Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A népi mozgalom kezdetei 1. rész

 

Eszme születik


1

 

A vesztes világháború megpróbáltatásaiból alig kilábalva két forradalom is elbukik Magyarországon, szellemi életében űr keletkezik, melyben vereséget szenved a hazánkban addig teret hódító három legjelentősebb szellemi-politikai irányzat, elveszítik tényleges társadalmi befolyásukat, a tudatformálás lehetőségét.
A magyar társadalomban nem épül ki szerves polgári réteg, 1867 után ezt egy felemás kapitalista folyamat hozza létre „a történelmi társadalomszerkezet mellett”.(1)
, ahogy Erdei Ferenc írja. Részben idegenekből, részben pedig a magyar társadalom kötetlenebb elemeiből. Tehát elsősorban a zsidóságból, másodsorban a németségből. Olyan erőteljes betöréssel és gyarmati üzletiséggel terjeszkedett ki a kapitalista termelés és áruforgalom a magyar társadalomra, hogy a meglévő polgári elemeket nem fölnevelte, hanem elsöpörte és fölszívta.”(2)
Ez a szervetlen polgárság kész elveket hoz magával, ezért nem tudnak a polgári eszmék - sem a liberális, sem a radikális áramlatuk - jelentős tömegeket maguk mögött. A liberális irányzat az 1919 utáni politikai harcokban taktikai eszközzé degradálódik, s ez elkerülhetetlenül eszmei sokszínűségének megfakulását eredményezi.
Sokkos állapotában nem képes a megújulásra, további sorsát kénytelen más irányzatokéhoz kötni, egyfelől a régi feudális rendhez, másfelől a forradalmi baloldalhoz, a marxizmushoz, s hosszú évek telnek el, mire a liberalizmus újra önmagára talál. A polgári eszmék radikális szárnyát kényszerű emigrálások tizedelik, helyzetét tovább nehezítve, hogy az emigráció erejét belső viszályok és széthúzások gyengítik, így az sem képes egységes fellépésre. Pozícióit, melyek a századforduló szellemi életében igen erősek, csak a kultúra területére tudja némileg átmenteni, egyértelműen kiszorulva a politikából, melyben aktív tényezőként hosszú ideig nem is szerepelhet.
A munkásság kialakulását és fejlődését ugyanez a szervetlenség s hirtelen tobzódás jellemzi. Ha a meglévő mestereket és iparosokat fölszívja is magába, azt olyan gyorsan és rövid úton végzi el, amely lehetetlenné teszi, hogy e rétegek átmentsék új körülményeik közé társadalmi és szakmai hagyományaikat. A munkásmozgalom a német szociáldemokrácia előre gyártott elveiből építkezik, kész ideológiákból, miként a polgárság is.(3)
A munkásság politikailag aktív baloldala 1919-es veresége után eszmei, szervezeti és személyi válságba kerül, amely ideológiai tevékenységének szinte teljes megszűnését eredményezi a 20-as évek elejére, ezért nem képes levonni történelméből a szükségszerű következtetéseket, reagálni a kialakult helyzetre, s amúgy sem tud kielégítő választ adni a kor egyik legégetőbb kérdésére: a katasztrofális agrárhelyzetre. A válság természetes úton vezet el a belső egység felbomlásához, a belső erjedéshez, s egyre nagyobb szakadék tátong a forradalmi és a reformista szárny hívei között.
1918-ban a szociáldemokrácia kezében volt az ország sorsa, írja Jászi Oszkár, de nem tudott vele élni, „ortodox német szellemisége”(4) nem képes alkalmazkodni a magyar viszonyokhoz. A kommunista mozgalom teljes elszigeteltségben dolgozik, s szektás dogmatizmusán, megosztottságán még a harmincas évek elejére sem lesz úrrá.(5) „A polgári társadalom vezérlőeszméje a nyugati mintájú haladás elve, s ebben nincs különbség a polgárság és a munkásság között. Ez a vezérlőeszme éppen ellenkezője a történelmi osztályok nemzeti konzervativizmusának. Ebből nemcsak mélységes ellentét származik, hanem elvontság is mindkét oldalon. Ahogy a konzervatív nemzeti eszme a történelembe merül vissza és a tényleges állapottal szemben konzervatív kényszert alkalmaz, ugyanúgy a nyugati mintájú haladás eszméje a nyugati fejlődéshez kapcsolja magát, s ezzel leszakad a magyar társadalom valóságától. (...) Egyforma korlátozottság és elvonatkoztatottság köti mind a két eszmét, hogysem a magyar társadalom általánosan érvényes vezető eszméje lehessen.”(6)
