvitele, a reprodukció, a biológiai kreativitás. A menopausával ez a vonal, vagyis a biológiai termékenység megszűnik. Ismerjük a problémát: a nők egy része ijedt szomorúsággal fogadja és veszteségként éli meg ezt a természetes folyamatot. Nagyon kevéssé vannak tudatában annak, hogy ezzel a természetes veszteséggel együtt megnyerhetnek valami mást és újat. Ilyenkor a lélektani térbe – és a nő pszichikumába – beléphetnek olyan vezérelvek – princípiumok –, amelyek korábban alig voltak jelen a nő életében.
Az értetlenség ránk, pszichológusokra is részben vonatkoztatható. A modern pszichológia nagyon fiatal, még gyerekcipőben jár, és C. G. Jungot idézve: „… a pszichológia még nem értette meg feladatának gigantikus voltát, és tárgyának, a pszichének zavarba ejtő és félelmetesen bonyolult természetet (Analitikus pszichológia). A menopausával kínlódó nők nálunk még kevésbé értik saját pszichéjük bonyolult természetét, azt a lehetőséget, ami mostantól nem biológiai, hanem egyéb régiók fejlődése felé terelik őket. Mert úgy is felfogható ez az életszakasz, mint kitüntetett időpontok sorozata, ilyenkor eljött a második felnőtt kor, az egyéniség beérésének ideje.
James Hillman, amerikai, jungiánus pszichológus, aki könyvet írt erről az életszakaszról, felteszi a kérdést: vajon miért élünk még a menopausa után is húsz, harminc, akár negyven esztendőt? Igaz, jobbak az orvosaink, egészségesebb az életvitelünk, mint őseinké volt – de hát csupán ez az oka? Azért van még hátra ez a néhány évtized – mondja –, hogy ebben az életszakaszban megerősödjön és kiteljesedjen a karakter. Az optimisták ilyenkor hősies fitnesztervet kovácsolnak, a pesszimisták betegségbe menekülnek. Igaz és való, hogy a korosodás nyomorúságos megpróbáltatás, különösen akkor az, ha úgy fogjuk fel, hogy nyomorúságos megpróbáltatás és semmi több. Említ Hillman egy érdekes könyvet (Theodore Roszak, amerikai társadalomtudós az írója), a fiatalok és az öregek mai harcáról szól, az öregek győznek, hiszen egyre többen vannak, és ők lesznek a vezetők. Forradalmasítják a társadalmat, a túlélésre összpontosítanak, nevezetesen: a jóindulat túlélésére, a nemes nyájasság túlélésére, a szelídség és finomság túlélésére. Egyensúlyba hoznak értékeket, amik a korosodás idején különösen fontosak, így a fájdalmak enyhítése, az erőszakellenesség, az igazságosság, a gondoskodás, a földi planéta szépsége és egészsége. Nagy értékek ezek, nemes nyájasság, fájdalomenyhítés, igazságosság, erőszakellenesség, fontosságukat soha annyira nem érezzük és éljük meg, mint a korosodás idején, a második felnőttkorban. Ez is jelezhet bizonyos irányt, attitűdöt, ami a karakter továbbfejlődéséhez általánosságban fontos – akár férfi, akár nő az, aki a korosodás tényével szembesül.
A nőknél a kiteljesedés felé haladó személyiségben határozottabban megmutatkozik a psziché eredendő kétneműsége, ekkor felerősödnek a „férfias princípiumok, az animusz elemek. Az egyik francia mese tanulsága szerint minden nőnek kétféle animusza lehet. A mese szerint két kislány él egy idilli erdei lakban, barátkoznak a medvével – aki tulajdonképp elvarázsolt királyfi – és a törpével, aki valaha ellopta a királyfi kincseit, és csak akkor törik meg a rossz varázs, ha a medve megöli a törpét és visszaszerzi tőle a kincseket. A mese során kibontakozik a medve barátságos, kedves, derűs természete, játszani lehet vele, de amikor ott az ideje, akkor kimutatja roppant erejét, és odacsap. A mesében agyoncsapja a törpét és visszaszerzi a kincsét. Noha a nő agresszivitását nem szívesen vesszük, de az is igaz, hogy ha nincs agresszió és erő a nőben, akkor minden bizonnyal letapossa az élet. A másik animusz képlet a törpe, ez „kicsiben agresszív, mert folyvást veszekszik, zsémbel, mindenkinek panaszkodik, állandóan segítségért kiabál, utána lekicsinyli mások jóságát, és kincseiket elorozza. Ennek az ingerült női törpe animusznak még az intelligens nők is áldozatul eshetnek, amikor piti dolgokból ügyet kavarnak. Az animusznak ez a negatív törpe oldala nem engedi sok esetben érvényesülni az animusz pozitív oldalát, a medvét, aki derűs, békés, erős, de bizony odacsap, ha arra van szükség.
