Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A magyarországi zsidóság tragédiája: okok és felelősség

 

Bevezető egy beszélgetéshez

 

Frantz Fanon, félvér pszichiáter az antikolonializmus, az amerikai Black Power mozgalom egyik ideológusa volt. A feketék életérzéséről a következőt írta: „Az ember számára, ha egyedül a józan ész a fegyvere, nincsen szorongatóbb, mint a találkozás az irracionálissal”. A vészkorszak, a magyar vészkorszak tragédiája számos szempontból ecsetelhető, de ennek a múltnak egyik, a máig húzódó tanulságát a szorongás, az irracionálissal való lehetetlen és reménytelen összeütközés adja. Fanon mondata is érzékelteti, ez a fajta szorongás jelen van 1945 után is, sőt hajtóereje az emlékezetnek.
Pelle János könyve, A gyűlölet vetése (Európa, 2001) a magyarországi zsidóság tragédiájának, a népirtásnak az előzményét mondja el 1938 és 1944 között, a magyar közvéleményben erősödő antiszemitizmus bemutatásával, különös tekintettel a zsidótörvényekre. Számtalan részlet mára a feledésbe merült, a helyzetekből leszűrt, majd ugyancsak fakuló száraz következtetések mögül eltűntek azok a részletek, amelyek átélhetővé teszik őket, érzelmeket keltenek, és fenntartják az igazi megértést.
Ez a könyv igen gazdag ilyen részletekben. A magyar vészkorszak megértésének egyik legfontosabb akadálya a mai ember számára talán az, hogy magának a népirtásnak a borzalmai kitöltik a teret, miközben számos más vonatkozása ma is rejtve van előttünk. A számtalan finom, részlet, amelyről utólag egyszerűen azt mondjuk, hogy hozzá vezetett, éppen az utókor által reá helyezett logikai lánc miatt háttérbe kerül, mondhatni eltörpül. Holott önmagukban, a következményektől függetlenül is érthetetlenek, mondhatni szívszaggatóak azok a helyzetek, emberi sorsok, konfliktusok, amelyek tömegeket érintettek, már jóval 1944 előtt. Aki az antiszemitizmus által fenyegetettnek érezte magát, bőségesen tudta volna illusztrálni a Franz Fanon által emlegetett néger szorongás természetét, feltéve, hogy kedve támad rá. A könyvben szereplő számtalan illusztráció éppen azért pótolhatatlan, mert a társadalmi légkör mai szemmel érthetetlen, beteges és esztelen voltát mutatja be, s van valami sajátos paradoxon abban, hogy a Rákosi-korszakban és a Kádár-korszak első felében ugyanez, más előjelekkel és intenzitással folytatódott. Jórészt azért is, mert elmaradt a zsidóság tragédiájának kibeszélése, rémségeinek elhelyezése a nemzeti emlékezetben.
Hogy egy csepp vér sem szükséges az esztelen, szorongató, végzetes következményekkel járó helyzetek előidézéséhez, hogy a gyűlölködés valóban elsorvasztja a józan megítélést, Imrédy esete is érzékelteti.
A Pelle által felelevenített történet (75-76. l.) mai szemmel hihetetlen képtelenséget összegez.
Az 1939. évi második zsidótörvényt Imrédy Béla miniszterelnöknek kellett a parlament elé terjesztenie. A törvény hírhedt IV. cikkelye, melynek kidolgozásában maga Imrédy is részt vett, azt határozta meg, hogy kit kell felmenőinek származása miatt zsidónak tekinteni.
Miközben a meghatározás maga is tele volt ellentmondásokkal, számtalan ember kezdett szaladgálni, hogy megfelelő családfát tudjon összeállítani, továbbá tömeges kikeresztelkedési hullám bontakozott ki. Képtelen helyzet. A pánik jogos volt, mert a zsidónak minősülő személyek nagyon súlyos hátrányokkal számolhattak. Eközben, még az országgyűlési szavazás előtt az egyik képviselő, aki ellenez­ te a törvényt, feltárta, hogy Imrédy dédanyja zsidó eredetű volt. Bár a miniszterelnök először tagadott, hosszabb huzavona után, a bizonyítékok megcáfolhatatlan súlya alatt Horthy felszólította a lemondásra, és Imrédy távozott. A helyzet teljes képtelenségét, a zsidótörvény használhatatlanságát illusztráló, példátlan botrány normális körülmények között a törvény hasznavehetetlen voltát jelezte volna. Nem ez történt, mert a közhangulat ezt nem tette lehetővé.