Ezen eszmék súlytalansága és korlátozottsága teszi szükségessé egy új társadalmi mozgalom, szellemi irányzat születését - írja. A népi eszme kialakulásának okaként Révai is ezeket a negatív feltételeket jelöli meg: „A parasztság önálló szerepének gondolata - a vereséget szenvedett és a történelemformálástól elesett munkássággal szemben és a nemzeti vezetés feladataival megbirkózni nem tudó korrupt és önző, üres és gőgös úri osztállyal szemben - , ez a gondolat a tulajdonképpeni magja a népiesek nézeteinek.”(7)
E feltételek, társadalmi adottságok valóban elősegítik a népi mozgalom kialakulását, de azokat kizárólagos okként mégsem értékelhetjük, nem gondolhatjuk, hogy egyedül e hiányok indukálták volna a mozgalom és az eszme színrelépését, későbbi térhódítását.
A társadalom legnagyobb tömegének, a parasztságnak a politikai-szellemi életben nincsenek képviselői; ahogy a polgárságnak, az arisztokráciának, a munkásságnak létezik értelmisége, úgy ez a társadalmi réteg még nem vethette felszínre szellemi nemességét. A népi mozgalom történeti kialakulásának egyik pozitív feltételét a paraszti értelmiség megjelenése jelenti, azoknak a színrelépése, akik képesek felmérni sorstársaik helyzetét, s azt a társadalom színe előtt képviselni, elősegítve ezzel a paraszti tömegek öntudatosodását. „Az a szenzáció történt meg a Horthy-korszak legsötétebb éveiben, hogy elismerten magas szinten a magyar és az európai szellemi élet kötelező színvonalán a paraszti értelmiség néhány képviselője jelentkezett, akik a parasztság problémáit vetették fel és megoldásukért méltóképpen szálltak síkra.”(8)
Míg a munkásság öntudatosságát egy kész, kívülről átvett minta segítette elő, addig itt egy olyan értelmiség lép színre, amely az organikus, belső fejlődés értékeire támaszkodik. E réteg ereje azonban önmagában nem elegendő a széles paraszti tömegek öntudatra keltéséhez, s hogy ennek szükségességét a szellemi-politikai életben tudatosítsa, és hogy a népi szemlélet a köztudatban tényleges hatást fejthessen ki. A paraszti értelmiség e munkájához szövetségre lel a középosztály értelmiségének azon részében, akik szakítanak osztályuk hagyományos nézeteivel, és a „szellemi fejlődés új perspektíváit nyitották meg”.(9)
A paraszti értelmiség (Erdélyi, Veres Péter, Sinka, Erdei, Kovács Imre) szoros kapcsolatot talál a középosztály ezen részével (Németh László, Féja Géza, Szabó Zoltán, Kodolányi János), s ez az összefogás teremti meg tulajdonképpen a népi mozgalom, a népi eszme születésének pozitív lehetőségét.
A népi gondolat képviselői a 20-as évek új nemzedékéből gyülekeznek, kivált azok közül, akik szociális radikalizmusukat egyesíteni kívánják a nemzeti progresszió elveivel. A munkásmozgalom és a polgári irányzatok azért buktak el, vélik, mert csak a szociális nézeteiket akarták érvényesíteni, csak e kérdések megoldását sürgették, s a polgári eszmék, a szabadságjogok, az egyéni-állampolgári szabadság megteremtését tekintették kiindulópontul, addig a népi mozgalom elindítói a paraszti közösségek felemelése, felszabadítása érdekében lépnek fel - földreformot, a nagybirtokrendszer felszámolását követelve. A parasztság anyagi-szociális helyzetének jobbítását tekintik a magyarság sorskérdésének, hangsúlyozva, hogy az egyéni jogok biztosítása hiábavaló, ha megvalósulását a fennálló társadalmi-gazdasági rendszer nem teszi lehetővé. A népi mozgalom önállósodása, a népi eszme határozott körvonalazódása előrevetíti a nemzedéken belüli szakadás lehetőségét, amely néhány év múltán be is következik.
A népi mozgalom indulásánál még egy sajátosságra kell a figyelmet felhívnunk. A népi gondolat a művészetek, az irodalom világában jelenik meg először, első képviselői írók, költők, s így a mozgalom, a népiség - talán a mai napig is - egyszerre jelent irodalmi stílust, ízlést és politikai állásfoglalást. A versek, novellák, esszék, kritikák - Erdélyi, Tamási Áron, Kodolányi János, Németh László tollán - nemcsak esztétikai igényeket elégítenek ki, hanem világnézeti hitvallást is megfogalmaznak. A népi- urbánus szakadás, s a nemzedéki tömörülés mozzanatai ezért nemritkán egy-egy irodalmi probléma, irodalomtörténeti kérdés körül kirobbanó vitában, stílusirányzatok harcában jelentkeznek. Irodalom és politika a népi mozgalom történetében, a sajátos magyar viszonyok miatt, sohasem tud egészen szétválni.

