Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Félelmek és szorongások a magyar társadalomban - 2004

A Szentírásban, ha jól tudom, majd három tucatszor hangzik el a felszólítás: ne féljetek. Ez azt jelenti, hogy elemi dologról, feltehetőleg a rész-szerint való ember számára átláthatatlan, mindenkor bonyolult egésszel szembeni állapotáról van itt szó. A világ akár természet, akár társadalom formájában rendkívül sokszor váratlan, ismeretlen és éppen ezért szorongó helyzetbe hozhatja az embert.
A magyar társadalom ebből a szempontból is sajátos. Ahogy azt már sokan megírták, egy olyan rokontalan nép, amelyik kicsit késve érkezett a Kárpát- medencébe, viszonylag sikeres lett, és hosszú ideig úgy tűnt, hogy egy közép- nagyhatalmi státus birtokában meglehetősen kiegyensúlyozott európaisággal működik. Az értelmiségi szinkron biztosítva van, hiszen István király óta nyugati egyetemeken tanul a magyar társadalom vezető elitje, majd hazajön, bár már akkor látszik, hogy a nyugatihoz képest az itthoni helyzet civilizációs, technikai, biztonsági és egyéb szempontokból hátrányosabb. Ennek ellenére évszázadokon keresztül a kiküldött emberek 95 százaléka hazajön. Csak a 20. században kezd a tendencia megfordulni, és nem véletlen, hogy most az európai uniós nyitottságban válik kérdésessé, hogy a közös költségen tanult szakembereink hazajönnek?e a hátrányosabb helyzetbe.
Hol kezdődött el a magyar társadalmi gondolkodás elkanyarodása? Nem torzulásra hivatkoznék, mert az mindig értékítéletet jelent. Nem hiszem, hogy eltorzult magyar alkatról beszélhetnénk. Minden társadalom és minden ember a kihívásokra válaszol. S ha a kihívások nem közelítik egy sikeres térség gondolkodását, az amiatt van, hogy maga a térség, ahol az ember él, nem sikeres. A nemzethalál víziója érdekes módon nem akkor alakult ki a magyar gondolkodásban, amikor a török időkben a legközelebb voltunk hozzá. Az ország nagy területei kiüresedtek, elmagyartalanodtak.
Nem ekkor volt a magyarság pesszimista, a költő Zrínyi Miklós ekkor írt rendkívül optimista sorokat. Akkor kezdődött az aggódás, amikor a viszonylagos békében elkezdődött a helyreállítás. Ez a helyreállítás a versenyképesség terén a Nyugattól leszakadást hozta napvilágra. Ez vezetett el oda, hogy a 18. század során kialakult a nemzethalál víziója, aminek aztán a herderi jóslat esztétikai, filozófiai jelleget adott. Kollektíven kezdődött el egy olyan folyamat, amely azóta is kísérti a magyar társadalmi gondolkodást, érdekes módon a reformkorban is, majd a dualizmus korában, amikor mint közösség, még sikeresebbek lettünk. Miért jött ez a vízió létre? A magyar társadalom tulajdonképpen a nyugathoz való viszonyulásában modernizációs őrültségbe kezdett, mondván, ha nem szabadulunk meg magunktól, és nem hasonulunk azokhoz, akik ott vannak, akkor a magyarság elpusztul, akkor a magyar ugaron leszünk, és a többi. Pedig Mátyás király óta a dualizmus korában először csökkentek a technikai civilizációs különbségek a nyugathoz képest. Magyarország hihetetlenül fontos eleme volt az európai nagyhatalmi összefüggéseknek. Egy nagy birodalom felét tettük ki, amelyben megfelelő politikai stabilitás mellett egyre nőtt a beleszólásunk a birodalom ügyeibe. Érdekes módon egy minden probléma (kivándorlás, szegénység) ellenére is sikeres ország polgárai elkezdtek félni. Ekkor született meg Ady, ennek az életérzésnek vátesze, aki a legtörzsökösebb magyarsága mellett időnként Párizsból visszanézve azt gondolta, hogy itt aztán mindennek vége, és ha nem, akkor minimum forradalmat kell csinálni. És vitte a vörös frigyládát, amit csak élete végén bánt meg.
