Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Jó hír

Ezt a beköszöntő írást durva történettel kezdem. Elnézést kérek érte.
Valamelyik országban a mobiltelefon-szolgáltató cég vevőszolgálatát nemrég felhívta egy hölgy, és kérte, ellenőrizzék készüléke képtovábbító funkcióját. „Természetesen, asszonyom! Máris kipróbálom. Most egy képet fogok küldeni önnek, ha megkapja, azt jelenti, hogy a telefonja rendben működik” - felelte a szakember a vonal túlsó végén.
A hölgy várakozott tehát, kezében a mobillal, és a fotó hamarosan rendben meg is érkezett. A baj csak az volt, hogy a szakértő nemi szervét ábrázolta. A sajtóbotrányt elkerülendő a cég később felmondott az alkalmazottjának.
Ez a kis történet, mint csepp a tengert, tükrözi azokat a mozzanatokat, amelyekről szólni szeretnék. Tombol a másokra tekintettel nem lévő önzés, az erkölcstelen viselkedés. Mindez nem csak Magyarországra jellemző. De immár terjed az ösztönös és a tudatos elutasítása is. Vissza a tisztességhez! Itthon is! Végre nem minősül prűdnek, öreges zsémbelődésnek, levitézlett nézetek védelmezésének, ha felemeljük a hangunkat, ha tiltakozunk a józanság és a korrektség nevében.
A fennálló hatalom, minden hatalom természetét és kereteit kérdőre vonó, azzal szembeforduló mozgalmak és lázadások az 1960- as években bontakoztak ki. Mégpedig szinkronban a nyugati korszellemmel.
A körülmények különböztek, de a kiszabadulás vágya keleten és nyugaton szinte azonos volt.
A „homo sovieticus” nem tett különbséget a közélet és a magánélet között, emberi megnyomorítottságában a vigaszt az jelentette, hogy megkapta a szükséges javak minimumát - sőt később a fogyasztás örömei egyes országokban, így a gulyáskommunizmus idején tartósan biztosítottnak látszottak. Cserében lemondott a személyes szabadságáról. A „civil társadalom” azokat jelentette, akik fokozatosan kívül helyezkedtek ezen a szovjet típusú, pártállamilag konstruált társadalmon. Többnyire úgy, hogy kettős életet éltek, színleg illeszkedtek a reájuk erőltetett keretek közé. A színlelés egyre kevésbé sikerült, a szembenállás az emberjogi mozgolódásoktól az alternatív művészetekig, így a popzenéig terjedt, a hatalom által diktált szabályok megvetése a hétköznapi körülményekre is kiterjedt, az öltözködésre, hajviseletre, szóhasználatra. Egyre erőteljesebbek, drasztikusabbak lettek a konvenciókat felrúgó gesztusok. „Állva kakálok, ülve pisálok” - énekelte az egyik, betiltástól betiltásig működő együttes, s ezzel a ma már inkább narcisztikusnak számító mondattal a KB és személyesen Kádár elvtárs is foglalkozott, bunkót lengető rosszallással.
A tiltakozásból kibontakozott hazai és külföldi új liberalizmus mára elvesztette kapcsolatát hajdani késztetéseivel, de tovább fut, mint az elszabadult vonat. Okfejtését filozófiai értelemben a következőképpen lehet jellemezni. Az embernek ki kell törnie a normák fogságából.
Mindenestől ki kell szakadnia a fegyelmező és büntető rendszerekből, a testet is ellenőrző rendből. S akkor majd új ember születik. Elmondható, a pártállam, az elidegenedés, a tudathasadás, a tömeges alkoholizálás és pszichiátriai kezelések idején, 1956 messzeható, hétköznapi tragédiák százezreit hozó hullámverései idején a szabadosságok és mozgatóik érthetőek voltak, történetileg indokolhatóak. Persze sokan voltak azok is, akik ugyanúgy szenvedtek, de nem kerültek a hatásaik alá.
Mi a helyzet ma? Ha lázadásnak tekintjük, a szabadosságok életérzése ma már nem időszerű. Nehéz a demokrácia ellen lázadni. A politikában az új magyar liberalizmusról az derült ki, hogy nem ad fogódzókat.
Hívei összekeverték, ma is összekeverik az elnyomó hatalmat az intézményesítő, nevelő, iránymutató hatalommal. Úgy tesznek, mintha az építkező hatalom, amelynek feladata, hogy esélyt adjon az embernek saját sorsa formálásában, azonos lenne a testet, a lelket és a szellemet ellenőrző hatalommal. Ebben a felfogásban az erkölcsöt a politikai korrektség helyettesíti, mert tagadja, hogy az ember társas lényként közösségekben szándékozik élni, a szolidaritások, az értékeket elismerő, azokat kijelölő, biztonságot, távlatot jelentő keretek, erkölcsiség között. Az erkölcs kényszere ebben a felfogásban hatalmi kényszert jelent. Csakhogy zsákutcáról van szó.
A szabadosságok által körülhatárolt, megtisztított és megdolgozott talajon ma a kapitalizmus új formái, a neoliberális felfogás tenyészete nő. Ebben valósulhat meg a minden kötöttségtől mentesen működő piac, s a piac által „felszabadított” kultúrtermék. Ez az, ami most már nagyon sokaknak nem tetszik.
A mobiltelefonos provokáció esete példa. Nem azért, mert a tettest kirúgták. Példa, mert ma már nem nevetnek rajta olyan könnyű szívvel, sokan vannak, akik felháborodnak. A történet elmondásáért manapság illik elnézést kérni. Példa arra is, hogy a megsértett méltóság, jó ízlés nevében lehet lázadni. A nagyvállalat pedig megretten a piacát fenyegető botránytól.
Új korszakba érkezünk. Néha, mint a természetben, hirtelen elénk bukkan egy jel, amely mutatja, hol tartunk és merre haladunk. E sorok írása idején nem ismert még a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredménye. A vitáról azonban tudni lehet, hogy az, végre, elsősorban az erkölcsről is folyik. Akik igent mondanak, a legnagyobb közösség fontosságában hisznek, amelyet az erkölcs, a hagyomány és a közös kultúra tart össze. Ezért a vita hatásai fölerősödnek. Még hallhatóbbak, még érthetőbbek lesznek azok a hangok is, amelyek a szabadosságok korának kezdetétől közöttünk csengtek, de a zaj sokszor elnyomta őket. Ami most történik, nem múlik el nyomtalanul. Nagy átalakulás zajlik a mélyben, átrajzolódik a kép, amelyet a magyar társadalomról szoktak elénk tartani. 2006-ban lesz látható, hol tart a folyamat. Meggyőződésem, hogy megint egyszer összhangban vagyunk Európával, sőt bizonyos dolgokban az élen állunk.



« vissza