 

2

 

Mielőtt a népi gondolat kialakulásának, a nemzedéki polarizálódásnak főbb eseményeit végigkövetnénk, tekintsük át, ha vázlatosan is, a kutatók s visszaemlékező résztvevők ezekre vonatkozó, egymástól igen eltérő, alapjában három főbb nézetet tükröző fontosabb értékeléseit.
Ignotus Pál álláspontja szerint a nemzedék népi és urbánus szárnya már a húszas évek végén szétválik, és szembefordul egymással. Ennek okát a népi „arcvonalon” két jelenségben fedezi fel: „Az egyik a Bartha Miklós Társaság működésének megindulása, vagy nekilendülése, a másik a Bajcsy-Zsilinszky Endre Előörs című hetilapjának (...) irodalompolitikai szerepvállalása.”(10)
Az Előörsöt Ignotus Pál A Toll-lal állítja szembe, mint két olyan szervezőerőt, melyek körül a polarizálódó ifjúság tömörül, s amelyek szerepét a harmincas évek közepén megjelenő Válasz és Szép Szó előfutáraként értékeli. A nemzedéki szakadás egyik fő tényezőjének az Erdélyi-vitát tekinti, ahol is Erdélyi József költészetének elemzése révén, a mögötte „buzgó ízlés-áramot”(11)
támadja. „Így kezdődött, amennyire emlékszem, nemzedékünk 'népi-urbánus' belvillongása”(12) - foglalja össze nézetét.
Ugyanezt az időpontot - tehát 1928-29-et - jelöli meg Borbándi Gyula is: „Mettől számíthatjuk a népi írói mozgalmat? Ha abból indulunk ki, hogy mikor váltak láthatóvá a körvonalai, mikortól kezdték használni rendszeresen a népi jelzőt ez írói csoporttal kapcsolatban, és annak tagjai mikor kezdtek fellépni közösen, akkor mindenképpen 1928 tavasza és 1929 tavasza - tehát Németh László két említett cikke (Népiesség és népiség, Nép és író - P. B.) és a Bartha Miklós Társaságban való közös szereplésük - közötti esztendőre tehető a kezdet.”(13)
Borbándi, csakúgy, mint Ignotus, a Bartha Miklós Társaság tevékenységéhez köti a mozgalom kezdetét, ahol az az írói csoport, irányzat lép színre, melyet a parasztság sorsa iránt érzett felelősség tart össze, s amelynek tagjai az Ady, Móricz, Szabó Dezső (később Kodály és Bartók) neve által fémjelzett szellemi hagyományokat követik. Akiknek véleménye szerint a művészet, különösen az irodalom, „tudatosító, eszméltető és cselekvésre késztető lehetőségei révén a nemzeti közösség felemelésének eszköze lehet”.(14) E két nézet összecsengő megállapításai, a népi mozgalom és eszme születésének időpontját és feltételeit illetően: a BMT tevékenységének fellendülése és a társasághoz szorosan kapcsolódó, Bajcsy-Zsilinszky és Féja Géza által szerkesztett Előörs tudatos szerepvállalása. Lackó Miklós így foglalja össze az irodalomban, a szellemi életben ekkor kialakuló, Ignotus és Borbándi által is vázolt, kettős folyamatot: „Miközben az irodalom az úgynevezett 'új realizmus' jegyében egységesül, ugyanakkor az írói tábor világnézetileg, ideológiailag új formában kezd polarizálódni. Ennek legfontosabb jelensége a - jobb szó híján - népi mozgalomnak nevezett csoportosulás kezdődő kialakulása. Az irodalmi életben fellendülő nemzedéki tömörülés jelszava a 20-as évek végétől a formálódó népi mozgalom jelszava.”(15)
Ettől lényegesen eltérő és így egyedülálló Szabó Miklós álláspontja, aki a népi írói mozgalom színrelépését 1930 nyarára datálja, Erdélyi Józsefnek és Illyés Gyulának a Nyugatban megjelenő, a népi eszmét és érzésvilágot körvonalazó verseire utalva. Ha megnézzük a Nyugatnak ezeket a számait, valóban szinte programatikus versekkel találkozhatunk(16), mégsem állíthatjuk, hogy a nemzedéki szakadás és a népi mozgalom kezdetét ezek a versek jelentenék, habár tendenciózus megjelenésük tényét sem becsülhetjük alá, ismerve a Nyugat központi szerepét és Erdélyi, Illyés stílusteremtő költészetét, eszméltető hatását.(17)