A 20. századra belülről alakult ki egy olyan, főleg értelmiségi lelkiállapot, hogy amikor bekövetkezett az első világháború és Trianon tragédiája, majd amikor kényszerpályára került, kicsi, kiszolgáltatott ország lettünk, akkor ebben a kiszolgáltatottságban valami csodavárás kezdődött. A csodavárás után pedig, hacsak Isten nem tesz csodát, mindig jön a csalódás, a csalódásból a félelem, a szorongás. A 20. századi magyar történelem tele van ennek a hatásával, az irodalomban, a művészetben, a tudományban egyaránt. Emiatt a magyar társadalomnak éppen a mintaadó emberek nem adták meg a biztonságot, nem mutatták fel a lét értelmét. Hiszen bármilyen sok a probléma, van helyünk, sőt célunk is van, ami még az első világháború előtti nagy ideológiai vitákban fogalmazódott meg a nemzet fogalmának értelmezése kapcsán: minden nép Isten teremtő gondolata. Liberális értelemben minden egyén, minden család, minden nemzet Isten teremtő gondolata, eleve célja, küldetése, rendeltetése van. Ha ezt így tudjuk, akkor a félelemnek eleve nagyon kicsi helye van. A félelem konkrét félelem lesz, egzisztenciális félelem, vagy valami érzelmileg meghatározott félelmi helyzet és nem valami elvont dolog. De ha az ember tudja, hogy neki rendeltetése van, akkor ezeket el tudja helyezni, könnyebb lesz leküzdenie. A 20. századi magyar félelmek másik oka, hogy megrendült az a közösségi identitástudat, amelyik évszázadokon keresztül mindig rendkívül stabil volt. Ehhez a magyarság értékének a relativizálásával, kiszolgáltatottságának hangsúlyozásával nagyon sokan hozzájárultak. Értéktelenné téve magunkat nem lehet félelem nélkül, magabiztosan élni. Nagy baj, hogy - ha úgy tetszik - a magyarság keleti eredetéből fakadóan kompenzációs őrültségek keletkeznek, nem a félelmet győzzük le.
A kelet- európai történelmek sajátja, hogy mítoszképzéssel próbálják a deficiteket pótolni. Tipikus példa a dákóromán elmélet, de a román történetírás mára azt is kiderítette, hogy a románok már Jézus Krisztus előtt keresztények voltak. Nem véletlen, hogy ugyanebből a forrásból származott Magyarországon is az a sokféle tücsök- bogár, ami a magyar őstörténet- kutatáshoz és történelemmagyarázatokhoz kapcsolódik. (A magyar őstörténet fontos tudományos probléma, beszélni kell róla, kutatni kell, foglalkozni kell vele. De azt mondani, hogy Mária pártus hercegnő, Jézus pártus herceg, a pártusok szittyák, a szittyák magyarok, tehát Jézus Krisztus magyar volt, még kompenzációs alapon is túlzás...)
Amikor a közösségi és egyéni identitás rendben van, akkor a félelemnek alig jut hely. Mert mi az identitás? A szellemi, lelki otthonosságnak, biztonságnak a kifejeződése. Egy normális identitás alapja egyszerű: van bennünk hovatartozási hajlandóság, hovatartozási érzés. Ez pedig attól stabilizál, hogy csak oda akarok tartozni, ahol létezésemnek értelem adatik, egyénileg és közösségileg egyaránt. Felmerül az élet értelmességének a kérdése is, ami az európai kultúrákban megrendülni látszik. Nem véletlen, hogy ebből származik aztán mindenféle identitási és demográfiai probléma. Magyarországon ez különösen jelentős, mert a magyar nép jó száz éve nyugatra figyel, és a nyugati divatokat veszi át. A kérdés az, hogy van- e akkor nekünk, saját magunknak értelme, úgy, mint kis népnek, mint egy olyan közösségnek, amelyik a Kárpát- medencében évszázadokon keresztül a vesztes állapotokban is sikeres tudott lenni. Bármennyire paradox is, de a magyar történelem abszolút sikeres, amit elsősorban az bizonyít, hogy vagyunk. Ez óriási siker. Nem csak azért, mert előttünk itt a Kárpát- medencében oly sokan pusztultak el, szívódtak fel (többek között belénk), hanem mert ez a nép képes volt a világot magához hasonlítani.
De csak az a nép sikeres, amelyiknek a külső impulzusokat van mihez hasonlítani, amelyik képes azokat befogadni, átalakítani, új összefüggésbe helyezni.