Az animusz lélekrész fölerősödésének roppant előnytelen vonzatai is lehetnek. Például a nő megkeményedik, eldurvul, szinte brutalizálódik, hatalmaskodó mániába esik. Az aktivizálódó animusz olyan dolgokra készteti, amit korábban nem engedett volna meg magának. Egyik kliensem, aki korábban szelídségével, engedékenységével megfelelt a nőiesség kollektív ideáljának, e korosodó életszakaszban büntetőexpedícióba kezdett. Kemény, kritikus, goromba leveleket írt rokonainak, barátainak, felemlegetve „bűneiket”, amiket valaha ellene elkövettek, mert figyelmetlenek, kellemetlenkedők voltak vele. Kliensem akkor nem mert ilyeneket szóvá tenni. De most büntetett kellemetlen leveleivel, és megbosszulta a múltat. A bosszú és a büntetés férfiügy. A mi kultúránkban az Ószövetség és a római jog patriarchális törvényein alapul. Az őskorban és ókorban még lehettek bosszúálló istennők, de a keresztény középkortól a női princípiumokhoz az irgalmasság és a megbocsátás társul inkább, és nem a bosszú.
Kedvező vonzat lehet, hogy a nő kreatív tulajdonságai inkább teret kaphatnak, már csak azért is, mert amennyiben nem a nagymama szerepet választja, akkor energiája, ideje van saját alkotói készségei megélésére, kiélésére, amire eddig, a hagyományos nőszerep és az utódgondozás miatt nem volt ideje és ereje. A gazdagabb országokban ennek már megvan a rendje és kultúrája, ilyenkor iratkoznak be a nők főiskolákra, új dolgokat tanulnak különféle tanfolyamokon, folytatják azt a tanulmányt, amelyet esetleg félbehagytak, amikor férjhez mentek. Másik, a kreatívitást segítő mozzanat az animusz lélekrész jellegzetességeiből adódik. Ahogyan már említettem, az animusz fejlesztő, nemző, alkotni-létrehozni akar valamit, dinamikus, aktív, agresszív, céltudatos, racionális, összefogott, önérvényesítő. Ezek olyan tulajdonságok, amelyek a kreatívitás kiteljesedését segíthetik.
Vigyázni kell a női kreatívitással, ha az nem tud megfelelően teret és utat kapni, abból származhatnak kegyetlen belső problémák. A megvalósítatlan kreatívitás jele lehet, ha egy nő örökké kötekedő, másokat vegzáló. A régebbi kor női számára még veszélyesebbek lehettek a kreatív tulajdonságok, mint amikor a vulkán nem leli a kitörés lehetőségét. A kreatív ember gondolkodása elhajló, divergens, azaz széttartó. Kérdésekre több választ tud, amik ellentmondásosak lehetnek, nem illenek igen-nem sémákba, hanem nagyobb egészbe. A kreatív ember nyugtalan, gondolkodása nehezen igazodik az elfogadott sémákhoz, környezetét idegesíti, agyonterheli vagy épp szórakoztatja. Bátran kapcsolja össze az össze nem illő dolgokat, kívánja az újat, a változatosat. A legrosszabb az, ha valaki a kreatívnő-szindróma foglya, és nem ismeri fel e sorshelyzet erőit, dinamikáját. Az utat nem lelő tűz tönkretehet kapcsolatokat, sőt magát a személyiséget is. Komoly és a külvilág szemében sokáig sikeres alkotó nők – gondoljunk Sylvia Plathra, Virginia Woolfra – is megszenvedték a magukét. Rettenetesen nehéz, több mint megterhelő a hagyományos felfogás által elfogadott női szerepkört és az alkotói munkát összeegyeztetni. A menopausa után feltámadó női kreativitás gyakran mutatkozik meg az élet nőinek tekintett területein: a növekedés és fenntartás szférájában. Ilyenkor lesznek például nők lelkes kertésszé.