A népi mozgalom, a népi- urbánus vita kezdőpontját, a nemzedéki szakadást az 1930-as évek elejére vezeti vissza a többségi vélemény.
Az álláspont legmarkánsabb képviselője az Ignotus Pállal polemizáló Komlós Aladár. Komlós a nemzedék történetét három szakaszra osztja: az első 1917-től 1925-ig tart, amelyet a „világ hamaros átalakításának reménye tölt el”,(18) melyben a szociális gondolat és a kassákos avantgardizmus uralkodik.
A második: az 1925 és 1932 közötti időszak, „amikor a forradalom reménye eloszlik, s a nemzedék kelletlenül és ellenzékként ugyan, beilleszkedik a meglévő viszonyokba”,(19) s a harmadik szakasz 1933-ban kezdődik el, a népi- urbánus szakadással, melyet Illyés Gyula Pusztulás című útirajza robbant ki.
Ekkor válik szét a nemzedék útja, ettől az időponttól számítható az éles politikai elkülönülés. „Az esszé fordulópont lett” - írja Komlós, de egy rövid mondatban leszögez még valamit, amely a téma szempontjából különös jelentőséggel bír, s amelyre így dolgozatunk későbbi részében támaszkodni kívánunk: „Természetesen nem szülte a szakadást, csak kipattintotta a lappangva már meglevőt.”(20)
A húszas évek végén lezajló vitákat - így a már említett Erdélyi-vitát - nem tekinti a népi- urbánus ellentét, a népi gondolat önállósodása jelének, hiszen ezen viták - írja Komlós - csak egy lehetséges irány ellen és mellett zajlanak. A nemzedék az összetűzések ellenére egészen 1932-ig egységesen lép fel, érvel tovább, példaként említve a Szabó Lőrinc szerkesztette, a nemzedék szerveződésének fő tényezőjeként aposztrofált Pandorát (melynek munkatársai között találhatjuk Erdélyit, Hevesi Andrást, Ignotus Pált, Kodolányi Jánost, Márai Sándort, Sárközi Györgyöt), s a közös fellépéseket is: 1928-ban a Zeneakadémián vagy az 1932-es Nyugat-estet.(21)
Maga Illyés Gyula is 1933-as esszéjét tekinti a népi írói mozgalom kezdetének: „Mint minden irodalmi irányzat korszakát, a népiét is attól fogva számíthatjuk, amikor a hasonló törekvésű írók valamiféle egységbe kerültek. (...) S ez mikor kezdődött? (...) Azzal a tanulmánysorozattal, amely a Nyugatban megjelenve, országos vitát és figyelmet keltett.”(22)
Bibó István szintén ettől az évtől számítja a népi mozgalmat, noha kiváltó okként nem Illyés útirajzára utal, hanem a fasizálódás fokozódó veszélyére (mely a Pusztulásról zajló vita egyik fő érzelmi mozgatórugója). A hitlerizmus terjedése kétféleképpen hat a magyar szellemi életre: egyfelől erősen csökken a kommunizmus orientáló képessége, másfelől, mivel a hitlerizmus még nem erősödött meg, megindul „egy öntörvényű magyar fejlődés, amit leginkább a népi mozgalom képviselt, amely akkor a magyar realitásokhoz a legjobban igazodott.”(23) - vallja Bibó. Végső soron Lackó Miklós is a fasizmus németországi hatalomra kerülésével, az „ideológiai frontok e nagy katalizátorával”(24) és a baloldal nemzetközi térvesztésével magyarázza a népi mozgalom önállósodásának lehetőségét, amely e külső tényezőkből meríti öntudatát.(25)
Utolsóként e sorból - ha nem is a teljesség igényével - idézzük Béládi Miklós gondolatát: „A következő évtized elején - 1932 és 1943 között - váltak szét a háború utáni irodalom útjai.”(26)
A húszas évek végét még az együttélés, a közös fellépések jellemzik, írja Komlóshoz hasonlóan Béládi, folyóiratok és lapalapítási kísérletek tartják össze az új nemzedéket. A nézetek lappangó ellentétei csak az évtizedforduló válságaiban törnek váratlan hevességgel felszínre, kialakítva a nemzedék két szemben álló szárnyát, a népiek és az urbánusok táborát.