Ha így nézzük a magyar történelmet, akkor a nemzethalál víziótól ma sem kell tartani, mert a jelen pillanatban a magyar társadalom azon problémái, amelyek bent is, a kisebbségieknél is igen nyilvánvalóak, nem megfordíthatatlanok. A magyarság, mint közösség, volt már sokkal rosszabb helyzetben, a tatár, törökdúlás, a kuruc- labanc háborúk, 1849 után, vagy amikor a Horthy- rendszer kényszerpályákon mozgott a nácizmus és a kommunizmus között. Ezért kell figyelni arra, hogy a valódi egzisztenciális és egyéb félelmek mellett legalább az álfélelmeket és az álszorongásokat elhárítsuk és elutasítsuk. A modern tömegtársadalmakban egyszerűen kufárkodnak a félelemmel. A félelem az egyik legfontosabb kormányzó eszköz lehet. Valódi vagy vélt, divatosan megfogalmazott félelmeket visznek be az emberek tudatába. A magyar társadalomnak a 20. századi rettenetes szerencsétlenségek közepette egy óriási szerencséje volt: az Úristen mind a két szélsőséggel szemben gyakorlatilag, tapasztalatilag oltotta be védőoltással. Ez az, ami Nyugaton nem történt meg, ezért próbálnak ott annyi valódi és álfenyegetést eladni arról, hogy csak szélsőjobbról jön a veszély.
A mai magyar társadalomban tudatosan élő emberek, józan ésszel, közösségi felelősségvállalással bírók, a tapasztalatok adta védőoltást felhasználva próbáljanak meg kiállni, vitatkozni.
Vitatkozni viszont csak érvekkel legyen szabad. Az a baj, hogy nálunk a viták nagy része ad hominem, érzelmi jellegű. Az emberről, vagy az emberekről szól, és nem arról, hogy az ügynek mi az érdeme, milyen pró és kontra érvek vannak. Ha az ember több dolgot képes legalább elfogadható módon megmagyarázni, akkor a félelemnek is kevesebb helye lesz. Ellenkező esetben legfeljebb a bűnbakokat mutatjuk fel magyarázatként.
A mai kormánykoalíció egyetlen fegyvere, hogy démonizál egy embert, vagy bizonyos gondolatokat, és ezzel magyarázza meg a 14 év óta csodát váró szegény embernek, hogy nem jó a világ. És ezt is el lehet hitetni, mert aki nem érti a világot, megbabonázható egy- két átfogónak látszó magyarázattal. Minden diktatúra ezt tette. Hitler is, amikor azt hirdette, hogy a zsidók alacsonyabb rendűek, a zsidók mindent csinálnak. Holott a logikai ellentmondás ebben könnyen felfedezhető. Saját történelmünk, kultúránk, saját 20. századi nemzedékeink átadható tapasztalatának értelmes felhasználásával, kisebb és nagyobb körben, azt a védettséget kell megteremteni ma Magyarországon, amely az élet értelmességét, saját egyéni és közösségi létünk természetes küldetését, rendeltetését, teremtő gondolatiságát hirdeti. Végül pedig, kinek- kinek a maga immáron politikai szintjén az érvelésnek, a logikának, a hatékony és valódi alternatívákban gondolkodásnak a példáját kell adnia. Így nagyon sok félelemiparban, antiszemitizmus vádban és egyéb ügyekben üzletelő embernek csökken a hatásterülete. Mert ha valamelyik ilyen üzletember valódi érvekkel találkozik szembe, azokkal nem tud mit kezdeni. Egy idő után pedig a legbutább embernek is feldereng, hogy az egyik érveket mond, a másik pedig mocskolódik. A demokrácia a mennyiséggel való operálás, a minőségre igen problematikusan reagál. Ezért kell a demokráciát tartalmilag jól kiépíteni. Ha tíz analfabéta leszavaz kilenc akadémikust, és megszerzi a kormányalakítás jogát, azzal nem biztos, hogy tökéletesebb társadalmat hozunk létre.
Magyarországon van lehetőségünk és tapasztalatunk ahhoz, hogy oldjuk azokat a valódi félelmeket és szorongásokat, amelyek minden időben vannak, másrészt segítsük gyógyítani a magyar társadalom azon betegségeit, amelyek az élet értelmének az elvesztéséből származnak.
Abból, hogy rosszul értékelik mindazt, ami velük a 20. században történt. Hiszen az emberi emlékezetben általában háromgenerációs tapasztalatok adják a legfontosabb mozzanatokat, ez pedig az elmúlt száz évre vonatkozó tapasztalatok összegyűjtését és értelmes felhasználását követeli.

(A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület X. Polgár Gondola c. rendezvényén elhangzott előadás szerkesztett változata.)



« vissza