Talán a legkeservesebb az, ha a nő úgy fogja fel a menopausa utáni időszakot, mintha megfosztották volna életlehetőségeitől, mintha lejárt volna az ideje, és állandósul a kiábrándult, sértett lelkiállapota.
Tudomásul kell venni, hogy elmúlt az élet első szakasza, Jung szavaival mondva, ami a „beavatás volt a külső valóságba, amikor kialakult a jellegzetes viselkedési forma és minden, amit a külvilág felé mutatunk. Most jön a „beavatás a belső valóságba, amikor visszafordulunk, áttekintjük és értelmezzük azt, ami eddig történt velünk.
A kiteljesedés nemigen valósulhat meg akkor, ha az ember nem érti meg a dolgok, a lélek említett ellentmondásosságát és nem tud bánni vele. A C. G. Jung-i analitikus pszichológiában hangsúly van az ellentétek-ellentmondások problematikáján. A létezés alapstruktúrája az ellentét, a pólusok közötti feszültségek tartják mozgásban az életet, a világegyetemet, az ellentétek harca és harmóniája az egyén testében és lelkében is jelen van, hol tudatosodik ez bennünk, hol nem és bánni vele különféle módon tudunk vagy sem. Ebben a korosodó második felnőtt korban is megvan az ellentétek kikerülhetetlen problematikájának a sajátossága. A kiteljesedés érdekében arra van szükség, hogy visszapillantva életünk megélt szakaszaira folyamatos felülvizsgálatot végezzünk, ezt még szinte „ösztönösen, spontán meg is teszi a legtöbb korosodó ember. Nos az a sajátos és fontos szempont a második felnőttkorban, hogy alaposan mérlegeljük nem csak életünk eddigi értékeit, hanem azok ellentéteit is. Tegyük fel a kérdést: amit jónak, szépnek, értékesnek, igaznak, becsületesnek vallottunk eddig – mindaz megállja-e helyét most is? És hogy látjuk most mindezek ellentétét? Lehetséges, hogy amit eddig elvetendőnek hittem politikában, vallásban, szerelemben, szexualitásban, gyereknevelésben, munka és pénz kapcsolatában – az mind valóban megvetendő? Vagy mégis, mi az eddig elítélt dolgokban az a jó, amit méltányolhatnék? Az ilyen felülvizsgálat nem veszélytelen, követheti szakítás, válás, életvitel-átrendezés, szakmai kiábrándulás és váltás, vallási felismerések, megtérések. Tehát az önvizsgálat kockázata valódi – szenvedéssel és megújulással járhat – esetleg mindkettővel.
A harmadik évezredben egyre nyilvánvalóbb, hogy újfajta nőiség alakul a fehér kultúrában. Ma más utakon indulhat el a menopauzával küszködő nő, mint anyáink idején. A kiteljesedéshez az álombeli erkélyen álló animusz a megújulást is jelképezheti – ha elfogadjuk animuszunkat és igénybe vesszük tulajdonságait.


 

Irodalom:


James Hillman: The Force of Character – And the Lasting Life. Ballantine Books, Trade Edition: july 2000 New York
Carl G. Jung: Analitikus Pszichológia.
Theodora Roszak: America the Wise: The longvity Revolution and the True Wealth of Nations. New York, 1998
Elémire Zolla: The Androgyne – Fusion of the sexes. Art and Imagination, Thames and Hudson Ltd., 1981
Marion Woodman, The Ravaged Bridegroom – Masculinity in Women / Inner CityBooks, Toronto, Canada 1988
Előadás a Magyar Menopausa Társaság VI. Országos Kongresszusán, Siófok, 2005. június 9–11.



« vissza