 

3

 

Az eszmélés pillanata valószínűleg az egyik álláspontban megjelölt eseményhez sem köthető, illetőleg a maguk szempontjai szerint valamennyi igazolható. A népi mozgalom indulását azonban szerencsésebbnek tartjuk az ébredés lassú vagy gyors eszméléséhez hasonlítani; a népi eszme és mozgalom születését folyamatként kell kezelnünk, időpontot csupán e folyamat kezdő és végpontjánál állapíthatunk meg viszonylagos biztonsággal.
A népi mozgalom eszmélésének egyik legfontosabb állomása, ha nem a legfontosabb, a Bartha Miklós Társaság tevékenysége. (A társaság munkásságát ebben a dolgozatban még csak vázlatosan sem ismertethetjük, s csak a témánk szempontjából fontos mozzanatokra irányíthatunk némi figyelmet.) A BMT-t 1925-ben alapítja egyetemisták és fiatal értelmiségiek szűk csoportja, olyan ifjak, akik a fennálló rend ifjúsági szervezeteibe, azoktól lényegesen eltérő nézeteik miatt nem tagolódhattak be. Eszméikre Ady Endre, Móricz Zsigmond és leginkább Szabó Dezső munkássága nyomja rá bélyegét, a magyarság sorsproblémáinak tudományos igényű tisztázását tűzik célul maguk elé. Sorra rendezik vitaestjeiket, szemináriumaikat, fórumként teret adva a különböző szellemi-politikai irányzatok képviselőinek.
„Politikai követeléseik közé tartozott a földreform, az általános és titkos választójog, a politikai demokrácia, a szabadságjogok tisztelete, a parasztokkal és munkásokkal szembeni hátrányos megkülönböztetés felszámolása, Kossuth Duna-konföderációs tervének felelevenítése.”(27)
A társaság életében az első nagy impulzust néhány, a népiség és más progresszív eszmét követő és érte politikailag is tenni akaró fiatal értelmiségi csatlakozása jelenti. Így válik 1926-ban a BMT tagjává Kodolányi János,József Attila, Lakatos Péter Pál és Fábián Dániel. A csatlakozást következő évben, Fábián vezetése alatt már az egyik legjelentősebb ifjúsági csoportosulásnak tekintik őket, és a társaság igen határozott és körvonalazott politikai képet alakít ki magáról. Ekkor rendezik Móricz Zsigmond 25 éves írói jubileumát ünneplő estjüket, tisztelegnek szellemi mesterük munkássága előtt, ekkor tartja Kodolányi János előadását az egykéről, mely a népi mozgalom szellemi alakulásánál az egyik kristályosodási ponttá válik, s amely Illyés Pusztulás című útirajzában kap országos visszhangot. A társaság ebben az időszakban (1927- 1928-ban) huszonhat vitaestet rendez, egyelőre igen szűk körben,(28) hiszen alapszabályát csak 1928-ban hagyják jóvá, s ekkor kezdik meg országos tevékenységüket is. Az első nagy nyilvánosság előtt zajló est megtartására másik szellemi mesterüket, Szabó Dezsőt kérik fel, aki a Magyar demokrácia tartalma és törvénye címmel tartja előadását, melyet az Előörs is közöl.(29)
Még abban az évben megjelentetik az Ifjú szívekben élek című emlékkötetüket, melynek jelentőségét az adja, hogy itt sorakoznak fel először, együvé tartozásuk tudatos vállalásával, a népi eszmét hirdetők: a bevezető, program igényű írás Szabó Dezső tollából származik, s mellette Féja Géza, Kodolányi János, Fábián Dániel, Móricz Zsigmond, Kodály Zoltán, Erdélyi József szerepel írásaival.(30) Egyetlen gondolat jegyében fogan a könyv: „Megvalósítani a magyar paraszt, magyar munkás, magyar középosztály: a dolgozó Magyarország hatalmasan megszervezett demokráciáját, amely minden élősdiséget, minden kiváltságot gyökerében kiírt.”(31)
S Szabó Dezső radikális parasztorientációja nyomán, már ebben a kötetben is jól érezhetően, minden figyelem a parasztság felé irányul: „Ki a faluba, ez az új Magyarország jelszava. (S ez lesz Fábián Dániel és József Attila két évvel későbbi röpiratának is a címe és vezérmotívuma. - P. B.) És ki a munkások közé. Ki a nép közé.”(32) - hirdeti a kötet. A könyvre, mint a népi eszme első egységes megjelenésére a nemzedéktárs, Szász Zoltán reagál a Nyugat hasábjain,(33) nyomatékosan bírálva a benne felvetett gondolatokat, kifogásolva a fajiság túlzott hangsúlyozását s annak negatív kicsengését, melyre Kodolányi János felel meg a 100%-ban.(34)
A népi gondolat tehát már első egységes megjelenésével indulatokat vált ki, félremagyarázásokat szül, amelyek előlegezik a későbbi, sokkal hevesebb vitákat.
A népi eszme hirdetőinek első nyilvános fellépésére, 1929. február 27-én kerül sor, a BMT Új Magyar Föld költői estjén, a Vigadóban.
„Egy nemzedéknyi magyar író vonul fel ma önök elé” - mondja Németh László felvezető előadásában,(35) itt használva elsőként a népi író fogalmát. Az est résztvevőinek sorában nemzedék körvonalazódik egy eszme jegyében: Illyés Gyula, Erdélyi József, Féja Géza, Kodolányi János, József Attila, Fodor József, Lakatos Péter Pál, Szabó Lőrinc, Simon Andor szerepel írásaival a rendezvényen. Az esten elhangzó előadások közül kettőre külön figyelmet kell fordítanunk. Az egyik Féjához fűződik, aki Ady után című tanulmányát olvassa fel.(36)