Imrédy szembetalálta magát a részben saját maga által is gerjesztett irracionalizmussal és annak szorongató következményeivel.
Ma a kérdés úgy tehető fel, mikor alakul valami esztelenné, hol van a fordítókorong, amely a felfoghatatlan képtelenségek felé lök. Egyet lehet érteni azzal, hogy az antiszemita gondolkodású személy képzeletében megjelenő zsidó képe régi történeti örökség, továbbá az a megállapítás is része ennek az örökségnek, hogy a zsidóság nagy, számarányánál jóval jelentősebb szerepet játszott a kapitalizmus létrejöttében, a baloldali mozgalmakban, vagy bizonyos értelmiségi csoportosulásokban. Ismétlem, az említett, sok-sok emberben kialakult, adott esetben éppenséggel negatív történeti kép része a valóságnak, csakúgy, mint az említett megfigyelés, amelyhez szintén tapadhat kedvezőtlen ítélet. Még ésszerűnek is lehet nevezni, ám irracionálissá, végzetessé egy vele nem összefüggő fordulat teszi.
Amikor az említett megfigyelésekre támaszkodó ítélet, panasz, kifogás a kiközösítés ideológiájának részévé alakítja át, amikor ezek azután a kirekesztés és a népirtás érvei közé kerülnek. Nem az az őrület, hogy a zsidóság tetteinek dicsérete, vagy semleges megítélése elmarasztaló megállapításba megy át. Az irracionális, felfoghatatlan helyzet azáltal következik be, hogy például a zsidóságnak a modern világ kialakulásában játszott szerepének megítélése eszközzé válik, hogy tömegeket mozgósítson egy politikai cél érdekében. Ekkor, ennek az irracionális antiszemitizmusnak a jegyében a zsidókról többé már nem azt mondják, hogy kik. Azt mondják róluk, hogy fajtájuk, kultúrájuk a nemzet elleni összeesküvés állandóan cselekvő ügynökeivé teszi őket. A nemzet nevében fellépő, rendet, fegyelmet, parancsuralmat követelő erők jelentik ki róluk, hogy a zsidók a baj okozói. Bűnbakok. Ez az irracionális, szívszorító fordulat, ha erőre kap, egyben a demokrácia vége is. Így érthető meg az is, hogy a vészkorszak tragédiájának magja, az esztelen bűnbakképzés minden diktatúra, erőszak-politika bevett eszközei közé tartozik.
A fajgyűlöletet éppenséggel osztálygyűlölettel is be lehet helyettesíteni.
Miközben 1990 óta úgy látszik, távolodunk ettől a világtól, napjaink közéleti problémái azt jelzik, még sok tanulságot nem sikerült végiggondolni. Legalább két veszély rajzolódik ki azzal kapcsolatban, hogy a napi politikai csatározásokban az antiszemitizmus vádja eszköz lett, hogy ezt a vádat nem az erkölcs, hanem a politikailag korrekt nevében szokás megfogalmazni. Ha a probléma a politikai csatározások részévé válik, akkor a vita eltorzul, a feltárás, a tanulságok levonása, az emlékezet munkája, a megnyugvás folyamata megtörik.
A politikai természetű visszaélés miatt, máris tapasztalhatóan, fásultság, közöny bontakozik ki a közvélemény számottevő részében a vészkorszakkal és a zsidó népirtással kapcsolatban. Ismétlem, ennek komoly következményei lehetnek a közgondolkodásban. A másik veszély az, hogy az átpolitizálás a nemzeti egység ellen dolgozik.
Elfogadhatatlan, veszélyes az ideológiai különbségtétel, amely a nemzetet szembeállítja a demokráciával, a vészkorszakot és a zsidóság tragédiáját a nemzet nyakába varja, mert logikai kapcsolatot lát az 1945 előtti ország és a mai nemzeti érzés között.
Ez is egy fajtája a bűnbakképzésnek.
A modern magyar nemzet csak a demokrácia keretei között tud létezni, a modern demokrácia pedig megfoghatatlan, érthetetlen a zsidóság tragédiája nélkül. Ezért esztelenség azt a politikai harc részévé tenni. Ez a tragédia nem csupán tanulság, nem egyedül emlék, nem is szorítható pusztán a felelősök és a felelősségek felkutatására.
A közösségi életek újfajta megértése, tisztelete, a demokrácia, a hagyomány és a kultúra új minősége kapcsolódik hozzá.



« vissza