Ady aktualitását annak egy irodalmi-szellemi irány élesztését elősegítő szerepében jelöli meg, abban, hogy a népköltészetet újra az irodalom világába emelte, hogy a magas kultúra és a népkultúra szintézisét megvalósította. A népköltészet Ady munkássága után így válik ismét egyetemes értékké, az egymás felé forduló népek összefogásának szimbólumává. „A jövő kultúrája nem az uralkodó népeké lesz, hanem az egymásra talált népeké” - hirdeti Féja a népi mozgalom közép-európai nemzetek „tejtestvériségének” egyik gondolatcsíráját.
Németh László a már említett előadásában a falu, a paraszti világ válságára figyelmezteti hallgatóit: „A falu bomlik, az író ül és néz, fájdalmasan és tehetetlenül.”(37)
A parasztság elveszti hagyományos kultúráját, ősi világa, értékrendje bomlóban van, „színházi kellékek selejtes rongyaira cseréli komoly öltözetét, s rabitz-falakkal készül jövendő századokra”.(38)
A parasztság értékeit és tájékozódását vesztve segítségre vár, állapítja meg: de ki „menti meg az Európa csatornáiból összefolyt Zerkovitz-kultúrától őt, aki a magyar dal örököse? (...) Merre tart a nép? A seszínű nemzetköziség, vagy egy magasabb kultúra felé, amely megint part lesz és meder?”(39) - teszi fel a kérdést, nem várva választ rá. Németh a nép sorsával vállal közösséget, az értelmiség felelősségét hangsúlyozza, akik egyszerre tanítványai és tanárai a népnek: „Aki itt mint író számított, művészete gyökereiben mindig népi volt.”(40)
Ezek az első fellépések korán tisztázzák az eszme kiindulópontjait, Németh és Féja ekkor már e gondolatokat öntik formába.
A BMT 1929- 30-ban éli fénykorát, népszerűsége, erkölcsi befolyása ekkor éri el tetőpontját. „Különösen sokan látogatták a vitaesteket, amelyen az ország majd minden égető kérdése felvetődött. A földkérdésen és a középosztály problémáin kívül gyakran került szóba a revízió. A Társaság bírálta a hivatalos revíziós politikát, amely szerinte ártott a magyar kisebbségi mozgalmak érdekeinek.”(41)
A társaság népszerűségét kiaknázva, negyedévenként megjelenő folyóiratot indít Fábián Dániel felelős szerkesztésében. Az Új Magyar Föld mindössze három számot megérve, ismételten felsorakoztatja s egységbe foglalja a népi gondolat képviselőinek nézeteit: Erdélyi, Illyés, Kodolányi ír már az első, 1929. július-augusztus-szeptember keltezésű számba. Fábián Dániel pedig két cikkel is szerepel benne: az Európa jövője és a magyar paraszt (Kossuth és Jászi Duna-konföderációs tervét elemezve fejti ki a maga nagy vihart kavaró „népi közép-kelet-európai konföderáció”[42] gondolatát) és a Magyar jövő, amely nem osztályuralmat jelent, hanem a parasztság, munkásság és a dolgozó középosztály szerves demokráciáját: ez természetesen azt is jelenti, hogy „élesen szemben állunk minden osztálydiktatúra kísérlettel”(43) - szögezi le Fábián. Olyan magyar demokráciát vázol fel, amely megvédené a dolgozó magyarságot a „történelem két rettenetes ténye ellen: a kapitalizmus és a feudalizmus fojtó karjai ellen”,(44) s amely a munka szabadságát, gazdasági függetlenségét, s a lehető legnagyobb szociális védelmet jelentené. A népi gondolatot támadó írásokban - Szász Zoltán cikkénél is láttuk - nagy hangsúlyt kap a fajiság kifogásolása (tudatos csúsztatásokkal összekeverik a fogalom népi és egyéb szélsőséges értelmezését), természetes, hogy Fábián ebben az írásában visszautasítja a gyanúsítgatásokat. A faj fogalmát történelmi és etnikai értelemben használják, fejti ki immár sokadszor, semmibe véve a zavaros eredetű antropológiai és biológiai érveléseket. Faj fogalma alatt, Szabó Dezső értelmezése nyomán a nemzetet értik, a magyarság legnagyobb méretű tömegét, a parasztságot: ahogy Szabó Dezső írja: „a magyar paraszt = a magyarság”.(45) Fábián a formálódó népi gondolat közös nevezőit ekképpen határozza meg: „Két gondolat tart össze bennünket, melyben mindnyájan egyek vagyunk. A faji és a szociális gondolat.”(46)
A népi mozgalom egyik legfontosabb követelése: a földreform, mely Szabó Bertalan tanulmányában kap hangot ebben a számban. Írásában összegezve találhatjuk mindazt, ahogyan a népiek erről a kérdésről vélekednek: „Mi tehát az igazi földreform? Az, ha az országban olyan gazdasági atmoszférát teremtünk, mely a kisbirtok szabad fejlődésének és természetes szaporodásának kedvez. Ha megszüntetjük azokat a gátló okokat, amelyek a nagybirtokok természetes bomlását akadályozzák, vagyis, ha olyan demokráciát létesítünk, amelyben a nagybirtok elveszti politikai jelentőségét és csupán mint gazdasági tényező fog szerepelni, amelynek megmaradása felett a realitás dönt. (...) Igazi földreform csak igazi demokráciában lehetséges.”(47)
A földreform kérdését a demokrácia megvalósulásának egyik - talán a legfontosabb - kritériumaként határozzák meg a népiek, az állampolgári szabadságjogok követelése mellett. Szabó Bertalan a következő (1929. október-november-decemberi) számban is jelentős tanulmánnyal szerepel, melyben - a dán szövetkezeti mozgalmat már ekkor példaként említve - a parasztság gazdasági jövőjét a valódi önsegélyező szövetkezeti mozgalom fejlődésétől teszi függővé.(48)
Az előzőleg már itt jelentkező Illyésen, Kodolányin, Fábiánon és a második számban nagy súllyal fellépő Sarló-sokon (Balogh Edgár, Győry Dezső, Vass László, Duka Zólyomi Norbert, Szalatnai Rezső) kívül Féja Géza is eszmetisztázó írással szerepel. Tanulmányában az egyre erősödő irodalmi irányzatot, a születő mozgalmat határolja el az idejétmúlt népiességtől és a Nyírő, Erdélyi és Tamási Áron által felszínre hozott értékeket (melyek a néplélek mélyeibe találtak vissza) saját szellemiségük hű kifejezőjeként értékeli.(49)
A folyóirat utolsó, harmadik száma 1930-ban jelenik meg, s újat nem hoz, csak a már többé-kevésbé ismert eszmék újrafogalmazását. Egyetlen gondolatot kell kiemelnünk, Fábián figyelmeztetését nemzedéke fiataljaihoz, amely megjósolja a néhány év múlva meginduló lavinát: „óva intjük a magyar fiatalságot, hogy a maga faji érveiből fegyvert kovácsoljon mások ellen.”(50)
A BMT a harmincas évek elejére hanyatló korszakába érkezik, egyre kevésbé tud teret biztosítani a terjedő népi mozgalomnak, s ezzel egy időben az eszmék polarizálódó világában a társaság mindinkább veszít befolyásából. Még 1930. március 23-án a népi írók részvételével országos Ady-ünnepélyt rendeznek a Vigadóban, s megjelentetik Fábián Dániel és József Attila röpiratát, de már nem képes a társaság az egységet fenntartani. A röpirat - Ki a faluba! Címmel, az 1928-as kötetben meghirdetett gondolathoz hasonlóan - a szisztematikus falukutatás megkezdését sürgeti, a fiatalságot buzdítja arra, ismerje meg a parasztság valódi sorsát, amely minden gazdasági és társadalmi probléma gyökere. Az értelmiséget arra figyelmezteti, hogy munkája értékét az minősíti, mennyire képes a tárgyául választott valóságról számot adni, mennyire képes a mindennapi élet kérdéseire választ adni.
A röpirat és a vele egy időben megjelenő Kodolányi János-írás immár nem az első vitát robbantja ki a nemzedéken belül. Kodolányi ugyanis az értelmiségi ifjúság szellemi tájékozódását a népi eszme felé fordulásban jelöli meg, mint a legszükségszerűbb és törvényszerű szellemi progressziót. „Lassan-lassan elvesznek az illúziók, s érvényesülnek a történelem parancsai. Reális, független és kritikai érzékkel bíró ifjúság fog most következni, amely nem törődve a maradiak és a lélekben vének erőszakosságával, tudatosan, s egyre erősebben halad a széles népi tömegek felé.”(51) - írja tanulmányában. A határozott fellépésekre - a röpiratra és Kodolányi cikkére - egyszerre hárman is reagálnak. Kecskeméti György a mozgalom (!) szellemi magvát meghatározva („A magyar népiség, magyar lélek, magyar szellemi alkat szabadabbá, produktívabbá és uralkodóvá tétele.”[52]), ellenérzéseit, fenntartásait fejti ki írásában. Értékelése szerint a mozgalom olyan parasztdemokráciát hirdet, amely más tömegek ellen irányul, egyetlen kiváltságos réteg érdekét szolgálva, amely kirekesztéssel, sőt antiszemitizmussal fenyeget.(53) Ugyanezt a gondolatot forgatja tovább Hevesi András is, a francia forradalom népi szenvedélyei által szított zsarnokságra hivatkozva: „Kicsiben ugyanaz történt Magyarországon az utóbbi harminc évben: a Szabó Dezső forradalma, a Szabó Dezső ellenforradalma, a Szabó Dezső maximalista fajszemléletéből kinőtt ifjúsági mozgalom.”(54)
Számukra a parasztság, írja Hevesi a szociográfiai mozgalom, a falukutatás előestéjén, nem szociológia, hanem misztikus fogalom, „valami idomtalan kollektív Herkules.(55)
A népiekkel legszenvedélyesebben polemizáló Ignotus Pál pedig már az egész BMT-t bélyegzi meg, mint a népi gondolat szervezetét, melynek tevékenysége tartalmában nemcsak nacionalista, hanem egy sokkal sötétebb és anakronisztikusabb, türelmetlenebb, korlátoltabb és korlátozóbb sovinizmus, túltengő faji „falka” öntudat.(56)
E kirohanások egyértelműen antiszemitizmussal vádolják a népieket, középpontba állítva egy olyan problémát, mely a népi gondolat körében mindeddig nem játszott kulcsszerepet.
A BMT története a 30-as évek elejétől érdektelenné válik tárgyalt témánk szempontjából, hiszen a társaságból kiválik Fábián Dániel, Kodolányi János, József Attila, Lakatos Péter Pál, Simon Andor, Gunda Béla, s megszűnik a népi eszme gyűjtőhelye lenni.
(Folytatjuk)


 

Jegyzetek:


 

1 Erdei Ferenc: A magyar társadalom a két világháború között Valóság, 1976. 4. szám 28. l.
2 Uo.
3 Uo. II. rész. Valóság, 1976. 5. szám 56. l.
4 Jászi Oszkár: Magyar kálvária, magyar feltámadás Bp. 1989. 37. l.
5 A korszakot, s annak politikai életét a következő művek is tárgyalják: Erdeinek és Jászinak már említett művei, Jászi Oszkár: Marxizmus vagy liberális szocializmus Párizs, 1983., M. Kiss Sándor: A szárszói beszéd és a népi mozgalom néhány összefüggése Püski, 1987.
6 Erdei id. mű I. rész 30. l.
7 Révai József: Marxizmus és népiesség Bp. 1949. 279. l.
8 Erdei Ferenc: A népi mozgalom fejlődése. Politikai írások 1., Akadémiai, 1988. 363. l.
9 Uo. 364. l.
10 Ignotus Pál: Elvek, frontok, nemzedékek Irodalomtörténet, 1970. 3. szám 637. l.
11 Ignotus Pál: Népiség I-II. Századvég, 6- 7. szám 332. o
12 Uo.
13 Borbándi Gyula: A magyar népi mozgalom Püski, 1983. 131. l.
14 Uo. 126. l.
15 Lackó Miklós: A nemzedéki tömörülésről és szakadásról. Válságok-választások Bp. 1975. 20. l.
16 Illyés Gyula: Szerelem, Íme az én népem, Sarjúrendek, Dunántúli reggel, Villám villan, Erdélyi József: Telefonkarók, Fekete-Kőrös, Csatorna, Akác, Cölöpverők stb.
17 Szabó Miklós előadását idézi Bozóki András: Egy „ingerlékeny urbánus” című írása Századvég, 6- 7. szám 250. l.
18 Komlós Aladár: A „második nemzedék” útja Irodalomtörténet, 1969. 3. szám 563. l.
19 Uo.
20 Uo. 580. l.
21 L. uo. 574- 575. l.
22 Illyés Gyula: Visszapillantás. Hajszálgyökerek Bp. 1971. 40. l.
23 Huszár Tibor: Beszélgetés Bibó Istvánnal Valóság, 1980. 9. szám 43. l.
24 Lackó id. mű 22. l.
25 Uo.
26 Béládi Miklós: A „népi” írók mozgalma. Érintkezési pontok Bp. 1974. 65- 66. l.
27 Borbándi id. mű 122. l.
28 Fitos Vilmos: Fábián Dániel életműve és a Bartha Miklós Társaság Hitel, 1989. 15. szám 59. l.
29 L. Előörs, 1928. V. 20-án L. erről Fitos id. mű
30 Uo.
31 Szabó Dezső: A jövő felé. Ifjú szívekben élek Híd, 1928. 3. l.
32 Kodolányi János: Új szelek nyögetik az ős magyar fákat Uo. 26. l.
33 Nyugat, 1928. augusztus 16.
34 100%, 1928. 11. szám
35 Németh László: Nép és író. Készülődés Magyar Élet 1941. 16. l.
36 Ld. Előörs, 1929. március 30.
37 Németh László id. mű 14. l.
38 Uo. 13- 14. l.
39 Uo.
40 Uo. 14- 15. l.
41 Borbándi Gyula id. mű 60. l.
42 Fitos Vilmos id. mű 60. l.
43 Fábián Dániel: Magyar jövő Új Magyar Föld, 1929. július-augusztus-szeptember 8. l.
44 Uo.
45 Szabó Dezső: Új magyar ideológia felé. A magyar paraszt Élet és Irodalom, 1923. július 1. l.

46 Fábián Dániel id. mű 7. l.
47 Szabó Bertalan: A kisbirtok gazdasági és szociális jelentősége Új Magyar Föld, 1. szám 51. l.
48 Szabó Bertalan: A mezőgazdasági szövetkezetek jövője Magyarországon Uo. 2. szám 55- 56. l.
49 Féja Géza: Fiatal napok Uo. 29. l.
50 Fábián Dániel: Öt esztendő Uo. 3. szám 9. l.
51 Kodolányi János: A magyar intellektuális ifjúság
52 Kecskeméti György: A magyar ifjúság problémájához Uo. 400. l.
53 Uo. 402. l.
54 Hevesi András: Forradalmi reakciók Uo. 404. l.
55 Uo. 405. l.
56 Ignotus Pál: Polémia a Wesselényi Reform Klub tagjával Uo. 411. l.



« vissza